Reform, 1870. május (2. évfolyam, 136-166. szám)
1870-05-23 / 158. szám
158. szám. Kóíft, május 23. 1870. 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM c ffésx evre fél évre Előfizetési föltételek: Vidékre postám vagy helyben házhoz hordva Negyed évre 18 frt — kr. 9 „ — « Egy hóra Iüreetmények dija: 14 frt 50 kr » 50 I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főút, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Kétsas-utcza, 14. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Pest, május 23. A napirendet Lónyay Menyhért távozása és a képviselőházban tartott szombati beszéde dominálja. Legnagyobb ellenzéki lapunk igen alaposan és elmésen ítéli meg azon beszédet, melyben egy három évig hivataloskodott miniszter úgyszólván számot ad sáfárkodásáról. Olvasóink ismerik a beszédet, mely terjedelemben ritkítja párját. Érdeméhez egy arányos czikkben igyekeztünk szólani; a beszédet azért terjesztettük — nem csekély erőmegfeszítéssel olvasóink elé, mert azt hisszük, hogy semmi esetre nem érheti be a az olvasó a mi ítéletünkkel s kivan alkalmat arra is, hogy maga ítélhessen, sőt óhajtaná tudni azt, hogy mint és mit ítél az ellenzék egy ily fontos dologról. Ez utóbbi tekintetből bemutatjuk a „Hon“ Ítéletét, melyre föllebb czéloztunk. Szerette volna a czikkíró, ha egy angol tévedt volna be képviselőházunk szombati ülésébe, mert „Látott volna ott egy könnyüket hullató, vagy legalább könnyüket nyomkodó pénzügyminisztert, ki igyekezett az „apres moi le deluge“féle helyzetet utódja előtt az által tüntetni föl kellemesebb szinben, hogy saját hibáit a képviselőházra tolja. Azon képviselőházra, mely, a mint ő maga állítja, csak egy másodrendű kérdésben és egyetlenszer renitenskedett ellene, s melynek mégis nyakába varrná először azt, hogy a vasutakat nem kölcsön utján, hanem konczessziók mellett létesítette, s másodszor, hogy a hirlapbélyeg a népoktatás s több ilyen produktiv czélokra szerinte a kellőnél nagyobb összeget szavazott meg.“ Ebből áll a „Hon“ kritikája. E mellett közli a beszéd elejét : folytatása következik. Lónyay tegnap este Bécsbe utazott, hogy az esküt mint közös pénzügyminiszter a fejedelem kezébe letegye. Kerkápolyi szintén felutazott, ugyancsak az eskü letétése végett. A hivatalos lap holnapi száma valószínűleg közölni fogja az új kinevezéseket. A bécsi lapok úgy belelovagoltak a Potoczki ellen folytatott oppoziczióba, hogy nem is merik észrevenni, miszerint a czislajtánus elnökminiszternek általunk közlött programmja, melyet azon alakjában vettünk és adtunk, melyben Beust gróf mint a magyar-osztrák külképviselethez intézett körlevelet múlt hó 28-án szétküldte, teljesen megváltoztatta a helyzetet. A „N.fr. Presse“ elhitette közönségével, hogy Potoczki a német alkotmányhű pártot a Moldvába s a Visztulába akarja fojtani, s ezt addig hirdette, hogy most már, midőn látja, hogy nem igaz, nem mer az igazságról tudomást venni. Amit múltheti egyik czikkünkben mondtunk, az beteljesesedett: konstatált ott, hogy a csehekkel nincs kiegyezés. — A bécsi lapok ma legújabb hírnek hozzák, hogy a landtagok — a csehet kivéve — föl fognak oszlattatni. Ez szórni szóra meg volt Potoczki programmjában, s a ki azt olvasta előre látta, hogy igy fog ez történni. Teljesen meddő most már Riegernek egy Napoleon herczeghez intézett memorandumából argumentálni,mint p. o. a „N. fr. Presse.