Reform, 1870. február (2. évfolyam, 48-75. szám)
1870-02-23 / 70. szám
70. szám. Egész évre l^él évre . Előfizetési föltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Negyed évre . 4 frt 50 kr. 18 9 frt — kr. Egy hóra Hüldetmények dija: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Szerda, február 33. 1870. 50 REFORM Pest, febr. 23-én. Sehol a világon nem hozott áldást a népre a katonák beleavatkozása a politikába. Rósz következései ennek nagyon feltűntek az eddigi osztrák monarchiában, mely mint absolut állam, a katonát polgári, sőt gyakran policziális s agent-provocateuri szolgálatokra használta, mi nagymértékben befolyt az előhaladottabb népek idegenkedésére a katonai rendtől. Vagy ha már politizál a katona, induljon ki épen az azzal ellenkező elvből, amelyet eddig vallott, miután absolutismusból a politikai rendszer Ausztriában is alkotmányosságba ment által. Igyekezzék a népek közakaratával hozott létrejött egyezségeket ismerni, törvényeket s tisztelni és szentnek tartani. Nemcsak hogy ez nincs ellentétben a fő hadúr és a zászló iránti hűséggel, hanem ma csak csupán ebben tündökölhetik a „jó érzelműség“. Mi részünkről megtesszük a magunkét, hogy a keserű emlékekek feledve legyenek; hogy a nép és a katonaság közti viszony őszinte rokonszenvvé váljék, s a nép megértse, hogy ezután érdekeink egyek; hogy valamint a katonaság a nép őszinte részvéte nélkül nem fogja a hazaszeretet csodáit mivelni, úgy a népnél lét és nem lét kérdése, szabadságának és önállásának garancziája, egy jól rendezett, s magát lelkesen feláldozni kész hadsereg. Egyiknek veszedelme végveszély a másikra nézve is. Ma már hazafiatlanabb tettet, egyszersmind gonoszabb és botorabb bűnt elkövetni alig lehet, mint ha valaki szóval. Írásban vagy tettel a hadsereg iránti idegenkedést a népben terjeszti; de szintoly megrovást érdemel azon katona, ki nem bírván levetkőzni a régi policziális katonai politikusságot, a népek megvetése vagy a köztök való egyenetlenség szitása által vél magának érdemet szerezni. — Annyival megrovandóbb ez, mivel a nép fogalmát félreveszeti a hadsereg roppant többségének érzületéről. Kivált a mai rövidebb tartamú szolgálat mellett a katonaság nagy tömege nem lehet más gondolkodású és érzületű, mint a nép többsége. És ha valaki a hadseregből mégis a tévfogalmakat hirdeti, mintha a hadsereg külön status in statu volna, a okvetlenül a régi politikai hitet vallana, mely abban áll, hogy a népeket szükséges egymás ellen ingerelni, hogy annál közös járomba hajtani, biztosabban lehessen az kétségkívül ál színben tünteti föl a magyar-osztrák közös hadsereg érzületét. Méltó okot adott ezen nézetek elmondására a bécsi „Militärische Zeitung“ katonai lapnak a határőrvidék kérdésében tanúsított magaviselete, melyet régóta figyelemmel kísérünk. Folyvást a határőrvidék polgáriasitása és sz. István koronájához való visszacsatlása ellen agitált. Előbb csak elburkolva, de miután látta, hogy Lajthántul a politikai lapok némelyike mind hevesebben szól, maga is múlt számában leveti a mérséklet álarczát, s kimondja, hogy Magyarországnak se históriai se más nemű joga nincs a határőrvidékhez. Német vérrel szereztetett vissza, úgymond, s Ausztria a maga költségén tett oda beruházásokat. Azt meri állítani továbbá egész határozottsággal, hogy a határőrvidék népe sem óhajtja a visszacsatoltatást. Ismerethiány, eszmezavar és leplezhetlen részindulat Magyarország iránt — Íme a drágalátos katonai