Reform, 1870. június (2. évfolyam, 167-196. szám)
1870-06-01 / 167. szám
167. szám. Cjfés'i évre fét évre , Előfizetési föltételeit: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva 18 frt — kr. Negyed évre 9 „ — „ Egy hóra , 1 , 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 8 kr. A nyilt-téri petit sor 25 kr. Bélyegdij külön 30 kr. Ilretmények dija: Szerda jimnius 1. 1870. 4 frt 50 kr 50 .REFORM jpLŐFIZETÉSI fölhívás ,REFORM“■ra. 59 .Jullius hóra . • .Junius—September Junius—Deczember 1 frt 50 kr. 6 frt — kr. 10 frt 50 kr. A junius havi uj év negyedes előfizetőknek szintén megküldetik külön kedvezményül . Garibaldi tábornok ,,a szeretet uralma“ czimü két kötetes regénye; e regény előfizetési ára 4 frt. A „KErOKM“ kiadóhivatala Ráth Mór könyvkereskedéséhe (régi szinkásítér 5-ik »Ä.j tétetett át. I. évi folyam. Szerkesztési iroda: Lipótváros, főnt, 7. sz. 2. emeleten. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bementetlen levelek csak ismert kezektől fogatalnak el. Kiadó-hivatal: Ráth Mór könyvkereskedésében régi szinháztér 5. szám. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Pest, májís 31. Potoczky gróf hazafias elhatározása a reakczióval szövetségesült föderalismus működését egy időre megállta. A válság szü Iyobb medrébe szorult, a magyar-osztrák birodalom eszméje föntartva, az alkotmányosság elve egyelőre megmentve. A szünet mely a diaotikus harcz után beállott, a legalkalmasabb arra, hogy az üresen hagyott téren szemlét tartsunk azon aknaküzdelem felett, mely a kettős birodalom új épületének jégbe röpitése végett vivatott. A vakancsszerü stratégia visszavonult ugyan egy pillanatra, de hogy az összehozott gyúanyag melyik perczben lobban föl, s az okozandó rázkódás hol és mennyire ingatja meg alattunk is a földet, azt majd csak a jövő mondhatja meg. Részünkről soha sem voltunk kétségben az iránt hogy a Bécsben kiütött alkotmányválságot nyomban követni fogja a föderalismus hadüzenete. Ott hol, miként Ausztriában a pártok nem az alkotmány keretén belül annak kifejtése végett, hanem azon kívül az alkotmány alapzatának felforgatására folytathatják a küzdelmet : ott, mondjuk , ennél kevesebbet várn sem lehetett. Különböző érdekek közt lehet kiegyenlítés, de ellentétes elvek közt nincs kibékülés soha. Épen ez okból éreztük magunkat a lajtántúli fejlemények által felette érdekelteknek, miután még tisztában voltunk az iránt, hogy amely órában utat törhetne magának a föderalismus Ausztriában, ugyanakkor megrontaná Magyarország existencziáját is. Néhány rövid hól —- és előrelátásunk igazolva van. A pártértekezletek, melyeknek a beteg ausztria feletti orvosi tanácskozmányoknak kell vala lenniök, mind megannyi konspirácziokká lettek Magyarország létele és önállása ellen. Nem tudjuk vájjon a „Hon“ zseniális főszerkesztője szinte belátta-e már eddig, hogy mikor a bécsi válság felett a „Narodni Lysti“ s a „Zukunft“-tal együtt versenyt ujjongott, akkor nem csak a német nyelv supremacziájánál „volt szó,“ de saját szittyabőrünkről is. Annyit azonban mégis köszönhetünk a Bécsben fölmerült krízisnek hogy a föderalismussal szövetkező katonai reakczió ez alkalommal hagyta el rejtekét s leálczázta magát. E szövetség jól tudja, hogy az osztrák alkotmányosság megbuktatására az első döntő csatát Magyarországon kell vívnia. Itt kell légbe röpítenie mindenek előtt a kiegyezés által létesített védműveket, — hogy sikerülhessen a roham amoda túl. „Die Lebe ist ewig wie die Welt.“ A szent István birodalom déli része után sóvárgó plánszlávismusnak a katonai reakczióval való találkozó helye mindig a határőrvidék volt, s ha e két fél egyszer összesúghat úgy többé nem kell sokáig várnia a magyar Vendée fellobbanására. Egy pillanatra sincs többé kedvünk titkolni, hogy már eljutottunk e végzetteljes situáczió küszöbéig. Hogy mik történnek a magyar aldunánál azt mindenki tudhatja. Újvidék, Karlovicz, Kikinda, Versecz három év óta pivotjai oly subversiv mozgalmaknak, melyeknek Miletics ur a rá nézve idegen klimája Pesten csak félénk és tartózkodó tolmácsolója. Hogy a magyar kormány, melynek mindenek felett alkotmányosnak s szabadelvűnek kell lennie, a jogos szükségének bekövetkeztéig ezen önvédelem üzelmek ellenébe represzáliákhoz nem nyúlt, azt értjük, de azt már nem tudnék csástani ha ezen passivitás mögött megbonem a mindent szemmeltartó készenvárás hanem a csalódásban ringatódzás ügyetlensége rejlenék. Sajnos, hogy a lelketlen izgatók által készített s részben az 1848. évből fenmaradt gyúanyag még nem tudott elkorhadni, midőn a határőrvidéki magában ürügyet és alkalmat szolgáltatott a kérdés mai reakeziónak, hogy azon vidékeken hatoismét felkeresse és meg is találja hagyományos fegyvertársait. Az alliance létrejöttéhez kedvező idő járt az osztrák-német párt bukásával. Benko tábornok hucsu toasztja, melyben magát előre a fellázadt Velebit hegység leendő paczifikátorául (a la Rodics) mutatta be; König ezredes cselszövényei, melyek nem kevesebbre mint a koronás király kéziratának meghiúsítására irányulnak, a Wehr-Zeitung eszeveszett alkotmányellenes dühöngései, a cs. k. katonaságnak a Jelasics-szobor előtti tüntetései mind csodálatosan összeesnek azon napokkal, a melyeken a nemzetiségi phalanxok egyesített rohamot intéztek közvetlenül az osztrák alkotmányosság, közvetve pedig a birodalom dualisztikus szervezete ellen. Van logika a medvének az ökörr*el kötött ezen szövetségében kétségtelenül. Mert ámbár a reakczió és a pánszlávizmus közt szorosan vett érdekazonosság nincs is, — van közös ellenségük, s ennek leverésében — van közös czéljuk. Sajnáljuk, hogy idáig juthattak a dolgok, de követeljük is kormányunktól, hogy e helyzetnek mielőbb vessen véget. A katonai reakczió — a dolgok természeténél fogva — csak abból táplálkozhatnék, s csak úgy válnék veszélyessé, ha Magyarország csakugyan nem nyújtaná többé azon garancziákat, melyeket a dynasztia úgy a birodalom fentartása iránt elvállalt, s melyeket tőle a történelem jogosan követel is. Nem tagadhatjuk, hogy az e mlatti kételyek felidézésére derekasan hozzájárult ellenzéki sajtónk is szerencsétlen közjogi vitáival, elleneseink nagy mulatságára. De másrészről azt is el merjük mondani, hogy még eddig e hazában semmi olyan nem történt, ami okot adhatna az eddigi alkotmányos alapok elvetésével a megoldásnak az 1867-ki közjogi egyezmény határán kívül leendő keresésére. Egyébként kormányunk dolga, hogy Magyarország kötelezettségeinek úgy, mi 111 jogos követelményeinek érvényt szerezzen minden irányban. Nem oly ideolog a nemzet, hogy tán az abszolút szabadság beteges formája miatt elrúgja lábai alól az életrevaló politika azon pozitiv alapjait, melyeken legvitálisabb érdekei nyugosznak. Ám vessen földhöz, ha kell, minden oly törekvést a kormány, mely Magyarország jóhiszeműségét s hivatalos poziczióját időben kompromitálná. De viszont adjon erélyes kifejezést a nemzet azon határozott meggyőződésének s akaratának is, hogy ha kész volt is a közös érdek követelményeinek annak idejében teljes rezignáczióval áldozatokat hozni, azt eltűrni soha sem fogja, hogy a rajongó hordákkal szövetkezett szoldateszkának martalékul vettessék. Az volna még hátra, hogy az osztrákmagyar birodalom újraalkotásában ismét szerepeljen ama „pflichtschuldigster Ungehorsam“, mely 1848-ban előbb a haza polgárai fölött a házat gyújtotta fel, aztán pedig az