Reform, 1870. május (2. évfolyam, 136-166. szám)
1870-05-26 / 161. szám
161. szám. Csütörtök» Bájus 26. ISTO. Előfizetési feltételek: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva 18 frt — kr. j Negyed évre . 4 frt 50 kr 9 » — » I Egy hóra . . 1 , 50 „ Hirdetmények dija: 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt téri petitsor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM elfész évre fél évre I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főnt, 7. sz. 2. emeleten. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében régi szinháztér 5. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Pest, május 25. Azt hisszük, olvasóink azon figyelemben részesítették Hazay Ernő urnak e lap szerkesztőjéhez intézett czikkeit, mely nemcsak a tárgy fontosságát, hanem a czikkíró elismert publiczisztikai képességét is megilleti. Hazay úr nincs megelégedve a megyerendezési törvényjavaslattal, sőt azt egyenesen vészthozónak tartja , elég ok arra, hogy mi, kik azt átalánosságban elfogadhatónak véljük, replika nélkül ne hagyjuk a szívesen közlött ellenvéleményt. Az ő kifogásait, bár a javaslat sok és különféle részeire vonatkoznak, két szempontba foglalhatjuk össze : tisztelt barátunk egyfelől fél a megyétől, másfelől félti a megyét. Fél a megyétől, midőn a bizottmány félig virilis, félig választott tagjairól azt mondja, hogy a törvényjavaslat részben megengedvén a legtöbb adót fizetők személyes részvétét, „a többieket kiszolgáltatta a képviseleti rendszernek.“ Igaz, hogy ezt a demokratikus elv nevében mondja, óhajtván, hogy „engedjék át a bizottságok alkotását egészen képviseleti rendszernek“, de hogy e rendszer irránt a megyéket illetőleg ő sincs nagyobb bizalommal, mint a törvényjavaslat alkotói, bizonyítja azon hozzátétele, hogy a választhatóságra külön qvalifikácziót kíván, mégpedig vagy 50 frtnyi adóminimumot, vagy diplomát. Világos, hogy ez elvileg korrektebb, mint a törvényjavaslat rendelkezése, hogy a demokrácia elvének jobban felel meg, mint a félig személyes, félig képviseleti önkormányzat , de szintoly világos az is, hogy a választás elvét annyira megszorítja, miszerint a népképviselet azon nemétől, melyet az 1848-ik év megalapított, s mely országos alkotmányunk alapját képezi, óriási visszalépést jelent. Beismerjük, hogy ez kultúrai, társadalmi és nemzetiségi viszonyaink megfontolásával lehet elméletileg helyes, sőt egyedül valóban demokratikus, és hogy „egykor könnyen megbánhatnék, hogy a képviselőház alkotásánál erre nem voltunk elég figyelemmel“; de mindez ellenében előttünk döntő érv, hogy gyakorlatilag lehetetlen, a helyhatósági önkormányzatot illetőleg, megszorítani azon jogot, melyet az országos ügyekben a választók évek óta korlátlanul gyakorolnak. Akár megfelelőnek, akár nagyon is szélesnek találja valaki az alapot, melyen jelen népképviseletünk nyugszik, abban meg kell egyezni minden gyakorlati politikusnak, hogy ha tovább mennünk jó ideig nem szabad is, de visszafelé menni annyi volna, mint belenyúlni a gőzgép kerekeibe. A megyéket most nem teremthetjük, hanem csak rendezzük, a helyzethez idomítjuk : ilyenkor a szellemdús elméletek, milyen a személyes részvét és a képviseltetés elvének benső ellenkezése, nem vesztik el ugyan átalános igazságukat, de nem is bírják a föltétlen alkalmazás jogosultságát. A