Reform, 1874. augusztus (6. évfolyam, 209-238. szám)

1874-08-07 / 215. szám

215. szám. 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnélj.. ............................... 10 kr. A nyílttéri petitsor........................................................................... 30 kr. Bélyegdíj .................................................... ........................................ REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstája­ vagy helyben ha zn­osD hordva Egós» ÓTre háihol hordva . 24 frt Fél évfB................................. 12 frt Negyed évre , 6 frt Egy hóra.................................2 frt Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Blpót-utcska 2. sk. a. T. emelet. E lap sszellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak éli Kiadóhivatal: Belváros, Zilpót-utcza 9- Sz. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra................................2 frt. Három hóra...............................6 frt. Hat hóra..............................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerübb a postai utalványlapokat hasz­nálni. A ,REFORM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-ntoío 2-ik sz. ». I. emelet. Péntek, augusztus 7. 1874. Budapest, augusztus 6. Egy csonka parlament képét viseli ma­gán a horvát országgyűlés, melynek ülései tegnap megnyittattak. Üres padok, melyek közepén egy gomolyban ülnek ugyanazok a képviselők, kik Budapesten is a képviselőház czentrumát foglalják el s kikről senki sem tudja, voltaképen kormánypártot képeznek-e vagy oppozicziót. Horvátországban ezek qua­­litása nem kétes, ott ők nemzeti párti mame­­lukok, az uj­ unionista kormány igaz hivei, kormányhivatalnokok és papok s ügyvédek, kiknek hasznos, ha a kormányt protegálhat­­ják. Oppozíczió nincs. A hessen-kasseli vá­lasztófejedelem sem kívánhatott magának kü­lönb rendeket, mint milyenekkel Mazuranics bán rendelkezik. Csak az üresség a teremben ne volna oly nagy, vagy a terem volna kisebb. Kicsiny teremben ilyen képviselettel milyen jól le­hetne a törvényhozást bizottságilag elvégezni. De egy országgyűlésen, mely parlamentet ját­szik s felelős minisztereket — vagyis osztály­­főnököket lát magával szemben, ott kinos ér­zés, ha nincs oppoziczió és ha a szónok be­széde elhangzik a kongó ürességben. Jobboldal nem létezik. Az uniópárt úgy­­ látszik passziv ellentállásra szoritkozik. Bauch, Khueu, Pejachevics, Orsics, Sermage, az Er­­dődyek távollétök által tündökölnek s az egyetlen mágnás, ki megjelent, gr. Jellacsics György cs. kir. nyug. altábornagy, a volt bánnak legközelebbi rokona, ki mindig nagy ellensége volt a magyaroknak és az uniónak. A földbirtokos osztály nincs képviselve az or­­szággyűlésen, Hatz, Modics, Jozipovics s egyéb horvát „családok“ átengedték helyeiket a délszláv demokrácziának. A főispán­ padok üresek, hiszen Horvátországban a korona nincs többé főtisztviselő által képviselve a megyék­ben. Nincs tehát semmi oly elem a zágrábi gyűlés jelen ülésszakában, mely bármi kevéssé arisztokratikus volna s a szerb bürokraták és a parasztos papok egészen otthonosan érezhe­tik magukat a szürke falak közt, melyek mo­gorván tekintenek le a gyülekezetre, mely íme egészen más, mint az, melyet a régi jó időkben itt tanácskozni láttak. A portás is, mikor a méltóságos kormányférfiaknak és a nagyságos képviselő uraknak köszönt, demo­kratább fölfogást tanusít, mint hajdan, ő ha­ladt a korral, de néha mégis régi szokásból átpislant a piaczon báró Rauch Levin szem­ben fekvő palotájára, melynek csukott kapuja és lefüggönyözött ablakai neheztelő zárkózott­ságban nem akarnak megnyílni és