egész birodalmat az örvény szélére czipelte. Ha aztán még egy győzelmes kompakt hadsereg nyúl türelmetlen vaskezével a státusgépezet megbomlott kerekei közé, annak a viszonyok szerint még lehet értelme. De a föltétlen bukást és végfelbomlást jelezné mindenesetre, ha ezt oly sereg is vindikálhatná magának,mely rendszerinti hivatásának is csak azon esetben fog megfelelhetni, ha czélba vett reorganizácziója sikerülni fog. A középponti bizottság ma déli 12 órakor tartott ülésében tárgyalta a szentpéter-fiumei vasútnak a magyar korona területére eső részéről, illetőleg kiépítéséről szóló törvényjavaslatot, s azt a pénzügyi és vasúti bizottságok által indíványozott szerkezetben el is fogadta. Bizottsági előadónak Szögyényi László választatott meg. = Mrazovics, hites ügyvéd és horvát hazafi, mint bécsi lapok írják, Zágrábból Prágába utazott. Nem tartanók épen figyelemre méltónak ezen utazást, ha vissza nem emlékeznénk reá, hogy 1848-ban találunk reá praeczedenst, melynek nem a legkedélyesebb konzequencziája voltak. Ennek okáért kívánjuk csak megjegyezni, hogy ez a kérdéses Mrazovics úr magában véve igen közönséges kaliberű ember, de Strossmayernek ügyvéde és vak eszköze. Egyike ő azoknak, kik a horvát országgyűlésből kiléptek; ő azonban újra megválasztatta és igazoltatta is magát, s amikor idejét látja, be is léphet az országgyűlésbe. = Zágrábból írják nekünk, hogy Mihályovics kinevezése zágrábi érsekké bevégzett tény. Tudósítónk szerint e kinevezés a bán közbejárásának köszönné létrejöttét. Mihályovics temesvári prépost volt, de egy horvátországi apátság czímét bírta, különben is nagyapja horvát honpolgár volt. A miiniczipális törvényjavaslat tárgyában a baloldal két árnyalata közt folytatott tárgyalásokról az ellenzéki lapokban a következőket olvassuk: „A baloldali kör tegnap esti (máj. 30.) értekezletén, melyen a szélsőbali árnyalat képviselőis jelen voltak, az általok ajánlott 6 pontozat került vitatás alá. E pontok a következők: 1. Az államtörvényszéket a képviselőház választja. 2. A megyei bizottság tagjai átalános, egyenes és titkos szavazat mellett községenként, 3 évre választatnak. 3. A kiválasztó az egyszersmind választható. 4. A kis gyűlés tagjai napidíjat húznak. 5. A tisztviselőket kijelölés nélkül ajánlat, vagy bejelentés nyomán választják, ezeknek törvényes képességét egy e végre választott bizottság önválasztotta elnök alatt dönti el. 6. A tisztviselők nem bírnak szavazattal. Mindezen pontozatok tüzetes vitatás alá vétettek, de mint a vita folyamából kitűnt, az ajánlott pontok elfogadása kevés valószínűséggel bír.“ A IV és V osztályok június 1-én d. előtt 10 órakor a köztörvényhatóságok rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában ülést tartanak. A felső házról. — Egy felsőházi tagtól. — Egy korábbi czikkben e czim alatt utaltam a két kamarai rendszer előnyére, azon feltételekre, melyektől a felső házi intézmény életrevalósága függ és azon okokra, melyek felső házunk átalakítását nemcsak szükségessé, de sürgőssé teszik. Elemezzük már most, mennyire czélirányosak az eddig a sajtóban és azonkívül nyilvánult vélemények öszhangban vannak-e s mily mértékben alkotmányunk szellemével? Ha szóba hozunk ollyan nézeteket is, melyek eddigelé talán nem is léptek szabatosan formulázott javaslatok,alakjában a nyilvánosság elé tesszük ezt, mert kétséget nem szenved, hogy megpendittettek és előbb utóbb napirendre is fognak kerülni. A mennyire informácziónk terjednek a puszta főrendi czimet és rangot mindannyira elégtelen qvalifikácziónak tekinti; de mennyivel jobb a vélemény, melyet ezen korszerű bekezdéssel felkeltenek, annál nagyobb a csalódás közelebbi ismeretségnél, így például az egyikben a „magas censusra“ bukanunk. E szerint tehát a nagybirtok leend képviselve a felső táblán ? Ez van ezentúl hivatva betölteni a felsőháznak mérséklő hivatását? Ez tartatik legalkalmatosabbnak egy osztálynak előjogát helyetesiteni demokratikus országban ? Korántsem! Nem a nagybirtok, hanem egy kiváltságos osztálynak nagybirtokosai, az egyházi és világi főméltóságok és főispánok társaságában, hivatvák, a megkezdett reformmnvet szabadelvűen fejleszteni, a vallási és politikai egyenjogosítást megszilárdítani, az államban létező soknemű legitim érdekeket képviselni, és azon rokonszenvet és bizodalmat a felsőháznak biztosítani, mely mai időben minden intézmény életerejének fő forrása! A második vélemény, melyről bár csak felületes tndoklásunk van, jobban gondoskodik ugyan a felsőház politikai és szellemi függetlenségéről, mert kizárja a kormány kinevezésétől függő , eddig szavazattal bíró hivatalnokokat és az egyház befolyását, de az előbbinek gyengéjét osztja amennyiben a felsőház átalakítását, egy kiváltságos osztály belügyeként tárgyalja. Azon ellenvetést, hogy a felsőház jelen alakjában semmi elvet sem képvisel, jelesen, hogy nem támaszkodik a nagy birtokra, az által véli elerőtleníteni, hogy a személyes jogosultságot családonkénti képviselettel helyettesíti. Ezen ragaszkodást egyes osztálynak előjogához az egyébként félreismerhetlenebb liberálisabb törekvések mellett, megfejthetővé egyedül azon feltevés teszi, hogy pártolói a magyar állam valamelyik specziális érdekét biztositani akarván, ezen tekintetből készek megalkudni jobb meggyőzödésökkel De valamely gát csak akkor fog szilárdsággal birni, ha nem rakjuk ingó talajra, minő korunkban a kiváltság. A karok és rendek elenyésztével, elenyészett a főrendek természetes talapzata, alsó fokozat nélkül felőbb fokozat-anomália. Ezen meggyőződésben búcsút veszünk ezen röviden érintett kísérletektől, melyeken meglátszik, mily nehezen esik a régi helyébe újat tenni, és szembe nézünk a pairnenek: váljon bere ez ama tulajdonságokkal, melyek alkalmatosak múltunkat a jövővel kíméletesen összekötni. Ki nem hivatkozott az angol alkotmányos institucziók szilárdságára ? ki nem áhítozott egyikmásik intézmény átültetése után? miért ne kísértsük meg a patricvel ? mondják, mely alkalmas eszköz az aristokracziát kasztszerü természetéből kivetkőztetni és mégis, hatalmát megszilárditani ? és mely oly alapot szolgáltatna a felső háznak, melylyel szemközt elnémulnának ama kifogások, melyeknek alaposságát nem lehet tagadni. És mégis, ha igaz, hogy valamely államintézmény csak akkor verhet gyökeret és fejlődhehetik erőteljesen, hogy ha a nemzet erkölcseiben és szokásaiban találja létokát vagy csak támogatását is, kétségbe kell vonnunk, hogy a pairie nálunk akklimatizálható legyen. Szenteljünk néhány sort azon körülmények megvilágításának, melyek a patrie fő erejét képezik Angolországban, és meg fogunk győződni hogy nálunk létezésének minden föltételei hiányzanak. Első sorban is csak azt találjuk, hogy Angliában az elsőszülötti jog átalában divatozik, hogy az nem a nemesség kiváltsága hanem köz A „reform'^tárczája- Paraguay csataiuezöi. (Richard Burton líönyve.) A délamerikai szomorujátéknak vége van. Minekutána a brazíliaiak évek óta jelentették Lopeznak, az ádáz diktátornak »teljes megsemmisítlését«, de ez minden ellene fordított hatalom daczára is, daczára szörnyű csekély segélyforrásainak, mindig vitézül tudta magát tartani, most végre is az ellene síkraszállított erőnek áldozatául esett. Camara, most Visconde de Pelotas, volt a boldog amerikai tábornok, aki a halálos csapást mérte a diktátorra. Olvasóink ismerik ismételt közlésekből ezen