Reform, 1872. szeptember (4. évfolyam, 239-267. szám)

1872-09-26 / 264. szám

264.számL Csütörtök, szeptember 26.1872. Előfizetési föltételek : Vidékre postán vagy helyben häzhoz hordva Egósi érre . . 20 frt—kr. Negyed évre . 5 frt—kr. Fél évre . . . 10 „ — „ Egy hóra . . 1 r 80 , Hirdetmények dija: ló-hasábon notitsor egyszeri hirdetésnél . 8 kr. A nyílttéri petitsor . . 25 „ 30 „ T> TTTTr^'D Tl/r MfJui; w£llVL LéTifolyai Szerkesztési iroda: T&roataáa-Mx' 8. X. ud-var, K. «»«lateni 61 lap s.oUemi réHüéi illető raindoa kfl.leménj n siurkessiŐBoghet intéaendő. Bérmostot­eB loTelek oeak ismert k­exektől fogadtatsak el. Kiadó-hivatal: R4th Mór könyrkarsakedésében, régi istállástér §. bs. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési póni, kiadás körü­li panaszok,­hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési fölhívás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. -novemberre 3 írt 60 kr., októ-Folyó évi október—deczemberre 5 írt, — október­­berre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Budge“ czimű 3 kö­tetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt — igényt tarthat. Az előfizetési összegek beküldésére legczélszerűbb a postai utal­­vénylapokat használni. A „REFORM“ kiadóhivatala, Ráth Mór könyvkereskedésében Pesten, háznégyszög. 99 A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddig elé begyült............................... 5994 írt. — és 2 db, cs. és kir. arany. Újabb adakozás: Nagy Károly M.­Vásár­helyről 2 frt Puskás Ferencz alkirálybiró utján : Csikszék területén gyüj­tetett..........................................4 frt 70 kr. Böszörményi Károly szath­­mári polgármester utján; a szath­­mári póttanfolyam hallgatói ál­tal rendezett jótékonyczélu elő­adás jövedelméből . . . . 69 frt 2 kr. Összesen .... 6067 frt 72 és 2 db. cs. és kir. arany. Mind Puskás ur, mind Böször­ményi ur be is küldötte a fönt kitett illető tételt, s mi az összeget a pesti takarékpénztárba tettük le. Pest, szeptember 25. A legélénkebben sajnáljuk, hogy az ülés, melyről e helyen ma röviden meg akarunk emlékezni, nem volt nyilvános. Az ülés az osztrák delegáczió külügyi bizottságának teg­napi ülése volt, melyben a vita külső okát a rendelkezési alap (440,000 frt) adta, de a vita tárgyát a külügyminiszter programmja, a monarchia külpolitikája képezte. Először ál­lott itt Andrásy Gyula gróf szemben az osz­trák politikusokkal, először volt módjában parlamentárisan képviselni az irányt, melyet követ; szólani róla és érte ott, hol a költsé­gekkel, pengő pénzzel méretett össze hivata­loskodása értéke, először a sima nyelvű Beust gróf után, a ki őt hivatalában megelőzte, s a kitől meghatott Bécsben azok sugalmazása folytán, kikkel ma Andrásy gróf szemben állt, hogy visszavonulásába elkíséri a népek bizalma. Sajnáljuk, hogy ez ülés nem volt nyilvá­nos, mert igy anyagának teljes birtokába ju­tottunk volna, mig most csak hézagos följegy­zéseket vagyunk képesek reprodukálni s ezek­re kell biznunk, hogy megkorrigálják az áta­­lánosan elterjedett s immár Andrásy grófnak rovására értelmezett balhitet ez államférfiú szerencséjéről. Bizonyára nem szégyen szerencsésnek lenni. A nálunk keresztényeknél, a­kik iste­nünkkel ostoroztatjuk azt, a kit szeret, derül­­tebb világnéz­etű görög nép azokat tartotta szerencséseknek, a kiket az ulympus vidám istenei kedveltek; de nem a vak szerencse otromba ajándékai tették ki e szerencsét, ha­nem az emberi szemnek fényes és elmének tetszetős tulajdonságok, melyekkel test és lé­lek fölruháztatott. Andrásy gr. sem nyerte még meg a nagy nyerőt, az ő úgynevezett szeren­cséje is nemesebb természetű ennél s áll fér­fias tulajdonságain kívül azon gazdag