Reform, 1872. október (4. évfolyam, 269-299. szám)
1872-10-27 / 295. szám
296. szám. Előfizetési föltételek r Vidékre póslolni valgy helyben, h^shoei hordva Egén« érre l''él évre Nogyod ÖTre Egy hóra . 20 frt—kr. 10 „ — . Hirdetmények dija: 5 fr4—kr. 1 , 6O , Vasárnap, október 27.1872. lOhanábog Detítgor egyszeri hirdetésnél , 8 kr, A nyílttéri petitgor...............................................n Bélyegdij kölöD ..................................................30 „ REFORM EX évi folyam. Szerkesztési Iroda : n«ilTrAjro«. T&iro«hö.»t*ir a. aa. I. milvnv, X. Klup »»('Uomi rértsét illetö mindmi költemény b B»urkoa«toHoglie» intéxondö. Bénu(jKtit!ü) levalok cauk igmort koscktöl fogadtatnak el. Kiadó hivatal: Bátli Kór könyvkeretik^óióben, régi axlnkáxtór S. ss. A lap anyagi régiót illető közlemények (eléfixatégi pón», kiadás körüli panaggok, hirdetmény) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési fölhivás a REFORM politikai és közgazdasági napilapra. Folyó évi október—deczemberre 5 frt, — október—novemberre 3 frt 60 kr., — októberre 1 frt 80 kr. Minden negyedéves uj előfizető a Boz Dickens „Barnaby Rudge“ czimű 3 kötetes kitűnő regényre, melynek bolti ára különben 5 frt . igényt tarthat. gyy Az előfizetési összegek beküldésére lej^czélszerübb a postai utal> vállalatokat használni. A „REFORM” kiadóhivatala, Kátli Mór könyvkereskedésében Pesten, háznagysfieg. 99 A pesti népszínházra A „Reform“ szerkesztőségében eddigelé begyűlt............................... 9075 frt 29 kr. és 2 db. cs. kir. arany. Újabban begyült: Kapuvártt (Sopron megye) műkedvelő előadás utján. . 11 frt 26 kr. Összesen és 2 db. cs. és kir. arany. 9086 frt 55 kr. Pest, október 26. A pénzügyi bizottság szorgalmasan dolgozik, szakadatlanul folytatja tárgyalásait az 1873-iki költségvetés fölött. Számos és nem épen lényegtelen módosításokat hoz erre vonatkozólag, s igyekszik, amennyire lehet,megtakarításokat eszközölni. Azonban — bár tárgyalásait még nem fejezte be, az eddigiek folyamából biztossággal következtethetjük azt, hogy lényeges és nagyobb változtatást a jövő évi költségvetés körül, a pénzügyi bizottság indítványai alig fognak eredményezni. A költségvetés — a pénzügyi bizottság indítványainak elfogadása után is ■— az állami háztartás végeredményeiben alig 3—4 millió különbözetet fog okozni, s így a pénzügyminiszter által előterjesztett költségvetésből teljes alapossággal formálhatunk magunknak ítéletet állami háztartásunkra vonatkozólag. Bizonyos, hogy az 1873-iki költségvetés tekintélyes deficzittel fog lezáratni. A pénzügyi bizottság által javaslatba hozott, s az országgyűlés által még netalán nagyobb mérvben eszközölt törlések a végeredményen igen keveset változtathatnak. Tekintve az 1873-iki költségvetést — a mint az előterjesztetett— a deficzit tekintélyes összeget képvisel, mert nem kevesebb mint: 82.268,244 frt. Ismételjük tekintélyes összeg, de nem olynemü, hogy aggodalmakra lehetne miatta okunk s nem olyan, hogy háztartásunkat huzamosan meg birná zavarni. Az előirányzott deficzit egymagában véve még aggodalmakra nem ad okot, csak óvatosságra int. A deficit csak akkor lehet aggasztó s csak akkor okozhat bajt, ha a rendes kiadások közt fordul elő. Ott mindenesetre szomorú a pénzügyi helyzet, hol a rendes bevételekből az államigazgatás rendes kiadásait nem lehet fedezni, hanem újabb meg újabb segélyforrások szükségeltetnek, hogy a kormányzás fenne akadjon. De ahol a deficit, mint nálunk, a rendes költségvetésben ismeretlen, és rendkívüli, a körülmények és viszonyok által indokolt, túlnyomó részben produktív kiadásokban leli