Reform, 1870. február (2. évfolyam, 48-75. szám)

1870-02-23 / 70. szám

70. szám. Egész évre l^él évre . Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Negyed évre . 4 frt 50 kr. 18 9 frt — kr. Egy hóra Hüldetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Szerda, február 33. 1870. 50 REFORM Pest, febr. 23-én. Sehol a világon nem hozott áldást a népre a katonák beleavatkozása a poli­tikába. Rósz következései ennek nagyon fel­tűntek az eddigi osztrák monarchiában, mely mint absolut állam, a katonát polgá­ri, sőt gyakran policziális s agent-provoca­­teuri szolgálatokra használta, mi nagymér­tékben befolyt az előhaladottabb népek ide­genkedésére a katonai rendtől. Vagy ha már politizál a katona, in­duljon ki épen az azzal ellenkező elvből, a­melyet eddig vallott, miután absolutismus­­ból a politikai rendszer Ausztriában is al­kotmányosságba ment által. Igyekezzék a népek közakaratával hozott­­ létrejött egyezségeket ismerni, törvényeket s tisztelni és szentnek tartani. Nemcsak hogy ez nincs ellentétben a fő hadúr és a zászló iránti hűséggel, hanem ma csak csupán ebben tün­dökölhetik a „jó érzelmű­ség“. Mi részünkről meg­tes­szük a magun­két, hogy a keserű emlékekek feledve le­gyenek; hogy a nép és a katonaság közti viszony őszinte rokonszenvvé váljék, s a nép megértse, hogy ezután érdekeink egyek; hogy valamint a katonaság a nép őszinte részvéte nélkül nem fogja a haza­­szeretet csodáit mivelni, úgy a népnél lét és nem lét kérdése, szabadságának és ön­állásának garancziája, egy jól rendezett, s magát lelkesen feláldozni kész hadsereg. Egyiknek veszedelme végveszély a másikra nézve is. Ma már hazafiatlanabb tettet, egyszersmind gonoszabb és botorabb bűnt elkövetni alig lehet, mint ha valaki szóval. Írásban vagy tettel a hadsereg iránti idegenke­dést a népben terjeszti; de szintoly megrovást érdemel azon katona, ki nem bírván levet­kőzni a régi policziális katonai politikussá­­got, a népek megvetése vagy a köztök való egyenetlenség szitása által vél magának ér­demet szerezni. — Annyival megrovandóbb ez, mivel a nép fogalmát félreveszeti a had­sereg roppant többségének érzületéről. Kivált a mai rövidebb tartamú szolgálat mellett a katonaság nagy tömege nem lehet más gon­dolkodású és érzületű, mint a nép többsége. És ha valaki a hadseregből még­is a tévfogalmakat hirdeti, mintha a hadsereg külön status in statu volna, a okvetlenül a régi politikai hitet vallana, mely abban áll, hogy a népeket szükséges egymás ellen in­gerelni, hogy annál közös járomba hajtani, biztosabban lehessen az kétségkívül ál színben tünteti föl a magyar-osztrák közös hadsereg érzületét. Méltó okot adott ezen nézetek elmon­dására a bécsi „Militärische Zeitung“ katonai lapnak a határőrvidék kérdésében tanúsított magaviselete, melyet régóta figyelemmel­ kí­sérünk. Folyvást a határőrvidék polgáriasi­­tása és sz. István koronájához való vissza­­csatlása ellen agitált. Előbb csak elburkolva, de miután látta, hogy Lajthántul a politi­kai lapok némelyike mind hevesebben szól, maga is múlt számában leveti a mérséklet álarczát, s kimondja, hogy Magyarországnak se históriai se más nemű joga nincs a ha­tárőrvidékhez. Német vérrel szereztetett vissza, úgy­mond, s Ausztria a maga költsé­gén tett oda beruházásokat. Azt meri állítani továbbá egész határozottsággal, hogy a ha­tárőrvidék népe sem óhajtja a visszacsa­­toltatást. Ismerethiány, eszmezavar és leplezhet­­len részindulat Magyarország iránt — Íme a drágalátos katonai politizálás, melyet az oly