adomá­nyokból, melyek egy kedvező pillanatban Deák által fölismerve, a kellő helyre vezérel­tettek, s jelenleg két nemzetnek, sőt Európá­nak kamatoznak. Egész bosszú során az osztrák külügymi­nisztereknek kellene végig mennünk ha Andrásy grófot és politikáját kellőleg méltatni akarnók. Sok nagy tudományú és jeles elméjű ember szenvedett hajótörést azon a polc­on, me­lyen ma a volt magyar miniszterelnök ün­neplés tárgya; szerencsés ember is­ volt köztük nem egy, a­ki homályos sorsból indulva ki, soha sem remélt tisztességre jutott. De a nagy embert nem a fényes tudomány, nem a jeles elme, nem a nagy szerencse teszi, hanem a hivatás, a rátermettség, az inspirá­­czió. Örökbe vette át egyik miniszter a másik­tól az osztrák külügyek vezetésének irányát, sőt módját és eszközeit is, és a hagyomány szikláin eltompult a legfényesebb elme, elko­pott a legjelesebb tudomány s porrá tört a legnagyob­b szerencse, s minden ilyetén meg­hiúsult élet Ausztria történelmének lapjain egy-egy Sadova, egy-egy elveszett tartomány által van megörökítve. De nem bolygatjuk föl most azon. elköltözöttek, magokat túlélt sze­rencsétlenek nyugalmát. Az összehasonlítás igaztalan lenne azok közt, a kik már a törté­neleméi, s a között, a kié a jövendő. És mellet­tük szól s ez összehasonlítás ellen egy más kö­rülmény is. Helyes osztrák külpolitikát csakis a magyar kiegyezés tett lehetővé. Ez létesí­tett egyensúlyt, természetes állapotot itthon s tette lehetővé, hogy az itt megszabadult erő kifelé fordittathassék, mig a kiegyezés előtti időkben Ausztriának idegen szövetségesekre volt nem ritkán szüksége saját népei ellen. Más volt akkor a külpolitika czélja, mint a­minek lennie kell : nem csoda, ha ellenkező eredmények érettek el, mint a minőket a kül­politika követ. E mentség szól a régi emberekre — egy­nek kivételével, s ez egy Andrásy gróf köz­vetlen előde. Amazok egy balhelyzet bilin­cseiben egy felséges család hagyományos bal­­itéleteiért küzdöttek s törtek hajót; Beust gróf nem a kedvezőtlen körülményeknek, hanem saját fogyatkozásainak esett áldozatául. Több­re vállalkozott, mint mennyire képességet ho­zott magával; viszonyok ura akart lenni, me­lyeknek mozgató okait, nehézkedő súlyát nem volt módjában ismerni; iskolája, diplomácziai műveltsége volt, de státusférfiui eszméje, in­­spirácziója nem tudott támadni; idegenül jött közénk egy óriási átalakulás közepette, mely­nek horderejét fölfognia, értékét mérlegelnie, következményeit fölismernie nem adatott; po­litikájának vezérlő eszmékben biztos czélt, konkrét alapot, hogy iránytűje gyanánt szol­gáljon, nem talált; diplomácziai levelek és fondorkodások voltak tudományának tetőze­te; czél, a mi eszköznek is múlandó és pre­­kárius. A konkrektura volt eleme; előrelá­tása esetről esetre terjedt, s a holnapi nap nem volt biztos remegő kezében. Számítsuk ehez személyes gyarlóságait, a balcsillagot, mely anyagi érdekeit a politika hullámzásához kötötte, a lázas hiúságot, mely remegett a tapsért s a rosz színésznek minden átkával megáldotta őt, s előttünk áll az, a kinek An­drásy gróf örökébe lépett. Egyes politikai diplomácziai cselekmé­nyek helyes megitélésése senkinek mértéke s módja nem lehet. A jövendő, az eredmény van hivatva széketülni azok fölött, kiknek kezébe a népek nagy bizodalommal sorsukat leteszik. Egy Bismarckja­ki ma filiszterként áll minden német előtt, nem kerülhette el a legmaróbb kritikát, a­midőn a siker melléje nem állt, hogy elnémítsa a gáncsosok seregét. Hivatala ter­mészetével jár, hogy a külügyek vezetője nem derítheti föl időnek előtte ama szövevény rost­jait és finom szálait, mel­lyel számunkra meg­fogni készül a sikert, akár a fedőtlen arczú béke, akár a