Rajzolatok a társas élet és divatvilágból, 1838. július-december (4. évfolyam, 2/1-52. szám)

1838-11-22 / 41. szám

!Negyedik év. Szent a’ Törvény! szent a’­ Béke ! Ez legyen Hazánknak éke. Utásodik fele. Pest Noveme. 22kén Megjelen e’ divatuj­­ság hetenkint 2szer. Helyben felévi dija 5 frt., egész évi 10 frt. Postán 6 és 12 frt. pen. TÁRSAS ÉLET É­S DIVATVHÁZBOL, 41 dík szám. Előfizethetni kígyó utczában Sebastiány házban 390-dik szám alatt. És minden csász. kir. postahivatalnál. Egy korh­ély’ halála. I. Minden ember, ki naponkint a’ pesti ut­caikon járkál, emlékezik olly emberre kinek nyomorult tekintete, és még nyomorultabb ál­­lapotja. — Az illy szerencsétlen láthatlanúl sülyed a’ roszba, és szegénysége mindig mé­lyebben vezeti őt a’ kétség’ örvényébe. — Ezek közül némellyik talán becsületes mester em­ber volt, másik katona, vagy diák, vagy elszegényedett földes úr, vagy korhelység és játék áldozati, tűz viz vagy más szerencsétlen csapás által jutottak nyomorúságra. ’S e’ hely­zetben nem néz rá senki, ismerőse vagy egy­kori barátja elfordítja képét hogy ne is lássa. Az illyennek nincs barátja, nincs munkája, ke­resete , nincs kenyere, ’s így töbnyire mindig éhséggel küszködik, nincs­­hazája, nemzete, nem gondol semmivel, csak egy falat kenye­ret kaphasson. Átadja magát az erős italnak, hogy földi nyomorúságát feledve, egy egyper­­czig jól érezze magát. Elűzi minden gondját , asszony, gyermek, nyomorúság nem marczan­­golják többé, de a’ korhelység’ bizonyos követ­kezése a’ halál. Hogy az­ illy embereket a’ szükség sokszor (bár különben tán nem is, olly rész erkölcsnek) a’ legaljasabb tettre­: csalás, lopás,­­ gyilkolásra vezérli nem is említem. Egyik ezen szerencsétlenek közül haldokló felesége ágya mellett áll, gyermekei pedig körül térdepelve imádkoznak. Egy elaggott öreg asszony, kinek könyei nedvesítik fonnyadt ránczos arczaját, tartja a’ haldokló asszony’ fejét. De az asszony nem néz anyjára gyen­­(1838.)­ge és fáradt pillantatival, nem annak kezét szorítja hideg ’s reszkető ujjaival, — hanem férje’ karja után nyúl és már már elhalt sze­mével férje képén nyugszik. — A’ reszkető férj rongy ruhájában, szeme vérbe forog, ar­­cza elveresű­l, — őt most hozták a’ korcsmá­­ból a’ halott ágyához! Egy rész gőzölgő mécs pislog az ágy mel­lett ’s a’ személyzetre néha néha egy kis vi­lágosságot vet, hogy az arczképeket a’ sötét homályban ki lehet venni. Éjjeli csend van a’ ház körül, és halotti csend uralkodik a’ szo­bában. A’ falon egy óra függ, és csak ennek egyhangú petyegése töri meg a’ mély nyugal­mat , de ünnepi nyugalmat, mert kik mutató­jára vigyáznak, jól tudják ha a’ következő óra jő, az a’ halál órája, mellyben egy lélek bú­csút vesz e’ világtól, ’s annak viselője sírba szál. Valami borzasztó a’ halálra várakozni! ’s még borzasztóbb tudni azt, hogy még csak re­mény sincs felgyó­gyulásra —; az ágy mellett ülni és a’ lassan mászó órákat a’ hosszú éjje­­len számlálni, olly hosszú éjjeken, mellyeket csak azok ösmernek, kik illy halotti ágy mellett virasztottak. Megfagy az­ ember vére , ha a’ szív’ legmélyebb titkait hallja mit a’ haldokló (már nem gondolván a’ világgal) kivall, és meg­gondolja, hogy milly keveset ér az egész élet’ okossága, vissza*tartózkodása, tettetése, ha a’ halál lerántja az álarczot melly alatt sokszor a’ legszennyesebb kép olly szépnek látszott! De ez az eset a’ haldokló ágyánál nem tör­tént. — Még egyszer térdeplő gyermekeire ve­tett egy pillanatot ’s félig elfúlt lélekzete egy­(41) 1838.

Next