helyzet nehézsége ez. Van egy czenzusunk, melyen az országos képviselet választása nyugszik, s mely erre, ha némileg alacsonynak is, de veszélyesnek nem bizonyult. Ez alapot az önkormányzati képviseletre nézve meg nem szoríthatjuk, pedig e körben annak egyedüli működése ugyancsak veszélyes. Az ellenmondás könnyen megfejthető. Ugyanazon kerületre, mely a parlamentbe egy képviselőt küld, körülbelül 40—50 municzipális képviselő esik. Míg amott föltehető, hogy annyi választó egy képviselőben csak úgy tud megegyezni, ha az az értelmiség meglehetős magas fokára emelkedett, addig emitt, ha az egész számot a választásra bízzuk, több mint valószinü, hogy a választók sokkal mélyebben fognak lenyúlni, úgy hogy a bizottmányokban kisebbségbe jutna az értelmiség, s így a népképviselet demokratikus alapja a megyékben a valódi demokracziát megbuktatná. Ez a helyzet viszássága, ezen ellenmondás nyomait okvetlenül magán kell viselnie minden módnak, mely a municzipális bizottságnak összeállítására vonatkozik, és meg vagyunk győződve, hogy minden ily javaslatra nézve nem az lehet a kérdés, jobb-e, hanem az, kevésbé rosz-e a többinél. Szembesítsünk három módot, mely közvetlenül előttünk fekszik. Tisza Kálmán ismert röpiratában a közvetett választást ajánlja. E szerint mindaz, ki országgyűlési választásra jogosítva van, a municzipiumban is gyakorolja választási jogát, de csak úgy, hogy megválasztja azon választókat, kik megválasztják a bizottmányi tagokat, kik ismét választják az alispánt és a többi tisztviselőt. Hazay úr szerint a választhatóság köttetnék qvalifikáczióhoz, ami tényleg nem annyira a passzív, mint az aktív választási jogot szorítja meg, mert a választót egy elébe tett névsorozatra szorítja, melyből bizalmi embereit választani kénytelen. A kormány javaslata szerint a választók közvetlenül és megszorítás nélkül gyakorolják a választás jogát, de a jog maga ellensúlyt nyer az által, hogy ugyanannyi képviselőt küld a birtok és az értelmiség, amennyit a választók szavazata. E módok közül egyik sem halad demokratikus után, kivéve Hazay úrét: ez is visszafelé megy, s épen azért a három közül a legroszabb. Kevésbé lósz Tisza Kálmáné, mert nem oly közvetlenül állítja a választókat a megszorítással szembe : e mód tán nem keltene a választókban oly ellenmondást, mint az előbbi, hanem mást, ami azzal majdnem fölér : teljes közönyt azon jog iránt, melynek oly kevés közvetlen hatálya van, s mely, tekintve a tisztviselők harmadfokú választását, épen paránnyá törpül. A kormány javaslatára sem mondhatjuk jó lélekkel, hogy jó , de abban talán igazunk van, hogy a többinél jóval kevésbé lesz. A választás joga, ha külterjileg meg van is osztva, de intenzivitásában csorbíttatlan, s nem kelt sem ellenkezést, sem közönyt azoknál, kik gyakorolják; észszerűen nem is kelthet, mert semmi hátralépést nem jelent, mivel tökéletesen egymérvű azon joggal, melyet a választók a törvényhozást illetőleg gyakorolnak. Avagy tényleg nem úgy áll-e a dolog, hogy a választóközönség a törvényhozásnak is csak egyik felét, az alsóházat alkotja ? Hozzátehetjük, hogy e módban tényleg nincs meg sok oly hátrány, melyet ellenzői abban feltalálnak. Nem áll, hogy a legtöbb adót fizetők lajstroma kétszáz forintnál fog végződni: legtöbb megyében a 60, 50, sőt 40 forintot adózók is belekerülnek a