Reform, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)
1874-08-07 / 215. szám
215. szám. 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnélj.. ............................... 10 kr. A nyílttéri petitsor........................................................................... 30 kr. Bélyegdíj .................................................... ........................................ REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstája vagy helyben ha znosD hordva Egós» ÓTre háihol hordva . 24 frt Fél évfB................................. 12 frt Negyed évre , 6 frt Egy hóra.................................2 frt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Blpót-utcska 2. sk. a. T. emelet. E lap sszellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak éli Kiadóhivatal: Belváros, Zilpót-utcza 9- Sz. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra................................2 frt. Három hóra...............................6 frt. Hat hóra..............................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A ,REFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-ntoío 2-ik sz. ». I. emelet. Péntek, augusztus 7. 1874. Budapest, augusztus 6. Egy csonka parlament képét viseli magán a horvát országgyűlés, melynek ülései tegnap megnyittattak. Üres padok, melyek közepén egy gomolyban ülnek ugyanazok a képviselők, kik Budapesten is a képviselőház czentrumát foglalják el s kikről senki sem tudja, voltaképen kormánypártot képeznek-e vagy oppozicziót. Horvátországban ezek qualitása nem kétes, ott ők nemzeti párti mamelukok, az uj unionista kormány igaz hivei, kormányhivatalnokok és papok s ügyvédek, kiknek hasznos, ha a kormányt protegálhatják. Oppozíczió nincs. A hessen-kasseli választófejedelem sem kívánhatott magának különb rendeket, mint milyenekkel Mazuranics bán rendelkezik. Csak az üresség a teremben ne volna oly nagy, vagy a terem volna kisebb. Kicsiny teremben ilyen képviselettel milyen jól lehetne a törvényhozást bizottságilag elvégezni. De egy országgyűlésen, mely parlamentet játszik s felelős minisztereket — vagyis osztályfőnököket lát magával szemben, ott kinos érzés, ha nincs oppoziczió és ha a szónok beszéde elhangzik a kongó ürességben. Jobboldal nem létezik. Az uniópárt úgy látszik passziv ellentállásra szoritkozik. Bauch, Khueu, Pejachevics, Orsics, Sermage, az Erdődyek távollétök által tündökölnek s az egyetlen mágnás, ki megjelent, gr. Jellacsics György cs. kir. nyug. altábornagy, a volt bánnak legközelebbi rokona, ki mindig nagy ellensége volt a magyaroknak és az uniónak. A földbirtokos osztály nincs képviselve az országgyűlésen, Hatz, Modics, Jozipovics s egyéb horvát „családok“ átengedték helyeiket a délszláv demokrácziának. A főispán padok üresek, hiszen Horvátországban a korona nincs többé főtisztviselő által képviselve a megyékben. Nincs tehát semmi oly elem a zágrábi gyűlés jelen ülésszakában, mely bármi kevéssé arisztokratikus volna s a szerb bürokraták és a parasztos papok egészen otthonosan érezhetik magukat a szürke falak közt, melyek mogorván tekintenek le a gyülekezetre, mely íme egészen más, mint az, melyet a régi jó időkben itt tanácskozni láttak. A portás is, mikor a méltóságos kormányférfiaknak és a nagyságos képviselő uraknak köszönt, demokratább fölfogást tanusít, mint hajdan, ő haladt a korral, de néha mégis régi szokásból átpislant a piaczon báró Rauch Levin szemben fekvő palotájára, melynek csukott kapuja és lefüggönyözött ablakai neheztelő zárkózottságban nem