politizálás, melyet az oly számos intelligenciát magában foglaló hadsereg tagjai maguk is kétségkívül indignáczióval látnak szakközlönyükben. Tudja az utolsó gyermek is, hogy I. Leopold és VI. Károly alatt nem csupán német vérrel verték ki a törököt. Még maga a főhadsereg sem volt német: az összes keresztyénség adott hozzá kontingenst, s Magyarország is. De ám legyen német vér. Ha ez jegezim, akkor követeljétek Ausztria s nem is Ausztria, hanem az összes német nemzet részére Budát, Esztergomot, Fehérvárt s az egész alföldet is; mert ugyanazon hadsereg menté föl e részeket is, mely a határőrvidék. Hanem még ezt sem mind kellett a török alól felmenteni. A varasdi, károlyvárosi, és báni végvidékeken levő ezredek igen nagy részét nem kellett fölmenteni, mert soha sem adták volt meg magokat a töröknek. Az is bizonyos históriai tény, hogy soha egy koronás királyunk sem tagadta, miszerint a határőrvidék Sz.István koronájának területéhez ne tartoznék. A „Mni. Z.“ históriai járatlanságát konstatálván, lássuk az ezen ügyben uralkodó eszmezavarát. Három, merőben külön kérdést zavar össze. A határőrvidék kérdésében ezen három külön szempont van: egyik, amit előadtunk, mely szerint a határőrvidék a magyar birodalom területének kiegészítő része, s ezért visszacsatolandó, akár polgárosíttatik, akár nem. A második szempont a polgárosítás kérdése, mely nem lenne jogi kérdés, hanem csupán a politikai és hadügyi opportunitásé, ha már törvényesen ő felsége szentesítése mellett meg nem tétetett volna az első lépés némely részének polgárosításával. Aki az első szempont ellen agitál, az egészen a törvény ellen lázít; aki a második ellen egész átalánosságban és semmi kivételt nem téve, — az hasonló bűnt követ el. Ezen két szempont merőben külön áll egymástól, — és semmi más rokonságban nincs, mint hogy a két kérdés történetesen egy időben jött össze. Valamint lehetséges volna, hogy a határőrvidék visszacsatoltatása mellett se egészen polgárisittassék,a mi dolgunk lévén megítélni, mennyiben óhajtja ezt a határvidék népe, úgy képzelhető az is, hogy ha a „Mii. Ztg.“ óhajtása szerint az egészen Ausztriába kebleztetnék is, ez mondja ki polgárosíttatását, a minthogy ki is mondaná: mert a kik ellen fenállott a határőrvidék, a törökök, nem veszélyeztetik többé délről a monarchiát. A „M. Z.“ gonoszul zavarja össze a két tételt, mely szerint a ki a polgárosítást nem óhajtja, az a visszacsatlást sem — és viszont. A harmadik a financziális kérdés, mely szerint a felett kell alkudozni, hogy a visszacsatlás fejében mennyivel szaporodjék a magyar birodalomnak a közös költségekhez való qvótása. Ezen kérdés csak akkor állhat elő természetesen, ha az első kérdés Magyar- és Horvátország részére van eldöntve, t. i., ha ki van mondva a visszacsatlás. Miután pedig, mint tudva van, csupán ezen utóbbi körül forog fenn differenczia a lajthántuli s a lajtháninneni minisztériumok közt, a „Mii. Ztg.“ csak ebből is észrevehette, hogy a visszacsatlás elleni agitáczióra későn ébredett, sőt közösügyi szempontból a polgárosítás ellen sem szólhat, mert az Magyar- és Horvátország belügye. Aki nem szorítkozik itt csupán a fő, a financziális kérdésre, hanem belekeveri a már jog és törvény által eldöntött kérdéseket is, — az más gyakorlati czélt nem tarthat szem előtt, mint a lázítást a jog és törvény ellen; — vagy pedig egyátalában semm czélja sincs, hanem zagyva gondo>^kodásnak, eszmebeli indigesezióknak symptomáit mutatja be a világ előtt. Szeretjük hinni az alternetiva utóbbi részét.