torzképű háború legyen az, a­mit sikernek kell nevezni, mert sem nem a béke, sem nem a háború a czél, hanem az, ami té­telünket s föltételeit biztosítja. Nem fektetünk súlyt a külügyminiszter úrnak eszmékben s szellemben rendkívül gaz­dag beszédében arra, hogy az egyes hatalmas­ságokhoz való viszonyunk iránt teljesen meg­nyugtatni igyekszik bennünket. Németország­gal igen szívélyes viszonyban vagyunk, Olasz­országgal is, a többivel is. Mentül többel va­gyunk jó viszonyban, annál kevesebbet ér minden egyes barátság külön véve, és az a mosoly, mely béke idején állandó jó időt mu­tat számunkra, máról holnapra, egy válság esetén igen torz vonásoknak adhat helyet úgy, hogy a nyoma sem fog látszani. Az ilyen előt­tünk alárendelt érdekű; ez volt Beust grófra s híveire, a kávéházak nagy politikusaira nézve a fődolog. Mi súlyt azon vezéreszmékr­e fek­tetünk, melyek oly sűrűén találhatók Andrásy gróf beszédében jeléül, hogy eltöltik lényét, egy pillanatig sem hagyják el őt, s cselekvé­seiben állandón égő szövétnekekül világítanak elébe. Ezekből látszik, hogy az ő munkaerejét nem a béke idején való „jó viszonyok“ kerí­tése fogyasztja el. A külpolitikája súlyát nem idegen országokban keresi, hanem itthon, a népben. „Hogy békében megbízhatók, háború­ban félelmesek legyünk“, a munkában számít­hassanak ránk, ha pedig megszólal a dob, fél­jenek tőlünk : ez az ő politikájának alapja, s bizonyára ez oly geniális meghatározás, hogy benne a szellemdusság s az államférfiul böl­­cseség vetekednek az elsőbbségért. — Reálisnak kell egy nemzet életének lennie, annyit jelent e mondat. — Az élet szeretete s a halál megvetése van benne ki­mondva,s mindenki nagy faktor a nemzet éle­tében. Nem mesterségekkel kell kormányozni, nem fogásokkal intézni országok sorsát, ha­nem reális elvekből kiindulva vezetni biztos czél elé. így csaljuk meg magunkat csupa má­sok ellen forralt furfangból, s fogható ténye­zőkre alapítván számításunkat, kiszámíthatjuk azt is, hogy mit merhetünk. De nem fejtegetjük tovább Andrásy gróf alaptételeit. Több hely kellene ahoz, thémául szolgálhatna majd minden tétele. Lesz még idő s alkalom reá visszatérni, s kik mindig igaz barátai voltunk a külügyminiszter úrnak, ezentúl is, reméljük, kellemesebb foglalkozá­saink­­ közé fog tartozni, ha alkalmunk nyílik szellemének s termékeny elméjének, mely a közszolgálatban gyümölcsöt, tiszteletünk s el­ismerésünk adóját leróni.­­ Honvédseregünk szaporításit illetőleg, mely 18 uj lovasszázad szervezésében áll, ha ugyan a törvényhozás megszavazza a tétel költségelőirány­zatát, mi különben kétségen kivül való — azon fel­világosítással szolgálhatunk, hogy az voltaképen 36 fél 1 o V a SS­z­áza­d cndre, s e szerint honvédsé­günk nagyobb mérvű szélesedését jelenti. == A „Neue Freie Presse“ egy aljas gyanúsí­tással akarja megmenteni a Schene-féle szerződést; tegnapi lapja vezérczikkében írja, hogy a magyar de­­legácziónak van egy tagja, „ki Pesten a börzei szé­delgést megalapította“, s ez akarván átvenni a had­ügyi szállításokat, ezért izgat a Skene-féle szerződés ellen. A „N. Fr. Pr.“ annyira megy, hogy még azon gyanút is kifejezi, hogy az esetben, ha az illető úr és barátjai czéljukat érhetik, s megtömhetik zsebeiket, készek a hadügyminiszter minden tételét megszavazni, Magyarország s a monarchia rovására. „Neue Fr. Presse“, írja a „Pesti Napló“, e merész gyanúsításai­val azt akarja elérni, hogy elnémítsa a Skenc-féle szerződés elleni ingerültséget. Meg vagyunk győződve azonban, hogy a hírhedt bécsi lap e számításban na­gyon csalódott. Nem is sejtjük, kire vonatkozik gya­núsítása, minthogy a delegáczióban nem ül oly férfiú, ki Pesten a „börzei szédelgést megalapította volna. A „N. Fr. Pr.“ többi vádja kétségkívül ép oly alapos lesz, mint az említett, s ha Skene úr és társai csak ily nyomorult eszközökkel vélik az állam nyakába akasztott szerződésüket föntarthatni, maguk bizonyítják, hogy ügyük mily kétségbeesetten roszul áll. A „N. Fr. Pr.“ e támadása egyenesen provokálja a Skene-féle szerződés legszigorúbb megbíráltatását; az ország érdekei, a az egyéni becsületérzés iránti kötelesség ezt a magyar delegácziónak elengedhetlen feladatául teszi.­­ Néhány nappal ezelőtt említettük, hogy a magyar kir. államvasutak igazgatósága s az északné­met vasutak igazgatóságai közt tárgyalások folynak egy egyenes magyar- észak-német vasúti ár­szabály megállapítása ügyében. Ez ügyben most a „P. N.“ a következőkről értesül: A magyar állam­vasutak igazgatóságának sikerült, a kassa-oderbergi vasút igazgatóságának közreműködésével, az utóbbi időben az északnémet vasutak igazgatóságaival egye­nes árszabályok érdekében egyezményeket létesíteni. Az egyenes pest-stettini árszabály, mely a magyar államvasutak, a kassa-oderbergi, a felső-sziléziai és a berlin-stettini vasutak igazgatóságai között történt megállapodás folytán létesült, f. é. szeptember 20-iká­­tól fogva már érvényben van Továbbá arról érte­sülünk, hogy egyezmény jött létre egyrészt a magyar államvasutak igazgatósága, másrészt a felső-sziléziai, alsó-szilézia-marki, szász államvasutak és a többi ezek mögött lévő észak-német vasutak igazgatóságai­val egy e pályák állomásai közti egyenes árszabályra nézve, mely azonnal életbe lép, mihelyt az árszabály tételei az egyezmény értelmében kidolgoztattak. Úgy­szintén a nevezett két magyar pálya, valamint a felső sziléziai, a bécs-varsói és az orosz pályák igazgató­ságai között egy egyenes, az orosz vasutak állomá­saira szóló árszabály érdekében egyezmény jött létre Végül pedig arról értesülünk, hogy az állam­vasutak­­ igazgatóságának kezdeményezése folytán e napokban Pesten a magyar államvasutaka, a kas­sa-oderbergi, a­ felső-sziléziai, alsó-szilézia-marki és a többi ezek mögött levő pályák igazgatóságai között egy egyenes hamburgi árszabály létrehozása érdeké­ben tanácskozmány folyt és remélhető, hogy ez ár­szabály létre is jó. A hazai termékek kivitele az észak­német egyenes árszabályok által felette meg van­­ könnyítve, ez által nem csak az északi és keleti ten­er egy-egy kikötőjével állunk egyenes összeköttetés­en, hanem rövidebb távolság mellett nagyobb utat tesznek az áruk magyar pályáinkon, mint Bécs felé. A tanácskozmányokban az említett pályák igazgatói vettek részt Pesten ; a meghívás, melynek ily szép sikere jön, az államvasutak főigazgatója, Tolnay La­jos ur részéről történt.­­ A magyar delegáczió hadügyi al­bizottsága tegnap d. u. ülést tartott, melyben gr. Lónyay, br. Kuhn, Benedek, Früth intendáns és két törzstiszt is részt vett. Mindenek előtt elhatároztatott, hogy a bizottság ugyanazt az eljárást fogja követni, mely a múlt alka­lommal is alkalmasnak bizonyult be, azaz előbb alaki szempontból vizsgálja meg a közös hadügyi költség­­vetést, azután bírálat alá veszi a hadügyminiszternek az utóbbi delegáczió határozataira adott válaszait és azok fölött határoz, végül a költségvetés egyes téte­leinek czímenkénti vizsgálataiba bocsátkozik. Ezután indítvány tétetett a tárgyban, mikép hozassanak az albizottság megállapodásai a nyilvános­ság elé ? Rövid tanácskozmány után elhatároztatott, hogy az előadó a napi­lapok szerkesztőinek, ha hozzá fordulnak, tájékozást nyújtson. Az előadó előterjeszti a költségvetés alakjára vonatkozó nézeteit. A költségvetés alakja megfelel a delegáczió által korábban kifejezett kívánságnak ; a költségvetés a korábban megszavazott tételeket is