Reform, 1872. december (4. évfolyam, 330-359. szám)

1872-12-03 / 332. szám

val gorombáskodni, úgy hogy utoljára is a türelmes háziúrnak ajtót kelle mutatnia vendégének. Ez eljá­ráson a pallér annyira fölháborodott, hogy midőn a gazda udvariasan egész az utczaajtóig kikisérte, kést ragadott, s a kisérő építőmesteren több szúrást ejtett és aztán megszökött. A vendégek a megsebzett gazda kétségbeesett kiáltozására kisietve, rémülve látták a történteket és azonnal rendőröket küldtek a megugrott gonosz vendég után. Az ejtett sebek nem veszélyesek. [A bécsi világkiállítás] alkalmából Bu­dapestet meglátogató idegenek kellő elfogadhatása végett Thaisz Elek főkapitány elnöklete alatt e hó 2-án délután a pesti városházán bizottsági ülés fog tartatni, hol pesti és budai tagok vesznek részt. Bu­dát Kovics Károly főkapitány, Varasdy Lipót főmér­nök, Scheich Károly, Stangl János, Osztovics Miklós és Klemm Antal képviselők képviselik. [Utcza­ny­itás.] Budán a rudasfürdő szom­szédságában levő 560 számú 257''/g □ öl térfogatú és dr. Heinrich Nép­ János tulajdonát képező ház ki­sajátítását a Tabán városrésznek főutczájából a Du­­napartra t­­ezett új utczanyitás szempontjából a ke­reskedelmi­niszter megengedte. [Elri­asztott V­asu­t me­gn­yi­t­á­s.] Az északkeleti vasút bástyaház szigeti utolsó vonalrésze, melynek megnyitása deczember 1-ére volt kitűzve, e hó 4-én vagy 8-án fog megnyittatni. [Hang­ve­rs­e­ny] Aradról írják : Hauser Na­thália k. a. ki közelebb az első művészeti ösztöndíjak egyikét is megnyerte, e hó 1-én lépett föl Aradon. A fiatal zongoraművésznőt Gizella főherczegnő pártolja, s Liszt Ferencz is érdekkel viseltetik tehetsége iránt. Az aradi műpártoló közönség ezúttal is megmutatta, hogy nem fukar a pártolásban ott, hol megérdemlik. A fiatal művésznő játéka tetszésben részesült. [Természeti ritkaság.] Az enyhe időjá­rás, mely inkább májusba, mint deczemberbe ille­nék, naponkint előtolja a „természeti ritkaság“-okát. Közelebb említünk egy két természeti ritkaságot, most pedig Debreczenből írják, hogy ott másodtermésü, igen szépen megért szilva van Kojári Ferencz kert­jében. Ez annál nagyobb természeti ritkaság,­­ mint­hogy tudvalevőleg a szilva a legkésőbben érő gyü­mölcsök közé tartozik. [A szerb tövis kiirtása] tárgyában a kereskedelmi m­iniszterium újra figyelmeztette a ha­tóságokat, hogy annak kiirtása iránt intézkedjenek s az eredményről jelentést tenni el ne mulas­szák. [A marhavész állása Magyarorszá­­g>• on.] Hivatalos jelentések szerint a marhavész Ma­gyarországon baranya megyei Staroselo, Német, Briest, Gyüi­üsi, Terpinahuta és bácsfai pusztákon , valamint Ká­­z. gy. Gyula, Ó- és XJj-Kácsfalu, Vörös­­mart, Sepse, Borjád, Loncsuk, Babarcz, M5iklós, Drá­­va-Szabolcs, Dráva-Szt.-Márton, Vokány,Gyüd, Olasz, Püspöklak, Berkesd, Kától, Német-Ureg, Iván és Dárda községekben, úgyszintén Pécs sz­k. városban. Tolnamegyei Apáthi, Alsó Nána, Tamási, Battaszék,­­Szegszárd s Várdomb községekben. — Fehérmegyei Csikvár, Veszprém megyei Pápa és Külső-Váth köz­ségekben. — Bácsmegyei göböljánási és Koncsova pusztákon, és végre pozsonymegyei Gajár, Malacska és N.-Lavard községekben. —■ Fehérmegye Seregé­lyes községben és bácsmegyei Zombor sz. kir. város­ban a marhavész megszűnt. — Szlavóniában a mar­havész pozsegamegyei Kutjevo, Lukasje, Kula, Porec és Tominovac közegekben uralgott. [A tüzérség ünnepélye.] E hó 4-kén szent Borbála, mint a tüzérség védszentjének évnap­ján nagy ünnepélyt fognak tartani a fővárosi tüzérek. Az uj épületben az istentiszteletet a tábori püspök fogja végezni, az egész tüzérség pedig teljes díszben jelen m­eg. Ezután nagy gyakorlat tartatik. [Értesítés.] A „kereskedő ifjak társulata“ helyiségeiben, az országgyűlési szünidők alatt Jókai Mór is fog fölolvasást tartani, ki a társulat részéről intézett fölkérésre egész készséggel vállalkozott. A fölnevezett társulat jelenti, hogy a fölolvasások iránt érdeklődő közönséget annak idején a fölolvasás tár­gyáról is értesitni fogja. — A pest-budai kor­csol­y­a-e­gyletbe a beiratkozás közelebb kezdő­dött. A beiratkozni akarók az egyleti irodában (Deák Ferencz utcza 5-ik sz. a.) jelentkezhetnek, úgy a dél­előtti, mint a délutáni órákban. Egyszersmind föl­hívja az egylet a tagokat, hogy tagsági dijaikat de­­czember végéig befizessék. [A m. tud. akadémia mai ülése] igen érdekes volt. A nyelv- s széptudományi osztály tart­ván ülést, Kiedl í Szende 1. t. „az irodalmi nyelvről és a nyelvjárásokról“ értekezvén, értekezése végén is­mét csak visszatért kedvencz