akarnak megnyílni és kivilágittatni, hogy az uj emberek társaságát vendégül fogadják s ilyenkor a portás impolitikus gondolatokba merül a politika forgandósága fölött. Ha megtudnák urai, hogy a portás, mikor az utczán átnéz, a világ forgandóságain tűnődik, nyugtalanítva éreznék magukat saját jövőjük fölött s mint Krypto-unionistát, alighanem megfosztanák a szegény ördögöt méltóságteljes hivatalától. Egyszer t. i. már csaknem megesett ezen a szegény ördögön is. Mindazonáltal azonban, hogy grófok, bárók, főispánok és földesurak nincsenek az országgyűlésen, az ülésszak megnyílt. A kormánynak és pártjának szerencséjére a szélsőbal is elmaradt, s csak egynéhány ember által pro forma van képviselve. Strossmayer nem akarja még most megbuktatni Mazuranicsot, fél, hogy utána nem Mrazovics és Makanecz következnének. A horvát országgyűlésen tehát valószínűleg ugyanaz a „mérsékelt hangulat“ fog uralkodni, amelyet a karloviczi kongresszus elfojtott tanácskozmányaiból ismerünk, s beszéd oly kevés fog tartatni, hogy a magyar alsóház elmehetne Zágrábba parlamentarizmust tanulni. Van is oka a horvát nemzeti pártnak óvatosnak lenni, ha az alig kezébe kerített hatalmat nem akarja gyorsan koczkára vetni. Az aranjuezi szép napoknak vége, mikor Szlávy megbízott Zsivkovicsban, s az uj horvát kiegyezés volt a magyar kormány legfőbb büszkesége. Azóta megtanultunk vigyázni s nem hinni minden szónak, hanem ítélni a tettekből, melyek az igaz unionisták üldözését, a két ország közötti kapocs rendszeres lazítását, kétszínű politikai magaviseletét s következetesen szem előtt tartott délszláv terveket tanúsítanak. Bittó nem az az ember, ki nem bánja, akármit csinálnak is a horvátok, csak neki békét hagyjanak. A kormányelnök tudja, hogy neki politikai kötelességei vannak, s fő kötelessége az ország közjogát megőrizni s nem tűrni, hogy az ország integritásának érdekei jövőre is veszélyeztessenek. Darabonkint tördelni le az uniót ő meg nem engedheti, s habár kezei sok tekintetben kötve vannak a régibb és legújabb törvények által, melyek Horvátország autonómiáját biztosítják, mégis arra, úgy látszik, jól vigyáz, nehogy az autonómia ürügye alatt olyan törvények csempésztessenek be a horvát kódexbe, melyek mellett az unió meg nem állhat. így történt — s nem késünk a miniszterelnöknek ezért elismerésünket nyilvánítani — hogy Mazuranics bánnak a magyar minisztertanácsban felülvizsgálat és előleges jóváhagyás végett elő kellett terjeszteni mind a törvényjavaslatokat, melyek a horvát országgyűlésen tárgyalásra előkészíttettek. Ezek közül a legfontosabbat — melynek veszedelmes oldalát már régebben és ismételten feltüntettük — azt, mely Horvátországban az uj területi felosztást s az adminisztráczió egészen új és pedig osztrák mintára készült szervezését tervezi, a magyar minisztertanács elfogadhatlannak jelentette ki s azt követelte, hogy Mazuranics a javaslatot vonja vissza. A többi javaslatok sem maradtak minden megjegyzés nélkül. Igaz, hogy Mazuranicsnak szabadságában állott a minisztertanácstól a királyhoz fölebbezni, természetesen úgy, hogy Bittó is fölterjeszti ellenvetéseit s a felség dönt a törvényjavaslattal együtt közte és a bán között is: de váljon Mazuranics, ki Budapestről a javaslatokat fölvitte Bécsbe, hogy a fejedelemnek referáljon, a király előtt fogta-e pártját a visszautasított törvényjavaslatnak: nem tudjuk, de alig hisszük. Zágrábban már mindenki tudja, hogy a nemzeti párt e legújabb és legerősebb töltése nem sült el, s e fölött titkos koszúság van is elég! Királyunk alkotmányos