Reform, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)
1874-08-02 / 210. szám
210. széim. Vasárnap, augusztus 2. 1874. Bélyegdij külön ................................................................................... 30 kr.REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstám vagy helyben háushoz hordva : Egéai érre házhoz hordva . 24 frt Pélerre.................................12 frt 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél.................................. 10 kr. A nyílttéri petitsor.................................................................. 30 kr. Negyedévre ..... 6 frt Eg7 hóra.................................2 frt Hirdetmények dija: Előfizetés REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra . Három hóra. Hat hóra . . . . 2 frt. .... 6 frt. . . . . 12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A ,REFORIM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utcza 2-ik sz. a. I. emelet, Budapest, augusztus 1. Stancsics pancsovai főispán a ritka főtisztviselők közül való, kiknek kinevezésével a kormány választást tett. Tapintat, erély, szivósság és hivatalnoki gyakorlat ép úgy jellemzik ez urat, mint tiszta hazafias érzület és megbizhatóság. Szerb származása, hely- és személybeli ismeretei s jártassága a magyar, német és szerb nyelvekben kiválóan alkalmassá tevék egy oly nehéz állomás betöltésére, mint a pancsovai városi főispánság. A kormány leküldötte őt tavaly nyáron, mondhatni pőrén, pénz nélkül, közegek nélkül, hatalom nélkül, s midőn Stancsics úr hivatalát az újon polgárosított végvidéken s épen követválasztás előtt elfoglalta, alighanem úgy érezte magát Pancsova városházán, mint Dániel az oroszlánbarlangban. A szerb városi tanács gyanakvó alázattal, a német polgárság bizalmatlansággal fogadta. Az omladina a fogadóban, melyben szállva volt, kémeivel őriztette, hogy senkivel az ő tudtán kivül a főispán ne is beszélhessen. A kormány amint kinevezte, úgy magára hagyta. Stancsicsnak, ha boldogulni akart, óvatosan kelle magát viselnie, mert hogy cselekedhessék, előbb barátokat kellett a városban magának szereznie. Egyéni tulajdonaival, jelleme szilárdságával, nem pedig politikai elveivel és hivatalos tekintélyével hódíthatta meg csak a tért, mely működésére ki volt jelölve. A hálátlan munkára kevesen vállalkoztak volna, s még kevesebbnek sikerült volna helyét megállni. Mert Pancsován unióellenes és magyarellenes volt majdnem az egész város. A polgárosított granicsár-tisztek, kiket a törvényszéknél s más magy. kir. hivatalokban alkalmaztak, részben csak oly ellenségei maradtak a magyar államnak, mint azok, kiknek hivatal nem jutott s kik nyugdijaztattak. E tiszt urak közül sokan a katonai kormányzás különös szokásaiban nemcsak uralkodásra módot, de jövedelmi forrást is találtak volt, s nem csoda, ha a dolgok uj rendje nem volt ínyükre való. Az átmeneti nehézségek a könnyen fölizgatható népnél is táplálták az államellenes fölfogást. Az iskolai és egyházi ügyek a szerbeknél Miletics kezeiben voltak, a szerb sajtó a hirhedt Pancseváczban lelte képviseletét, a szerbek közül még a leghiggadtabbak is a nemzeti párt terrorizmusa alatt állottak s az omladina oly hatalom volt, hogy ellene tenni még a németek sem igen mertek, mert a mely kereskedő vagy mesterember magára vonta a Miletics-párt haragját, arra kimondatott az átok, annál szerb ember többé nem vásárolt semmit, az a városházán igazságot nem talált, vagyonilag tönkre tétetett s ha ellenségeinek vagy még bosszuállását is provokálta, háza karjai fölgyujtattak. Ily viszonyok közt a közbátorságot fentartani is nehéz, nem hogy könnyű lenne szerbek közt egy hazafias pártot toborzani, melynek első föltétele nem gyűlölni a magyart, hanem beismerni, hogy mi a szerb menekülőket keresztény szeretettel hazánkba befogadtuk, nekik