Protestáns Szemle, 1931
Kritikai Szemle - Gyalókay Jenő: Julier Ferenc: Magyar hadvezérek
Julier Ferenc is ebből a feledésből akarja kiragadni régmúlt idők nagy magyar katonáit, a honfoglalástól kezdve 1849-ig. Reá akarja terelni a figyelmet arra a kétségtelen, de nálunk manapság annyira népszerűtlen igazságra, hogy több, mint ezer éven át, csupán katonai kiválóságunk tudott minket fenntartani, minden oldalról fojtogató ellenségeink között. Ezt a célt szolgálva, a honfoglaláskori magyar hadművészetről szóló bevezetés után, sorra tárgyalja Bulcsú, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Kinizsi Pál, (a szigetvári) Zrinyi Miklós, Pálffy Miklós, Bethlen Gábor, Zrinyi Miklós (a költő és hadvezér), II. Rákóczi Ferenc korszaka, Pálffy János, Nádasdy Ferenc, Hadik András, Kray Pál, Görgey, Klapka és Damjanich címszók alatt, az említettek kiváló haditetteit, kétségkívül nagyon érdekes cikkek alakjában. Nem tudjuk, a szerző voltaképen minő olvasóközönségnek szánta művét? Úgy sejtjük, hogy laikusoknak, könnyű olvasmányul. Mint a régi katonák emlékét feltámasztó, népszerűsítő könyv, bizonyára meg is állja a helyét. De viszont az a körülmény, hogy az egyes cikkekhez taktikai és stratégiai fejtegetéseket, valamint hadműveleti vázlatokat is csatol, azt mutatja, hogy egyúttal tudományos színvonalra is számot tart. Ha ez így van, akkor ebből a szempontból vizsgálva a dolgot, kifogásolnunk kell, hogy a szerző — katonaíróinknál gyakori példa szerint — sehol se nevezi meg forrásait. A könyv átolvasása után azt látjuk, hogy Julier Ferenc elavult és alapos helyreigazításra szoruló kútfőkből is merített, így például Hunyadi János hadjáratainak, továbbá az 1708-i trencséni csatának és az 1710-i romhányi ütközetnek leírásában teljesen mellőzi a legújabb történelmi kutatások és megállapítások eredményét. Az anyag összeválogatására is van némi megjegyzésünk. A Szigetvárott hősi halált halt Zrinyi Miklós nem sorolható a szó szoros értelmében a „hadvezérek" közé. Ellenben kimaradt a gyűjteményből Báthory István fejedelem, a maga korának valóban egyik jeles hadvezére. II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós nem mint hadvezér biztosított magának örökös helyet a magyar történelemben. Hiszen maga a fejedelem megírta, becsületes nyíltsággal, hogy: „egyikünk se értett a hadi mesterséghez." A Rákócziak közül kétségkívül Zsigmond fejedelem és Lajos volt a legjobb katona. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca nem a jó vezetés következményeként tartott 8 évig, hanem azért, mert a császári hadsereg legnagyobb és legjobb részét másfelé kötötte le a spanyol örökösödési háború. Itt még megjegyezzük, hogy Rákóczinak nem volt öt főtábornoka, hanem csak egy. Nem érthetünk egyet a szerzőnek azzal az állításával, hogy a magyar nemzet elfeledte Pálffy Jánosnak, hogy Rákóczi ellen harcolt.