össze­hasonlítás végett tartalmazza s azon kisebbszerű vál­toztatások, melyeket a hadügyminiszter tenni jónak látott, az egyszerűség és könnyebb áttekinthetés mi­att, a delegáczió helyeslésével találkoztak ; egyedül a styláris és nyelvtani fogalmazás ellen történt sok ki­fogás, de erre nézve kijelenti a hadügyminiszter, hogy a fordítási osztályban két kapitányt fog alkalmazni, kik a fordítási ügyeket vezetni fogják. A múlt delegáczió határozataira nézve az albi­zottság a hadügyminiszternek a katonai törvényke­zési rendszer és bíróságok, valamint a nyugdíjazásra vonatkozó fejtegetéseiben megnyugodott, az elszállá­solási kérdés megoldását a magyar miniszterelnök által tett azon nyilatkozat után, hogy a két fél mi­nisztériuma és a hadügyminiszter között megállapo­dás jött létre, az albizottság tudomásul vette. Hosszabb elvi vitát idézett elő a hadügyminisz­ternek azon fejtegetése, melyben föltüntette, hogy az élelmezési enquete határozataira vonatkozóleg a ma­gyar és birodalmi tanácsi delegáczió között ellentétes nézet fejlődött ki; ez elvi vita a körül forgott, váljon kötelező-e a miniszterre nézve oly határozat, melyet csak az egyik delegáczió hozott? Ugyanezen időben ülésezett a külügyi albizott­ság. Ez az előterjesztéseket rendben találta.­­ A magyar delegáczió külügyi bizottsága ellentétben a német delegáczió eljárásával, előbb fel­­világositásokat kért a mai ülésen a külügyminiszter­től, s miután a külügyi helyzetről érdemleges fölvilá­­gositást adott Andrásy gróf, mely fölvilágositás azonos volt a német delegáczióban adottal, a költség­­vetés tárgyalása holnapra halasztatott. A hadügyi bizottság szintén tartott ülést, me­lyen a közös hadügyminiszter Ü­r­m­é­n­y­i Miksa interpellácziójára azon kielégítő és örvendetes föl­­világositást adta, hogy a hadseregben 12,000 tény­leges állományú s 14,000 tartalékos altiszt van. Az albizottság a hadügyminiszter fölvilágositásait tár­gyalta a delegáczió hozott határozataival szemben, s e felvilágosításokat kielégítőknek találta.— Beható tárgyalás és hosszas eszmecsere támadt a múlt delegácziónak a csapatok hadkiegészítő kerü­leteikbe elhelyezése és a területi divíziók rendszeré­nek­­ következetes keresztülvitele érdekében, melyre nézve a hadügyminisztertől részletes kimutatást kö­vetelt, jelesül az állandó elhelyezésnek tervezetét, a ma­gyar korona területéről besorozott­ újonczoknak mely fegyverekhez való beosztását, továbbá a tartalékin­tézetek és felszerelési tárgyaknak a területi divíziók­kal összefüggő dec­entralizácziója iránt tett intéz­kedéseit. _________ _ Az erdélyi képviselőknek közelebbről tartott előértekezletén, melyről annak idejében lapunk is megemlékezett, mint értesültünk. Molnár Antal képviselő azon inditván­nyal lépett föl, hogy tekin­tettel az országgyűlési pártok közt uralkodó békülé-­ s „N­EFORM" TÁRCZÁ­JA. Egy osztrák miniszter és atyja. A mai bécsi postával egy kis rövid füzetkét vettünk, mely a föntebbi czimet viseli s a következő elbeszéléssel járul névtelenül a „botrányok króniká­jának“ gyarapításához. Teplitzben töltött tartózkodásom alatt megismer­kedtem egy öreg úrral, kiről később megtudtam,hogy az osztrák igazságügyminiszternek, dr. Glasernek atyja. Mint az olvasó az ezután következő sorokból kiveheti, nem volt okom megbánni ez ösmeretséget, mivel a jó öreg úr velem mindig fia viszonyai és tu­lajdonságai jellemzéséről beszélt, mi előttem, külföldi előtt nem volt érdektelen. Én elismertem, hogy dr. Glaser a jogi téren kitűnőség, s hogy ez már Berlinben sem volt isme­retlen előttem, és ezen pillanattól kezdve az öreg úr nem tudta nélkülözni társaságomat. Egy napon az öreg Glaser oly időben jött laká­somba, midőn épen levelezésemmel