Reform, 1872. november (4. évfolyam, 300-329. szám)

1872-11-22 / 321. szám

cziád ismeri őket és — megveti. — Nyilatkozzék, mi­ként vélekedik ön az országos küldöttség munkála­táról ? Az ön szavától függ, egyetértésben és békében lesz-e az ország, s lesz-e vagy nem lesz magyaron Horvátországban! “ 25,000! ~~ á­ jReform* szerkesztőjéhez. — _ Minél nagyobb vagy váratlanabb a poli­tikai vagy társadalmi átalakulás az egyes ál­lamok életében, — annál sűrűbben szülemle­­nek meg azon kérdések, melyeknek, korszerű és gyors megoldása, vagy jó szellemet és elé­­gültséget, — avagy reakcziót eredményez, és ez utóbbi esetben az állami életnek minden irányú fejlődését, — nehezíti és gátolja. Tudjuk, mert átéltük, hogy hazánk 1848. óta az átalakulásnak hány fokozatán ment keresztül, és ha 1867. óta jövőnk hajója biz­tosabb kikötőben horgonyoz is, a biztosság korántsem oly nagy, hogy immár összetett karokkal nézhetnénk a jövő elébe. Sőt ellenkezőleg, legújabb politikai vív­mányaink európai állást, — politikai függet­lenséget, — és diplomatikai tekintélyt kölcsö­nöztek ugyan nemzetünknek, — de azért sem a nemzetnek életrevalóságát, sem a veszély­ben kitartást, — sem állami jövőt, — legke­vésbé pedig társadalmi belfejlődésünknek si­keres lefolyást nem biztosítottak. A mint belviszonyainkat napról-napra fejlődni látjuk, a remény, — hogy hazánk ál­laméletének tekintélyes külkeretében egy ál­landó becscsel, értékkel és hivatásos jövővel biró képpel is már bírnánk, — valljuk be őszintén, — még igen távol esik tőlünk. Távol vagyok attól, hogy a kormány ál­tal eddig a nemzetnek tett szolgálatokat ke­­veselném, — de kicsinylem ezen szolgálatokat és pedig azért, mert a teljesített szolgálat költ­ségei felülmúlják az eredmény értékét. Értem itt belviszonyainknak nehézkes és mégis roppant költséggel járó fejlődési lefo­lyását. Eltekintve az égetőleg szükséges törvény­kezési és közigazgatási viszonyaink rendezé­sétől, mindenek előtt már a jelenlegi állami gépezet sem alkalmas többé az említett szer­vezéseknek keresztülvitelére. Nem alkalmas, mert nélkülözi az egysze­rűség és egyöntetűség előnyeit, mert ezeralak­­zatú, s ennek folytán hosszadalmas, nehézkes és a­mi a fő, még igen költséges is. Szervezetlen állami gépezettel lehet ugyan kormányozni, de mily áron és meddig ? Az árt napról napra emelkedni látjuk, hogy meddig, ki tudná megmondani! Hazánknak, nem véve a megyei, városi, községi és magánintézeti tiszteket, 25,000 m. k. államtisztviselője van. Ezen számhoz nem kell kommentár. Há­romszáz év előtt 25000 emberrel hazánknak függetlenségét védelmeztük a törökök ellen, ma 25000 állami tisztviselővel, rendes, gyors és megbízható belközigazgatást és igazság­szolgáltatást nem tudunk gyakorolni. Ha tehát annyi jó és nemes akarat mel­lett, s daczára ezen tekintélyes tisztviselői had­nak az államgép által teljesített szolgálatok még­sem ütik meg a közelégültség mértékét, nem lehet sokáig kételkednünk az iránt, hogy állami gépezetünk sem nem kerekded egy­­másbavágó járású, sem nem olcsó. Minthogy pedig számos belkérdéseink el­intézésére épen megint csak az állam eszközei szolgálnak, igen természetes, hogy az állam­­gép újjászervezése lenne egyik fő feladata je­len kormányunknak. Ezen szervezés nemcsak egyszerűsítené és könnyítené a megoldandó kérdések halma­zát, de siettetné is, mi tekintve az idő és anyag mai drágaságát, csak áldásosan hatna vissza belviszonyainkra. Látjuk és tapasztaljuk, hogy a kormány eljárásában az egyoldalúság téves nézeteit ki­kerülni akarván, nevezetesebb országos ter­mészetű kérdéseknél, már jól eleve a czélba vett intézkedések előtt, szakférfiakat hív egybe és azokkal vitatkozik; tegye a kormány ugyan­azt az államgép újjászervezésének kérdésé­ben is. Hívjon össze a 48 előtti, a Bach-korszak­­ból, az 1861—1867 provizórium és jelenleg szolgáló tisztviselőiből egy ily­en gyetet és bízza meg azon férfiakat, kik nem rang, de értelmi­ség és szabadelvűségek alapján lennének ki­­jelölendők egy oly terv kidolgozásával, mely az eddigi hivataloskodásnak egyszerűsítését és egyöntetűségét tűzné ki czélul, és meg fog győződni, hogy talál minden időszakból ily bátor férfiakat, kik nemcsak azt fogják beval­lani, hogy a jelenlegi szervezet sem nem meg­­bízható, sem ki nem elégítő; de hogy Ma­gyarország belkormányzatát egészen más alap­ra kell fektetni, hacsak azt nem óhajtjuk, hogy az államhivatal nem tekintve az idővel a rendes