földet és szabadságot adtunk s érte megkövetelhetjük tőlük, hogy akik a mi országunkban bírják a polgári jogokat, hazánkban születtek és élnek, azok Magyarországot és törvényeit tiszteletben tartsák s érezzenek iránta úgy, mint hazafiaknak illik, kivált miután elnyomásról ugyancsak senki e földön nem panaszkodhatik hazugság nélkül. Persze, ezt a pancsovai szerbek közül csak kevesen látták még be, noha érzik már okvetlenül, hogy a magyar állampolgárság eszméjével meg kell barátkozniok. Stancsics főispán urnak idáig sikerült maga és a szerbek közt minden élesebb konfliktust kikerülni. Ő mostanáig nem folytatott nyilt háborút az Omladina ellen, hanem lassanként maga köré gyűjtötte a konzervatív elemeket s megnyerte a pancsovai németek osztatlan támogatását. Tegnap azonban a háború kitört. Nem volt tovább halasztható. Pancsova város képviselő testületének újjáalakítása forog kérdésben. A szerb többségnek sehogy sem tetszik a gondolat, hogy a hatalmat kibocsássa kezeiből, noha bajosan fogja elkerülhetni, mert Pancsova virilistáinak túlnyomó része német. A városi bizottság elkészíté a legtöbb adófizetők lajstromát s ez a szerbekre nézve kedvezőtlenül ütött ki, ezért a városi képviselet elhatározta, hogy a magyar törvény életbeléptetését Pancsován megakadályozza, s elsőbben is fölirt a belügyminisztériumhoz s panaszt tett a névjegyzék összeállítása, a bizottmány eljárása ellen. A belügyminisztérium rendelében konstatálta, hogy a bizottság a törvény értelmében helyesen járt el. Ezt a rendeletet a pancsovai városi képviselet ismét „a törvény értelmében“ tisztelettel félretette, s újra fölírt, de a kormány föntartotta előbbi végzését. Már most a dolognak meg kellett lennie, a képviselőtestületnek a virilistákat be kellett fogadnia, a képviselőtestületnek újra kellett alakulnia. Tegnapra volt határozva az ülés napja, midőn a képviseletnek a virilisták lisztáját meg kellett állapítania. De az omladina, mihelyest a jogorvoslatokból és a mindennemű fogásokból kifogy, azonnal kész az erőszakhoz nyúlni, hogy czéljait elérje, vagy az államhatalom czéljait meghiúsítsa, így jön Pancsován is. A távíró jelenti, hogy Kaszapinovics a karloviczi kongresszust is ott hagyta, csakhogy Pancsova városházát megtartsa az omladinának. Minthogy minden kifogás nem használt, csinált botrányt úgy, hogy öt órai agyonbeszélés után a főispán kénytelen volt az ülést — mely sehogysem akart a keserű munkához fogni — feloszlatni. Mit fog a kormány ez esetben cselekedni, hogyan fog a törvénynek érvényt szerezni, minő elégtételt szolgáltat főispánjának: mindezt nem tudjuk, de kiváncsiak vagyunk rá nagyon. Megvalljuk őszintén, mi örülünk a pancsovai botránynak, mert egyrészt megmutatja, hogy az omladina a karloviczi kudarczból nem tanult semmit, nem javult semennyire és nem mérsékli magát sehogy se ; másrészt alkalmat nyújt a kormánynak, hogy a a V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Ripót-utcza 2. sz. a. I. emelet. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kiadóhivatal: BelTároz, XlpAt-utcaa 8. zb. a. 1* emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők, törvények és az állam tekintélyének Pancsován is érvényt szerezzen. Meg kell mutatni a szerb túlzóknak, hogy van kormány Magyarországon, s ha ez tegnap Karloviczon, holnap Pancsován megtöri Mileticsnek hatalmát s kicsavarja az egyházi és világi közigazgatást az omladina kezéből, akkor erélyének hatását meg fogja érezni az egész alvidék s Mileticsék ellen föl fognak bátorodni a tisztességes elemek a szerbek közt is. Bárha a pancsovai botránynak ez lenne következése! == A magyar kormány s a horvát-szlavón országok kormányok közt, mint halljuk, némely differencziák forognak főn azon előterjesztések egyes részleteit illetőleg, melyek az utóbb említett kormány által a horvát