Rakéta Regényújság, 1993. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1993-04-16 / 16. szám
Krákogott, Traps megigézetten rábámult, még a vacherini sajtot sem nyelte le. Szakértő lévén, abból a tényből indult ki, folytatta az ügyész, hogy minden esemény, minden személy mögött bűncselekmény rejlik. Akkor sejtette meg először, hogy Traps úrban a szerencse kegyencére és egy bűntény nagyra becsült elkövetőjére talált, amikor megtudta, hogy a textilügynök néhány éve még egy öreg Citroennel szaladgált, és most Studebakerrel jár. - Persze nagyon jól tudom -folytatta-, hogy virágzó konjunkturális korszakban élünk, s így előbb bizonytalanul, inkább valamilyen megérzéshez hasonlóan, csak megsejtettem, hogy örvendetes esemény előtt, méghozzá gyilkosság felfedezése előtt állunk. Az, hogy kedves barátunk átvette főnöke hivatalát, hogy maga alá kellett gyűrnie főnökét, hogy főnöke meghalt, mindez még semmit se bizonyított, mindössze néhány, érzésemet megerősítő és megalapozó momentum volt. Logikailag támogatott gyanú először akkor merült fel bennem, amikor kitudódott, miben halt meg a legendás főnök: szívtrombózisban. Itt már érdemes volt kockáztatni, kombinálni, éleselméjűséget és szimatot latba vetni, tapintatosan előrenyomulni, körülcserkészni a valóságot, a megszokottat szokatlannak tekinteni, a bizonyosat bizonytalannak, homályosan körvonalazottnak tartani, gyilkosságra gondolni, és gyilkosságot feltételezni épp azért, mert mindez képtelenségnek tűnt. Tekintsük át a rendelkezésünkre álló anyagot. Vázoljuk fel az elhunyt képét. Keveset tudunk róla, s amit tudunk, azt rokonszenves vendégünk szavaiból merítjük. Gygax úr vezérképviselője volt ama Hephaistos műanyagárunak, melynek előnyös tulajdonságaiban pillanatig sem kételkedünk, mivel hitelt adunk kedves Alfredo barátunk szavainak. Gygax, ha szabad e következtetéssel élnünk, olyan ember volt, aki mindenkin átgázolt, kíméltelenül kizsákmányolta beosztottjait, aki értette szakmáját, még ha leggyakrabban enyhén szólva - elgondolkoztató eszközökkel kötött is üzleteket. - Ilyen volt - kiáltott fel lelkesen Traps -, pompásan lefestette a gazembert! - A továbbiakban arra a következtetésre juthatunk - folytatta az ügyész -, hogy Gygax szívesen játszotta meg az erős férfit, a vasgyúrót, a sikeres üzletembert, aki minden helyzetben feltalálja magát, és minden hájjal megkent. Ezért - ezúttal megint Alfrédét idézzük - gondosan titkolta még súlyos szívbaját is, s elképzelhetjük, milyen konok dühvel viselte el fájdalmát, melyet - hogy úgy mondjam - tekintélyén esett csorbának tartott. - Csodálatos - álmélkodott a vezérképviselő -, ez valósággal boszorkányság, fogadni mernék, hogy Krut ismerte az elhunytat. - Jobb lesz, ha elhallgat - sziszegte a védő. - Ehhez járul még - jelentette ki az ügyész-, ha szabad Gygax úr arcképét néhány vonással kiegészítenem, hogy az elhunyt - Traps barátunk kifejezésével élve - elhanyagolta feleségét, ezt az elképzelésünk szerint csinos, kényes asszonykát. Gygaxnak csak a siker számított, az üzlet, a külsőség, a látszat, és mi szinte teljes bizonyossággal feltételezhetjük, hogy meg volt győződve felesége hűségéről, s azt hitte, hogy az asszonyban - mivel egy ilyen rendkívüli, kivételes férfi felesége - fel sem merülhet a házasságtörés gondolata; épp ezért súlyos csapásként érte volna, ha arról értesül, hogy az asszonyka hűtlenül megcsalja a mi eldoradóbeli Casanovánkkal. Mindnyájan nevettek, Traps a combját csapkodta. - Pontosan így volt - erősítette meg ragyogó arccal az ügyész feltevését. - Betette neki az ajtót, amikor megtudta a dolgot. - Maga egyszerűen megbolondult - nyögött fel a védő. Az ügyész felállt, és boldogan Trapsra tekintett, aki késével a Tété de Moine-t kapargatta. - Nocsak - kérdezte -, hogy tudta meg a dolgot az öreg bűnös? A kényes kis asszonyka vallotta be neki? - Ahhoz túlságosan gyáva volt, ügyész úr-felelte Traps -, rettenetesen félt a gengszertől. - Maga Gygax jött rá? - Ahhoz meg Ggygax volt túlságosan önhitt. -Talán te vallottad be neki, kedves Don Juan barátunk? Traps akarata ellenére elvörösödött. - Ugyan, Kurt - mondta -, miket tételezel föl rólam. Egy jó firma üzletfele világosította fel a gazembert. - Hogyan? - Nekem akart ártani. Szálka voltam a szemében. - Micsoda emberek vannak - ámuldozott az ügyész. - De hát hogyan szerzett tudomást a jóember a viszonyodról? - Én magam meséltem el neki. - Elmesélted neki? - No igen, poharazgatás közben az ember sok mindent kifecseg. - Igaz - bólintott az ügyész. - De épp te mondtad az imént, hogy Gygax üzletfelének szálka voltál a szemében. Nem voltál te eleve bizonyos benne, hogy a vén gazember mindent megtud az ismerősétől? Ezúttal a védő erélyesen közbelépett, s verítékesen, átizzadt galléré császárkabátjában még fel is emelkedett. Szeretné figyelmeztetni Trapsot, jelentette ki, hogy nem kell felelnie a kérdésre. De Traps más véleményen volt. - Miért? - mondta. - Egészen ártatlan kérdés. Engem teljesen hidegen hagyott, hogy Gygax megtudja-e a dolgot, vagy sem. Az öreg gengszter egyébként is olyan kíméletlenül bánt velem, hogy igazán felesleges volt megjátszanom a kíméletest. Egy pillanatra megint csönd támadt a szobában, halálos csönd, aztán kitört a lárma, a féktelen jókedv, a homéroszi kacaj, az örömrivalgás. A kopasz, szótlan aggastyán megölelte és megcsókolta Trapsot, a védő elvesztette nevetés közben az orrcsíptetőjét, ilyen vádlottra nem lehet megharagudni, s közben a bíró és az ügyész körültáncolta a szobát, öklükkel verték a falat, egymás kezét rázták. „Nekem nem kell a pénz. Csak azoknak kell, akik kifizetik a számláikat. Én nem szoktam.” Oscar Wilde r&AKgTA ~5