eseményt,mely végső katastrófáját az Aguidaban,vagy Quidava folyón kiküzdött ütközetben lelte 1870.márcz.1-én. Legyen ma megengedve egy otthonos vezető karján egy visszapillantást adni a bábomra, mely öt évig fojtotta Amerika lélekzetét, s bilincselte le nem kis mértékben Európa figyelmét is. Richard Burton kapitány, az ismeretes mekkai zarándok, a Teganyika-tó felfedezője, jelenleg brit konzul Damaskusban, egész a legújabb ideig kezelte a konzulátust Santos brazíliai városban. Innen utazásokat tett, meglátogatta a San Francisco folyót, és a keleti brazíliai fensikokat ,s a Parana és a Paraguay folyókon vizeken utazott. Benyomatait és élményeit ez útról egy könyvben írta meg, melynek czime : Lettres from the Battlefields of Paraguay (London, Timley Brothers, 1870.). E könyv lesz kalauzunk a következőkben. Burton írja: »Százaknak volt ez harcza ezerek ellen, melyben a régi tűzköves puska küzdött az újabb lőfegyverek ellen, sajkák és kaupek gőzhajók ellen, a szegénység és tudatlanság a gazdagság, és a hadaknak minden tudományos segédeszközei ellen. A paraguita katona vitézsége által önönmagát tette tönkre. A külföldiek nagyrészt úgy vélekednek, hogy két paraguaita fölért három brazíliaival, de a brazíliaiak hadserege, és szövetségeseiké ismételve kiegészíttetett, míg Paraguay összes férfi lakosságát hadba küldte volt s többet nem adhatott. A paraguaiták szívós kitartásuk, fényes vitézségük és az egykedvű megvetés által, mellyel szemébe mentek a halálnak, el nem múló dicsőségre tettek szert, de a támadók óriási hatalmának tartósabban ellent nem állhattak.« Lopez diktátor oly halált talált, mely tiszteletreméltóbb, mint minő élete, s a férfi lakosság azon részének, mely túlélte őt, nincs többé miért harczolnia, ha csak szokás szerint azon kérdés fölött nem akarna hajbakapni, ki legyen ezentúl zsarnoka. 1865-ben, a harcz első esztendejében, támadólag lépett föl a paraguayta sereg, és jelentékeny veszteségeket szenvedett, melyek a szövetségeseket felbátorították, támadólag lépjenek föl, hogy a következő évben A Paraguay és Parana folyók által összefakadásuknál képzett sarok volt a legfontosabb hadiesemények színhelye. A Paraguay folyam északról hentereg le, a Parana keletről jön. A világhirű Humaita erőd a Paraguayn fekszik s tovább fölfelé ugyanazon vizen Asunczión, a paraguayi köztársaság fővárosa, mely a Buenos Ayresi hírlapírók által megvetőleg »Lopez Kaczika wigwamja«-nak neveztetett. A földterület a két folyam között berekből, mocsárokból és buja zsombékokból áll, amiért is egy hadseregre nézve ,szinte járhatatlan. Az előrenyomulás valódi nehézségei és a szövetségeseknek —■ hogy szelíd kifejezést használjunk — elővigyázata majd két évig tartotta őket a folyamok egybeszakadásának helyén. Tekintve, hogy Lopez mindig kényelmetlenül érezte magát a tűzben, valóban csodálatraméltó azon vitézség, melyet kiéhezett, félmeztelen katonái érette harczoltak. A Parana folyónak tóhoz hasonló torkolatában egy kisded sziget van, melyen a brazíliaiak Stapiruval, a paraguita erőddel szemben egy ágyutelepet állítottak föl. Ezen telep 1866. ápril 10-én a paraguayták által Diez ezredes vezérlete alatt megtámadtatott. A küzdés makacs volt. Huszonöt kauoe közül 15 megfúrva elsülyedt, és 1200 paraguaita közül csak 400 sebesült került vissza. Elseje volt ez azon vakmerő vállalatoknak, melyekben Lopez, hozzája fanatikusan ragaszkodó csapatait halomra áldozta. Az Itapiru erőd két nyolcz hüvelykes löveggel volt fölszerelve, s ezzel 40 napig tartotta sakkban a szövetségesek seregét, s a brazíliai hajórajt, mely 18 ágyu-gőz-naszádból s négy vértes-hajóból állott. Ezen erőd volt az állás kulcsa, Lopez mégis minden