Rádió és Televizió Szemle, 1977 (9. évfolyam, 1-4. szám)
1977-12-15 / 4. szám
KUCZKA PÉTER: A TELEVÍZIÓ KIS JÁTÉKAI „igen” és a „nem”, a reménység és a reménytelenség, minden pillanat a folyamat egészének kettősségét tartalmazza. A kommunikáció mindig dráma, amely happy enddel ugyanúgy zárulhat, mint véres tragédiával. Nincs ember, aki ne találkozna ezzel a drámával kezdve legbelsőbb magánéletében s befejezve valahol a legmagasabb és legelvontabb szinteken. Így az a játék, amely a kommunikáció drámáit mutatja be, számíthat a közérdeklődésre és számíthat a teljes sikerre is, ha jól csinálják. A „Most mutasd meg” szereplői, azokban a műsorokban, amelyeket eddig láttam, véleményem szerint kitűnően csinálják. A partnerek közti megértés néha már olyan fokú, hogy az ember a nemlétező telepátia létezésére gyanakszik. A jelrendszerek tökéletesen kidolgozottak, olykor már követhetetlenül egyéniek, gyorsak és jól használhatók. Összetanultság, egyetértés, azonos gondolkodásmód, az asszociációs mezők, vagy pályák egyezése s ezzel együtt közel egyforma műveltség és intelligenciaszint érezhető mögöttük. A játék a fogalmaknak csak formáját közvetíti ugyan, de a néző hajlamos azt hinni, hogy a résztvevők képesek lennének a tartalmak azonos értelmezésére is. De értelmi képességeiken túl más emberi tulajdonságaikat, személyiségük más vonásait is meg kell mutatniuk a szereplőknek. Gesztikulálnak, mozgással közlik a fogalmat és a gesztikulációban a személyiség erőteljesebben megjelenik, a jellem könnyebben felismerhető. Érdekes embereket, vonzó karaktereket láttunk szinte kivétel nélkül. Más játékokban és vetélkedőkben erre nincs lehetőség ilyen mértékben s talán éppen ez az egyik oka, hogy a produkció unalmassá válik. A „Most mutasd meg” legjobb pillanataiban elfeledkezünk a televízió jelenlétéről, elfeledjük a technikát és az apparátust, akárcsak a szereplők, és önfeledt, izguló, a dráma kibontakozását váró tanúi leszünk a játéknak. Általában a sikerre számítunk és vágyakozunk, azért drukkolunk, egyszerre érezve, hogy mekkora szerepe van az emberi kapcsolatokban a személyiségnek és, hogy a kommunikáció, tehát a megismerés minden nehézség és akadály ellenére is lehetséges, a „lélektől lélekig” vezető hosszú út bejárható. A játék tétje tehát igen nagy. A modellezett szituáció a valóság szintjén, ahol a szabályok nehezebbek és bonyolultabbak, sokszor vezet kemény konfliktusokhoz, sokszor okoz kárt, sokszor látszik megoldhatatlanul nehéznek. Talán ez az analógia teszi, hogy a játék végén feszültség marad bennünk, akár sikerrel végződött a kísérlet, akár kudarccal. A játék azonban igen ügyes ötlettel nevetésben oldja fel feszültségünket. A szereplőknek kiosztott gadgetek, csak játékban értékelhető vickek-vackok, megtetézve a „zsákbamacska” választással a humoros elemet erősítik, a komoly tétet szerencsésen degradálják, miniatürizálják, kellemes befejezést adva a lejátszott drámának. Fentiekből talán világos, biztonság kedvéért befejezésül mégis kimondom, hogy a „Most mutasd meg” mondanivalója egybeesik társadalmi nézeteinkkel és törekvéseinkkel s a szórakozásnak/szórakoztatásnak ahhoz a típusához tartozik, amelyet örömmel kell üdvözölnünk. Nekünk kellett volna kitalálnunk... 34