lajstromba, s így, miután ez összeg kétszeres felszámítás mellett csakugyan könnyen elérhető, a középrend képviseltetését a törvényjavaslat csak úgy biztosítja, mint Hazay úr módozata. Mindéhez járul az, hogy ezen mód, melyet legkevésbé rosznak mondottunk, ha alapos vizsgálat folytán annak szüksége bebizonyul, könnyen tehető még kevésbé rosszá, ha kimutatható, hogy a választás joga veszély nélkül jobban kiterjeszthető, a törvényhozás megfontolhatja, vajjon szükséges-e, hogy a virilis szavazatok felét tegyék ki a bizottmánynak,s nem érhetjük-e be egyharmaddal? Ily eljárás mellett, azt hisszük, nem lesz oka Hazay úrnak, félni a megyéktől, de helyes oka van, félteni azokat a főispáni hatalom oly nagy körétől, milyent a kormány javaslata megalapozni kíván. ben vele egy véleményen vagyunk. E részannál inkább, mert a törvényjavaslat erre vonatkozó részei úgy illenek az egészhez, mint a német példaszó szerint az ököl a szemre. E határozottan czentralisztikus vonások úgy kirínak az egészből, hogy azt kell hinnünk, miszerint nem is voltak benn az alaprajzban, hanem úgy „retouchirozták“ bele — a minisztertanácsban. A részletes vita alkalmával a képviselőház dolga lesz, a harmóniát helyreállítani s azzá tenni a törvényjavaslatot, mivé lennie kell: az autonóm önkormányzat gyakorlati biztosításává. A központi bizottság ma d. u. 4 órakor tartott ülésében kisebb jelentőségű vasúti előterjesztések mellett befejezte tárgyalását a munkácssáry i és az eperjes-tarnówi vasutakról szóló törvényjavaslatokra vonatkozó jelentése fölött az egyesült pénzügyi és vasúti bizottságoknak, és ez utóbbit szótöbbséggel elvetvén a minisztérium által előterjesztett javaslatot fogadta el. A római zsinatról az infallibilitás fölött folyó átalános vitából egy érdekes részletről értesülünk. A 19 . ülésben beszélt Simor, herczegprimás. Előtte való napon nagyon roszul volt; mellfájásban szenvedett és lélekzete gyakran elszorult úgy, hogy orvosa már az elnökökhöz akart küldeni azokat értesitendő, hogy lehetlen neki beszélni. A primás azonban nem engedte ezt és megmaradt a mellett, hogy beszélni fog. Ő volt az első szónok és egy háromnegyed óráig tartó fényes beszédet tartott amely — tudósításunk szerint — fölülmúlt minden várakozást. Nagy csendben halgatták a beszédet, amely a lelkesülés elszántság és ékesszólás hatalmával küzdött ; a hatás ennek megfelelő volt és túlszárnyalta magyar főpapjaink legmerészebb reményeit is. Azt hiszik — habár tán egy kissé vérmes reménységgel — hogy az eddig oly kíméletes és reservált főpap határozott föllépése a kúriára is fog némi befolyást gyakorolni. Az átalános vitára még körülbelül három hetet számítanak, miután az oppozíczió minden fegyverfogható tagja és köztük számos magyar főpap is sorompóba száll. Óhajtjuk, hogy jobb sorsra érdemes küzdelmük ne legyen szélmalomharcz. A képviselőház VIII. osztálya pénteken f. hó 27-én d. e. 10 órakor ülést tart a Ferencz csatorna s a horvát-szlavon vasutak tárgyában. A pénzügyi bizottságból. Pest, máj. 25. A pénzügyi bizottság ma d. u. 5 órakor tartott ülésében mindenekelőtt az igazságügyi miniszter által a legfelsőbb ítélő biróságok létszámának törvényileg elrendelt szaporítására kért s mintegy 270,000 frtot tevő póthitel kérdését tárgyalta. Az egyes pozicziókra nézve maga a jelenlevő igazságügyminiszter s