eszméjéhez, hogy az ikes ige, m­int az élő nyelvre ráerőszakolt egy intézmény elvettessék. Ezután e tárgy körül élénk vita keletkezett. Toldy Ferencz restellését fejezte ki, ha ilyen indítványt tárgyalna is az akadémia. Hozzá­­szóllottak még Hunfalvy Pál és Budenz. Az akadémia a kérdés fölött napirendre tért. Ezután Hunfalvy Pál tartott szemlét néhány újabban megjelent nyelvé­szeti munka fölött. Az ülés, melyről bővebb tudósí­tást holnapi lapunkban fogunk közölni, csak kevéssel 7 óra előtt oszlott szét. Tudományos társulatok gyűlései. Ami tud, akadémia minden hétfőn, a Kisfaludi-társaság minden hó utolsó szerdáján, a történelmi társulat minden hó első csü­törtökjén, és végre a természettudományi társulat minden hónap első és harmadik szerdáján tart tudományos fölolvasásokkal, illetőleg népszerű előadásokkal egybekötött Szakgyűlést, mindig d. u. 5 órakor az akadémia palotájában. Városi közgyűlések: Pestváros minden szerdán d. u. 4 órakor, Buda város pedig minden hó első hétfőjén d. u. 6 órakor rendes közgyűlést tart. A „Nagy Komlóban“ és „Beleznay - kertben“ naponként magyar daltársulat tart előadást. A szüneteket népzenetársu­latok­ töltik be. Nemzeti színház. „Tévedt nő.* opera 3 fölv. Kedden, deczember 3-án: Istvántéri Mikló­si-szinház. Kedden, 3-án : „Faust.“ Operette 5 fölv. decz. A nemzeti muzeum könyvtára nyitva van reggel 9 től d. u. 2-ig ünnep és vasárnapokat kivéve minden nap. A magyar tud. akadémia könyvtára reggeli 9-től d. u. 2-ig ünnep és vasárnapokat kivéve minden nap A magyar kír. tud. egyetem,könyvtára ünnep és vasár­napokat kivéve naponként reggel 9-től 12-ig, d. u. 4—7-ig. Állatkert a városligetben. Beléptidij 20 kr. gyermekek felét fizetik. A városi vigadó termei 30 kr. beléptidij mellett minden nap megszemlélhetők. Az Eszterházy-féle országos képtár termei (az akadémiá­ban) a nyilvános szemléletre nyitva vannak minden hétfőn, szerdán, pénteken és vasárnap d. e. 9—1 óráig. Az országos képzőművészeti társulat tárlata (akadémia­­palota 11-ik emelet, bejárat az akadémia­ utczából,) naponkint nyitva van d. e. 11—12-ig és d. u. 2—6 óráig. A nemzeti múzeum gyűjteményi termei a nyilvános szem­léletre nyitva vannak 9— 1 óráig a következő rendben : min­den hétfőn a régiségtár, kedden és szombaton a képtár és minden csütörtökön a természet és néprajzi tár. Vasárna­ponként fölváltva az egyik vagy másik. TÁVIRATOK, Zágráb, decz. 2. (A „Reform“ távira­ta.) Mérvadó körök állítják, hogy Szlávy mi­niszterelnök a horvát kérdés kedvező megol­dása iránt rögtön lépéseket teend. A nemzeti párt örömmel üdvözli Szlávy kinevezését. (A „kedvező­­ megoldás“ nem a magyar kor­mány, hanem a horvát hazafiak kezében van. A szerk.) Prága, deczember 2. A Klier által a cseh képviselők nyilatkozata fölött fogalmazott bi­zottsági tudósítás röviden van tartva, és benne a csehek legutabbi nyilatkozatáról említés sem tétetik. Föntartja azonban magának előadó az üdvözlő beszédben azt röviden megemlíteni. A bizottság elhatározta, miszerint a cseh kép­viselőket mint mandátumaiktól megfosztottakat fogja nyilvánítani. Triest, decz. 2. Grénua­ és Velenczébe Spa­nyolországból menekült családok érkeztek. Olten, decz. 2. Az ölteni szabadelvű ka­­tholikusok ülésére délután számosok által lá­togatott népgyülés következett. A szónokok között Reinkens is volt hallható. Több szer­vezkedési határozaton kívül a lelkiismereti szabadság megóvására czélzó szövetségi tör­vény hozatala, mely a klérus befolyását kor­látozza, is ajánltatott és elfogadtatott. Páris, deczember 2. Parlamentáris körök­ben a nemzetgyűlésnek megújítása, mint a krízis egyedüli lehetséges megszüntetése te­kintetik. London, decz. 2. A „Telegraf“ egy Ber­linből keltezett levélben Bismarck egészségi állapotát mint aggasztót tünteti föl, minek kö­vetkeztében Bismarck az államügyek kezelé­séhez alig fog tavasz előtt. KÖZGAZDASÁG, Bécs, deczember 2. Hitelrészvény 338.75. Gali­­cziai 233.50. — Államvasut 337.—­ Rente 66.25. — 1860-aa 102.75. 1864 és 145.—. Ezüst 108.15. Lon­don 108.70. Porosz pénzutalv. 162.25. Török sorsj. 77.20. Angol-osztrák 330.75.­ Lombard 199.—. — Tramway 386.50. Hitelsorsjegy 189.—. Napoleondor 8.68.Új Arany 5.15. Frankfurt 91.40. Magyar sorsj. 101.50. Váltóbank 320.