számos intelligen­ciát magában foglaló hadsereg tagjai maguk is kétségkívül indig­­náczióval látnak szakközlönyükben. Tudja az utolsó gyermek is, hogy I. Leopold és VI. Károly alatt nem csupán német vérrel verték ki a törököt. Még maga a főhadsereg sem volt német: az összes keresztyénség adott hozzá kontingenst, s Ma­gyarország is. De ám legyen német vér. Ha ez jegezim, akkor követeljétek Ausztria s nem is Ausztria, hanem az összes német nemzet részére Budát, Esztergomot, Fehér­várt s az egész alföldet is; mert ugyanazon hadsereg menté föl e részeket is, mely a határőrvidék. Hanem még ezt sem mind kellett a török alól felmenteni. A varasdi, károlyvárosi, és báni végvidékeken levő ez­­redek igen nagy részét nem kellett föl­menteni, mert soha sem adták volt meg magokat a töröknek. Az is bizonyos histó­riai tény, hogy soha egy koronás királyunk sem tagadta, miszerint a határőrvidék Sz.­István koronájának területéhez ne tar­toznék. A „Mni. Z.“ históriai járatlanságát konstatálván, lássuk az ezen ügyben uralkodó eszmezavarát. Három, merőben külön kérdést zavar össze. A határőrvidék kérdésében ezen három külön szempont van: egyik, a­mit előadtunk, mely szerint a határőrvidék a magyar bi­rodalom területének kiegészítő része, s ezért visszacsatolandó, akár polgárosíttatik, akár nem.­­ A második szempont a polgárosí­tás kérdése, mely nem lenne jogi kérdés, hanem csupán a politikai és hadügyi oppor­­tunitásé, ha már törvényesen ő felsége szen­tesítése mellett meg nem tétetett volna az első lépés némely részének polgárosításával. A­ki az első szempont ellen agitál, az egé­szen a törvény ellen lázít; a­ki a második ellen egész átalánosságban és semmi kivételt nem téve, — az hasonló bűnt követ el. Ezen két szempont merőben külön áll egymástól, — és semmi más rokonságban nincs, mint hogy a két kérdés történetesen egy időben jött össze. Valamint lehetséges volna, hogy a ha­tárőrvidék visszacsatoltatása mellett se egészen polgárisittassék,­­a mi dolgunk lévén megítélni, mennyiben óhajtja ezt a határvidék népe, úgy képzelhető az is, hogy ha a „Mii. Ztg.“ óhajtása szerint az egészen Ausztriába kebleztetnék is, ez mondja ki polgárosíttatását, a minthogy ki is mondaná: mert a kik ellen fenállott a határőrvidék, a törökök, nem veszélyeztetik többé délről a monarchiát. A „M. Z.“ go­noszul zavarja össze a két tételt, mely szerint a ki a polgárosítást nem óhajtja, az a visszacsatlást sem — és viszont. A harmadik a financziális kérdés, mely szerint a felett kell alkudozni, hogy a vis­­­szacsatlás fejében mennyivel szaporodjék a magyar birodalomnak a közös költségekhez való qvótása. Ezen kérdés csak akkor állhat elő természetesen, ha az első kérdés Magyar- és Horvátország részére van eldöntve, t. i., ha ki van mondva a visszacsatlás. Miután pedig, mint tudva van, csupán ezen utóbbi körül forog fenn differenczia a lajthántuli s a lajtháninneni minisztériu­mok közt, a „Mii. Ztg.“ csak ebből is ész­revehette, hogy a visszacsatlás elleni agitá­­czióra későn ébredett,­­ sőt közösügyi szem­pontból a polgárosítás ellen sem szólhat, mert az Magyar- és Horvátország belügye. A­ki nem szorítkozik itt csupán a fő, a financziális kérdésre, hanem belekeveri a már jog és törvény által eldöntött kérdéseket is, — az más gyakorlati czélt nem tarthat szem előtt, mint a lázítást a jog és törvény ellen; — vagy pedig egy­­átalában sem­m­ czélja sincs, hanem zagyva gondo>^kodásnak, eszmebeli indigesezióknak symptomáit mutatja be a világ előtt. Szeretjük hinni az alternetiva utóbbi részét.