Reform, 1872. július (4. évfolyam, 177-207. szám)

1872-07-05 / 181. szám

Bol'SOlt megye, juliim 1. (Néhríny sk«'» a borsod megyei ké­pvis­elő választáso­k­­r­ó­l.) B­orsod megyében a képviselőválasztás, mint az már e lapokban is röviden említve volt, a Deák­pártra nézve átalában kedvezőleg ütött ki. Három ellenzéki kerületet foglaltunk vissza: kettőt Miskol­­czon, egyet Edelényben , de elvesztettünk egyet: a mezőcsábh­it. S e veszteség, megvalljuk, igen sajnosan érinte bennünket, nem csak igazságos ügyünk érde­kéből, hanem azon köztiszteletben álló férfiúért is, a­ki ott pártunk jelöltje volt. E férfin báró Vay L­aj­o­s. Megyénkben különösen két választókerület esett ezúttal az alacsony demagógia martalékául: t. i. a csáth­i és keresztesi. Főleg ezen kerületekre vetet­ték magokat a legveszélyesebb izgatók, fanatizált kálvinista papok és tanitók, elbolonditott kis urak, őrjöngő kurta nemesek stb., a kik Mocsáry L­aj­o­s­s­a­l élükön, faluról falura seregestől járva, féktelenül lázították a hiszékeny népet. Határozottan ígérték a katholikus papság bir­­tokainak­ szétosztását, a szabad dohánytermesztést, az adó megszüntetését, a dézsmaváltság és a bélyeg el­törlését. A bocskoros nemesek között ígérték a ne­messég kiváltságainak visszaállítását is. Szélűre be­szélte ennek folytán a nép, és komolyan hitte az egri káptalan birtokához tartozó Montaj és Tilaj puszták­nak, továbbá Ároktő és Kisfaludy jószágaiknak föl­osztását, és már a fölosztási kulcsot is kereste hozzá. A Mocsáry által föllázított keresztesiek közül börtönbe kisértek néhányat. Közöttük a főkolompos így szólott a járásbiró előtt: kettőt tanultam ezen do­logból, először azt, hogy saját pénzemen vettem meg a börtönt, mert másfél éve hordatom a „Népzászló“-t, mely megbolonditott; másodszor azt, hogy a mi sza­bad Jupiternek, nem szabad az ökörnek, értvén Jupi­­ter-Mocsáryt. E mellett lelketlenül izgatták a né­pet a kath. papok, nagy urak, kormány és a kereske­dők ellen, terjesztgetvén egyebek között azt, hogy a jobboldal minden kis­birtokost megfosztand választási jogától, s visszaállítja a robotot. Az ily eszközökkel megmételyezett csáthi kerü­letben báró Vay Lajos tisztelt nevének súlyát óhajtottuk mérlegbe vetni a baloldal térfoglalásai el­lenében, csak egyedül ö általa hittük gátat vethetni a fejünkre nőtt veszélyes áradatnak. A tisztelt báró el volt határozva, hogy főispáni hivatalától búcsút vevén, tiszta becsülettel megfutott hosszú kőpályája után, a családi élet magányába vo­nul. Egyesitett kérelmünknek, az ügy kérő szózatá­nak engedett, midőn nevét a csáthi kerületben kocz­­kára tenni elhatározta. A közjogi ellenzék hosszú ingadozás után Ra­gályi István csáthi lakost, közelebb megyei másod­alispánt, régebben buzgó Bach-hivatalnokot állitá föl jelöltül. A csata megvitatott általunk, a koczka elle­nünk fordult. Elbuktunk. Eszközeink nem egyformák voltak. Bennünket saját ember­eink buktattak el, nem az ellenfél. A biztos győzelem hitében, számos tevé­keny és befolyásos párthíveinknek részvétlensége, szándékos visszavonulás, apró neheztelések, tapintat­lanság, váratlan szószegések hozták meg számunkra a késő kiábrándulást. Hat szótöbbséggel R­a­g­á­­l­y­i István győzött báró V­ay Lajos fölött! Oly időket élünk, midőn a fölzaklatott szenve­délyek eme fertőjében a választó urna mellett ver­senyzőknek győzni bizony nem dicsőség, s bukni nem gyalázat. De Vay Lajos nem is versenyfutó volt. Becsült nevét nevét mi vontuk, csaknem akaratja el­len, a küzd homokra. S nekünk esik súlyosan, hogy nevével zászlónk elbukott. Lesz-e módunkban köze­lebbről kiköszörülni e csorbát, a jövő titka. A vá­lasztás megsemmisítése kilátásba van helyezve. Rajta leszünk, hogy tanúságot merítsünk az eseményekből, hogy vállvetve még erősebb és rend­szeresebb tevékenységet fejtsünk ki a forradalmi tö­rekvések, a polgárháborúra vezető lazítások, s a Mo­­csáry-féle Catilinárius pártoskodások ellenében. Biz­tat a remény, hogy előbb-utóbb sikerül fölnyitnunk a közönség szemét, s a nép is be fogja látni, hogy na­gyokat ígérő boldogítóiban közönséges ámítókkal van dolga ! A választók érdeklődését mutatja, hogy Miskol­­czon az összeírott 1719 választó közül csak 120, a megyében összeírott 18 ezer választó közül mintegy 1800 maradt távol a szavazástól. Zenta, június 21. (Majoros István meg­választása.) A pártküzdelem, mely itt-ott sok pénz- és még véráldozatba is került, városunkban oly csendes volt, hogy abból az országgyűlési képviselő választásra alig lehetett következtetni. Egyedül a ma­lom alatt politizálók hangoztattak néha oly vérmes reményre jogosító elveket, melyeknek messzeható horderejét különben alig értették. A jobbpártiaknak pedig átalában