országgyűlés elé terjesztetnek. Ezen előterjesztésekben a horvát kormány túlment a kiegyezési törvény által megszabott illetékességi körén, s nevezetesen oly intézkedések elfogadására hívja föl a horvát országgyűlést, melyek által a közös országgyűlést, melyek által a közös törvényhozás megalkotta közös törvények szenvednének módosulást. A horvát kormány ezen előterjesztései értesülésünk szerint folytonos tanácskozás tárgyait képezik úgy az egyes szakminisztériumok kebelében, mint a minisztertanácsban is. =>= A főrendiház aligha fogja minden változtatás nélkül, en bloc elfogadni a választó törvényjavaslatot. Legalább, amint halljuk a képviselőház egyes tagjai ismételten fölszólítottak több főrendi tagot a törvényjavaslat némely §§-ainak módosítására. Különösen két szakaszra nézve igen élénken nyilatkozik a főrendi módosításnak óhajtása. Ezeknek elseje az 5-ik §, mely az erdélyi választókerületekben jelentékenyen leszállítja az adóczenzust, s amelyet a főrendiház által az eddigi status quo föntartásával óhajtanának módosítva látni. Második a törvényjavaslat azon intézkedése, mely szerint a központi választmányok belső ügykezelési nyelvét illetőleg a nemzetiségi törvény rendeletei irányadók. E helyett a főrendek azon határozmányt vennék föl, hogy a központi bizottságok ügykezelési nyelve az állam hivatalos nyelve. == Ghyczy Kálmán a közép párt elnökének bejelentette, hogy a klubb tagja lenni megszűnik. Kilépését a klubból Horn és Huszár támadásaival indokolta. Ghyczy midőn miniszter lett, megszűnt a közép-párt tagja lenni, de a klubb tagja maradt, miglen Huszár Imre ur föllépése őt arra birta, hogy ime ketté vágja maga közt és a középpárt közt az asztalkendőt. A hivatalos lapban megjelent a kimutatás a magyar állampénztárak bevételeiről és kiadásairól a folyó év második negyedében, azaz ápril 1-től junius 30-ig. A bevételeket illetőleg, a tényleges eredmény 27.321,004 frt volt, míg a költségvetési előirányzat szerint 36.385,931 frtnak kellett volna befolyni. Az előirányzathoz képest tehát a tényleges eredmény 9.064,926 frttal kedvezőtlenebb; a múlt év megfelelő időszakához képest is kedvezőtlenebb az eredmény 801,849 frttal, ellenben a folyó év első negyedéhez képest kedvezőbb 2 361,884 frttal. Az egyes bevételi ágakat illetőleg, a múlt évihez képest emelkedés csak kevés tételeknél mutatkozik, nevezetesen a bélyegnél 82,890 frttal, a dohányjövedéknél 804,097 frttal, a bányászati hiánynál 688,270 frttal, az ingó államvagyonnál 1.131,215 frttal; ellenben az egyenes és fogyasztási adók, a sójövedék, államvasutak stb. jövedelme hanyatlott; a folyó évi előirányzathoz képest különösen nagy hiány mutatkozik az egyenes adóknál 7.286,685 frttal, a fogyasztási adóknál 314,702 frttal, a sójövedéknél 1.176,369 frttal, államországoknál 1.501,509 frttal stb. A hiányok fedezésére kölcsönökből és lombardüzletekből a második évnegyedben 18.349,397 frt vétetett igénybe s ezzel együtt az összes bevétel 45.670,401 forintra rúgott. A kiadások főösszege 45.670,401 frtra rúgott s ez az előirányzatban foglalt 44.562,411 frtnyi összegnél 1.107,990 frttal kedvezőtlenebb eredményt mutat, ellenben a múlt évi hasonló időszak 50.529,284 frtnyi kiadásával szemben kedvezőbb 4.858,882 frttal. Úgyszintén a folyó évi első negyedénél is kedvezőbb 3.666,386 frttal. A folyó évi költségvetési előirányzatban foglalt összegekhez képest több adatott ki: az országgyűlés költségeinél 105,103 frttal, közösügyi költségeknél 139,923 frttal, az államadóssági járulékoknál 1.657,132 frttal, a belügyminisztériumnál 161,099 frttal, a közlekedési minisztériumnál 2 913,889 frttal stb. Kevesebb adatott ki az előirányzott összegnél : a magyar kölcsönök kamataira és törlesztésére 2.784,024 frttal, a pénzügyminisztérium rendkívüli költségeire 1.053,427 frttal, az igazságügyi