—. [Heti szemle a pesti értéktőzsdérő­l Pest deczember 2-án. A késő őszi napok nemcsak a termé­szetben, hanem tőzsdénken is ritka derültséggel foly­tak le s a szilárd hangulat, mely a nyár óta folyton tartott válságos helyzetre a megelőző héten bekövet­kezett, még további előmeneteleket tett. Az üzlet oly rendkívüli terjedelmet nyert, minőre hónapok, sőt ta­lán évek óta nem volt példa ,hogy legalább még ez ide­ig a forgalom szilárd alapokon fejlődött ki, mutatta azon körülmény, hogy ultimaleszámolásoknál, daczára a kötések roppant számának, semmi fenakadás sem történt; kissé szűkebben volt ugyan a pénz, de a nyo­más csakhamar elmúlt. A tőzsde azon virágzó jó­kedvének okát részben külbefolyásokban, de nagyrészt helyi viszonyaikban is kell keresnünk. A külföldi nagy pénzpiaczokon javult a helyzet s ennek folytán kedvezőbb hangulat jutott túlsúlyra Bécsben, tőzsdénk pedig értékeink egy jelentékeny részével még mindig a bécsi tőzsdétől függ , ott pedig a közelebbi időkben némely magyar értékek, nevezetesen bankrészvények nagyobb figye­lemben kezdtek részesülni, mivel a folyó évi üzletből igen fényes eredményeket várnak. Ezek árfolyamát tehát Bécsből kezdték felszökkenteni, s a mi üzéreink készséges­en követték a jó példát. — Nevezetes ré­sze van az üzlet élénkülésében annak is, hogy az alapításokkal foglalkozó intézetek eljöttnek látják az időt rég megszakított tevékenységek folytatására s e czélból természetesen oda fordítják törekvésöket, hogy e tőzsdét lehetőleg jó kedvben tartsák s az új értékek fölvételére kedvezően hangolják. Az eddigi, részint már megtörtént, részint küszöbön álló kibocsátásoknál az illetők ezért is érnek, de félünk, hogy épen ezen irányból fenyegeti piaczunkat újabb veszedelem, ha a közelmúlt tapasztalatokon nem okulunk. Különben tőkeszegény piaczunk a lefolyt sanyarú években nem­csak nem gyarapodott, de súlyos veszteségeket szen­vedett s újabb alapításokkal könnyen bevághatjuk a mutatkozni kezdő javulás útját, főleg ha az új alapí­tások nem épen minden kifogáson felül állók, mint azt egy-két tervezett, sőt némely már meg is alakult társaságról fájdalom, bátran állíthatjuk. Kevés befolyást gyakorolt a tőzsdén a politikai körökben kitört válság, melynek megoldási módozata p­edig aligha befolyással nem lesz a tőzsde által kiváló figyelemmel kísért némely pénzügyi operáczióra is. Mivel azonban egyelőre komoly bonyodalomtól tartani nem lehet, a pénzpiacz régi szokása szerint keveset törődik a­ politikával s inkább a maga körében tar­tott figyelmesebb szemlét, mely különösen a helyi iparvállalatokra nézve ütött ki kedvezően. A múlt évek válságaiból szerencsésen kibonyolódott gyártele­peink, főleg a serfőzdék, téglagyárak, vasöntödék stb. nagyrészt kitűnő eredmén­nyel működnek s az illető részvények ismét élénkebb forgalom tárgyai lettek; csupán malomiparunk esett ismét vissza pangó régi helyzetébe ; a lisztüzlet kedvezőtlen folyama nem igen kecsegtető kilátásokat nyit az idei osztalékra nézve. A heti forgalom, mint említettük, eléggé jelen­tékeny volt, az árak átalában szilárdultak, sőt emel­kedtek is. Kivételt csupán állam­papírok képeztek, melyek csekély üzlet mellett lanyhák maradtak. Vas­­uti kölcsön 101 frton, sorsjegykölcsön 102—1027g frton, szőlőváltság 74Vs frton köttetett. Biztosítási részvények kissé szilárdultak, neve­zetesen Atlas 104 frtról 107-re emelkedett; első ma­gyar ált. 885 frton, pesti bizt. intézet 255 frton. Haza 170—171 frton vétetett; Pannónia lanyha s 420 frtról 405-re hanyatlott, úgyszintén Hunnia 199 frtról 195-re. Pesti ló vasút kedvelt volt és 378—380 frton vé­tetett ; budai lóvasut üzlet nélkül, névleg 137 frton jegyeztetik. Magyar gőzhajózás csendes, inkább ha­nyatló irányt követ s 82.50 — 83 frton kapható. Bankrészvényekben jelentékeny forgalom fej­lődött ki, nagyrészt emelkedett árak mellett: muni­­czipális bank 96.50 frtról 101-re, angolmagyar bank igen élénk üzlet mellett 119 frtról 126-ra magyar átalános fö­l­dhitelban­k 122 forintról 124.50-re emelkedett, ellenben magyar hitelbank lanyhább volt s 139.50 frt, 137-re, úgyszintén franko-bank 109 frt. 108-ra hanyatlott. Helyi bankok közül különö­sen pesti keresk. bank részesült figyelemben s 970 frtról 1005-re szökkent, továbbá takarékhitelegylet 117 ftról 124-re, budai keresk. bank 268-ról 280-ra, pesti iparbank 667-ről 675-re, ellenben pesti bank 250-ről 240-re, 122-ről 120-ra, kézműves bank 183.50 112-re, pesti népbank 114 frtról 112 frtra hanyatlott. Takarékpénztári részvényekben kevés üzlet volt; országos központi l­oVg—120 frttal, lipótvárosi 72— 75 frttal, fővárosi 254—256 frttal, külvárosi 119—120 frttal jött forgalomba. Malomrészvények kissé szilárdultak, bár jelen­tékenyebb forgalom nem jött létre; hengermalom 700—710 frton, első pestbudai 560 frton, Concordia 355 frton, Pannónia 455 frton vétetett, Árpád 155 frttal, Erzsébet 108 frttal, Lujza 132 frttal, Viktoria 92 frttal jegyeztetett, Blumféle 100 frtról 95-re ha­nyatlott. Egyéb iparvállalati részvények mérsékelt üzlet mellett szilárdak, kőbányai serfőzde 550 frton, király­­serfőzde 335—338 frton, Atheneum 285 frton vétetett, Ganzféle vasgyár 488 frtra, Gschwind-féle szeszgyár 265 frtra, bőrgyár pesti szeszgyár 180 frtra emelkedett. Schlickféle vasöntöde 280 frton, kartélyfanoda 159 frton, Drasche gyár 245 —25'­ frton köttetett. Pénzek és váltók kissé szilárdultak, a hét vé­gén arany 5.16, huszfrankos 8.66, ezüst 108, porosz pénztárjegy 1.62. — [Uj t­ávirda állomás.] Naszód vidékén Naszódon uj távirda állomás nyittatott korlátolt napi szolgálattal. — [A keleti marhavész] ügyében a hi­vatalos lap következő értesítéseket tesz közzé: A földmivelési minisztérium egy rendeletet bocsátott ki a hatóságokhoz, mely így szól: Nem ritkán történik, hogy a keleti marhavész által meglepett községekből a­ vészragály különféle tár­gyakkal tovább burczoltatik. Különös alkalmat szolgáltat a vészben elhullott vagy e betegségben sinlődött s lebunkózott marhák bőré­nek kereskedésbe bocsátása, midőn vagy a gondatla­nul fertőtlenített bőrök, vagy az azokkal bánó egyé­nek által terjesztetik a vész­ Ennélfogva újra figyel­meztetem az összes törvényhatóságokat, hogy szigorú kötelességüknek ismerjék az igy elhullott vagy lebun­­kózott marháknak minél előbbi s pedig bőröstől való elásatását. A bécsi cs. kir. belügyi minisztérium köz­lése szerint a keleti marhavész f. évi okt. 28-tól nov. 17-ig Galicziában a borszezowi és czortkowi járások­hoz tartozó Kudrinec, Nowosiolka, Losiatz, Germa­­kowka, Iwanic, Niwia, Okopy, Horoszowa, Filipkow­ce, és Kolenaziany községekben, valamint a sokali, robatyni és dolinai járásokhoz tartozó Liski, Buka­­szawce, Martynow­nowy, Grenyew, Teutniki és No­­woszin községekben, s a podwoloczyskai veszteginté­­zetben uralgott. Morvaországban Rusztavitz és Lun­­denburg községekben, Csehországban mig egyrész­ről Prag-Carolinenthalban a vész megszűnt, másrész­ről Khan községben kiütött. Alsó-Ausztriában, a mis­­telbachi kerület Alsó-Themeran, a gross­enzersdorfi Waidendorf községekben és Bécs osztr. birodalmi főváros 3 ik kerületében uralgott. Az osztrák tenger­melléken Triest környékén, Servola, Rotzol, Chiadino, Chiarbola, Bassovizza és St-Mária-Magdolna községek­ben , a capodistinai járás Goregni, Rance és Réka községeiben ütött ki, s végre Dalmátiában a cattarói és ragusai kerület Zupa, Podostroy, Basanka, Ra­­dovitz, Cilippi, Lavorno és Krujovitz községekben merült fel. A többi osztrák tartományok vészmentesek. — [Az első magyar serfőzdéi rész­vénytársaság] rendes évi közgyűlése megtartat­ván, a felolvasott igazgatói jelentés előadja, hogy a vállalat nagyobbítására és teljesebb felszerelésére ta­valy határozott intézkedések már végrehajtattak, az építkezések, új főzőgépek felállítása stb. befejeztettek s jövőre már teljes erővel lehet a gyártást folytatni. A lefolyt üzletévben e nagyobbításoknak még nem le­hetett hasznát venni, mert a munka lassan haladt; az üzlet különben sem igen kedvezően folyt, részint a fo­gyasztásra kedvezőtlen időjárás, részint a magas komlóárak és munkabérek miatt. Eladatott összesen 231,000 akó sör, tehát 30,000 akóval kevesebb, mint tavaly ; a tiszta nyereség minden levonások és leírá­sok után 138,399 frt, miből minden részvényre 46 frt esik. A gyűlés jóváhagyta a jelentést s újból megvá­lasztotta a szab­ály szerint kilépett igazgatótanácso­­sokat. — [A magyar vasutak forgalma] ok­tóber hóban hivatalos kimutatás szerint következő volt: A magyar-galicziai vasút magyar vona­lán szállíttatott 9,171 személy, 54,982 mázsa teher, a havi bevétel 15,434 frt, január 1-től 166,472 frt. — A kassa-oderbergi vasúton 63,011 személy, 777,050 mázsa teher, havi bevétel 182,558 frt, január­től pedig 1.421,126 frt, tehát 833,295 frttal több, mint tavaly. — A magyar nyugati vasúton 49,995 személy, 345,205 mázsa teher, havi bevétel 74,231 frt, január 1-től 373,428 frt. — Az alföldi vasúton 91,837 személy, 514,736 mázsa teher, havi bevétel 153,890 frt, január l-től 1.396,825 frt, vagyis a tavalyinál 353,343 frttal több. — Az arad-te­­mesvári vasúton 18,183 személy, 92,006 mázsa teher, havi bevétel 31,536 frt, január l-től 259,920 frt vagyis 132,455 frttal több, mint tavaly. — A bátta­­szék-dombovári vasúton 6270 személy, 123,580 mázsa teher, havi bevétel 21,626 frt, az üzletmegnyitás óta 54,512 frt. Az első erdélyi