Rakéta Regényújság, 1990. július-december (17. évfolyam, 27-52. szám)
1990-12-18 / 51-52. szám
Ha reálisan nézünk szembe a problémával, el kell ismernünk, hogy mézzel több legyet lehet összefogdosni, mint ecettel. Minél rútabbul bánik veled valaki, annál kedvesebb légy te őhozzá. Csakis az fog változtatni a viselkedésén, ha érezteted vele, mekkora bolondot csinál magából ezzel a nevetséges dühöngéssel. Aki a kedvességével ölni tud, az sokkal többre viszi, és sokkal emberségesebb, mint az, aki erőszakkal akar ölni. Hogy működik-e? De még mennyire! Csak egy teljességgel lökött alakot hagyhat érzéketlenül a mosoly, udvariasság és kedvesség. Ha az illető nem esett teljesen a feje lágyára, biztosra veheted, hogy nagy változást fogsz észlelni a viselkedésében, ha rút bánásmódját egyre több kedvességgel és törődéssel viszonzod. Dezsényi Katalin fordítása (Részlet a szerző azonos című könyvéből) Rajz: Molnár Gabriella Egy idő óta gyakran van alkalmunk olvasni a rendőri tudósításokban, hogy „a fogoly X. vagy Y. kapitánysági hivatalnok ügyes keresztkérdései folytán ezt meg azt vallotta". És valóban, a vallomás néha csakugyan ott is van az illető rendőri tudósításban, de az „ügyes keresztkérdések''-et még sohasem olvastuk. Mit neveznek vajon a rendőrségnél ügyes keresztkérdésnek? Lehetséges, hogy a megyei praxist, balról „piff", rá keresztbe jobbról „paff". Nem akarjuk, nincs is okunk gyanúsítani a rendőrséget, de hát arra mégis kíváncsivá teszik az embert, mik azok az ő ügyes keresztkérdéseik? Nem-e a tenyereikkel kérdezősködnek ezek az urak is? A vidéken, tudjuk, mit jelentenek, s most a szegedi Köteles-ügy tárgyalása alkalmából, még inkább tudhatjuk. Nem éppen érdektelen fecsegni ezekről. Mert a törvény itt is csak a papiroson van meg. A tortúra el van törülve, de azért nem árt az meg a kriminális eljárásnál. Igaz, hogy a felső bíróságok, kivált a Kúria erősen bünteti a hatalmaskodókat, de vagy ki sem sül a kínzatás, vagy ha kisül is, száz eset közül sok, ha egyszer eljut a Kúria elé. Eltussolják az ilyesmit kollegiálisan otthon a törvényszéknél. Néha-néha kisül egy-egy eset, a tyúk kikaparja, de ez ritkaság. S akkor is mi történik? Lapozgassunk erre nézve a 3726/1879. számú percsomóban. Az történt, hogy egy felső-magyarországi megye területén a vizsgálóbíró tortúra alá vetett egy lopással vádolt egyént, kínozta, ütötte-verte, de ki nem süthetett semmit. A kiszabadult rab följelentette a vizsgálóbírót a törvényszéknél. A törvényszék összeült, megtárgyalták a dolgot more patria, azután fölmentették a vizsgálóbírót, mert a vizsgálóbíró nagyon kedélyes ember, joviális cimbora volt, hiszen csak nem lehetett olyan ostobaságért szerencsétlenné tenni. S ezzel vége lett volna ez egész dolognak, mert hova forduljon most már a megkínzott exrab Szabó János? Nem is fordult volna sehova, ha nincs meg benne a bolond ambíció, hogy ő a „császár embere" volt; ha ő védelmezte a császárt, mikor a császár volt bajban, most már úgy dukál, hogy a császár tegyen statiszfakciót Szabó Jánosnak, mikor Szabó János van bajban. Fogta magát paraszt ésszel, és megírt az ő ákombákomjaival egy keservesen panaszkodó levelet őfelségének Bécsbe. Majd elviszi azt a királyi posta odáig. El is vitte, a levél a királyhoz jutott, s a király elküldte az igazságügy-minisztériumnak, hogy vizsgálja meg ezt a panaszt. Az igazságügy-miniszter felkérte az illető törvényszéktől az iratokat, s ebből a minisztérium meggyőződött, hogy itt eltussoló ítéletet hoztak. De már most mit csináljanak? Az ítélőbírákat nem lehet elítélni, mert a bírónak joga van tévedni. Itt a legnagyobb vétkes az ügyész, akinek fellebbezni kellett volna az ügyet, de ő is hozzájárult ahhoz, hogy az egész akta örök nyugalomra tétessék. Tehát az ügyész lakoljon. Rögtön megfosztották ügyészi minősítvényétől, és kényszerítették a lemondásra. Az ügyész is kedélyes cimbora volt, tehát az egész vármegye megbotránkozott az égbekiáltó szigor felett. - Ez brutalitás - mondták -, ilyen semmiért. (Az brutalitás volt, hogy az ügyésznek menni kellett, de semmi volt, hogy egy ártatlan embert halálra kínoztak.) Az ügyész valóban kicseppent hivatalából. Érezte most már a megtorló hatalom kezének súlyát. De rá alig két hétre megválasztották a vármegyében nagy lelkesedéssel, egyhangúlag alispánnak. És érezte most már a másik hatalom jutalmazó kezének édes cirógatását. Most is az alispáni széken ül. A megye, hiába, örökké megye marad. " MIKSZÁTH KÁLMÁN Az „ügyes keresztkérdések99 82 RaKET)