magyarázatát , ott aggodalomra épen nincs ok. Az ilyen kiadások természete az, hogy az áldozatokkal szemben megfelelő eredményt kell előtüntetniök. Nem azt mondjuk ezzel, hogy nincsenek oly beruházások, melyek a hozzájuk kötött várakozásnak sem anyagi sem szellemi téren nem felelnek meg. Ha ilyen beruházásokra áldozatok hozatnak, ez baj mindenesetre, kormánynak és országgyűlésnek azon kell lennie, hogy inproduktív czélokra ki ne dobassék a körülményeinknél fogva drága pénz. Ahol haszontalan, nem indokolt s oly kiadások téteznek, melyekre nézve pozitivitással lehet előre mondani, hogy a hozott áldozatoknak megfelelő eredményük nem lesz: ott a pénzügyekben előbb-utóbb válság áll be, de ahol a rendkívüli kiadások indokoltak, a körülményeknél fogva szükségesek és helyesen megválogatják, ott az elvállalt terhek az eredményhez képest, — az anyagi és szellemi téren való fejlődéshez képest — mindig csekélyek maradnak. Visszatérve az 1873-iki költségvetéshez, tény gyanánt áll előttünk, hogy a kilátásba helyezett 82 milliónyi deficitet épen a rendkívüli kiadások okozzák. Szükségesek, indokoltak-e ezen kiadások? nincs-e köztük olyan, mely a befektetett terhekhez képest előnyt valószínűleg soha sem fog nyújtani? átalában megtartatott-e eddig rendkívüli költségvetésünkben is az az elv, hogy csak valóban szükséges, vagy megfelelő eredményt biztosító kiadásokra vétessék igénybe az ország hitelé? oly kérdések, melyekkel lesz még alkalmunk foglalkoznunk; de a dolog lényegén, hogy t. i. a 73-iki költségvetésben előirányzott deficitet a rendkívüli kiadások, beruházások okozzák — nem változtatnak. Az egyes kiadások, beruházások czélszerűsége fölött merülhet föl nézetkülönbség, amint merült föl eddig is, s a tapasztalás azt mutatja, hogy fordult elő az ezelőtti években oly kiadás, melyet gyümölcsözőnek ismert el mindenki, anékül, hogy az ahoz kötött remények valósultak volna; amíg ismét oly kiadások, melyekre nézve kevésbé vérmes reményeket tápláltunk, mértéken túl kielégítették a várakozást. De a részletektől eltekintve, annyi kétségtelenül áll, hogy századok mulasztásait kell helyrepótolnunk s hogy ezek nagyobb áldozatokat követelnek az országtól. Igaz ugyan, hogy rendes bevételeink 1871-ben az 1867-iki eredményhez képest 31,828,000 frt, tehát közel 32 millióval szaporodtak, de ugyancsak rendes kiadásaink 30,077,000 frttal emelkedtek a kamatbiztositás, honvédség, igazságszolgáltatási szervezet s határőrségi kiadások czímén, tetemesen emelkedett szükségletek folytán. De a rendes bevételekből mindazt nem teremthetjük elő, amit elő kell teremtenünk, abból helyre nem hozhatjuk századok mulasztásait, abból nem felelhetünk meg azon nagymérvű várakozásnak, melyet az ipar, a kereskedelem és forgalom, az ország közgazdasági érdekeinek támogatása föltételez. Ezeknek fedezésére rendkívüli források igényeltetnek. Aki azt mondja, ne költsünk többet, mint amennyink van, rendes segélyforrásainkon túl ne terjeszkedjünk túl kiadásainkban , az — elismerjük — következetes, bár helytelenül gondolkozik; de a ki mindazt teljesíteni akarja, amit a körülményeknél fogva teljesítenünk kell, — a ki átlátja a rendkívüli kiadások és beruházások szükségességét és az ezekkel járó terhektől mégis idegenkedik , az lehetetlenséget kívánna, aki akarja a czélt, annak akarnia kell az eszközöket is. Ha átlátjuk a rendkívüli kiadások és beruházások szükségességét , gondoskodnunk kell azok fedezéséről is, amely a jelenlegi körülmények közt más módon nem eszközölhető, mint kölcsön fölvétele által. Egyébiránt megjegyezzük, hogy az 1873. évre előirányzott 82 milliónyi deficzit