jövedelmeinkből úgy sem fedezhető költségeit, ne legyen egyéb mint ellátás a ke­­gyenczek, kiváltságosak számára, egy nagy menhely a rang és könnyű életmód után haj­­hászó elkorcsosodott értelmetlenségnek. Cívis: erélyesen viszonozták ugyan lövéseinket, de a túl­erő ellen sikert nem igen mutattak föl. Két órai he­ves ágyúzás után, majd az egész város lángban ál­lott, rémséges fényt vetve az egész környékre. A vé­dők nem is fejtettek ki tovább ellenállást, hanem fel­húzták a békelobogót, egyszersmind 6 tekintélyes Marabut (törzsfő) küldtek táborunkba alkudozás vé­gett és egyszersmind keresekül. Az alku, melyet az arab bureaux főnöke, a föld népét behatóan ismerő törzstiszt vezetett, szabad elvonulás feltétele alatt meg is köttetett. Alig, hogy a béke megköttetett, az előbb oly megátalkodottul verekedő beduin lovasok most már barátságos szándékkal, fegyvertelenül jöttek kö­rünkbe. Részemről örültem e rövid, de veszélyes hadjárat ily gyors bevégeztén, mert tizenkét nap óta, csak most hunyhattam le először szemeimet. Hiába­ az emberi természet már olyan, szereti a változatos­ságot. Hosszas napfény után óhajtjuk a , . . . vész zongoráját, melyből a harcz menydörgése szól.“ És akkor, ott a­­ szilaj csaták borzalmasan nagyszerű küzdelmei közt újra érzünk, ismét éledünk. Hanem mikor .... „kitombolt a vészharagja“ keblünkben és . ... „kifáradt a viszály a csatában“ akkor oly kedves leszen ismét előttünk elmélázva hallgatni a szorgalmas méh dongását és figyelni a berek csalo­gányának édes lágy dalát, vagy pihenni a kedves kebelén, — vagy nézni a pajzán gyermekek virgoncz szökdelését. Midőn hajnalodni kezdett, már csak itt-ott lehe­tett még látni egy-egy felcsillámló tűzfényt a város­ban, és mikor a Sejk visszaérkezett, s követei aláír­­ták a békét, már a nap is felkelőben volt. Bevonul­ván a leperzselt városba szomorú látvány tárult föl előttünk. Az utczák kormos falai mellett siró anyák, bánkódó apák, jajveszéklő, árván maradt gyermekek voltak láthatók; az egyik megölt rokonát, a másik elvesztett vagyonát kesergé. Ha a katona büszke volt elébb diadalára, midőn férfi férfi ellenében küzdött, az ember most mélyen elszomorodott, látva a gyászt, halva az átkot, melyet kétségbeesett anyák és özve­gyek a győző ellenség fegyvereire szórtak. A román fejedelem bajai. [Saját levelezőnktől.] Bukarest, november 16. Régi dolog, hogy nem maguk az elkövetett hi­bák teszik tönkre az államot, hanem inkább az, hogy a hibát elkövető államférfiakat megtűri, s továbbra is elnézi káros működését. Costaforu úr megbocsáthatlan hibát követett el, midőn a görög konzult Braihtban letette hivataláról. A porta akár Mithad, akár Rusdi pasa által vezérel­tetve, semmikép nem tűrheti, hogy megbizó leveleit ekép fölfüges­szék. Ha oly eljárás egy más nagyha­talmat képviselő ügynök irányában követtetik el, mint a minőben a mondott hellén ügy­viselő részesült, bizonyos, hogy nagyobb összeütközések keletkeznek. Itt tehát semmi praeczedenst nem szabad engedni. Mithad pasa már régebben nyilatkozott a kép, és Rusdi épúgy gondolkozik, miről a porta utolsó jegyzéke világosan tanúskodik. De csalatkoznék valaki, ha azt hinné, hogy Costaforu uram belátta hibáját, és hazáját tisztességesen ki akarja húzni a hínárból. Ko­rántsem. A mi miniszterünk még egy lépéssel többet is tett. Alkalmat adott, t. i. s lehetőséget egy rövid röpirat megjelenésére, melynek föladata volna, hogy megmutassa, miszerint az ország autonómiája a meg­­bízó levelek ily megsemmisítését megengedi. Belát­ható, hogy ezt csak nagyon is­zofisztikus úton lehet bebizonyítani. Nem is a bizonyítékon fekszik a fősúly, hanem magában a tényben,­ hogy külügyminiszterünk ez állítást nyilatkoztatta. Ezen legújabb divatú „bra­­vour“ mindenesetre sok vizet fog zavarni a Bosporus partjain. A nagyhatalmak nagyon rosz néven veszik ez alapjában oly gyermekes vitának tűhelyre állítását. Osztrák-Magyarország és Angolország tehát kezükbe vették az ügyet, de a mint sejthető, a közbenjárás aligha fog sokat használni. Első Károly román fejedelem úgy látszik a leg­nagyobb szükség nélkül nem akarja elbocsátani a jelenlegi kabinetet. Ő ugyanis aránylag legnyugal­masabban és legbiztosabban a mostani minisztérium mellett érzi magát. Costaforu azonban korántsem hajlandó a porta követeléseinek annyira tekintetbe­vételére mint Görögországéinak. Nem is szabad más­kép cselekednie az ellenzék magatartásával szemközt. A vörösek máris árulónak nevezik, és ha lépését vis­­­szaveszi, akár mindjárt­­ kereket oldjon. Maga a tö­meg is föl van ingerelve ellene. Aztán még nem tu­dom, váljon maga a fejedelem hajlandó-e az enge­désre. Most ismeretessé lett nálunk az 1866-ik évi október havában kiadott formán, és „Romanulu“ s mind a többi lapok jajveszékelnek, hogy oda van az ország joga, önállósága. „Hogyan csorbittathatta Ro­mánia fejedelme abbeli jogát, hogy annyi katonát tartson a mennyi szükséges ?