Kovács Kálmán igazságügyminiszteri tanácsos szolgáltak részletes felvilágosításokkal. A bizottság beható tárgyalás után a miniszteri előterjesztés egyes tételeiben csakis annyiban tett változtatást, amennyiben ezt a többi bíróságoknál alkalmazott bírák s egyéb egyenrangú tisztviselők fizetései egyenlővé tételének szempontja követelte s így a póthitelt igen jelentéktelen levonásokkal elfogadásra fogja ajánlani a képviselőháznak. A bizottság ezután az érsekujvár-nyitratrencséni vasútra vonatkozó előterjesztéseknek megvitatásába akart bocsátkozni, ezeknek tárgyalását azonban , miután e vasútra nézve az elnökhöz időközben egy harmadik, az előbbieknél kedvezőbb ajánlat küldetett be, azon időre halasztotta el, mikorra a bizottság elnöke ez újabb vállalkozó ajánlatának szolidságáról s kellő biztosítékairól magának alapos meggyőződést szerezhet. A pénzügyi bizottság végül a báttaszék-dombovár-zákányi másodrendű gőzmozdonyú vasútra nézve beadott törvényjavaslatot és engedélyokmányt, melyek szerint e vasút mértföldenkint 28,300 frttal lenne biztosítandó, vette tárgyalás alá. A bizottság, tekintettel arra, hogy újabban, különösen a dr. Straussberg vállalkozó által kiépítendő elsőrendű pályák is nem több mint 33,900 frttal garantiroztattak, a báttaszék-dombóvár-zákányi vasútnak mint másodrendűnek, 28,600 forinttal javaslatba hozott biztosítékát aránytalanul terhesnek, méltánytalannak tartja s e részben a közlekedésügyi minisztert újabb alkudozásokra véli utasitandónak. A bizottság tagjai valamivel esti 8 óra után oszlottak szét, forint erejeig — kiterjesztendőnek vélte. A bizottság többsége a vita befejezése után mindazáltal a rendőri és bűnvádi ügyeket a törvényjavaslatban részletezett módozat szerint meghagyta a békebírák hatáskörében; a békebíráknak a polgári ügyekben való bíráskodás terén adandó hatáskört illetőleg a törvényjavaslat lényegesebb változást fog szenvedni s erre nézve a bizottság előlegesen is három elvet állapított meg: 1- ör, hogy a békebírák 50 frtot meghaladó peres ügyekben ne ítélhessenek. (A törvényjavaslat eredeti szerkezete a maximumot 30 forintra szabta.) 2- or, hogy csakis oly ügyek utasithassanak hozzájuk, melyek ténykérdéseken alapulnak ,s 3- or, oly egyéb ügyek is, melyek természetüknél fogva sürgős elintézést igényelnek, vagy pedig közvetve a köznyugalom érdekeit is érintik. Miután a bizottság ezen megállapodását a törvényjavaslatban taxatíve kell elősorolni, mint értesülünk, az igazságügyminiszter c részben párnap alatt új előterjesztést fog tenni. A központi bizottságból. — május 25. A békebírákról szóló törvényjavaslat tárgyában kiküldött központi bizottság ma az országos ülés után ismét összeült s ezúttal harmadfél órai tanácskozás után a törvényjavaslat tárgyalását be is végezte. A békebírák hatáskörének kérdése körül érdekes vita fejlődött ki, melyben Horvát Boldizsár igazságügyminiszter is, ki a bizottság üléseiben mindvégig jelen volt, élénk részt ven. A bizottság tagjainak egy része a békebírák hatásköre alól egészen ki akarta vonni a bűnvádi és rendőri ügyeket, míg a másik rész, s átalában az egész bizottság hatáskörüket a polgári jurisdikczió terén — némelyek 60, mások épen 100 Keletről. — Saját levelezőnkről. — Konstanczinápoly, máj. 20. A marathoni kérdés megoldatott; Angolország nem kíván többet, mint a rablóügy