Protestáns Szemle, 1924

Színház - Szilágyi Dezső: Óriások és törpék. (Színpadi beszámoló)

birtoknak a család szívéhez nőtt része nem telekkönyvi, nem föld­rajzi fogalom, valami misztikus művészi heraldikának a címerévé nő meg és talán, talán­­ a hazaszeretet szim­ólumává is. A Justh Zsigmond magyar „Fuimus"-ának a lelke vibrál ebben a darab­ban, amelyet Gsehov írt, a legfranciásabb orosz, a legnagyobb orosz humorista. Gogolynak még volt lelke csúfolódni Csehov na­gyobb, neki lelke van a szelíd fájdalomra. Kis emberek dolga, en­nek a darabnak jelentéktelen színpadi cselekménye, de ennyire igazán embereket még kevés író állított a színpadra. Azok közül a művek közül való, amelyekkel az „Ember skálája" gaz­dagodott. És most már az elsülyedt orosz világból ez a kép marad meg az irodalomtörténet érzékeny lemezén. Nem törölheti le Tolsztoj keserű házassági törzsképe a Kreutzer-szonáta a kéjkergető férj féltékenységi tragédiája, amelyhez a „jasznaja-poljanai remete" egy kirívó krisztusi mon­dást vett alaptexusul, amely elgondolásában csodálatosan egyezik a kora erkölcstelenségén felháborodott Juvenali­s egyik hatalmas szatírájának egy sorával. Bizonyos, hogy az orosz szellem a maga irodalmával olyan mélyről forgatta fel az ember lelki életének problémáit, hogy feltétlenül pillére annak a hídnak, amelyen az em­beri szellem fejlődése vonul át. Az orosz szellem által föltárt értékek most mennek át az emberiség vérkeringésébe. És most váltják őket aprópénzre az irodalom ügyesei. Nagyszerű példa rá egy újonnan előkerült Urvancov Leó nevű orosz drámaíró, akinek „Vera Hirceva" nevű nagysikerű, tökéletes színpadisme­rettel megírt darabját is bemutatta a Renaissance-színház. A tragédia nagyon hatásos és a megtévesztésig irodalmi velleitásai vannak, csak az van benne, hogy ami értéket hoz, az mind a jó öreg Akakievics Akki­ra, meg Dosztojevszkij pathologikus alakjaira emlékeztet. Ez az adoptáló és mégis erede­tinek látszó írói tehetség hozza létre azokat a műveket, amel­y­ket én secundár-iodalomnak nevezek, s a­melynek éppen a ma­gyarországi szinműirodalomban olyan kiterjedt, exportképes isko­lája van. S így jutunk az irodalom óriásain keresztül a secundár­óriás­okhoz, akik most nagyon magasak előttünk, (de talán csak azért, mert általában Liliputban élünk), de akikről a holnap már másként szél. Ha a szellemesség és eredetiség egyben­­ a szellemi nagyságot is jelentené, akkor W­i­l­d­e O­s­z­ká­r és Shaw B­e­r­n­a­r­d bizonyára a legnagyobb írók közé számítana. De az igazi

Next