vaspályán 41,110 személy, 803,976­ mázsa teher, havi bevétel 167,603 frt, január 1-től 1.629,077 frt, tehát 349,505 frttal több, mint tavaly. A magyar keleti vasúton 48,686 sze­mély, 424,836 mázsa teher, havi bevétel 111,788 frt, jan. l-től 975,375 frt, tehát 385,019 frttal több mint tavaly. —A pécs-barcsi vasúton 31,159 személy, 218,933 mázsa teher, havi bevétel 47,406 frt; az üz­letév elejétől 405,586 frt, tehát 66,966 frttal több mint tavaly. — A pécs-mohácsi vasúton 22,764 személy, 701,683 mázsa teher, havi bevétel 95,720 frt., az üzletév elejétől 874,359 frt., tehát 34,869 frttal kevesebb mint tavaly. — A tiszai vas­pályán 114,285 személy, 1.479,678 mázsa teher, havi bevétel 561,954 frt, január 1-től 5.280,720 frt., tehát 365,664 frttal kevesebb mint tavaly. — A magyar északkeleti vasúton 56,179 sze­mély, 566,179 mázsa teher, havi bevétel 115,668 frt., január l-től 871,142 forint — a magyar ki­­rályi államvasutak összes vonalain szállíttatott 108,479 személy, 1.845,325 mázsa te­her, havi bevétel 461,130 frt, január 1-től 3.665,398 frt., vagyis 811,276 frttal több mint tavaly. — Fiatal pályáink, melyek tavaly ősz óta nagyrészt újabb vo­nalrészek által növekedtek, kivétel nélkül emelkedést mutatnak bevételeikben, s ez főleg a magyar állam­vasutaknál igen jelentékeny, régibb pályák közül kettőnél mutatkozik kedvezőtlen viszony, tudniillik a tiszainál, mely 365,664 frttal és a pécs-mohácsinál, mely 34,869 frttal vett be kevesebb, mint tavaly a megfelelő időszak alatt. — [Követésre méltó.] A közelebbi évek­ben ijesztő mérveket öltött mindenfelé a mohó vágy, könnyű szerrel tőzsdejáték s hasonló pénzspe­­kulácziók által vagyonra tenni szert, s e szenvedélyt ravasz üzérek kellően ápolják és kizsákmányolják. A közelebbi napokban nagy feltűnést okozott az olva­sóink előtt is ismert müncheni botrány, hol az u. n. dachaui bankban ezer meg ezer jámbor földmives és kisbirtokos vesztette el minden vagyonát. Ez eset a bécsi kormány figyelmét azon számos pénzvál­tó üzletre és tözsdeirodára forditá, melyek mindenféle fényes ajánlatokkal felhívják a közönséget, hogy ná­luk jelentkezvén, társulatokat alakítson, melyek az­tán a tőzsdén játszanak, vagy sorsjegy nyeremények­ben osztoznak stb. Ekként valóságos társulatok nagy számmal alakulnak is, a belépés mindenkinek szabad, s a legtöbb hiszékeny és tudatlan vidéki em­ber vagy városi kis­iparos stb. nem is tudja, kinek és mire adja pénzét, csak várja a nagy nyereséget, melyet a hangzatos hirdetés ígér. Nagyon alapos okok gyanítják, hogy az efféle üzletek többsége ve­szedelmes szédelgők kezében van, s a közönség előbb­­utóbb siralmas valóra fog ébredni. Ezért a kormány elhatározta, hogy ez ügyben szigorú vizsgálatot tar­tat.— Nálunk az ilyforma üzlet, habár nem is oly nagy mértékben, de már szintén javában virágzik s jó len­ne, ha a közönség és a hatóságok addig tanúsítaná­nak egy kis éberséget, míg ezrek siralmai nem tanús­kodnak a mellett, hogy — már késő! — [A tőzsdei liquidáczió] ügyében a bécsi tőzsdebizottság által szétküldött kérdőpontok a következők: 1) Minő befolyása lenne a határidőre való liquidácziónak a tőzsdeüzlet terjedelmére, biz­tonságára, a legombolyítás könnyűségére, a valuta fedezettel kötött arbitrage üzletre ? 2) A más tőzs­déken divé liquidáczió-idők közül (8, 14, 30 nap) melyik legajánlatosabb ? Különböző határidők alkal­­mazandók e a különböző értékekre ? 3) A határidő­­liquidáczió kivétel nélkül minden értékre kiterjesz­tendő-e 8 ha igen, 4) szükséges-e átmenetképen las­­sankint egyes értékekkel kezdeni az uj eljárást és 5) vájjon e czélból azon főbb papírok választandók-e ki, melyekben különösen nagymérvű kötések történnek ? stb. Ezeken kívül még többféle, a részletes kivitelre vonatkozó kérdés tétetik. — A két heti liquidáczió mellett már­is több hatalmas bankház és bank nyi­latkozott , valószínű, hogy életbeléptetik. A jó példa előbb-utóbb elragad majd a pesti tőzsdére is, mely különben is mindenben híven követni szokta a bécsi tőzsdét. — [Államsegély.] Az osztrák pénzügymi­niszter újabban ismét jelentékeny összegeket bocsát az osztrák nemzeti bank útján a kereskedelem rendelke­zésére . bir szerint a prágai bankfiók dotácziójának közelebb 800,000 frttal történt fölemelése szintén ál­lami pénzen eszközöltetett, úgy hogy most már mint­egy 5 millió frtot nyert a piacz a kormánytól. — [Uj postahivatalok.] Deczember 1-én Somogy megyében fekvő Felső-Segesd községben postahivatal lépett életbe, mely levél, és 3 fontot túl nem haladó, de érték-megszorítás nélküli kocsipostai küldemények fölvétele­, továbbítása és kézbesítésével bizatik meg; postai összeköttetését pedig a bereg­­kutasi postahivatallal naponkinti gyalogküldönczjára­­tok által nyerendő. E postahivatal kézbesítési kerüle­tét Alsó- és Felső-Segesd községek, László, Lepledi, Alsó- és Felső-Bogádmajorok alkotják.