megvizsgálását, melyet teljesen az athéni kormányra bízom. Meg kell engedni. Clarendon Jord igen eszélyesen cselekedett, midőn ezen kérdést nem tette a nyugati hatalmak, keletre vonatkozó „ensente cordia“ja próbakövévé. Értesüléseim után, melyek megbízhatósága felöl önnek már nem egy ízben volt alkalma meggyőződhetni, semmi kétség sincs benne, hogy a párisi kabinet, azon esetre, ha az angol kormány Athénben á la Palmerston intézkedett volna, nemcsak a st. jamesi egyezményhez nem csatlakozott, hanem még ennek ellene is állott volna. Fleury tábornok terve Francziaországnak Oroszországhoz való közeledése iránt, ez által csak közelebb jutott volna megvalósulásához. Ama czélzatokból, melyeket a pétervári franczia követ, a marathoni ügyre vonatkozólag tenni megbizatott, világosan kitűnt a franczia kormány óhaja, hogy Oroszország semmi Görögország ellen intézett erőszakoskodást ne tűrjön el, oly politika, mely Olliviernek a keleti kérdéssel szemközt elfoglalt álláspontjával teljesen megegyezett. A Themse partján még annak idején észrevették ezt, s egyet fordítottak a csavaron, mint ez a majdnem mindig gyanús, s mindig reális angol politikában rendesen történni szokott. Lord Eliot, az itteni angol nagykövet, konstanczinápolyi közlönyében a „Levant Héraldban“ néhány nap előtt közzétette, hogy az angol „hajóhad“ parancsnoka nem kapott parancsot, a görög partok fele vitorlázni Máltából. Ezen nyilatkozat nem egészen korrekt. A nemes britnek úgy kellett volna szólnia, hogy az angol hajóhadparancsnokának „többé már nincs“ parancsa a Pyraeusba vitorlázni, s hogy e parancs azon észleletek miatt, melyek Párisban tétettek, vonatott vissza. Hogy ez úgy történt, mint ahogy történt, Clarendon lordeszélyességének bizonyítéka. Európának, s főleg az osztrák-magyar monarchiának nyomós érdekében van, a két nyugati tengeri hatalmasság közti szakadás megakadályozása. — Ismét a tüntetések korszakát éljük. Mustafa Pazyl pasának az egyiptomi alkirály féltestvérének és halálos ellenségének, az osmanics-renddel való feldiszitése, nyílt tüntetés a khediv ellen, mely ezt csak mélyen elkeserítheti és felizgathatja. Ezen lénynél a nagy vezirt is hasonlólag a keserűség érzete, s nagy felizgultság vezette. S ekközben érkeznek a porta küldötteitől a hirek, melyek napnál világosabbá teszik, hogy a khediv, nagy czélját csudálatra méltó erélylyel, s minden akadályt megvető következetességgel, törekszik megvalósitani. Épen három nappal az előtt, hogy Fazul pasának adományoztatott a kérdéses rend. A „REFORM“ TÁRCZÁJA A magyar vezérek kora. (Árpáitól Szent Istvánig. Irta Szabó Károly, Pest, 1869. kiadja Ráth Mór.) A történetirodalomban átalában két irány áll egymással szemben, annak kezdete óta, minden népeknél, egyik az, melynek követői az illető nép őskorát, mint homályba burkoltat, komoly tanulmányra alig méltatva, átfutják, a másik irány követői részletes, alapos, kritikai kutatásra méltónak tartják, s legyen az őskor mythikus, mondái és hagyományos alapon vagy pozitív adatokon nyugvó, kitisztázni s megállapítani igyekszik. Amazok lebetlennek teszik föl a múlt szürkületében látást, tehát nem fárasztják magukat, ezek a patak forrása ismeretét elengedhetlennek látják, s legalább komoly kísérletet tesznek föltalálására. Mindkét iránynak vannak pártolói, követői, vannak ellenmondói. Nálunk