kivilágit­­tatni, hogy az uj emberek társaságát vendégül fogadják s ilyenkor a portás impolitikus gon­dolatokba merül a politika forgandósága fölött. Ha megtudnák urai, hogy a portás, mikor az utczán átnéz, a világ forgandóságain tűnődik, nyugtalanítva éreznék magukat saját jövőjük fölött s mint Krypto-unionistát, alighanem megfosztanák a szegény ördögöt méltóságtel­jes hivatalától. Egyszer t. i. már csaknem megesett ezen a szegény ördögön is. Mindazonáltal azonban, hogy grófok, bá­rók, főispánok és földesurak nincsenek az or­szággyűlésen, az ülésszak megnyílt. A kor­mánynak és pártjának szerencséjére a szélső­bal is elmaradt, s csak egynéhány ember által pro forma van képviselve. Strossmayer nem akarja még most megbuktatni Mazura­­nicsot, fél, hogy utána nem Mrazovics és Ma­­kanecz következnének. A horvát országgyű­lésen tehát valószínűleg ugyanaz a „mérsékelt hangulat“ fog uralkodni, a­melyet a karloviczi kongresszus elfojtott tanácskozmányaiból is­merünk, s beszéd oly kevés fog tartatni, hogy a magyar alsóház elmehetne Zágrábba parla­­mentarizmust tanulni. Van is oka a horvát nemzeti pártnak óvatosnak lenni, ha az alig kezébe kerített hatalmat nem akarja gyorsan koczkára vetni. Az aranjuezi szép napoknak vége, mikor Szlávy megbízott Zsivkovicsban, s az uj hor­­vát kiegyezés volt a magyar kormány legfőbb büszkesége. Azóta megtanultunk vigyázni s nem hinni minden szónak, hanem ítélni a tettekből, melyek az igaz unionisták üldözését, a két ország közötti kapocs rendszeres lazítá­sát, kétszínű politikai magaviseletét s követke­zetesen szem előtt tartott délszláv terveket tanúsítanak. Bittó nem az az ember, ki nem bánja, akármit csinálnak is a horvátok, csak neki békét hagyjanak. A kormányelnök tudja, hogy neki politikai kötelességei vannak, s fő köte­lessége az ország közjogát megőrizni s nem tűrni, hogy az ország integritásának érdekei jövőre is veszélyeztessenek. Darabonkint tör­delni le az uniót ő meg nem engedheti, s ha­bár kezei sok tekintetben kötve vannak a régibb és legújabb törvények által, melyek Horvátország autonómiáját biztosítják, mégis arra, úgy látszik, jól vigyáz, nehogy az auto­nómia ürügye alatt olyan törvények csem­­pésztessenek be a horvát kódexbe, melyek mellett az unió meg nem állhat. így történt — s nem késünk a miniszter­­elnöknek ezért elismerésünket nyilvánítani — hogy Mazuranics bánnak a magyar miniszter­­tanácsban felülvizsgálat és előleges jóváha­gyás végett elő kellett terjeszteni mind a tör­vényjavaslatokat, melyek a horvát országgyű­lésen tárgyalásra előkészíttettek. Ezek közül a legfontosabbat — melynek veszedelmes ol­dalát már régebben és ismételten feltüntettük — azt, mely Horvátországban az uj területi felosztást s az adminisztráczió egészen új és pedig osztrák mintára készült szervezését ter­vezi, a magyar minisztertanács elfogadhatlan­­nak jelentette ki s azt követelte, hogy Mazu­ranics a javaslatot vonja vissza. A többi ja­vaslatok sem maradtak minden megjegyzés nélkül. Igaz, hogy Mazuranicsnak szabadsá­gában állott a minisztertanácstól a királyhoz fölebbezni, természetesen úgy, hogy Bittó is fölterjeszti ellenvetéseit s a felség dönt a tör­vényjavaslattal együtt közte és a bán között is: de váljon Mazuranics, ki Budapestről a javaslatokat fölvitte Bécsbe, hogy a fejede­lemnek referáljon, a király előtt fogta-e párt­ját a visszautasított törvényjavaslatnak: nem tudjuk, de alig his­szük. Zágrábban már min­denki tudja, hogy a n­emzeti párt e legújabb és legerősebb töltése nem sült el, s e fölött tit­kos koszúság van is elég! Királyunk alkotmányos magaviselete és országló bölcsesége újra fényesen kitűnt a