“ „Hogyan ígérhette, hogy a román érmekre török jelvényeket is véset?“ Ilyetén kérdéseket intéznek a lapok a nemzethez, és és e mellett szidnak s fenyegetnek, sőt magát a hoszpodár személyét sem kímélik. A hivatalosak, hogy a lármát kissé lecsillapítsák, most azt a mesét költötték, hogy a fejedelem a szultántól egy ajándé­kot kapott, melyben, midőn otthon jobban megnézé a hírhedt Fermánra ismert­ Risum teneatis! otrom­bább egy mese alig létezett még. De e mese eléggé mutatja mily nyomorult helyzete van a fejedelemnek hogy ilyes fegyverekhez kénytelen nyúlni. Különben ha most enged akkor ugyan isten hozzádot mondhat országának. Másrészt azonban, mint tudom a porta részéről sem hajlandók semmikép az engedésre. Stambulban most erélyesebb politikára gondolnak. Elég soká próbálgatták az engedékenységgel a birodalom ká­rára, így állnak most a dolgok, s végső szavam is az, hogy épen ezért keveset fog használni a kibé­külésre nézve a három hatalom közbenjárása. Changarnier tábornoknak Gambetta elleni interpellá­­cziója képezte, meglehetős zavarosan végződött. Thiers a royalistákat, kik az „ideiglenes kormány“ kifejezést használták , nemcsak egyenesen fölszólí­totta, hogy alakítsanak végleges kormányt, hanem a bizalmi kérdést is fölvetette. Több indítványt és napi­­rendre­ térést tettek és vetettek el, s végre is a leg­­szintelenebb fogadtatott el 267 szóval 117 ellen. A többrendbeli szavazás két örvendetes eseményt kon­statált. Benoist d’Azy indítványának elvetése bebizo­­nyítá, hogy a kormány fő kérdésekben biz egy, habár csekély republikánus többséggel. Azonkívül a köz­­társaságiak a különböző szavazások alkalmával cso­dálatra méltó politikai tapintatukról adtak bizonyságot. Midőn Thiers hozzájárult a Mettetal-féle napirendhez, mely a grenoblei beszéd tanait kárhoztatta, akkor az egyesült baloldal, számra nézve mintegy 250, a sza­vazástól visszavonult. Másrészt a hétfői ülés lefolyása eléggé bizonyítja, hogy a kormány korántsem szán­dékozik a monarchisták óhajának engedni, s az úgy­nevezett radikálisokkal, vagyis republikánusokkal szakítani. A „Corres. Hav.“ jelentése szerint a balközép legközelebb több alkotmányi indítvány megtételét fogja kezdeményezni. Ez indítványok vonatkoznának Thiers köztársasági elnök hatalmának négy évre való meghosszabbítására, a kamara részenkinti megújítá­sára és egy felelős minisztérium kinevezésére. Végül állítják, s e hírt az orleanista „Frangais“ is terjeszti, hogy Thiersnek szándékában van, ez alkotmányi kér­déseket plebiscitum által szentesittetni. A jelentésnek ez utolsó része elégséges, hogy az egésznek valóságát kétségbe vonjuk. Mert sajnos volna, ha Thiers állásá­nak megerő­sítésére ily imperialisztikus eszközhöz folyamodnék, a­helyett, hogy teljhatalmát egy újonnan választott konstituante kezéből venné. Az olasz kormány, mint a „Nazione“ írja, a tartományi szerzetes­rendek megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot mindenekelőtt a kormánypárt elé akarja terjeszteni, hogy vele a főpontokban egyetér­tésre jusson. Az olasz parlament többségének tagjai, daczára az egész sajtó által kimondott megrovások­nak, oly hanyagok, hogy az egyetértés e fontos tör­vényjavaslat főpontjaira nézve csak ezután jöhet létre, miután a legtöbb képviselő még Rómától tá­vol van. Ugyanezen lapnak írják, hogy a kúria melletti franczia követ, Bourgoing Thierstől utasítást kapott, hogy a pápánál panaszt emeljen azon ellenséges ma­gatartás miatt, melyet újabb időben a franczia püspö­kök mutatnak a kormány iránt, és kérje a pápát, hogy küldjön parancsolatot e magatartásuk megvál­toztatására. Sp­anyolországból nem régen miniszteri változásokról szóló hírek jöttek. Mind e hírek azon­ban nem bizonyultak be valósnak, mert az egészből csak annyi igaz, hogy a hadügyminiszter, Córdova tábornagy Cubába megy saját kérelmére, mint pa­rancsnok, s a kormány helyébe utódot keres. Néme­lyek Gaminde tábornokot említik, mint uj