Protestáns Szemle, 1930

Kritikai Szemle - Zsinka Ferenc: Hajnal István: Eszterházy Miklós nádor lemondása

veszteség nélkül, sőt nyereséggel, átutalhatjuk az illetékes tudomá­nyoknak. Szerény meggyőződésünk szerint­ nem irodalomtörténeti kérdés a hunmondáknak, a királymondáknak kérdése sem­, mert irodalomról csak ott beszélhetünk, ahol szövegek állnak rendelkezésre. Mondáink­ból pedig köztudomás szerint egyetlen sor sem maradt­ ránk, mégis irodalomtörténetíróink — úgy látszik megszokásból — hosszadalma­san foglalkoznak ezekkel a meddő, mert csak feltevéseket szaporító kérdésekkel. Nincs jelentősége a szépirodalom fejlődését kutató iro­dalomtörténetben a krónikaírás széles alapokon nyugvó tárgyalásá­nak sem, mert a krónikák akár formailag, akár tartalmilag csak ne­hezen vonhatók a szépirodalom körébe. Mint tudományos irodalmi problémák a történetírásnak értékes fejezetei. A magunk részéről hagyományos, de egészen felesleges anyag­nak minősítjük a történeti mozzanatok, a közállapotok rajzának be­sorolását, a szerzetes­rendek szabályainak ismertetését, a kolostorok belső életének leírását, oklevelek, törvények ismertetését, a hittudo­mány és szónoklat tárgyalását, nem szépirodalmi anyagot tartal­mazó kódexek és művelődéstörténeti mozzanatok felvevését. Ezek a kérdések többnyire nem kapcsolatosak irodalomtörténeti jelenségek­kel, azért az írói törekvések megértése és magyarázása céljából szük­ségtelenek. Ilyen fejezeteket a francia irodalomtörténetekben alig találunk s ezek is valami csekély fajelméleti és nyelvészeti alapvetés­sel megelégszenek. Ha már annyit feláldoztunk a régi hagyományos irodalomtör­téneti anyagból, adjunk oda még néhány fejezetet, hogy végre csak­ugyan irodalomtörténet legyen az irodalomtörténetünk s módunk legyen az igazán irodalomtörténeti jelenségek alapos, a legújabb időkig terjedő megvilágítására és megbeszélésére. Dr. Halász László. Hajnal István: Esterházy Miklós nádor lemondása. (Akadémiai székfoglaló értekezés). 1929. 153 lap. 8°. Hajnal István akadémiai székfoglalójában Esterházy Miklós éle­téből ismertet meg velünk húsz viharos esztendőt, nádorságának ide­jét. (1625—1645.) Esterházy Miklós úgy él a köztudatban, mint Beth­len Gábornak és I. Rákóczi Györgynek nagy politikai és személyes ellenfele, a királyi Magyarországon a két Ferdinánd kormányának legszilárdabb támasza. Ezt az általános tudatot Hajnal dolgozata sem változtatja meg, egyéb mondani­valója van arra, hogy a nagy állam­férfiról gazdag tanulsággal szolgáljon az olvasónak. Azt mondja el, hogy mily feladatokat tűzött maga elé, miként próbálta azokat meg­valósítani s ami az egész dolgozaton áthúzódik: milyen árat fizetett ideáljaiért? A galántai köznemesi portáról indult és tüneményesen magasra emelkedett pályának végső szakaszát látjuk magunk előtt Esterházy életéből. Nagy belső és külső harcoknak vagyunk tanúi.

Next