Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. július-december (2. évfolyam, 2/53-104. szám)

1836-11-26 / 95. szám

kik fáradhatlan erejükkel a’ közboldogság’ templomát vállukon hordozzák, hol a’ nép áldott napokat él, ’s a’ közboldogság’ tüzénél meleget és világot egyiránt nyer. Azon férfi a’ fejdelem, ki ezen szent lángokat ápolja és növeli.“ — A’ ház’ belső igen czélirányos elrendelésének vizsgálata után tovább indultak. — A’ szomszéd ház a’ könyvtár. Oszlopokon nyugvó erkélyén ismét szobrok állanak és azt hinnéd , hogy a’ kövekben lélek rejtezik. — Egy férfi, komoly tekintetű, kinek egy szellemi lény füleibe súg, kőtáblára vés többféle jegyeket. Lábainál több táblák elszórvák, mellyeket szorgalmasan olvassa több emberi alak, — ezeknek egyike már fenn áll a’ véső’ oldala mellett, kezében tartott tábláját magoson ég felé emelő, — egy másiknak, ki feltörekszik, épen bal kezét nyújtja az iró fölsegélésre, — „mivel — úgy mond a’ magyarázó tudós — a’ gondolatok mindig isteni lényektől sugaltatnak agyunkba — (gonosz gondolatok nálunk nem teremnek) — azokat Írásiban közli a’ tudós a’ tanulni vágyókkal, — ’s azokat, kik felfogták a’ tudomány’ szent szellemét, ’s annak titkaiba behatottak, magához fölemeli, közelebb azon isteni lényhez.“ — helyébe lépvén mint csudálá a’ két hős a’ nagy termeket, mellyek közül sok a’ holdi literatura’ számtalan tábláival, mások a’ földinek sok ezer kötetivel tömve vannak, — és a' magyar könyvek között Mátyásnak elveszett számtalan könyvei. Ekkor csattogó dörgés hallatszék, ’s a’ társaság felkiálta , hogy dél van különös — gondolá Kalandi — ezeknek kedvéért mindig égiháború támad délkor, — de mint halt el, midőn a’ szabadra jővén a’ pattogást csak távaiban hallá már, melly azonnal teljesen elhallgat, ’s felhőnek nyomát sem lelhetni. Nem is mert mindjárt tudakozódni, mert félt, hogy korlátolt földi elméje a’ soknak összehalmozását egyszerre el nem birja. E’ közben bajtársa már el is fogadó, szives köszönettel a’ társaság’ ajánlkozását, hogy ebédre elkíséri az idegeneket. A’ lakoma alatt — midőn két utazónk a’ felrakott legjobb étkekhez ugyancsak derekasan hozzá látna ’s a’ holdiak’ étkeit is megkóstolna, melylyeket azonban nagyon finom izűeknek és nagyon könnyű tartalmuaknak talált a’ durvábbhoz szokott földi gyomor, — a’ lakoma alatt tehát bőségesen folyt megint a’ tanuságos beszéd. — A’ különös bizalmasság’ csudálása iránt azon megfejtést vevék a’ testvér lelkek, hogy itt a’ bizalom az egész polgári szerkesztésnek talpköve. Czim itt nincs; mindenik mellében érzi magas rendeltetését meg van arról győződve, hogy mások minden érdemeit voltakép tisztelik, a’ nélkül hogy üres szókkal tiszteletükre mázot vonnának. Mig e’kép mulatnának, belép egy szolga ’s a’ mai divatlapot hozza a’ vendégeknek. A’ nők azonnal kapkodtak utána, ’s időt engedtek regényes és nem regényes eszmélkedésekre hősinknek a’ fölett, hogy a’ holdban még divat is divatoz. Ezt az asszonyok csakhamar észrevevék, — mert ezek mindenütt élesb szeműek lévén, titkainkat szemünkből is kitalálják — ’s így oszlaták okoskodásuk’ homályát. „Különösnek ne tessék, — szóla a’ gyönyörű Zuldinára —• mi úgy hangzik nyelvünkön mint ,,báj szellem“—Kalandihoz — hogy bennünk is feltalálod e’ gyöngeséget, melly nálatok annyi zavart teremt, ettől felsőbb tökélyünk ellenére sem vagyunk mentek, mint érzéki lények. És hidd, akármint harczolnak is ellene világgyűlölő bölcseitek, nem csupa hiúságnak szülöttje ez. Inkább az éber és gondolkodó elmének teremtménye, ’s minthogy korlátolt természetünk a’ tespedő egyformaságnak ellensége ’s azt változások által szereti egyidomosságba hozni képzeletinkkel, könnyen kedvencz tárgyává válhat kivált az asszonyoknak, kik az örökké változó külvilág’ esetivel még sem vesződnek annyira. Egyébiránt ez is határok közé szorult nálunk; minden negyed évben egy új divat támad, és senki sem merné a’ szabott idő alatt a’ bevett rendet zavarni, ■— ’s nem is bátorkodik a’ divat egyes tartományok’ szokásit kiemelni az előbbi charakterből.“ —■ Most a’ vitézek is megpillanták a’ divatképet, ’s látók, hogy ezentúl rövidebb ’s félig fölmetszett ujjakkal fognak járni a’ holdi hölgyek , az eddig viselt nyakgallérok pedig a’ nyári évszakhoz alkalmaztatva elmaradnak, — ’s mint örvende ennek poétánk, — hogy majd szépének karát ’s nyakát láthatandja. Ebéd’ végével készségüket mutatók a’ holdi lakók a’ vendégeket az intézetek’ további látogatására kisérni. De ezeknek hasuk és fejök nehezebb lévén hogysem a’ lelki táp’ emésztését elbírnák, kérék a’ társaságot ettőli fölmentésükért. A* holdiak szánakozólag elcsóválák kissé fejüket, hogy a’ föld’ szülöttje elröstül az evésre, mi náluk ellenkező hatást eszközöl, — de hogy megfeleljenek tisztjüknek , játékra biztatók a’ lomha uracsokat. Ezek hajlandók valónak ujnemü holdi játékot tanulni, ’s most kerültek csak víg próbára. A’ társaság kiment a’ ház’ udvarára. Egy különös, gyönyörű zöld és aranyzott tollú madár viteték le a’ **