Protestáns Szemle, 1929

Színházi Szemle - Vajthó László: Színházi Szemle

gyíthatatlannak hitt cárevioset: valami mesét mond el, s a gyerek, inkább a szerzőknek, mint a „varászlónak" engedelmeskedve, elalszik. Bőségesen megtudjuk, hogy Rasputin szereti a nőket, minden szo­bában nők várják, parasztasszonyok és előkelő dámák, egészen a cár­néig. Azt is megmutatják az illusztrációk, hogy Rasputin megveszte­gethető, panamákat csinál, stb. A képsorozat azonban nem épül drá­mává, belső feszültség nélkül való. Az utolsó szín hosszú lére eresztett látványosság: Rasputin megöletése. Oroszország réme kissé naiivul esik a neki felállított kelepcébe, melyben mérgezett italok és töltött revol­verek várják. A szerzők külső eszközökkel élnek, hogy a „főhős" átla­gon felüliségét valahogyan érzékeltessék. Egy jól irányzott (rátermett kézből ejtett) lövés meg se kottyan neki: a hazafias tettesnek rá kell dupláznia. Rasputin elhibázott, minden nagy vonástól ment alakjával az egész udvar szellemi nivója is alaposan degradálódik. A cár és a cárné, a különböző udvari kasztok ós pártok képviselői min­den félrevezettetésre képes tökfilkókká válnak s csak a kosztümük jelzi, hogy a legfelsőbb rétegekből valók. A Magyar Színház színészei nagy ambícióval végezték munkájukat. Csortos Rasputin szerepében sok jeleset adott, pompásan kidolgozta alakjának részletvonásait, de épkézláb nagyságot ő sem tudott formálni belőle. Dénes György egy jelenetében tapsot érdemelt. A többi szereplő (Táray Ferenc, Molnár Aranka, Tőkés Anna, stb.) híven kifejezte szerepének jelentékte­lenségét. Marcel Pagnol Topáz cimü vígjátéka, melyet a Vígszínház muta­tott be Zilahy Lajos fordításában, az ellentét végleteire van építve. Ez az ellentét egyugyanazon emberben mutatkozik, pár hónap lefor­gása alatt. A gyámoltalanságig félszeg és színarany becsületességü Topáz tanár úr annyira lelkiismeretes, hogy még holmi szekundákat sem hajlandók kijavítani, holott a szóban forgó diák mamája isme­rőse a miniszternek s könnyen kieszközölhetné az óraadó tanár kine­veztetését. Topáz úr, miután hősies szilárdsága miatt elveszti állását s bálványképétől, a romlott igazgató leányától kosarat és pofont kap, (pofont másutt is kap bőven), egy szélhámos városi tanácsnokhoz kerül stróhmannak. Egy ideig nehezen viseli igáját, hogy végül egy kacér nő hálójába jutva, maga is szélhámoskodjék s „mesterien" túl­nőve és keresztülgázolva, fő-fő panamistává változzék. Az erkölcstan tanára ezentúl a pénz egyedül-idvezítő hatalmát hirdeti s még szerény egykori kollégáját is meghódítja új életelvének. Most már volt direk­tora is a kegyét keresi, feleségül kínálja fel a leányát, s a kisasszony még szeretőnek is ajánlkozik. A darab kitűnő vígjátéknak indul; az első felvonás hibátlan szatírája egy iskola mosolyogtató zsibongásának, a maga léha igazgatójával, becsületes és félszeg tanáraival, Topáz úr­ral az élükön, s a kedvesen vásott lurkókkal. Ez valóban mulatságos: tehetséges vígjátékíró müve. A második felvonásban kiagyalt bonyoda­lom kerül az előtérbe, nyílván azért, hogy Topáz tanár úr erkölcsi metamorfózisát alátámassza. A harmadikban már ad abszurdum van alkalmazva a komikum. A panamistaságba belekóstolt Topáz úr szakái ós fólszegségek nélkül toppan elénk, világfias taglejtéssel, monoklival a szemén, egészen új világnézettel, száz százalékos romlottságával. A

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék