Reform, 1870. május (2. évfolyam, 136-166. szám)

1870-05-23 / 158. szám

158. szám. Kóíft, május 23. 1870. 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM c ffésx evre fél évre Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben házhoz hordva Negyed évre 18 frt — kr. 9 „ — « Egy hóra Iü­re­etmények dija: 1­4 frt 50 kr » 50 I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Kétsas-utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz­, kiadás körü­li panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Pest, május 23. A napirendet Lónyay Menyhért távo­zása és a képviselőházban tartott szom­bati beszéde dominálja. Legnagyobb ellen­zéki lapunk igen alaposan és elmésen ítéli meg azon beszédet, melyben egy három évig hivataloskodott miniszter úgyszólván számot ad sáfárkodásáról. Olvasóink ismerik a be­szédet, mely terjedelemben ritkítja pár­ját. Érdeméhez egy arányos czikkben igye­keztünk szólani; a beszédet azért terjesz­tettük — nem csekély erőmegfeszítéssel olva­sóink elé, mert azt his­szük, hogy semmi esetre nem érheti be a az olvasó a mi íté­letünkkel s kivan alkalmat arra is, hogy maga ítélhessen, sőt óhajtaná tudni azt, hogy mint és mit ítél az ellenzék egy ily fontos do­logról. Ez utóbbi tekintetből bemutatjuk a „Hon“ Ítéletét, melyre föllebb czéloz­­tunk. Szerette volna a czikkíró, ha egy angol tévedt volna be képviselőházunk szom­bati ülésébe, mert „Látott volna ott egy könnyüket hullató, vagy legalább könnyüket nyomkodó pénzügymi­nisztert, ki igyekezett az „apres moi le deluge“­­féle helyzetet utódja előtt az által tüntetni föl kellemesebb szinben, hogy saját hibáit a képvise­­lőházra tolja. Azon képviselőházra, mely, a mint ő maga állítja, csak egy másodrendű kérdésben és egyet­lenszer renitenskedett ellene, s melynek mégis nyakába varrná először azt, hogy a vasutakat nem kölcsön utján, hanem konczessziók mellett létesí­tette, s másodszor, hogy a hirlapbélyeg a népok­tatás s több ily­en produktiv czélokra szerinte a kellőnél nagyobb összeget szavazott meg.“ Ebből áll a „Hon“ kritikája. E mellett k­özli a beszéd elejét : folytatása követ­kezik. Lónyay tegnap este Bécsbe utazott, hogy az esküt mint közös pénzügyminiszter a fejedelem kezébe letegye. Kerkápolyi szin­tén felutazott, ugyancsak az eskü letétése végett. A hivatalos lap holnapi száma való­színűleg közölni fogja az új kinevezé­seket. A bécsi lapok úgy belelovagoltak a Potoczki ellen folytatott oppoziczióba, hogy nem is merik észrevenni, miszerint a czislaj­­tánus elnökminiszternek általunk közlött programmja, melyet azon alakjában vettünk és adtunk, melyben Beust gróf mint a ma­gyar-osztrák külképviselethez intézett körle­velet múlt hó 28-án szétküldte, teljesen megváltoztatta a helyzetet. A „N.fr. Presse“ elhitette közönségével, hogy Potoczki a né­met alkotmányhű pártot a Moldvába s a Visztulába akarja fojtani, s ezt addig hir­dette, hogy most már, midőn látja, hogy nem igaz, nem mer az igazságról tudomást venni. A­mit múltheti egyik czikkünkben mondtunk, az beteljesesedett: konstatált ott, hogy a csehekkel nincs kiegyezés. — A bécsi lapok ma legújabb hírnek hozzák, hogy a landtagok — a csehet kivéve — föl fognak oszlattatni. Ez szórni szóra meg volt Potoczki programmjában, s a ki azt olvasta előre látta, hogy igy fog ez tör­ténni. Teljesen meddő most már Riegernek egy Napoleon herczeghez intézett memo­randumából argumentálni,mint p. o. a „N. fr. Presse.