gond nélkül adta föl. A Paraguay folyamon fölfelé minden mértföldnydlit egy havi küzdelmébe került a gőzösöknek. Tugutinál, ahol a folyamok összefakadásáról az első szilárd talaj látható észak felé, 10,000 ember fekszik eltemetve , áldozatai a kolerának, a himlőnek és a hideglelésnek. Oly gyorsan hullottak el a katonák, hogy ezen vizenyős tereken nem volt található elég szilárd föld temetőnek. A közelben több jelentékeny csatatér van. Curuz unál a paraguaiták sánczait a szövetségesek rohammal vették be, négy lábnyi vizen áthatolván rohamra. Ezen kudarcz után történt, hogy Lopez, mintha csak nem elég gyorsan tudná barczosait elvesztegetni, egy zászlóaljat a szó szoros értelmében megtizedeltetett. Diaz tábornoknak szemére lobbantotta Cimizu elvesztését, s feleletül azt kapta, hogy embereit a futásban semmiféle tábornok nem gátolhatja. Erre a bűnös zászlóaljak egyikének sorakoznia kelle, s minden tizedik ember kivétetett és agyonlövetett. A zászlóalj tisztjei sorsot húztak, s akik közülök hosszú fűszálat húztak, szintén agyonlövettek. Thompson elbeszéli ezen történetet Paraguayról írt könyvében, s hozzáteszi, hogy csak két évvel megtörténte után jutott tudomására. A szövetségesek azonban tartózkodtak előnyük kiaknázásától, s igy sikerült egy, Thompson vezetése alatt fölhányól sánczczal a Curupaytyi állást megmenteni. Ezen Thompson egy angol magánmérnök, Lopez által rábeszéltetett, vagy kényszerittetett, hogy e hadban alezredesi ranggal részt vegyen. Lopez az által segített akkor magán, hogy a szövetségesek tábornokainak értekezletet ajánlott, mely természetesen eredménytelen maradt, s ezzel két napot nyert, hogy Curupartyt megerősíthesse. Egy eredménytelen megrohanása e munkálatoknak, a szövetségeseknek 5000 emberébe került. A veszteség legnagyobb részt az argentini csapatokat érte, melyek a térdig érő mocsárakon vitézül átgázoltak a sánczokig, hol aztán észrevették, hogy az ostrom-létrákat elfelejtették. E szerencsétlenség az argentini konföderácziót dühbel és mély fájdalommal töltötte el, és a reá következő tiz hónap alatt, 1866-ki szeptembertől 1867-ki júliusig tartózkodtak a szövetségesek minden további operácziótól. Végre a paraguaiták oda hagyták Curupaityt. Mind e pozicziók egy és ugyanazon elv szerint választattak meg. A parguaiták állásukat oly pontokon választották, ahol a folyó összeszorult s rohamosan folyt tovább, és lövegeiktöl 50—100 található, könyöknyire a legmélyebb viz volt taúgy hogy azon menő hajó a legnagyobb tűznek lett légyen kitéve. Lövegeiket patkószerü talajemelkedésekre állították, mely a bal, vagyis keleti folyóparton egy beszögellő sarkot képezett. A talaj emelkedése, ezen már a természet által alkotott ároksáncz 20—50 láb magasság közt váltakozott, és északról s délről majd minden oldalt meglábolhatlan mocsár és móros bozót által volt fedezve. Curuparty felett, a folyam jobb partján hevertek azon időben, midőn Burton kapitány járt ott, azon kanoek darabjai, melyeken a vakmerő paraguaiták 1868 ki márczius 2-án éjjelén két brazíliai pánczélhajót megtámadtak. Ily kétségbeesett válalatok, tanujelei a heroikus odaadásnak Lopez ügye iránt, gyakrabban ismételtettek, de mindig eredménytelenül; mindazonáltal arra kényszerítették a braziljaikat, hogy hasonló hirtelen megtámadások ellen védelmül, a folyón keresztbe erős fatörzsekből korlátot rakjanak. Mindhiába! Egy 1200 emberből álló paraguaita csapat, kardokkal s kézigránátokkal fölszerelve rendeltetett ki a vértes fregattok sajátságos megtámadására. Sokat tréfálkozva látta el őket Lynch asszony a diktátornak Írországból származott maitresse-se szivarral, mondván nekik, hogy menjenek és hozzák vissza neki az ö „vérteseit.