Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. január-június (2. évfolyam, 1/1-52. szám)

1836-01-02 / 1. szám

meleg szellő érkezett, és ha a’ nap rövid percze­­kig tisztán és fényesen sütött láthatárunkon, — ezt örömmel tüstént jelentettük ; — és ha hideget éreztünk, és ha a’ napot felhők bob­ták­ el, szo­morú vala beszédünk. Időrül időre hírül adók, hogy a’ Dunán fahídunk van, hogy magyar szín­házba fáradságosan kell járnunk Budára, ’s a’ többi, — nehogy tisztelt olvasóink megfeledkez­vén, azt gondolják, hogy már ez mind máskép van. A’ mi illeti, fahíd is jobb mint semmi, és a’ természet’ históriájában vannak gyakor példák, hogy valamelly fa addig állott a’ vízben, mig végre kővé változók. A’ mi a’ budai színházat il­leti, az, hála istennek, már induló félben van Pestre, — de különben is, a' színészeket ’s fő­kép a’ színésznőket az ember — ha jók és szépek — mindenütt szereti. Végre is egész unalmas rajzolásom’ befejezése oda járul, hogy a’Rajzolatoknak előfizetőkre van szükségök. Fizessenek elő tehát minél többen ma­gyar hazánkfiai közül; fogadom, meg nem bán­ják, vagy ha megbánják is, akkor teendik azt, mikor már késő, a’ mit pedig az ember későn bán­ meg, csak annyi, mintha meg sem bánná. Hazudia. GYÜLÖLSÉG ÉS SZERELEM. No­ve­la.­GA ALTÓ­L. A' két ellenség .... ágyából származott Egy szerelmes ..... pár. Shakespeare: Romeo et Julia. 1. Vasárnap vala, /s egy a’ tavasz első napjai közül, még az éledő természet csak kevés jeleit tűlté el téli álmának, ’s változását, inkább a’ fagy’ megszűnése , mint uj élet’ kezdete m­utató. Pesten kezdődik történetünk , hol hőseink megös­­mérése végett, a’ nemzeti casino termébe lépünk. Itt fényes gyülekezet gyönyörködik a’ hangver­seny zengedezéseiben, férfiak és asszonyok , mind színe fővárosunknak. A’ terem keleti végén egy oszlopra dűlve mé­la tekintettel ’s egymásba vetett karokkal állott egy férfi­, öltözetének és magosra igazított hajá­nak színe fekete volt, erős de finom szabású vo­násaiból, mennyire a’ rájok eső ’s arczát a’ ter­mészetinél még inkább barnitó árnyék látni en­­gedé, férfiság beszélt. Elevenséget azonban csak lesütött fekete szemeinek néha fölvillanó sugarai árultak el, mert egész alakján komolyság folyt, s ajkait, mellyeken rövid vizsgállat elég élénk­séget találhatott, bajusza árnyazá be, melly sza­­kállával együtt hollószínü volt. A’ hangszerek első zendülésénél fölemelé fejet, — melly, ha a’ ma­gyar Charakter olly mély eredetiségben rá nyom­va nincsen , mintául szolgálhatott volna szépsége miatt bár melly Antinous főnek ; de így delisége nem a’ classzikai, hanem a’ keleti arczvonatokkal inkább rokon romantikai volt. — Körülnéze a’ gyülekezeten, de szemeit ismét egy pontra, — a’ hangászokra szegezé, mintha semmire sem akad­hatna , mi figyelmét tartósabban magára vonhat­ná. Sőt a’ muzsika sem látszék őt mélyebben ér­dekelni , mert közbe­n közben némelly ösmerősivel suttogásba ereszkedék ; de rövid szünet után meg­­zendült Hummel’ valóban varázs szellemű „Va­rázskürtje“, lassú igénytelen bevezetés után, melly a’ hajnal keveset ígérő szürkületekint a’ lelket legmagosabb gyönyörre vezeti, hirtelen szívolvasztó bájba simultak össze a’ hangok, 's lélek igéző hatalommal fogának el minden gyön­­gédebb keblet, érzelmeit magasabb édesebb tá­jokba ragadva , hol a’ phantásia rózsahonában örökké virul az elfek’ királyának, ’s bájos nejé­nek , Titaniának lakhelye. Az ifjúnak Wieland’ gyönyörű költeményre tűnt eszébe, egy második Hüonnak képzelé magát, látá a’ sugár elfet rózsa és ezüst fellegén liliomszálra támaszkodva köze­líteni, mint nyújtja által védenczének a’ varázs­kürtöt a’ csudákat mivelendőt, ’s csupán a’ kha­­lif’ kecses leánya hibázott fölingerlett képzetét teljesíteni. Ekkor mint egy érezve hézagát szivé­nek föltekinte, mintha szemével akarná elfogni a’ bájos hangokat, előbb hogy sem azok égi ho­nokba csaphatnának, de sóvárgó pillanata meg­­ütközék a’ terem’ egyik oldalában, ’s a’ hangá­­szat’ remekművét, a’ természetnek és szépségnek egy nagyobb remeke homályosítá el keblében , ’s ura jön érzelmeinek. Egy lyánka ült a’hallgatók’ első sorában ; de eddig talán hasonló okokból mint hősünké, leeresztett feje nem vala látható, még az említett darab őt is magasabb eldeletre kíván tekintetét fölemele, ’s legottan magára voná az ifjú figyelmét. Ez szivében uj változást erezett, ’s a’ hangászat igéző zengzete, csak arra látszott lelkében olvadozni, hogy a’ bájoló kép beköltö­zését diszesítse. A’ lyánka fekete haja halantékait nehány függő fürtökben takará , felől egy koszo­mba fonva, minden büléket nélkülözve, csak sa­ját pompájában tündökölt ragyogva barna fényjé­­ben. Magos derült homloka egy alabástrommá vált .

Next