* mert kiknek a törvény és haza védelmére adunk fegyvert a kezökbe, szándékosan ezek fölforgatására törekedhessenek. ” Horn Ede úr az általa közlés végett hozzánk beküldött megjegyzésekre vonatkozó sorainkra válaszolván — azt is mondja, hogy a „Reform Mikónak a „Neuer Freier Lloyd“-ra vonatkozó szavait „mindenféle glosszákkal“ kisérte, mire nézve szükségesnek látjuk kijelenteni, hogy ez az igazsággal merőben ellenkezik: a „Reform“ előadta a tényt, híven, amint az országgyűlésen megtörtént,országgyűlési tudósításában, s azon túl egy szót sem szólt sem róla sem hozzá, s ennél fogva nem is adhatta magát oda Horn úrnak egy polémiára azon veszély nélkül, hogy holnap egy másik, holnapután egy harmadik jöjjön s lojalitásunkra hivatkozva követeljen lapunkban helyet, hogy polemizálhasson az ellen, mit netán valaki róla az országgyűlésen mondott. Egyébiránt Horn úr nemcsak azt nem adja elő az igazságnak megfelelőleg, ami régebben jelent meg lapunkban,hanem elferdíti azt is, ami ellen polemizál. Mi ugyanis nem azt mondtuk, hogy országgyűlési tudósításunkért nem válhatunk felelősséget mint a „NI. fr. L1.“ állítja, hanem azt, hogy azért nem vállalunk, amit akárki az országgyűlésen mond. Ez, azt hisszük, más, kívüli szép és velős beszédet, mely beszédnek egyes része a mai napság szőnyegen forgó vitatkozásokra nézve sok tekintetben irányadó lehet. Deák Ferencz ezen beszédében egyebek közt a következőket mondotta: „Ma a komáromi indítvány folytán arról van kérdés, hogy miután a közös iskolák, vagyis a státus által felállítandó iskolák közösek lesznek, vajjon legyen-e joga egyes hitfelekezeteknek a maguk költségén iskolákat állítani, és váljon e czélra azon hitfelekezeti többségnek lesz-e joga magánalapítványokat egyenesen oda fordítani ? Ez iránt nézetem az, miszerint az elsőt eltiltani és még akkor is midőn a státus által alapított iskolák közösek, az alapítványokat lefoglalni, nincs a statusnak jogában; hatalmi lépést te ét a státus, erőszakot követhet el, de bizonyosan igazságtalanságot fog elkövetni. Ne hasonlítsa senki ezekhez a katholikus alapítványokat, miután ezeknek nem csekély része a status javából adatott szent István által azon jószágokból, melyeket a status közszükségeinek fedezésére kiszakítottak eleinte akkor, midőn az országot felosztották. A protestánsok és a hitüek minden alapítványai magán alapítványok : ezekhez a status nem járult semmivel; ha a status meg akarja tiltani, hogy magán hitfelekezetbeli iskolákat állítsanak, miután a magukról való gondoskodást az ő nyakukba vetette és alapítványaikat egyenesen elveszi, nem respektálja a tulajdont, ha pedig a törvényhozás a tulajdont nem respektálja, az önkényt gyakorolja. “ Ezen beszédből is kitűnik, miszerint vannak oly alapok, melyek az államéi, és ennélfogva a közoktatási miniszter kezében meghagyandók. I. évi folyam. Szerkesztési iroda; Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségba intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Kétsas - utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. A vitához. (1848-ból.) A képviselőház mai ülésében egyik szónok (Móricz Pál) Deák Ferencznek egy, 1848-ban elmondott beszédéből idézett néhány sort a protestáns alapok védelmére. Lapunk egy barátja s munkatársa a vidékről ugyancsak ezen beszédről emlékezett meg a jelenleg folyó vita alkalmából, s egy kis czikket bocsájtott rendelkezésünkre, melynek