a f. évi hiányzatot is magában foglalja. Az 1872. évi VII. tcz. a folyó évi deficzitet 44.050,030 frtban állapitá meg, mely 18.083,399 frt erejéig az 1871-iki ezüstkölcsönből volt födezendő. Födezetlenűl maradt 25.966,631 frt s e tekintetben a pénzügyminiszter hitelműveletre utaltatott. A pénzügyminiszter e fölhatalmazással ez ideig nem élt, mert 22.655,232 frtra nézve a f. évben a hitel az illető minisztériumok részéről nem vétetett igénybe. E hitelmaradvány azonban előirányoztatván az 1873-iki költségvetésben, az 1673-iki év rovására eső deficzit tulajdonkép : 59.613,012 frt. A bankügyben a két kormány között folytatott tárgyalásokról fölvett jegyzőkönyvek igen terjedelmes államokmányt képeznek. Mint halljuk, Kerkapoly pénzügyminiszter exposéja 11 sűrűn irt ivre terjed; az osztrák pénzügyminiszternek erre adott felelete körülbelül szintén ennyire. Magyar részről a jegyzőkönyvek nincsenek még aláirva, ez csak a közelebbi napokban történik , s ezután fognak ö fölsége elé terjesztetni. Ez iratok később kinyomatnak, s annak idejében a törvényhozásnak be fognak mutattatni. ” A „Pesti Napló“ mai esti lapjában a következő czáfolatokat olvassuk: „Újabb nagy vasúti szerződés hírét közli a „N. Fr. Presse.“ Szerinte e szerződés „Kerkapoly legújabb pénzügyi terve“ és abból állana, hogy oszttrák, német, franczia és angol pénzzel uj nagy vasúttársaság alapittatnék, melybe belépne a magyar kormány minden kiépitett és még kiépitendő államvasuttal; továbbá a déli vasuttársulat magyar vonalaival, a Credit-Anstalt az általa építendő zimony-bécsi és még néhány más vonallal s a frankobank az építendő horvát vonalakkal. így szól a „N. Br. Pr.“ tegnapi távirata, melyre vonatkozólag mi arról értesülünk, hogy a dolog egészen másként áll, mint azt a „N. Fr. Pr.“ előtünteti. Alaptalan ugyanis, mintha a táviratban említett szerződés megállapíttatott volna, sőt ilyesmire tárgyalások sincsenek folyamatban. A való az egészben az, hogy a kormánynak nagyobb ajánlat tétetett vasútépítésekre, de ez ajánlat egyes pontjai lényegesen eltérnek a „N. Fr. Pr.“ által előadott részletekről. Minthogy azonban az ajánlat oly vasútvonalakat is foglalt magában, melyekre nézve a kormány a módosított s a múlt törvényhozásnak már bejelentett vasúti szerződésben rendelkezett, s a válalkozók, kikkel ama szerződés tervezete megállapittatott, már letelt lekötelezettségüket újabban a jövő tavaszig kiterjesztették, ám az ajánlat tárgyalható sem volt. Egyúttal alaptalannak nyilváníthatjuk a „N. Fr. Pr.“ azon közlését is, mely szerint a két Erlanger és Bauer, a frankobank igazgatója, a pénzügyminiszter által azért hivattak volna Pestre, hogy előlegezési, majd pedig kölcsönüzlet köttessék velük. Az említett urak Pesten vannak ugyan, de a pénzügyminiszter velük csak a zsilvölgyi üzlet ügyében folytatott tárgyalásokat, mely üzletét november 1-jéig, az előleges megállapodás szerint be kell fejezni. A pénzügyminiszter, amennyire mi tudjuk, nem kért tőlük kölcsönre ajánlatot, s az említett urak nem is tettek.“ A „N. Fr. Presse“ legújabb száma egyébaránt ismét azon helyzetben van, hogy a magyar és osztrák miniszterek közt a bankkérdés iránt folyt tárgyalásoknak állítólag hiteles jegyzőkönyvét közölheti. A jegyzőkönyv október 24-én íratott alá s még ugyanaznap nyujtatott át ő felségének. A bevezetésen kívül az egész okmány alig húsz sorból áll és pedig a következő három pontból: Első pont. A monarchia két fele számára egységes pénzérték szüksége elismertetik; kizáratik tehát mindaz, mi ezen egységet zavarná, vagy akadályozná az osztrák nemzeti bankkal való tárgyalásokat e