Rakéta Regényújság, 1989. január-június (16. évfolyam, 1-26. szám)
1989-03-21 / 12. szám
baráti kör tagbaszakadt férfitagjai segítenek. Az első meneten már túl voltak: két egymást követő szombat-vasárnapon közös erővel kiásták az alapot. Következett a betonozás. Nem sokat törődött az izgatott családi bozsgással Ábel, a legkisebb családtag. Neki elég nagy volt a ház így is. Csak kedvenc ablakát, ahonnét a kertet és az utcát szokta nézni, ne falazzák be. A többi nem érdekelte. Szeretett ennél az ablaknál álmodozni. Most is ott állt, és nézte az alig serkenő fákat, ahogy ágaikat tépázza a szél. Mintha sok égnek nyújtott kar segítségért hadonászna. Szegény fák! - gondolta Ábel. - Nem segít nekik senki? Hosszan, elmerülten sajnálta a fákat. Míg egyszer különös jelenet tanúja lett. Látta, ahogy a Húsvéti Nyúl beoson a kertbe, a fák tövénél meg-megáll, és nagyon szapora szájmozgással, hogy még a bajusza is nagyokat billeg, hadarva beszélget velük. A fák hamarosan meg is nyugodtak, kétségbeesett hisztériájuktól megszabadulva békésen hajladoztak jobbra-balra. Mit mondhatott nekik? - töprengett Ábel. Egyedül ez a kérdés nem hagyta nyugodni, hiszen magának a Húsvéti Nyúlnak a megjelenése nem lepte meg. Tudta, néhány nap még, és itt a húsvét. Álmodozását és a jelenség további alapos megfigyelését családi perpatvar zavarta meg. Apa dühöngött, mert holnap reggel jönnek a rokonok és barátok az alapot betonozni, és ő mindent beszerzett és elintézett, még a megfelelő mennyiségű sört is megvette - csak a legfontosabbat mulasztotta el: a meglevő betonkavicshoz, mely az utcán a bejárat előtt púposodott, elfelejtett egy fuvar újabb kavicsot rendelni. Márpedig ez, ami megvan, kevés az alaphoz. És késő délutánra járt az idő, már teljesen reménytelennek látszott bármiféle kísérlet, hogy reggelig sódert szerezzen. De azért leült a telefon mellé, és próbálkozott. Egy óra múlva feladta. Minden kapu bezárult. Kivéve a csoda kapuját. Mert a szürkület leple alatt egy billenő farú teherautó - szakmai zsargonnal, billenős - kavicsot szállított egy másik magánépítkezéshez., A szállítmány pedig mindenestül feketefuvar volt. - Vigyázz! Zsaruk! - kiáltott fel hirtelen a kocsikísérő egy kereszteződésben. A vezető beletaposott a gázba. Felbőgtek a motor vadállatai. A billencs belevágtatott a félhomályba. - Követnek! - nézett hátra a kocsikísérő. - Most aztán benne vagyunk! - Nyugalom! - szólt a tapasztalt pilóta, visszakapcsolt, gázt adott, gyorsan befordult a sarkon, és utána még háromszor kanyarodott jobbra-balra az utcákom. Majd egy kertkapu előtt kisebb kavicshalmot pillantott meg, gyakorlott manőverezéssel odafordult, meghúzta az emelőkart, a kocsi fara hátrabillent, a sóder rácsúszott a többire, a billencs visszaereszkedett, s már indultak is tovább. Sietség nélkül, komótosan. Ők nem tetnek sehová és senki elől. Nincs miért. Mikor az URH-kocsi utolérte őket, meg kellett állniuk. Igazolták magukat, hogy telepre mennek leadni a kocsit. A rendőrök gyanakodva nézték kétszáz méterrel odébb a sóderhalmot. Várjanak, mondták a teherautósoknak. Az egyik rendőr odaballagott a ház elé, becsöngetett. Apa nyitott ajtót. Már csak ez hiányzott neki a mai mérgéhez, hogy még firtassák is annak a kevés maradék kavicsnak az eredetét ott a ház előtt az utcán. Sötét volt már, beinvitálta a rendőrt a házba, és szerencsére megtalálta a számlát a régi kocsifuvarról. A rendőr pedig elnézést kért a zavarásért, visszament társaihoz, közölte, hogy a dolog rendben van. A billenés sértetlenül távozhatott. A környék éjszakai álomba merült. Reggel jó korán megjelentek a rokonok és barátok. Apa már kitalálta, mit fognak csinálni betonozás helyett, de azért még mindig nem tudott belenyugodni, hogy ekkora baklövést követett el. Engesztelő cseresznyepálinka-koccintás közben elmondta a társaságnak, mi történt, és hogy betonozás helyett ma csak különböző előkészítő munkákat tudnak végezni. - Hogyhogy nincs elég sóder? - ámuldoztak a rokonok és barátok. - Hiszen akkora halom van az utcán, hogy egy toronyház alapjait meg lehetne csinálni belőle! Rövid vita után mindnyájan kitódultak az utcára. Apa majd hanyatt esett. Kihívta a mamát és a gyerekeket is. Hogyan került ide ez a rengeteg betonkavics? Egyszerűen nem teltek rá magyarázatot. Csak a négyéves Ábel értette mi történt. - Én tudom, hogy került ide — mondta. - Láttam is! - fűzte hozzá sokat sejtetően. - Hát akkor beszélj, te mafla! - estek neki a felnőttek. - Mondd már végre! Ábel hatásszünetet tartott, majd kijelentette: - A Húsvéti Nyúl volt! Sódert tojott aHúsvéti Nyúl! Miután más magyarázat úgysem kínálkozott, elfogadták Ábel tanúvallomását, és nagy lendülettel nekiláttak a húsvéti sóderral a betonozásnak. Illusztráció: Hebeny Hedvig JÁTÉK A BETŰKKEL / TÓT GYULA ^~iCCIOLINA ( N ‘ FJuANKENSTEIN1 £A K €1Á 13