“ Ezen okmány, mely arról igyek­szik Napóleont meggyőzni, hogy a csehek érdeke Francziaországéval ugyan azonos; hogy ezen érdekkel a magyar-osztrák dualizmus kollidál , csak is egy konfoederáczió fér meg; hogy Napóleonnak szent Venczel ko­ronájának helyreállítására szüksége van a poroszok, respektive a pangermanizmus el­len, mely veszélyes, mig a pánszlávizmus nem az stb. stb. Valószinüleg mind az, mi­ről Potoczkinak volt alkalma meggyőződnie s­ mi maga után vonja, hogy minden land­tag fel­oszlat­tatik, kivéve a cseh landtagot, melynek cseh elemeitől semmi jót várni nem lehet s mely annálfogva marad eddigi alak­jában. A dolgok ilyetén állásával szemben a bécsi konferencziáknak, melyeket részint a kormány folytat a lengyelekkel, részint a németek tartanak egyelőre maguk között, nagyobb fontosságot nem tulajdoníthatunk. Potoczki programmja: bővebb autonómia mellett közvetlen választási alapra fektetett reichsrath. És ezt ki fogja vinni s támo­gatni valószinüleg német oldalról is fogják benne, ha egyelőre megrémültek is a cseh alkudozásoktól. A franczia császár válasza a képviselő­­ház elnökének, a plebiszczitum eredménye átnyújtása alkalmával mondott üdvözlő be­szédére , egész terjedelmében fekszik előt­tünk. E beszéd szövege, melyet a „Journal des Débats“ szabadelvűnek és okos­nak mond, távirati kivonatban már ismeretes olvasóink előtt. Ezúttal csak a hiányos rész­letek kiegészítésére szorítkozunk. Legna­gyobb hatást idéztek elő a császár beszé­dének azon szavai, midőn mondá: „A császári állam erejét mérsékletében nyi­latkoztatja ki. A plebiszczitum indoka­ és czéljá­­ról szólva, következőket jegyezte meg a császár: „A plebiszczitumnak czélja volt, egy alkotmányos államformának a nép által történendő megállapí­tása. A vélemények küzdelmei közt s a harcz he­vében azonban a dolgok sokkal messzebb mentek kelleténél. Engedjék önök, hogy ezt ne fájlaljuk. Intézményeink ellenségei a forradalom és a­­ csá­szári állam közt való választás kérdését vetették fel. Az ország választása azon rendszernek kedvezett, mely a rendet és a szabad­­ságot biztosítja.“ A császár beszédét, melyben a külügyi ]politika érintését feltűnő gondossággal ke­rüli el, következőleg zárta be: „Fogadják, uraim, köszönetemet, ezen ünne­pélyes alkalomnál való közreműködésükért. Azon szavazatok, melyek az 1848, 1857 és 1852-diki alkotmány fölött döntöttek, szintén erőt kölcsönöz­hetnek önöknek és nekem a haza javára működ­hetni közre. Ma inkább, mint valaha, tekinthe­tünk aggály nélkül a jövőbe. Valóban, ki is gör­­díthetne akadályt egy kormány haladása elé, me­lyet egy nagy nép politikai küzdelmek közt ala­pított meg, s mely neki a békét és szabadságot biztosítja. “ A „Constitutiones“ írja, hogy a diplomá­­cziai testületben eszközlendő személyváltoz­tatások még mindeddig nem vitettek keresz­tül. Az új kinevezések csak Gramont her­­czeg visszatérte után fognak megtörténni. — A „Réveil“, „Avenir“, „Rappel“ és a „Sied­“ ügyvivői, hamis proklamácziók közzététele miatt, egy havi börtönre ítél­tettek. — A „Mémorial diplomatique“ írja, hogy Gramont herczeg, miniszterré történt kinevezése alkalmával,­­sürgönyt intézett Banneville római franczia követhez, mely­ben ezt utasítja, miszerint szigorúan tartsa magát azon utasításokhoz, amelyek múlt évi október hóban Latour d‘Auvergne által közöltettek vele, mi egyértelmű