magaviselete és országló bölcsesége újra fényesen kitűnt a horvát törvényjavaslatok kérdésében. Nemcsak hogy szentesítését nem adta egy oly törvényjavaslatra, mely a felelős minisztérium helyeslését kinyerni nem tudta, hanem a többi törvényjavaslatot is, melyek között van több politikailag fontos, mint pl. a sajtótörvény, megtartotta magánál, hogy beltartalmak iránt alapos meggyőződést szerezhessen magának, mielőtt tárgyalásukhoz előleges beleegyezését adná. Mazuranics teli tárczával ment föl Budapestre és Bécsbe, s üres kézzel tért vissza Zágrábba. A gyűlés megnyílt munkaprogramm nélkül. A táviró tegnap Bécsből megvitte az engedélyt, hogy a két legártatlanabb javaslat — a fegyenczek szabadlábra helyezéséről és a vagyonbukottakról — tárgyaltathassék. Ezt jelenti zágrábi tudósítónk mai távirata. Világos abból, hogy a föltétlen bizalom az uralkodó horvát többség és kormánya iránt nemcsak a magyar kormánynál, de az udvarnál sincs meg. Ezt érzi a zágrábi többség is és ezért hisszük, hogy mérsékelt lesz. Nem gondoljuk, hogy a horvát országgyűlésen hevesebb viták fejlődjenek ki s a Mazuranics-kormány már most megbukjék. Mielőtt a horvát viszonyok tisztább szint öltenek, kell, hogy az ujunionisták vegyes pártja belássa, hogy választania kell e kettő közül: az unió becsületes föntartása vagy délszláv politika. A kettő együtt meg nem fér. Ámítás, aki a kettőt összeegyeztetni akarja. Az illegális politika sok ideig föntartható nem lévén, ki fog tűnni, akar-e a nemzeti párt igaz unionistának lenni vagy sem. Mikor ez a kérdés elodázhatlan lesz, akkor fog kisülni, életképes-e a jelen többség, vagy fölosztandó jobbra balra, alkatelemeire, s tud-e a jelen kormány fönállani, vagy helyt kell engednie egy határozottabb irányúnak ? = A király Prágába utazásának programmját hozza egyik bécsi lap, a e szerint a király szeptember 7-én reggel hagyná el Bécset, Budweissot és Pilsent érintve, megtekintené az 1872 ben árvíz által meglátogatott berluni kerületet, hogy személyesen vizsgálja meg a kormány által akkor tett intézkedések eredményét. A király különösen szemügyre fogja venni az állam költségén a szegényebb családok számára készíitatt épületeket, s szeptember 7-én este érkezik Prágába, hol egy napot tölt, s 9-én reggel megy ki a brandeisi hadgyakorlatokhoz. Brandeisban a király kíséretével együtt négy napig fog maradni, s Bécsbe szeptember 13-án érkezik vissza. A királyt kiaérni fogja a közös hadügyminiszter dr. Koller, a közös külügyminiszter, Andrásy gr. s mintegy 40 külföldi tiszt. Ivacskovicsin megválasztását a közoktatási miniszter már fölterjeszté ő felségéhez megerősítés végett. A főrendiház jogügyi bizottsága ma délelőtt 10 órától délutáni 2 óráig id. Szögyény László elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a választási törvényjavaslat tárgyalását, s abban jelentékenyen előhaladt, úgyhogy a holnapi ülésben a tárgyalás hihetőleg véget ér. Mielőtt részletekbe mennénk, meg kell említenünk pótlóul a tegnapi ülésről közlött tudósításunkhoz, hogy az 5. § on is jelentékeny módosítás történt. Név szerint az 5. § második kikezdését, mely az erdélyi részekben az úgynevezett 100 füst utáni küldendő választókról szól, a bizottság egészen kihagyta. Az első kikezdésbe pedig belevétetett az, hogy a 8 frt 40 krba a földadó-pótlék sem számíttatik bele. A bekezdés tehát így lesz : választási joggal bírnak azok, kik nagy és kis községekben a személyes kereseti adót, és a földtehermentesítési földadópótlékot be nem számítva, 8 frt 40 kr. egyenes államadót fizetnek.