Rakéta Regényújság, 1988. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1988-03-08 / 10. szám

szigorúan bizalmasnak, rendkívül fontosnak és sürgősnek minősítik. Az utolsó sejtig szétboncolják majd az agyadat, és ezek nem olyan úri­emberek, mint von Karsthoff. - Akkor a biztonság kedvéért ta­lán célszerű lenne, ha utána talál­koznánk. Lehet, hogy össze kell esz­­kábálnunk a beszámolómat. Tessék - mondtam, és ezzel átnyújtottam Johnnynak a szállodaszobám kul­csát. - Cipődobozomban találsz egy üveg Black Labert. Még nem volt időm kipakolni. Schröderrel és Nassensteinnel fél nyolcra beszéltük meg a találkát egy estorili bérelt villában. Kopár lakás volt, a berendezés jellegzetesen olyan bútorokból állt, amelyek álta­lában nyári bérvillákban találhatók - semmi sem emlékeztetett von Karsthoff fényűző konspirációs la­kásaira. A két SD-tiszt spártai jellem volt, a kihallgatást egyetlenegyszer szakították csak meg rövid időre, hogy bekapjunk néhány száraz szendvicset és lehajtsunk egy sört. Minden sallangot és udvariaskodást elhagyva elhadartam a számomra Londonban összeállított információ­kat. Lerajzoltam nekik az invázió céljára Angliában összevont valósá­gos és képzeletbeli hadosztályok jel­zéseit, s felsoroltam az ugyancsak valóságos és képzeletben angol meg amerikai parancsnokok nevét. Az in­formáció azt a célt szolgálta, hogy a német vezérkar az általunk kívána­tos következtetéseket vonja le had­­műveleti tervünkről. Schröder és Nassenstein felváltva egészen haj­nali három óráig bombázott kereszt­­kérdésekkel, de távolról sem bizo­nyultak olyan éles eszűeknek és agyafúrtaknak, mint von Karsthoff. Miközben kikísért, Schröder elsü­tötte azt, amit teljes meglepetésnek szánt.­­ Holnap Berlinből vezető ál­lásban levő tiszt érkezik, hogy ön­nel találkozzék. Lesz még néhány további kérdése. Akkor holnap este ugyanebben az időben találkozunk, rendben van? - Szeretném, ha nem holnap kel­lene találkoznunk - mondtam. Vála­szom láthatóan megdöbbentette. Időt akartam nyerni, hogy felkészül­hessek. Közöltem vele, inkább hol­napután szeretnék találkozni a ber­lini küldöttel. Ürügyként azt hoztam fel, hogy másnap jelentést kell ten­nem a jugoszláv nagykövetnek, ő pedig többnyire ragaszkodik ahhoz, hogy ott maradjak nála vacsorára. Ez még igaz is volt, és Schröder kénytelen volt elfogadni magyaráza­tomat. - Hát persze, az álcázása - mond­ta komolyan. - Nem szabad elhanya­golnunk az álcázását. Johnnyt ébren találtam a szobám­ban, észrevettem, hogy A végzet bábjátéka című regényt olvassa. A whiskysüvegből alig egyharmad hiányzott, ami őszintén meglepett. - Minden gondolat naivnak tűnik alapos keresztkérdések tüzében - fogadott köszönés helyett. - A találkozómra vagy Huxleyra célzol? - Mindkettőre. Hogy sikerült? - Két hűséges pártfunkcionárius, távolról sem olyan eszesek, mint von Karsthoff. S nem is annyira ve­szélyesek. Feleslegesen ijesztettél rám.­­ Meglehet, hogy feleslegesen ijesztgettelek, de azért csak óvato­san vitorlázzál, te megrögzött dub­­rovniki kalóz. Csak várd meg, amíg a berlini főhóhér a keze közé kap. Azt hiszem, fel sem méred, ilyen mértékben támaszkodik az OKW ar­ra, amit Londonban összeszedsz. Megbíznak benned, de kétszeresen is meg akarnak bizonyosodni arról, vajon nem vezettek-e félre. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, más­kor légy nagyon óvatos. Meglengettem a whiskysüveget.