minisztériumra 193,384 frttal, a honvédelmi minisztériumra 170,163 frttal stb. A Galonakivitelünkre vonatkozólag a F. Lloydban fontos, de nem igen megnyugtató közleményt olvasunk az osztrák dunagőzhajózási társaság és az Erzsébet-vasút közt kötött kartell- szerződés ismertetésében. A nevezett két társaság megegyezett abban, hogy jövőre a felső dunai vonalon való forgalomban a szállítóknak nem adnak províziókat és refakcziókat sem engedélyeznek A dunagőzhajózási társaság a gabnát Kaiser Ebersdorfig szállítja, innen az Erzsébet-vasút viszi tovább. Ha a dunagőzhajózási társaság jobbnak látná egyes esetekben vizen szállítni tovább a gabnát, ezért bizonyos arány szerint megállapítandó olcsóbb díjtétel számíttatik. Az e forgalomból származó bevétel a kezelési költség levonása után, meghatározott kulcs szerint osztatik föl. A magyar gabnaszállításra ez nem igen biztató kezdet, pedig még folytatása következik, amennyiben a többi belföldi vasúttársaságok is nemsokára tarifa-fölemeléssel fognak előállani. A kereskedelmi minisztérium már meg is adta ehez beleegyezését. Kereskedői körökben e hírek nagy hatást szültek, s hogy a hatás nem épen a legkedvezőbb, könnyen megfogható. A karloviczi választógyűlést megelőzött napon tartott konferencziákról egyik tudósítónktól a következő levelet vesszük: Karlovicz, július 30. Ma reggel 8 órakor nagy konferenczia tartatott, melyen részt vett a kongresszus majd minden tagja. Körülbelül 11 órakor ért véget a vita, s került szavazás alá Mileticsnek még a tegnapi konferenczián fölvetett indítványa, hogy a legújabb királyi leirat ellen egy sérelmi nyilatkozatot kell tenni. Zsivkovics osztályfőnök ez ellen volt tegnap is és ma is, s meglehetős éllel beszélt Miletics és politikája ellen, de mindhiába, mert Miletics a szavazásnál 15 szónyi többséggel győzött. Zsivkovicsot e lépésre a lapokban ellene megjelent hírlapi czikkek bírták. Tanulmányozta az újabb egyházi institucziókat és így jól előkészült az általa letiprónak hitt ütésre. És mégis az volt a szerb ügyek tanulmányozásának eredménye, hogy azt kellett mondania : „Aki hazafiasan érez a haza iránt és aki a szerb egyház barátja, annak a szerb ügyekben azon álláspontot kell elfoglalnia, melyet Angyelics foglal el pártjával, mert uj intézmények mellett tíz év alatt a szerb egyház nem marad egyház, hanem csak egy jól szervezett szociáldemokrata párt az államban.* A második kérdés, mely e konferenczián előfordult, az volt, hogy a metropolitának új választása nyilvános vagy titkos szavazás útján történjék-e? Zsivkovics véleménye, vagyis a titkos szavazás mellett 22 szavazatot tudott csak összehozni. A harmadik kérdés volt, hogy kit válasszanak metropolitának? Mihely e kérdés föltétetett, Miletics fölállt és kívánta, hogy mindazok, kik Stojkovicsra szavaztak, a választási elnöknek, Branovacskynak lakására menjenek. Miután mindezek elmentek Branovacsky lakására, s az ajtók jól bezárattak, felállt egy tüzesvérü mileticspárti, s gúnyolva mondá, hogy azok, kik Gruicsra akarnak szavazni, távozzanak,s mert ily árulók számára nincsen e teremben hely. E szóra csak két ember akadt, ki elhagyta. Branovacsky lakását, s a többi terrorizálva lévén, szavát adta, hogy a román metropolitára, Ivacskovicaiura fognak szavazni. E konferenczián a Miletics-pártiak táviratokat és ígéreteket mutattak föl, hogy egyrészt Ivacskovicsiu elfogadja a választást, másrészről pedig a kormány meg fogja erősíteni. Ebből következik aztán, hogy holnap, pénteken, július 31-én lesz a metropolita-választás, s ekkor Gruics püspök körülbelül 10 szavazatot fog kapni. országgyűlés Budapest, augusztus 1. A végnek vége az lett, hogy a pénzügyi bizottmány — a rész gondviselés Magyarország financziája és politikája fölött — három baloldali szavazattal Csiky Sándor szavazatával együtt a bukástól