Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)
1837-09-21 / 76. szám
ra alatt több észt, és'.ösméreteket mutatott, mint ama hosszú két év alatt alkalmam volt benne csudálni. Ma korábban megjelent, literaturáról beszélgettünk; én egy könyvet említettem mellyet ő nem ösmert; az orvos egy igen mivelt ember, hasonlóul dicsérte, ’s mind ketten különösen dicsértük benne a’ szó foglalást, és versek könnyűségét. Az orvos bizonyságul elé vette zsebéből a’ könyvet, ’s egy különösen jól sikerűlt helyet ki keresvén nekem által nyújtotta , hogy olvasnám fel, zavarodva vonakodtam; gúnyos mosolygás vette körül Steinau ajkait, ezen meg bosszankodtam , bizonyosan azt hiszi, hogy nem olvasok jobban mint hajdan. Elvettem a’ könyvet, és olvastam, Steinau csudálkozva látszott hallgatni, ’s mikor elvégeztem, az orvostól kérte a’ könyvet; ez azt felelte hogy az enyim, ’s kérdezett, hogy oda adhatja e a grófnak, én igennel feleltem , Steinau elvette, ’s egy pár szóval megköszönte. A’ beszélgetés folyt ’s kellemesen eltelt egy pár óra. Steinau nyert pallérozódásban. Kellemes társalkodása mindig volt, de több nem. 13. Gróf Steinau báró Wellenberghez! Aug. 11-kén. Csak azt szeretném tudni, hogy hová utazik; addig nem nyugszom, mig nem tudom. Minden nap látom , és nem is gondolnád barátom, melly kellem van egy ollyan asszony látásában, a’ kitől el vagyunk válva. Valljon mindig ilyen volt e ? vagy csak azon 3 szótagban van a’ különbség, nem tudom. Hogy szerelemre méltó, azt meg kell vallanom, hogy mindig az volt e , azt azok határozzák el, kiknek soha sem volt feleségük. Minden estre látom a’ fedezeten, ’s ha nem nagyon hízelkedem magamnak, úgy veszem észre , hogy apródonkint ebbe kezdi beszélgetésemet papagályáénak tenni. Mindig megjelent ugyan tulajdonosnéjával a’ papagály, de úgy látszik inkább csak mint alsóbb rendű szerep vivő; — a’fő szerepet legalább már nem viszi, mert mindenkor kegyetlenül hallgatás parancsoltaik neki, valahányszor egy érdekes beszélgetést félbe szakaszt. Nagyon kipallérozta magát Hortensia, nyzelvünket tökéletesen tudja. Ez előtt 4 esztendővel, csak tűrhetően is alig beszélt. Igen helyes érzéssel is olvas. Éppen itt az óra mikor össze szoktak gyűlni, megyek. Aug. 12én. Kívánj szerencsét Wellenberg, tökélletes győzedelmet vettem Jacquoton és olly észrevételt tettem, melly hiúságomnak igen hízeleg. Úgy felfuvalkodtam mint valamelly tábornagy, nyers ütközet után ; halljad, és csudálkozzál. Igen módos pongyolában , melylyet igen gyönyörűnek mondhatnék, ha csúnya sárga öv el nem lúzította volna, találtam Hortenziát, társával a’ vállán. Egy pár módos szóval egy könyvet adtam vissza, mellyet kölcsönözött. Ő hasonlóal felelt, további beszélgetés közben kérdeztem, hogy ösmeri e el... barátom’ költeményeit. Igen, volt a’ felelet, sokak azok közül mu’sikára is vagynak téve. Az aszszony is énekli úgy e bár? —Igen, felele röviden. Az estve olly kellemes, nem tenne e benőnket olly szerencsésekké asszonyságod, hogy szép hangját csodálhassuk? Az egész társaság kérte, ő vonogatta magát, de az orvos elmene guitárjáért, komornája elhozta, még mind vonakodott, a’ társaság ostromolta kéréseivel, végre elvette a’ leánytól al guitart ’s szótlan oda adta a’ papagályt,de hirtelen gyenge pír futotta el arczát mintha megbánta volna, de a leány már el ment. Késedelemmel húzta le kesztyűjét; egyik kezén egy egyszerű karika gyűrű volt, másikon egy lazúr foglalási nagy gyöngyös , mellynek fejérsége vetekedni látszott a’ kéz havával. Most hát tsak 2 gyűrű volt a’ kezén, mit mondasz hozzá barátom! Kellemmel futották át a’ szép ujjak a’ hangok országát. Ollyan kifejezéssel énekelt el egy pár dalt, hogy egészen meg voltam lepetve; már régen elvégezte, ’s én mind csak álmélkodva állottam vele szemközt. Minden köszönte, és csudálta szép hangját. Én is közelítettem hozzá, ’s azt mondtam lassú hangon: Boldoggá tett egy embert grófnő, barátom még nem ösmeri költeményei becsét, mert nem hallotta még nagyságod lelkes éneklését. Úgy tetszik barátom mintha látnám mint vonod gúnyos mosolyra szájad, nagyon helytelenül barátom ! Hátmulattam én el valaha a’ dámák iránti módosságot ? ’s talán azért kellett volna a’ grófnő iránt durvának lennem , hogy egykor feleségem volt? Már nem az többé, hála az egeknek! ’s éppen olly joggal megkívánhatja tőlem a’ módosságot mint más, akárki. Részre hajlás nélkül! — kellemesnek találom társaságát, noha talám kevésbé találnám annak, ha