hadügy­minisztert, míg mások számára a portorikói parancs­nokságot tartották fel. Volt szó Baldrich tábornokról is de nem komolyan, mert ő nem népszerű ember, s­őt teszik felelőssé az iránt is, hogy a karlista felkelést még mindig nem nyomta el, sőt Cataloniában való­ságos briganti állapottá fejlődött ki az egész. Ugyanis most már bizonyos, hogy a kataloniai karlisták semmi összeköttetésben nincsenek a bask tartományok Navarra karlistáival, és az egész kar­lista felkelés csak köpönyeg a rablásra, miért a pap­ság is egészen visszavonult. Ily körülmények közt feltűnik, ha egy karlista lap hozza a hírt, hogy Don Carlos épen most ment Párisba, hogy ott a franczia legitimisták garancziája mellett kölcsönt vehessen fel. Valószínűleg az egész hír csak a kacsa. A kortesben még mindig a letéti bank alapításáról és a párisi bankkal kötendő kölcsönről foly a vita. A republi­kánus párt természetesen minden erejét megfeszíti, hogy az előterjesztés megbukjék. Pi y Margal a kor­­test azon nyilatkozattal lepte meg, hogy ha pártja kerül kormányra, a mostani kormány által elvállalt pénzügyi kötelezettségeket nem fogja elismerni. E szavak annyival inkább nagy feltűnést okoztak, mi­vel Pi y Margall átalánosan mindent megfontoló fér­finak ismertetik. Mindezek daczára azonban a két előterjesztés előreláthatólag nagy többséggel fog el­fogadtatni. KÜLFÖLD, Pest, november 21. A berlini lapok azon hírt hozzák, hogy a felsőháznak úgynevezett uj frakcziója, melynek tagjai féllábbal a múltban, féllábbal a jövőben akarnak ál­­lani, azon óhaját fejezte ki, hogy a kormány kísértse meg nézetét keresztül vinni, új fölsőházi tagok kine­vezése nélkül is. De ez óhaj már késő, mert el van határozva az új fölsőházi tagok kinevezése, sőt a távíró 70-re teszi azok számát, kiknek feladatuk lesz túl­szárnyalni a feudalisták csoportját. Arnim grófnak, a németországi párisi kö­vetnek visszalépéséről szóló hír újból fölmerült, és pedig most, mint bizonyos tény. Az „Augsb. Alig. Zig“ egyik berlini levelezője erre vonatkozólag a követke­zőket írja : „Arnim grófnak viszonya a párisi előkelő világgal szemben Párisba visszatérése óta nemcsak nem javult, de roszabbra fordult. Nem lehet tehát meglepő, hogy Arnim gróf határozottan kifejezte azon kívánságát, miszerint egy rá nézve már elvisel­hetetlenné vált állástól fölmentsék, és Rómába vissza­helyezzék, hova vonzalmai is csalják. Hogy e kíván­ságnak elég fog tétetni, nem szenved kétséget; csak­­hogy most természetesen Arnim grófnak nem a régi állásába visszahelyezéséről lehet szó, hanem a meg­halt Brassier de St. Simon helyébe lépéséről. E körül­mény nagy változást idézne elő a berlini kabinetben, mert nem más, mint Eulenburg gróf, a belügyminisz­ter van kiszemelve Arnim gróf párisi helyét betölteni. Azt állítják, hogy Eulenburg grófnak már régi kíván­sága, ismét a diplomácziai téren szolgálni, és hogy ő most inkább, mint valaha, törekszik miniszteri tárczá­­ját a párisi követséggel fölcserélni, miután már régen igazságtalan megtámadásoknak czéltáblája minden párt részéről. Bismarck herczeg teljesen méltányolja kollegájának indokait, s kívánságát annál örömes­ebb teljesiti, mivel ez által kívánt alkalma nyílik, miniszté­riumát egyöntetűvé tenni. A franczia nemzetgyűlés hétfői ülése, melyről már megemlékeztünk, s melynek főtárgyai különfélék. Pest, november 21. [H­i­v­a­t­a­l­o­8.] A szabadkai állami tanítónő képez­­dében Mezey Ignácz rom. kath segédlelkész a r. kath­. és Aradszky Jakab gör. ker. diakónus a gör. ker. vallástanitás­­sal bízatott meg az egyházi főhatóságok ajánlatára. [Érdemrendek.]Ő felsége ismét több rend­jelt ajándékozott különféle török ügyviselőknek, ugyanis : a vaskoronarend nagy keresztjét Mahmud pasa kereskedelmi miniszternek, a Ferencz-József­­rend nagykeresztjét Jussuf beynek, a fővámhivatali igazgatónak, Karacheodori Sándor külügyminiszteri államtitkárnak, Serkis effendi római követnek, Niazy beynek a díván nagykanczellárjának, a Ferencz-Jó­­zsefrend komb­ur keresztjét a csillaggal Munir Bey­­nak, Edward effendinek és Mehmed beynek; a máso­dik osztályú vaskoronarendet Arzuman effendi, Chau­­nes effendi és Parnis effendi külügyminiszteri tanács­nak ; a Ferencz-Józsefrend komb­ur keresztjét Rifaat bey és Ahmed Refik beynek ; a Lipótrend lovagke­resztjét Ehdem beynek, a külügyminisztérium titkárá­nak a harmadosztályú vaskorona rendet Ismail bey és Jakub effendinek, s végre a Ferencz-Józsefrend