azzal, mintha Gramont herczeg meghagyta volna Bonnevillenek, hogy a zsinattal szemközt a legtartózkodóbb politikát kövesse, s Daru memorandumát ad akta tegye. Az olasz fölkelés, ha hitelt adhatunk a hivatalos tudósításoknak, az inkább észak­ra fekvő tartományokban már el van fojtva. Másként áll azonban a dolog délen, Catan­­zaro vidékén, honnét az első fölkelési moz­galom kiindult. Itt a fölkelő­ csapatok még épen nincsenek legyőzve, s habár nyílt té­ren nem is mernek a kormány csapataival megmérkőzni, annál erélyebb guerillaharczot viselnek ellenük. Nikotera és Arena szín­helyei a fölkelésnek. Pávia ismét kezd mozogni. Mindenütt ják az utczasarkakat, proklamácziók borít­melyek közt Fe­­rencz Józsefnek 1859-ben „népei“-hez in­tézett proklamácziója is szemlélhető. — A pápai kormány komolyan aggódik egy republikánus invázió miatt. Ezen eset­ben, mint Rómából írják, előbb a pápai csapatok szegnék xitját a betörőknek, s a francziák csak végszükség esetén tennének ismét egy chassepot-csudát, bár egy tegnap é­rkezett távirat szerint a franczia csapatok­ már visszavertek egy betörési kísérletet, mely a felkelők részéről Badia vidékén té­tetett. A zsinaton a csalhatatlansági dogma iránt benyújtott vélemények, az ellenzék sürgetésére valahára napvilágot láttak. Az „A. A. Zing.“ az ellenvélemények legna­gyobb részét közzé teszi, melyeknek csak­nem mindnyájan oly keserű alaphang vo­nul keresztül, hogy nem látszik alaptalan­nak azon okoskodás, miszerint ezen ellen­vélemény elvben, egy bekövetkezhető nagy sebizma magvai vannak elvetve. Ily érte­lemben szól a 81. szám alatt, a zsinat ál­tal kiadott ,,Synopsis“ 145. lapján egy magyar érsek is három szufragán püs­pökével : „A hitetlenek, eretnekek, s rósz keresztények jelenlegi kedély hangulata miatt, a csalhatatlansági dogma kimondásából szá­mos rész következmény, sőt egy gyá­szos schizma származhatik, főleg Magyarországban, mely rész követ­kezményektől könnyen el lehetne tekinteni, ha itt egy az üdvösségre szükséges hitczikk­­ről volna szó, olyanról, melyet az egyház­ban mindenki kinyilatkoztatottnak tartana; de itt oly hitbeli tannak dogmává való fölemeléséről van szó, melyet nehány jám­bor és tudós férfin erkölcsileg tar­tott bizonyosnak, s melyet bár őseink nem tartottak hitczikkelynek, mégis üdvö­­zültek.“ A halálbüntetés eltörlésére vonatkozó vita, mel­lyel ez idő szerint három német törvényhozás foglalkozik, a berlini birodal­mi gyűlésen valahára véget ér. Mint teg­napi táviratunk jelentette, a törvényjavas­lat harmadik fölolvasása Schwerin képvise­lő indítványára, szombatról mára napolta­­tott el, s a mai szavazás eredménye való­színűleg az lesz, hogy a halálbüntetés, a felségárulás eseteit kivéve, minden más bűntettre eltöröltessék. ORSZÁGGYŰL­ÉS: A képviselő úr ülése május 23-án. (Napirend: a gömöri, továbbá a bánréve nádasdi­ vas­­utakról szóló tvjavaslatok tárgyalása.) Elnök : S­o­m­s­s­i­c­h Pál. Jegyző: Majláth István, Széll Kálmán és Jámbor Pál. A kormány részéről jelen­ vannak : A­d­r­á­s­y Gyula gr., Eötvös József b., Bed­e­n­­k 0 V­ilmo­s Kálmán. Ülés kezdete 10 óra 20 percz. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, ész­revétel nélkül hitelesíttetik. Kérvények, interpellácziók és hat. ja­vaslatok. Elnök bemutatja Szathmáry Miklós, Abauj megye gönczi kerületében megválasztott or­szággyűlési képviselőnek megbízó levelét. Bemu­tatja továbbá Bártfa sz. kir. város kérvényét az eperjes-tarnówi vasút tárgyában; a jászkun kerü­letek, valamint Komárom város kérvényét a hon­ala­pítás ezredik évének országos megünneplése, ille­tőleg a lelenczház felállítása tárgyában, Szathmár város kérvényét egy kir. törvényszékért; Pozsony városa kérvényét a vágvölgyi vasút tárgyában, vé­gül több magánkérvényt. P.Szathmáry Károly beadja Kraszna mezővá­ros kérvényét egy járásbíróságért, B. Vay Béla a miskolczi, Horváth Döme, a kecskeméti zsidó község kérvényét, melyben tiltakoznak az ellen, mintha ők a kongressus határozatai ellen kérvé­nyeztek volna; — Jan­kovics Gyula Csantavér község kérvényét, melyben a párbért megszüntetni s a kath. papok fizetését készpénzben kiszabatni kéri; a képviselők közül még Buday Sándor ad be kérvényt. Mindezen kérvények részint a vasúti, részint a kérvényt bizottsághoz utasíttatnak. Kiss János a közlekedési minisztert inter­pellálja az iránt, vajjon szándékozik-e és mikor a szathmári birtokosoknak az éjszak-keleti vasút részére kisajátított földeik árát kamatostul meg­téríttetni ? Tisza László előrebocsátva, hogy az erdélyi keleti vasút kiépítésére vállalkozók az 1868: XLV t. sz. 8. §-ában, valamint az engedélyok­mányban kikötött föltételek meg nem tartásával a vasutat Torda város elkerülésével építik ki, a kö­vetkező 3 kérdést intézi a közlekedési mi­niszterhez : 1- ör. Van-e tudomása arról, hogy a keleti vasút vállalkozói a kikötött feltételeket meg nem tartják ? 2- or. Ha van, mit fog tenni, hogy a szente­sített törvény és engedélyokmány tiszteletben tartassák ? 3- or. Ha ez iránt intézkedést nem látna szük­ségesnek, miért mulasztotta el az 1868. XLV t. cz. 8. § 5 pontjának megváltoztatását a törvényhozástól kieszközölni. Mindkét interpelláczió közöltetni fog a közt. miniszterrel. Válasz interpelláczió­kr­a. Eötvös József b. vallás- és közokt. minisz­ter válaszol Matkovich Tivadar múltkori, a vörös­­berényi alapítványi uradalom bérlője által az uradalom kezelése körül állítólag elkövetett vis­­­szaélések tárgyában tett interpellácziójára. Min­denekelőtt megjegyzi, hogy az alapítványi javak bérbeadásánál a zárt ajánlatok rendszerét követte s e rendszer annyival czélszerűbbnek bizonyult, mert ép a vörös­berényi uradalom, mely előbb a regálékkal és erdőkkel együtt 9991 frtért volt kiadva, most a regálék és erdők nélkül 19,000 frtért adatott ki s azokkal együtt összesen 29,000 frtot jövedelmez. Ez nem indíthatja őt arra, hogy az alapítványi javak kiadása körül eddig követett rendszerét megváltoztassa. A­mi az erdők pusztítását illeti, erre néz­ve megengedi, hogy történhettek kisebb ká­rosítások , a­mint mindenütt történnek, de ha nagyobb károk történtek volna is, ezekért a károsítónak a törvényes uton elégtételt kell majd adni. Hogy Fiáth b. bizonyos Wolf bankárnak adta volna ki albérletbe a jószágot olyform­án, hogy magának 90,000 frt nyereséget biztosított, erre nézve kijelenti, hogy Wolf Fiáth b. nyilat­kozata szerint csak kezelő főtisztje, s nem albér­lője az uradalomnak. Végül Matkovich utolsó kér­désére megjegyzi, hogy igen is akarja az alapítvá­nyi javak értékét emelni, minek bizonyítása végett csak arra utal, hogy míg 1866-ban az alapítványi javak csak 306,000 frtot jövedelmeztek 1868-ban az ő kezelése alatt jövedelmük már 755,000 frtra emelkedett. Matkovich Tivadar részben meg van elé­gedve a miniszter válaszával, de egészen