“ A mai tárgyalást a bizottság a 13. § on kezdte, s e §-ba beletétetett a választói föltételhez az is, hogy valamely választói névjegyzékbe fölvétetett legyen. Ezután gyorsan haladt a bizottság egészen a VI. fejezetig. Nevezetesebb módosításai a következők : A 73 § hoz hozzáadatott az, hogy : kizáratik a választói jogból mindazok, kik jövőre valamely megbecstelenítő bűntett miatt megbüntettetett, vagy csőd alá jutott, ellene a csőd meg nem szüntettetett, s illetőleg büntetését ki nem állotta. Továbbá a 82. §-ba beletétetett az, hogy új választásnak van helye akkor is, ha az egyik jelölt a választás határnapja előtt meghalt. Ami a nyelv kérdését illeti, meghagyatott a miniszter megnyugtató fölvilágosítása folytán az eredeti szöveg, mely szerint a nemzetiségi törvény szolgál irányadóul. A kormány részéről ismét egyedül a belügyminiszter volt jelen. Holnap a VI. fejezet (a 90. §.) kerül tárgyalás alá. A szerb patriarkhai székre Ivacskovicsnak való kijelölése óta sokat vitattatott, hogy váljon a megválasztott f,Ivacskovics“-e avagy „Ivacskovicsiu“, vagyis szerb-e, román-e ? Erre nézve egy szerb lelkésztől, ki észrevételeivel többször is fölkeresi a Reform hasábjait, a következő sorokat vesszük: „A Zasztava minden ékesszólását arra fordítja, hogy Ivacskovicsiut szerb „dusankába“ bujtassa, de azért Prokopius érsek ur mégis csak „románkába“ marad, mert valóságos: román; eredeti neve nem Ivacskovicsiu, hanem: Ivaneszku. Aki magyarországi egyházunk történelmét ismeri, az tudni fogja, hogy szerb eredetű püspök az aradi püspöki megyében sohase volt; igenis voltak úgynevezett „czinczárok“, de szerb nemzetiségűek , egyátalában nem. Mert ámbár az előtt az egyházi adminisztráczió közös volt, az aradi román intelligenczia mindig azon volt, hogy román eredetű püspöke legyen. — Ettől a kiváltságtól soha el nem állottak! Képzelhető-e az a lehetőség, mikép a románok — akik ember emlékezete óta a legnagyobb ellenszenvet viseltettek a szerbek irányában — megválasztják, Popasziu román származású püspök mellőzésével, Ivacskovicsiut, szerb nemzetiségű egyént püspöküknek ? Ebben a lehetetlen lehetőségben — úgy hisszük — a Zasztaván kivü alig fog valaki hinni. Az aradiak nemzetiségi buzgalmukban inkább örökös özvegységre kárhoztatták volna az aradi püspöki széket, semhogy szerb eredetű püspöknek engedjék oda. Ivacskovicsiu, mielőtt fölszenteltetett volna az aradi püspöki székre, purifikálta magát leendő hívei előtt, hogy ő román szülőktől származik, a kik a volt határőrvidéki „Deliblato“ szerb helységben letelepedtek. — Ivacskovicsiu ott születvén, a szerb nyelvet elsajátította ugyan, de azért román anyanyelvét nem felejtette. Ezen purifikácziója után belenyugodtak az aradiak fölszentelésébe, és Ivacskovicsiu mint valóságos román sarjadék, föltéve a román püspöki mitrát.“ Zágrábi tudósítónktól a horvát országgyűlés megnyitásáról a következő tudósítást vesszük: Zágráb, augusztus 5. Elnök Kresztics d. e. 11 órakor megnyitja az ülést. A képviselők nagyobbrészt még nem érkeztek meg, s így a mai ülés csak gyér számú képviselők előtt folyt le. A kormány részéről jelen voltak: Mazuranics bán, Zsivkovics osztályfőnök és dr. Ma bics. A mágnások közül csak Jellacsics György gróf volt jelen. Az ülést következő szavakkal nyitotta meg elnök : „Tisztelt képviselőházi Az országgyűlés 60-ik ülésében a t. ház ülésezéseit bizonytalan időre elnapolta ; a képviselők újbóli összehívását az elnökségre mzván. Ezzel az elnökség felelősséget vállalt az iránt, hogy az ország abbeli joga, hogy országgyűlése