magyaroknál is úgy van ez. Sokan nevetnek, ha a tudós feljebb megy annál, ahol az oklevelek, törvények, krónikák nyelve megszólal, s idővesztegetésnek, írói ábrándnak vagy épen könnyelműségnek tartják a fáradságot. Mások a hajdankor mesés burkából bármily fáradsággal kifejteni igyekeznek annyit, amennyit a lélek tudásvágya, a derűsebb időszakok intézményei és történeteinek keletkezési helye, ideje s módja szükségképen megkíván, s amit a nemzeti önérzet, ambiczió és költészet követel. Szabó Károly ez utósók közé tartozik. Előtte állnak Görögország s Róma története s történészei, előtte a mai művelt népek történetirodalma. Egy tekintélyes nemzet sincs, mely állam léte bölcsőkorát ignorálja. Ránk nézve kettős fontosságú az őskor nyomozása, azért, mert létünk, államrendszerünk, valamennyi intézményünk, köz- és magánjogunk s jogéletünk történelmi eredetű, fejlődésű és erejű. Parányi magból lett olykor az idők folytán legszebb institucziónk, mely még messze fenn az elmúlt időkben egy mythosz, hagyomány vagy féligmeddig elmosódott emlék burkába volt rejtőzve századokon át. A történetnyomozó köszönetet érdemel, ha ilyet derit föl ... A népek rokon vagy különfajusága, az egybehasonlitó nyelvészet olykor meglepő eredményei szintén az őskor nyomozására utalnak. A történetkedvelők mai solidaritása s azon európai irány, hogy az írott emlékeket, krónikákat, régészeti leleteket s hasonlókat fokozódó érdeklődéssel kutatják föl, tanulmányozzák folyvást napvilágra hozzá az illető nemzetek tudósai, egyszersmind kötelességé teszi az eredmények méltatását is. Kitérnünk előle nem szabad. Úgy vélem, figyelmet érdemlő indokok a történetírókra nézve átalában, még inkább pedig ránk nézve. Lehetlen tagadni, hogy csak az osztrák és németországi kutfőkiadásokra is íróink eddig nem voltak elég figyelemmel, azért, mivel újonnan jöttek létre, és mivel őstörténetünkre lehető befolyásukat nem hittük. Lehetlen át nem látnunk, hogy a byzánti történeti kútfők fordításban használása nem mindenben nyújtott tiszta tudást a tényekről, eseményekről és erkölcsökről sőt olykor ferde nézetekre, következtetésekre visz. Szabó Károly mind e tekintetekben új uton jár: minden eddig kiadott kútfőt földolgozik, a középkorban eredeti görög szöveveget használ, őstörténetünket a szomszéd népekével kapcsolatban adja elő, élesen bírálva, ritka nyelvi avatottsággal, meggyőző, átható észerővel s érveléssel. Nem szolgál hátrányára sem Katonának vagy Praynak, sem nem érintem Szalaynak vagy Horvát Mihálynak érdemkoszoruját, ha állítom, hogy Szabó Károly ez őskori, részletes, kiderítő és kritikával irt nyomozó-történeti műve mint ama szintén nagybecsű könyvek szükséges kiegészítője nem volt fölösleges, sőt ideje volt, hogy létrejöjjön, s a nemzetnek és történetíróinak ezt szívesen üdvözölniök kell. Meg vagyok győződve, hogy teszik is. E munka napjaink phaenomenének mondható. A nyolcz százados ittlét köztudomás tárgya, ebből megtanulja a közönség, hogy ennél sokkal több idő óta mienk e föld. A magyar vezérek soráról Zalán futása — Vörösmartyak ragyogó hőskölteménye — volt ifjúságunk történetkönyve , de ebben teljes hitelű tényeket mindenik korából egy kis szép történetet talál alaposan megírva, magának az őt illető vezérnek életéhez fűzve s kidomborítva. Ős korunkról ambicziónk nagyítva, német