­­ Továbbá szintén deczember 1-én heves megyei Kömlő, Erdő­telek és Tasnaméra helységekben is új postahivatalok léptek életbe, melyek levél- és kocsipostai szolgálattal foglalkozandnak. Kömlő postahivatal a tisza­nána­­hevesi, Erdőtelek postahivatal a hevesi és kaáli, Tarnaméra postahivatal a tarnaméra-ludasi kocsi­­küldöncz-posta utján nyeri összeköttetését. A posta­­hivatal kézbesítési körét következő helységek és tiszták képezik, u. m. Kömlő postahivatal : Kömlő elység. Erdőtelek postahivatal: Erdőtelek helység, Felső-Telek, Tenk és Kánya puszták. Tarnaméra postahivatal: Boczonád, Tarna-Erk, Tarna-Eörs, Tarnaméra, Tarna-Zsadány és Zaránd községek, to­vábbá Alatka, Báb, Cselőháza, Fogacs és Zsadányhát puszták. — [Menet- és jövedékjegy] a világkiállí­tás idején. Tudomás szerint igen sok bel- és külföldi vasúti igazgatóság 50 ®/o dijleszállitást engedélyezett a világkiállitásra szánt kiállitmányok szállítására nézve. Több németországi pálya azonban még ennél tovább ment és már most is megígérte, hogy a személyszál­lításban szintén tetemes menetdij-leszállítással fog kedvezni. A jövő évben ugyanis két hétre érvényes menet-és jövetjegyek fognak kiadatni 50“/o díjleengedés mellett. Óhajtandó volna, hogy a példát az osztrák­­magyar vasutak is követnék. Legczélszerűbb volna, ha az úgyis egymással összeköttetésben levő bel-és kül­földi vaspályák közvetlen menet- és jövetjegyek kiadá­sát határoznák el, és azokat minden jelentékenyebb állomáson szolgáltatnák ki a közönségnek. E czélra az országos bizottmány elnöksége közbenjárhatna az illető vasutaknál. Pesti galonatőzsde, deczember 2-án, Baza ma gyengén kerestetett, de a kínálat is mérsékelt maradván, az árak nem változtak ; a forgalom mintegy 25,000 vám­­mázsára rúgott. 85 fns 7.20,84 fns 7.10, 83*/g fns 6.60, 83 fns 6.87, 82 fns 6.70. Rozs és árpa változatlan, üzlet nélkül. Zab eladatott 3500 mérő 1 (frt 55,62 krral 50 fontonként. Kukoricza változatlan, eladatott 1500 mázsa 3 frt 20—30 krral. Tavaszra búza 6.80, zab 1.57, kukori­­cza 3.50. Pesti értéktőzsde, deczember 2-án. Pénz ma is szűkön volt, s az értékek elhelyezése nehézségekbe ütkö­zött ; ez okból, valamint a Bécsből érkezett lanyha hírek folytán, az árak nem igen maradtak szilárdul. Sorsjegykölcsön 102 frton vétetett. Biztosítások üzlet nélkül. Pesti lóvasut kedvelt volt s 380 frton vétetett. Bankrészvények közül angol-magyar bank 98 frton (az uj részvényre való jog nél­kül,) magyar hitelbank 140 frton, frankó-magyar bank 106.50 frton vétetett, továbbá takarékhitelegylet 124 frton, pesti bank 240 frton, budai kereskedelmi bank 280 frton, pesti népbank 111.75 frton. Takarékpénztárak üzlet nélkül. Iparvállalatok közül hengermalom 705 frton, Ganzféle vas­gyár 488—489 frton, kartélyfonoda 159.50 frton, első magyar szeszgyár 195 frton, bőrgyár 180 frton köttetett. Pénzek és váltók keveset változtak, arany 5.15, huszfran­kos 8.69, ezüst 108, porosz pénztárjegy 1.62. Vízállás. Felelős szerkesztő: Rákosi Jenő. Decz. 2. Pesten ... 0 alatt 0 fölött .... 6­­6, időjárás. felhős n 2.Pozsonyban . . . 3' 11" felhős n 2.Szolnokon . . . 6' 11“ felhős nÍ 2.Szegeden ... . 7' 4“ felhős n 2.Aradon .... 2' 8" . . felhős n 2 N­agybecekereken• 0' 4“ száraz 2.Eszéken ....• •­ 5' 3“ száraz n 2.Bezdán .... 5' 1“ száraz V 2.Verbászon . . . 5' 5“ száraz » 2.M.-Szigeten . . 1' 4“ esős n 2.Szatmáron ...• •­­ 0' 0“ száraz » 2.Tokajban ...•­­ 5' 4“ ködös n 2.Mitroviezon . .• 12' 0“ felhős 2.Sziszeken . . . 1' 6" ködös n 2.Zimonyban . . .• • 12' 11" zsáraz 2.Ó-Orsován . . • m [UNK]. 8' 9“ száraz Rich Mór bizományában megjelent és minden könyvárusnál kapható : Kerpesi József. Az 1870-iki és 1871-iki pesti építkezések. Ára 70 kr., postán bétmien­tve — a pénz előleges beküldése mellett — 76 kr. Ugyancsak Elővesi tói korábban megjelent: „Előleges jelentés az 1870-i­k évi január 1-én történt pesti népszám­lálásról.“ Négy grafikus rajzzal. Ára 40 kr., postán bérmentve 48 kr. „Pest szabad királyi város az 1870. évbe­n.“ A népszámlálás és népleirás ered­ményei. 