értelmes és vagyonos polgárokból álló tekintélyes zöme a választás előtti napokban is, nem mint a rajongó szélbaliak elveihez hűen, tartózkodó volt, mert nem kecsegtetheté magát a dolgok jelen állásában annak reményével, hogy a különben hasz­nos eszmecsere itt a zavar­os eszméket tisztázhatná. Adóleszállítás, független Magyarország, önálló had­sereg, és egyéb 48-as párti elvek itt a nép alsó réte­geiben oly pártfogókra találnak, kik e tekintetben képviselőjük ismert magatartásához ragaszkodva, ma­gukat észretéríteni nem egy­könnyen engedik. E téren tehát kevés volt a tennivaló. Hogy azon­ban a városunkban létező jobb párt az egész ország visegrádi koronatartó medenczére, és a budai Mátyás könyvtárra vonatkozólag. E „megjegyzések“ ismere­tes forrásból merítve lévén, csak röviden bejelentet­tek. Többek között az öreg tudós az ország czime­­rére nézve megkívánja, hogy abba „Attila király“ turulmadara is benfoglaltassék, mire ismét egy halmaz ismeretes adatot sor­ol föl. Szilágyi Sándor bejelentő, hogy Pap Mó­ricz, karczagi törvényszéki elnök 3 érdekes régi ma­gyar irományt küldött be. Ez iratok 1504, 1578 és 1602-ről keltezvék, s íróik sor szerint Vér András, Bodó Erzsébet és Geszti György. Kívánatos volna, ha az országnak különösen magyar vidékein lévő törvényszéki elnökei a magyar tudomány iránt muta­tott e szép figyelem példáját követve szintén hozzá­járulnának a magyar magánjogi történelem emlékei­nek ilyetén szaporításához. Ily régi magyar perira­tok nyelv szempontjából is becsesek, miután az eddig találtak nagyobbára latinok. Dámánházy társulati tag beküldött több a múlt század elejétől való magyar rec­eptet. Eisen­bart Károly ur pedig öt régi okmányt mutatott be a magyar középkorból. Van ezek között a szigeti Zrínyi, Miklóstól, Nádasdy Ferencztől (16. század) stb. Érdekes ama török időkből fönnmaradt magyar nyelvű h­óhér szerz­őd­és (1669-ből), melyet báró Ny­áry Albert ismertetett a mai ülésen. Ebben egy Tömösváry Hasszán nevű török rab Nógrád alispánjától fölhatalmazást nyert, hogy fölszabadítása okából szabad akarata szerint innét három egész esztendőre fölvállalja a hóhér­mesterséget.“ Fizetése a szövegben egy fogolyért 3—3 frt, „afféle külső sze­mélyért“ pedig 12 írtra van szabva. Az okirat Fülek várában adatott ki, s a „Századunk“ tárczájában fog megjelenni. R­a­k­o V­s­z­k­y cs. és kir. kamarás, ki Pozsony városának a 14-dik századik visszamenő levéltárát szorgalmasan kutatja, mára hirdetett e tárgyról szóló értekezését, beállott akadályok folytán elhalasztani kényszerült, mit a társulattal távlatilag közölt. Eölolvastatott ezután Balássy Ferencznek „a Kémes megye újabb elnevezéséről és fekvéséről“ czi­­mü kisebb értekezése. E megye a mostani Heves me­gye területén feküdt, s később abba olvadott. A 15-ik században alig van már szó róla. Régebben Kis- Szolnoknak is neveztetett, mely elnevezést azonban a régi Külső-Szolnok megyétől már a historikusok is megkülönböztettek. Az ülés 7 óra után fejeztetett be, előtt a város becsületét részben megvédje, kisebbsé­gének érzetében is elhatározá sorakozni, és részéről jelöltet fölléptetni; nehogy azon balvélemény terjed­jen el országszerte rólunk, mintha Majoros honbol­­dogító elveit kivétel nélkül mindnyájan helyben­hagynék. A szerbek ellenben, kik felsőbb meghagyás kö­vetkeztében minden szavazatképes embereiket föl­­irassák, a választás napjáig suttogó, titkos politikát űztek. Majoros régi viselt dolgai miatt személyiségé­vel megelégedve nem voltak. Egy nyilvános gyűlés­ben, melyben több balpárti, de Majorossal elégedet­len magyar is részt vett, már-már odajutottak, hogy­ egy külön balpárti jelöltet állítanak ki Majoros elle­nében. E terv azonb­an tén­nyé nem vált, mert a szerbek titkos gyűléseikben , elhatározták az utolsó pillanatig szint nem vallani. És igy a másik balpárti jelölt fölléptetése elmaradt. Az összeíró bizottságba a városi képviselők mind balpártit választottak. A munka tehát minden ellenőrzés nélkül, balszellemben szépen gyarapodott. ]Beiratkozott összesen 876 választó. De az volt a hiba, hogy sokan pártérdekből illetéktelenül is fölvétettek. A reklamáczió hetedik napján tehát, a szerbek ma­­gatartását a balpárt megérteni nem tudván, közülök mintegy 28 beirott kitörültetett. Erre a bizottmányban zavar keletkezett, mely a reklamáczióra kitűzött nap leszavazásával, és az elnök lemondásával végző­dött, így a szerbeknek, és egyúttal a jobbpártnak ideje elzáratott attól, hogy több illetéktelenül beivott szélbali választó reklamáczió utján a választók közül kitörültessék. E dolog a minisztérium elé került, honnan meg­hagyatott, hogy a ny­olczadik nap a reklamáczióra megadassák; ellenkező esetben a választás