szomszédunk egy része kicsinylőleg szól; itt a kritika előtt megállható pontok meglehetős bizonyossággal ki vannak mutatva, költemény és valóság elválasztva, s a tények bizonyítékainak mivolta és tudományi értéke megállapítva. A honszerzés és alapítás nagy történetének hézag nélküli előadását veszi ebben az olvasó, mit eddig jobbadán csak töredékekben ismertünk. Alkotmányunkra mindnyájan méltán büszkék vagyunk, de annak eredetét renészesen az Arany-bullától számítjuk ; e könyvben látjuk annak bölcsőjét és forrását Árpád vérszerződésében s a pusztaszeri alkotó gyűlés végzéseiben. Az arisztokraczia a kormány birtoklása felett hol titkos, hol nyílt harczot küzd a demokrácziával lépten-nyomon; itt látjuk ősi tisztaságában a népfelség és hatalommegosztás elvét, egyesülve a haza megszerzésében és kormányzásában, látjuk egyenlő jogú egyesülését a nemzeti erő minden tényezőinek. Könnyelmű írok a valódi tényeket mesékkel vegyítve, mindkettő hitelét elrontották; pedáns tudósok a vérünkben és erkölcseinkben ma is élő hagyományok emlékét is gúnytárgyaként állították fel s ez által hajdan korunkat letarolva kietlen pusztává, a nemzeti poézis virágos határit rideg kopársággá tették. E könyv írója a tényeket jogaücba, a hagyományokat saját határaikba helyezi vissza s általa történetünk nem egy lapjára vonja a naivság azon zománczát, mely a nemzet büszke szellemét emeli, önérzetét fokozza a nélkül, hogy értelmét homályos utakra vinné. De én nem szóval — a mi napjainkban olcsó, s ezért hitellel nem bir — saját tartalmával akarok e könyv iránt figyelmet, olvasására ösztönt, megszerzésére hajlamot kelteni. Legyen szabad azt a lehetőségig az iró előadását követve ismertetnem. — Ily mű megérdemli, hogy e lap olvasói pár nap vele foglalkozzanak. Tulajdonképi bíráló ítéletemet majd utoljára fogom elmondani. Előszavában író előkészületéről ad számot. „A magyarnak kötelessége — úgymond — OS múltjával alaposan s öncsalás nélkül megismerkedni, mert a későbbi intézményeket csak a régiekkel kapcsolatban lehet megitélni, meghagyni vagy módositni oly módon, hogy az a nemzeti geniusszal ne ellenkezzék.“ E czélból keletkezett magyar őskori tanulmányait 1852-től 1869-ig folytatta.,1852-ben előkészítő értekezéseket irt s 1852— 1854-ben közzétette,1856-ban kísérletet tett tárgyára tartozó egy pár czikkel, 1857—59-ben azt is közlötte, 1865-ban e végre fordította le Thierry Amadé Attiláját, Konstantin, Bölcs Leon ránk vonatkozó részét; az Árpádházi vezérek s királyok korabeli történeti források gyűjteményét 1860—64-ben szintén azért tette közzé, ezért fordította le a bécsi krónikát. E szerint iró 17 évig készült tárgyára; eleget tett a nonum prematur i a nuni irói axióma követelésének. Ha teljesen ha nem lesz műve — úgymond — nem szorgalma, de a adatok hézagossága lesz oka, számít a kritika méltányos ítéletére. Bevezetésében párhuzamba teszi Kó Attila és az avarok birodalomalkotási ténye európai fontosságát Árpád honalapításával, a magyar nemzet hivatását egyfelől az alkotmányos szabadságnak e földön megalapításának, másfelől a szláv népek világuralmának megakadályozásában határozza meg. A Róma befolyása alatti nyugati frank uralomhoz — úgymond — hasonló keleti szláv birodalom alakult volna itt, ha nemzetünk Pannónia földére be nem jő,mely az európai államok alakulásának s az