éven által legalább is 3 bvig ülésezzék, épségben föntartessék. Tekintettel tehát e felelősségre s arra, hogy a magyar-horvát közös országgyűlés, melynek még julius hó végén kellett elnapoltatnia, s mely október hó végén ismét összeül, nem marad egyéb hátra, mint a jelen, ülésezésekre nagyon is alkalmatlan időt, munkánk folytathatása czéljából,ülésezésekre fölhasználni; én a t. ház összehívásával tovább nem késedelmezhetők. A tisztelt ház e tekintetben más határozatot hozhat; engedelmet kérek, hogy az elősorolt indokokból az uj szak első ülését mára hívtam össze.“ (Zíme.) Elnök aztán fölolvassa az időközben beérkezett beadványokat, leiratokat. Királyné felsége egy leiratban köszönetét fejezi ki, hogy a ház őt születési ünnepén üdvözölte. Király ő felsége Kreszticsnek a horvát országgyűlés elnökévé, Mirko Hrvatnak alelnökké választását, továbbá a ház üdvözletét a legm. unoka születése alkalmából, tudomásul venni kegyeskedett. Kussevics volt főispán jelenti, hogy miután ő nyugalomba lépett, megszűnt a ház tagja lenni, a igy helye, mint az állandó igazoló bizottság elnökéé, szintén betöltetlen. Ugyan a bizottságban más hely is üresedésbe jött, miután Dutkovics, a bizottság egyik tagja, szintén megszűnt a ház tagja lenni. £ helyek betöltése napirendre tűzetik. A kormány tudatja a házzal, hogy király ő felsége a bírói hatalomról a felelősségről, továbbá a bíráknak beleegyezésük nélkül is máshová helyezéséről s nyugdíjbaléptetésükről szóló törvényczikkeket szentesítette. Jarstrebarko kerület új képviselője, Torbai Iván bemutatja megbízólevelét. Az állandó igazoló bizottsághoz utasittatik. Szerém megye az iránt kérvényez, hogy a 18-ik életévüket betöltött ifjaknak engedtessék meg a házbuen Henrik és Jellacsics György gróf jelentik, hogy a közös magyar-horvát országgyűlésen képviselői állásukról lemondanak. Ezután a bán által beterjesztett magyar-horvát törvényczikkek hirdettetnek ki. Elnök féli órakor bezárja az ülést. A legközelebbi ülés hétfőn lesz. A színi képezdéről. Budapest, augussus 5. II. Siziui képezdénknek hiányai lehetnek és vannak, de ki ezek miatt úgy vél a dolgon segíthetni, hogy az intézet szűnjék meg, vagy a nemzeti színháztól elválasztva egy fölállítandó zeneakadémia egyik alosztályává tétessék, az lehet jó fogorvos, ki a beteg fogat kirántja, s helyébe hamisat tesz, de jó kulturpolitikus nem lesz. Tegyük föl, hogy a zeneakadémia már létesült és pedig nem mint külön intézet, hanem úgy, hogy a színi képezde beleolvasztatott; tegyük föl, hogy Liszt Ferencz az intézet igazgatója; Joachim elhagyja Berlint, hol ő is zeneakadémiai igazgató, s tanári széket vállal Budapesten. Volkman, az ifjabb Erkel s más, külföldről visszahozott vagy köztünk élő kitűnő művészek és zeneszerzők, a tanárok: ugyan hiszi-e valaki , hogy ez intézetben kellő gond fordittatnék a drámára s az nem a hamupipőke szerepét vinné az akadémián, s hihető-e, hogy az énektanítás nem koncerténekeseket, hanem operaszínészeket és színésznőket képezne ki, ha ugyan egyátalán a generálbasszus mellett meg nem feledkeznének teljesen a drámai énekről. Mert az különös valami, hanglejtés, kifejezés, mozdulat, játék a drámai éneknek különös jelleget kölcsönöz s oly fontos alkatrészét képezi, hogy az operai tanfolyamot a drámai tanfolyamtól elszakítani nem, csak elkülönözni lehet, s az operai képezde mindenesetre a színi képezdének s nem a zeneakadémiának alkotó része. Mert sem a hangszerzene, sem a magasabb zenetudomány az operai énekesnek nem szükséges, miután az ő hangszere a torok, minden