“ Ezen okmány, mely arról igyekszik Napóleont meggyőzni, hogy a csehek érdeke Francziaországéval ugyan azonos; hogy ezen érdekkel a magyar-osztrák dualizmus kollidál , csak is egy konfoederáczió fér meg; hogy Napóleonnak szent Venczel koronájának helyreállítására szüksége van a poroszok, respektive a pangermanizmus ellen, mely veszélyes, mig a pánszlávizmus nem az stb. stb. Valószinüleg mind az, miről Potoczkinak volt alkalma meggyőződnie s mi maga után vonja, hogy minden landtag feloszlattatik, kivéve a cseh landtagot, melynek cseh elemeitől semmi jót várni nem lehet s mely annálfogva marad eddigi alakjában. A dolgok ilyetén állásával szemben a bécsi konferencziáknak, melyeket részint a kormány folytat a lengyelekkel, részint a németek tartanak egyelőre maguk között, nagyobb fontosságot nem tulajdoníthatunk. Potoczki programmja: bővebb autonómia mellett közvetlen választási alapra fektetett reichsrath. És ezt ki fogja vinni s támogatni valószinüleg német oldalról is fogják benne, ha egyelőre megrémültek is a cseh alkudozásoktól. A franczia császár válasza a képviselőház elnökének, a plebiszczitum eredménye átnyújtása alkalmával mondott üdvözlő beszédére , egész terjedelmében fekszik előttünk. E beszéd szövege, melyet a „Journal des Débats“ szabadelvűnek és okosnak mond, távirati kivonatban már ismeretes olvasóink előtt. Ezúttal csak a hiányos részletek kiegészítésére szorítkozunk. Legnagyobb hatást idéztek elő a császár beszédének azon szavai, midőn mondá: „A császári állam erejét mérsékletében nyilatkoztatja ki. A plebiszczitum indoka és czéljáról szólva, következőket jegyezte meg a császár: „A plebiszczitumnak czélja volt, egy alkotmányos államformának a nép által történendő megállapítása. A vélemények küzdelmei közt s a harcz hevében azonban a dolgok sokkal messzebb mentek kelleténél. Engedjék önök, hogy ezt ne fájlaljuk. Intézményeink ellenségei a forradalom és a császári állam közt való választás kérdését vetették fel. Az ország választása azon rendszernek kedvezett, mely a rendet és a szabadságot biztosítja.“ A császár beszédét, melyben a külügyi ]politika érintését feltűnő gondossággal kerüli el, következőleg zárta be: „Fogadják, uraim, köszönetemet, ezen ünnepélyes alkalomnál való közreműködésükért. Azon szavazatok, melyek az 1848, 1857 és 1852-diki alkotmány fölött döntöttek, szintén erőt kölcsönözhetnek önöknek és nekem a haza javára működhetni közre. Ma inkább, mint valaha, tekinthetünk aggály nélkül a jövőbe. Valóban, ki is gördíthetne akadályt egy kormány haladása elé, melyet egy nagy nép politikai küzdelmek közt alapított meg, s mely neki a békét és szabadságot biztosítja. “ A „Constitutiones“ írja, hogy a diplomácziai testületben eszközlendő személyváltoztatások még mindeddig nem vitettek keresztül. Az új kinevezések csak Gramont herczeg visszatérte után fognak megtörténni. — A „Réveil“, „Avenir“, „Rappel“ és a „Sied“ ügyvivői, hamis proklamácziók közzététele miatt, egy havi börtönre ítéltettek. — A „Mémorial diplomatique“ írja, hogy Gramont herczeg, miniszterré történt kinevezése alkalmával,sürgönyt intézett Banneville római franczia követhez, melyben ezt utasítja, miszerint szigorúan tartsa magát azon utasításokhoz, amelyek múlt évi október hóban Latour d‘Auvergne által közöltettek vele, mi egyértelmű azzal, mintha Gramont herczeg