Rádió és Televizió Szemle, 1977 (9. évfolyam, 1-4. szám)
1977-12-15 / 4. szám
KUCZKA PÉTER: A TELEVÍZIÓ KIS JÁTÉKAI vízióban látható színházi előadás, festmény-e képzőművészeti adásokban látható kép? A hasonlóság azonban látszólagos. A színdarab is, a festmény is művészi alkotás, és lényegét nem tünteti el, legfeljebb módosítja (eltorzítja?) az a tény, hogy mozgóképen rögzítik, majd a megfelelő technikával továbbítják. Viszont a nyilvánosság bevonása, a látható és láthatatlan nézők jelenléte és a pénz, ha tetszik „beléptidíj” mindent megváltoztat a játékban, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a játék résztvevői fellépésükért honoráriumot kapnak. Elgondolkozhatunk azon is, hogy a televízió által közvetített játékokban a szereplőknek bizonyos felelősségük van, gondolataikat, szavaikat, tetteiket, szándékaikat egyeztetniük kell a befogadó közeg előírásaival, nem kaphatják meg azt a szabadságot, ami különben a játék legfontosabb ismérvei közé tartozik. Nem térhetnek el bizonyos normáktól, melyeket jobb meghatározás híján társadalmi normáknak kell tekintenünk. Nem lehetnek triviálisak — gondoljunk csak a „Játék a betűkkel” efféle lehetőségeire —, nem törhetnek meg bizonyos politikai, vagy más tabukat — jussanak eszünkbe a műveltségi játékok ilyen lehetőségei. A valódi játék tehát erősen különbözik a televíziós játékoktól. A játék csak a maga kereteiben morális, tehát résztvevőitől kizárólag a pontosan meghatározott szabályok betartását kívánja, a „cseréptörés”, ahogyan gyerekkorunkban a szabályok megtörését neveztük, azonnal megszünteti, mivel más szférába helyezi a játékot. Mások a valódi játék tétjei is, a vetélkedés nem anyagi előnyök megszerzéséért folyik, a küzdelem, a képességek összemérése és kibontakoztatása tulajdonképpen öncélú, ha öncélúságon a játékosoknak a teljesítmény fölött érzett örömét értjük. Mit találunk hát, ha vizsgálni akarjuk ezt a műsortípust? Mivel állunk szemben? Azt hiszem, hogy a commedia dell’arte valamilyen modern változatával. Ha hallgatnék McLuhan súgására, olyasmit mondanék, hogy: íme, a középkori kisváros, vagy falu vásári szórakozását globális, vagy szerényebben országos méretűvé növelte az elektronika. Más oldalról nézve azt mondanám, hogy a televízió behatolt a magánélet egyik, korábban intim szférájába, kiemelte és „közkinccsé” tette azt, amit a szórakoztatásra alkalmasnak talált. A megnevezés azonban még kevés az üdvösséghez, s kevés lenne akkor is, ha hosszan bizonygatnám, hogy valóban olyan átmeneti jelenségről van szó, amelyben a valódi játék és a produkció, tehát a legtisztább amatőrség és a legmarkánsabb professzionalizmus vegyültek, hoztak létre valamilyen hibridet, kentaurt, vagy címerállatot, kétfejű sast, vagy Janus-fejet. Játék és játékvezető A definíciónál fontosabb, hogy a megközelítéshez dramaturgiai, vagy mikrodramaturgiai módszerek szükségeltetnek. Másutt beszéltem már arról, hogy — véleményem szerint — a szórakozás és szórakoztatás minden műfajában és minden formájában drámai konfliktus rejlik és ezeknek a konfliktusoknak aránylag könnyen kihámozható tartalmuk, illetve mondandójuk van. Ha egyszer valaki megkísérelné a szórakozás válfajait, vagy a szórakoztató műfajokat tipologizálni és rendezni, akkor ezekből a tartalmakból kellene kiindulnia. Ta- 31