lo­­vagkeresztjét Nischan effendi és Vekil effendinek. [Jótékonyság.] Samassa József szepesi püspök a lőcsei nagy gymnáziumnál húsz szegény sor­sú tanulót iskoláztatván, azok szellemi kiképeztetését jelentékeny anyagi áldozattal teszi lehetségessé. [A királyi bíróságok által letartóz­­tatott egyének után járó rabtartási költségek.] Azon fölmerült kérdés folytán, hogy váljon a királyi bíróságok által letartóztatott egyé­nek után járó rabtartási költségeknek behajtása köz­­igazgatási végrehajtás útján eszközölhető-e, s a kirá­lyi ügyészségeknek ily tárgyú megkeresvényei föltét­lenül teljesíthetők-e ? az igazságügyi miniszter oda nyilatkozott, hogy a királyi bíróságok által letartózta­tott egyének után felmerült rabtartási költségeknek behajtása közigazgatási végrehajtás útján nem eszkö­zölhető mindaddig, míg az iránt a törvényhozás in­tézkedni nem fog. Az érintett költségek behajtása körüli eljárást a börtönök és fogházak háztartási szükségleteinek meghatározása, azok fedezésének, s az erre vonatkozó szerződések megkötéseinek módja, valamint a számadások vitele iránt az igazságügymi­niszteri 11.216/1872. számú rendeletének 85. és 86. §§-a körvonalazza. Ezen szabályrendelet értelmében a kérdéses költségek biztosítására és behajtására hi­vatott királyi ügyészségek törekvése mindenek előtt oda irányul, hogy azon költségek az elmarasztalt egyén által önként téríttessenek meg, vagy azok va­gy­ontalansága igazoltassák, s e czélból fordulnak a királyi ügyészségek szükség esetén olykor a köz­igazgatósági hatóságokhoz is, az esetre pedig ha az ö­nkéntes megtérítés megtagadtatott, a polgári tör­vénykezési rendtartás szabályai szerint járnak el. Ezeknél fogva a többször említett költségek behaj­tása közigazgatási végrehajtás útján nem eszközöl­hető ugyan, a királyi ügyészségek részéről a köz­­igazgatási hatósághoz fent jelzett irányban intézett megkeresések azonban az eljárás egyszerűsítése és gyorsítása, valamint az államkincstár érdekeinek meg­óvása tekintetéből mindenkor foganatositandók. [Vukovich Sebőről Fáik Miksajma a „Pester Lloyd“ tárczájában „F“ jegy alatt igen ér­dekes megemlékezéseket ir. A derék férfiú az utolsó nyári idényt Kissingenben, e regényes fekvésű bajor fürdőben töltötte, melyben minden évben összejő egy-egy magyar telep, s azért is van, hogy a fürdő forrásainak elnevezései közt akár­hány magyar név­vel találkozunk, mint „Rákóczy-forrás“ stb. Vukovich Kissingenben akart gyógyulni emésztő szívbajából. Az idény alatt láthatólag erejéhez tért is, de ez az egészséges testalkatú férfiúnak utolsó tiltakozása volt mintegy a közelgő enyészet ellen. Kissingenből hőn szeretett Londonjába ment, miután a kissingeni ma­gyaroknak megígérte volt, hogy október 20-ára bizo­nyosan köztük lesz ismét a magyar fővárosban. A sors máskép akarta, s a jeles hazafi idegen földön adta ki nemes lelkét. Vukovich mint politikus — úgy­mond Fáik — sajátságos összevegyülése volt a radi­kalizmusnak és konzervativizmusnak. Szerette a régi magyar alkotmányos rendszert, s attól sehogysem tu­dott megválni. E tekintetben csökönyösen konzerva­tívnak mutatkozott. Másrészt meg az idealizmusig vitt radikális nézeteket táplált. E politikai nézetve­­gyülék fölött azonban magasan és szenny nélkül ál­lott lángoló hazaszeretete, s a nemzet iránt érzett mély kegyelet. Vukovich mint ember magába zár­kózott, teljesen angol jellemű volt, kihez nehezen le­hetett hozzáférni, de ha valaki keresztül törtetett ri­degségén, e zárkózott modor mögött egy meleg, pezsgő, rokonszenves kedélyt talált, mely mindenki előtt kedvessé tette az elhunytat, ki vele közelebb vi­szonyban állani elég szerencsés volt. Hazája után Angolországot szerette leginkább, s volt is neki ez országban, hol a száműzetés keserű éveit töltötte, számtalan barátja. Vukovich utolsó éveiben rendkívül rövidlátó volt már, úgy­hogy, mint barátja Fáik meséli, megtörtént hogy tej helyett sót öntött poha­rába, és az asztalnál — igazi angol előzékenységgel — a mellette ülő hölgy vállára gyakran a szalvétát akarta tenni a felöltöny helyett. Ilyenkor aztán ba­rátjai nem tarthatták a nevetést, s a maga kontójára ő is jó szót nevetett. De e nevetésben mindig volt va­lami keserű mosoly, melyet csak a leginkább beava­tottak olvastak ki vonásaiból. Vukovich sokat hánya­tott életének volt ez kifolyása. „Szegény! — úgy­mond Fáik — az utolsó óráig ragaszkodott pedáns pontossággal az előirt, gyakran egészen fölösleges fürdőszabályok legkisebb részleteihez. Mint ki tudja, hogy mindenhez jó kapaszkodni, semmit sem mulasz­tott el e „Curregel“-ekből. Szívbajban halt meg, mely elől a hires fürdőben hiába keresett menekülést. [A K . ..féle játékbanl­angja megye­ház-tér és sarkantyus-utcza sarkán tegnap este 10 óra után a kapitányság közegei részéről látogatásban részesíttetett, de mely egy­némely ki nem derített kö­rülmény s­tán a rendőrség habozó fellépése folytán csak kis részben vezetett sikerre. A rendőrség K. la­kásán a törvény nevében bebocsáttatást kért. Belül­ről azonnal szintén megszólalt K. úr hangja: „nyis­sátok ki!