Rakéta Regényújság, 1985. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)
1985-12-17 / 51. szám
kilót leadtam. Nem látod rajtam? Nézz meg! - Úgy fordult meg, mint egy óceánjáró. - Napról napra slankabb leszek. Johnny mit sem változott. Ugyanolyan kövér volt, de egyetértettem vele. A többiek nevettek. Sok tenyérbe csaptam bele. Volt néhány új arc, és az egység már nem tartozott a 7. gyilkossági körzethez. A testület feloszlatta a speciális egységeket. - A hadnagy bent van? - Bent. Lesz aztán pár perced? - Persze, Johnny. Az iroda kicsi volt. Három asztalt zsúfoltak bele, és négy iratszekrényt. Élével kellett manőverezni ahhoz, hogy az ember megközelíthesse Mike Dwyer hadnagynak az ablak előtt álló íróasztalát. A szoba nem változott. A falon jókora grafikon függött, amely az elmúlt év gyilkossági módszereit ábrázolta: lőfegyver, kés, fojtogatás s a többi. Csak a négyszögletes keretekben változtak a számok. A szemben lévő falon egy sor hordozható adóvevő szívta árammal magát. Hárman dolgoztak ebben a szobában. Két őrmester. Egyiküket ismertem: Willi Brand. A másik idegen volt. A hadnagy nagydarab férfi volt - a háta akár egy tűzfal -, arca tipikusan ír, szeme két apró, szürke üveggyöngy. Egy másodperc törtrésze alatt képes volt őket melegre vagy fagyosra változtatni. Becsületes, harmadik generációs zsaru volt, befolyásos rabbival a háta mögött a belvárosban. - Üdv, hadnagy. - Állva maradtam. A hierarchia belém kövesedett. Még nem tudtam levetkőzni a formaságokat. A hadnagy megnézett magának, aztán hátradőlt a székében. Még a régebbi időkből tudtam, hogy ez nála a fesztelenség jele. - Üdv, Paul. Hogy van? - Remekül. Meg akartam köszönni, hogy áthelyeztetett abból a börtönből. - Nem sikerült elég gyorsan. - A sebhelyemet nézte. - Csak azután csörgettek ide, hogy már megtörtént. A balfaszok. Mit csinál mostanában? - Ezt-azt, hadnagy. Hogy van a család? Sose találkoztam velük. Az iratszekrényen ezüstkeretben egy szőke, szokatlanul csinos asszony fényképe állt. - Remekül. - Hallgattunk. A hadnagy nem volt a szavak embere. A csöndet eszközként használta, információkat szedett ki vele a gyanúsítottakból és a barátaiból. Csak nézett rám, s várta, hogy föltárjam jövetelem okát. - Harry meggyilkolásáról lenne szó - kezdtem. A hadnagy előrehajolt, rákönyökölt az asztalra, és feszülten figyelt, mintha csak egy vallomást hallgatna. - Különnyomozást folytatok. - Továbbra is csend. - Szeretnék betekinteni az aktáiba. A hadnagy elmosolyodott. Hirtelen olyan lett, mint egy kisfiú. - Nem. Maga már nem zsaru, Paul. Priuszos. Itt nincsenek jogai. Sajnálom - tette hozzá. Számítottam arra, hogy megtagadja. A hadnagy politikus alkat volt. Nem tehetett nekem nyíltan szívességet. Túl sok szempár figyelte, s mint a legtöbb ambiciózus zsarunak, neki is túl sok ellensége volt. Ha segít egy ilyen magamfajta bukott zsarunak, rákerül a törzslapjára, vagy egy nap eszébe jut valakinek, és ellene fordítják. „Minden a beosztáson múlik” - ez volt a kedvenc mondása. - Értem, hadnagy. Továbbra is csak nézett. Szolgáltam alatta, amikor még csak őrmester volt. Ismertem az észjárását. Úgy vágott, mint a borotva. Nem mehettem el. Még nem bocsátott el. - Nos, mivel segíteni akar, és éppen kéznél van ... - Az ajtóhoz