bank szabadalma meghosszabbításának feltételei iránt, mely szabadalom a monarchia mindkét felére kihat; az alkudozások mindenek előtt az osztrák nemzeti bankkal indítandók meg. Második pont: Az osztrák nemzeti bank az osztrák kormány közbejöttével felhívandó, hogy a magyarországi fiókintézeteknél haladék nélkül emelje fel a dotácziót azon mértékben, amelyben 1867 óta az osztrák fiókoknál történt felemelés. (Ez körülbelöl négy millió írttal emelné a magyar fiókok dotáczióját.) Harmadik pont: A két kormány által kiküldendő bizottságok, egyetemben egy az osztrák nemzeti bank által kiküldendő bizottsággal fognak összeülni s tárgyalásba bocsátkozni a bankkal. (E bizottságok Bécsben fognak mintegy két hét múlva összejönni.) A 80 millió frx adósságról, a bankigazgatóságról, a valutáról, a bankalapról a jegyzőkönyv egy szóval sem emlékezik meg, sőt óvatosan kerüli még az államjogi természetű részleteket, úgy látszik, azért hogy mindenek előtt a főkérdés tisztába hozathassék. Ennyit mond a “N. Fr. Presse“ magáról a fontos okmányról, melyet a magyar kormány gondosan titkol, hogy mint az effélék rendesen, egy kis kerülő után Bécsen átjusson tudomásunkra. A fentebbi pontokhoz konjektúraképen csatol a nevezett bécsi lap különböző megjegyzéseket az iránt, miként fog a kérdés további lebonyolítása folyni, ezekre nézve azonban még maguk az irányadó körök sincsenek tisztában és épen ezért küldetnek ki a bizottságok; megemlítendőnek véljük azonban azt, hogy a magyar fiókok dotácziójának a fent említett négy millióval való felemelése már november 1-én lépne életbe. Az országgyűlés egybegyűlte után azonnal elő fognak terjesztetni a minisztérium által a már készen fekvő kataszteri földmérés, és a földadó törvényjavaslatai, valamint a Királyföld rendezése. A fővárosrendezési törvényjavaslat a törvényelőkészítő bizottság által már a miniszteri tanácshoz tétetett át, és az is előterjesztésre készen van. A kataszteri munkálatokról következő adatokat közöl a „M. P.“ : Az állandó kataszter, ide nem értve Horvát- Szlavonországot és a határőrvidéket, jelenleg 364 fizetéses tisztviselőt vesz igénybe ; fölmérési felügyelőség van egy, és egy háromszögméreti hivatal. A fölmérés 1853-ben kezdetett meg. A kataszteri munkálatok eddig összesen 9.720,960 frt. Föl van mérve huszonnégy megye, a Hajdúkerület, és Horvát-Szlavon országok egészen. A fölmért vármegyék a következők : Sopron, Moson, Győr, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Liptó, Zólyom, Nógrád, Torna, Abauj, Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Hont, Bars, Gömör, Szabolcs, Sáros. Fölmérés alatt áll: Árva, Turócz, Trencsén, Nyitra, Bihar és Buda városa és a magyar határőrvidék. A Pest város telekkönyve ügyében kiküldött enquéte-bizottság f. hó 30-án fogja üléseit megkezdeni, miután az igazságügyminisztérium által kidolgozott törvényjavaslat kinyomatva most osztatik szét a tagok közt. A bizottság alakulásánál az elnökséget Panner Tivadar igazságügyminiszter személyesen vitte. Jelen voltak még: Csemeghy államtitkár, Daruváry Déván, Halmossy Endre és Kazay. Pestvárosa részéről Széder Mihály képviselő és Csengey Endre tiszti főügyész Busbach Péter elutazott volt. Levelezés a külföldi hatóságokkal. A hazai rendőri és közigazgatási hatóságoknál újabban azon gyakorlat kezd lábra kapni, hogy a külföldi, különösen pedig a szerb fejedelemségi hatóságokkal tárgyalandó ügyekre nézve minden közvetítés mellőzésével lépnek érintkezésbe. Minthogy ezen eljárás nem csak helytelen, mert könnyen viszálkodásokra szolgáltathat okot, de szabályellenes is, amennyiben a külfölddel való