Protestáns Szemle, 1928
Kritikai Szemle - Madarassy László: Györffy István: A szilaj pásztorok
pénzintézeti szervezetről kialakulásától kezdve egészen a legutóbbi évek fejlődéséig. A második rész bemutatja Magyarország pénzintézeteinek háború előtti nagyarányú fejlődését a fontosabb statisztikai adatok alapján, majd a csonka-magyarországi pénzintézetek jelenlegi helyzetét, a háború utáni tőkeátmentés arányát és az egyes pénzintézeti mérlegtételek eltolódását ismerteti. A könyv harmadik legterjedelmesebb része a pénzintézetek érdekeltségeinek statisztikájával foglalkozik, s ezen az eddig elhanyagolt részletkutatási területen igen értékes kutató munkát végez. A pénzintézeti érdekeltségek keletkezési módjának meghatározása után kimutatja, hogy nálunk a nagyipar túlnyomórészben a nagy pénzintézetek irányító lefolyása alatt áll, s hogy a háború óta a pénzintézetek ipari érdekeltségének számaránya általában növekedett, végül, hogy a pénzintézetek és az ipar közötti kapcsolatok egyre szorosabbakká, intenzívebbekké váltak és az ipar csaknem minden ágára kiterjedtek. Tanulmányában a szerző néhány olyan kérdéssel is foglalkozik, amelyeknek statisztikai alapon való tárgyalására eddig kísérlet nem történt, mint a pénzintézeti koncentráció jelentősége és a pénzintézetek titkos tartalékai. Az értékes és élvezetesen megírt tanulmány azok számára is bőséges anyagkészletül szolgál, akik a vizsgálat tárgyává tett anyagot nemzet- és társadalompolitikai szempontról akarják tanulmányozni. Ifj. Rácz Lajos. Györffy István dr.: A szilaj pásztorok. („A Magyar Föld és Népe" 2. kötete.) Kiadja a Debreceni Egyetem Földrajzi Intézete, 1928. Másfél évszázaddal ezelőtt még más képe volt a Nagy-Magyar-Alföldnek. Ahol máma zöld akácok között apró tanyák fehérlenek, ott hajdan a kövér füvű legelőmezőkön címeres szarvú fehér marhák rázták a kolompot. Ahol a legelő szárazabb szikesbe csapott át, apró tippanós füvét juhnyájak borotválták. Ahol a lábnyom vagy szekérút a haragos-zöld rétbe veszett, ott a sertéskonda bányászott. Más volt az időjárás. Gyakori volt az eső, a harmat délig sem száradt fel. Avizek szabályozatlanok voltak. Az alföldi folyamok árvizei évről-évre pontosan, néha többször, olykor egyszerre beköszöntöttek s a lakott helyeket elvágták egymástól, úgy, hogy csak hajón lehetett s kellett közlekedni. Ilyen körülmények között nem volt érdemes gabonát termelni, mert nem volt mód a felesleget értékesíteni. Az utak ugyanis rettenetesen rosszak voltak és sarak idején istenkísértés volt teherrel útnak indulni. A lakosság fő jövedelmi forrása s egyben létének fő fenntartója is az állattenyésztés volt, annak is az ősibb formája, a szilajjószágtartás. A szilaj jószágnak voltak őrizői a szilajpásztorok. De kik voltak hát azok a szilaj pásztorok? A szilaj vagy másként rideg pásztorok azok voltak, akik esztendőn át künn éltek a gondjaikra bízott jószággal a rétségekben és a lápokon. A csordás, csürhés, juhász reggel kihajtott, este hazahajtott. A gulyás, szelidcsikós, kondás, nyáj,juhász tavasszal kiverte, ősszel szétverte a nyájat. De a szilajménes, gulya, konda, szünes-szüntelen künn legelt, télire sem verték szét. Ha szüksége volt a gazdának a jószágra, kiment a rétbe s a szilaj pásztorok kiszakították számára teljesen elvadult jószágát, vagy rá-