meghagyta volna Bonnevillenek, hogy a zsinattal szemközt a legtartózkodóbb politikát kövesse, s Daru memorandumát ad akta tegye. Az olasz fölkelés, ha hitelt adhatunk a hivatalos tudósításoknak, az inkább északra fekvő tartományokban már el van fojtva. Másként áll azonban a dolog délen, Catanzaro vidékén, honnét az első fölkelési mozgalom kiindult. Itt a fölkelő csapatok még épen nincsenek legyőzve, s habár nyílt téren nem is mernek a kormány csapataival megmérkőzni, annál erélyebb guerillaharczot viselnek ellenük. Nikotera és Arena színhelyei a fölkelésnek. Pávia ismét kezd mozogni. Mindenütt ják az utczasarkakat, proklamácziók borítmelyek közt Ferencz Józsefnek 1859-ben „népei“-hez intézett proklamácziója is szemlélhető. — A pápai kormány komolyan aggódik egy republikánus invázió miatt. Ezen esetben, mint Rómából írják, előbb a pápai csapatok szegnék xitját a betörőknek, s a francziák csak végszükség esetén tennének ismét egy chassepot-csudát, bár egy tegnap érkezett távirat szerint a franczia csapatok már visszavertek egy betörési kísérletet, mely a felkelők részéről Badia vidékén tétetett. A zsinaton a csalhatatlansági dogma iránt benyújtott vélemények, az ellenzék sürgetésére valahára napvilágot láttak. Az „A. A. Zing.“ az ellenvélemények legnagyobb részét közzé teszi, melyeknek csaknem mindnyájan oly keserű alaphang vonul keresztül, hogy nem látszik alaptalannak azon okoskodás, miszerint ezen ellenvélemény elvben, egy bekövetkezhető nagy sebizma magvai vannak elvetve. Ily értelemben szól a 81. szám alatt, a zsinat által kiadott ,,Synopsis“ 145. lapján egy magyar érsek is három szufragán püspökével : „A hitetlenek, eretnekek, s rósz keresztények jelenlegi kedély hangulata miatt, a csalhatatlansági dogma kimondásából számos rész következmény, sőt egy gyászos schizma származhatik, főleg Magyarországban, mely rész következményektől könnyen el lehetne tekinteni, ha itt egy az üdvösségre szükséges hitczikkről volna szó, olyanról, melyet az egyházban mindenki kinyilatkoztatottnak tartana; de itt oly hitbeli tannak dogmává való fölemeléséről van szó, melyet nehány jámbor és tudós férfin erkölcsileg tartott bizonyosnak, s melyet bár őseink nem tartottak hitczikkelynek, mégis üdvözültek.“ A halálbüntetés eltörlésére vonatkozó vita, mellyel ez idő szerint három német törvényhozás foglalkozik, a berlini birodalmi gyűlésen valahára véget ér. Mint tegnapi táviratunk jelentette, a törvényjavaslat harmadik fölolvasása Schwerin képviselő indítványára, szombatról mára napoltatott el, s a mai szavazás eredménye valószínűleg az lesz, hogy a halálbüntetés, a felségárulás eseteit kivéve, minden más bűntettre eltöröltessék. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselő úr ülése május 23-án. (Napirend: a gömöri, továbbá a bánréve nádasdi vasutakról szóló tvjavaslatok tárgyalása.) Elnök : Somssich Pál. Jegyző: Majláth István, Széll Kálmán és Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak : Adrásy Gyula gr., Eötvös József b., Bedenk 0 Vilmos Kálmán. Ülés kezdete 10 óra 20 percz. A múlt ülés jegyzőkönyve felolvastatván, észrevétel nélkül hitelesíttetik. Kérvények, interpellácziók és hat. javaslatok. Elnök bemutatja Szathmáry Miklós, Abauj megye gönczi kerületében megválasztott országgyűlési képviselőnek megbízó levelét. Bemutatja továbbá Bártfa sz. kir. város kérvényét