10 grafikus rajzzal. Ára 3 frt 50 kr. Mindezek hasonló árakon német for­dításban is kaphatók. RÁTH MÓR ki­ad­á­sában megjelent : Utazás a balttenger vidékein. Irta: Hunfalvi Pál. 2 kötet. Ára 4 frt 60 kr. Diszkötésben 6 frt. I. kötet (427 lap) tartalma: I. Danzigból Ri­gába. II. Rigában. III. Rigából Révaiba. IV. Dorpatban. V. Vallás. VI. Észt irodalom. VII. Fellinen át Révaiba. VIII. Reval. IX. Az észt régi állapota. X. A magyar nyelv rokonsága. XI. PéterVárott. II. kötet (454 lap) tartalma : I. Viborg, Imatra. II. Útban vett értesülés, Helsingfors. III. Finnország poli­tikai léte. IV. Helsingfors­ ismeretségek, irodalmi társasá­gok. V. Lönurot és a Kaluvala. VI. Tavasztebusz, Tammer­­forst. VII. Abo vagy Türke. VIII. Upsala, Stockholm, Gö­teborg. IX. Kopenhága. Az őskor vizsgálói. A pesti áru és értéktőzsde hivatalos árjegyzései 1872. december 2-án. A bécsi tőzsde hivatalos árjegyzései 1872. november 30-án. 4« ■c M 0 Gabona-árak.h­a 0 font­ért—ia. fönt­ért—kr. 83 ft.60­ e.66 &ft 6.T6—6.1& 8( e.ifo-8^ 7.-----7.it G .A 81 7.JS6\ íls'i aU ja 88 4.65—6.75 84 6.86—6 90 e « 85 6 ah—7 0> 86 7.1 —Í.J6 . a Eí 7.SÍ-.7.36 5S — y 9Ö é.eu—Ű,6ü 84 6.76—6 ÍO z a •«« §5 6.90—6.95 69-------7.10 87 l.ifi—7.S0 ,, rekl­m 88 -6 7. 84 e 85­­ 6.90 w 85 6.91.-7.04 ee 7.ie—7.16 n 87 7.2.—.736 88-g ibÍ4tS.)í.l!Í SS £4 %St 81s Hangu­lat frt, iiT, . 1 . Arp . malátánais i 80 föntutós sanlárd 8.75 8.58 zSa 8.70 2­90 Seb :s0 8*0 2.6& m tt­l.(u 1.60,_ másnemű. 4 , B.b , . 50._ Kigl'?* . s . . 8£n 3 43 3.44 753 9f . ifa 7^r 6.37>/s—6.6ü leo 310 SCO 200 aoo müí; SöD mtoo 200 200 £0 SOG löO 80se8Ü 80 lOO SOo 60 20 SO 2X1 fiíXi íOü 6 188 455, GOffidri illáiavasut-KOtTény • »oirajegy-kölcsön . . . S’sHdtoborm. kötv. mzgy« . . . „ 1SSZ. T&TKdtAk­g B­t . 118 €?. náTádék , ^ horvátországi „ , erdélyi . . . SíföldTiitsági kOtTénj IOO Oasí. áilua&doMi^i pápii . r « ,, eattet jin.— fcp.—Kíkfc. 1880. (00 tii 18?10. ICO « 1871*in pestVárosi köretOa őVo Atlas ..................................... L magj. kist • » • « ■ Sasa, éle tbist baoi£ • « , Faiänoxii» Tisaos^b, . , , Feiti bili. int • . o s • a b « . IDnio Tisaontbint bank » , • bist, b&nk . « . « Pésa-baresi vsutui . . . PA&ti kCsnt . , Kad&i kosztt . . , , Alföldi.................... Eagy. köpeti , . . . » , ]^satk-kol«U . * . , , fclsó esdéiyi 4 a • « * , * Déli vaso^ya • , , . * Budai hegyi pálya ... „ , * Municipitlis bank , Angol m­agy. bank . , ^ Bánáti keretk. és iparbank ’ . M»gy. ált hitelbank . •csia-magy. bank , * Y. ált. fölühitelbank . Jtfsgy, vagy. ieia. bank Fosaonyi hitelbank Takarék>hitelegy]et J Festi népbank . , , Buda­ 6*budai népbank KésxutLTCit bank , Budai keidsked. bank Festi keresked. bank MVrti ipí4.vbaKii: . i íy 1 'í ► f < S*­ *4 b* 101.— IIII.60 8b S]a6 erdélyi bank­; . ... — —.... —13 Serbia! bank.............................. 10175 lot.as 4v— Ó-Budai takarékpénztár . . .— no. —­ 0,50 40— Ferencz­­ Józefvároai tak­arékpt 135.— 181.­78.*.­7«.— 402 Gödöllői ............................ 78.60 19 öe 68— Orsz­ágos köny. takarékpén­tár U9S0 ISO.— 00270 Fenti takarékpénatt • > l­ipótvárosi takarékpén­tár 4950 -60 30.-130. 7L 50 75.­T6.10 77.80 40 30 Fest-budai takar­ékp. . . . 2­0 -07 — 74.75 74.6u 804.6 Fest-Terézvárosi takard p. . 68.­eo.to 803 Félt-kőbányai takpénst« • . . 80— 82. ~ 7­/.. . 70.10 40— Pea«-ntlÍTáro»i takpénst. 119.-120.-70.-70 .0 geo— Ö Ben ten­drei • • • « « . 42.— 44 — 108.-104.—­­08— Ejposti takpeu Rt. ...­­ . . 124 -U6.­(—— Arpádmaiom • * < 1 . 15S.-160 — 88,— 8»,— 5—— Aradi géxmalotu 104,­(—100 Elum yj c • 5 95-10J._ 88*.— 888.— 260— Concordia malom . < t , • Sí 6,-86,;,— 170-K*.­(—— HiakoAeKi . • . . q . a* 415.— 160 85 SrsMóbet....................... . . . . 108 — 110.— 256.— 560,— 10 Kirőiynaj^lojn * ... • * lOi,­(— S6 Luiaa . ............................. - , 130 -1S2 — 898.. 3.O.­6—_ Hom­ór ^ cötő UL . • » • . , 188.— 190 — 600 25 Temesvári malom . . . ^ — _ 860— Henger , . , 710.— TU.— 379 — S£0.— ECtr 76 Victoria u .................... 92.— t>6.— Iö7 — Ib— L bnda-peati maiem . e . 665.— 616,— 178.— 178 — too— Budai gyfetelep . . , 4f -48 — UO -:,48. -(0 60 Fannonia malom . . , 4tb.— 466.- 160. 20— «orföl­d» . . . 66­).— 662.— 800 88 Királyserfösök e......................... 138.— 240.­­_ 200 36 Bertéáhislalő . . . » 208.^ 209.— — ■*___ *UG12 Athenaeum könyvnyomda . 286.— 101.60 10T76 600 4( Fe«ti nyomda . . . . i , 670.—___ y7.­­9b — 200— Egyeeüit mativar creahafttala . , 89.50 88 — SOO— L masTvar hordofirrái . . _ .. 140.60 141.— 500 SS «»Miéi. TMgyír . . . , 489.— 193._ 10476 201.­» 200­28 Gáckwindtfeie aaetiiwAr. . . 566.— 170.— 124.76­­ 1x5 — 210— Kereaked. éntünt ...____ 6ü.— 6S.