nem nyugtatik meg, mert nem hihető, hogy Wolf tőke pénzes csak kezelő főtisztje lenne a vörösberényi uradalomnak, mert Fiáth neki a fundus instruktust is becslés mellett adta át, ezért nem tartaná feles­legesnek a kir. vizsgálatot. A ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Felsőházi üzenet. Apponyi Sándor gr. felsőházi jegyző : Van szerencsém jelenteni, hogy a főrendek.................. (szónok elakad, újra kezdi s ismét elakad.) hozni. Elnök : Jegyzőkönyveket méltóztatott át­(A felsőház jegyzője szótlanul átadja a jegyzőkönyvi kivonatot.) Méltóztassanak meghall­gatni ; a jegyző úr fel fogja olvasni. Majláth István jegyző olvassa a felsőház f. é. máj. 21-én tartott ülésének jegyzőkönyvi ki­vonatát, melyből kitűnik, hogy a főrendek a határ­őrvidék után elvállalandó quótáról és a­ valkány­perjámosi vasútról szóló tvjavaslatokat minden változtatás nélkül elfogadták. Elnök : Az elfogadott tvjavaslatok szentesí­tés végett ö felsége elé fognak terjesztetni. Válasz interp­ellácziókra. Eötvös József b. vallás és közoktatási mi­niszter válaszol V­á­r­a­d­y Gábornak a műegyetem Pestre helyezése és addig is bővebb felsz­­relése tárgyában tett interpellácziójára, kije­lenti, hogy a műegyetem Pestre helyezését a törvényhozás fogja eldönteni; magán meggyőző­dése az, hogy legjobb Budán hagyni a műegye­temet, egyrészt, mert Buda városa e czélra ingyen 3800 négyszögölnyi telket ajánlott föl; másrészt a Pestre helyezése roppant áldozatokba kerülne és az intézet mostani működését legalább­is fél­évre megszak­ítaná. A­mi a műegyetem felszere­­lését, emelését illeti, erre nézve má­r budgetje tár­gyalásakor kijelentette, hogy a műgyetem számá­ra egy szomszédos ház is bérbe vétet vén, a gépész­mérnöki szakosztály már szervezve van. Villady Gábor nem nyugtatik meg a mi­niszter válaszában,mely egész határozatlanságban mozog a műegyetemnek Pestre helyezése tárgyá­ban. Ezért kijelenti, hogy a műegyetemről szóló tvjavaslat tárgyalásakor határozati javaslatot fog beadni. Eötvös József b. kultusz- és közokt. minisz­ter nem érti, mint kívánhatja Várady Gábor, hogy bármely miniszter praeokkupálja a ház határo­zatát. Várady Gábor úgy látja, hogy a miniszter nagy előszeretettel viseltetik Buda városa iránt. Fentartja elődi nyilatkozatát. Elnök: Tudomásul vette a ház a miniszter válaszát? (Igen! Nem!) A­kik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. Napirend. Elnök: Tegnapelőtti ülésünk napirendjét megszakította egy inczidens, mely noha szabálysze­rű volt, de nem volt a napirenden s a miniszter­­elnök egy indítványa . . . (zajos*felkiáltások jobb­ról : Nem indítvány!) Kérem méltóztassanak a szólásszabadságot tiszteletben tartani. (Élénk helyes­lés balról.) ... Tehát a miniszter előterjesztése folytán (élénk helyeslés jobbról) jött létre. Ma ott kell fel­vennünk a fonalat, a­hol megszakítottuk, de miu­tán a t. szónokok a kérdéstől a múlt alkalommal igen messze tértek s miután nekem, mint elnöknek kötele­sségem a tárgyalást medrében megtartani, kérem a szólásra följegyzett képviselőket, hogy tisztán azon kérdéshez szóljanak, hogy a megyerendezésről szóló törvényjavaslat azon­nal az osztályokhoz utasíttassék-e, vagy Tisza Kál­mán indítványa szerint csak az őszi ülésszak alatt. (Helyeslés.) Jámbor Pál jegyző: Tisza László­ Tisza László követni akarja az elnök igen helyes figyelmeztetését, s csak röviden és határo­zottan