tárgyalások közvetítésére a felség személye körüli minisztérium van hivatva, ennélfogva a belügyminisztérium vonatkozással az e tárgyban kibocsájtott számos rendeletekre ismételve figyelmezteti az ország törvényhatóságait, miszerint a külföldön elintézendő minden hivatalos ügyre nézve az érintkezés ezen módozatának szoros szem előtt tartása iránt hathatósan intézkedjenek. ” A zágrábi hivatalos „Narodne Novine“ 243 számában a lap élén a következő hivatalos közleményt hozza: „O csász. és apostoli királyi felsége 1872 évi október hó 15-dik napjáról kelt legfelsőbb elhatározásával elrendelni méltóztatott, hogy a horvát-szlavon országgyűlés, melynek hozott határozata folytán folyó évi november hó 3-dik napján kellett volna üléseit folytatni, további intézkedéséigl(rendeletig) elnapoltassék. A kir. horvát-szlavon-dalmát országos kormány elnöksége. Október 23-án.“ A fővárosi bandák. Pest, október 26. Egy ember meghalt. A kétségbeesés megölte. A Diana-fürdő valamelyik szobáját kinyittatta magának, forró vérét fölmetszett ereiből kieresztette a meleg vízbe, s szivének minden lüktetése kioltotta életét, miglen az utolsó csöpp elfolyásával az utolsó lehelet is megszűnt kebelében. A halott Hérics közös katonatiszt volt, a pesti játékbarlangok egyik áldozata. Egyszer már szólottunk mi a pesti játékbarlangokról. Akkor azt hittük, hogy a fölháborodott közvélemény hatalmas szava fölébresztendő a kormány, és különösen a pesti rendőrség figyelmét és éber gondoskodását. Csalatkoztunk. Egy kis vita a városi képviselőtestületben és egy kis komédia, melyet Thaisz ur az Urosevics bankjával (Deák-utcza 10. sz.), annak idején rendezett, és néha nagy ritkán egy-egy kávéházi garasos bank lefoglalása tüntetésképen és altatóul ez volt minden, mit a pestvárosi főkapitányi hivatal a játékbarlangok ellen tett. A játék, a rablás folyt és egyre foly. A botrány és a romlás tűrhetetlen. A rendőrség vak vagy bűnös. Mi tovább nem hallgathatunk, kell, hogy fölfedjük a társadalmi örvényt. Kell, hogy kormány, főváros és ország előtt kimondhatatlanul kompromittáljuk a fővárosi rendőrséget. A játék foly. A szenvedély és a csalárdság szövetkeztek az emberek megrontására. Nem képzelődünk mi, hanem szolgálunk adatokkal, mert előttünk ismeretesek az áldozatok, a játékbarlangok fészkei, a banktartók, a játék módjai és a rendőrség viszonya a játékosokhoz. Szólunk, mert kötelességünk beszélni, nehogy a hatóság miatt, mely a közerkölcs fölött őrködni van hivatva, akadálytalanul megmételyeztessék a társadalom. Mert ez romlásnak indult, s ezt nem csak Hérics öngyilkossága bizonyítja. Bizonyítják a játékbarlangok következő áldozatainak históriái : Th . . . . y József vesztett, most többféle csalás és okmányhamisitás miatt a bünfenyitő törvényszéknél fogságba került. Százötven forintos kötelezvényből 1050 frtot hamisított, hogy pénzhez juthasson, melylyel elmehessen a játékasztalhoz, U . . . , egy hitelintézet hivatalnoka, Z . . . vasúti hivatalnok, K. . . távirdai hivatalnok, mindannyian ismert nemes családok ivadékai állomásaiktól megfosztattak játékszenvedélyük miatt elkövetett visszaélések folytán. O. honvédtiszt a játékbarlangokban szenvedett veszteségei folytán hibás magaviselete miatt most áll hadbíróság előtt. R. ezredes, ki mindennapi vendég Káldor urnál nem rég 20,000 frtot hagyott a fosztogatók kezei között. R. honvédfőhadnagy 5000 frtot. A „REFORM" TÁRCZÁJA. Egy bukott lángész. __ Csermák halálának (okt. 25.) félszázados évfordulójára.— [Harmadik és utolsó közlemény.] Csermák működése egybeesik nemzetünk újjászületésével. Csodálatos véletlen. 