—_ Kirtely fon«8,ifTÄT 168.-169.—_ — 80 Bőrgyár.................................... 179.-180.— 67.—7­20_ Lánoneri pocc­ő^ár . . * top. -1ü3.— 240 -242.^ 90ß— Mátrai Kux . . . . . ^ * ilt lú III.-660_ Oc­l BaekrénvízTár ... * — — 58. 68.S0 800_ gyógytelep............................. • _ ___ . 00.«0 331 -SOO— Foi­onji papirffvár ....______ ifQ ^— _ K.-Mn.Tánvi bánya. . . , 6000 -:0­0 -­lüp 10 salgótarjáni bánya . . .­­ .m -lies— CS200 200­­ 00 200 200 100 SOO 20 200 200 200 100 100 100 ICO 300 200 soe 1 10 Uo 200 200 a­ss> 3 m _p T84 OV, N­T 120 SOC 200 800 200 SOO MKi 800 8áhliekléle vaadntöde t « Bpodinmgyir • . . • I. Bsessfinomité Diaiohe tégla •­­ . • . * * * Magyar üt. kössénoinya • * Alagút . *.............................­ Zarxetaky gyufagyár . • • Sa.-£ndrei téglagyár. « • • Budapesti téglagyár . . DjTárosi tégla* és m ssége ^ • Kőbányai _ . . . ^Vs Vo »kgyar földhit. • •­­ 6%jövedék tégy . . . . , 6*/1 % magy. iolsálogbank . , Kereskedelmi bank . . . , Éizakkeleti vasút . . . Első magyar galieriai vasút , I. erdélyi vasút . . . . * Láncohid 8% .....* Miskolcsi malom . . . . * l­osoncsi pO­stógyár . . . * Buda*petit­i malom 8^/g. . . Pannónia gősmalom . Unió gósmalom . . . . Egyesület magyar gőshajósai Pénzek és váltók. Arany Bapoieonhor .............................. fiaOst Poross tallér •»...« Frankfurt 100 dél. frt . . . Hamburg » M. B. . . . London 10 L. StarU • . . 1 Pária 100 frank .................... Bécs..................................... Nen hív. ]egyzétak. Aradi k­örekedelmi bank , Ziugligeti villák .... Ovegn’y. ......................... Vendéglő .... . Securitas visaontbi Rt. • , ISoskuti kőbánya . . . , Waggongyár ... Tram vaj Gya>­jumG;9iás p. a. «► [UNK]e < ► e 280.— 282.­­ 199.— 201 — 18(.— U&,— 95 2hU 50 laol -mi— 120'.— -i-230.— 13S.-87.— 8T.5 C 8»!— 84]­— 90!— 10 50 isii— 516-6.16— 8.69-S.71' 168—108.6­­1.62-1.611/3 91.25 91 76 79.26 7jeo 108.1O 108 75 42 40 42.60 i á SZ 205. — — ...1 Jövedék máj.—U8V. sserv. bankv EV» • » » n ft * 1884-ki sorsj­ egén (850 pp.) 100 frt után 1854-ki sors (SfiO frt pp.) 4% .... Ueo-ki sorsj. égés (5&0 it 0. é.) • • 1834-k­i app frt 0. é.­............................... Oomo-Jövedékjegy (43 h­­a) darabonként Magyar vasúti kölcsön (180 frt estlstben) Alsó-Ausstriai*. földteherm. kötvény • • Angol-osztrák bank befts. l00frt esa­stbei Offitr. földhitelint. eüs. 80 frt estutben Hitelintézet............................... • . . . Alsö-ausst. less mitole társ. 50­­­0 Fsanes.-osztrák bank befis. ^0 frt eattstben fiXemseti bank.................................... Dunsgeshige-társulat 500 frt pp* • Sissébet-pálya 200 ft pp. .... Ferdinand északi pálya 1000 frt pp. Ferencs réssel pálja SOO írt 0. é. eaastben Kassa^delbergi vaspálya befis. 100 esti Triessti Lloyd 600 frt pp................... 1. erdélyi pálya 20 frt esüstben . A hamvaspálya 200 frt pp. ezfistben Déli vaspálya 200 frt « é. eifistben Tiszamelléki vaspálya befis. 140 frt pp Tramway befis. 2001 . é. . . . Hagyat nyugoti vas ... Oüatr. földkitcUntés­­ akö iP/^J 38 évben Tiessafi­­de o. é. Adott Tart. ár ár 66.S0 66.40 Osstrik nemzeti bank 6% 9.é* • • • 70.65 10.65 Alföld-fiumei va«p. 800 firt eit­stben 6^/q — Dnnagenhajó­zá­s. 6^/q pp. • • • . • • S6.35 96.75 Ferdinand északi vasút pp. 1 . • . l0í.— 102.60 Fécc­hanai vasut 800 frt 0. é. • • • . L érd. pálya esflitben 6% • • * * • s(.— 26.— Államvasut 600 frank . . * • •• 100 eo iOO.fO ff 1087. • .... 96.­9«.— Déli Tett » B • . ....e 3» 60 8S8 —X 6% bon« 1870—1B74 S30 fiznis . . 8Si — *16.­. Tűramalléki vasút ea. 6% IS * * *• 340 60 StO.15 Magyar keleti vaspilya t> * • •. Ilii­.—nsz.--139.— Its bt 576 — 647.— 649.— Hagánsorsjegyek (áarsksnkint.) 249 —­­43.50 2111.-»117.— Hite Untexet.......................... . 100 frt 0. é. ll&.O 2­0 60 01&17.......................................... . pp* 40 árt. ISS.50 190.­Dun&geshc.jó­ási társ. • . . . 190M 678.—681.— Heglevich.......................... . 10M — Budai.............................. . „ 40H S40 -341.­Fiffy........................... . . „ <0 ff 2­0 60 201 — Rodolf-siorcjegy • » • # • . 8. 4. 10 X 249.— SO — Sfilm . • . . • . . « 48 st 336. --8t8 — St.-6enois c . . • • • . pp. 40 f. 178.EO179 5Q Triesst vároea • . • • 9. 0. é. (n IC íOi.-101.50 Waldatein 2P frt pp. . . . . . . ., Sí., -jj 8S2S WindischgT&ta 20 írt pp. 90.72 S0.50 88 60 87.00 115.­lU-1C8.75 78.(0 Adott Tart. 91.-91.~ 89.— 87.75 108 26 —3 iS9.- - I3S.~ 9«.— ITXO" S9,- B 99.75 ;iw.eo <0.— «9.50 57.50 S3.— 190. -97.— 1S.60

Next