emberiség kultúrái fejlődésének egészen más irányt fogott volna adni. Dicsőitőleg szól Árpádról, ki hazát szerzett nemzetünknek, s a hétvezéri szerződésben oly alapot tett le, melyen szinte ezer év óta áll fenn alkotmányunk s nemzetünk. Ezután iró tárgyára megy át, pontos földrajzát adja Ázsia azon részének, honnan őseink kiindultak, ottani életmódjukat, szokásaikat, hadi és polgári intézményeiket, nemzeti erkölcseiket a IX., X., XI., Xll-ílik századbeli európai összes krónikákban felhagyott emlékeket a magyar nemzeti hagyományokkal megvilágosítva adja elő; elmondja, hogy mentek őseink felkeresésére minő eredménnyel jártak Ázsia vidékein IV. Béla s király alatt 1237-ben némely szerzetesek, hogy küldött ki követeket e czélból Mátyás király, a névtelen jegyző hitelességét megalapítva, a türk és magyar faj egységét kimutatva, a hét vezér valódi nevéről az ezredéves fátyolt lefejti, azon írókat, kik a görög forrásokat nem ismerve latin fordítások után tévára mentek, megigazítva, átmegy Árpádra s a hét vezér nemzetiségi kormányszerkezetre, előadja , hány nemzetség, mikor, mily haderővel, hol s miképen jött ki ősi fészkéből, s hogyan, minő veszélyek és dicsőség között érkeztek Hunnia földére? Tárgyán tovább haladva szerző megigazítja hazai íróink, Horváth István, Jerney, Szalay téves felfogását, megczáfolja Thullmann, Schlötzer, Hammer, Büdinger, Dankovszky alaptalan állításait s igy kiséri be őseinket a Volga mellől elindulástól, Lebedia földén át, Etelközig (Moldva, Bessarabia, Feketenger partjain elterülő síkságig), ahonnan a nekik szövetséget ajánló khazarokkal vérszerződésre lélvén, nem Erdélyen át, mint némelyek vélik, sem Oláhországon, mint mások írják, hanem Kionon és Gácsországon át a vereczkei szoroson jöttek Árpád fővezér alatt Pannóniába, s előbb a mai Magyarországot, majd Erdélyt, utoljára a bánsáságot a Tisza, Duna mindkét partján levő tartományt meghódították. Az etelközi vérszerződés tartalmából az ifjú magyar álladalom képe meglepő alakhoz tűnik ki más akkori népek felett. Itt minden magyar egyiránt Szabad, s mert szabad és fegyveres egy jelentésű , minden ember egyiránt fegyveres, sőt az önként hódoló régi lakosok s a magyar zászló alá önként csatlakozó idegen vitézek is a Szabad nemzet fogadott fiai s szerencséje osztályrészesei. Itt polgári osztályok s érdekek különbözésének a papokra és jósokra sincs nyoma; a fővezér a nemzetnek, a nemzetségi főnökök vagy hadnagyok illető törseiknek nem urai, hanem csak hadvezérei s kormányzói; a vérszerződésnél fogva egy testté és vérré avatott külön törzsek nem versengésben, hanem szövetségben állnak egymással, hogy bármelyiket fenyegesse vész, a többi mind közerővel segíti. A szabad nemzet fölségi jogait a nemzeti közgyűlés gyakorolta, melyre halál vagy szolgaság büntetése terhe alatt kiki fegyveresen tartozott megjelenni s melyen, ha a hazát veszély fenyegette, az összes nemzet mint egyetlen férfin kelt föl életénél több ■ re becsült függetlensége védelmére. A nemzet itt szívben lélekben egy, s a közerővel kivívott hon nagysága és hadi dicsősége minden magyar lelkének vezércsillaga volt. (104. 1.) író e szerződést a magyar nemzet már azon .sorbeli ritka gyakorlati észjárása,józan értelmisége s a törvényes rend tiszteletével párosult szabadságszeretete, szóval, ép erkölcsi érzéke pregnáns