voltam elfoglalva. Arcza sugárzott az örömtől, szemei csillogtak és hangja reszketett, mintha a türelmetlenség és öröm megfojtani akarná az öreget. Miután Glaser urat fel­kértem, hogy egy székre üljön le, azon indok után kérdezősködtem, melynek e látogatást köszönhetem ily rendkívüli időben. Glaser zsebébe nyúlt, s miután abból egy leve­let húzott ki, mondá : „Ma ő exczellencziájától, fiam­tól levelet kaptam, mely még jobban megörvendez­tetett, mint igazságügyminiszterré kineveztetése. Ol­vassa csak,­­ ön is velem együtt el fogja mondani, hogy nincs messze a nap, melyen teljesedésbe men­nek a­ próféták ígéretei.“ Én elvettem a levelet, s a következőket ol­vastam : Drága atyám! E levelem nem csak állásom felől nyugtassa meg, hanem szerezze meg azon meggyőződést is, hogy miként erősödik az napról napra. Még egy év és az isten által kiválasztott nép Párisban kötött szent szö­vetség czéljánál leend. Ma már büszkeséggel mond­hatjuk el, hogy hatalmunk előtt a koronás fők is meg­hajolnak az által, hogy velünk a legbensőbb össze­köttetésben iparkodnak lenni, két kézzel ragadják meg tanácsainkat, 8]~ezeket, mint támaszaikat igye­keznek érvényesíteni. A lapok távirataiból már megtudhattad, hogy tegnapelőtt, az udvari bálra hivattam meg. Én és dr. Unger voltunk azon egyéniségek, kik felé fordult az összes vendégek és az udvar figyelme. Egy nő, sőt egy herczeg sem volt a bálban, ki ne követelte volna bemutatásunkat; mindenki felkért egy tourra, s azt hiszem, ha jelen lett volna a felsé­ges asszony, legalább is ért volna azon szerencse, hogy az udvarmester által egy négyesre szólittattam volna fel ő felsége részéről. Herczegasszonyok, her­­czegnők, herczegek és grófok, mindannyian igyekeztek hozzám egy szót szólni, s nagy fáradságomba került mindezen sok figyelemre az előirt udvari illem szerint felelni. Végre a buffet felé mentünk, s én felhasznál­tam az alkalmat, hogy lehetőleg félre vonuljak, s a csendes vizsgálódásnak adjam át magamat E pilla­nat volt az, kedves atyám, midőn ifjúságom minden emlékei visszaidéződtek, s a többek közt azon nap is, melyen veled a teplitzi gyógykertben sétáltam, mindketten kíváncsian néztük Colloredo herczegnőt, s a mint a balkonon a tisztek által körülvéve velők tár­­salgott, és a mint észrevette kíváncsiságunkat, ránk néhány megvető pillantást vetett, és ma ezek örül­nek, ha jóakaró mosol­lyal fogadom őket. Emlékszel arra, midőn mi Adolffal (Auersperg herczeg, minisz­terelnök) a zöldségpiaczon épen akkor találkoztunk, midőn zsebeit zöldséggel és tojással megtömte, hogy azokat magas személye vigye haza. Emlékszel, ked­ves atyám, mindazokra, miket Adolf különböző szo­balányokkal elkövetett ? Istenem, mily ostoba és hozzá nem méltó szerepet játszott akkor ez az Adolf, ki sejthette volna akkor, hogy mi ketten hivatva le­szünk ő felségének koronatanácsában, mint minisz­terek részt venni. Különösek a sors útjai, még külö­nösebb azonban, ha műveltség és határozott jellem nélküli emberek oly magas állásig jutnak, melyet hogy felfogjanak, még soha sem voltak és nem is lesznek azon helyzetben. Mondják, hogy a viszonyok alkotják az embert, de az Adolfot mi sem változtatja meg, egy jó ebéd és szép tánczosnő ma is, mint egy­kor, tökéletesen kielégítik énjét, s társaira nézve nem kis feladat, őt minden alkalommal állására figyelmez­tetni, miből láthatod, hogy mi semmit sem kívánunk forróbban, mint azon időt, midőn tőle megválunk és állására körünkből helyezhetünk valakit. Az előhhaladás, melyet az ellenzéki pártok leve­résében teszünk, elég bizonysága befolyásunk és ha­talmunk emelkedésének. A sikert valóságos gyönyör­rel nézik a legfelsőbb körökben is, s valahányszor Unger és