­­ Ez minden szónál ékesebben beszél, te azután tök józan maradtál. - Mind­kettőnknek jókora adagot töltöttem. - Igyunk, semmi baj nem lesz. - Csudára biztos vagy magadban, igaz? - Rá sem ismertem Johnnyra, annyira szokatlan volt, hogy kétel­kedik és borúlátó. - Igen biztos vagyok magamban - válaszoltam. - Négy éve dolgozom már a szakmában, és ravaszabb ró­ka vagyok náluk. Itt vagyok, élek, nem igaz? - Ó igen, ravasz vagy, bozontos farkú, igazi róka, Dusko. Túljársz az eszükön, amíg tiszta a fejed, de mi történik, ha befecskendezik neked az igazságszérumot? - Igazságszérum? Hát az meg mi­csoda? - A legújabb agyficam, most ké­szültek el vele a laboratóriumban. Nátrium-tiopentál. Új szer, amely szétzúzza az ember akaratát. Amíg a kezelt ember a hatása alatt áll, állí­tólag képtelen hazudni. S ha érde­kel, közölhetem veled, hogy a lissza­boni Abwehr-kirendeltség nemrégi­ben kapott belőle egy szállítmányt. - Gondolod, hogy belekevernek majd valamennyit az ételembe vagy italomba? - Nem, intravénásan adják be. Persze nem hiszem, hogy kedvenc ügynöküket gúzsba kötnék és erő­szakkal fecskendeznék be neki a szert, de esetleg javasolhatják, hogy önként vesd alá magadat a kezelés­nek, s így bizonyítsad jóhiszeműsé­gedet. Úgy éreztem, sürgősen szüksé­gem van egy újabb whiskyre. Egy ideig én is, Johnny is némán, elko­­morodva meredtünk magunk elé. - Johnny, egészen bizonyos vagy abban, amit erről a szerről mondtál? Tudod, hogy nem mindenki reagál egyformán a gyógyszerekre. - Rop­pant büszke vagyok ugyanis arra, hogy mindenkor tudatosan cselek­szem. - Belátom, hogy átkozottul jól rea­gálsz az alkoholra, de ez már vagy száz generáció óta ott csörgedezik az ereidben. - Nem tudnál szerezni valameny­­nyit ebből a nátriumpentől... szó­val ebből az izéből? - Megoldható. Johnny nyelvén a „megoldható" határozott igent jelent. - Akkor elvégezzük magunk a kí­sérletet. Felhajtok egy orvost, aki hajlandó lesz befecskendezni ne­kem a szérumot. Az estorili dombok felett már javá­ban virradt, amikor Johnny eltávo­zott, hogy valami halandzsával ráve­gye az Abwehrt, adjon neki az igaz­ságszérumból. Két napja már alig aludtam, további zsúfolt negyven­­nyolc órára kellett felkészülnöm, és alig vártam, hogy pár órát alhassak, de először még el kellett mennem, hogy egy utcai telefonfülkéből fel­hívjam Gladhillt. Amikor közöltem vele, hogy az ügy sürgős, én viszont halálosan kimerült vagyok, nyom­ban kijött Estorilba, hogy találkoz­zék velem. - Olyan orvosra van szükségem, aki nem kérdez semmit - közöltem vele. Ezután beszéltem neki az új szérumról. Gladhill is elképedt. - Bizonyos dr. Pinto fogja felke­resni tizennyolc órakor a szállodai szobájában. - Kezet rázott velem, majd hozzátette: - Sok sikert, Dus­ko. Amikor kiéleződik a helyzet, ma­gára mindig számítani lehet. - Úgy éreztem, mintha a nekrológomat hallgatnám. Hazatámolyogtam a Palacióba, és néhány órát aludtam. Röviddel dr. Pinto érkezése előtt Johnny ébresz­tett fel. Néhány ampullát lökött oda nekem, majd elmondta, hogyan ju­tott hozzájuk. - A mindent legyőző nagyúr, a pénz. Szerencsére társaim nagy ré­sze igen szereti a készpénzt. Ez lé­pett az idealizmus helyére a náci vi­lágban. Dr. Pinto, a Londonban végzett fia­tal portugál orvos tökéletesen tisztá­ban volt azzal, miről van szó. Nyil­vánvalóan tudta, mivel foglalkozik ------------—variolaH

Next