Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. július-december (2. évfolyam, 2/53-104. szám)
1836-10-22 / 85. szám
remtmény olly gyorsan elfutott, mint lehete, hogy lássa, mi dolog van a rókával. „Ah kedvesem,“ szóla prémes, „mit tegyek, mit tegyek! szegény húgom e’ lyukba szorult ’s én nem húzhatom ki őt; bizonyosan megfúl benne.“ Ezzel még panaszosbajgatásra fakadt. „De kedves prémesem,“ kérdé elbámulva a’ kutya, „mért nem iparkodol húgod után.“ „Hm, ezt te ugyan kérdezheted,“ viszonzá a’ róka, „de erőködésemben, nem látod? keresztcsontomat kificzamitám ’s nem mozdulhatok helyemből. Ah barátom, mihez kezdjek, ha szegény húgom megfúl.“ „Ne aggódjál azon,“ felelé a’ kutya: „én tüstint kihozom őt.“ Erre nagy nehezen a’ lyukba csúszott. Alig látta a’ róka, hogy az eb a’ lyukban van, midőn egy nagy követ gördite a’ nyiláshoz, ’s olly erősen oda támasztó, hogy a’ kutya, ki vissza nem fordulhatott és első lábaival nem karczolhatá azt, legszorosabb foghelyen vala. „Ha ha!“ nevete kívül prémes; „jól mulasd magadat hugocskámmal, addigran én macska kisasszonyhoz viszem bókolatidat.“ Ezzel prémes könnyű lábbal odább iramlott, ’s egy pillanatig sem aggódott róla, mi lesz a’ szegény kutyából. Midőn a’ szép macska’ lakához érkezett, eltökélte, hogy előbb egy barátnéjának, egy öreg szarkának, melly egy fában lakott ’s minden újságot a’ vidéken jól tuda, látogatást tegyen. „Mert“, gondola prémes, „tán ez úttal kipuhatolom menyasszonyom’ gyönge oldalait ’s így azonnal biztosabban járhatok utána.“ A’ szarka nagy szívességgel fogadá a’ rókát ’s kérdezé, mi vezette őt olly messze lakától. „Emberségemre!“ viszonzá a’ róka, „főképen azon óhajtás, hogy kegyedet, kegyelmes asszonyom, ismét lássam ’s azon kellemes történeteket hallhassam, mellyeket kegyed olly igéző kecseset beszél, aztán , hogy kegyeddel egy titkot közöljek , — ha meggyőződve lehetek arról, hogy köztünk fog maradni“ ....... »Egy szarka’ szavára,“ így szakasztá meg őt a' barátné. „Bocsásson meg kegyed, hogy kételkedhettem,“ folytató a’ róka; „meg kelle gondolnom, hogy a’ szarka a’ hallgatagságról közmondássá vált. Tehát, mit akarok mondani, ismeri kegyed ő felségét, az orozlánnőt ?“ „Minden esetre,’ felelé a’ szarka és fölemelte fejét. „Jól van , ő méltoztatott szívvonz.......az az — mint mondjam ki? — leereszkedéssel viseltetni kegyed’ alázatos szolgája iránt; e’ felett az orozlán olly szerelemféltő jön, hogy én okosabbnak tartom, eltakarodni a’ hely’ szinéről; szerelemféltő orozlán nem tréfa, igazán mondom kegyednek, kegyelmes asszony. De hallgatni!“ Illy tetemes újság felett örült a’ szarka nagyon. Nem állható, hogy azt valamennyi újsággal ne fizesse vissza újságtárából. Mindent, a’ mit a’ rosz világ Maczkó és Vicsorgi felől suttogott, elbeszéle a’ rókának ’s azonnal a’szegény fiatal macskára bocsátkozott. Gyöngéinek egyike sem maradt felfedezetlenül, ezt hihetitek. A’ róka nagy figyelemmel hallgatott ’s eleget tapasztalt, hogy a’ szarka’ tulságositásinak daczára is, bizonyosan tudhassa, mi szerint czicza igen fogékony a’ hizelgés iránt és jó adag képzelő-erővel bír. Midőn a’ szarka végén volt beszédének, megjegyzé: „De nagy szerencsétlenség lehet kegyedre nézve, olly pompás udvartól, minő az orozsáné, távul lenni?“ „Mi ezt illeti,’ viszonzá a’ róka, „száműzetésemen egy ajándékkal vigasztalom magam , melylyet ő felsége mint gondoskodásom’ jutalmát becsülete és házi békéje iránt elváláskor ajándékozott, tudniillik három szőrrel ötödik lábából az Amoronthologosphorusnak. Gondolja el csak nagyságos aszszonyom!“ „Minek?“ szóla a’ szarka és bal fülét lefelé tartá. „Az Amoronthologosphorusnak.“ „Lám, lám! ’s mit jelent e’ hosszú szó, kedves prémesem ?“ „Az Amoronthologosphorus olly állat, melly Cylinx folyamának másik oldalán lakik ; öt lába van ’s az ötödik lábán három szőre, ’s ki e’ három szőrt birja, hatalmában van örökké fiatalnak és szépnek maradni.“ „Mit mond kegyed! Nem mutatná meg azokat nekem?“ kérdezé a’ szarka és oda tartá körmeit. „Mennyire szeretnék ebben parancsára állni kegyednek, nagyságos asszonyom, de felette fontos dolog, hogy e’ szőröket csak azon hölgynek mutassam, kit elveszek. Valóban csak a’szép nemre hatnak azok, mint [önmagamon észreveheti kegyed, kinek szegény termetét cseppel sem jobbitá az. Ez okból menyasszonyi ajándékul vannak azok rendelve ’s ő felsége az orozlán illy módon nagylelküleg kármentesített a’ királyné’ szerelmérőli lemondásom miatt. Meg kell vallani, hogy ez ajándék nagy