elhalasz­­tatik, sőt új összeírás rendeltetik el. E hó 19 én tehát a reklamáczióra az idő megadatott, melynek ered­ménye lett, hogy a már kitörült szerbekkel együtt 40 a szavazási jogtól elültetett, maradván ben még sok olyan, kik valószínűleg utoljára most szavaztak. Sok bajt idézett elő a miniszteri válasz késő megérkezése is. Senki sem tudta, várjon a kitűzött napon a választás megtartatik-e ? Magában a város­ban csak estefelé, a választás előtti estén kezdett hi­telre kapni a hír, hogy másnap csakugyan meg fog tartatni a választás. A választás napján reggel 8 órakor alig lehetett néhány választót látni. Ki e városon ez említett órá­bon keresztül utazott, nem hihette, hogy itt még ma országos képviselőválasztás lesz. Félóra múlva azon­ban Majoros zászlója egyesülve a szerbekével, né­hány választó után kullogása kíséretében megjelent Mindeddig a szerbek nem nyilatkoztak, melyik párt­hoz fognak szegődni. Hogy a jobbpárttal nem szavaz­nak, az kétségen fölül állt; a kérdés tehát az volt, vajjon egészen visszavonulnak-e, vagy Majoros embe­reivel szavaznak. Rövid küldöttségi értekezés után a szerbek tömegesen Majorosra szavaznak. Nem maradt el a jobbpárt sem, hanem tekinté­lyes zömével a templom melletti sétatérre, mint kije­lölt szavazási helyiségre indult. Jankovics Aurél választási elnök a választóközönséget üdvözölvén, figyelmeztette a választási szabályok szigorú megtar­tására. Mire a jobbján részéről Szalmásy Gyula földbirtokos és ügyvéd ur jelöltül ajánltatott. A szél­sőbal részéről pedig Majoros István. A szavazás csendben folyt le. Kilencz órakor reggel kezdődött és délután 4 óráig tartott. Szavazott 836 választóból összesen 619. E szavazatokból Szal­másy Gyula, tobbpárti jelöltre esett 154, Majoros István szélsőbal jelöltre pedig 465. Nem szavazott 217. E számokból és a felebb elsoroltakból látható, hogy a jobb párt még bukásában is győzött, mert 250-re tehető a szerbek szavazata, a magyarokból pedig sokan kegyelemből szavaztak, és még így is a magyar szavazat alig tehető 210-re, mely Majorosra esett. Az értelmes és vagyonos polgárok mind a jobb párttal szavaztak ; ha tehát számra kisebbségben voltak is, de erkölcsi fölényben állnak a szélbaliak fölött. Egyébként az ilyen győzelem nem lehet hí­zelgő Majorosra, hacsak azon cz­nikus elvet a többi hírhedtek közt nem vallja, hogy a győzelem, bár­mily után módon jöjjön is, és bármily öldöklő fegy­verekkel vivassék is ki, az csak mégis győzelem, és pedig óhajtott győzelem marad. A szavazásnak ezen eredménye kihirdettetvén, éljenzés és zsi­rozás után egy küldöttség ment Ma­jorost a befejezett jegyzőkönyv átvételére meghívni. Meg is jelent ő, csakhogy oly beteges állapotban, hogy arczáról az öröm és meglepetést látni nem le­hetett. Ezután szólani kezdett. Mindenekelőtt is bo­csánatot kért, hogy zavaros és töredékes gondolatme­netben fog választóihoz néhány szót intézni. Ezen ígéretét, tiszteletére legyen mondva, be is váltotta. Keresztül ment tüskén-bökrön; elmondotta, hogy ő arról ismeretes, miszerint a felsőbb hatalom előtt meghajolni nem szokott. Vádolta a kormányt, és az egész jobb pártot, mint a­mely szerinte országszerte zsíros hivatalok osztogatásával jutalmazza meg párt­­hiveit, de az elnyomott szegény népnek vállairól a terhet levenni nem iparkodik, sőt a kormány nem­ átallja befolyását lélekvásárlásra is fölhasználni. (Él­jenzés.) Sajnálja szóló, hogy az általa most elmon­dott szomorú históriára is éljeneznek, midőn ő azt nem azért mondotta, hanem csak azért, hogy szíve keserűségében a jelen állapotot lerajzolja. Nekiron­tott a 67-es kiegyezésnek, és azt a magyarokra ká­rosnak mondotta. Az államadósságnak az ország ál­tal fizetendő kamatait népnevelési czélokra akarja fordíttatni. (Pedig kár azt neki tenni, mert ha a nép fölvilágosodik, szavazatával alig fogja többé megtisz­telni.) Azután az erkölcsrontó katonai viszonyokról beszélt. Azt mondja, hogy a balpárt önálló független sereget kíván, mely­ ötvenezer emberből állván, elég erős lesz az országot megvédeni. Beszélt a bankügy­ről is, ■s panaszolja, hogy kereskedőinknek künn nincs hitele. A balpárt független nemzeti bankot kö­vetel , mert a mostani állapotok olyanok, hogy nincs távol az idő, midőn a bécsi bank által kiállított papír pénz értékét veszti, és nem marad egyéb rajta, mint a rárajzolt kétfejű sas. (Éljenzés.) Majd visszafordul, nem tudván természetét megtagadni, a kor­m­ánypárt elleni rugdalózásra. Rámutat, mint azt az ő párton fölül álló „Magyarujság“—eladja, a mohácsi szomorú ecetre, melyet a jobb párt gazdálkodásának tulajdonít. (Éljenzés.) Ismét sajnálja, hogy őt félreértik hallga­tói, és akkor mondanak éljent, mikor az nem dukál, de megbocsát nekik, mert