* mert kiknek a törvény és haza védelmére adunk fegyvert a kezökbe, szándékosan ezek fölfor­­gatására törekedhessenek. ” Horn Ede úr az általa közlés végett hoz­zánk beküldött megjegyzésekre vonatkozó soraink­ra válaszolván — azt is mondja, hogy a „Reform Mikónak a „Neuer Freier Lloyd“-ra vonatkozó szavait „mindenféle glosszákkal“ kisérte, mire nézve szükségesnek látjuk kijelenteni, hogy ez az igazsággal merőben ellenkezik: a „Reform“ előadta a tényt, híven, a­mint az or­szággyűlésen megtörtént,országgyűlési tudósításában, s azon túl egy szót sem szólt sem róla sem hozzá, s ennél fogva nem is adhatta magát oda Horn úr­nak egy polémiára azon veszély nélkül, hogy hol­nap egy másik, holnapután egy harmadik jöjjön s lojalitásunkra hivatkozva követeljen lapunkban helyet, hogy polemizálhasson az ellen, mit netán valaki róla az országgyűlésen mondott. Egyébiránt Horn úr nemcsak azt nem adja elő az igazságnak meg­­felelőleg, a­mi régebben jelent meg lapunkban,hanem elferdíti azt is, a­mi ellen polemizál. Mi ugyanis nem azt mondtuk, hogy országgyűlési tudósításunkért nem válhatunk felelősséget mint a „NI. fr. L1.“ állítja, hanem azt, hogy azért nem vállalunk, a­mit akárki az országgyűlésen mond. Ez, azt his­szük, más, kívüli szép és velős beszédet, mely beszédnek egyes része a mai napság szőnyegen forgó vitatkozásokra nézve sok tekintetben irányadó lehet. Deák Ferencz ezen beszédében egyebek közt a következőket mondotta: „Ma a komáromi indítvány folytán arról van kérdés, hogy miután a közös iskolák, vagyis a stá­tus által felállítandó iskolák közösek lesznek, vajjon legyen-e joga egyes hitfelekezeteknek a maguk költségén iskolákat állítani, és váljon e czélra azon hitfelekezeti többségnek lesz-e joga magánalapítvá­nyokat egyenesen oda fordítani ? Ez iránt nézetem az, miszerint az elsőt eltiltani és még akkor is mi­dőn a státus által alapított iskolák közösek, az ala­pítványokat lefoglalni, nincs a statusnak jogában; hatalmi lépést te ét a státus, erőszakot követhet el, de bizonyosan igazságtalanságot fog elkövetni. Ne hasonlítsa senki ezekhez a katholikus alapítványokat, miután ezeknek nem csekély része a status javából adatott szent István által azon jó­szágokból, melyeket a status közszükségeinek fede­zésére kiszakítottak eleinte akkor, midőn az orszá­got felosztották. A protestánsok és a hitüek minden alapítványai magán alapítványok : ezekhez a status nem járult semmivel; ha a status meg akarja tiltani, hogy magán hitfelekezetbeli iskolákat állítsanak, miután a magukról való gondoskodást az ő nyakukba vetette és alapítványaikat egyenesen elveszi, nem respektálja a tulajdont, ha pedig a törvényho­zás a tulajdont nem respektálja, az önkényt gya­korolja. “ Ezen beszédből is kitűnik, miszerint vannak oly alapok, melyek az államéi, és ennélfogva a közoktatási miniszter kezében meghagyandók. I. évi folyam. Szerkesztési iroda; Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségba intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: K­é­t­s­a­s - u­t­c­z­a, 14. szám. A lap a­nyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. A vitához. (1848-ból.) A képviselőház mai ülésében egyik szó­nok (Móricz Pál) Deák Ferencznek egy, 1848-ban elmondott beszédéből idézett néhány sort a protestáns alapok védelmére. Lapunk egy barátja s munkatársa a vidékről ugyan­csak ezen beszédről emlékezett meg a jelen­leg folyó vita alkalmából, s egy kis czikket bocsájtott rendelkezésünkre, melynek argu­mentuma, bár ugyanaz (t. i. Deák Ferencz beszéde,) a mi Móricz Pál beszédéé, de intencziója, mint látni fogjuk, más. Az érde­kes kis czikk így szól: A vallás- és közoktatási minisztérium 1870-ik évi költségvetésének tárgy­alása csaknem azon térre vitte a képviselőház szónokait, hová az 1848-dik évi népnevelési törvényjavaslat­­ tárgyalása vitte az 1848-dik évi hongyülés szónokait. Az 1848-dik évi XXVII. országos ülésben ugyanis határozatba menvén, hogy minden község­ben közös iskola állittassék, a költségek fedezésének kérdése alkalmával több szónok az alapok termé­szetének bonczolásába ereszkedett. Voltak merész szónokok, kik minden vallás­felekezet alapítványait az állam kezébe óhajtották bocsáttatni, míg voltak mások, kik ismét csakis a tanulmányi alapok rendeltetése és természete fölött vitáztak. A XXVII. országos ülésnek meg nem állható határozatát a XXIX. ülésben Komárom város kép­­zője, Pázmándy Dénes kívánta módosítani, s elfoga­dott módosítása csaknem merőben az, melyen az 1868. évi nevelésügyi törvény alapszik a községi és felekezeti iskolák természetét illetőleg. akkori A XXIX-diki országos ülésben Deák Ferencz igazságügyminister is mondott egy rend­ ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, február 22. A napirenden lévő általános vitának a mai ülésében a legombolyított része oly érdektelenséggel folyt le, a­mely a teljesen kimerített viták végső stádiumait jellemzi. A szónokok az előbbi napok eszmehulladé­kaival táplálják a debatte molochiát. Egy­éb­­iránt abban a mai tanácskozás sem külön­bözött a múlt napokéitól, hogy inkább illett valami vallási gyülekezetnek mint képvi­­selőházunknak na­pirendjére. A minisztérium budgetjének­ kritikájával az ellenzék szóno­kai közül Móricz Pál úr igyekezett foglal­kozni, nagyon érzékeny­­ színekkel ecsetelvén a miniszter úr philosophi és költői munkái­val szerzett babérjának hervadását. A szélső­bal Körmendy képviselő úrral tündökölt. A jobboldali_j3adokan..o­ z^vM.­2a>r. —6K­­X..O.OOÍI, nonay Jaczmt, és végül Szappan fő­­tisztelendö urak igen élénken szálltak síkra a katholikus egyházi felfogás mellett a kath. alapok, egyházi javak és autonómia mellett. Annyit nézeteink eltérése mellett is el kell ismernünk majdnem mindnyájukról, hogy ildomosan és lehetőleg hazai törvényeink szempontjából védték álláspontjukat. Azon­ban a legnagyobb rokonszenvvel a ház min­den oldalán Szuppan képviselő úr találkozott, a­ki egészséges argumentumaival és humo­rával lépett ki a vita folyamában annyiszor — és mindenesetre helyén kívül — megtáma­dott egyházának és paptársainak védelmére. Arra, a­mit Róma anathemáiról mondtak, igen eredeti módon jegyezte meg, hogy ez anathema végre is csak annyit tesz, hogy „anathema sit“ vagyis, hogy ezen után nem nem fogsz üdvözülni, de mit szóljon a pap­ság, a­melyet ellenfelei úton-útfélen ana­­themisálnak és megbélyegeznek a világ sze­meiben. Iliacos intra muros peccatur et extra, mondá és készséggel elismerte, hogy van baj a papság kebelében, csakhogy azt nem úgy kell orvosolni, hogy a falhoz szo­rítsuk őket és a hidat letörjük a hátuk mö­gött. Az autonómiára nézve, bár még ag­gódva, de hiszi, hogy azon értelemben, a­melyben a magyar katholikusok azt veszik, Róma bele fog egyezni és beleegyeznie kel­lene. Óhajtjuk, hogy e derék egyházi férfiú nézetei nemcsak a képviselőházban, de kivált egyházi körökben teljes elismerést keltsenek. A képviselőház ülése. Elnök S­o­m­s­s­i­c­h Pál az ülést pontban 10 órakor megnyitván, bemutatja Győr megyei két kér­vényét. — Fejér