argumentuma, bár ugyanaz (t. i. Deák Ferencz beszéde,) a mi Móricz Pál beszédéé, de intencziója, mint látni fogjuk, más. Az érdekes kis czikk így szól: A vallás- és közoktatási minisztérium 1870-ik évi költségvetésének tárgyalása csaknem azon térre vitte a képviselőház szónokait, hová az 1848-dik évi népnevelési törvényjavaslat tárgyalása vitte az 1848-dik évi hongyülés szónokait. Az 1848-dik évi XXVII. országos ülésben ugyanis határozatba menvén, hogy minden községben közös iskola állittassék, a költségek fedezésének kérdése alkalmával több szónok az alapok természetének bonczolásába ereszkedett. Voltak merész szónokok, kik minden vallásfelekezet alapítványait az állam kezébe óhajtották bocsáttatni, míg voltak mások, kik ismét csakis a tanulmányi alapok rendeltetése és természete fölött vitáztak. A XXVII. országos ülésnek meg nem állható határozatát a XXIX. ülésben Komárom város képzője, Pázmándy Dénes kívánta módosítani, s elfogadott módosítása csaknem merőben az, melyen az 1868. évi nevelésügyi törvény alapszik a községi és felekezeti iskolák természetét illetőleg. akkori A XXIX-diki országos ülésben Deák Ferencz igazságügyminister is mondott egy rend ORSZÁGGYŰLÉS, Pest, február 22. A napirenden lévő általános vitának a mai ülésében a legombolyított része oly érdektelenséggel folyt le, amely a teljesen kimerített viták végső stádiumait jellemzi. A szónokok az előbbi napok eszmehulladékaival táplálják a debatte molochiát. Egyébiránt abban a mai tanácskozás sem különbözött a múlt napokéitól, hogy inkább illett valami vallási gyülekezetnek mint képviselőházunknak napirendjére. A minisztérium budgetjének kritikájával az ellenzék szónokai közül Móricz Pál úr igyekezett foglalkozni, nagyon érzékeny színekkel ecsetelvén a miniszter úr philosophi és költői munkáival szerzett babérjának hervadását. A szélsőbal Körmendy képviselő úrral tündökölt. A jobboldali_j3adokan..o z^vM.2a>r. —6KX..O.OOÍI, nonay Jaczmt, és végül Szappan főtisztelendö urak igen élénken szálltak síkra a katholikus egyházi felfogás mellett a kath. alapok, egyházi javak és autonómia mellett. Annyit nézeteink eltérése mellett is el kell ismernünk majdnem mindnyájukról, hogy ildomosan és lehetőleg hazai törvényeink szempontjából védték álláspontjukat. Azonban a legnagyobb rokonszenvvel a ház minden oldalán Szuppan képviselő úr találkozott, aki egészséges argumentumaival és humorával lépett ki a vita folyamában annyiszor — és mindenesetre helyén kívül — megtámadott egyházának és paptársainak védelmére. Arra, amit Róma anathemáiról mondtak, igen eredeti módon jegyezte meg, hogy ez anathema végre is csak annyit tesz, hogy „anathema sit“ vagyis, hogy ezen után nem nem fogsz üdvözülni, de mit szóljon a papság, amelyet ellenfelei úton-útfélen anathemisálnak és megbélyegeznek a világ szemeiben. Iliacos intra muros peccatur et extra, mondá és készséggel elismerte, hogy van baj a papság kebelében, csakhogy azt nem úgy kell orvosolni, hogy a falhoz szorítsuk őket és a hidat letörjük a hátuk mögött. Az autonómiára nézve, bár még aggódva, de hiszi, hogy azon értelemben, amelyben a magyar katholikusok azt veszik, Róma bele fog egyezni és beleegyeznie kellene. Óhajtjuk, hogy e derék egyházi férfiú nézetei nemcsak a képviselőházban, de kivált egyházi körökben teljes elismerést keltsenek. A képviselőház ülése. Elnök Somssich Pál az ülést pontban 10 órakor megnyitván, bemutatja Győr megyei két kérvényét. — Fejér Miklós több tanító