tudja, hogy azt szívből mondják, ha nem alkalmas beosztásban is. Kihúzta zsebéből azután az országházban­ elfoglalt helyének fiókkulcsát, és azt mondotta, hogy míg a többi kép­viselők azt ott hagyták, nem bízván újbóli megvá­lasztatásukban , ő bátran elmerte hozni, mert meg volt győződve, hogy a bizalom őt oda ismét visszaküldi. Végre köszönetet mond a szerbeknek, kik sza­vazatukkal megtisztelték, és azt ígéri, hogy minden jogos követeléseiket a törvény értelmében, mely fön­­áll, támogatni fogja. Azután pedig avval fejezi be be­szédét, hogy három korcsmárost megnevezett, hol egy kis áldomás lesz. Az ajánlat szívesen fogadtatott, mert bizony egy-két választójánál elkelt az áldomás. Ez volt a zentai választás lefolyása. A jobb párt kisebbségi állapotában sem búsulta el magát, mert re­méli, hogy a választási törvények szabályoztatni fog­nak, a­midőn bizton várható, hogy Zenta város két­szeri szérbal választás után tobbpárti képviselőt fog küldhetni az országgyűlésre. —y—n. Barlafalu, junius 29-én. (Szatmárm­egye, krassói kerület. A választás.*) a távirda utján köztudomásra jött, hogy Szatmár megye krassói kerületében folyó hó 26. és 27-ik napján Galgóczy Sándor volt alispán választatott meg a balol­dal részéről követnek gr. Degenfe­ld Béla deák­párti ellenében.­­ E kifejezés azonban nem kor­rekt, sőt a valódi tényállás szántszándékos elfer­dítését foglalja magában. A tény ugyanis egész valóságában úgy áll, hogy a Deák-párt közbejött ren­detlenségek miatt egészen le sem sza­v­azhat­ Ván, bizalmi férfiaink, mind az összeírás, mind a választás közben fölmerült elnöki részrehaj­lás, többrendbeli visszaélés és fölmerült ren­detlenség ellen pártunk részéről írásbeli óvá­sukat benyújtva.........az egész választást tör­vénytelennek nyilvánították, s a jegyzőkönyvet p­lá sem írták! Hogy a tisztelt olvasó ez állításaim igazságáról tökéletesen meggyőződjék, szükségesnek tartom ide­vágó indokaimat bővebben részletezni. 1) Legnagyobb sérelmet szenvedett a krassóke­­rületi Deák-párt a h­á­r­o­m szavazattöbbséggel meg­alakult megyei központi választmány által kerüle­tünkbe kiküldött baloldali összeíró bizott­ság részéről, mert az összeírást egészen ön­kény ül­eg és minden kritika alatt álló részre­hajlás­s­a­l teljesítették.­ Az összeírás határnap­ját ugyanis a deák-párti községekben nem adták tud­­tul a kellő időben; három-négy községet egy helyre rendeltek; egy helyi személyes jelent­kezést nem követeltek, más helyt (miután a balpárti helységek összeírása már megtörtént) igenis követel­tek ; a benyújtott reklamácziókra a központi választ­mány ítéletét sehol nem közölték, úgy, hogy sok jobboldali, ki pedig szavazó lett volna, nem ment be és sok más bement, gondolván, hogy rekla­máczió útján be van véve az összeírásba.­­ De leg­jobban kitűnik az összeíró küldöttség sérelmes eljá­rása, hogy csak néhány adatot közöljek — a követ­kező számokból: Az 1869. összeír. szer. volt, az 1872. össz. sz. pedig: Az összeírás küldöttség botrányos hanyagságát legjobban illustrálja a következő komikus eset, mely a választás színhelyén az egész választó bizottság előtt folyt le. N. N. baloldali tiszteletes (nevét kí­méletből elhallgatom, mert valóban nem érde­melte meg pártja részéről az ily mostoha eljárást) községe választóinak leszavazása után egyedül ma­rad a választási helyiségben és polgári jogát gyako­rolni kívánván, miután saját állítása szerint a beira­tásra személyesen jelentkezett, szavazni akar........... azonban az elnök többszöri szorgalmas kutatása da­czára se találtatván a lisztában, az épen jelen­levő összeírási elnök. Szub­ányi­­ időn urtól azon átalános megdöbbenést keltő fölvilágositással elégit­­teték (?) ki, hogy bárha az összeíró elnök ur vissza­emlékezése szerint is a behatásra emlékezett.........; de a jegyzőkönyvek már be lévén csomagolva; (ipsis­­sima verba) „neve csak egy czédulára íratott, a czé­­dula pedig útközben elveszett“ ... Ily czédulave­­szedelem miért ne történhetett volna meg más köz­ségben s más pártbeli jelentkezőknél is!!! ? 2) A­mi a választási elnök részrehajlását illeti: kitűnik az azon elfogult végzéséből, mely sze­rint a deák-párti bizalmi férfiak ellenmondása da­c­ára, pártonkénti szavazást állapított meg­­­­­ és pedig a balpártiaknak adván elsőséget, minek az lett pártunkra nézve hátrányos következése, hogy mi a szavazást csak éjféli 12 óra után kezdhettük meg ... s ez idő alatt pártfeleinkből részint hitegeté­sek, részint ijesztgetés, részint erőszakkal is igen sokan elcsábíttattak! — Bizonyítja ezt továbbá a választási elnök urnak a fölmerült panaszok elinté­zése alkalmával a balpártiak javára tanúsított mohó előzékenysége. .. míg a jobboldaliak jogos pa­naszaikra gúnyos megjegyzésnél, s „utasítást senkitől sem fogadok el, tudom én mi a teendőm“­­féle elutasító válasznál egyebet nem nyerhettek! 