Miklós több tanító kérvényét ad­­ja be fizetéseik emelése végett; — Gaál Endre pedig Keszthely város kérvényét, melyben a bíró­ságok rendezése alkalmával Keszthely városába törvényszéket állíttatni kér. — Áttértetik az igaz­­ságü­gyminiszterhez. Interpellácziók: Buttyán László a közoktatási minisztert in­terpellálja az iránt, vájjon szándékozik e a hazai görög egyesültek kongressusát is összehívni s őket autonómiában részesíteni? — Közöltetni fog a mi­niszterrel. Madarász József a képviselőház erkölcsi te­kintélyének megóvása czéljából még tegnap akart határozati javaslatot beadni a végből, hogy a­míg az elnök tudta nélkül a képviselőház körül össze­vont katonaság szét nem oszol, a ház üléseit füg­­ges­sze fel. (Nevetés.) Nem bocsátkozik a dolog vitatásába, hanem egyszerűen a belügyminiszterhez azon kérdést intézi, vajjon van-e tudomása arról, hogy f. h. 21-én a ház ülésének tartama alatt a képviselőház közelében fegyveres erő vonatott össze s ha igen, kinek rendeletéből történt ez? —­ kö­­zöltetik a belügyminiszterrel. Továbbá a házszabályok 138 §-a alapján az elnököt interpellálja az iránt: van e tudomása ar­ról hogy f. h. febr. 21-én a szabad karzatra két polgár nem bocsáttatott fel, s kinek rendelete foly­tán történt ez? Elnöknek nincs tudomása a dologról s nem hiszi, hogy ez megtörtént volna. Egyébiránt bő­vebb felvilágosítással talán a háznagy szolgálhat. Kovách László háznagy kijelenti, hogy azon esetben, ha a szabad karzat tömve van, akárhányszor megtörténik, hogy a későn érkezőket be nem bo­csátják. Különben azon bizonyos két polgár bebo­­csáttatásának meggátlása nem történt külön rendel­kezés folytán. Madarász József Mednyánszkytól hallotta, hogy a meg nem nevezett két polgárt holmi ren­­dőrséle nem bocsátotta fel, kéri az elnököt, hogy az ajtókhoz más egyéneket alkalmazzon. Elnök ki­jelenti, hogy meg fogja tenni az e részben netán szükséges intézkedéseket. Irányi Dániel a belügyminiszterhez a követ­kező interpellácziót intézi: „van e tudomása a mi­niszternek arról, hogy Raspe Henrik munkás a na­pokban Pesten elfogatott? — igaz-e, hogy neve­zett­­ munkás a külföldön történt elmarasztaltatása folytán kiadatni czéloztatik s ha igaz, mely törvé­nyekre alapittatott ez eljárás?“ Közöltetni fog a miniszterrel. Napirenden van a vallás és közoktatási minisztérium 1870-ik évi költségvetése feletti általános vitának folytatása. Gonda László nagyon örül a kultuszminiszté­rium költségvetése feletti vita hosszúságának, mely nézete szerint épen nem időrablás. Sajnálja, hogy a kultuszminiszter a népoktatásról szóló törvény 118-ik §-ának rendeletét, miszerint a népokta­tás állapotáról a háznak évenkint jelentést tegyen nem­ teljesítette; miért ismételve kéri a házat, hogy korábban beadott határozati javaslata értelmében a­­ kultuszminisztérium budgetjének tá­rgyalását márcz­ végére halas­sza el s utasítsa a minisztert a jelen­téstételre, megemlékezik a G7-ben teremtett közjogi alapról is, m­elyet a kultúra elleni hadjáratnak tart. Beszéde végén a nemzeti géniuszról tart praelekcziót. Santassa József több­­ szónok beszédére tesz észrevételeket. Nem oszthatja Ghyczy K. azon né­zetét, hogy a tanítás kizárólag államügy. Ha ez igaz, úgy a világ valóban nagyon későn ismerte fel az igazságot, mert midőn mindenkinek volt már iskolája, nem volt még az államnak ; szónok az oktatás teljes szabadságának barátja, mert az ezzel járó verseny biztosítéka a sikernek. (Helyeslés.) Tagadnia kell, hogy mindazon intézetek, viseltek bár