más csak A REFORM TÁRCZÁJA. Magyar művészek Párisban. Pária, augusztus 1. Indulásomkor megígértem, hogy ha külföldön sok mindenféle szépet látok, a legérdekesebb dolgokat kiválasztom, és a Reformnak leírom. Kissé későn fogok ígéretem beváltásához, megvallom. Késedelmem egyedüli oka azonban csak az, hogy az általam tett ígéret teljesítését utólag nehezebbnek tapasztalom, mintsem előre hittem. Engedje meg, szerkesztő úr, hogy, a föntmondottnak okát adandó, itt a vonal alatt, hol mindenki csak mulattatót, vagy legalábbis mulattatva oktatót szeret találni, néhány komoly szót mondjak. Hiszen ha valaki furcsának találná, az sem árt. A czélt elérem a komolykodással is, mert ami különös, nem igen untat. A nyilvános élet Magyarországon az utóbbi időben igen sajátos alakot öltött. Az óhajtások, melyek népünk tevékenységének irányt adnak, a közéletben nyilvánuló igyekzetek, és az ezen igyekzetekből eredő cselekedetek mindannyian új és a megszokottól nagyon elütő. Ez a másszerűsége azonban mindannak, ami a nyilvánosság terén tapasztalható, nemcsak az élet külső formáit változtatá meg lényegesen, hanem visszahat hatalmasan az anyagra is, melyet művelődésünk folyamában további alkotás czéljából felhasználunk. Ez a körülmény a nyilvánosan pertraktált dolgokra nézve egy bizonyos eklektikát tett szükségessé. Ami nálunk tíz, tizenöt év előtt új és némelykor csudálatos volt, az ma túlhaladott; ami akkor óhajtandó volt, azt részben létesítettük, részben rosznak ismertük fel; amin akkor csudálkoztunk, azon ma mosolygunk, amin mulattunk, az ma untat. Mi igen gyorsan élünk, (lásd pénzügyminisztereink exposéit.) És ha valaki az elért eredményekre utalva, kétkedni találna ez állítás valóságában :■ mi egyszerűen ama szolga klasszikus szavával felelhetünk, ki megkérdeztetvén, mikép érheti be éjszakánként három órányi alvással, nyugodtan azt válaszolá: „Uram! én igen gyorsan alszom.“ Mi is gyorsan alszunk. Denique a gyors honi álom a távol külföldön spaczírozó zsurnalisztát kényes helyzetbe hozza. Ha én például innen egy hatalmas reveille-t fújnék művészeinknek, fölhasználván a zenemotívumokat, melyeket az idei „Salon“ a festészet és szobrászat gyönyörű harmóniáiban szolgáltatott: otthon nyájas egyszerűséggel azt felelnék: „Uram! ön elkésett, mi már régen felkeltünk. Egy kis „hallgatót“ tessék produkálni, mert mi épen ebédelünk.“ Ha én aztán a malicziózus fölszólítást megbocsájtván, a versailles-i park mesterséges rengetegeiben egy ízletes politikai kacsát lőnék, és frissibe haza küldeném: a szerkesztő a pecsenyét félre tenné és leereszkedőleg azt válaszolná, hogy ilyen már volt; a „Correspondence-Havas“ tisztelt meg vele bennünket; és különben is mi már a deszert-nél vagyunk. Egy kis „Rochefort“-ot kérnénk Angliából, vagy néhány fürtöt ama elérhetetlen szellőből, melyet a franczia legitimisták oly fanyarnak kiáltanak ki.“ És aztán saját személyem csekélysége is! Ha én olyan valami fiatal disztingvált magyar tourista volnék, kiből később okvetlen nagy államférfiúnak kell lennie, most megírhatnám, hogy „Dévénynél elhagytuk az ország határait“, vagy pedig, hogy „Udine már Olaszországban fekszik“ és hogy midőn legelőször megláttam az adriai tengert, eszembe jutott a nagy magyar ama hatalmas szózata, hogy „Tengerre magyar!