megmenekedett. Tisza Kálmán indítványozta, hogy a „titkos kabinet“ eltöröltessék s helyette a ház zárt ülése mint bizottmány vegye a budgetet előleges tárgyalás alá. Ghyczynek nagy szüksége lehet a titkos kabinetre, hogy Tisza indítványát ellenezte, mely a jobboldalnak is nagyon tetszett volna, ha a pénzügyminiszter ellene nem nyilatkozott volna. Így is hajszálon múlt, hogy a parlament ki nem húzta testéből a szálkát, s mi bizony sajnáljuk, hogy egy pár jobboldali nem akadt, ki a baloldalnak az operácziót megkönnyítette volna. Marad hát minden a réginél — nem minden, mert az osztályülések kiküszöböltettek a divatból — hanem a pénzügyi bizottság, az marad. A képviselő urak türelmetletlenségének tulajdonítjuk, hogy ezen fontos kérdést oly kevés figyelemre méltatták. A nyilvános ülésben csak Pulszky Ferencz beszélt a pénzügyi bizottság mellett, ellene röviden és mérsékelten Tisza Kálmán és Péchy Tamás, hévvel és erővel Schvarcz Gyula. Ez a szónok igen ingerlő szavakat ejtett, de a fáradt jobboldalról feleletet nem provokálhatott, mert a ház szavazni kívánt. A szavazás összevissza ment s a pénzügyi bizottság nagy nehezen megmentette életét egy esztendőre. Ma nem temették el, de csönditettek neki. A képviselőház ülése. — Zárt ülés —■ A képviselőház mai zárt ülése a házszabályok módosításának kérdése fölött tanácskozott. Bittó István miniszterelnök kijelenti, hogy hozzájárul egy olyan módosítványhoz, miszerint oly esetekben, midőn a háznak határozni kell a fölött, hogy valamely javaslat utasittassék-e az osztályokhoz is, a szavazás előtt egy tag az ellenzékről is fölszólalhasson. Kijelenti továbbá, hogy a szakbizottságokban a különböző pártárnyalatok kellő arányban lesznek képviselve. — Tisza Kálmán óhajtja, hogy a fontos bizottságok legalább 15 tagból álljanak ; indítványozza továbbá, hogy az állandó pénzügyi bizottság mellőztetvén, a pénzügyi előterjesztések, mint Angliában, a bizottsággá alakult egész ház által készíttessenek elő, mert csak így szerezhetjük meg pénzügyeinkben a kellő tájékozottságot.— Szilágyi Dezső azon módosítványát jelenti be, hogy azon képviselő, kinek indítványa valamely szakbizottsághoz utasíttatott, résztvehessen a bizottság üléseiben, még ha nem is tagja a bizottságnak. ■— Ghyczy K. pénzügyminiszter különbséget tesz a pénzügyi törvények és budgett ártárgyalás közt; az elsőknél okvetlenül szükséges a szűkebb szakbizottság általi előkészítés; a budget szerinte is legczélszerübben az egész ház bizottsága által készíthető elő, de miután az őszi ülésszak későn kezdődik, az idén nem tartaná helyesnek e kísérletet megtenni. — Simonyi Ernő : A pénzügyi törvények s budget legczélszerűbben készíthetők elő, mint 1848 előtt, a ház kerületi üléseiben, csakhogy meg legyen ezen üléseknek kellő nyilvánossága. — Ghyczy megjegyzi, hogy budgetet akkor nem tárgyaltak az országgyűlések, más fontos kérdéseket pedig előbb a kerületi vagy országos szűkebb bizottságok készítettek elő. — Babes a budgettárgyalásnál szintén nem tartja szükségesnek a szakbizottságot. Kifejezi ez alkalommal azon óhajtását is, hogy az egyes miniszterek által tartott tanácskozásokba is meghivassanak az érdeklett képviselők. — Lipthay Béla b. nem hiszi, hogy Tisza fontos indítványát ez alkalommal beható tárgyalás alá vehetnék. Angliában sok budgettétel állandó s nem kerül újabb vita alá; míg ez nem lesz meg nálunk is, ne térjünk el az eddigi gyakorlattól. — Tisza Kálmán kijelenti, hogy indítványa által nem akarta a tanácskozás nyilvánosságát megszorizni, ha A REFORM TÁRCZAJA. Vasárnap. — A kakasi csúcson. — A hegymászó betegség csakugyan erőt vett rajtam, és nem engedett megnyugodni, a mig csak a Tátra legmagasabb ormára — a lomniczi csúcsra föl nem vitt. A hiúság kényszerit a „csúcsnak”, a mint röviden nevezik, német nevét használnom, mert félek, hogy