kérvényét adja be fizetéseik emelése végett; — Gaál Endre pedig Keszthely város kérvényét, melyben a bíróságok rendezése alkalmával Keszthely városába törvényszéket állíttatni kér. — Áttértetik az igazságügyminiszterhez. Interpellácziók: Buttyán László a közoktatási minisztert interpellálja az iránt, vájjon szándékozik e a hazai görög egyesültek kongressusát is összehívni s őket autonómiában részesíteni? — Közöltetni fog a miniszterrel. Madarász József a képviselőház erkölcsi tekintélyének megóvása czéljából még tegnap akart határozati javaslatot beadni a végből, hogy amíg az elnök tudta nélkül a képviselőház körül összevont katonaság szét nem oszol, a ház üléseit függessze fel. (Nevetés.) Nem bocsátkozik a dolog vitatásába, hanem egyszerűen a belügyminiszterhez azon kérdést intézi, vajjon van-e tudomása arról, hogy f. h. 21-én a ház ülésének tartama alatt a képviselőház közelében fegyveres erő vonatott össze s ha igen, kinek rendeletéből történt ez? — közöltetik a belügyminiszterrel. Továbbá a házszabályok 138 §-a alapján az elnököt interpellálja az iránt: van e tudomása arról hogy f. h. febr. 21-én a szabad karzatra két polgár nem bocsáttatott fel, s kinek rendelete folytán történt ez? Elnöknek nincs tudomása a dologról s nem hiszi, hogy ez megtörtént volna. Egyébiránt bővebb felvilágosítással talán a háznagy szolgálhat. Kovách László háznagy kijelenti, hogy azon esetben, ha a szabad karzat tömve van, akárhányszor megtörténik, hogy a későn érkezőket be nem bocsátják. Különben azon bizonyos két polgár bebocsáttatásának meggátlása nem történt külön rendelkezés folytán. Madarász József Mednyánszkytól hallotta, hogy a meg nem nevezett két polgárt holmi rendőrséle nem bocsátotta fel, kéri az elnököt, hogy az ajtókhoz más egyéneket alkalmazzon. Elnök kijelenti, hogy meg fogja tenni az e részben netán szükséges intézkedéseket. Irányi Dániel a belügyminiszterhez a következő interpellácziót intézi: „van e tudomása a miniszternek arról, hogy Raspe Henrik munkás a napokban Pesten elfogatott? — igaz-e, hogy nevezett munkás a külföldön történt elmarasztaltatása folytán kiadatni czéloztatik s ha igaz, mely törvényekre alapittatott ez eljárás?“ Közöltetni fog a miniszterrel. Napirenden van a vallás és közoktatási minisztérium 1870-ik évi költségvetése feletti általános vitának folytatása. Gonda László nagyon örül a kultuszminisztérium költségvetése feletti vita hosszúságának, mely nézete szerint épen nem időrablás. Sajnálja, hogy a kultuszminiszter a népoktatásról szóló törvény 118-ik §-ának rendeletét, miszerint a népoktatás állapotáról a háznak évenkint jelentést tegyen nem teljesítette; miért ismételve kéri a házat, hogy korábban beadott határozati javaslata értelmében a kultuszminisztérium budgetjének tárgyalását márcz végére halassza el s utasítsa a minisztert a jelentéstételre, megemlékezik a G7-ben teremtett közjogi alapról is, melyet a kultúra elleni hadjáratnak tart. Beszéde végén a nemzeti géniuszról tart praelekcziót. Santassa József több szónok beszédére tesz észrevételeket. Nem oszthatja Ghyczy K. azon nézetét, hogy a tanítás kizárólag államügy. Ha ez igaz, úgy a világ valóban nagyon későn ismerte fel az igazságot, mert midőn mindenkinek volt már iskolája, nem volt még az államnak ; szónok az oktatás teljes szabadságának barátja, mert az ezzel járó verseny biztosítéka a sikernek. (Helyeslés.) Tagadnia kell, hogy mindazon intézetek, viseltek bár királyi czímet, melyekre az