orgánumai egy bombát bocsátanak ki, min­denki dörzsöli kezét az örömtől. De mégis nem csak Csehországban vannak ellenségeink, hanem itt Bécs­ben az udvarnál is van még mindig egy párt, mely az ellenzéknél sokkal veszélyesebb azon indokból, mivel nem nyílt homlokkal, hanem a sötétben és alattomosan harczolnak. Ez a magas és legmagasabb arisztokrata párt, s ha sikerülni fog az ellen elegendő vádoló indokot felhozni, hogy így a dinasztia előtt el­veszítse hitelét, akkor csak egy lépés van hátra a ré­gen várt czéltól. Akkor, a valóban új és regenerált nemesség a mi népünkből fogja bevonulását tartani, és az isten által megígért misszióját beteljesíteni. Azt kérdezed tőlem, hogy nem tettem-e lépé­seket a nemesi rang elnyerése iránt. E miatt ne gondoljál, tervem távolabb jár, mint hiszed. Ne a fiú nemesittessék meg, hanem az atya, kinek ilyen fia van. E nemesség aztán rám is átszáll s gyermekeim már két nemesi előddel fognak bírni és így megelőzik a legifjabb nemességét. A legfőbb nyereség azonban abban áll, hogy ez eljárás miatt nem fog személyem semmit veszíteni a demokrata párt előtt, mivel nem én terjesztem ki karjaimat a nemesi czimer után, hanem az én kedves atyámnak, ki oly sokat és méltatlanul szenvedett, érdemei mél­­tányoltatnak ez által. ❖ * Eddig a levél politikai tartalma, a többi az atya házi viszonyaira vonatkozik. A bizalom, mely a miniszter atyja által nyilvá­níttatott e levél közlése által, arra birt engemet, hogy az öreg urral tovább folytatva a politikai beszélgetést lássam mennyiben lelkesül e kikeresztelkedett zsidó szivében a zsidóság iránt. Én igyekeztem az öreg urral megértetni, hogy mily nehezen fog menni a régi nemesség legyőzése, mivel e munkát nem csak Ausz­triában, hanem Magyarországon, s az egész világon keresztül kellene vinni, és oly akadályok merülnének föl, melyeket legyőzni igen nagy föladat. Ezért aggo­dalmamat fejeztem ki, ha vájjon a zsidó szövetség egész terve nem fog-e legyőzhetetlen akadályokba ütközni és ez által megbukni. Mert noha a régi ne­messég Francziaországban, Olaszországban és Spa­nyolországban egész hatalmát és dicsőségét elveszí­tette, s Németországban is a nemespárt nevetséges szerepre sülyedt le, mégis nagyon él a régi nemesi büszkeség az öreg Vilmos szivében, Magyarországon, Csehországban és Oroszországban, s nehéz munka leend­ő pártot elválasztani a dinasztiától. ,E felől más véleményben van a fiam“ mondá az öreg Glaser. „Míg népünk a nemzeti érintkezés és a zsurnalisztika hatalmát nem engedi kisiklani kezei közül, addig mindig lesz azon helyzetben, hogy ma­gának Vilmosnak is álmatlan éjszakákat okozzon és Bismarckot is ennek folytán a saját czéljára zsákmá­nyolja ki. Ő is védi magát, mert jól tudja, ha mi a berlini puskaporos hordót meggyujtjuk, ő leend az el­ső, ki felvettetik. Az osztrák nemességet önmaga által kell megsem­misítenünk és ártalmatlanná tennünk. Hogy mi a legjobb utón vagyunk, abból is következtetheti, hogy a nemességnek egy része ma már mellettünk van, s ennek segélyével a másik részt tönkre kell tennünk. Magyarországon sem oly nehéz a munka, mint képzeli. Andrásy ott van, hová dicsvágya szorí­totta ; ő is olyan, mint a legtöbb magyar mágnás, egy pár barátságos pillanat az asszony részéről, — ön tudj­a, kit vélek, — s feláldoz mindent, csakhogy meg­maradjon állásán. Schulhof már igen végzett az első magyar mágnással, s ez generácziókra tönkre van téve, értem Eszterházyt. Egy darab ideig e dolog az ég és föld között függött, annak látszatát bírta, mintha az egészet semmivé lehetett volna tenni, de a fiam, fiam ott állott jogi ismereteivel, mások pénzzel, és így sikerült népünknek 40—50 négyszög mért­föld földet biztosítani. Egy