Rakéta Regényújság, 1978. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1978-07-18 / 29. szám
- És ez a levél - folytatta Fellows töprengve - volt az egyetlen postája tíz nap alatt. Vagyis, úgy látszik, nem tudatta sok emberrel, hova készül. Ki lehetett az a férfi, akit elég jól ismert ahhoz, hogy megadja neki a címét? - Vagy aki elég ügyes volt ahhoz, hogy kinyomozza. Nem valószínű, hogy megadja annak az embernek, aki meg akarja ölni - jegyezte meg Crouch. Crouch, bár nem volt az ország legragyogóbb rendőre, volt valami logika a gondolkozásában. - Igen, persze, ez is igaz - mondta mosolyogva Fellows. - Mindenesetre azt hiszem, hogy kicsit tovább fog tartani, mint gondoltam. Úgy látszik, végig kell mennünk a pittsfieldi házassági bejegyzéseken. - Majd mi megcsináljuk - ajánlotta fel Crouch. - Mit kell tennünk? - Nagy segítség lenne. Köszönöm. Egy Elizabeth nevű lányt keressenek, aki egy Moore nevű férfihoz ment feleségül. Lehet, hogy ők már elköltöztek, de a szerelmes barát még ott lakik. - Utána fogunk nézni. Persze, ma nem tudjuk megcsinálni. - Tudom. Ezek az átkozott ünnepek. Szeretném ellenőrizni a Gépkocsinál Henry balesetét, de holnapig várnom kell. És persze a lapok sem jelennek meg, így a lány fényképének körözése is nehezebben megy. - Átkozott ünnepek, ebben egyetértek - mondta Crouch. -Ma már három balesetet jelentettek. Legközelebb Hogarth jelentkezett telefonon, ő is rossz hírrel. Minden buszsofőrnek megmutatta a lány fényképét, aki csak Pittsfieldből Stockfordba vihette augusztus huszonharmadikán három előtt, de egyik se emlékezett semmire. - Azt hitték, meg vagyok őrülve - mondta -, hogy olyan utas után kérdezősködöm, akit egy hete szállítottak. Még arra sem emlékeznek, kit vittek az előző menetben. Fellows nem volt meglepve. - Ez is csupán lehetőség volt. Reméltem, hogy esetleg Betty kérdezett valamit, ahogy a helyi buszon is megtette. - Azt hiszem, pontosan tudta, hol kell leszállni, mert én is ebből a feltételezésből indultam ki. Bármelyik buszon is jött, semmi olyat nem csinált, amivel felhívta volna magára a figyelmet. Délig nem volt új fejlemény. Ekkor lépett be Sid Wilkis,és jelentette, hogy beszélt Mrs. Fremont valamennyi vendégével, de semmi lényegeset nem sikerült megtudnia tőlük. Egyikük emlékezett, hogy a lány egyszer azt mondta, hogy férjével sokat utaztak, ez minden. - Nem túl sok - mondta Fellows. - Hát te meg mit eszel? - Szalámis szendvicset. A pavilonban vettem. Nagyon jó. - Hogy csinálod, hogy ilyeneket eszel és mégsem hízol meg? - Sportolok. Miután beszéltem a panzió lakóival, vagy harminc mérföldet gyalogoltam a parton Betty képét mutogatva. A gyalogtúra karcsúsítja a derekamat. - Hagyjuk a derekadat, inkább mondd el, mit találtál? - Semmit. Az égvilágon semmit. Legalább egymillió hal van itt, és egyik se harap. Néhányan voltak a pavilonban szombat este, de senki sem ismerte fel. Ha jelentéktelen külsejű lett volna, nem csodálkoznék, de ilyen arccal, a kutya úristenit, legalább a férfiaknak kellene rá emlékezniük - Lehet, hogy valóban nem látták a lányt? - Hogy a pokolba ne látták volna? Nem volt láthatatlan. Fellows hátradőlt a székén. - Nem láthatták, ha nem járt a pavilonban. - Hol randevúzik itt egy férfi, ha nem a pavilonban? - Kint a parton, hogy megölhesse. - A randevú kilenckor volt. A lányt csak éjféltájban ölték meg. Mivel töltötték addig az időt? - Emlékszel a zsinórra a nyaka körül, Sid? A fiú azt nem a parton találta. Hanem már nála volt. Ha azt tervezte, hogy használja azt a zsinórt, nem valószínű, hogy mutatkozni akart a lánnyal. - Értem - mondta Wilkis szárazon. - Meg akarja ölni a lányt. Utána gondol egyet, és megerőszakolja. - Lehet. És aztán gondol egyet, és kirabolja. - Szép kis alak lehet. Nem tudom, hogy ez a helyes lány hogyan ismerkedhetett meg ilyen férfival. - Én sem. És nem valószínű, hogy hamar feleletet kapunk rá. - Elmesélte, hogyan vallottak kudarcot a buszsofőrökkel, s hogy Crouchnak nem sikerült megtalálni a férj rokonait Pittsfieldben. Willis nem látszott különösebben meglepettnek. - Ne aggódj - mondta. - Lehet, hogy a Moore család nem Pittsfieldben lakik, de nem lakhatnak nagyon messze. Betty Moore egyenesen a Kis Bohémtanyára jött, ne felejtsd el. Vagyis tudta, hogy milyen hely, hogy hol van, pedig senki sem ismeri, aki nem Stockford környékén lakik. Erről jut eszembe, kereste a Moore családot Stockfordban? - Kettő van. Jim és az unokatestvére. - Csak keresztkérdés volt. Kicsit még visszamegyek, hogy beszélhessek a későn jövőkkel, amikor leparkolnak. Hű, erről eszembe jutott valami. A stockfordi kocsik ingyen parkolhatnak, de a máshonnan érkező autókért egy dollárt kell fizetni. Nem lesz könnyű dolog, de talán a parkolóőr emlékszik arra a dollárra, amit az a fickó adott, akivel Betty szombat este kilenckor randevúzott. - Érdemes megpróbálni - egyezett bele Fellows. - A fickó nem pottyanhatott az égből. Biztos, hogy hagyott nyomokat, s talán éppen ez lesz az egyik. Kilencedik fejese, Betty Moore nemcsak romantikus magazinok olvasásával ütötte el az idejét Mrs. Fremontnál, hanem moziba is járt. Joseph Dzanowski szolgált ezzel az adattal a Munka Napján egy óra körül. A kis mozi jegyszedője felismerte Buttyt, s vallomása szerint a lány majdnem minden délután végignézte a műsort, még akkor is, ha többször egymás után adták ugyanazt a filmet. - Egyedül volt vagy társaságban? - kérdezte Fellows. - Mindig egyedül - válaszolta Dzanowski. - Szegény kis-