Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)

1837-09-21 / 76. szám

ra alatt több észt, és'.ösm­éreteket mutatott, mint ama h­osszú két év alatt alkalmam volt benne csudálni. Ma korábban megjelent, literaturáról beszélgettünk; én egy könyvet említettem mellyet ő nem ösmert; az or­­vos egy igen mivelt ember, hasonlóul dicsérte, ’s mind ketten különösen dicsértük benne a’ szó fogla­­lást, és versek könnyűségét. Az orvos bizonyságul elé vette zsebéből a’ könyvet, ’s egy különösen jól sikerűlt helyet ki keresvén nekem által nyújtotta , hogy­ olvasnám fel, zavarodva vonakodtam; gúnyos mosoly­gás vette körül Steinau ajkait, ezen meg bosszankod­tam , bizonyosan azt hiszi, hogy nem olvasok jobban mint hajdan. Elvettem a’ könyvet, és olvastam, Stei­nau csudálkozva látszott hallgatni, ’s mikor elvégez­tem, az orvostól kérte a’ könyvet; ez azt felelte hogy az enyim, ’s kérdezett, hogy oda adhatja e a­ gróf­nak, én igennel feleltem , Steinau elvette, ’s egy pár szóval megköszönte. A’ beszélgetés folyt ’s kelleme­sen eltelt egy pár óra. Steinau nyert pallérozódás­­ban. Kellemes társalkodása mindig volt, de több nem. 13. Gróf Steinau báró Wellenbergh­ez! Aug. 11-kén. Csak azt szeretném tudni, hogy hová utazik; ad­dig nem nyugszom, mig nem tudom­. Minden nap lá­tom , és nem is gondolnád barátom, melly kellem van egy ollyan asszony látásában, a’ kitől el vagyunk vál­va. Valljon mindig i­lyen volt e ? vagy csak azon 3 szótagban van a’ különbség, nem tudom. Hogy sze­relemre méltó, azt meg kell vallanom, hogy mindig az volt e , azt azok határozzák el, kiknek soha sem volt feleségük. Minden estre látom a’ fedezeten, ’s ha nem nagyon hízelkedem magamnak, úgy veszem ész­re , hogy apródonkint eb­be kezdi beszélgetésemet pa­pagályáénak tenni. Mindig megjelent ugyan tulajdo­­nosnéjával a’ papagály, de úgy látszik inkább csak mint alsóbb rendű szerep vivő; — a’fő szerepet lega­lább már nem viszi, mert mindenkor kegyetlenül hall­gatás parancsoltaik neki, valahányszor egy érdekes beszélgetést félbe szakaszt. Nagyon kipallérozta magát Hortensia, nyzelvünket tökéletesen tudja. Ez előtt 4 esztendővel, csak tűr­hetően is alig beszélt. Igen helyes érzéssel is olvas. Éppen itt az óra mikor össze szoktak gyűlni, megyek. Aug. 12én. Kívánj szerencsét Wellenberg, tökélletes győze­­delme­t vettem Jacquoton és olly észrevételt tettem, melly hiúságomnak igen hízeleg. Úgy fel­fuvalkodtam mint valamelly tábornagy, nyers ütközet után ; halljad, és csudálkozzál. Igen módos pongyolában , mely­­lyet igen gyönyörűnek mondhatnék, ha csúnya sárga öv el nem lúzította volna, találtam Hortenziát, társá­val a’ vállán. Egy pár módos szóval egy könyvet ad­tam vissza­, mellyet kölcsönözött. Ő hasonlóal felelt, további beszélgetés közben kérdeztem, hogy ösmeri e el... barátom’ költeményeit. Igen, volt a’ felelet, sokak azok közül mu’sikára is vagynak téve. Az asz­­szony is énekli úgy e bár? —Igen, felele röviden. Az estve olly kellemes, nem tenne e benőnket olly szerencsésekké asszonyságod, hogy szép hangját csodálhassuk? Az egész társaság kérte, ő vonogatta magát, de az orvos elmene guitárjáért, komornája elhozta, még mind vonakodott, a’ társaság ostromolta kéréseivel, végre elvette a’ leánytól al guitart ’s szótlan oda ad­­­ta a’ papagályt,de hirtelen gyenge pír futotta el ar­­czát mintha megbánta volna, de a­ leány már el ment. Késedelemmel húzta le kesztyűjét; egyik kezén egy egy­szerű karika gyűrű volt, másikon egy lazúr foglalá­si­ nagy gyöngyös , mellynek fejérsége vetekedni lát­szott a’ kéz havával. Most hát tsak 2 gyűrű volt a’ kezén, mit mondasz hozzá barátom! Kellemmel futot­ták át a’ szép ujjak a’ hangok országát. Ollyan kife­jezéssel énekelt el egy pár dalt, hogy egészen meg voltam lepetve; már régen el­végezte, ’s én mind csak álmélkodva állottam vele szemközt. Minden köszönte, és csudálta szép hangját. Én is közelítettem hozzá, ’s azt mondtam lassú hangon: Boldoggá tett egy em­bert grófnő, barátom még nem ösmeri költeményei becsét, mert nem hallotta még nagyságod lelkes é­­neklését. Úgy tetszik barátom mintha látnám mint vo­nod gúnyos mosolyra szájad, nagyon helytelenül ba­rátom ! Hát­­mulattam én el valaha a’ dámák iránti módosságot ? ’s talán azért kellett volna a’ grófnő iránt durvának lennem , hogy egykor feleségem volt? Már nem az többé, hála az egeknek! ’s éppen olly joggal megkívánhatja tőlem a’ módosságot mint más, akárki. Részre hajlás nélkül! — kellemesnek találom társaságát, noha talám kevésbé találnám annak, ha

Next