állam nem sajátjából költött, ez által államiakká lettek volna. A vallás és tanulmányi alapok csak az egyház és állam közt kifejlett viszony folytán jutottak az állam kezelése alá. Óhajtja, hogy e ferde viszony, ez állami gyámkodás mielőbb megszűnjék s az egyház nyerje vissza azon javakat, melyeknek tulajdonában a statussal sohasem osztozkodhatik. Csodálja, hogy Ghyczy K. ez alapokra nézve a minisztertől számadást követel, holott az 1848: III t. ez. 37 §-a a minisztert csak az országnak javait illetőleg kötelezi számadásra, s midőn maga Ghyczy is elismeiri.fí Vinn*Tr r • • »/ •OO^ üalmat is alaptalannak tartja, hogy a kat. autonómia a klérus, hyerarchia miatt nem lesz azzá, mivé lennie kellene, mert a kath. egyház szabadságát illetőleg nemcsak a papság van érdekelve. — Zsedényi E. ellen megjegyzi, hogy abból, miszerint az 1790-i országgyűlés a prot. alapokról intézkedett, még nem következik, hogy ez eljárás 1870-ben is helyes. Ez stabilismus, a korszellemnek megtagadása volna (agy van!). Örvend afelett, hogy Berzenczey magát katholikusnak vallja; de ki kell emelnie, hogy van a kath. egyháznak egy vallási kódexe, melynek határain kívül senki többé nem katholikus. (Élénk mozgás.) Arra, mi a házban a papi javak elkobzására nézve felhozatott, röviden csak azt jegyzi meg, hogy senki ne tanítsa az embereket arra, mint kelljen törvényes szín alatt törvénytelenségeket elkövetni. (Élénk helyeslés). — A költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Körmendy Sándor helyesli a kultuszminiszter eljárását, hogy működését az alap fölépítésével a nép nevelésével kezdte meg. De nem oszthatja Horváth Mihály nézeteit, mert Horváth Mihályból, a tribuniczi püspök s nem a szegedi képviselő . . . (elnök figyelmezteti a szónokot, hogy a házban nem a tribuniczi püspök, de Szeged városának képviselője ül. — Élénk helyeslés jobbról. — Patay István helyére siet; menés közben fölkiált: „azt beszélem, amit akarok!“ Zaj; fölkiáltások: „Rendre!“) Szónok kéri az elnököt, hogy engedje szavait befejezni; mert nézete szerint Horváth Mihályból nem a szegedi képviselő, de a tribuniczi püspök beszélt. (Elnök ismételve figyelmezteti a képviselőt, hogy e kifejezéssel ne éljen, mert különben kénytelen lesz őt rendre utasítani! — Élénk helyeslés.) Szónok ezután a költségvetést bírálgatja s egyetemünk rész állapota, s a tanfelügyelők nagy fizetése ellen szól. Rónay Jáczint nem szereti azon kétségbeesett szabadelvűséget, mely nemzetünknek egyszerre az egész szabadelvű gyógyszertárt be akarja adni. (Derültség, helyeslés.) Az egyházi vagyon sekularizácziójára nézve megtanulta a történelemből, hogy a népek és fejedelmek e kérdésben soha sem a ,,quid juris“, hanem a „quid consilit“ szerint járnak el; de nem is tart a sekularisácziótól, mert a kath. vallás alapja nem a vagyon, hanem a szeretet. (Úgy van.) Nem védi a papságot az erkölcstelenségi vád ellen; mindnyájan emberek vagyunk, de nem tartja méltányosnak, hogy egyesek hibáiért az egész osztályt kárhoztatják. (Élénk helyeslés.) A kath. autonómiát nem félti, bár azt több képviselő már keletkezése előtt elitélte , sőt a történelemre támaszkodva hiszi, hogy a sok támadással szemben csak annál inkább megszilárdul. Végül óhajtja, hogy legyen e hazában minden vallás egyenjogú és szabad, s hogy népünk a műveltségben és a lelkiismeret tiszteletében mielőbb oly fokra emelkedjék, hogy e házban vallásról szó ne lehessen. (Élénk helyeslés.) Salamon Lajos különösen azon visszaélések ellen kelt ki, melyeket a plébánosok az autonómiai választások körül elkövetnek. Pribeszky T. ellen megjegyzi, hogy a katholikusok közt nemcsak az ultramontánok és a szabadelvűek pártja van, de ott van az átkozottak pártja, már a kiket a syllabus elátkozott. (Halász Boldizsár: „A gyehennára!