a tárgyhoz kíván szólni. Roszalja I­v­á­n­k­a Zs. azon kifejezését, hogy a tvjavaslat tárgyalásának elhalasztását védők galvanikus végvonaglásai a megyei kormányzatnak. Sokkal fontosabbnak tart­ja a javaslatot, mintsem az elhamarkodás e te­­kintetben kétszeres veszél­lyel nem járna. T. képv. társa Tisza Kálmán indítványát pártolja. (Helyes­lés balról.) Vidliczkay József azt hiszi, hogy a tör­vényhozás nem apparátus, melyet a minisztérium tetszése szerint kezelhet. Az organikus törvények, milyen a megyerendezésről szóló tvjavaslat is, le­hetnek jók, vagy roszak, de mindenesetre meg­­fontolandók. Tiszát pártolja. Huszár Imrét a jobboldal argumentumai tel­jesen kapac­itálták. (Halljuk!) Nem ugyan a teg­napelőtt hallottak, hanem a múlt évben, június havában a bírósági törvényjavaslat kérdésének tárgyalása alkalmával elmondott argumentumok, melyek szerint a bírósági törvényjavaslat előbbre való a megyei kérdésnél. Nem érti a jobboldal mostani menthetlen következetlenségét. Tisza K. javaslatát pártolja. Tudósításunk bezártakor (12 óra) Máttyus Arisztid kezd beszélni. Jelasics napja Zágrábban. A nap, melynek várható izgalmai előleges intésre bírták a zágrábi hatóságot, nem zavar nélkül, de mégis oly zajtalanul múlt le, hogy min­den zágrábi zavargás úgyszólván csak azon zavar­ban áll, melyben az ottani ellenzék van leplezet­len felsülése miatt. Már d. u. öt óra után csoportok mutatkoz­ A „REFORM TARCZAJA­ Mirabeau­ és Monnier Zsófia. (Berühmte Liebespaare, von Hohenhausen.) Mirabeaunak tulajdon­képen csak egy szen­vedélye volt: a politika, de sokat szerelmeskedett. Első és legjobb szerelme Monnier Zsófia volt, kit híressé tett szerelmes levelei által. Francziaországban e levelek nagyhirűek; melléje teszik azoknak, miket Abeilard irt Heloi­­senak; Németországon és nálunk alig ismerik, s a ki esetleg és kivételképen olvasta, tán utána fogja mondani a franczia magasztalást, de bizonyára inteni fogja elolvasásától nejét és leányait, de maga sem fogja elolvasni mind az ötvenhat le­velet, ha esetleg maga is nem talál szerelmes len­ni. Mert hisz „Heine régi históriája“ csakis akkor válik „örökké újjá“, mikor saját magunkon esik meg. Mirabeau élete már viharrá változott volt, még mielőtt Zsófiával megismerkedett volna, már több ízben állott ki fogságot azon cachet“ folytán, melyeket saját édes „lettres de atyja szórt ellene s melyekért később boszul állott a forra­dalom fölszabadítása által. Már házas is volt, el is vált volt nejétől, csinált volt adósságot, szerelmi botrányokat, irt veszedelmes köny­veket és örökös küzdelmet folytatott atyja ellen, nem bírván kiszabadulni ennek despo­­tizmusa alól; ismét fogoly volt Joux megerősített kastélyban, egy Pontarlier mezőváros közelében fekvő bag­olyfészekben. XVI. Lajos trónraléptekor volt; az egész ország ünnepél­lyel ülte meg a „boldog eseményt,“ melynek oly tragikai vége volt megírva. A kastély kormányzója foglyának meg akarta engedni, hogy részt vegyen az ünne­pélyekben és feltételes szabadságot adott neki. Sőt vendég gyanánt elvitte Monnier marquishez, hajdani számvevőszéki elnökéhez, szeszélyes, vén, utálatos férjéhez a legbájolabb fiatal asszonynak, Marie Therese Richard de Ruffeyhez: ez volt Zsófia tulajdonképeni neve. E nő egészen hajlama ellen adatott férjhez és már több év óta kínlódott e teljesen szerencsétlen és magtalan házasság bi­lincseiben. Mirebeau és Zsófia