királyi czímet, melyekre az állam nem sajátjából költött, ez által államiakká lettek volna. A vallás és tanulmányi alapok csak az egyház és­­ állam közt kifejlett viszony folytán jutottak az állam keze­lése alá. Óhajtja, hogy e ferde viszony, ez állami gyám­kodás mielőbb megszűnjék s az egyház nyer­je vissza azon javakat, melyeknek tulajdonában a statussal sohasem osztozkodhatik. Csodálja, hogy Ghyczy K. ez alapokra nézve a minisztertől szá­madást követel, holott az 1848: III t. ez. 37 §-a a minisztert csak az országnak javait illetőleg kö­telezi számadásra, s midőn maga Ghyczy is elis­m­eiri.fí Vinn*Tr r • •­­ »/ •OO­^ üalmat is alaptalannak tartja, hogy a kat. autonómia a klérus, hyerarchia miatt nem lesz azzá, mivé lennie kellene, mert a kath. egyház szabadságát illetőleg nemcsak a papság van érdekelve. — Zsedényi E. ellen megjegyzi, hogy abból, miszerint az 1790-i országgyűlés a prot. alapokról intézkedett, még nem következik, hogy ez eljárás 1870-ben is he­lyes. Ez stabilismus, a korszellemnek megtagadása volna (agy van!). Örvend afelett, hogy Berzenczey magát katholikusnak vallja; de ki kell emelnie, hogy van a kath. egyháznak egy vallási kódexe, melynek határain kívül senki többé nem katholi­kus. (Élénk mozgás.) Arra, mi a házban a papi ja­vak elkobzására nézve felhozatott, röviden csak azt jegyzi meg, hogy senki ne tanítsa az embere­ket arra, mint kelljen törvényes szín alatt törvény­telenségeket elkövetni. (Élénk helyeslés). — A költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfo­gadja. Körmendy Sándor helyesli a kultuszminisz­ter eljárását, hogy működését az alap fölépítésével a nép nevelésével kezdte meg. De nem oszthatja Horváth Mihály nézeteit, mert Horváth Mihályból, a tribuniczi püspök s nem a szegedi képviselő . . . (elnök figyelmezteti a szónokot, hogy a házban nem a tribuniczi­ püspök, de Szeged városának kép­viselője ül. — Élénk helyeslés jobbról. — Patay István helyére siet; menés közben fölkiált: „azt beszélem, amit akarok!“ Zaj; fölkiáltások: „Rend­re!“) Szónok kéri az elnököt, hogy engedje sza­vait befejezni; mert nézete szerint Horváth Mihály­ból nem a szegedi képviselő, de a tribuniczi püs­pök beszélt. (Elnök ismételve figyelmezteti a kép­viselőt, hogy e kifejezéssel ne éljen, mert különben kénytelen lesz őt rendre utasítani! — Élénk helyes­lés.) Szónok ezután a költségvetést bírálgatja s egyetemünk rész állapota, s a tanfelügyelők nagy fizetése ellen szól. Rónay Jáczint nem szereti azon kétségbeesett szabadelvűséget, mely nemzetünknek egyszerre az egész szabadelvű gyógyszertárt be akarja adni. (De­rültség, helyeslés.) Az egyházi vagyon sekularizáczió­­jára nézve megtanulta a történelemből, hogy a né­pek és fejedelmek e kérdésben soha sem a ,,quid juris“, hanem a „quid consilit“ szerint járnak el; de nem is tart a sekularisácziótól, mert a kath. val­lás alapja nem a vagyon, hanem a szeretet. (Úgy van.) Nem védi a papságot az erkölcstelenségi vád ellen; mindnyájan emberek vagyunk, de nem tartja méltányosnak, hogy egyesek hibáiért az egész osz­tályt kárhoztatják. (Élénk helyeslés.) A kath. auto­nómiát nem félti, bár azt több képviselő már kelet­kezése előtt elitélte , sőt a történelemre támaszkodva hiszi, hogy a sok támadással­ szemben csak annál inkább megszilárdul. Végül óh­ajtja, hogy legyen e hazában minden vallás egyenjogú és szabad, s hogy népünk a műveltségben és a lelkiismeret tiszteleté­ben mielőbb oly fokra emelkedjék, hogy e házban vallásról szó ne lehessen. (Élénk helyeslés.) Salamon Lajos különösen azon visszaélések ellen kelt ki, melyeket a plébánosok az autonómiai választások körül elkövetnek. Pribeszky T. ellen megjegyzi, hogy a katholikusok közt nemcsak az ultramontánok és a szabadelvűek pártja van, de ott van az átkozottak pártja, már a kiket a syllabus elátkozott. (Halász Boldizsár: „A gyehennára!