az eperjes-tarnówi vasút tárgyában; a jászkun kerületek, valamint Komárom város kérvényét a honalapítás ezredik évének országos megünneplése, illetőleg a lelenczház felállítása tárgyában, Szathmár város kérvényét egy kir. törvényszékért; Pozsony városa kérvényét a vágvölgyi vasút tárgyában, végül több magánkérvényt. P.Szathmáry Károly beadja Kraszna mezőváros kérvényét egy járásbíróságért, B. Vay Béla a miskolczi, Horváth Döme, a kecskeméti zsidó község kérvényét, melyben tiltakoznak az ellen, mintha ők a kongressus határozatai ellen kérvényeztek volna; — Jankovics Gyula Csantavér község kérvényét, melyben a párbért megszüntetni s a kath. papok fizetését készpénzben kiszabatni kéri; a képviselők közül még Buday Sándor ad be kérvényt. Mindezen kérvények részint a vasúti, részint a kérvényt bizottsághoz utasíttatnak. Kiss János a közlekedési minisztert interpellálja az iránt, vajjon szándékozik-e és mikor a szathmári birtokosoknak az éjszak-keleti vasút részére kisajátított földeik árát kamatostul megtéríttetni ? Tisza László előrebocsátva, hogy az erdélyi keleti vasút kiépítésére vállalkozók az 1868: XLV t. sz. 8. §-ában, valamint az engedélyokmányban kikötött föltételek meg nem tartásával a vasutat Torda város elkerülésével építik ki, a következő 3 kérdést intézi a közlekedési miniszterhez : 1- ör. Van-e tudomása arról, hogy a keleti vasút vállalkozói a kikötött feltételeket meg nem tartják ? 2- or. Ha van, mit fog tenni, hogy a szentesített törvény és engedélyokmány tiszteletben tartassák ? 3- or. Ha ez iránt intézkedést nem látna szükségesnek, miért mulasztotta el az 1868. XLV t. cz. 8. § 5 pontjának megváltoztatását a törvényhozástól kieszközölni. Mindkét interpelláczió közöltetni fog a közt. miniszterrel. Válasz interpellácziókra. Eötvös József b. vallás- és közokt. miniszter válaszol Matkovich Tivadar múltkori, a vörösberényi alapítványi uradalom bérlője által az uradalom kezelése körül állítólag elkövetett visszaélések tárgyában tett interpellácziójára. Mindenekelőtt megjegyzi, hogy az alapítványi javak bérbeadásánál a zárt ajánlatok rendszerét követte s e rendszer annyival czélszerűbbnek bizonyult, mert ép a vörösberényi uradalom, mely előbb a regálékkal és erdőkkel együtt 9991 frtért volt kiadva, most a regálék és erdők nélkül 19,000 frtért adatott ki s azokkal együtt összesen 29,000 frtot jövedelmez. Ez nem indíthatja őt arra, hogy az alapítványi javak kiadása körül eddig követett rendszerét megváltoztassa. Ami az erdők pusztítását illeti, erre nézve megengedi, hogy történhettek kisebb károsítások , amint mindenütt történnek, de ha nagyobb károk történtek volna is, ezekért a károsítónak a törvényes uton elégtételt kell majd adni. Hogy Fiáth b. bizonyos Wolf bankárnak adta volna ki albérletbe a jószágot olyformán, hogy magának 90,000 frt nyereséget biztosított, erre nézve kijelenti, hogy Wolf Fiáth b. nyilatkozata szerint csak kezelő főtisztje, s nem albérlője az uradalomnak. Végül Matkovich utolsó kérdésére megjegyzi, hogy igen is akarja az alapítványi javak értékét emelni, minek bizonyítása végett csak arra utal, hogy míg 1866-ban az alapítványi javak csak 306,000 frtot jövedelmeztek 1868-ban az ő kezelése alatt jövedelmük már 755,000 frtra emelkedett. Matkovich Tivadar részben meg van elégedve a miniszter válaszával, de egészen nem nyugtatik meg, mert