úgy találkoztak össze, mint kanócz és lőpor, amaz már akkor is a „leg­okosabb, legragyogóbb és legalávalóbb ember“ volt, a­hogyan Forster György, a franczia forra­dalom mellett rajongó író, később jellemezte. Rútsága hires volt; ügyetlenül mozgó, hatalmas termetét formátlan nagy fej koronázta, mely bo­zontos, túlsík­ű hajánál fogva még vaskosabbnak látszott; hatalmasan forgó szem, borzas szemöldök, görbe orr és himlő szaggatta a rézből tökélyessé tették rútságát: de ennek daczára elragadó volt. A nők fölismerték a lángész villámát hatalmas szemében és a szenvedély költészetét egész őserejü lényé­ben. Mirabeau valószinüleg Francziaország legna­gyobb költőjévé lett volna, ha a forradalom föl nem emészti erejét; ez lett teremtési ösztönének múzsája. Mirabeau költője és szereplője volt a legnagyobb tragédiának Francziaország tör­ténetében. A bájoló kis Monnier marquisnét, ki Mira­beau szivét szerelmi lángra gyújtá, maga kedvese rajzolja, még pedig oly módon, mely inkább belső, mint külső bájakra enged következtetni: „Lelke a teremtés egyik legdúsabb pillanatában jött ki a természet kezéből ; arczkifejezése finom, szelíd, kéjes, tele őszinteséggel és kedvességgel., Voltak ötletei, melyek oly természetesek és gyorsak, hogy villámhoz hasonlítnak, s mindig találnak. Beszélgetése a szívre hat, mint egy enyhe áram­lat. Nem­sokára a nő Zsófia, s ő maga Gábor név alatt szerepel. De Mirabeau ele­inte férfiasan küzd e szerelem ellen, mely mind­két részre nézve tiltott. Sőt elvált nejét, ki n­em volt bűntelen irányában, új egyesüléssel kínálja meg, esdekel atyjának, szabadítsa meg a jonxi várból, hogy meneküljön Zsófiától. De végre még­is összekerül a szerető pár és megszökik, először Helvécziába, aztán Hollandba, hol Mirabeau, hogy a pénzszükségtől meneküljön, egy vérszopó könyvkereskedő szolgálatába szegődik, ugyanazé­­ba, ki már a szegény Rousseaut is kiaknázta. Még leczkéket is kellett adnia Mirabeau grófnak, hogy fentartsa magát és Zsófiáját, ki az után le­ány gyermeket szült. Mindketten mondták, hogy a házi nyomor közepette tele mértékkel élvezték a szerelem zavartalan boldogságát. Mirabeau vigyázatlansága folytán üldözői megtudják hollétét, vád alá helyezik őt is, ked­vesét is. Hihetetlen dolognak látszik, hogy őt Zsófia megszöktetése vagy elcsábítása miatt ha­lálra, a nőt pedig, miután minden jogától Monnier marquis neje vagy özvegye meg­­fosztatott, élethosszig tartó fogságra és nyilvános nőszemélyek becstelenitő ruházatára, a (nyírott fej és szörruha) s végül a király pénztá­rába fizetendő tiz Louisdor birságra ítélték. Mira­beau maga képleg lefejeztetett, szintén bírságra és a perköltségek megtérítésére kényszerit­­tetett. Zsófia meg akarta magát mérgezni, de Mira­beau követelé, hogy kedvéért életben maradjon, azután büntetése könnyitésével klastromba vitetett: innen irta legforróbb leveleit Mirabeauhoz, Id az­alatt fogva volt Vin­cennesben s neki csakis könyörületes börtönőre, Lenoir uralma alatt vá­laszolhatott. Mirabeau atyját végre annyira meglágyítot­ták fiának szenvedései, hogy késznek mutatkozott kiszabadítása s megkegyelmeztetése végett köz­benjárni, ha ezért feláldozza s elhagyja Zsófiát. Mirabeau azonban azt követelte, hogy állítsák a pontarlieri törvényszék elé. Itt történt, hogy ébredő szónoki tehetségével, mely később az egész politikai világot megrázta, oly fényes védel­met tudott kivinni, hogy