némelyik olvasóm, aki a Tátrát csak magyar földleirási tankönyvekből, a igy az egyes csúcsok neveit — mint eddig magam is — németül ismeri, azt fogná hinni, hogy az én kakasi csúcsom, valami helyi nevezetességű szemétdomb, a melyen egy szintén helyi nevezetességű hires kakas rrkodik. S akkor egész fáradságom, a mely bizony elég volt arra, hogy egy tárczányi tért megtöltsön, a „nagy közönség” számára bizony kárba veszne. Azért hát még egyszer és különösen legyen megmondva, hogy az én kakasi csúcsom ugyanaz, amely a földleírásokban a Tátra hegység ormai között a 8,300 és néhány lábnyi magasságú lomniczi csúcs neve alatt első helyen szokott említtetni. Néhány nappal ezelőtt nagyobb társaságban másztam meg a Tátrafüred fölött emelkedő nagyszalóki csúcsot. A 7,760 lábnyi magasságú orom kilátása elbájolt. Előttünk a Szepesség kies dombvidéke terült el, — a magasból egy hatalmas térképpé olvadva szét. A térképen három folyó völgyét látta be a szem;lábunknál és balra tőlünk föl észak felé a Foprád völgye kanyargott egészen a távolban fehérlő lublói és palocsai várromokig; délkeletnek a Hernád völgye és az azt környező dombvidék, nyugat felől pedig a gerlsdorfi csúcsból lefutó gerinczen keresztül a Vág völgye volt látható; és a három völgyből vagy negyven fehér falucska mosolygott föl hozzánk, hogy a 16 szepesi város e szerény megnevezést rész néven ne vegye. A vidám képet a Tátrával párhuzamosan futó középhegység szelíd körvonalai szegélyezik, melyekből délen a Tátra hegység és legmagasabb orma, a Királyhegy emelkedik ki. Egy fordulat — és a legderültebb tájból a vadság és zordonság édes otthonjába pillant félénk tekintetünk. Lábainknál vad meredély rohan le a nagy tarpataki (kolbachi) völgy piréles katlanába; szikla szikla hátán, omladék omladékon, rettentő szakadások, éles taréjok, mindenütt szaggatottság, dultság, sivárság és sehol semmi enyheség, mert még az a tizenhárom hegyi tó is sötéten tekint föl ránk, foszladozó hó és jég kérge alól. Jobb felöl a kakasi és jégvölgyi csúcsok merednek ég felé látszólag oly közelből, mintha kezeinkkel megfoghatnók; a két csúcs és gerinczeik egy egyetlen borzasztó sziklafalba olvadnak össze, melynek szakadásaiból az engedőbó, mint olvasztott ezüst siklik hangtalanul a mélységbe, még sötétebbé téve a fal feketeségét. Balról a gerlsdorfi csúcs és gerinczei versenyeznek a szemben levő falakkal, és ha nem múlják is felül, de emelik amazok vadságát. Ha szemeinket egy pillanatra pihentetni akarjuk, a katlant övedző főgerincz nyitásain át belátszó gácsországi síkság derült foltjaira és a hátsó Kárpátok kékbe játszó lánczaira vetünk egy pillantást; de tekintetünket ismét azonnal magához ragadja az előttünk tátongó vad örvény hatalma. Mások e képet halottnak írták le; nyugalmában, csendjében, vadságában a halál mozdulatlanságát, némaságát és zordságát látták. Én minden kőben, minden nyílásban életet találtam; az előttem lévő katlan hatalmas örvény volt a föld forrongásának korszakából, a sziklaormok hegyekké meredt hullámok és az egész egy megrögzött kép a föld életének legnagyobb pillanataiból, amelyeknek óriási vajúdásai ezt a mostani „élő” természetet és annak úgynevezett urát szülni kezdték. A fönségesen borzasztó képnek még e bálvány vázlata is csak nehezen akarja tovább bocsátani késlekedő tollamat. A való lebilincselte egész lényemet. Társaim már jó tova voltak a csúcsról a nyeregre vivő sziklagörgetegen, amikor én még mindig a mélységbe tekintve igyekeztem a természet kezeirásából kiolvasni valamit, amit ha elolvashatnék, nem volnék képes megérteni. És amidőn megváltam a képtől, mégsem voltam kielégítve. A hegység látása már teljes erővel izgatta véremet; nemcsak nagyszerű látvány kellett, hanem veszély is, melynek árán amazt megvásároljuk és becsessé tegyük. A szalóki csúcsra pedig