“) Szónok nagyon szomorúnak is tartaná, ha nem az átkozottak pártja volna a legnagyobb. Paczolay I. és Horváth D. ellen vitatja, hogy a tanulmányi alap az állam tulajdona. Ghyczy K. indítványát pártolja. Benedek Gyula csak röviden azt jegyzi meg Ghyczy K. ellen, hogy a kath. autonómiát nem félti a hyerarchiától. 1848-ban is volt hyerarchia s a 48-ki törvényhozás mégis kimondá a vallásszabadságot. A világi katholikusok kétségkívül gondoskodni fognak autonómiájuk szilárdságának biztosítékairól. A költségvetést általánosságban elfogadja. Ludvigh János nem osztja a kultuszminiszternek a hitét, melyet a kath. autonómiába helyez; a miniszter a zsidó kongressustól is sikert várt s íme, tömegesen érkeznek az óvások a kongressus határozatai ellen. Csodálja, hogy ép azon képviselők buzognak a kath. autonómia mellett, kik a politikai autonómiát ellenzik. Nézete szerint az autonómia a hyerarchiával homlokegyenest ellenkezik; egyik a másikat kizárja, s ép ezért nem bízik az autonómiában. Különben azon esetre, ha a kath. autonómia csakugyan létrejönne, kétli, hogy azt a pápa jóváhagyná; legalább Faliinelli bíbornok egy magyar püspöknek úgy nyilatkozott, hogy a pápa az autonómiát nem hagyhatja jóvá, mert schismára vezet. Pártolja Ghyczy hat. javaslatát. Zichy Nándor gróf tagadja az autonómiai mozgalom egyoldalúságát s hiszi, hogy a kath. autonómiája egyik biztosítéka lesz a vallásszabadságnak. (Igaz!) A kath. egyház vagyonát illetőleg nem osztja azok nézetét, kik a minisztertől e tekintetben számadást követelnek; a miniszter az 1848. III. t. cz. értelmében csak az államjavakról tartozik számolni, s ha a törvényhozás a kath. alapokat is tanácskozásai körébe vonja, ez által mintegy államvallássá teszi. (Helyeslés.) Szónok helyesli a miniszter eljárását, hogy az autonómiára nézve előlegesen intézkedett, mert azt hiszi, hogy épen a vallási meggyőződés azon tér, melytől távol kell maradnia minden állami befolyásnak. (Élénk helyeslés.) A költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. Móricz Pál Horváth M. azon kérdésére, vajjon mit szólnának a protestánsok ahoz, ha alapjaik kezelésésébe a ház beleszólna. Deák Ferencznek 1848-ban mondott szavaival felel, miszerint ne hasonlitsa senki össze a különböző hitfelekezetek alapítványait, miután a kath. alapítványok legnagyobb része már sz. István által a státusjavakból adatott az egyháznak, mig a protestáns hitfelekezetek minden alapítványa magánalapítvány, melyhez az állam semmivel sem járult. Áttérve a költségvetésre, ki kell mondani, hogy a kultuszminiszter lesz gazda. Soknak tartja a két államtitkárt, midőn az igazságügyminiszternek csak egy van; a miniszteri tanácsok %-ét is feleslegesnek tartja. A kultuszminiszter politikáját sem helyesli; hallomás szerint ő volt az, ki az igazságügyminisztert gátolta a szentszékek eltörlésében, ki oka a polgári házasság halogatásának; szóval ő az, ki fél a papoktól, és ezek érdekeit legyezgeti. Gazdálkodásra inti a kultuszminisztert, mert meggyőződése, hogy deficzittel egy kormány sem tarthatja fön magát. Szappan Zsigmond a kath. alapok jogi természetének eldöntésében csak a bíróságot tartja illetékesnek. A ház csak akkor szólhatna ezek kezénemi vadászíőtís, de az állam és egyház teljes'%kiöötolf mi gyámkorlito „t.