nem hihető, hogy Wolf tőke pénzes csak kezelő főtisztje lenne a vörösberényi uradalomnak, mert Fiáth neki a fundus instruktust is becslés mellett adta át, ezért nem tartaná feleslegesnek a kir. vizsgálatot. A ház a miniszter válaszát tudomásul veszi. Felsőházi üzenet. Apponyi Sándor gr. felsőházi jegyző : Van szerencsém jelenteni, hogy a főrendek.................. (szónok elakad, újra kezdi s ismét elakad.) hozni. Elnök : Jegyzőkönyveket méltóztatott át(A felsőház jegyzője szótlanul átadja a jegyzőkönyvi kivonatot.) Méltóztassanak meghallgatni ; a jegyző úr fel fogja olvasni. Majláth István jegyző olvassa a felsőház f. é. máj. 21-én tartott ülésének jegyzőkönyvi kivonatát, melyből kitűnik, hogy a főrendek a határőrvidék után elvállalandó quótáról és a valkányperjámosi vasútról szóló tvjavaslatokat minden változtatás nélkül elfogadták. Elnök : Az elfogadott tvjavaslatok szentesítés végett ö felsége elé fognak terjesztetni. Válasz interpellácziókra. Eötvös József b. vallás és közoktatási miniszter válaszol Várady Gábornak a műegyetem Pestre helyezése és addig is bővebb felszrelése tárgyában tett interpellácziójára, kijelenti, hogy a műegyetem Pestre helyezését a törvényhozás fogja eldönteni; magán meggyőződése az, hogy legjobb Budán hagyni a műegyetemet, egyrészt, mert Buda városa e czélra ingyen 3800 négyszögölnyi telket ajánlott föl; másrészt a Pestre helyezése roppant áldozatokba kerülne és az intézet mostani működését legalábbis félévre megszakítaná. Ami a műegyetem felszerelését, emelését illeti, erre nézve már budgetje tárgyalásakor kijelentette, hogy a műgyetem számára egy szomszédos ház is bérbe vétet vén, a gépészmérnöki szakosztály már szervezve van. Villady Gábor nem nyugtatik meg a miniszter válaszában,mely egész határozatlanságban mozog a műegyetemnek Pestre helyezése tárgyában. Ezért kijelenti, hogy a műegyetemről szóló tvjavaslat tárgyalásakor határozati javaslatot fog beadni. Eötvös József b. kultusz- és közokt. miniszter nem érti, mint kívánhatja Várady Gábor, hogy bármely miniszter praeokkupálja a ház határozatát. Várady Gábor úgy látja, hogy a miniszter nagy előszeretettel viseltetik Buda városa iránt. Fentartja elődi nyilatkozatát. Elnök: Tudomásul vette a ház a miniszter válaszát? (Igen! Nem!) Akik tudomásul veszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség tudomásul veszi. Napirend. Elnök: Tegnapelőtti ülésünk napirendjét megszakította egy inczidens, mely noha szabályszerű volt, de nem volt a napirenden s a miniszterelnök egy indítványa . . . (zajos*felkiáltások jobbról : Nem indítvány!) Kérem méltóztassanak a szólásszabadságot tiszteletben tartani. (Élénk helyeslés balról.) ... Tehát a miniszter előterjesztése folytán (élénk helyeslés jobbról) jött létre. Ma ott kell felvennünk a fonalat, ahol megszakítottuk, de miután a t. szónokok a kérdéstől a múlt alkalommal igen messze tértek s miután nekem, mint elnöknek kötelességem a tárgyalást medrében megtartani, kérem a szólásra följegyzett képviselőket, hogy tisztán azon kérdéshez szóljanak, hogy a megyerendezésről szóló törvényjavaslat azonnal az osztályokhoz utasíttassék-e, vagy Tisza Kálmán indítványa szerint csak az őszi ülésszak alatt. (Helyeslés.) Jámbor Pál jegyző: Tisza László Tisza László követni akarja az elnök igen helyes figyelmeztetését, s csak röviden és határozottan a tárgyhoz