királyság, barátom, egy királyság, mely­ből lehet tovább folytatni a munkálkodást. Magyarországon népünknek a földmivelésre kell magát adnia ; ez azon ország, honnan Szerbiát, Moldvát, Oláhországot, sőt az európai Törökországot is kardcsapás nélkül megnyerhetjük, s egyúttal biz­tosíthatjuk a fekete, lehet az adriai tenger feletti uralmat is. Láthatja, hogy Magyarországon szilárd alapon áll népünk, és hasonló üzlet, mint az Eszterházyé, létesülni fog a többi mágnásokkal is. Elég bizonyí­ték erre Árva és más nagyobb kibérlések. Galicziában már régen nincs nemesség, és Oroszország tönkre fog tétetni Németország és Len­gyelország által; ebet, mint fiam mondja, nem nagy fáradság kell, hogy szétforgácsoltassék.“ Ezzel véget ért beszélgetésünk, mely elég fon­tosnak látszott arra, hogy a nyilvánosságnak átadas­sák. Egészen megilletődve a legújabb szerepen, me­lyet az öreg Glaser „exczellencziás fia“ után jutta­tott vitéz királyunknak és hires miniszterelnökünk­nek, valósággal megijedtem az ausztriai politikai és szocziális felosztás előhaladásán, mely oly helyről lát­szik siettetni, mely legkevésbé volna erre hivatva. Berlin, 1872. szeptember. Ennyit beszél a könyvecske, mely Berlinből van keltezve, de kétségkívül Bécsben gyártatott oly körökben, melyeknek ez a fegyver is jó. Nem lehet kétség az iránt, hogy a szerzőt azok protekcziója alatt kell keresnünk, a kik állítólagos ellenségének Glaser miniszter itt bemutatva van. A könyv minden sora hazugság, koholmány, s elég pikáns, de egészben igen ostoba koholmány. A bécsi igazságügyminiszter atyja, ki soha sem tért más vallásra s ma is zsidó, igen középsorsu ,ipa­ros volt Csehország valamelyik német határszéli vá­roskájában. Csöndes ember, ki goha nagy vizet nem zavart és bizony képzettel sem bir azon eszmék és törekvésekről, melyek itt neki imputáltatnak. Az utóbbi években Prágába ment lakni és csöndes nyu­galomban tölti végnapjait, ha jól tudjuk valamelyik leányánál, vagy egyéb közel rokonánál. Fia korán került el hár onnan és Bécsben nevelkedett egy nagybátyja vezetése alatt, ki bár nem foglalt­ maga­­sabb rangot a társadalomban, mégis igen tekintélyes s előkelő összeköttetésekkel birt. A fiatal Glaser, ki Svájczban is hallgatott néhány folyamot, egészben véve minden zsidó neveléstől és társas köröktől távol nőtt föl. Korán tért a katholika vallásra, és jeles te­hetségein és széles tudományán kivül épen egy-két osztrák főurnak köszönhette korai előléptetését; ki­vált pedig egyikének azon arisztokraták közül, kikről e levél oly gunyoros gyűlölettel emlékezik meg — egyik osztrák tartomány jelen helytartója atyjának, ki akkortájt az udvarnál magas állást foglalt el ő fel­­sége közvetlen környezetében. Dr. Glaser tudvalevő­leg igen korán lett egyetemi tanárrá és bármily ki­tűnő talentum lett légyen a jogtudomány, különösen pedig a büntető jog terén, nagy protekczió nélkül ezt nem érhette volna el. Innen azután lassan és fokozatosan haladt a je­len polezig, kizárólag érdemeinek méltánylására tá­maszkodva. Mindenkor sokkal tisztább főnek és be­csületesebb karakternek bizonyult, semmint ily mon­­struózus törekvéseket lehetne egész működésébe bele­magyarázni. Mert hogy apjának — és bizonyára más­nak sem — ily levelet sohsem irt, azt a mondottak után tovább bizonyítgatni fölösleges. Az osztrák ultramontán-feudál-foederalista cirque egy koholmányával van itt dolgunk, a­milyeneket mostanában minden irányban és mindenféle emberek ellen kezdenek láthatatlan kezek szerteszélni. Egy végső erőlködésnek látszik ez, a­melyet e tábor kifejt, midőn lesben állva, orozva, személyes viszonyaiknál kezdi megtámadni azon férfiakat, kik ellen nyílt tu­sában kudarczot vallott.

Next