Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-02-25 / 16. szám
ismét csak az egyhangú ,lulája ’s az éjeliőrnek kellemetlen éneke viszhangzott. — Az idő változott, éjszakról hideg szél keletkezék ’s kezeim meredezni kezdenek; a’ szerte röpdeső baglyok ’s vércsék huhogva és vijongva keresék tanyáikat a’ bástyának mohos hasadékiban ; hideg borzalom futá el dermedő tagjaimat, szorosabban burkolám magamat köpönyegembe ’s kettőztetett léptekkel sieték a’ vizi kapu felé, meleg szobám után sóhajtva. Alig haladék mintegy száz lépésnyire ’s kinos jajgatás és segélyért kiáltások érék füleimet. A’ hano egy közel házból jött, mellynek ablaka ki vala világítva. Oda lépvén benéztem; — de ki képzelheti azon határtalan borzadást, mellyet érzék , midőn látám mi történik a’ szobában ? — önmagam sem vagyok képes azt voltakép leirni. Tetemeim reszkettek, hajam’szálai szögekké meredezve letasziták fejemről a’ kalapot, idegzetem görcsös vonaglásban rángatódzék, szemeim kápráztak, lélekzetem elállt ’s szivem dobogni megszűnt. — Két férfiú egy harmadikat hajánál hurczolt a’ szobának egyik szögletéből másikba; arczaikon vad boszuvágy lángolt, tüzes szemeik halált löveltek áldozatjukra, ’s jajgatásaira ördögi gunykaczajjal felesének ;kezeikben éles tőr villogott , iszonyú káromlások közt emelék azt föl, ’s végre — csak a’ meggyilkoltnak halálos hörgését hallám.• Most uj életerő ömlött szivemen keresztül; bátor elszánással bezúzám az ablakot, ’s egy ugrással a’ szobában valék; iszonyodva ragadám meg azonnal üvegdaraboktól összevérzett kezeimmel az egyik gyilkosnak torkát, ki borzasztó hidegvérüséggel épen egy palaczk bort vive ajkaihoz. „Gyilkos, gyilkos, segítség!“ kiálték egész erőmből ’s csakhamar megtelt a’ szoba katonákkal , kiket a’ közel főőrhelyről kiabálásom össze csőditett. „Uram, én kárpótlást kívánok a’ betört ablakért,’ kiálta a’ két gyilkos egyszerre, ’s mielőtt szemtelenségükön bámulásomat kijelenthetném, ez még magasb fokra lépett, midőn a’ meggyilkolt szerencsétlen áldozat hirtelen felugorván , nem legválogatottabb kifejezésekkel szinte az ablak’ árát kéré. Bámulásomat szégyen követé ; a’ gyilkos, ki ez alatt megszabaditá magát fojtogató kezeim közül, udvarisan így szólott hozzám: „Urasága tévedésben van, mi nem gyilkosok, hanem — színészek vagyunk, holnap adandjuk Mellesvilles következő czimű szomorújátékát: ,Borzasztó éj a’ paluzzi kastélyban*, én Zorenza’, barátom gróf Giosioni’, ez pedig — itt a’ halottaiból föltámadtra mutatott — Merida’ szerepét fogja játszani; most egy kis próbát tartottunk , ím nézze kegyed, a’ tőrök fából vannak. Egyébiránt óhajtanék, bár holnap egész tisztelt közönségben illy élénk hatást gerjeszhetne előadásunk.“ Figyelmesen tekinték a’ beszélőnek arczára , — ’s pirulva ismerém meg benne Megyery urat. Bocsánatot kérve az okozott háborító zavarért, kifizetém az ablakokban tett kárt ’s azon kinos gondolattól gyötörve, mint fogják kaczagni nevetséges botlásomat Budapestnek vidám szépei, elcsüggedten czammogtam lakom felé. — Egyszerre úgy rémlett előttem, mintha — tejes aszszonyt hallanék kiáltani. „Mi a’ patvar“, gondolám, „hiszen éjfél tájban nem járnak tejes-aszszonyok, vagy talán valamelly elkárhozott tejesasszonynak lelke kóborol térrontásáért bűnhődve?“ most vállamat egy hideg kéz megrázd; a’ vér jéggé fagyott ereimben, — a’ kisértő tejesrémet véltem látni, mint nyújtja felém száraz karjait, mint tátog vigyorgó fogatlan ajkaival ’s közelit felém recsegő korhadt csontjaival, a’ vigyázatlanul kimondott rágalomért véres boszot veendő. Elrémülve hunytam be szemeimet ’s elfordulék az irtózatos látványtól, de nem menekhetem meg; jobban rázd karomat ’s nevemnél szólított a’ kisértet. Mindenre elszánva bátran megfordulék, szemeimet kinyitám és — feddő nőm’ szemeibe tekintek. „Ugyan hogy tudsz olly mélyen aludni ,“ — szóra nevetve — „már nyolcz óra; legalább tiz percz óta rázom karodat ’s még sem ébredsz ; a’ reggeli is rég vár az asztalon, kelj föl hamar, különben — kész már a’ hides viz — megkeresztellek.“ — Szemeimet dörgölve kelék ki ágyamból, ’s meggyőződém, hogy — minden csak álom volt. Nem megbocsátá késő fölébredésemet, ’s reményiem, hogy a’ szives olvasók sem fognak rám neheztelni, várakozásuknak nem teljesültéért. — Nagy Ignácz, hírek és vegyes közlések. CALIXOS HANGVERSENYEK. — A’ farsang olly időszak , melly a’ társas élet’ majd minden viszonyaiban változást okoz. Bárha e’ változás öregre — ifjúra, hölgyekre — férfiakra, szerelmesekre — érdekletlenekre, sőt magukra az életnélküli tárgyakra is kiterjed, é s igen sok mondani valóra ad alkalmat; azonban elég legyen nekünk