ment, és odakiáltotta Johnny Johnstone-t. Johnstone begördült, keresztülpréselte magát a keskeny járaton. - Van néhány kérdésed Paulhoz? - Van. - Kinyitotta az irattartóját, és rám nézett. A barátságos tekintet eltűnt. Nem tudtam, mi a fenét tartogatnak, de ismertem a formaságokat. Két ember kell hozzá. Az egyik mint tanú van jelen a kihallgatáson. Valaki becsukta az ajtót. Volt valami befejezésszerű a mozdulatban. Kettesben voltunk, szemtől szemben, mint a gyóntató és bűnös. Hány napot, hány órát izzadtunk össze itt mi mindannyian? Kérdés, keresztkérdés, a csöndek közé besikló kimondatlan gondolatok figyelése. Csak éppen most én voltam a célpont. - Mi a fene ez? Se a hadnagy, se Johnny nem reagált. Johnny átadta a hadnagynak az irattartót. - Jó barátja volt Harrynak? - Igen. - Mikor látta utoljára élve? - Három-négy hónapja. Beszélőre jött. - Gyakran meglátogatta? - Három-négy havonként. - Igazi jó barát. - Nem vettem föl ezt a hülye bemondást. - Úgy volt, hogy szenteste találkoznak? - Igen. - A Plazában? - Igen. - Hagytam, hadd dolgozzanak meg azért, amit akarnak. Pedig nagyon akarták. - Megünnepelni? - Igen. - Semmi mást? - Semmi mást. - Hol volt aznap délután egy óra harminc és két óra között? - Bejelentkeztem. Bevásároltam - mutattam a ruhámra. Úgy bámulták, mintha valami kilógó fércet keresnének. - Tanúk? - A portás a recepción, a kiszolgálók az üzletben. - Viszketegséget éreztem, hogy rájuk nyissam a szám. Mi a franc az egész? Megtanultam a türelmet. Majd megmondják, ha itt az ideje. Mégsem álltam meg szótlanul. - A legjobb barátom volt. - Persze. - Nem leplezte kétkedését. Miért? Mindenki tudott róla. Az aktába mélyedt. Várt. Elnéztem fölötte. Romokat láttam, ablakkeretben. - Amikor elítélték, azt mondta a bíróságon, hogy elkapja azt, aki elárulta magát. - Pillanatnyi ötlet volt. - Csakugyan? - „Hazug csirkefogó”, mondta a pillantása. - Van valami elképzelése? - Nincs. - És mi a véleménye erről? - koppantott a tollal az íróasztalára. - Harry. - Baromság. - Röhögni kezdtem. - Harry! - Kemény volt, kérlelhetetlen. Gyötrődtem. Megint lecsapott. - Harry! - Sose tett volna ilyesmit velem. Soha. - Harry tudta, hogy maga kétlaki volt. Igaz? - Nem. Sose mondtam meg neki. Meg se hallgatta volna. - Mert rendes zsaru volt. Szerette a munkáját. - Erre mérget vehet. És sose nyúlt volna narkóhoz. Odacsempészték. - Talán tanult valamit magától. - Belenézett az aktába. - Lássuk csak. Maga július 19-én a Van Cortland parkban találkozott Capezzióval, hogy átvegye a kenőpénzét. Délután négy óra tájban. Igaz? - Igaz. - Fél négy. A gyilkosságba befut egy telefon. Hulla a Van Cortland parkban, annak a helynek a közelében, ahol a srácok ... Mit is szoktak ott játszani, Johnny? - Krikettet - felelte halkan Johnny. A semmibe nézett. - Ja, igen. Krikett. Harry volt a fogó. Egy nepper dobta föl a talpát. Harry ugyanakkor volt ott, mint maga. Kiszúrta magát. Kiszúrta Capezziót. Rájött, mire megy ki a játék. Fogta a telefont, és mi elkaptuk magát a két lepedővel. Nyár derekán jártunk. Seregnyi fehér mezes srác krikettezett. Értetlenül figyeltem őket. Bizarr játék. Capezzio odahajtott, odadobta a pénz, és elhúzott. Vártam egy kicsit, aztán elindultam. A detektívek már vártak. Megmotoztak, őrizetbe