Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. július-december (2. évfolyam, 2/53-104. szám)

1836-11-26 / 95. szám

kik fáradhatlan erejükkel a’ közboldogság’ templo­mát vállukon hordozzák, hol a’ nép áldott napokat él, ’s a’ közboldogság’ tü­zénél meleget és világot egyiránt nyer. Azon férfi a’ fejdelem, ki ezen szent lángokat ápolja és növeli.“ — A’ ház’ belső igen czélirányos elrendelésének vizsgálata után to­vább indultak. — A’ szomszéd ház a’ könyvtár. Oszlopokon nyugvó erkélyén ismét szobrok állanak és azt hinnéd , hogy a’ kövekben lélek rejtezik. — Egy férfi, komoly tekintetű, kinek egy szellemi lény füleibe súg, kőtáblára vés többféle jegyeket. Lábainál több táblák elszórvák, mellyeket szorgal­masan olvassa több emberi alak, — ezeknek egyike már fenn áll a’ véső’ oldala mellett, kezében tar­tott tábláját magoson ég felé emelő, — egy má­siknak, ki feltörekszik, épen bal kezét nyújtja az iró fölsegélésre, — „mivel — úgy mond a’ magya­rázó tudós — a’ gondolatok mindig isteni lények­től sugaltatnak agyunkba — (gonosz gondolatok nálunk nem teremnek) — azokat Írásiban közli a’ tudós a’ tanulni vágyókkal, — ’s azokat, kik fel­fogták a’ tudomány’ szent szellemét, ’s annak tit­kaiba behatottak, magához fölemeli, közelebb azon isteni lényhez.“ — helyébe lépvén mint csudálá a’ két hős a’ nagy termeket, mellyek közül sok a’ holdi literatura’ számtalan tábláival, mások a’ föl­dinek sok ezer kötetivel tömve vannak, — és a' magyar könyvek között Mátyásnak elveszett szám­talan könyvei. Ekkor csattogó dörgés hallatszék, ’s a’ társaság felkiálta , hogy dél van különös — gondolá Ka­­landi — ezeknek kedvéért mindig égiháború támad délkor, —­ de mint halt­ el, midőn a’ szabadra jő­vén a’ pattogást csak távaiban hallá már, melly azonnal teljesen elhallgat, ’s felhőnek nyomát sem lelhetni. Nem is mert mindjárt tudakozódni, mert félt, hogy korlátolt földi elméje a’ soknak össze­­halmozását egyszerre el nem birja. E’ közben baj­társa már el is fogadó, szives köszönettel a’ társa­­ság’ ajánlkozását, hogy ebédre elkíséri az idege­neket. A’ lakoma alatt — midőn két utazónk a’ felra­kott legjobb étkekhez ugyancsak derekasan hozzá látna ’s a’ holdiak’ étkeit is megkóstolna­, mely­­lyeket azonban nagyon finom izűeknek és nagyon könnyű tartalmuaknak talált a’ durvábbhoz szokott földi gyomor, — a’ lakoma alatt tehát bősége­sen folyt megint a’ tanuságos beszéd. — A’ kü­lönös bizalmasság’ csudálása iránt azon megfej­tést vevék a’ testvér lelkek, hogy itt a’ bizalom az egész polgári szerkesztésnek talpköve. Czim itt nincs; mindenik mellében érzi magas rendeltetését meg van arról győződve, hogy mások minden ér­­demeit voltakép tisztelik, a’ nélkül hogy üres szók­kal tiszteletükre m­ázot vonnának. Mig e’kép mulatnának, belép egy szolga ’s a’ mai divatlapot hozza a’ vendégeknek. A’ nők azon­nal kapkodtak utána, ’s időt engedtek regényes és nem regényes eszmélkedésekre hősinknek a’ fö­­lett, hogy a’ holdban még divat is divatoz. Ezt az asszonyok csakhamar észrevevék, —­ mert ezek min­denütt élesb szeműek lévén, titkainkat szemünkből is kitalálják — ’s így oszlaták okoskodásuk’ ho­mályát. „Különösnek ne tessék, — szóla a’ gyö­nyörű Zuldinára —• mi úgy hangzik nyelvünkön mint ,,báj szellem“—Kalandihoz — hogy bennünk is feltalálod e’ gyöngeséget, melly nálatok annyi zavart teremt, ettől felsőbb tökélyünk ellenére sem vagyunk mentek, mint érzéki lények. És hidd, akármint harczolnak is ellene világgyűlölő bölcsei­tek, nem csupa hiúságnak szülöttje ez. Inkább az éber és gondolkodó elmének teremtménye, ’s mint­hogy korlátolt természetünk a’ tespedő egyforma­ságnak ellensége ’s azt változások által szereti egy­­idomosságba hozni képzeletinkkel, könnyen ked­­vencz tárgyává válhat kivált az asszonyoknak, kik az örökké változó külvilág’ esetivel még sem ve­sződnek annyira. Egyébiránt ez is határok közé szo­rult nálunk; minden negyed évben egy új divat támad, és senki sem merné a’ szabott idő alatt a’ bevett rendet zavarni, ■— ’s nem is bátorkodik a’ divat egyes tartományok’ szokásit kiemelni az előbbi charakterből.“ —■ Most a’ vitézek is megpillanták a’ divatképet, ’s látók, hogy ezentúl rövidebb ’s félig fölmetszett ujjakkal fognak járni a’ holdi höl­gyek , az eddig viselt nyakgallérok pedig a’ nyári évszakhoz alkalmaztatva elmaradnak, — ’s mint örvende ennek poétánk, — hogy majd szépének karát ’s nyakát láthatandja. Ebéd’ végével készségüket mutatók a’ holdi la­kók a’ vendégeket az intézetek’ további látogatására kisérni. De ezeknek hasuk és fejök nehezebb lévén hogysem a’ lelki táp’ emésztését elbírnák, kérék a’ társaságot ettőli fölmentésükért. A* holdiak szá­­nakozólag elcsóválák kissé fejüket, hogy a’ föld’ szülöttje elröstül az evésre, mi náluk ellenkező hatást eszközöl, — de hogy megfeleljenek tisztjük­nek , játékra biztatók a’ lomha uracsokat. Ezek hajlandók valónak ujnemü holdi játékot tanulni, ’s most kerültek csak víg próbára. A’ tár­saság kiment a’ ház’ udvarára. Egy különös, gyö­nyörű zöld és aranyzott tollú madár viteték­ le a’ **

Next