Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1836. július-december (2. évfolyam, 2/53-104. szám)

1836-12-10 / 99. szám

PESTI HÍREK. 1. ) Utósóelőtti számunkban „betegek“ Egyesületével is­­mertetjük­ meg tisztelt olvasóinkat, most az ezt sokszor kö­vetni szokottról emlékezendünk. GOO tagból álló Társaság alakult tudniillik, melly mindenkor, midőn közülök egy meghal, köteles fejenkint egy pengő húszast adni az elhunyt családjának annak temetésére. Ez összesen 200 pengő forin­tot teszen ,s ebből minden középrangu család illendően elte­­mettetheti elhunyt tagját, sőt még gyászruhát is szerezhet magának. 2. ) Nemzeti színészink tegnap „Griseldis“ drámát adók Halm után Fáncsy által fordítva. Nem ártana már egy jó eredetit, eljátszani, hisz' nem olly igen szegény nemzeti dra­maturgiánk, mint a’ „Spiegel“ mondja. — 3. ) Egy középkorú nőtlen férfi egy katona­­ vagy egyéb tiszt’ özvegyénél, ki azonban hangászathoz értsen, lakást, ételt ’s egyéb szolgálatot kívánna illendő fizetésért fogadni. Bővebb tudósítást a’ szabadalmas tudakozó Intézetben kap­hatni. KÜLHIREK. 1. ) Londonban következő természeti csudák láthatók: egy taurokrépa, hosszúsága négy láb ’s hat hüvelyk; egy hetven esztendős lúd ; egy nagy kakas, melly mérgesített árpát ve­szély nélkül eszik; egy fehér répa , területe harmincz hü­velyk, nehézsége tizennyolcz font; egy káposztafej, nehéz­sége huszonnégy font ’s átmérője négy láb; egy hagyma, ne­hézsége másfél font, területe tizennyolcz hüvelyk, ’s egy huszonkét latnyi nehézségű alma. 2. ) Lyonban jelenleg egy gyermek mutattatik, minőt nem olly könnyen találhatni. 1830 ban születők Parisban négy lábbal ’s mindeddig legjobb egésséggel dicserhetik. Mind a’ négy láb a’ maga helyén van ’s az egész test egyébkint ren­des alkotása. Hogy mind a’ négy lábán jár-e e’ gyermek, nem tudjuk. 3. ) Clonnelben most rengeti karjain a’ hetven esztendős Power Márton haszonbérlő két hónapos leánykáját. Ezen év­ 702 HONI HÍR. Mult hó’ 13­ ’s 17dik napjaiban iszonyu földrengés dü­­hönge Varasd’ vidékén, maga e’ királyi város is tetemes ká­rokat szenvede, a’ rémülés iszonyú volt, némelly családok falusi jószágaikra vonultak, a’ vésztől menekedni akarók, de ez ott még nagyobb volt. Jelesen Budishchinán, Zászdán, Kamenagoriczán a’ három erős régi ízlés szerint épült rop­­pant­ urasági kastély templomostul annyira össze­repedezett , hogy használtathatni többé alkalmasint egyike sem fog. Ez’ Utóbbi helyeken tizennégy kisebb nagyobb rengést éreztek. Nemes uraság 50 évig mindennap harmincz pohár pálinkát ivott, ’s életében még soha nem volt beteg. Pontos kiszámo­lás után mondhatni, hogy Power ur kiivott összesen 547,500 pohár pálinkát, melly legalább 22,000 tallérjába került. Üreg napjaiban most e’ pénznek hasznát vehetné.­­ 4. ) Rómában egy gyönyörű templom’ romjai fedeztettek­­föl, mellyet Hadrian császár Traján’ tiszteletére építetett. 5. ) Parisban egy huszonöt esztendős férfi megunván neje’ számtalan hibáit, az angolok’ példáját követni akaró, kö­telet vető nyakába ’s piaczra vezető, tőle árverés’ útján meg­­menekvendő. A’ francziák azonban nem angolok; kőzáporral fogadák a’ különös kalmárt ’s miután igen érezhetőleg raeg­­taníták a’ szépnemet tisztelni, a’ rendőrség által börtönbe vitetett. 6. ) Elszter Fanny, a’ híres tánczosné veszélyesen beteg. Testvérével kénytelen vala Bordeaux közelében kocsiját el­hagyni , mellynek tengelye törött, ’s gyalog menni sárban a’ városba, mitől veszélyes mellbetegségbe esett. Kissé job­ban kezdi ugyan már magát érezni; de e’ télen alkalmasint nem fog tánczolhatni, mi nagyobb keserűségbe dönti a’ víg francziákat, mintha a’ luxori obelisk feldőlt volna. 7. ) Londonban uj hálótermek nyittattak szegények’ szá­mára, mellyek „két fillérkötélnek“ neveztetnek, azért, mi­vel az ágyak három lábnyi magasságra feszített kötelektől tartatnak függve a’ levegőben. Négy órakor reggel a’ foga­­dósné megoldja a’ kötelet ’s az alvók mind földre zuhannak, ha tovább van kedvük alulni, újra két fillért kénytelenek fizetni. — DIVATOK. Minden elfogadá már a’ télnek magos divatszellemét, még pedig sokkal gyorsabban ez’ évben , mint egyébkor történni szokott, minthogy az ősz csaknem észrevétlenül surrant ke­­resztül a’ divatvilágon. Köpönyeg nélkül már hölgyeket ut­­czán nem igen láthatni; házban pedig — a’ férfiak’ nem di­cséretes példáját követve — csak hálóöltönyben láthatók, melly bár milly kényelmes is, de szépeknek épen nem ajánl­ható; mert mikép csudáljuk szép testük’ habvonalait, ha bő redős zsák által födetnek ? A’ czipek’ sarkai olly magosan viseltetnek, hogy a’ haj­dani abroncsviganókra emlékeztetnek. Ha a’ divat igy hátrál, még megérjük, hogy szépeink belisztezik szép hajukat, ura­­csink pedig hónuk alatt viendik kalapjukat az utezán, mi alkalmasint nehezükre fog esni, minthogy most a’ szobákban is alig van kedvük kalapjaikat fejükről levenni. — DIVATKÉP. 50. sz. Férfi divatöltözetek: köpönyeg lenbársonynyal , téli kabát. Szerkeszti Munkácsy. KVOMATIK AZ EGYETESl’ BEtCiVET,.

Next