kíván szólni. Roszalja Ivánka Zs. azon kifejezését, hogy a tvjavaslat tárgyalásának elhalasztását védők galvanikus végvonaglásai a megyei kormányzatnak. Sokkal fontosabbnak tartja a javaslatot, mintsem az elhamarkodás e tekintetben kétszeres veszéllyel nem járna. T. képv. társa Tisza Kálmán indítványát pártolja. (Helyeslés balról.) Vidliczkay József azt hiszi, hogy a törvényhozás nem apparátus, melyet a minisztérium tetszése szerint kezelhet. Az organikus törvények, milyen a megyerendezésről szóló tvjavaslat is, lehetnek jók, vagy roszak, de mindenesetre megfontolandók. Tiszát pártolja. Huszár Imrét a jobboldal argumentumai teljesen kapacitálták. (Halljuk!) Nem ugyan a tegnapelőtt hallottak, hanem a múlt évben, június havában a bírósági törvényjavaslat kérdésének tárgyalása alkalmával elmondott argumentumok, melyek szerint a bírósági törvényjavaslat előbbre való a megyei kérdésnél. Nem érti a jobboldal mostani menthetlen következetlenségét. Tisza K. javaslatát pártolja. Tudósításunk bezártakor (12 óra) Máttyus Arisztid kezd beszélni. Jelasics napja Zágrábban. A nap, melynek várható izgalmai előleges intésre bírták a zágrábi hatóságot, nem zavar nélkül, de mégis oly zajtalanul múlt le, hogy minden zágrábi zavargás úgyszólván csak azon zavarban áll, melyben az ottani ellenzék van leplezetlen felsülése miatt. Már d. u. öt óra után csoportok mutatkoz A „REFORM TARCZAJA Mirabeau és Monnier Zsófia. (Berühmte Liebespaare, von Hohenhausen.) Mirabeaunak tulajdonképen csak egy szenvedélye volt: a politika, de sokat szerelmeskedett. Első és legjobb szerelme Monnier Zsófia volt, kit híressé tett szerelmes levelei által. Francziaországban e levelek nagyhirűek; melléje teszik azoknak, miket Abeilard irt Heloisenak; Németországon és nálunk alig ismerik, s a ki esetleg és kivételképen olvasta, tán utána fogja mondani a franczia magasztalást, de bizonyára inteni fogja elolvasásától nejét és leányait, de maga sem fogja elolvasni mind az ötvenhat levelet, ha esetleg maga is nem talál szerelmes lenni. Mert hisz „Heine régi históriája“ csakis akkor válik „örökké újjá“, mikor saját magunkon esik meg. Mirabeau élete már viharrá változott volt, még mielőtt Zsófiával megismerkedett volna, már több ízben állott ki fogságot azon cachet“ folytán, melyeket saját édes „lettres de atyja szórt ellene s melyekért később boszul állott a forradalom fölszabadítása által. Már házas is volt, el is vált volt nejétől, csinált volt adósságot, szerelmi botrányokat, irt veszedelmes könyveket és örökös küzdelmet folytatott atyja ellen, nem bírván kiszabadulni ennek despotizmusa alól; ismét fogoly volt Joux megerősített kastélyban, egy Pontarlier mezőváros közelében fekvő bagolyfészekben. XVI. Lajos trónraléptekor volt; az egész ország ünnepéllyel ülte meg a „boldog eseményt,“ melynek oly tragikai vége volt megírva. A kastély kormányzója foglyának meg akarta engedni, hogy részt vegyen az ünnepélyekben és feltételes szabadságot adott neki. Sőt vendég gyanánt elvitte Monnier marquishez, hajdani számvevőszéki elnökéhez, szeszélyes, vén, utálatos férjéhez a legbájolabb fiatal asszonynak, Marie Therese Richard de Ruffeyhez: ez volt Zsófia tulajdonképeni neve. E nő egészen hajlama ellen adatott férjhez és már több év óta kínlódott e teljesen szerencsétlen és magtalan házasság bilincseiben. Mirebeau és Zsófia úgy