Protestáns Szemle, 1928

Arcképek - Karácsony Sándor: Zilahy Lajos

nyugtáján az Ára szó mondat közepén nagy A-val van írva: a formák és vonalak túlbecsülése ez a kompozíció rovására. A kengyelfutó har­minckétszer kerülte körül a nagypiacot s akkor egy legény sokreteszü bugyelláris,áből veres tízforintost lobogtat meg a szeme előtt, hogy újabb körökre kössön vele fogadást. Ugyanez a kengyelfutó nyolc futam múlva ujjaival mutatja a legénynek, hogy nyolc, a kilencedik kerülőnél furcsa mozdulatokat tesz a kezével s a Kovács rőfösboltja előtt neki­zuhan a vas­redőnynek. (Színek és gesztusok túlzott hangsúlyozásai ezek viszont.) Észreveszi a fiákeréé-kocsis svábc­s magyar be­szédének hangtani különösségeit, valamint azt is, hogy ha Mihályt kiáltunk messzire, óhatatlan Mihál­ynak hangzik. Van neki egy Háza­s­ságszédelgő című kis jelenete, ez azzal végződik, hogy két tárgyalás­­között a bíró hék szóda vizes üvegből hosszú sugárral fröccsöt készít egy kicsit az asztal mögé rejtve. Közben az írnok sorban, kikiáltó han­gon olvassa negyvenhárom megidézett falusi ember nevét. T. Bagosi Sándor és H. Kenéz Lajos nevét így írja a szövegbe: T. Bagosi Sándor. Há Kenéz Lajos. (Csak vizuális fantáziájú embernek ilyesmi sohase jutna eszébe.) Szín, hang, mozdulat, kompozíció egy gyerek kegyetlen hűségé­vel lefotográfiálva gúnyos kontrasztban áll azzal az együgyűségig naiv krónikás szemlélettel", ahogy az egymásutánban ez a kis kép egy becsü­letsértés és egy kocsmai verekedés közé be van ágyazva. Éppen abban marad alul, amiben fölényeskedik s ez teszi rendkívül bájossá. Hogy belefárad p. o. a suszterműhely felszerelésének a felsorolá­sába, pedig milyen pontosan kezdte. Milyen sematikusan krónikás a két fogoly időrendje: szenvtelenül követik egymást felváltva a buda­pesti és oroszországi jelenetek. Milyen időtlen képzet a Süt a nap har­madik felvonása a két elsőhöz képest, milyen nehezen és elnagyoltan jut befejezéshez a Zenebohócok és a Világbajnok. De talán legtanulsá­gosabb az Éjjeli zene kétszeri függönye, amely annak rendje-módja sze­rint sikerült vicc, de sohasem születhetett volna meg másból, mint gyer­mek fejletlen időérzetéből. Ugyanez magyarázza, különös színpadát is. Levegőtlenek ezek na­gyon, hol egy kis virágosbolt, hol varieté-kulisszák háta mögé, hol váróterem, hol egy athlétikai klub öltözője. Holdsütötte ablakon be­mászik valaki, szabóműhely emeleti kukultóriumából mászkál le egy fél­lábú ember, megyéspüspök iszik pusztai csárdában szódavizet, egy szek­rényben két betörő elég huzamos ideig fogyasztja a kevés oxigént. Nagy-Oroszországban kellő időpontban jelentkezik a vélt csábító­ önkén­tes a férj-hadnagy előtt néhány zsák főzelékért, évekkel később az autó­kirándulók is könnyen megtalálják egy körorvos házát, mi lehetetlen egy gyerek autokratikus természetű képzelete számára? Hiszen az ő szemében a causa-effectus még csak antecedens-consequens. Az ő tér­képzetének nincs még határa, az aranyszőrű táltos úgy repül, mint a szél, vagy úgy, mint a gondolat s hipp-hopp, ott leszek, ahol akarok. De meg különben is unalmas, hogy szobában vagy udvaron történjenek a szenzációk. Miért van minden cirkusz ponyvája hátul kilyukasztva? Nagyon szívszakasztó vonás az is a Süt a nap végén, hogy a meg­oldás zárt ajtó mögött történik. Hiába, fontos ügyek esetén kiküldik a

Next