Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1837. július-december (3. évfolyam, 2/53-104. szám)

1837-10-22 / 85. szám

670 Ha mír az ember e’ világra születik és meg nem hal, mit csináljon egyebet, mint mit már annyi ember csinált? Este fekügyék le, reggel keljen föl, délben egyék , ha van mit; alkonyatkor pedig, vagy esti harangozásra , rágjon az ember valamit, ha nincs más, rágja meg az ember egész napi tetteit, és fogadom, mennél többek voltak azok, annál ékesebb marad. — De mit tehetünk róla, hogy kevés ember szokta tetteit megrágni , pedig ez olly étel, melly a’ beteget is épületesen gyógyítja, ha különben olly gyomra van , hogy jót rosszat egyiránt, miket ő maga, vagy miket a’ világ tálalt elébe, jól meg tud emészteni. Mikor a' világra jöttem, a’ pap , ki beavatott az örökkévalóság’ szent titkába, azt kérdé tőlem : „ellene mondasz e az ördögnek, és az ő incselkedéseinek?“ és fogadám hogy „igen!“ mert ki hitte volna akkor? hogy olly nehéz az incselkedéseknek ellenállni? most is egy légy incselkedik velem ’s ha nem kellene írnom, hogy megfoghatnám, bizony kidobnám szobámból. — Milly gyönyörű gyermek valék, azt becses olvasóim a’ bába’ szájából tudják. A’ bábának rám kimondott ítélete még csak tűrhető volt volna, hanem a’ tőszomszédságban az asszonyok már azt beszélék , hogy anyámnak egy majomfia született; a’ harmadik, negyedik szomszédság pedig éppenségesen azt hirlelé, hogy képemmel hátamhoz fordítva születtem. Azonban a’ keresztségi lakomán az egész szomszédság jelen volt, 's a’ bábát sem véve ki, mindnyájan dicsértek, hogy egy kedves , gyönyörű gyermek vagyok. Mindezekből már most kiokosodhatnak becses olvasóim, hogy azt higyék, mi valósággal igaz volt. Gyermekségem leirhatlan édesen folyt; szerettem a’ tejeskását, 's ezért a’ legelső lény, melly hozzám hőkeblü ragaszkodással viselteték, a’ macska volt; én és ez engem olly kimondhatatlanul szerető macska, elválhatlanok valánk. Midőn reggelenkint tejeskásámat a’ zsámolyra tevék, én és a’ macska mellé ültünk és elégedetten költöttük el a’ kölcsönös szerelem czukrozta tejeskását. — A’ tejeskása’ szép ideje elmúlt, a' macska naponkint hidegülni kezde irántam, és most először álltam a’ világban egyedül, elhagyatva a’ legkedvesebb macskától, melly valaha a' leghőbben szeretett. — Nem sokára tarisznyát akasztottak nyakamba 's iskolába küldtek. — Valóban, minden gyermeket tarisznyával kellene iskolába küldeni; mert az ember nem tudja, hosszas tanulása’ gyümölcsei után is öregségében, milly hasznát veendheti a tarisznyának. — Most már, serdülő korom’ szebb napjaiban, hűséges kutyánk — „Hercules“ — osztotta meg kenyeremet velem. Ha ebéd után, tarisznyámba, könyveim közé egy falatka kenyeret csúsztattam, Hercules híven kisért el az iskolába, lefeküdt az ajtó elébe, megvárta míg iskolából kijövök és ismét hazakisért. De Hercules, nem sokára elvégezte földi tarisznyakisérő pályáját, ő megszűnt lenni, ’s én másodszor álltam a’ világban egyedül,elszakasztatva a’ leghűségesebb állattól, hűségesebbtől mint ember, ki a’ neki nyújtott falat kenyeremért, soha meg nem ugatott. Évek múltak, és a’ serdülő gyermek’ érzelmei, az ifjúság’ tündérképeitől átderengett korányon, sarjadozni kezdének. Iskolai könyvemet kezembe vevén, gyakran tévedeztem egyedül réteken, mezőkön, a’ nagy mindenható Istennek aranyos nappal és ezüst csillagokkal hímzett örökbölcseségü könyve alatt. — Nem kötött még semmi a' földhöz. Volt idő, hogy az Isten’ mosolygó ege alatt térdeimre hullottam ’s lelkem, tán öntudatlanul is, egy jobb világba vonzott. De a’ föld’ fia valók 's a’ földi szenvedések’ nagy útja állott előttem, kisajtolandó a’ lélekből mindazon keserveket, mellyeket az örökkévalóságban tronoló királyok’ királya adó gyanánt vetett ránk. E’ keservek közt az iskolai nyirfavessző tán még a’ legtűrhetőbb volt, de ömledezni kezdett a’ szív érzelmeinek zuhataga ; eltűntek a’ földi paradicsomba ringató gyermekkornak szép napjai, soha többé fel nem üdülendők ! — Keresztanyám meghalt ’s e’ gyászrejtő napon ez egy csapás nem volt elég, hanem felül rá, még professorom is megcsapatott; mert hiszik vala az időben, hogy a’ gyermeknek használ a’ virgás. Kettős fájdalom’ súlya alatt indultam iskola után keresztanyám’ temetésére; ott valék, ’s keresztanyámmal együtt örökre el lön temetve nyugalmam. — Ott álltam a’ koporsófőnél az atyafiság között szótlanul, kénytelenűl; keresztapám minduntalan rángatott ’s egyre mormogá: „te átkozott csóka mért nem sírsz! tüstént sírj, majd garast kapsz;“ — de hasztalan, könyvimet ez nap az iskolában kisajtolák ’s érzelmimen most egy sokkal ünnepélyesebb látvány uralkodott. —