“ — De igy? Minthogy mindenki jól tudja, hogy én rám sohasem fogja senki ráfogni, hogy providencziális ember vagyok, ki törődik azzal, hogy én Dévénynél elhagytam-e az ország határát, vagy magammal vittem-e, vagy hogy mi jut az eszembe, mikor vizet látok?....... A magyar olvasóközönség napról-napra finomabbuló ízlése tehát, és szerény személyem kevéssé ismert volt a tártának vissza mai napig ígéretem beváltásától. De most! Most találtam valamit, amiről otthon szívesen fognak hírt hallani. A tegnapi Petit Journal-ban arra az örvendetes hírre bukkantam, hogy „ama magyar művészek, kik a bécsi kiállításon oly nagy sikert arattak, Londonból hazafelé utazván, Párisban időrendnek néhány napig és ittlétük közben a „Concert des ambassadeurs nyári pavilonjában néhány produkcziót is fognak rendezni“. Mindjárt indultam a „Champs-elysées“felé. Útközben gondolkozni kezdtem : kik azok a művészek, kik a bécsi kiállításon oly nagy sikereket arattak ? Posner Károly Lajos barátom uram, az igaz, elnyerte a vaskorona-rend keresztjét. Ez nagy siker. Az is igaz, hogy nagy művészetet fejtett ki e siker elérésére. De mit produkálhatna ő a Párisiak előtt ? Talán azt a dalt akarja elénekelni, hogy „Ez az utcza végig sáros. Kárel Lajos ben’ a királi kiállítási komiszáros“. Vagy talán „Weiner és Grünbaum“-ék akarnak föllépni és a Párisiaknak bemutatni azt a híres különleges nemzeti tűnikét, melynek mélabús hangja mellett üzék mesterségüket a magyar ruhakereskedelem faluról falura járó első megalapítói? Ők is kaptak egy „Fortschritts-Medaillét“, ami szintén nem megvetendő siker. Ily és ezekhez hasonló gondolatok közt értem el a hangverseny helyiségéhez. Belépek. Hát a „Rákóczy“ hatalmas hangjai fogadnak ; a Tribune-ön, bandájának élén Sárközy áll, ezüst paszomántos kék atillában, piros nadrágban, lakkosbor csizmában, és húzza keservesen. Hogy mit érez az ember, ki hónapok óta távol van hazulról és fülét már régóta mindig csak gyönge chansonettekkel táplálta, midőn egyszer a Rákóczy rohanós hanghullámai zúdulnak rá, azt nem akarom leírni. Úgysem értené meg otthon senki, aki hasonló helyzetben nem volt. Aki pedig volt, az úgyis tudja. Azt az egyet mondom, hogy kevés híja volt, hogy össze nem ölelkeztem, a „celébres artistes hongrois-kal, pedig egyiküket sem ösmertem közelebbről. Ide igtatom programmjukat, szóról szóra, úgy , mint a szaklapban, mely hasonló helyeken előadási jegyzékként árultatik, található volt: PAVILLON des AMBASSADEURS Champs-Élysées Concerts de jour DONNE PAR LES CELÉBRES ARTISTES HONGROIS Sous la direction de M. SARKOZY. Les jeudi 30, vendredi 31 juillet, et samedi 1-er aout, Dc 3 á 5 heures de relevée, PROGAMME PREMIBKE PARTIE. 1. Rakoezy, marehe. Zirekapana. 2. Csardas, danse. Borsa Miska. 3. Ouvertüre de Ruillaume Teil. Rossiai. 4. Wiener Blut, valse. Joh. Strauss. DBUXIEME PARTIE. 5. Marche égyptienne. J. Strauss. 6. Eantaisie sur le violon. Patikarius P. " Exéeutée par Kets Kemety Gyula. 7. Pot-pourri du Trovatore. Verdi. 8. Variations sur une méldSie hongroise. Pinter Pali. TROISIBMB PARTIE. 9. Mazurka-polka. Pisehinger. 10. La Belle Bohémienne, quadrille. A. Eilemberger. 11. Air national de la Roumanie (solo pour clarinette.) Army Perry. 12. Humyady, marehe. Erkel. Ha megjegyzem, hogy „Zirckapanna“ azt jelenti, hogy Czinka Panna, és hogy „Eilemberger“ alatt Ellenbogen értendő, valamint hogy „Armi Ferry“ Arany Feri helyett áll, a többin az olvasó könnyen eligazodik maga is. Az előadás nagy tetszéssel fogadtatott, különösen a magyar dalok mindegyikére viharos taps felelt a számosan összegyűlt válogatott közönség részéről és amennyire én észlelhettem a meglepetés és tetszés kifejezése volt mindenki syakán. Mint hallom, a zenekart a „Folies bergérest-hez akarják szerződtetni hat hónapra. Még nem tudom, létre jött-e