1772-ben lépett ki a síkra Bessenyei György megnyitandó az irodalom újjászületésének fényes korszakát, ugyanazon évben született e korszak legfényesebb neve: Kisfaludy Sándor, ugyanazon évben halt meg a régibb magyar zene egyik kiváló képviselője: a nő Czinka Panna. 3 Ugyancsak ezen évben született Csermák is. A nemzeti élet és öntudat ébredésével együtt mindazon hiányok és szükségek is feltűntek, melyek épen hátramaradottságát okozták, s mi természetes, mint hogy a fejledező műveltségnek az élethez legközelebb álló két művészetága: a költészt és zene is hatalmas lendületet kaptak. A kor fő jellemvonása a zajos és nyugtalan élet volt; világrenditő háborúk dúltak Európában, az államok és birodalmak sorsa, úgy mint az egyeseké, minden perczben fenyegetve volt; a szellemi téren nem kisebb volt a harcz dühe, végletek álltak szemben egymással: a múlt és jövő; babona és felvilágosultság, anyag és lélek, s Napoleon diadalainak hatása nem volt nagyobb a tudományok vívmányainál. E lázas korszakban, mig egyrészről az ifjak örökös fegyverbe állottak a csatatéren, másrészt az otthon maradt öregeket és tudósokat is folyton izgatta a szellemi harcz, főleg nálunk, hol akkor az ósdiak álltak szemben a Kazinczy mitó iskolájával : mi természetesebb, mint hogy mindenki igyekezett e szomorú kilátások közt életét úgy ahogy lehet, megszépíteni és édesíteni, s a talán már csak rövid időt felhasználni az élvezetekre, vagy bujának és elkeseredettségének adni kifejezést. S épen e kor az, melyben az egész világ legjobban mulatott, Bécs sohasem látott annyi bált, s hallott annyi hangversenyt, mint akkor. S ki nem tudná, hogy apáink sóhajtva emlékeznek vissza azon elmúlt, kedélyes napokra, midőn szívélyes vendégszeretet és barátságtól fűszerezett lakodalomra tánczvigalom következett in aeternum, s a mely korban joggal énekelték: „Bárcsak ez az éjszaka, Szent-György napig tartana!“ Künn és benn folyt tehát a harcz, mindenki részt vett benne, közönyös senki sem maradhatott, a részvét átalános volt, s épen ez jellemzi az újabb európai czivilizácziót, mint azt Guizot „A polgárosodás története“ czimű művében fölülmúlhatlanul fejtegeti. Könnyű belátni, hogy e korszak mennyire kedvezett a zene kifejlődésének. Mindenkinek volt elég baja és vesztesége, s így mindenki igyekezett szórakozást és enyhülést keresni a zene isteni forrásánál. E kornak voltak a világ legjelesb zenészei szülöttei: Mozart, Beethoven, Schubert, Rossini, Meyerbeer és Csermák is. S valóban, soha kedvezőbb időben Csermák nem születhetett volna ! A sok dáridó és mulatság hatalmas élesztője volt a tánczzenének, s a statisztika bizonyítja, hogy épen azon kor volt a szép nem legsűrűbb hódításainak kora: nyakra-főre házasodott mindenki, s igy a lakodalmak is szünet nélkül tartottak. Az ifjak tánczoltak a csárdások és lassúk élesztő zenéjén, az öregek ábrándoztak a palotásnóták fölemelő, s a múlt nagyságra emlékeztető dallamainál ; a huszárok pedig verbuváltak a toborzó lelkesítő zenéje mellett. S ez utóbbi körülmény is sokkal többet tett a magyar zene kifejlesztésére, mint azt gondolnók. Ennek köszönhetjük a toborzó, vagy átalánosabban verbunk mai tökéletesen kifejlett alakját. Ily körülmények közt annál könnyebb és hathatósabb volt. Csermák működése, mivel Lavottában oly mestert és mintaképet nyert, ki a leghamisilatlanabb kifejezője volt nemzete és művészete szellemének : egyszerű, de művészi, világos, de mély. Csak épen Csermák hiányzott még, s ő az üres helyet a lehető legméltóbban töltötte be. Az Ő lángesze, kitűnő képzettsége, és — fájdalom — tragikus sorsa voltak azon nagy mozgató erők, melyek