3) Több rendbeli visszaéléseket is lehe­tett a brassói választáson észlelni. Ilyen volt Groza Gergely és Barbár György a Flora remetemezői, va­lamint Retrik György pap-bikái, s a többi ezekkel a választási jegyzőkönyvbe óvás mellett bevezetett köz­ségek deák-párti választóinak esete, kik a balpárt le­szavazása után a deák-párti választók közt szavazásra jelentkezvén, az összeírási jegyzőkönyv megtekintése után kitűnt, hogy e nevek mellé a veres irónnal hú­zott leszavazási elnöki jegy már megtétetett, és így e választók neve alatt más valaki hamisan már leszavazott ... habár a községi elöljáróság szó­beli tanúsága szerint szavazati jogával személye­sen egyikök sem élt! Sok szavazott tehát a balol­dalon olyanok helyett, kik a deák-pártbeliekből hon maradtak, sőt olyanok helyett is, kik jelen vol­tak! A szavazatszaporítás e könnyű, de nem szép módjához a balpártiak úgy jutottak, hogy nekik sa­játos finom (?) fogással a községi elöljárókat a bal­pártiak szavazása alkalmával a választási helyiségbe se nem hívták, se be nem bocsátották! Ily visszaélésről tanúskodik bizonyos Horthy Elek esete, kit a deák-párti választók tanyájáról párttérítési lel­kesedéstől égő arczczal katonák által kellett kive­zettetni...! Ily visszaélést bizonyít végre azon körülmény, hogy a deák-párti szavazók közt n­é­gy vörös tollas, de szavazásra nem jogosított bal­párti egyén elnöki meghagyás következtében kiáll­­hatlan garázdálkodásaik miatt a járási szolgabíró úr által letartóztatott és bekísér­tetett. Végre 4-ez a felmerült rendetlenségekről fogalmat alkothat magának az olvasó, ha elmondom, hogy a választás 2-ik napján reggeli 9 órakor a jegy­zők értetlensége következtében se össze nem varrt, se meg nem számozott jegyzőkönyvi íveket tovább egy óránál nem tudták összeilleszteni és összeegyeztetni!! . . . Növelte még a za­vart, hogy e rendetlenség miatt félbeszakadván a vá­lasztás, a zeneszó mellett vigadó balpárti tábor a vá­lasztási csürhelyiség bezárt kapujához tódult . . . s egyvalaki botjával a kapura ütvén . . . kétségbeejtő hangon beorditá: „dögölj­ön meg Degenfeld!“ Képzelhetni e szavak hatását a szavazás folytatását váró deák-pártiakra ... különösen, midőn legnagyobb keserűségre tapasztalniok kellett, hogy a „részrehaj­­latlan választási elnök úr e vérlázító durvaságot a deák-párti bizalmi férfiak méltó indignálódása da­czára még csak nem is roszalta!... Kötelessé­gemnek tartom itt köszönetemet mondani a katonasá­got vezénylő derék lovastiszt urnak, ki az elnök vét­kes bátortalanságából származható minden káros kö­vetkezménynek ritka erélylyel és meglepő gyorsa­sággal véget vetett, visszanyomván legényeivel a választási helyiségtől a mámorában tomboló töme­get! .... így állván a dolog, kérdem: lehet-e itt vá­lasztásról szó ? Tarthatja-e Galgóczy és pártja az ily szenvedélyes eljárást személyes és az ügyre nézve diadalnak? Avagy tarthatjuk-e magunkat deák-pártiak legyőzöttek­nek? Van-e okunk ily sok visszaélés mellett e választás megsemmisí­tését remélni ? és tehettünk-e a mérséklet és hig­gadt férfiasság korlátain belül egyebet, minthogy óvásunkat írásban benyújtva, peticzionálni fogunk? Valóban Krassón nem a Deák-párt­oy fi­zetett le, hanem a választási elnök tapintat­lansága, a jegyzők értetlensége és a más kerületekből beözönlő kaputos kortesek erősza­kos prozelitáskodása által a balpárt kü­lönben igen tisztelt követjelöltjén kívül, önmagát tette tönkre!!! Baranya m­egye, junius 27-én. (Helfi Ignácz megválasztása.) A szentlőrinczi választókerület­ben folyó hó 23-án reggeli 9 órakor kezdetett s 24-én reggeli 2 órakor fejeztetett be a képviselő-választás, s Balaskó János deákpárti ellenében Hely Ignácz szélsőbalt választatott meg. Volt beírva jogosult választó 2495, ebből sza­vazott Balaskóra 962, Helfire 1311, nem jelent meg vagy nem szavazott 222. ■— Ha a mostani deákpárti szavazatok számát az 1860-dikivel, a­mikor is 600 s néhány szavazat esett ide, összehasonlítjuk, a kedvező változás szembeszökő. Kétségtelen, hogy ha az em­berség és tisztesség határai közt maradt volna e párt, úgy a szentlőrinczi kerületnek most Balaskó volna a képviselője. Kerületünkben az összes értelmiség a nagy Deák politikájának tántoríthatatlan hive, s a reform, lelkészek és tanitók közt csak egynéhány találkozott olyan, ki múltját s magát a történelmet­ is megtagadva, él­re állott a szélbalpártnak, s attól még akkor sem csömörlött meg, midőn onnan földosztogatási ígéretek terjesztettek, sőt h­ireszteltetett az is, hogy ha a deák­párt győz, akkor a nép újra alávettetik a robot és a