horvát törvényjavaslatok kérdésében. Nem­csak hogy szentesítését nem adta egy oly törvényjavaslatra, mely a felelős minisztérium helyeslését kinyerni nem tudta, hanem a többi törvényjavaslatot is, melyek között van több politikailag fontos, mint p­­l. a sajtó­­törvény, megtartotta magánál, hogy beltartal­­mak iránt alapos meggyőződést szerezhessen magának, mielőtt tárgyalásukhoz előleges bele­egyezését adná. Mazuranics teli tárczával ment föl Budapestre és Bécsbe, s üres kézzel tért vissza Zágrábba. A gyűlés megnyílt munka­­programm nélkül. A táviró tegnap Bécsből megvitte az engedélyt, hogy a két legártatla­nabb javaslat — a fegyenczek szabadlábra helyezéséről és a vagyonbukottakról — tár­­gyaltathassék. Ezt jelenti zágrábi tudósítónk mai távirata. Világos abból, hogy a föltétlen bizalom az uralkodó horvát többség és kor­mánya iránt nemcsak a magyar kormánynál, de az udvarnál sincs meg. Ezt érzi a zágrábi többség is és ezért his­szük, hogy mérsékelt lesz. Nem gondol­juk, hogy a horvát országgyűlésen hevesebb viták fejlődjenek ki s a Mazuranics-kormány már most megbukjék. Mielőtt a horvát viszo­nyok tisztább szint öltenek, kell, hogy az uj­­unionisták vegyes pártja belássa, hogy válasz­tania kell e kettő közül: az unió becsületes föntartása vagy délszláv politika. A kettő együtt meg nem fér. Ámítás, a­ki a kettőt ös­­­szeegyeztetni akarja. Az illegális politika sok ideig föntartható nem lévén, ki fog tűnni, akar-e a nemzeti­ párt igaz unionistának lenni vagy sem. Mikor ez a kérdés elodázhatlan lesz, akkor fog kisülni, életképes-e a jelen többség, vagy fölosztandó jobbra balra, al­katelemeire, s tud-e a jelen kormány fönállani, vagy helyt kell engednie egy határozottabb irányúnak ? = A király Prágába utazásának pro­­grammját hozza egyik bécsi lap, a e szerint a király szeptember 7-én reggel hagyná el Bécset, Budweissot és Pilsent érintve, megtekintené az 1872 ben árvíz által meglátogatott berluni kerületet, hogy személyesen vizsgálja meg a kormány által akkor tett intézkedé­sek eredményét. A király különösen szemügyre fogja venni az állam költségén a szegényebb családok szá­mára készíitatt épületeket, s szeptember 7-én este érkezik Prág­ába, hol egy napot tölt, s 9-én reggel megy ki a brandeisi hadgyakorlatokhoz. Brandeisban a király kíséretével együtt négy napig fog maradni, s Bécsbe szeptember 13-án érkezik vissza. A királyt kiaérni fogja a közös hadügyminiszter dr. Koller, a közös külügyminiszter, Andrásy gr. s mintegy 40 külföldi tiszt. Ivacskovicsin megválasztását a közokta­tási miniszter már fölterjeszté ő felségéhez megerősítés végett.­­ A főrendiház jogügyi bizottsága ma délelőtt 10 órától délutáni 2 óráig id. Szögyény László elnöklete alatt tartott ülésében folytatta a vá­lasztási törvényjavaslat tárgyalását, s abban jelenté­kenyen előhaladt, úgy­hogy a holnapi ülésben a tár­­gyalás hihetőleg véget ér. Mielőtt részletekbe mennénk, meg kell említe­nünk pótlóul a tegnapi ülésről közlött tudósításunk­­hoz, hogy az 5. § on is jelentékeny módosítás történt. Név szerint az 5. §­ második kikezdését, mely az erdélyi részekben az úgynevezett 100 füst utáni kül­dendő választókról szól, a bizottság egészen kihagyta. Az első kikezdésbe pedig belevétetett az, hogy a 8 frt 40 krba a f­ö­l­d­a­d­ó-pótlék sem számíttatik bele. A bekezdés tehát így lesz :­­ választási jog­gal bírnak azok, kik nagy és kis községekben a sze­mélyes kereseti adót, és a földtehermentesítési­­ föld­­adópótlékot be nem számítva, 8 frt 40 kr. egye­nes államadót fizetnek.