“ de ennek daczára az ajtó csak mintegy 8 percznyi várakozás után nyílt meg, hol K. a kül­dötteket az előszobában meglehetős nyájasan fogadta, jövetelük okát s czélját tudakolván. A biztos ezt elő­adván, a lakásba bocsáttatást követelte, mit K. szí­vesen megengedett, de a szobába vezető ajtó be volt zárva, s K. ur folytonos biztatása daczára ismét csak hosszabb várakozás után nyílt meg. A szobában egy roulette-asztal állt, s egy ruhaszekrényben nagy m­en­­­nyiségü kártya, több croupi­gereblye s egy zacskó­ban sok roulettegolyó találtatott. A roulettegép azon­ban az asztalból ki volt emelve. Midőn a rendőrség a következő szobába akart hatolni, K. az ellen tilta­kozott, hogy neje és leányai hálószobájába férfiak éjnek idej­é­n bemehessenek, de a rendőrök a jó kez­det által felbuzdítva, az ajtó erőszakos kinyitásához készültek, midőn az ajtó felnyílt s abban K. neje jelent meg, védelmezendő háziszentélyét az idege­nek betolakodása ellen, a szentélyben azonban a rendőrök úgy vették észre, hogy az egyik ágyban fekvő leányon kívül a játékhoz tartozó szerek is rejtetnek. A házinő erélyes fellépése azonban annyira imponált a rendőröknek, hogy a hálóterembe nem mentek be. Két más rendőr a konyha felöl kerülvén a lakásba, a harmadik szobában a házigazda fiát négy úri egyén társaságában szivarozva találta. A házi szolga elfo­gatott, egy vendég pedig, ki elillanni akart, a kapu­nál egy rendőr által elfogatott. A szolga azt vallja, hogy egy éve áll K. szolgálatában, tudja, hogy es­ténként 15 — 20 vendég jön össze gazdája lakásán, s a szobákból néha hangos káromkodás hallatszik ki, de hogy mit játszanak bent, nem mondhatja, mert a szobákba este be nem bocsáttatik. A tegnapi látoga­tás alkalmával hét vendég volt ez ütt. Ezek közül kettőt a rendőrség nem talált. K. háziszentélyének megzavarása miatt elégtételt készül keresni. — E napon itt nyilván nem volt rendes játék. [Prielle Kornélia asszonyt] a jeles mű­vésznőt, férje , Szerdahelyi Kálmán elhunyta alkal­mából mindenünnen fölkeresik a részvétnyilatkoza­tok. Az ismerősök, barátok legtávolabb helyekről si­etnek egy pár vigasztaló szóval enyhítni a veszteség fölötti fájdalmat. A fővárosban a főrangúak köréből is többen keresik föl a lesújtott művésznőt, biztosítni őt, hogy bánatában számosan osztakoznak. A nem­zeti színház igazgatója a leggyöngédebb figyelemmel van a művésznő iránt, kit fölkért, hogy csak akkor lépjen föl, midőn egészsége­s kedélyállapota minden legkisebb hátrány nélkül megengedi. A művésznő játékában valószinüleg csak jó darab idő múlva gyö­nyörködhetik ismét a közönség. [a li­p­ó­tvár­o­s­i te­mp­l­o­mté­r­i iskola­széke] a folyó iskolaévben G­ö­r­l Károly elnöklete alatt háromszor tartott ülést. Az alakuló ülésben Bu­rián Jánosnak sajnos visszalépése után elnöknek Dr. Görl Károly, alelnöknek Dr. Bellágh József, gondnoknak ifj. Gie­szrigl Károly és jegyzőnek Körösi József választatott. A tanítókat P­e­r­c­z­e­r és Baselmayer igazgatók, valamint Vajdaff­y és Rusz tanítók képviselik. Az iskolaszék első fel­adatát a hittani órák beosztása képezte, mely ügyet kivált azon körülmény nehezíti, hogy a katholikus hitelemzők lelkészi teendőik által is lévén igénybe véve, a hitelemzést nem adhatják elő az erre egyedül alkalmas órákban, minek folytán a városi hatóság mint a katholikus hitközség patronusa fölkéretik ar­ról gondoskodni, hogy a katholikus gyermekek szá­mára külön hittanár alkalmaztassák. — Hiányt szen­vedvén az iskola fölszerelésekben, ezen körülmény megvizsgálására albizottság küldetik ki, melynek je­lentése folytán a szükséges beszerzések elrendeltet­nek. L­e­i­t­n­e­r M. L. a szegény gyermekek ruház­­tatására 200 frtot ajánl fel, egyúttal indítványozza, hogy e czélra gyűjtések rendeztessenek. Ígéri, hogy azon eset­re, ha ily módon a