Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. január-június (3. évfolyam, 1/1-52. szám)
1837-01-26 / 8. szám
59 az ártatlan emberek fejeire. A' szilvának még is csak magja van, de Ragadi anekdotái magtalanok. A’ szilvafa télen pihen, Ragadi mindegyre anekdotákat hajt, télen, nyáron, őszszel, tavaszkor, ’s az esztendő ötödik részében , az ehnapokban ! Egy szilvafa évenkint fris szilvákat hoz, Ragadi minden évben ugyanazon anekdotákat hozza! Egy szilvafa mennél korosabb lesz, annál kevesebb szilvát hord, Ragadi mennél inkább öregszik, annál több anekdotát hordoz ! Ragadi egy valóságos anekdotakísértet, egy anekdota hum-humi, egy anekdotacápa, ha száját feltárja, egy egész társaságot elnyel szőröstül bőröstül! És Ragadi szorgalmasan tárja fel száját, Ragadi nem tesz egyebet mint szájttát, és ha száját befogja, csak azért fogja be , hogy ismét feltátsa. Hol lakik Ragadi úr? Neki nincs lakása, birodalma nincs lakhoz kötve. — Reggel a’ kávéházban anekdotákat hullat, délben a’ bástyán anekdotákat ráz le magáról, asztalnál anekdotákat szór, az esti köröket anekdotákkal ragasztja, és éjjel maga magának mondogat nehány anekdotát. Hol tartózkodik Ragadi úr? Ő sehol sem tartózkodik , mint felhőszakadás üriti ki anekdotáit a’ gazdagok’ palotája ’s a’ szegények’ kunyhója felett, és vészszel fenyegetőleg rémitő útját tovább folytatja! Micsoda Ragadi úr? Ő az egyesült postakönyvek’ kormányzója, a’ kutaköri tudományok’ őrmestere, mestere a’ szabad dőreségeknek , főbebalzsamzója minden elhalt bohóczoknak, és nyilvános tagja több titkos illetlenségeknek! Miből él Ragadi úr? Ő a’ sovány anekdoták zsírjából, az elszikkadt ötletek’ húsából, az elmésséghiány’ bőségéből, a’ lelki szegénység’gazdagságiból, búja tenyészetéből a’ kopasz gondolatoknak, száraz bohóczok nedvéből, üres szójátékok’ tömöttségéből , és minduntalani változatosságából él örökös ugyanazonságának! Hol lelhetni fel Ragadi urat? Őt mindenütt fellelhetni hol őt nem keressük, őt mindenütt feltalálhatni hol ő semmit sem vesztett Őt mindenütt megtalálhatni, hol becsületes megtaláló jutalmat nyerne, ha meg nem találta volna, és hol mi találtuk fel őt, ott mi vagyunk neki egy talált eledele ! Minap reggel hat órakor kiindultam, egy barátomat a’ postára kisérendő ; mindenütt csend és nyugalom uralkododék ; embert nem lehete látni, semmi veszélyt nem gyaniték, még a’ hirlap kihordók sem láttak dolgaik után, csak imitt amott döczögött egy tejes asszony és vizet vitt kávémalmunkra, midőn, épen mikor az eczet-sikátorba fordulók, az anekdota kisértet mint égbülszakadt előttem terme. „Ah! jó reggelt! hová?“ A’ postára. „A’ postára ! na, erről kegyednek egy anekdotát kell beszélnem. Egykor mené valaki a’ postára , — és igy tovább.“ Most egy anekdotát beszéle nekem, mellyről nagyatyámnak halálágyánál megigérém, hogy senkinek el nem mondom mivel ő nagyatyjától örökségül kapta. Elakarok távozni, ő kérdezi: csakugyan olly sok dolga van kegyednek ? A’ mint Ön látja! ,,A’ mint látom! na erről kegyednek egy anekdotát kell beszélnem!“ És egy anekdota gördülő melléből, melly aggastyánsága miatt már alig járhatott. Én mindig előre szökdeltem, ő utánam, és anekdota anekdotára ömlött rám, mig a’ postára érkezén! ’s barátomnak kiáltám: „Ott egy kocsis lovait fogjam! nyomorú fuvar mentté tehetne !** Egy más alkalommal a’ bástyára menék, délbe midőn épen szörnyen havazott, annak bizonyára, hogy most senkit sem lelendek ott. Egyszerre egy alak áll előttem, ez az anekdota-kísértet volt. „Most sétálni?“ Igen szeretem a’ zivatart. „Zivatar? na erről kegyednek egy anekdotát kell beszélnem.“ * Ezután monda egy anekdotát, mellyet egykor Noé beszélt a’ bárkában , ’s mellyre Noé asszony azt felesé: kérlek, hisz ezt az anekdotát én már a debreczeni száz esztendős kalendariomban olvastam! Minthogy már a’ Carolina kapunál valók ’s lefelé szándékoztam, ismét megragadott mint egy óriási sors ’s egy ex hosszú anekdotái közül el akart nekem beszelni, ekkor egy országos csinynyal segítek magamon ’s mondám : „Megbocsásson , Önnek anekdotáját nem hallgathatom végig, mert tavaszkor el kell utaznom !“ —*