“ A mai tárgyalást a bizottság a 13. § on kezdte, s e §-ba beletétetett a választói föltételhez az is, hogy valamely választói névjegyzékbe föl­vétete­tt legyen. Ezután gyorsan haladt a bizottság egészen a VI. fejezetig. Nevezetesebb módosításai a következők : A 73 § hoz hozzáadatott az, hogy : kizáratik a választói jogból mindazok, kik jövőre valamely meg­becstelenítő bűntett miatt megbüntettetett, vagy csőd alá jutott, ellene a csőd meg nem szüntettetett, s ille­tőleg büntetését ki nem állotta. Továbbá a 82. §-ba beletétetett az, hogy új vá­lasztásnak van helye akkor is, ha az egyik jelölt a választás határnapja előtt meghalt. A­mi a nyelv kérdését illeti, meghagyatott a mi­niszter megnyugtató fölvilágosítása folytán az eredeti szöveg, mely szerint a nemzetiségi törvény szolgál irányadóul. A kormány részéről ismét egyedül a belügy­miniszter volt jelen. Holnap a VI. fejezet (a 90. §.) kerül tárgya­lás alá.­­ A szerb patriarkhai székre Ivacskovicsnak való kijelölése óta sokat vitattatott, hogy váljon a megválasztott f,Ivacskovics“-e avagy „Ivacskovicsiu“, vagyis szerb-e, román-e ? Erre nézve egy szerb lel­késztől, ki észrevételeivel többször is fölkeresi a Reform hasábjait, a következő sorokat ves­szük: „A Zasztava minden ékesszólását arra fordítja, hogy Ivacskovicsiut szerb „dusankába“ bujtassa, de azért Prokopius érsek ur mégis csak „románkába“ marad, mert valóságos: román; eredeti neve nem Ivacskovicsiu, hanem: Ivaneszku. A­ki magyarországi egyházunk történelmét is­meri, az tudni fogja, hogy szerb eredetű püspök az aradi püspöki megyében sohase volt; igen­is vol­tak úgynevezett „czinczárok“, de szerb nemzetisé­gűek , egyátalában nem.­­ Mert ámbár az előtt az egyházi adminisztráczió közös volt, az aradi román intelligenczia mindig azon volt, hogy román eredetű püspöke legyen. — Ettől a kiváltságtól soha el nem állottak! Képzelhető-e az a lehetőség, mikép a románok — a­kik ember emlékezete óta a legnagyobb ellen­szenvet viseltettek a szerbek irányában — megválaszt­ják, Popasziu román származású püspök mellőzésé­vel, Ivacskovicsiut, szerb nemzetiségű egyént püspö­küknek ? Ebben a lehetetlen lehetőségben — úgy his­­­szük — a Zasztaván kivü alig fog valaki hinni. Az aradiak nemzetiségi buzgalmukban inkább örökös özvegységre kárhoztatták volna az aradi püs­pöki széket, semhogy szerb eredetű püspöknek en­gedjék oda. Ivacskovicsiu, mielőtt fölszenteltetett volna az aradi püspöki székre, purifikálta magát le­endő hívei előtt, hogy ő román szülőktől származik, a kik a volt határőrvidéki „Deliblato“ szerb helység­ben letelepedtek. — Ivacskovicsiu ott születvén, a szerb nyelvet elsajátította ugyan, de azért román anyanyelvét nem felejtette. Ezen purifikácziója után belenyugodtak az aradiak fölszentelésébe, és Ivacs­kovicsiu mint valóságos román sarjadék, föltéve­ a román püspöki mitrát.“ Zágrábi tudósítónktól a horvát or­szággyűlés megnyitásáról a követ­kező tudósítást ves­szük: Zágráb, augusztus 5. Elnök Kresztics d. e. 11 órakor megnyitja az ülést. A képviselők nagyobbrészt még nem érkeztek meg, s így a mai ülés csak gyér számú képviselők előtt folyt le. A kormány részéről jelen voltak: M­a­­z­u­r­a­n­i­c­s bán, Zsivkovics osztályfőnök és dr. Ma bics. A mágnások közül csak Jellacsics György gróf volt jelen. Az ülést következő szavakkal nyitotta meg elnök : „Tisztelt képviselőházi Az országgyűlés 60-ik ülésében a t. ház ülésezéseit bizonytalan időre elna­polta ; a képviselők újbóli összehívását az elnökségre mzván. Ezzel az elnökség felelősséget vállalt az iránt, hogy az ország abbeli joga, hogy országgyűlése éven által legalább is 3 bvig ülésezzék, épségben föntartes­­sék. Tekintettel tehát e felelősségre s arra, hogy a magyar-horvát közös országgyűlés, melynek még julius hó végén kellett elnapoltatnia, s mely október hó végén ismét összeül, nem marad egyéb hátra, mint a jelen, ülésezésekre nagyon is alkalmatlan időt, mun­kánk folytathatása czéljából,ülésezésekre fölhasználni; én a t. ház összehívásával tovább nem késedelmezhe­­tők. A tisztelt ház e tekintetben más határozatot hoz­hat; engedelmet kérek, hogy az elősorolt indok­okból az uj szak első ülését mára hívtam össze.