hegymászók számára valóságos „országút“ vezet, amelyről azonban nem egy gyenge lábú legény visszafordult már; elérése alig kíván egyéb áldozatot, mint hitvány verítéket, és következménye sem lehet más, mint néhány napi sajgás a fáradt dombokban. „Excelsior“, mondá egy parancsoló hang; és képzeletem egyszerre megtelt a lomniczi csúcs meredek ösvényeinek, kőmezőinek, sziklataréjainak, mélységének, „Matisko fordulásának“, „Emerici kövének“, a „próbának“, és a „halál völgyének“ veszélyeivel, a melyekről a csúcs látogatói, kivált ha poroszok — szóval és írásban rendkívüli dolgokat szoktak beszélni. Két kézzel és egész szenvedéllyel ragadtam meg tehát egy régi hegymászó ajánlatát, hogy egy hármas társaságban menjünk föl a „csúcsra“. Harmadnap reggel négy óra tájban már talpon és utón voltunk. Lovaink — mert a nagy tarpataki völgy kőházáig, az u. n. „Rajner-emlékig“ lóháton mentünk — a fenyügallyakkal igyekeztek szemeinkből az álmot kiverni. Vezetőnk „az öreg János” volt; majdnem sajnálkozással láttam a hatvanéves öreget előttünk gyalogolni, kivált ha még eszembe jutott, hogy szegény feje — a mióta favágásnál egy fatörzs esett rá — hallását is egészen elvesztette és ha legjobban kiabáltunk is neki, inkább szájunk mozgásából, mintsem a hangból látszott kívánságunkat megérteni. Hanem később, a midőn a csúcs oldalfalain láttam zerge könnyűségével előttünk kúszni, s a mellett nekünk óvatos utasításokat adni, — nem sajnáltam már, hanem bámultam az öreg csontokat, amelyek velünk 191, mind százkilenczvenegyedszer mászták meg a kakasi csúcsot. Hol lesznek a mi csontjaink, a midőn annyiadszor kellene ezt a szép utat megtenniök! János mögött egy (számozatlan és tót nemzetiségű) hordár ballagott, hátán az eleséges kosárral. Ötünkből, a három lóból meg két levezetőből állott karavánunk. A Kolbach feletti gerinczen, a sváb parasztok nyelvén „kämmchen“, mindenki legalább egy órára megállott volna. Keleten a nap tányéra már felszállt, mi, és a hegyek ormai, utunk czélja a kakasi csúcs is sugarakban fürödtünk; alattunk pedig az alacsony dombvidéket, ameddig csak beláttuk, gomolyos fehér ködtenger borította, mely alá a már szunnyadozó falvak mintha örökre el lettek volna temetve. Mi nem gyönyörködhettünk sokáig az ezüst hullámú tengerben, czélunk a távol magasból intett felénk. Fél óra múlva leszálltunk lovainkról, és felkapaszkodtunk a kis tarpatak elhagyott völgyébe, melynek omladékain és kúszó fényűin elég gyorsan áthatolva, egy óra alatt a „tűzhelyhez“, a kakasi csúcsnak lábához értünk. Itt kellett reggelinket elköltenünk, mely elég rövid volt; izgatottságom az uttalan sziklák látásánál sokkal nagyobb volt, mint étvágyam. Eleségünket két részre osztottuk, hogy csakis a legszükségesebb részt vigyük fel, a többit pedig visszatértünkig az oldalon az öreg János valamelyik pinczéjébe rejtsük, s azzal hosszú botjainkat megmarkolva, János vezérlete alatt nekieredtünk a hegyoldalnak. Az út kezdete semmi különöst nem nyújtott; elég meredek domboldal, egy kissé csúszós porond, apró törmelék egymást fölváltva; mellékfoglalkozásul néha a kúszó fényű gyengéd ágai keveredtek lábaink közé; mindezt már ismertük. Jó fél óra múlva egy szűk sziklavályúhoz értünk, amelyről azt hittem, hogy oldalt hagyjuk. János bácsi azonban kijelenteni, hogy ez itt „a próba“, vagyis az a hely, ahol elválik, mehet-e valaki följebb vagy nem ? A próba egy meredek vagy busz ölnyi vályú két kisebb gerincz között, amelyben először kísérli meg az ember a tulajdonképi hegymászás mesterségét. A kinek a négykézláb mászás nem okoz valami nagy nehézséget, az könnyen kiállja a próbát; aki nem képes rá, az csak forduljon mindjárt vissza. Mi nyomában maradtunk Jánosnak mindannyian; a próbán túl voltunk anélkül, hogy a sziklaláz megkapott volna bennünket. A próbán fölül kissé oldalt