“ A vakmerők a fölötte sötét éjnek idején 48 kettesével összekötött kanoékba száltak, melyek mindenikébe 25 ember fért. Néhányat e kanoék közül a sebes folyású víz elvitt a vértes hajók mellett, vagy épen az ellenséges raj közé sodort. Azonban a paraguaitáknak vagy fele szerencsésen czélhoz ért s majdnem észrevétlen a fedélzetre ugrált. A két pánczélfregat legénységének sikerült, noha csak mintegy 50 embernyi veszteséggel a fedélzet alá s a tornyokba menekülni. A paraguaiták megkisérték kézi gránátjaikat a lövésekbe dobálni, s úgy futkostak fel s alá a fedélzeten, mint a macska a fogóba szorult egér körül. A két vasas hajó e szerint elfoglaltatott. E közben azonban másik két pánczélos hajó törtetett elő s hosszatt nyomult két társa mellé, melyeknek födélzetét kartácsokkal tisztára söpörte. A megmaradt paraguaitáknak mit volt mást mit tenniök : a vizbe ugrándoztak s az úszásra bízták életöket. Átalánosan hitték, hogy a paraguaiták, ha sikerül vala csak egy pánczélos hajó birtokába is jutniok, ezzel megtisztították volna az egész folyamot. Ha Lopez még a hadjárat előtt megkapta volna Európából az általa megrendelt vértes hajókat, akkor most egy nagy birodalom ura lehetne. Ez Burton nézete, nem a mienk. A humaita erőd, mely a szövetségeseket két esztendőnél tovább tartotta sakban, fölületes körültekintéssel alig volt észrevehető. Mint más erődök ez is egy kanyaruló emelkedésen volt a folyam keleti partján; a kanyarulat azonban szokatlan homorú volt a lövegek erejének előnyére, de hátrányára a hajózásnak. A víz színe fölé mintegy 20—30 lábbal érő emelkedés mind a víz mentének, mint a felső iránynak kerekkel volt körülvéve. Humaita összes vonalai 180 ágyúval voltak megrakva, melyeknek azonban alig egy harmada volt használható állapotban. Néhánya annyira tele volt csorbával és zúzással, hogy ugylátszik védezöveknek használtatott. “Folt ott még több régi divatú lőszercső s a spanyol czimerrel és az 1680-ki évszámmal. A paraguaiták Humaitát 1868-ki júliusban hagyták oda. Az őrség maradványai átcsaptak a folyón s a „Gran Chaco“ nevű területre vetették magokat, hol egy rögtönözve fölhányt föld - erődítésben a azonnal meg is támadtattak a szövetségesek által. Tíz napi védelem után ráállottak végre a megadásra. Burton kapitány ez állást is meglátogatta. A harcz fris nyomai hevertek még köröskörül, s minden a paraguaiták erős és erélyes ellentállása mellett bizonyított. A személyes tulajdon szegényes maradványai ékesen szólottak azon elszántságról, mellyel a kis köztársaság a barczba ment. A nyomorult rongyok, közönséges szőnyeganyagból készült ruhák együtt rothadtak azokkal, akik viselték. Személyes megtekintése a csatatér helyiségeinek meggyőzte Burton kapitányt a paraguaiták azon kitartásáról és elszántságáról, melyről a bekövetkezett események is tanúságot tesznek-így p. 0. a szövetségesek, gazdagon ellátták őket Witworth-féle robbanó lövegekkel, melyek valamely intézkedés következtében, nem explodáltak, s a paraguaiták csakhamar egy ágyút fúrtak, melynek segítségével a gránátokat oda küldték vissza, a bőrmét kapták. Szerző azon véleményben van, hogy Humaitát, a száraz oldalról intézett erélyes rohammal könnyen be lehetett volna venni, de a Curupartynél történt iszonyú levezetés, minden vállalkozási szellemet száműzött a szövetségesekből. A szövetségesek hadioperácziójának jó nagy része, „az államkincs ellen való hadakozás“-nak nevezhető. A pánczélhajók legénysége jókor reggelizett, azután a folyam hosszában egyet hajózott. S mindent mit látott, vagy nem látott, összelövöldözött, mire aztán az étkezés ideje ismét közeledvén, visszatért. Ez, mint elbeszélőnk megjegyzi, igen kellemes,