szükséges összeg­ ki nem kerülne, a hiányt a jövő évi gyűjtésig előlegezi. Ezen nemes ajánlat köszönettel elfogadtatván, a gyűjtések foganatosítása elhatároztatik. A szülők hirdetmények által fognak fölhivatni, hogy gyermekeiket a törvény értelmében taníttassák, a háznál tanítottak lajstromba foglalan­­dók, és az év végével megvizsgálandók. Azon szü­lők, kik gyermekeiket nem taníttatják, meg fognak büntettetni. Körösi indítványára a városi tanács föl­­kéretik, hogy a katona­állítási összeírás alkalmával a tanköteles gyermekek is írassanak össze; ugyanannak indítványára a szaktanítók fölhivatnak véleményes jelentést tenni arról, vájjon nem volna-e egészségi és nevelési szempontból kívánatos a legalsóbb leány­osztályokban a kézimunkát nem a közésen kezdeni ? Gödi elnök figyelmeztetésére a desinfekeziói teen­­dőkre különös figyelem fog fordittatni. A tanítótestü­let fölhivatia, hogy egy kis természetrajzi mú­zeum felállításár­ól jelentést tegyen, valamint hogy egy tanítói és tanulói könyvtár mikénti életbelép­tetéséről behatóan tanácskozzék. [A kolera állásáról] ez évi november hó 21-én beérkezett tudósítások szerint Budán novem­ber 20-án 11 újabb koleraeset merült fel; ebből esik Krisztinavárosra 1, Tabánra 2, Vízivárosra 1, köz­kórházra 1, irgalmi kórház 6. Ehhez hozzászámítván az ápolás alatt maradt 105-öt, az összes beteg létszám 116, ezek közül meggyógyult 11, meghalt 6. Október 18-ka óta összesen megbetegült 616, kikből meggyó­gyult 294, meghalt 223, gyógykezelés alatt maradt 99. A katonák között november 20-tól 21-ig megbe­tegült 1. Ehhez számítván a gyógykezelés alatt maradt 31, az összes beteg létszám 32. Ezekből m­eggyógyult 8, meghalt 1, további ápolás alatt maradt 23. — Pes­ten 1­ O-ától 21-ig megbetegült 18, ebből esik : a bel­városra 1, a Terézvárosra 3, a Ferenczvárosra 2, a köz­kórházakra 12. Ehhez számítván az ápolás alatt maradt 165, az összes beteg létszám 183, ebből meggyógyult 11, meghalt 10. A járvány kezdete óta összesen meg­betegült 393, ebből meggyógyult 87, meghalt 144, további gyógykezelés al­att pedig maradt 162. — Szathmár megyében Tiszabecsen november 20-án hat egyén esett kolerába, mindannyian gyógykezelés alatt vannak. — Gömör m­egyében Herka köz­ségben november hó 20-án egy koleraeset merült fel, mely halállal végződött. — Kassán a kolerabete­gek szám­a eg­gyel szaporodott, meghalt egy, az eddig megbetegült 27 egyén közül meghalt 15. — Zemplén megyében a Szilvás-Újfalu mellett dol­gozó vasúti munkások között 11 koleraeset merült fel, melyből 3 halállal végződött. [A központi kolerabizottság] mai ülésében a tiszti főorvos jelenté, hogy ma reggeltől estig a városban 9 eset fordult elő. 1 a belvárosban, 5 a terézvárosban, a józsefvárosban 1, ferenczváros­­ban 2. A kórházba 4 egyén szállíttatott. [A budai h. tiszti főorvos jelentése szerint a kolerajárvány november 20- k áig bezárólag következőleg áll:A no­vember hó 20-káig szaporodott 11, ezekből esik a Krisztinavárosra 1, Tabánra 2, Vízivárosra 1, köz­kórház 1, irgalmasok kórodájára 6. Meghalt 6, még­pedig a várban 1, a Vízivárosban 1, országúton 2, Újlakon 1, irgalmasok kórodája 1. Az egész járvány alatt megbetegült 616, meggyógyult 294, meghalt 223, gyógykezelés alatt maradt 99. A halálozásból esik a várra 15, Krisztinaváros 11, Tabán 42, Vízi­város 32, országút 11, Újlak 3, kültelek 2, közkór­házban 47, az irgalmasaknál 60, összesen 223. [Az olasz kormány a kolerának Ma­gyarországba­n keletkez­ése folytán kö­vetkezőleg intézkedett.A Magyarországból érkező szállítmányok, áruczikkek és utasok Olaszor­szágba csak úgy bocsáttatnak be, ha hiteles okmán­­nyal bebizonyíthatják, hogy mind a szállítmányok, mind az utazók legalább öt napig tökéletes egészsé­ges és kolerajárvány mentes helységben tartózkodtak. E bizonyítványoknak az illető törvényhatóság részé­ről kell kiállítva, és lehetőleg a Pesten székelő olasz királyi főügynökség, avagy a temesvári olasz királyi alügynökség által hitelesítve lenniök. Ezen intézkedés foganatosítása öt nap múlva kezdődik, mely idő le­­folyta után, minden oly utazó s szállítmány, mely oly helyekről érkezik, hol a kolera uralg, az olaszor­szági határokról vissza fog utasittatni. Az egészségi bizonylatokkal ellátott utazók szállítmányok és áru­czikkek a határokon még orvosi vizsgálatnak és chlorral való fertőtlenítésnek fognak alávettetni. [A budai kávéházak és vendéglők záróráinak meghosszabbítása.] A