Rakéta Regényújság, 1988. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1988-09-06 / 36. szám
- Nem? Baróti... Kovács ... Jonathán ... Biri... Sommer. Jöjjenek ki! Igaz? A lányok rémülten állottak meg a katedra előtt. Ránéztek Harcsaira. Aztán lesütötték a szemüket. - Feleljenek - rikácsolta az igazgató. - Nem igaz - dadogta Jonathán elhaló hangon. - Nem igaz - suttogta Biri megrettenve. Aztán csend következett. - Kovács! - Nem igaz - mondta Kovács nekibátorodva. A másik kettő aztán már határozott hangon jelentette ki, hogy nem igaz. Hamarosan magukhoz tértek, és a faggatások, keresztkérdések dacára keményen tagadtak. - Hát Srank - bömbölte az igazgató -, akkor maga hazudott és rágalmazott. Srank sírva fakadt. - Nem hazudtam. A lányok nem merik megmondani, félnek, hogy Jablonszky tanár úr elbuktatja őket. Jablonszky elképedt. Ő? Miért buktatná el? - Mert a Harcsai Ágnes vőlegénye. Az igazgató és Jablonszky egymásra néztek. Jablonszky kinyújtotta a nyakát, és derűsen kérdezte: a vőlegénye? Frank zavartan pislogott Harcsaira. Előbb makogva, kapkodva, aztán az igazgató kérdéseire mindjobban nekibátorodva, kusza összevisszasággal, rosszul ellesett szavakkal, néhány emlékezetében maradt színes frázissal kiteregette, amit tudott. Aztán lassanként szélesebb mederbe hatolt, és vészes bőbeszédűséggel hömpölygött keresztül az eseményeken. A tanár az óra után egyszer benn marasztotta Harcsait a teremben. Aztán a parkban találkoztak. A moziba is elmentek. Felemlítette a leveleket is, és Jablonszkynak tótágast állt az esze a meglepetéstől. - Már a csónakázásról is beszéltek. - Milyen csónakázásról? - kérdezte az igazgató feneketlen elképedéssel. - Hogy Velencébe mennek nászútra, és ott csónakázni fognak. És hogy a tanár úr tizenkét kombinét fog neki venni madeiraárizáccal. És selyem alsószoknyát. És elválik a feleségétől. Jablonszky hitetlenkedve, tehetetlenül, megfagyva nézte Harcsai Ágnest, aki csúnyán, soványan, lázas arccal, vakmerően és káprázatos biztonsággal állott most a tanári pódium előtt. - Igaz ez? Mondta maga ezeket? - suttogta az igazgató elkékülve. A lány orozva végignézett az osztályon. Villámgyorsan felmérte a helyzetet. A lányok bambán meredtek rá. A tekintetük megdöbbenést és bizonytalanságot fejezett ki. Meginogtak, a hitük összeroppanni készült. - Hogyan mondhatott ilyet? - üvöltötte az igazgató cérnavékonyan. - Honnan vette ezt a hajmeresztő mesét? Harcsai újra az osztályra nézett. Érezte, hogy szilárdnak kell lennie, mert minden kockán forog. Felemelte a fejét. A hangja már nem volt tétova. - Nem mese. Igaz, Jablonszky tanár úr szerelmet vallott nekem. - Én? - üvöltötte most már Jablonszky is. - Igen. - Én? - Igen! - Mikor? - Egy írásbelin azt mondta a tanár úr, hogy maradjak a teremben, mert mondani akar nekem valamit... Én benn maradtam a teremben a tanár úrral... és akkor történt. - De hát mi? Mi történt akkor? - Szerelmet vallott.