ő fölmentetett, Zsófia pedig becstelenitő büntetéstől ment maradt. Két évig volt fogva Zsófia a kolostorban, ugyanaddig az övé Vincennesben. De a fogság ideje alatt mindkettő szerelmök emlékein túl oly vigasztalásokon édesgett, melyek sejttették, hogy szerelmök kialvó főiben van. Mirabeau fogékony szivét a vincennesi kor­mányzó neje bájolta volt el s azonkívül egy her­­czegnö, kinek gyönyörű feje később a forradalom által hullott el, a nemes Lamballe élénk érdekelt­séget tanúsított iránta. Ez utóbbi kieszközölte szá­mára az engedélyt, hogy becsületszava mellett na­ponkint napnyugtáig Párisban mulathasson. Azon költői hajlama mellett, mel­lyel a nőiség eszmé­nyei iránt viseltetett, több mint valószínű, hogy Mirabeau azon sok mód egyikével, melyek szerint ő szeretni tudott, szerette a herczegnőt is, hi­szen később ugyanily módon ragadta el Marie Antoinette, a szerencsétlen szép királyné alakja. De sem ez, sem barátnéja, Lamballe herczegnő, soha sem éreztek Mirabeau iránt mást, mint tisz­tán szellemi érdeklődést, a­milyet e férfiú sajátsá­gos adományai minden értelemgazdag vizsgálójá­nál okvetlenül előidéztek. Hiszen e két magas ál­lású nő elismerésén kívül, kik éltek megmentését remélték tőle, megnyerte egy oly jelentékeny fér­fin valódi benső barátságát, milyen de la Clarck gróf volt, az Aremberg herczegi ház egyik iva­déka, s a franczia forradalom történetének egyik legérdeke­sb alakja. A levelezés, mely közte és Mirabeau közt folyt, szebb emléke a barátságnak, mint a szerelemnek az, melyet Zsófiával folytatott levelezése emelt. Tündöklő előny amabban főleg a két férfiú egymás iránti hűsége. E hűség Mirabeau Zsófia iránti szerelmében nagyon is hiányzott; nem sokára elfordult tőle, szemrehányásokat tett neki, nem titkolta, hogy unja, és végül egy köztudomású szerelmi viszonyba elegyedett Henriette de Nebrá-val, kit kolostorból szöktetett el. Erkölcstelen életmódja neki magá­nak szerzett legkeserűbb fájdalmat, mikor annak következtében bénulni érezte erejét, melyet oly örömest szentelt volna a hazának. La Marcknak egyszer ezt írta: „Oh, ha könnyelműen el nem pa­zarlom ifjuságomat, mennyivel máskép tudnék használni az államnak!“ Ugyancsak e nemeskeblű barát volt az,a ki Mirabeau nevét a megvásárolhatóság foltjától tisz­tította meg; a pénz, melyet Mirabeau a monar­chia barátaitól kapott, csakis politikai, soha sze­mélyes czélokra nem fordíttatott La Mark gróf tanúsága szerint. Mirabeau e hű barát karjai közt halt meg 1791. ápr. 2-án, alig 43 éves korában, irtózatos belső kínokkal, melyeket eleinte mérge­zésnek tulajdon­ítottak, később azonban szilaj élete következményének tekintettek. Egyébiránt a csapodár szerelmes mellé Zsófia sem állíth­atta magát, mint a hűség minta­képét; a kolostorban, hol Malleroy asszony neve alatt még fölmentése után is megmaradt, némi kis viszonyai voltak, sőt nagy szenvedélyre­ is gerjedt egy bizonyos Monsieur de Poterat iránt, ki szerinte „érzelmes, nemes kebel“ volt. Annyi áll, hogy Zsófiát csak törvényes viszony uralma alatt akarta bírni és viharos múltja daczára el volt határozva, nőül venni, de kevéssel előbb, mint ez történhetett volna, mellbetegségben meg­halt. Zsófia nem akart távozni holtteste mellől és h­allotti szobájában mérget ivott. Minden megmen­­­tési kísérlet hiában volt; meghalt 1789. szept. 8 án, első évében a forradalomnak,mely Mirabeaut híressé tette.

Next