“ (Zím­­e.) Elnök aztán fölolvassa az időközben beérkezett beadványokat, leiratokat. Királyné­­ felsége egy le­iratban köszönetét fejezi ki, hogy a ház őt születési ünnepén üdvözölte. Király ő felsége Kreszticsnek a horvát országgyűlés elnökévé, Mirko Hrvatnak alel­­nökké választását, továbbá a ház üdvözletét a legm. unoka születése alkalmából, tudomásul venni kegyes­kedett. Kussevics volt főispán jelenti, hogy miután ő nyugalomba lépett, megszűnt a ház tagja lenni, a igy helye, mint az állandó igazoló bizottság elnökéé, szintén betöltetlen. Ugyan a bizottságban más hely is üresedésbe jött, miután Dutkovics, a bizottság egyik tagja, szintén megszűnt a ház tagja lenni. £ helyek betöltése napirendre tűzetik. A kormány tudatja a házzal, hogy király ő fel­sége a bírói hatalomról a felelősségről, továbbá a bí­ráknak beleegyezésük nélkül is máshová helyezéséről s nyugdíj­baléptetésükről szóló törvényczikkeket szen­tesítette. Jarstrebarko kerület új képviselője, Torbai Iván bemutatja megbízó­levelét. Az állandó igazoló bizott­­sághoz utasittatik. Szerém megye az iránt kérvényez, hogy a 18-ik életévüket betöltött ifjaknak engedtessék meg a há­zbuen Henrik és Jellacsics György gróf jelen­tik, hogy a közös magyar-horvát országgyűlésen kép­viselői állásukról lemondanak. Ezután a bán által be­terjesztett magyar-horvát törvényczikkek hirdettet­­nek ki. Elnök féli órakor bezárja az ülést. A legközelebbi ülés hétfőn lesz. A színi képezdéről. Budapest, augussus 5. II. Siziui képezdénknek hiányai lehetnek és vannak, de ki ezek miatt úgy vél a dolgon segíthetni, hogy az intézet szűnjék meg, vagy a nemzeti színháztól elválasztva egy fölállí­tandó zeneakadémia egyik alosztályává tétes­sék, az lehet jó fogorvos, ki a beteg fogat ki­rántja, s helyébe hamisat tesz, de jó kultur­­politikus nem lesz. Tegyük föl, hogy a zeneakadémia már létesült és pedig nem mint külön intézet, ha­nem úgy, hogy a színi képezde bele­olvaszta­­tott; tegyük föl, hogy Liszt Ferencz az inté­zet igazgatója; Joachim elhagyja Berlint, hol ő is zeneakadémiai igazgató, s tanári széket vállal Budapesten. Volkman, az ifjabb Erkel s más, külföldről visszahozott vagy köztünk élő kitűnő művészek és zeneszerzők, a tanárok: ugyan hiszi-e valaki , hogy ez intézetben kellő gond fordittatnék a drámára s az nem a hamupipőke szerepét vinné az akadémián, s hihető-e, hogy az énektanítás nem konc­ert­­énekeseket, hanem operaszínészeket és szí­nésznőket képezne ki, ha ugyan egyátalán a generálbasszus mellett meg nem feledkeznének teljesen a drámai énekről. Mert az különös valami, hanglejtés, kifejezés, mozdulat, játék a drámai éneknek különös jelleget kölcsönöz s oly fontos alkatrészét képezi, hogy az operai tanfolyamot a drámai tanfolyamtól elszakítani nem, csak elkülönözni lehet, s az operai ké­pezde mindenesetre a színi képezdének s nem a zeneakadémiának alkotó része. Mert sem a hangszerzene, sem a magasabb zenetudomány az operai énekesnek nem szükséges, miután az ő hangszere a torok, minden más csak A REFORM TÁRCZÁJA. Magyar művészek Párisban. P­ária, augusztus 1. Indulásomkor megígértem, hogy ha külföldön sok mindenféle szépet látok, a legérdekesebb dolgokat kiválasztom, és a Reformnak