dézma terheinek. Elhallgatták ezen urak, vagy a­mint Im­re szárnyal, örültek is annak, a midőn a nép szájából mindenfelé az hallatszott, hogy itt az ideje az urak elleni földmives küzdelmeknek, mert az urak mindeddig a szegény népet, csalták, lopták; tehát most agyonverik és felgyújtják azon földész társaikat, kik Balaskóval, mint az urak jelöltjével tartanak. Gondolják meg uraim ezután jobban mint eddig, mit művelnek önök. Neveljék, oktassák, vezessék a a népet önök hivatásuk és rendeltetésük szerint mind a vallási mind a polgári téren , de ne úgy vezessék, mint a szentlőrinczi választó­kerületben már ismét elve tették. Nincs könnyebb mint a dolgok menetével is­meretlen nép fogalmát és gondolkozását megzavarni, s tévútra terelni; de még mindenek felett könnyű a népet az uri-rend és qualifikatus osztály ellen ellen­­szenvi­ é s gyűlöletre hangolni; de ez lélekismeret elleni bűnös eljárás, olyan, mely ma is hamar ered­ményezhetne egy Dózsa kört, s bizonyosan meg is lenne ez, ha a szélsőbalokra volna bízva az ország sorsának intézése. Balotafaluban 91 34 Barlafaluban 234 122 Erdődön 288 167 Bélteken 189 61 Remetemezőn 205 70 Veresmarton 90 52 *­ A „Pesti Napló“ tele, szerkesztősége tisztelettel kéretik e sorok közlésére. Nyilatkozat: Több hírlap megtámadása folytán alulírott deák­párti tagok kénytelenítve érezzük magunkat ama túlzott és alaptalan vádak ellen nyilatkozni, miszerint gr. Apponyi Albert képviselőül lett megválasztatása vesztegetések által lett volna eszközölve. E jogtalan megtámadást ezennel visszautasít­juk ; mert gr. Apponyi Albert csakis kibocsátott pro­grammja alapján, — melyben határozottan a deák­párt tagjának vallja magát, — s csakis mint határo­zott deákpárti képviselőjelölt részesült azon bizalom­ban, hogy kerületünk lelkes deákpárti választói ön­­érdek nélkül képviselőül tetemes szótöbbséggel válasz­tották meg. Ennek folytán a szt­­endrei kerület deákpárti választói fenn nevezett képviselő megválasztatása ellen felhozott vádakat visszautasítják és alaptalan r­ágal­­maknak nyilvánítják. A Szt.­Endrei kerület deákpárti választók ne­vében: Maros Mór, Vattay Gyula, Lasz­­lovszki Béla. ország külföldi képviselőihez küldött. Ezen okmány tartalma rövid kivonatban következő: „A szent atya szavai és cselekedetei eléggé be­bizonyítják, hogy ő teljes függetlenséget élvez. Aki ez iránt még kételkedett, teljesen meggyőződhetik most, midőn a szent atya az egész világ szeme láttára kez­­tyüt dobott a német birodalom elé. Midőn a római kath. egyház feje a vallási cselekmények gyakorlásá­nak megszorításáról ponto»f­odik, itt nem szabad fe­ledni, hogy nemcsak szokásos isteni tiszteletek, hanem oly ünnepélyességek is történnek, a melyek politikai jelleggel bírnak, mint a jun. 16-diki, s még sem aka­dályoztatnak meg. Rómában naponkint és óránkint láthatni papokat, minden gondolható, s gyakran fel­tűnő öltözetben, s mégis­ erről az idegen diplomaták is tanúskodhatnak, nem gúnyoltatnak, mint a pápa állítja. Mi a sajtót illeti, az olasz kormány nem tehet róla, ha sajtószabadság mellett a pápa lapjai hajba kapnak több olasz lappal. S végül a vallási társula­tokra vonatkozó olasz törvény semmivel sem szigo­rúbb, mint a franczia vagy belga; pedig azt senki sem állíthatja, hogy Belgiumban és Francziaországban a papok üldöztetnek. Egyébiránt az olasz kormány a már meglevő, s a vallási társulatokra vonatkozó áta­lános törvényen kívül még egy külön törvényjavas­latot is fog a parlament elé terjeszteni, mely nem megy oly messze, mint az átalános törvény, s az egyház fejének szükségleteit és kivételes állapotát lehetőleg tekintetbe fogja venni, így a pápának minden panasza alaptalan, s csak a pápai zsandár megölésére vonatkozó ügy igaz. A tettes fölmentése ugyan minden esetre sajnos, de az ilyesekre el lehet készülve az ember ott, hol a pártszenvedélyek fontos tényezők ; ily eset egyébiránt másutt is (Francziaországban) megtörtént, hol tudva­levőleg egy német katona gyilkosát az esküdtszék fölmentette. Az igazságszolgáltatásnak természetesen nem volna szabad politizálni, s amennyiben az olasz kormánytól függ, a törvények szigorúan és pártatla­nul hajtatnak is végre. KÜLFÖLD, Pest, Julius 4. A t­erületfölsz­aba­dit­ás iránt Franczia- és Németország között kötött szerződést a royalista és bonapartista lapok kivételével az összes franczia sajtó kedvezően fogadja, s e tekintetben nem képez­nek kivételt a túlzó republikánus és radikális lapok sem. A „Republique francaise“ a többi közt a szerző­désre vonatkozólag így ir : „Thiers a hazai terület fölszabadítását kormányának egyik főgondjává tette. Az alkudozások ez iránt a közvélemény mindinkább növekedő rokonszenve mellett kezdettek és folytattak, s