a magyar zenét diadalmasan fejlesztették és vitték előre. S legyen elég ebből annyi, térjünk át most Csermákra, s azon okokra, melyek őt azzá tették, ami, mint emelte ő a magyar zenét oda, ahol most van, vagy inkább, ahol volt, mert kétségtelen, hogy a jelenlegi zenénk alantabb fokon áll, mint akkor volt, s lássuk, mi ő nekünk. Bármennyire tisztelték és becsülték is kortársai Csermákot, azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, miszerint őt nem értették meg. Csak egy tekintetet vessünk Csermák nótáinak kiadásaiba, s azonnal felötlik, hogy a legremekebb darabok hiányzanak, s a legközönségesebb értékűek nagyon sokszor vannak ismételve öt kitűnő virtuóznak, és jó kompozitornak tartottak, de kevesen fogták fel az ő zeneköltési nagy horderejét és jelentőségét. Nem tudták, hogy ő egészen új irányba terelte a magyar zenét, azon hasonlíthatlanul többet lendített, mint Lavotta és társai. Hogy miben áll az ő, szeretném mondani, reformátori jelentősége, később meglátandjuk. Csermáknak a magyar zenéhez viszonya nagyon különös volt. Ha csakugyan Illésházynak volt fia, akkor még lehetne mondani, hogy vérében volt, s csak német műveltsége, és cseh anyja és környezete nem engedték azt nála mindjárt érvényre jutni. De e föltevésnek minden ellene van. Az bizonyos, hogy legalább anyja cseh nő volt, s ő Csehországban nevelkedett, s a szláv zenét itt szívta magába. Nem kölönben az is bizonyos, hogy a német nagy zenészek befolyása alatt ébredt föl tehetsége; sokáig áldozott ő első oktatói benyomásának és emlékének, még akkor is, midőn tőlök eltért a magyar zene göröngyös utait egyengetni. Jó, vagy balcsillaga Magyarországba vetélt, itt a leghíresebb művész és a legszerencsétlenebb ember lett belőle. S ez utolsó körülmény épen oly fontos volt az ő kompozitor életében, mint az előbbiek: amazok alakot, ez tárgyat adott, s a hangot szive mélyében azon burok adták, melyeknek végei ide Magyarországhoz voltak kötve. Sőt épen az vezette rá a magyar zene legvalódibb forrására, épen mint Lavottát. Csermák eleinte Mozart és később Lavotta tanítványa volt. Nem csak mint cseh volt föltétlen híve az isteni mesternek — tudnivaló, hogy a csehek annyira mentek Mozart-imádásukban, hogy mellette senkit sem tartottak nagy zenésznek, s Beethovent is kigúnyolták, műveit kinevették mint styl és gondolat nélküli fércelményeket, a mint azt Ambros úr az „Österreichische Revue“-ben megjelent „Musikalische Briefe“-jében igen szépen megírta — de mint művész is legrokonabb volt vele, s a legodaadóbb bámulattal viseltetett, a drámai zene halhatatlan megteremtője iránt. Ő tőle tanult ízlést és nemességet, könnyűséget és kellemet, s befolyását annyira nem bírta levetkőzni, hogy az ember kétkedik sokszor, ha nem Mozarttól tulajdonította el a neki tulajdonított eszméket, s nem Mozart dicsősége sugaránál melegszik e ? De ő nem lopott, nem volt szüksége rá, amit irt, mind az övé az utolsó betűig. A „Romances Hongraise8“-ben kiadott „magyar“ nótái igazolják állításomat. Csak a végzet, s egyes helyek magyarok itt, különben minden Mozart jellegét hordja magán, eszmemenet és hang, modor és kíséret, csak itt-ott szólal meg egy szokatlan accord, egy váratlan futam, előfutáraiul az ébredő magyar stylnak. Lavotta a magyar zene atyja, s annak, talán mivel tősgyökeres magyar volt, legtisztább művelője. Mozart után ezen ember nyert Csermák vonója és eszméi felett befolyást, az ő mindent megvesztegető édes buja, sírva vigadó nótái s fantasztikus előadási modora által. Tőle tanulta a rythmust és formát; ez utóbbit azonban nem a legtökéletesebben, mert Csermák egyik