kanyarodva több apróbb talajon és kisebb mélység fölött vitt ösvényünk, mig végre belejutottunk egy szélesebb teknőbe, mely a csúcsból kiinduló főgerincztől ereszkedik alá. Utunk itt ismét elvesztette sziklás jellemét és helyenkint lépcsőzetes gyepen vitt föl bennünket. Fölöttünk már láttuk a nyerget, a mely kapaszkodó utunk felét jelentette, hanem még jó félórát tartott, amig abba a nyeregbe valósággal bele is ülhettünk. A nyeregről szép kilátás nyilt a gerincz másik oldalán levő, köves patak völgyére, két tavára és a távolabbi ködben úszó vidékre, hanem a köd már ekkor magasabb régiókba kezdte vinni alant kezdett játékait; emelkedett és szállott, s azután ismét és ismét emelkedett; eleinte az alsóbb völgyek, azután a fölsőbbek tűntek el szemeink elől; a csúcsokat még a reggeli nap fényében láttuk, a kakasi csúcs egyre nagyobbodó feje most már sokkal barátságosabban, habár még mindig nagy távolból nézett le ránk. A köd folyton szállt lefelé, felhőgomolyokat láttunk magunk mellett nagy sebességgel fölrohanni és a csúcs fejéhez oda tapadni; a gomolyok egyre sűrűbbek lettek, a nap elveszett bennük s azzal eltűnt minden szemeink elől, kivéve a köd végtelen szürkeségét és a bennünket közvetlenül környező sziklafalakat. A következő pillanatban azután egy fuvallat támadt, a szürke fátyol elröppent, a nap fényesen sütött, a csúcs tisztán feketéllett fejünk fölött, s előbbi köpenyege már mint könnyű felhő szállt a magasban kóválygó társai közé. Néhány percz múlva azután ismét elölről kezdődött a ködök szeszélyes játéka, melynél szebbet tán még a nemzeti színház „dekoratív irányú” felhő-jelenetei között sem láttam. E változatos ködképek közepette keltünk át a nyergen, hogy néhány száz lépéssel odább megpihenjünk a csúcsnak egyik mély szakadásában lévő hómező alatt, melynek olvadó levéből fris csermely omlott le a köves patak völgyének mélységébe. Egy negyed óra nyugalom és néhány pohár bor a jéghideg vízzel vegyítve, csakhamar talpra állított bennünket. Bucsuzásul néhány szikladarabot vetettünk az alattunk folytatódó hómezőre, és tán másfél perczig hallgattunk a nagyobb és nagyobb időközökben érkező és lassankint elhaló csattogásra, melyet zuhanásukban a sziklainkon keltettek. János ismét útnak eredt, eleinte a hómező szélén, azután jobbra egy szűkebb vályúba kanyarodva. Ezentúl már folyton sziklatalajon, a csúcsról lefutó gerinczek közt lévő vályúkban vitt föl utunk. János egy fekete mélység partján állott meg. „Ez itt a halál völgye“, mondá, és egy szomorú történetet beszélt el három fiatal diákról, akik — amint János különös hangsullyal említé — vezető nélkül akartak a csúcsra fölmenni. Egyik közülük e mélységbe zuhant; holttestét soha, csontvázát három hónap múlva találták meg, lábbal égnek két szikla között ékelve. Letekintettem a mélybe; semmi borzongást nem éreztem ; az ember idegei néha kötélből vannak. Egyébiránt, a ki akarja, a halál völgyét és a szegény ifjú sorsát három ölnyire elkerülheti; és a mélységbe csak az kénytelen beleesni, a ki beleugrik. Innen fölfelé az út egyre és fokozatosan meredekebb lesz. Mindegyre gyakrabban kell kétlábú méltóságunkról a négylábúak országának színvonalára leereszkednünk ; hosszú botunk, melynek eddig több hasznát vettük, mint egy harmadik lábnak, kezd fölösleges teher lenni. Végre János egy hasadékba támasztja botját, és minket is hasonlóra utasítva, már nemcsak négykézláb, hanem egy éles sziklalapra feküdve épen hason kezd fölfelé kúszni. Követjük és néhány percz múlva egy apró tarajhoz jutunk, a melyen János keresztül lép. — Csinos mélység tátong előttünk, a melybe utunk néhány ölnyire leereszkedik, hogy a másik oldalon ismét föl, és egy más talajon át egy más vályúba menjen át. — Ez Matisko fordulása, igy neveztetvén egy tisztes plébánostól, a ki e pontig felküzdte magát, itt elérte