“) Szónok nagyon szomorúnak is tartaná, ha nem az átkozottak pártja volna a legnagyobb. Paczolay I. és Horváth D. ellen vitatja, hogy a tanulmányi alap az állam tulajdona. Ghyczy K. indítványát pártolja. Benedek Gyula csak röviden azt jegyzi meg Ghyczy K. ellen, hogy a kath. autonómiát nem félti a hyerarchiától. 1848-ban is volt hyerarchia s a 48-ki törvényhozás mégis kimondá a vallássza­badságot. A világi katholikusok kétségkívül gon­doskodni fognak autonómiájuk szilárdságának biz­tosítékairól. A költségvetést általánosságban elfo­gadja. Ludvigh János nem osztja a kultuszminiszter­nek a hitét, melyet a kath. autonómiába helyez; a m­iniszter a zsidó kongressustól is sikert várt s íme, tömegesen érkeznek az óvások a kongressus hatá­rozatai ellen. Csodálja, hogy ép azon képviselők buzognak a kath. autonómia mellett, kik a politikai autonómiát ellenzik. Nézete szerint az autonómia a hyerarchiával homlokegyenest ellenkezik; egyik a másikat kizárja, s ép ezért nem bízik az autonó­miában. Különben azon esetre, ha a kath. autonó­mia csakugyan létre­jönne, kétli, hogy azt a pápa jóváhagyná; legalább Fali­inelli bíbornok egy ma­gyar püspöknek úgy nyilatkozott, hogy a pápa az autonómiát nem hagyhatja jóvá, mert schismára ve­zet. Pártolja Ghyczy hat. javaslatát. Zichy Nándor gróf tagadja az autonómiai mozgalom egyoldalúságát s hiszi, hogy a kath. autonómiája egyik biztosítéka lesz a vallás­­szabadságnak. (Igaz!) A kath. egyház vagyonát illetőleg nem osztja azok nézetét, kik a minisztertől e tekintetben számadást követelnek; a miniszter az 1848. III. t. cz. értelmében csak az államjavakról tartozik számolni, s ha a törvényhozás a kath. ala­pokat is tanácskozásai körébe vonja, ez által mint­egy államvallássá teszi. (Helyeslés.) Szónok he­lyesli a miniszter eljárását, hogy az autonómiára nézve előlegesen intézkedett, mert azt hiszi, hogy épen a vallási meggyőződés azon tér, melytől távol kell maradnia minden állami befolyásnak. (Élénk helyeslés.) A költségvetést a részletes tár­gyalás alapjául elfogadja. Móricz Pál Horváth M. azon kérdésére, vaj­jon mit szólnának a protestánsok ahoz, ha alap­jaik kezelésésébe a ház beleszólna. Deák Ferencz­nek 1848-ban mondott szavaival felel, miszerint ne hasonlitsa senki össze a különböző hitfelekezetek alapítványait, miután a kath. alapítványok legna­gyobb része már sz. István által a státusjavakból adatott az egyháznak, mig a protestáns hitfeleke­zetek minden alapítványa magán­alapítvány, mely­hez az állam semmivel sem járult. Áttérve a költ­ségvetésre, ki kell mondani, hogy a kultuszminisz­ter lesz gazda. Soknak tartja a két államtitkárt, midőn az igazságügyminiszternek csak egy van; a miniszteri tanácsok %-ét is feleslegesnek tartja. A kultuszminiszter politikáját sem helyesli; hallo­más szerint ő volt az, ki az igazságügymi­nisztert gátolta a szentszékek eltörlésében, ki oka a polgári házasság halogatásának; szóval ő az, ki fél a papoktól, és ezek érdekeit legyezgeti. Gazdálkodásra inti a kultuszminisztert, mert meggyőződése, hogy deficzittel egy kormány sem tarthatja fön magát. Szappan Zsigmond a kath. alapok jogi ter­mészetének eldöntésében csak a bíróságot tartja ille­tékesnek. A ház csak akkor szólhatna ezek kezé­­nemi vadászíőtís, de az állam és egyház teljes­'%kiöötolf mi gyámkorlito „t.