Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1835. január-június (1. évfolyam, 1/1-52. szám)
1835-01-14 / 4. szám
22 lendő. — „Gyuri te ! — felelt kevéssé hevesebben Misa úr, — mondom neked, ha te ollyan vagy, mint az ott a’ csónakban, nagyon szép vagy.“ — „Téni uram megengedjen, de biz én szép nem vagyok! “ viszonzá Gyuri, ’s még sokáig folyt vitájok a’ szép ’s nem szép fölett. Hosszas vitába merülten, alig vevék észre, hogy partnál vannak. Kószálván Misa ur még egyszer körültekint, hogy szépét a’ csónakban megláthassa, de szép hölgy és csónak már eltűntek. Haza menet szokása ellen Misa ur nagyon keveset beszélt. Hiában dicséré Gyuri az áldott eget, melly ollyan jó időt járat a’ veteményekre ; ’s csak midőn kedves nótáját: ‘cserebogár, sárga cserebogár ! ‘ kezdé fütyölni, keservesen felsóhajtott Misa ur, ’s égre emelt szemekkel dalolá : Cserebogár, sárga cserebogár ! Nem kezdem én tőled mikor lesz nyár, Azt sem kérdem, sokáig élek-e. — Csak azt mond meg: rózsámé leszek-e ! Gyuri urának kesergő énekére szemétszáját elmeresztette , ’s meg nem foghatá, mikép szerethete azon vén banyába ; azonban nyugodtan fütyörészte el a’ vidék’ minden népdalát ’s igy majd nem szótalanul ballagtak haza. Már ekkor a’ két házaspár is haza ért. Az ifjú ur öreg hölgygyel ur árendás volt, ’s csak tegnap érkezett a’ faluba ; az öreg ur fiatal nővel szomszéd faluban lakik , ’s most egy atyafi’ látogatására jőve. A’sorsnak , vagy akarta vagy nem, úgy kelle dolgát intéznie, hogy Misa ur’ haza mentében mind két házas párt kapuelőtti lóczán ülve lássa. Misa urnak tüstént egy gondolat ötlött eszébe, melly szerelmében első tettleges lépés leend. „Mit gondolsz Gyuri, tán jó volna e’ szárcsát ama’ szép hölgynek ajándékozni ? — „A* szárcsát, uram ?“ szóla meredt szemmel Gyuri, ’s kezével méregeté annak nehézségét; vonakodott, — de ura parancsold , ’s szomorúan a’ kapu előtt ülőkhöz indult. „Megállt Gyuri, szólott Misa ur , — Gyuri viszsza lépdelt, ’s örömestebb mint indula, mert a’ szárcsa vacsorához ismét reménye gerjedt. Gyuri tetán illőbb volna, ha Dárda vizsla vinné szájában a’ szárcsát, ’s vele tétednéd le a’szép hölgy’ lábainál; előtte az is ajánlana, ha látná, miilyen derék vizslám van.“ Gyuri ismét elszomorodott, ’s haragosan szájába adá Dárdának a’ szárcsát, ’s mig Misa ur udvarába ballagott Gyuri ’s Dárda a’ szárcsával elindultak. Tudnivaló, hogy Gyuri nem a’ fiatal hanem az öreg hölgy felé irányzó lépteit, hol szomorúan elmondd ura’ köszöntését. Dárdával az öreg asszony’ lábaihoz téteté a’ szárcsát, ’s búsan haza ballagott, emberi remények’ hiúsága felöl, mellynek az elvesztett szárcsa sanyarú példája, szigorun okoskodván. * * * Misa ur érzéki felzavarodtak; szive, melly keblében negyven évig mint valamelly elhagyatott vár pusztán álla, ismét mozogni kezde, a’ beköltöző uj lakosoknak, szerelemnek ’s más lágyabb érzelmeknek helyet engedendő. Agyában különféle terv váltá egymást, és ollyas valami történt vele, mit öntudtával teljes éltében fölötte ritkán tett. Misa úr gondolkodott ‘ — “Most gondolkozom tehát,“— felszólala, miután kezébe pipát, dohányzacskót ’s kiütő szerszámot von. Most gondolkozom ! “ szóla ismét, leilesziik tornáczán , ’s a’ déli megmaradt nyulat Gyuri gazdával előhozatván , vele fölfalatozá. — Gyurinak gazda volt neve, ’s valóban rajta ’s nején, ki szakácsné czimet visele, forgott egész ház’ kormányzása , ő vigyázott a’ dudvás kertre, ő a’ záratlan éléskamarára , az üres góréra , bedült pinezére , födetlen padlásra, szóval ő mindenre, mi csak a’ háznál találtatott, pedig szorgalmas gazdaság miatt sok találtatott. Kocsiszinben még meglehetősen rá lehet egy szán maradványira ismerni, azonfelül másfél kerék két lőcs, egy járomszeg ’s fél szekérrud áll benne. A’ sövény kapura sásból kifonva a’ benlakó ur’ nevének két első betűje: K. M., mire hosszas fejtegetés után az ember alkalmasint rá ismer. Utószor tiz év előtt nyillott meg e’ kapu, midőn Gyuri a’ két utósó ökröt vásárra hajtotta, mert a’ szarvatlan tehénért nem vala érdemes azt mindig nyitogatni, minthogy ez, valahányszor csordából haza , ’s abba vissza ment, egész kényelemmel hágott át a’ bomlott sövény keritésen. Azonban a’ ház’ kültekintete még is bámulatra inditja a’ nézőt, udvar’ hátulján nyugszik ez hosszan elterjede, széliessége épen olly irányban hosszával, mint legunalmasabb románban leghosszabb gondolatjelé ; — képzeljünk magunknak e’ gondolatjel előtt egy O-t, utánna egy felkiáltásjelt, ’s az egész ház’ tekintete szemünk előtt áll: mert a’ gondolatjelként elnyúló háznak egyik végén egy terebély diófa , másikán egy magas nyárfa épen illy módon állanak. Ez Misa ur’ lakhelyének tekintete, ha azon két vaskos gerendát is hozzá gondoljuk, melly ház a’ hátulját eldülés ellen támogatja. Ma Misa éjfelig dohányzék e’ lak’ keskeny tornáczán ; hol sétálva hol ismét leülve, terveket tervekre hal*