budai kávésok és vendéglősök folyamodtak a tanácshoz, hogy a kolerajárvány alkalmából elrendelt zárórák szüntessenek meg. A tanács f. hó 20-án tartott ülésé­ben, tekintve, hogy már a járvány elfojtottnak tekint­hető, a kávéházak és vendéglőkre nézve a zárórát 12 óráig hosszabbította meg. A korcsmák és pálinkamé­réseknél azonban fentartotta a zárórákat, még­pedig az előbbinél 9 óráig, az utóbbinál pedig 8 óráig. [Uj sétány.] Budán a Kapuczinus­ téren uj sé­tányt rendeznek s a fák ültetését már meg is kezdték­[P­ö­r­p­a­tv­a­r­k­o­d­á­s.] Fiiaki Károly, ki a ma­gyar földhitelintézet igazgatóságát csalással és erő­szakkal, dr. Hoffmann városi főorvost és Engelbach Károlyt hivatalos hatalommal való visszaéléssel vá­dolta, azonban panaszával úgy a pesti kir. fenyitőtör­­vényszék, mint a kir. tábla által elutasittatott, egy feleb­­bezési beadvány által figyelmeztette a legfőbb tör­vényszéket, hogy a kir. tábla hiányosan tárgyalta pe­rét, mivel hogy a két pör összefüggését mellőzte s mindkettőt önállóan vette vizsgálat alá. A legfelső törvényszék e hó 21-én az egész ügyet együttvéve vizsgálta meg és a magyar földhitelintézet ellen való per megújításához nem talált kellő adatokat, a városi tisztviselők pörbefogatásához szintén nem lelt alapot, miután nevezett tisztviselők legkevésbé sem lépték át hatáskörük határát. [A drótostótok.JA szász királyi belügymi­­niszterium a magyarországi drótosokra nézve, mint­hogy ezek az ottani lakosságot folytonosan zaklatják és a forró betegséget terjesztik s ez által gyógyítá­sukkal költségeskedést okoznak, úgy intézkedett, hogy az általuk űzött vándor­ipar egyedül azon esetre türessék meg Szászországban ez év végéig, ha ők szemé­lyükre egy, a szász kormány vagy a német birodalom valamely magasabb kormányhatósága által kiállított, 1872. év végéig érvényes iparüzleti engedélyt előmu­tathatnak. A mennyiben tehát a drótosok ezen intéz­kedésnek meg nem felelnek, Szászországból vagy to­­lonczozás utján, vagy kötött útlevéllel fognak kiuta­­sittatni, ezeknek a vámszerződés értelmében csakis az országos vásárok látogatása engedtetvén meg. [Az o­rv­osnö­ven­dékek „segély- és ön­­képző-egylete“] bizottmánya következőleg ala­kult meg : Elnök: Peleci János. Alelnök : Maurer Gyula. Titkár: Ráczkevy József. Jegyző : Neubauer Henrik. Pénztárnok: Weisz Ignácz. Könyvtárnok : Soffi Gyula. Bizottmányi tagok: Laufenauer Károly, Vosits Ferencz, Földvári Béla, Kohn Izidor, Sir Já­nos, Mathia János, Bauer Ignácz, Arányi Árpád, Lakner Árpád, Reisz Gáspár, Grosz Soma, Gayer Károly, Koroknai Zsigmond és Veszély József. — Egyúttal megemlítjük, hogy özvegy dr. Flór Fe­­renczné férje hagyatékából az egylet könyvtárának 93 kötetből álló becses könyveket ajándékozott. [A K­is­f­a­l­u­di-tár­s­aság] e hó 27-ki ülé­sén felolvasás lesz. Először is Vajda János székfoglaló költeménye: „Egy b...i házban“ felolvassa Vadnai Károly; aztán Szeberényi Lajos újabb forditmányai a „Königinhofi kézirat”-ból, előadja Greguss Ágost, Komócsy József „Őszi gondolatok“ czimü költeménye, bemutatja Tóth Kálmán; végül Greguss Ágost szép­tan­­értekezése:“ A művészet osztályozásáról.“ [Gyilkosság­] Deésről írják, hogy ott kö­­zelebb borzasztó gyilkosság hajtatott végre. A rózsa­hegyi temető­őr reggel a temetőbe kimenvén, midőn lakására visszatért, nejét meggyilkolva találta. A go­nosztevőt hihetőleg rablási szándék vezette ez iszo­nyú tett elkövetésére, miután a házból minden érté­kesebb tárgy eltűnt. A gonosztevőket a kir. törvény­szék erélyesen nyomozza. [Egy lépéssel előbbre.] A „Pesti ke­reskedők csarnoka,“ mint a „P. N.“ Írja elhatározta hogy az egylet körében az ügykezelési nyelv ezeptu] a magyar lesz, s az egylet jegyzőkönyvei természete­­sen szintén magyarul vezettetnek. Az in­ditvány erre, az egylet német ajkú tagjaitól eredt. [Olcsó szépség.] Somogy-Csákány határán közelebb oláh atyafiak dolgoztak, egy része a munká­soknak nejét is magával hozta. Az egyik munkásnak csinos, tüzes szemű felesége volt, ki dolog közben ugyancsak lövellte pillantásait a mellette dolgozó fiatal nőtlen munkásra, mit a férj csakhamar észre vett. Már barbár Othelló férj talán nőt és férfit egy­szerre meggyilkolt volna, a jámbor munkás ellenben a legnyájasabban szólította meg a nőtlen munkást s kérdezte : ha nem volna-e hajlandó a csinos pórnőt magának megszerzeni, ő nem tartja sokra. A vételár z­ártban állapíttatott meg, és miután a menyecskénél^

Next