Í. ^ • az államelvek, miután egyik fél férfi szokta’ meg tCl)L soha sem szülnek konkordiát. (Tetszés). Azt hiszi, hogy nem kell attól nagyon megijedni, ha az egyház valamely tanra azt mondja: anathema sit; ez csak az ellentétet jelenti. A papi osztályra szórt piszkokra csak azt jegyzi meg: Iliacos intra muros peccatur et extra. (Derültség.) A prot. autonómiát a katholikussal nem tartja összehasonlíthatónak, mert a hierarchia fen fogja jogait tartani. (Halász B. „Amig lehet!“ Szappan: „No igen!“ — Derültség.) Nem osztja Ludvigh aggodalmát, hogy Róma nem egyez bele az autonómiába ; óvakodva bár, de reméli, hogy bele fog egyezni, s hogy beegyeznie kellene. (Élénk helyeslés.) Tagadja, hogy a papok az autonómiában túlsúlyra törekednének; a tagok ,a világi s ott lesz az alapság is, kik küzdhetnek a hierarchia túlkapásai ellen, (ügy ) _ Németh Albertnek a kultusminiszterhez intézett kérésére, hogy ajándékozza meg a papokat (derültség; — halljuk.) bizonyos keblek titkaival s népesítse meg a plébánosok és káplánok kertét holmi csengő, zengő.... (hosszas derültség) megjegyzi, hogy az autonómia ezt is meghozza, mert a mit a prot. papoktól irigyel, (mozgás) az, hogy ők a gyermekek nevelésében közreműködnek. Ez lesz az autonómia létrejötte után különös hivatása a kath. papságnak. (Igaz!) A kultuszminiszter lassú működését azzal védi, hogy ép azon téren, amelyen a kultuszminiszter mozog, kell várni a gyümölcsre. Az ily vádak e német mondást juttatják eszébe: „Die Ungarn, wenn sie ein Bäumchen pflanzen, wollen sie gleich Früchte sehn; und wenn das Bäumchen .. . (Csernátony közbeszól: „Weibchen?“ — Élénk hosszas derültség, nevetés nicht gleich Früchte bringt, wird das aus dem Garten heraus geworfen, als eine unnütze Pflanze.“ — Schwarz Gy. romlottsággal vádolta a papokat azért, mert a jobboldal mellett agitáltak úgy hiszi, hogy ez nem válik a papság szégyenére. (Éljenzés jobbról.) Nem félti a papokat az ítélettől, bár elismeri, hogy vannak szenvedélyek, de természetesnek tartja, hogy akit megvakított a nagy világosság, az a sötétségbe menekül. (Derültség.) Nem tartja absurdumnak hinni a hagyományon alapuló hitelveket; ez jobb mint nihil eredere, mert semmit nem hinni igazán absurdissimum absurdum. (Hosszas derültség). Végül kéri a házat, hogy mindenkinek vallási meggyőződését egyformán tisztelje. (Élénk helyeslés.) Az ülés berekesztése előtt még Eövös József b. vallás és közoktatásügyi miniszter teszi le a ház asztalára a „pesti áru és értéktőzsde,_ valamint a vidéki termény- és gabnacsarnokok külön bíróságairól“ szóló és ő felsége által szentesített törvényt. A kihirdetés megtörténik. Ülés vége 2 óra után. tűki, rum KÜLFÖLD, Pest, febr. 22. A franczia parlamenti ellenzék, mint előre jelezésükugyan tovább haladott az Ollivier-miniszte ellen intézett támadási politika útján. A tegnapi parlamenti ülést megelőzőleg, melyre Jul Favre interpellácziója kitűzve volt, már pár nappal előbb élénk vitatkozások folytak a pártkonferencziákon a követendő eljárás iránt. Mind a jobb, mint a balközép elhatározóa, hogy a minisztérium mellett fog fellépni, ha Favre a belügyi politika iránt tenni szándékolt interpellácziójával a törvényhozó testületben elő fog állani, sőt a balközép tüntető bizalmi szavazatra készült ez alkalomból a kormány iránt, midőn elhatározta, hogy Favre interpel-