a szerződés vagy nem ? De láttam ezenkívül a héten még egy ismerőst, kivel a magyar művészet terén már gyakran találkoztam Fájdalom! ez ismerősöm nem csillog többé a kápráztató fényben, melyben otthon látni szoktam. Sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy egészségében csalatkoztam. Korántsem örvend oly ragyogó jó színnek, mint én hittem ; megtört, roskadozó és valóban megindított, midőn először viszontláttam, bágyadt, porlepett állapotában. No de hál’ istennek ! csak hajporlepett! a hajport pedig majd letisztítják róla. Ön, mint Magyarország egyik híres krónistája sejteni, fogja, hogy Felekyné asszony byzanczi koronájáról beszélek, melyet a kitűnő művésznő a színpadon, — azt hiszem ,Valériá-ban is — viselni szokott. Elvittük a honi színművészet terén „annyit szenvedett“ nemes objektumot egy ékszerészhez megreperáltatni. Ha azt írom, hogy elvittük, akkor senki se gondolja, hogy plurális majestatist használok, mert koronákkal játszom, mint egy ifjú fejedelem. Korántsem! A többesszám Halmi Ferenczet és engemet repraezentál. Az előbbi hozta, t. i. Felekiné urhölgy megbízásából a koronát Párisba. És majd roszul járt vele. A határszélen megvizitálták és megfogták; a douane határozottan abban a nézetben volt, hogy trónkövetelőt csípett el, ki az országba akart lopódzani, hogy a julius végső napjait egy kis puezta fölhasználja. Ki is keresték Halminak minden holmiját, de minthogy nem találtak nála egyebet néhány szinlapnál és egy vörös Sumrik-parókánál, végre is bebocsátották Francziaországba. No aztán meg a váminspektor is beszélt vele egy ideig, és beszélgetés közben meggyőződött, hogy Halmi „nem veszélyes.“ De a Douaniez csatlakozott. Halmi igen is veszélyes ; Halmi hódit, és, mint olyan emberhez illik, ki egy színpadi koronát hordoz nadrágzsebében, színészi körökben hódit. A dolog így esett: Én Halmit bemutattam az „Orchester“, színpadi szaklap egyik szerkesztőjének, ki nem is késett, másnap lapjában nagy szavakkal hirdetni, hogy az „illustre artiste hongrois“, a „membre trés distingué du théatre national de Budapest, Mr. d’Armie“ megérkezett Párisba, és néhány napig itt időzik „pour faire ses études spéciales.“ A kis notícz megtette útját Páris majdnem minden lapjában , és Halmi harmadnapra Páris szinházi köreiben ünnepelt személyiség volt. A „Gymnase“ néhány fiatal tagja (him és nő vegyesz) meg is hívta őt egy kis banketre, melyet az Ő tiszteletére a „nagy véfour”-nál a Palais royalban rendeztek. Itt aztán Halmi hatalmasan támogatva a tüzes franczia pályatársak által, hozzá is fogott a speciáltanulmányhoz, és mondhatom nagyra vitte benne. Miután a drámai movensek néhány hatalmasabbjával, úgymint a mâconi, a beauni, a bordeauxi és epernai-ivel gyökeresen megismerkedett volna, a társaság a hatásos tableau-k egyikébe oszlott föl, melyeknek a „nagy véfour“ elkülönített szobái 3 órakor reggel rendesen színhelyes szoktak lenni. Félálom mindenütt. Az illustre artiste hongrois jobb kezét a mellette ülő „komikus atya” sorspróbált vállain nyugtató, baloldalán pedig a „Gallé“ egy másodrendű altistanője búslakodék, és sírta kollegiális megindultságának első édes könyeit a magyar színész idegenföldi mellényzsebébe. Azon toasztot, melyet egy franczia színész magyar nyelven mondott vala el, nem közlöm, mert nagyon is mulatságos abban az ortographiában, mellyel a körülménynél fogva íratott, hogy egy magyarul nem értő francziának kellett betanulnia. Tessék azzal beérni, hogy a magyar művészet Párisban respektáltszik, és hogy Halmi bédits. Keszler József.