Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-04-27 / 34. szám
Megjelen e’ diverijtág hetenkint 2szer, entendő alatt legalább 64 képpel. Helyben félévi dija 4 fr., egén évi 8 fr. Postán 5 fif. és 10 fr. pengő. Pest. Április9 S3kít TARSAS ELET ES DATVILÁGBÖL 1837. 34 mv szám* Előfizethetni helyben a' kiadónál uj világ utczaban Keisinger házban 554ik szám alatt. Pesten kivül pedig minden cs. k. posta hivátásnál. Harmadik év* A’ dicsőség fénysugár« Lengjen a’ Magyarhazára Első fele A’ SZŰRÖK-ÁL ARCZ. POR EUGENIA UTÁN. (Folytasd».) III. úgy tetszett, mintha ajjai megnyíltak, és egy alacsonyraeggörbedt termet csöndesen lábhegyen jött volna be, — é’ termet hasonlított Gáspárhoz, ezt követé egy más, melly az ajtó nyílásnál állva maradt — ezt gyámjának gondtlá. Továbbá úgy rémlett előtte, mintha e' beszédet is hallaná: „Alszik ?“ „Mélyen.“ „Nálad az ál-arcz ?“ „Nincs! az urnás sincs ?“ „De — igen — itt van!“ Fáur nézé mint nyujta eggyik kéz a' másiknak egy széles vékony puha tapaszt — a' beszéd folyt: „Kezei reszketni látszanak.“ „Csak siess!“ „Bizonyos az úr benne, hogy ez az ?“ „Gondolhatod, hogy előre nem rendeltem el mindent?“ „Ej! furcsa — mernék fogadni — —“ „Halgass, haszontalan csevegő !“ „Ám legyen, nekem mindegy, ez vagy az mozga Gáspár magában. „Az ostoba addig bíbelődik, mig felébred.“ Monda a’ másik mérgesen fogai közül — „Ha csak ettől tart, úgy semmi gondja ne legyen — jól volt készítve az ital.“ „Készen vagy?“ „Világítson az úr, hogy legyen valami kis része a’ dologban.“ „Mennyire mérgelődöm.“ Dumont világított — kivehetőn tűnt fel Mária’ arcza. 1837. E’ pillanatban mozgást vett észre Dumont a’ függönyök megett, ’s fel riadt. „Itt valaki van!“ „Ki lehetne itt ? — csak négyen vagyunk a’ háznál — eggyiket,ön zárta bé, ’s mi hárman itt vagyunk.“ „Igen Gáspár! de — a’ függöny — az ablak!“ „Tartsa gyertyáját egyenesen! — tehát egész arczát fedjem bé e’ lárvával ?“ „Igen! igen! Készen vagy ?“ „Hm! — felséges ötlet volt az úrtól, igy a lélekzést elzárni.“ ’S minden részvét nélkül az ifjú ’s bájos élet iránt, — a' kellemet sugárzó arczot, szendergő szemeket, az álomban is mosolygó szájt, a' szerelmet ’s édesjövendőket álmodó homlokot elölé e’ pokol koholta gyilokkal. Sebes mozgás hallatott most, ’s ezt mély sóhajtás követé, — sóhajt viszhangoztak a’ puszta falak, ’s a két gyilkos megmerevült; de, minthogy minden megszűnt, újra neki bátorodtak’s béfejezék rémitő tettüket. A’ lepelbe, mellyen a’ leányka elébb olly édesen szenderűlt, Gáspár bétakarta a’ még meleg ’s reszkető testet,’s azt zsákkint vévé hátára, ’s igy szólt hideg vérrel: „Már minden megvan.“ A’ két gyilkos az előbbi ajtón ismét visszavonult, ’s bézárá azt. — Az ajtó becsukása által okozott léghuzam iugásba hord az ablak lepleket, — hűvösen érintők ezek Fáni arczát, — feleszmélt aléliságából, ’s élet keringett a’ merevűlt érzékeken. „Borzasztó álom“ rebegé feltárva szemeit. „De, — hol vagyok, — melly hideg hely ez — mennyire remegek.“Félre told a’ függönyöket, — ’s alig ösmeré meg elébbi szobáját, mellyet félig világított a’ pislogó mécs halvány fénye, — lassan lassan rendesbek lönnek gondolati, képzete kitisztult és emlékezett minden történtekre(34)