Í. ^ • az álla­melvek, miután egyik fél férfi szokta’ meg tCl)L soha sem szülnek konkordiát. (Tetszés). Azt hiszi, hogy nem kell attól nagyon megijedni, ha az egy­ház valamely tanra azt mondja: anathema sit; ez csak az ellentétet jelenti. A papi osztályra szórt piszkokra csak azt jegyzi meg: Iliacos intra muros peccatur et extra. (Derültség.) A prot. autonómiát a katholikussal nem tartja összehasonlíthatónak, mert a hierarchia fen fogja jogait tartani. (Halász B. „A­mig lehet!“ Szappan: „No igen!“ — Derült­ség.) Nem osztja Ludvigh aggodalmát, hogy Ró­ma nem egyez bele az autonómiába ; óvakodva bár, de reméli, hogy bele fog egyezni, s hogy be­egyeznie kellene. (Élénk helyeslés.) Tagadja, hogy a papok az autonómiában túlsúlyra törekednének; a tagok ,­a világi s ott lesz az alapság is, kik küzdhetnek a hierarchia túlkapásai ellen, (ügy ) _ Németh Albertnek a kultusminiszterhez intézett kérésére, hogy ajándékozza meg a papokat (derültség; — halljuk.) bizonyos keblek titkaival s népesítse meg a plébánosok és káplánok kertét holmi csengő, zengő.... (hosszas derültség) meg­jegyzi, hogy az autonómia ezt is meghozza, mert a mit a prot. papoktól irigyel, (mozgás) az, hogy ők a gyermekek nevelésében közreműködnek. Ez lesz az autonómia létrejötte után különös hivatása a kath. papságnak. (Igaz!) A kultuszminiszter lassú működését azzal védi, hogy ép azon téren, a­melyen a kultuszminiszter mozog, kell várni a gyümölcsre. Az ily vádak e német mondást juttatják eszébe: „Die Ungarn, wenn sie ein Bäumchen pflanzen, wollen sie gleich Früchte sehn; und wenn das Bäumchen .. . (Csernátony közbeszól: „Weibchen?“ — Élénk hosszas derültség, nevetés­ nicht gleich Früchte bringt, wird das aus dem Garten heraus geworfen, als eine unnütze Pflanze.“ — Schwarz Gy. romlottsággal vádolta a papokat azért, mert a jobboldal mellett agitáltak úgy hiszi, hogy ez nem válik a papság szégyenére. (Éljenzés jobbról.) Nem félti a papokat az ítélettől, bár elismeri, hogy vannak szenve­délyek, de természetesnek tartja, hogy a­kit meg­­vakított a nagy világosság, az a sötétségbe mene­kül. (Derültség.) Nem tartja absurdumnak hinni a hagyományon alapuló hitelveket; ez jobb mint ni­hil eredere, mert semmit nem hinni igazán absur­­dissimum absurdum. (Hosszas derültség). Végül kéri a házat, hogy mindenkinek vallási meggyőződését egyformán tisztelje. (Élénk helyeslés.) Az ülés berekesztése előtt még Eövös Jó­zsef b. vallás és közoktatásügyi miniszter teszi le a ház asztalára a „pesti áru és értéktőzsde,_ valamint a vidéki termény- és gabnacsarnokok külön bírósá­gairól“ szóló és ő felsége által szentesített törvényt. A kihirdetés megtörténik. Ülés vége 2 óra után. tűki, r­um KÜLFÖLD, Pest, febr. 22. A franczia parlamenti ellenzék, mint előre jelez­­ésükugyan tovább haladott az Ollivier-miniszte ellen intézett támadási politika útján. A teg­napi parlamenti ülést megelőzőleg, melyre Jul Favre interpellácziója kitűzve volt, már pár nappal előbb élénk vitatkozások folytak a pártkonferencziákon a követendő eljárás iránt. Mind a jobb, mint a bal­közép elhatározóa, hogy a minisztérium mellett fog fellépni, ha Favre a belügyi politika iránt tenni szándékolt interpellácziójával a törvényhozó testü­letben elő fog állani, sőt a balközép tüntető bizalmi szavazatra készült ez alkalomból a kormány iránt, midőn elhatározta, hogy Favre interpel-

Next