főhibája marad, hogy a formát tisztán kezelni soha sem tudta, s e tekintetben még Ruzitska is fölülmúlja. Ő szokva volt a német zene tág mezejéhez, s itt kényelmetlenül érezte magát a nyolcz ütényes, négy szakos forma korlátai közt, s ki-kicsapongott néha, így gondolatai vagy hosszabbak voltak vagy rövidebbek, s elvágásra, vagy kitoldásra volt szüksége. S az ő dicséretére legyen mondva, gondolatai legtöbbször hosszabbak voltak, s így elvágásra volt szüksége, mint pl. a Bartay által kiadott 30 magyar közt „Lassú“ néven előforduló nóta triójánál, mely örökre csonka ugyan, de utólérhetlen marad. Viszont a pétervári palotás triójaj oly tökéletes és kerekded, hogy ritkítja párját. Vajda igy volna mostani kompozitorainkkal, kiknek egészen ellenkezőleg toldozásra van szükségök, mert gondolat hiányában művek csak üres czifrázatok és sallangokból, s megszokott elkoptatott frázisok és fordulatokból áll. Ámbár tehát Csermák a formát ellesni nem tudta, de annál inkább a hangot, s ez Lavotta érdeme egyrészt, kinek nyomai mindenütt meglátszanak Csermák művein. Mindenesetre Lavotta több volt Mozartnál Csermákra nézve, míg ez arra tanított meg, mint kell zenét írni, amaz a magyar zenét plántálta át keblébe. S Csermák csak mint magyar zene-kompozitor nyerheti el a babért. Nem hagyhatom említés nélkül azon befolyást, melyet a szláv zene gyakorolt Csermákra. Kétségkívül szláv zene hangzott,bölcsője fölött, a talán anyazenéje is volt az neki. És érvényesítette is ez magát nála víjmi sokszor, csakhogy Csermák a lángész biztos kezével úgy egybeszőtte a kettőt, hogy egymástól elválasztani nem lehet. Nagy későn tudott megszabadulni e befolyástól, hanem akkor örökre megszabadult. A szláv zenéből is hozott át sokat, megtartotta azt, amit megtarthatott, s így gazdagította, tágította a magyar zenét. Íme ezen három főtényező : Mozart, Lavotta és a szláv nemzetiség, vagyis magyar, német és szláv zene összeműködése Csermák lángeszével és érzelmeivel hozták létre azon csodálatos nótákat, melyeket Csermák formája alatt ismerünk. Nem akarok részletes elemzésbe bocsátkozni, talán elfogultságom nem engedné meg pártatlan ítéletet hozni, csak annyit, hogy e zene nem volt méltatlan azon nagy időhöz, melyben született, s azon égen, hol Mozart és Beethowen csillagai fénylenek. Csermáknak is jutott egy kis hely. Csermák nótáit három osztályba lehet sorozni. Magyarok, németek és vegyesek. Tiszta szláv nóta egy sincs köztök. A magyarok 1806—1818-ig a legszebbek és legtökéletesebbek. Körülbelül ez időszakban volt Csermák zenitjén. De termékenysége kisebb volt, hanem értékre nézve e korban komponált legtöbbet. Előbb és utóbb is komponált ő magyarokat igen szépeket, de csak elvétve. A német zenét 1806-ig és 1818 után művelte, ez utóbbi években már őrült állapotban. Tiszta szláv zenét sohasem irt, csak itt-ott elvétve fordul elő egy-egy szláv darab, többnyire a magyarokkal vegyítve. Különben ezt csak 1806-ig gyakorolta, azontúl egy a szláv zenére emlékeztető nótát sem irt. S mind a három fajta művek közül csak a magyar nóták bírnak értékkel. Nem azért, mivel magyar szempontból véve föl a dolgot, a német darabok nem érdekelnének, hanem mivel ezek összehasonlítva az ő palotásai és verbunkjaival, határozottan hátrányban maradnak. A német darabok közt is gyönyörűek vannak, a „Romances hongraises“-ban megjelent 6 nóta közül az öt első igen tökéletes, a hatodik magyar. Hogy épen a második korszakban, t. i. 1806-tól 1818-ig virágzott Csermák leginkább, első pillanatra könnyen megérthető. Addig sokkal nagyobb és hatalmasabb volt még az említettem okok befolyása, sem hogy