Állami polgári leányiskola, Rákospalota, 1924
tesíteni. Pólya Irma tanárnő betegsége folytán év elejétől szűkségessé vált Szitz Lujza polg. isk. tan. alkalmazása dec. 1-ig. Ugyancsak az év elejétől szabadságon levő majd május 30-án nyugdíjazott Szalainé Golka Stefánia tan. helyettesítésével Gaál Teréz tanárnőt bízta meg az iskolaszék. Hosszabb szabadságon volt még Vargáné Manglitz Ella tanárnő, kit Csorbáné Scherer Alice helyettesített május 1 -től év végéig. Ezeken a hosszabb mulasztásokon kívül a tantestület nagy része nem mulasztott, vagy csak pár órát, ezeket az órákat a tantestület többi tagjai helyettesítették. Február 24-én Fröhlichné Prém Irma ideiglenes nyugállományba helyezett tanárnő végleges nyugdíjaztatását kérte. 7. Az iskola tanulmányi ügyei. Tantestületünk előírt kötelességéhez híven minden hónapban megtartotta rendes havi értekezletét, 2 módszeres, 2 ellenőrző, 2 osztályozó és évzáró értekezletet tartott ezen kívül. A tanítás az iskolai éven keresztül a m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszter úrtól kiadott Tanterv és Utasítás szerint haladt. Az igazgató az isk. év folyamán 98 órában látogatta a tanítást negyedévenként átnézte a név írásbeli dolgozatait. A tantestület tagjai az utasítás szerint szintén gyakran látogatták egymás óráit és szerzett tapasztalataikat a gyűlések keretében megbeszélték. Ez évben Vargáné Manglitz Ella tanárnő heti 3 órában német nyelvi tanfolyamot nyitott a Vallás és Közoktatásügyi Miniszter Úr engedélye alapján. Anövendékek eleinte igen szép számmal jelentkeztek, de később hiányzott belőlük a kitartás és bár szükségük volna a német nyelv tanulására , a második félévben sokan kimaradtak. Január-februárban Szitz Lujza tanárnő Hebeliné újpesti polg. isk. tanárnővel közösen a polgári leányiskolától függetlenül ugyan, de az ő részükre tánctanfolyamot szervezett. Összesen 28 növendéke volt a tanfolyamnak, melyet ügyesen vezetett táncvizsga keretében fejezett be a 2 tanárnő február 22-én. A tanulók szorgalma és előmenetele haladást mutatott a múlt évhez képest. A növendékek magaviselete általában kielégítő, sajnálattal kell azonban megemlékeznem azokról, akiknek magaviselete több kívánni valót hagyott maga után, úgy hogy a növendéket súlyosabb erkölcsi vétség miatt a szülőkkel történt megbeszélés alapján kénytelenek voltunk az iskolából eltávolítani. 3 szülői értekezletet tartottunk az év folyamán. Az első szülői értekezleten igazgató fejtegette a szülői ház és az iskola közötti kapcsolatot. 2-or Suloky Klára tanárnő a fiatalkorúak nevelésével foglalkozott. 3. Zzigáné Riedly Franciska tanárnő tartott előadást. Sajnálattal kell megemlékeznem arról, hogy a szülők nem tanúsítanak elég érdeklődést az értekezletek iránt és nagyon csekély számmal vesznek azokon részt. Reméljük azonban, hogy a jövőben nagyobb megértéssel lesznek segítségünkre.