találkoztak össze, mint kanócz és lőpor, amaz már akkor is a „legokosabb, legragyogóbb és legalávalóbb ember“ volt, ahogyan Forster György, a franczia forradalom mellett rajongó író, később jellemezte. Rútsága hires volt; ügyetlenül mozgó, hatalmas termetét formátlan nagy fej koronázta, mely bozontos, túlsíkű hajánál fogva még vaskosabbnak látszott; hatalmasan forgó szem, borzas szemöldök, görbe orr és himlő szaggatta a rézből tökélyessé tették rútságát: de ennek daczára elragadó volt. A nők fölismerték a lángész villámát hatalmas szemében és a szenvedély költészetét egész őserejü lényében. Mirabeau valószinüleg Francziaország legnagyobb költőjévé lett volna, ha a forradalom föl nem emészti erejét; ez lett teremtési ösztönének múzsája. Mirabeau költője és szereplője volt a legnagyobb tragédiának Francziaország történetében. A bájoló kis Monnier marquisnét, ki Mirabeau szivét szerelmi lángra gyújtá, maga kedvese rajzolja, még pedig oly módon, mely inkább belső, mint külső bájakra enged következtetni: „Lelke a teremtés egyik legdúsabb pillanatában jött ki a természet kezéből ; arczkifejezése finom, szelíd, kéjes, tele őszinteséggel és kedvességgel., Voltak ötletei, melyek oly természetesek és gyorsak, hogy villámhoz hasonlítnak, s mindig találnak. Beszélgetése a szívre hat, mint egy enyhe áramlat. Nemsokára a nő Zsófia, s ő maga Gábor név alatt szerepel. De Mirabeau eleinte férfiasan küzd e szerelem ellen, mely mindkét részre nézve tiltott. Sőt elvált nejét, ki nem volt bűntelen irányában, új egyesüléssel kínálja meg, esdekel atyjának, szabadítsa meg a jonxi várból, hogy meneküljön Zsófiától. De végre mégis összekerül a szerető pár és megszökik, először Helvécziába, aztán Hollandba, hol Mirabeau, hogy a pénzszükségtől meneküljön, egy vérszopó könyvkereskedő szolgálatába szegődik, ugyanazéba, ki már a szegény Rousseaut is kiaknázta. Még leczkéket is kellett adnia Mirabeau grófnak, hogy fentartsa magát és Zsófiáját, ki az után leány gyermeket szült. Mindketten mondták, hogy a házi nyomor közepette tele mértékkel élvezték a szerelem zavartalan boldogságát. Mirabeau vigyázatlansága folytán üldözői megtudják hollétét, vád alá helyezik őt is, kedvesét is. Hihetetlen dolognak látszik, hogy őt Zsófia megszöktetése vagy elcsábítása miatt halálra, a nőt pedig, miután minden jogától Monnier marquis neje vagy özvegye megfosztatott, élethosszig tartó fogságra és nyilvános nőszemélyek becstelenitő ruházatára, a (nyírott fej és szörruha) s végül a király pénztárába fizetendő tiz Louisdor birságra ítélték. Mirabeau maga képleg lefejeztetett, szintén bírságra és a perköltségek megtérítésére kényszerittetett. Zsófia meg akarta magát mérgezni, de Mirabeau követelé, hogy kedvéért életben maradjon, azután büntetése könnyitésével klastromba vitetett: innen irta legforróbb leveleit Mirabeauhoz, Id azalatt fogva volt Vincennesben s neki csakis könyörületes börtönőre, Lenoir uralma alatt válaszolhatott. Mirabeau atyját végre annyira meglágyították fiának szenvedései, hogy késznek mutatkozott kiszabadítása s megkegyelmeztetése végett közbenjárni, ha ezért feláldozza s elhagyja Zsófiát. Mirabeau azonban azt követelte, hogy állítsák a pontarlieri törvényszék elé. Itt történt, hogy ébredő szónoki tehetségével, mely később az egész politikai világot megrázta, oly fényes védelmet tudott kivinni, hogy