Rádió és Televizió Szemle, 1976 (8. évfolyam, 1-4. szám)

1976-12-15 / 4. szám

VALKÓ EMŐKE—ZSÍROS MÁRIA: RIPORTER KERESTETIK 1975 a feladatban is. Nem véletlen, hogy a legjobbnak tartott feladatokat a leg­nagyobb tetszést aratott adásokban kapták a versenyzők. Inkább arra ad ez a kérdés választ, hogy melyik feladat „tetszett” jobban és nem arra, hogy melyik volt alkalmasabb valójában a versenyzők rátermettségének, alkalmas­ságának mérésére. Az ebben a kérdésben laikusnak számító válaszolók véleménye szerint a Keleti pályaudvaron készített riportok voltak a legalkalmasabbak.2 * 4 így véleke­dett erről az adatközlők harmada (35%). Sorrendben még a következő feladatokat jelölték meg mint a mérésre alkal­mast: hozott riportalanyokkal készített riportok (15%), ezen riportalanyok egymás közötti kicserélése (Г4%), nézői levelek megválaszolása (13%), vil­lámkérdések (6%), egyéb 17%. A zsűri közreműködéséről Válaszolóink fele-kétharmada teljes mértékben, negyede-harmada csak részben értett egyet a zsűri értékelésével. A verseny vége felé közeledett a né­zők és a zsűri véleménye a versenyzők megítélésében, ami részben annak is köszönhető, hogy a zsűri is változtatott értékelésén a közönség véleményének hatására, nyomására. A kérdőívet visszaküldők harmada vélt felfedezni ilyen változást a zsűri munkájában. A zsűri összetételével a válaszadók kétharmada (70%) teljes mértékig elé­gedett volt. A kifogások között az volt a leggyakoribb, hogy hiányoltak egy női zsűritagot. Konkrét javaslatok is szerepeltek: kiegészítették volna a zsűrit Balogh Máriával vagy Molnár Margittal. A javasolt személycserékben is őket, valamint Kudlik Júliát és Szilágyi Jánost említették. Olyan javaslat is érkezett, hogy legyen a zsűriben néző is. Arra a kérdésünkre, hogy találtak-e valamilyen riporterhez nem illő meg­nyilvánulást, hibát (akár a versenyzők, a zsűritagok, vagy a játékvezető részé­ről), a zsűrivel kapcsolatban a következő kifogásokat említették: — Nagyképű volt a zsűri. 2 Nem voltak elég érdekesek a feladatok. A zsűri túl sokat magyarázkodott. A feladatok nem voltak egyforma nehézségű­ek. Tetszett a játékosok ötletgazdagsága. A riportalanyok minden esetben jobbak voltak, mint a riporterek, a riporterek között lé­nyeges különbséget nem látok, nincs közöttük egyéniség. Sok volt a sablon, a másolás. A versenyzők elé állított feladatok az objektív értékelést segítették ugyan, de kissé egy­hangúvá tették magát a műsort. Vontatott volt a műsor. Nem igazságos a verseny. Nem mindig a legjobb időpontban közvetítették. Vértessy, mint játékvezető, nem felelt meg. Túl nagy hűhót csaptak a műsornak, annyira nem volt érdekes.­­ A döntő második adásának a helyszíne volt a Keleti pályaudvar, élőben. Az öt versenyző előre rögzített és egyenesben közvetített riportjai a pályaudvar életét mutatták be, úgy, hogy szót ejtettek általános, aktuális kérdésekről is, így a nemzetközi turizmusról, a közlekedésről általában és ezen belül a vasút szerepéről, a társadalmi tulajdon védelméről, az automatákat és a vasúti kocsikat rongálókról, a vámkezeléssel kapcsolatos állampolgári fegyelemről, stb. A MÁV illetékes vezetőit, a Pénzügyőrség-Vámőrség munkatársát, az állomásokon hallható figyelemfelhívó bim-bam szignál „zeneszerzőjét”, a MÁV egy mérnökét, utasokat stb. szó­laltattak meg a riportokban. Az öt versenyző, mint szerkesztő kollektíva is közreműködött a pergő, érdekes, a pályaudvar életét jól és érdekesen bemutató műsor létrehozásában. 105

Next