egy nagy népnek minden áldozatra való készsége, mely áldozatok az előbbi nagyság visszaszerzésére nézve szükségesek, az alkudozásban álló kormányra nézve nem csekély támogatás. Csak azon pártok, me­lyeket Thiers f. évi márczius 31-ei beszédében oly jellemzőleg „tehetetleneknek és javíthatlanoknak“ ne­vezett, nem borzadtak vissza lázongó izgatásaik kö­­zepett ama gondolattól, miszerint a hazai terület föl­szabadításának honfiúi művét megzavarják és megsza­­kítsák. Ellenben a republikánusok a nemzetnél mindin­kább növekvő tekintélyük egész támogatását adják a kormánynak minden oly ügyre nézve, mely a hazai terület fölszabadítására, demokratikus intézmények megszilárdítására, az anyagi jóllét, s a társadalmi béke visszaszerzésére vonatkozik. Thiers látva a re­publikánusok és royalisták annyira különböző maga­tartását, lehetetlen, hogy s pedig jogosan, ne mondja, miszerint ezen fontos ügyet, nemcsak a köztársaság figise alatt hajtotta végre, hanem épen a republiká­nusok segítségével, kik Francziaországban a nagy nemzeti érdekek képviselői, fejezhette be oly gyorsan, mint mily gyorsan ezen ügy befejeztetett.“ Ugyanily értelemben h­ a még radikálisabb és túlzóbb „Rappel“ is. A royalista és ultramontán lapok egészen más nótát fújnak. A többi közt az „Union“ egy „genfi diplomatának egy versaillesi képviselőhöz intézett levelét teszi közzé, melyben ezen „diplomata“ kilá­tásba helyezi, hogy Németország ismét haddal akarja megtáma­dni Francziaországot; igy tehát Fran­­cziaország csak saját veszedelmére küldi Berlinbe a milliárdokat. Francziaország tehát ne fizessen, hanem exequáltassa magát s ekkor Oroszország, Dánia stb. szövetségével megverheti Németországot. „Bismarck — úgy­mond az „Union“ diploma­tája ■— forradalmat akar megelőzni Németországban, s ezt egy kis háború által akarja elérni. De a hadvi­selésre pénz, sok pénz szükséges, s ez okból fogadja Bismarck kedvezően Thiers ajánlatait; ugyanez okból mentek Bismarcktól a versaillesi német követhez, oly értelmű utasítások, hogy Arnim gróf minden áron bírja rá Thierst a hátralevő 3 milliárd korábbi kifi­zetésére.“ A „Bien public“, Thiers félhivatalos­ lapj­a közzéte­szi a szerződés indokait, melyekben a többi közt ez áll: „Három milliárdnyi összegnek lefizetése, még rendes hiteli viszonyok mellett is 24—30 hónap időközt igé­nyel. A legkisebb esemény képes lenne megakadá­lyozni a bizonyos meghatározott időben való fizetést. Elővigyázati kötelesség volt tehát minden ily eshető­ségnek elejét venni, s a fizetés elhalasztása és a ko­rábbi fizetés iránti lehetőséget kikötni. A sz­erződés fő indokait ezen két szükségesség képezi. A pápa és az orosz cz­á­r k­ö­zö­tt ismét helyre állt az enteinte cordiale. Egy berlini lap (tehát kissé kétes hitelű forrás) állítása szerint az orosz czár, ki már régóta nem irt a pápának, sőt a pápa leve­leit, melyeket ez hozzá intézett, válasz nélkül hagyta. IX. Pius trónraléptének évfordulója alkalmából saját­­kezüleg irt levelet küldött. Ezen levélben az oro­szok czárja kilátásba helyezte, hogy az orosz kor­mány és a pápai szék között a legjobb egyetértés jöhet létre, ha a szent atya némi engedményeket tesz az orosz kormánynak a lengyel egyházra vonatkozó­lag. A czár hangsúlyozta a pápa világi uralmát mely nélkül ez nem lehet szabad és független. A porosz lapok most ezen alkalomból datált­nak látják a pápa bátorságát, mel­lyel Németország­nak hadat üzent, s azt hiszik, hogy a pápa egy fran­­czia-orosz szövetséget értett ama szikla alatt, mely a hegy ormáról leszakadva össze fogja zúzni a német kolosszust. A pápának f. é. jun. 16-diki ismert levelére az olasz külügyminiszter egy nem kevésbé hosszadal­mas és száraz körsürgönyben válaszolt, melyet Olasz­ KÜLÖNFIa:iÉK. Past, Julius 4. [Hivatalos.] A csurgói állami tanitóképezdéhez, Kacskovics Ignácz és Sarkadi Károly kilépett igazgató-ta­nács tagok helyébe Mezey Pál csökli ref. lelkész s belső-so­mogyi egyházmegyei ref. esperes és Karolák János ber­­zenczei plébános neveztettek ki. [A kereskedelmi minisztert távol­léte alatt­ Feszt Imre államtitkár helyettesit­, ki — mint a „Pester Lloyd“ sajnálattal említi — már két hét előtt benyujtá lemondását és a miniszter vis­­­szaérkeztével megvál az államszolgálattól. [Jótékonyság.] Fogarassy Mihály erdélyi püspök, a Köröspatakon építendő kath. u. iskolára 400 ftot, a Petőfalván építendő kath. iskolára 100 ftot, a belefalvi leány­egyház­község templomának kijavítására pedig 100 ftot adományozott. [Servais Ferencz és Janina Olga grófnő] házasságát illetőleg a „Delejtü“ azt irja, hogy a művész és művésznő sem el nem jegyezték egymást, sem házasságra nem léptek. [A Bánát vizeinek szabályozása.] A „P. Napló“-ban olvassuk: „Mint Temesvárról ben­nünket értesítenek, Képessy József m. kir. főmérnök ur a Bánát közbenső vízhálózatának szabályozására vonatkozó tervezeteket a napokban elkészítette s a közlekedési minisztériumhoz már fölterjesztette. Ezen a vizszabályozás terén legnagyobb mérvű operatum kiterjed: Krassó, Temes, Torontál megyékre, vala­mint a német és szerb bánáti határőrség területére és magában foglalja a Beregszó, Béga, Temes folyók, Cernabara, Temesina, Surgány patakok, Poganis völgy, Lankák, Birdák, Berzava folyó, Bojga, Mora­­vicza, Kudrici, mesitzi, olajkováczi, — retisovai, ul­­mai patakok, — Terézia, versetzi és paulisi csator­­­nák szabályozását; — valamint a verseczi, alibunári,­ illancsai mocsárak kiszárítását. Ezen szabályozási ter­vek megvalósítása által mintegy fél millió katasztr. holdra terjedő legjobb minőségű ártér mentesíttetik. A védművek tervezete alternativ rendszer, t. i. a Temes és Karas rendszer szerint készült, az elsőnek költségelése 6.700,000, mig az utóbbi 10.800,000 fo­rint kiadást követel. Képessy ur a hajózás és földön­­tözés érdekében szükséges előmunkálatokat szinte megindította — s az év végével alkalmasint befejezi. E nagyfontosságú tervezeteket a közlekedési minisz­térium kiváló figyelmébe ajánljuk, miután megvaló­sításuk egy orsz. szükségletet fog kielégíteni.“ [Hi­r­d­e­t­m­é­n­y.] Schreiber Károly m. kir. pénzügyi titkár az 1872. évi jövedelemadó kivetését illetőleg a következő hirdetményt tette közzé : Pest belvárosa számára fölállított adókivető bizottság, az ezen városrészben lakó adózók részére 1872. évre készített jövedelemadó lajstromok alapján 1872-dik évi julius hó 5-én reggeli 9 órakor a barátok­ terén 411/8. számú ház 1. emeleti helyiségében működését megkezdvén, a belvárosi adólajstromot minden jövede­lemadózót illetőleg vizsgálat alá veendi, és pedig : minden adókötelezettre nézve azon házszám alatt, melyben 1871-dik év végén lakott volt. Az adózó fe­lek érdekeik megóvása illetőleg az erre szükséges hi­teles adatok és bizonyítékok előmutatása végett sze­mélyesen vagy meghatalmazottjuk által az adókivető biottságnál megjelenhetnek. A tárgyalások a fent­érintett naptól kezdve, kivéve a vasárnapokat és ün­nepeket, mindennap 9 órától délutáni 1 óráig tar­tanak. [T­isztvisel­ői értekezlet.] Tegnap, este 7 órakor a Tigris szálloda termében a fővárosi municzi­­pális és intézeti tisztviselők több képviselője előérte­­kezletet tartott. Az értekezleti jegyzőkönyvekre nézve azt határozták, hogy azok magyar és német nyelven vezettessenek. Ezután a fölött tanácskoztak, hogy részt vegyenek-e az államtisztviselők jövő októberi nagygyűlésén, miután az állam­tisztviselők némi tartóz­kodással fogadták az egyesülés eszméjét a magán­­tisztviselőkkel. Erre nézve abban történt megállapo­dás, hogy részt vegyenek, ha az államtisztiselők a paritás alapján és formaszerű meghívás fog tétetni. Végre elhatároztatott 1. julius végére egy magántiszt­viselői országos közgyűlés tartása, és ennek előmun­kálataira bizottmány küldetett ki. [A „Pesti népoktatási kör“]ehó 3-án d. e. 11 órakor tartó szokásos vizsgálatát a pesti do­logházban. Az érdeklődő nagyk megelégedéssel győ­­ződhetének meg ez alkalommal is a népoktatási kör működésének üdvös voltáról. A férfi és nőfegyenczek közül a kitünőbbek jutalomban is részesültek. [Német hirlapir­ók gyűlése.] A német hírlap­írók az idén e hó 27. és 29-én Boroszlóban fognak összegyűlni. A tanácskozás tárgya, egy német birodalmi sajtótörvény tervezetének megállapítása, s továbbá ama kérdés megvitatása, minő föltételek mel­lett engedhető meg a lapok lefoglalása. [Egy magyar érzelmű an­go­l.] Monson Eduárd az angol kormány pesti konzulától sok pesti intézet tanulhatna. A derék konzul, ki kötelességének tartja, hogy mint magyarországi konzul, a magyar nyelvet tiszteletben tartsa, legközelebb is magyar nyel­ven irt átirattal értesité Pest városa tanácsát, hogy hi­vatalos helyiségét julius 1-vel szép­ utcza 3-dik szám alá helyezte át. [Egy angolról] a „Főv.Lapok“ a következő kalandot beszéli el: Egy angol tourista, ki tanulmá­nyait bevégezvén otthon, körül kívánt nézni a világ­ban, eljutott Pestre is és az „Angol királynő“-be szállt. A nemzeti színház utolsó előadását angol tü­relemmel végig nézvén, kalauz nélkül indult vissza, gondolva, hogy majd csak haza talál. De bizony elté­vedt. Útközben megkérdezett egy katonatisztet, ki­­ megmutatá a vendéglő irányát, sőt fölirta egy név­­­re a vendéglő német czimét is, hogy jobban boldo­­ásson. A szervitatéren, azonban megint megkér­dezett egy urat, ki odakiálta a konstatert, rámuta­tott az angolra s azzal odább ment. A konstabler pe­dig, ki csak most lépett a szolgálatba s nem sok ér-

Next