Protestáns Szemle, 1920
Igék és tanulmányok - Raffay Sándor: Állapotunk és reményünk
sorsát illetőleg, míg az elrablott területeken szétszórt cserépdarabok életképtelen vergődésben tanácstalankodnak megmozdulásuk kérdéseiben. Bizony ez a szomorú állapot ránk nézve végzetes és gyászos, külföldi testvéreinkre nézve pedig vádakkal terhes. Mert a világ protestantizmusának e legdélibb, hatalmas, évszázados bástyáját, melyet mi többé a romokból kimenteni nem bírtunk, akik tehették volna, menteni nem segítettek, hanem egykedvűen bukni engedték. Olyan vád ez, melyet messze nem hangzó szóval ma még csak mi sóhajtunk bele a gyűlölet zajától hangoskodó világba, de egykor majd a történelem fogja azokra olvasni, akik ma süketek sóhajaink meghallására. Az élet azonban megállást nem tűr. Az élet nemcsak a múlt, hanem a jövő is. Akármilyen terhes és szegény is a jelenünk, a mi kötelességünk, mert élünk, a jövő munkálása. Mert ha le kell is mondanunk a múltunkról, legalább egy időre, a jövendőnkről lemondani sem nem tudunk, sem nem akarhatunk. Jövőnk reménységét pedig nem vetem a ma még ellenséges vagy közönyös népek hajlandóságának megváltozásába. A külföldi protestantizmustól én semmit sem várok. Mert az anyagi segítséget nem tartom értéknek. Sokkal nagyobb értékűnek ítélem a külföldi protestantizmus érdeklődésének erkölcsi hatásait. Azt, hogy az eddig teljesen magárahagyottan küzködő magyar protestáns egyházak népe látja, érzi, hogy kint, az ismeretlen idegen világban öntudatos protestáns népek milliói küzdenek velünk együtt a jobb jövendőért. Nem vagyunk hát egyedül az evangélium áldott igájában, de sőt az erősebb munkások hatalmas tábora vesz körül bennünket s haladó népek diadalmas útján leng bátran, merészen, az evangéliumnak ugyanaz a zászlaja, melyet mi néha nagyon is félénken lobogtatunk. A külföldi protestantizmus érdeklődésének ez az evangéliumi öntudatot nevelő hatása az, amit én a külföldi híttestvérekkel való bensőséges érintkezés igazi értékes gyümölcsének tartok. Jövőnk reménységét a magyar keresztyénségnek a közelmúlt eseményeiből leszűrt ama komoly tanulsága is erősítheti, hogy nagy nemzeti és kulturális érdek követeli a magyar keresztyén egyházak testvéries együttműködését és egymást támogató összesimulását. Kétségtelen, hogy évszázadok harcaiban és torzsalkodásaiban a nemzet építésére fordítható energiák mérhetetlen tömege pazarlódott el a keresztyénség két nagy történelmi ágának, a katolicizmusnak és a protestantizmusnak viaskodásában. Most ezt a viaskodást, ha komolyan fel tudja váltani a jobb belátáson és a közön Megváltó szolgálatán alapuló testvéries megértés: én hiszem, hogy e megértésen nemcsak protestáns egyházunk és a magyar keresztyénség, hanem maga a nemzet is új erőre kap és dicsőségesebb jövendő elé indul.