Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)

1835-01-14 / 4. szám

22 lendő. — „Gyuri te ! — felelt kevéssé heveseb­ben Misa úr, — mondom neked, ha te ollyan vagy, mint az ott a’ csónakban, nagyon szép vagy.“ — „Téni uram megengedjen, de biz én szép nem va­gyok! “ viszonzá Gyuri, ’s még sokáig folyt vitá­­jok a’ szép ’s nem szép fölett. Hosszas vitába merülten, alig vevék észre, hogy partnál vannak. Kószálván Misa ur még egy­szer körültekint, hogy szépét a’ csónakban meg­láthassa, de szép hölgy és csónak már eltűntek. Haza menet szokása ellen Misa ur nagyon keve­set beszélt. Hiában dicséré Gyuri az áldott eget, melly ollyan jó időt járat a’ veteményekre ; ’s csak midőn kedves nótáját: ‘cserebogár, sárga cserebogár ! ‘ kezdé fütyölni, keservesen felsóhaj­­tott Misa ur, ’s égre emelt szemekkel dalolá : Cserebogár, sárga cserebogár ! Nem kezdem­ én tőled mikor lesz nyár, Azt sem kérdem, sokáig élek-e. — Csak azt mond­ meg: rózsámé leszek-e ! Gyuri urának kesergő énekére szemétszáját elmeresztette , ’s meg nem foghatá, mikép szeret­­hete azon vén banyába ; azonban nyugodtan fü­­­työrészte­ el a’ vidék’ minden népdalát ’s igy majd nem szótalanul ballagtak haza. Már ekkor a’ két házaspár is haza ért. Az ifjú ur öreg hölgygyel ur árendás volt, ’s csak tegnap érkezett a’ falu­ba ; az öreg ur fiatal nővel szomszéd faluban la­kik , ’s most egy atyafi’ látogatására jőve. A’sors­nak , vagy akarta vagy nem, úgy kelle dolgát in­téznie, hogy Misa ur’ haza mentében mind két házas párt kapu­­előtti lóczán ülve lássa. Misa ur­nak tüstént egy gondolat ötlött eszébe, melly sze­relmében első tettleges lépés leend. „Mit gondolsz Gyuri, tán jó volna e’ szárcsát ama’ szép hölgy­nek ajándékozni ? — „A* szárcsát, uram ?“ szóla meredt szemmel Gyuri, ’s kezével méregeté an­nak nehézségét; vonakodott, — de ura parancso­ld , ’s szomorúan a’ kapu előtt ülőkhöz indult. „Megállt Gyuri, szólott Misa ur , — Gyuri visz­­sza lépdelt, ’s örömestebb mint indula, mert a’ szárcsa vacsorához ismét reménye gerjedt. Gyu­ri te­­­tán illőbb volna, ha Dárda vizsla vinné szá­jában a’ szárcsát, ’s vele tétednéd­ le a’szép hölgy’ lábainál; előtte az is ajánlana, ha látná, miilyen derék vizslám van.“ Gyuri ismét elszomorodott, ’s haragosan szájába adá Dárdának a’ szárcsát, ’s m­ig Misa ur udvarába ballagott Gyuri ’s Dárda a’ szárcsával elindultak. Tudnivaló, hogy Gyuri nem a’ fiatal hanem az öreg hölgy felé irányzó lépteit, hol szomorúan elmondd ura’ köszöntését. Dárdával az öreg asszony’ lábaihoz téteté a’ szár­csát, ’s búsan haza ballagott, emberi remények’ hiúsága felöl, mellynek az elvesztett szárcsa sa­nyarú példája, szigorun okoskodván. * * * Misa ur érzéki felzavarodtak; szive,­­ melly keblében negyven évig mint valamelly elhagyatott vár pusztán álla, ismét mozogni kezde, a’ beköltö­ző uj lakosoknak, szerelemnek ’s más lágyabb ér­zelmeknek helyet engedendő. Agyában különféle terv váltá egymást, és ollyas valami történt vele, mit öntudtával teljes éltében fölötte ritkán tett.­­ Misa úr gondolkodott­­ ‘ — “Most gondolkozom tehát,“— felszólala, miután kezébe pipát, do­hányzacskót ’s kiütő szerszámot von. Most gon­dolkozom ! “ szóla ismét, lei­le­sziik tornáczán , ’s a’ déli megmaradt nyulat Gyuri gazdával elő­hozatván , vele fölfalatozá. — Gyurinak gazda volt neve, ’s valóban rajta ’s nején, ki szakács­­né czimet visele, forgott egész ház’ kormányzá­sa , ő vigyázott a’ dudvás kertre, ő a’ záratlan éléskamarára , az üres góréra , bedült pinezére , födetlen padlásra, szóval ő mindenre, mi csak a’ háznál találtatott, pedig szorgalmas gazdaság miatt sok találtatott. Kocsiszinben még megle­hetősen rá lehet egy szán maradványira ismer­ni, azonfelül másfél kerék két lőcs, egy járom­szeg ’s fél szekérrud áll benne. A’ sövény kapu­ra sásból kifonva a’ benlakó ur’ nevének két első betűje: K. M., mire hosszas fejtegetés után az ember alkalmasint rá ismer. Utószor tiz év előtt nyillott­ meg e’ kapu, midőn Gyuri a’ két utósó ökröt vásárra hajtotta, mert a’ szarvatlan tehénért nem vala érdemes azt mindig nyitogatni, minthogy ez, valahányszor csordából haza , ’s abba vissza ment, egész kényelemmel hágott­ át a’ bomlott sövény keritésen. Azonban a’ ház’ kül­­tekintete még is bámulatra inditja a’ nézőt, udvar’ hátulján nyugszik ez hosszan elterjede, szélies­sége épen olly irányban hosszával, mint legunal­masabb románban leghosszabb gondolatjelé ; — képzeljünk magunknak e’ gondolatjel előtt egy O-t, utánna egy felkiáltásjelt, ’s az egész ház’ tekintete szemünk előtt áll: mert a’ gondolatjelként elnyúló háznak egyik végén egy terebély diófa , másikán egy magas nyárfa épen illy módon állanak. Ez Misa ur’ lakhelyének tekintete, ha azon két vaskos gerendát is hozzá gondoljuk, melly ház a’ hátulját eldülés ellen támogatja. Ma Misa éjfelig dohányzék e’ lak’ keskeny tornáczán ; hol sétálva hol ismét leülve, terveket tervekre hal*

Next