ő fölmentetett, Zsófia pedig becstelenitő büntetéstől ment maradt. Két évig volt fogva Zsófia a kolostorban, ugyanaddig az övé Vincennesben. De a fogság ideje alatt mindkettő szerelmök emlékein túl oly vigasztalásokon édesgett, melyek sejttették, hogy szerelmök kialvó főiben van. Mirabeau fogékony szivét a vincennesi kormányzó neje bájolta volt el s azonkívül egy herczegnö, kinek gyönyörű feje később a forradalom által hullott el, a nemes Lamballe élénk érdekeltséget tanúsított iránta. Ez utóbbi kieszközölte számára az engedélyt, hogy becsületszava mellett naponkint napnyugtáig Párisban mulathasson. Azon költői hajlama mellett, mellyel a nőiség eszményei iránt viseltetett, több mint valószínű, hogy Mirabeau azon sok mód egyikével, melyek szerint ő szeretni tudott, szerette a herczegnőt is, hiszen később ugyanily módon ragadta el Marie Antoinette, a szerencsétlen szép királyné alakja. De sem ez, sem barátnéja, Lamballe herczegnő, soha sem éreztek Mirabeau iránt mást, mint tisztán szellemi érdeklődést, amilyet e férfiú sajátságos adományai minden értelemgazdag vizsgálójánál okvetlenül előidéztek. Hiszen e két magas állású nő elismerésén kívül, kik éltek megmentését remélték tőle, megnyerte egy oly jelentékeny férfin valódi benső barátságát, milyen de la Clarck gróf volt, az Aremberg herczegi ház egyik ivadéka, s a franczia forradalom történetének egyik legérdekesb alakja. A levelezés, mely közte és Mirabeau közt folyt, szebb emléke a barátságnak, mint a szerelemnek az, melyet Zsófiával folytatott levelezése emelt. Tündöklő előny amabban főleg a két férfiú egymás iránti hűsége. E hűség Mirabeau Zsófia iránti szerelmében nagyon is hiányzott; nem sokára elfordult tőle, szemrehányásokat tett neki, nem titkolta, hogy unja, és végül egy köztudomású szerelmi viszonyba elegyedett Henriette de Nebrá-val, kit kolostorból szöktetett el. Erkölcstelen életmódja neki magának szerzett legkeserűbb fájdalmat, mikor annak következtében bénulni érezte erejét, melyet oly örömest szentelt volna a hazának. La Marcknak egyszer ezt írta: „Oh, ha könnyelműen el nem pazarlom ifjuságomat, mennyivel máskép tudnék használni az államnak!“ Ugyancsak e nemeskeblű barát volt az,a ki Mirabeau nevét a megvásárolhatóság foltjától tisztította meg; a pénz, melyet Mirabeau a monarchia barátaitól kapott, csakis politikai, soha személyes czélokra nem fordíttatott La Mark gróf tanúsága szerint. Mirabeau e hű barát karjai közt halt meg 1791. ápr. 2-án, alig 43 éves korában, irtózatos belső kínokkal, melyeket eleinte mérgezésnek tulajdonítottak, később azonban szilaj élete következményének tekintettek. Egyébiránt a csapodár szerelmes mellé Zsófia sem állíthatta magát, mint a hűség mintaképét; a kolostorban, hol Malleroy asszony neve alatt még fölmentése után is megmaradt, némi kis viszonyai voltak, sőt nagy szenvedélyre is gerjedt egy bizonyos Monsieur de Poterat iránt, ki szerinte „érzelmes, nemes kebel“ volt. Annyi áll, hogy Zsófiát csak törvényes viszony uralma alatt akarta bírni és viharos múltja daczára el volt határozva, nőül venni, de kevéssel előbb, mint ez történhetett volna, mellbetegségben meghalt. Zsófia nem akart távozni holtteste mellől és hallotti szobájában mérget ivott. Minden megmentési kísérlet hiában volt; meghalt 1789. szept. 8 án, első évében a forradalomnak,mely Mirabeaut híressé tette.