leírom. Kissé későn fogok ígéretem beváltásához, megvallom. Késedel­mem egyedüli oka azonban csak az, hogy az általam tett ígéret teljesítését utólag nehezebbnek tapasztalom, mintsem előre hittem. Engedje meg, szerkesztő úr, hogy, a föntmon­­dottnak okát adandó, itt a vonal alatt, hol mindenki csak mulattatót, vagy legalább­is mulattatva oktatót szeret találni, néhány komoly szót mondjak. Hiszen ha valaki furcsának találná, az sem árt. A czélt el­érem a komolykodással is, mert a­mi különös, nem igen untat. A nyilvános élet Magyarországon az utóbbi idő­ben igen sajátos alakot öltött. Az óhajtások, melyek népünk tevékenységének irányt adnak, a közéletben nyilvánuló igyekzetek, és az ezen igyekzetekből eredő cselekedetek mindannyian új és a megszokottól na­gyon elütő. Ez a másszerűsége azonban mindannak, a­mi a nyilvánosság terén tapasztalható, nemcsak az élet külső formáit változtatá meg lényegesen, ha­nem visszahat hatalmasan­­ az anyagra is, melyet művelődésünk folyamában további alkotás czéljából felhasználunk. Ez a körülmény a nyilvánosan per­­traktált dolgokra nézve egy bizonyos eklektikát tett szükségessé. A­mi nálunk tíz, tizenöt év előtt új és némelykor csudálatos volt, az ma túlhaladott; a­mi akkor óhajtandó volt, azt részben létesítettük, rész­ben rosznak ismertük fel; amin akkor csudálkoztunk, azon ma mosolygunk, a­min mulattunk, az ma untat. Mi igen gyorsan élünk, (lásd pénzügyminisztereink exposéit.) És ha valaki az elért eredményekre utalva, kétkedni találna­ ez állítás valóságában :■ mi egysze­rűen ama szolga klasszikus szavával felelhetünk, ki megkérdeztetvén, mikép érheti be éjszakánként há­rom órányi alvással, nyugodtan azt válaszolá: „Uram! én igen gyorsan alszom.“ Mi is gyorsan a­l­s­z­u­n­k. Denique a gyors honi álom a távol külföldön spaczírozó zsurnalisztát kényes helyzetbe hozza. Ha én például innen egy hatalmas reveille-t fújnék mű­vészeinknek, fölhasználván a zenemotívumokat, me­lyeket az idei „Salon“ a festészet és szobrászat gyö­nyörű harmóniáiban szolgáltatott: otthon nyájas egy­szerűséggel azt felelnék: „Uram! ön elkésett, mi már régen felkeltünk. Egy kis „hallgatót“ tessék produkálni, mert mi épen ebédelünk.“ Ha én aztán a malicziózus fölszólítást megbocsájtván, a versailles-i park mesterséges rengetegeiben egy ízletes politikai kacsát lőnék, és frissibe haza küldeném: a szerkesztő a pecsenyét félre tenné és leereszkedőleg azt vála­szolná, hogy ilyen már volt; a „Correspondence-Ha­­vas“ tisztelt meg vele bennünket; és különben is mi már a deszert-nél vagyunk. Egy kis „Rochefort“-ot kérnénk Angliából, vagy néhány fürtöt ama elérhe­tetlen szellőből, melyet a franczia legitimisták oly fanyarnak kiáltanak ki.“ És aztán saját személyem csekélysége is! Ha én olyan valami fiatal disztingvált magyar tou­­rista volnék, kiből később okvetlen nagy állam­­férfiúnak kell lennie, most megírhatnám, hogy „Dé­vénynél elhagytuk az ország határait“, vagy pedig, hogy „Udine m­ár Olaszországban fekszik“ és hogy midőn legelőször megláttam az adriai tengert, eszembe jutott a nagy magyar ama hatalmas szózata, hogy „Tengerre magyar!“ — De igy? Minthogy mindenki jól tudja, hogy én rám sohasem fogja senki ráfogni, hogy providencziális ember vagyok, ki­ törődik azzal, hogy én Dévénynél elhagytam-e az ország határát, vagy magammal vittem-e, vagy hogy mi jut az eszembe, mikor vizet látok?....... A magyar olvasó­közönség napról-napra fino­­mabbuló ízlése tehát, és szerény személyem kevéssé ismert volt a tártának vissza mai napig ígéretem bevál­tásától. De most! Most találtam valamit, a­miről otthon szívesen fognak hírt hallani. A tegnapi Petit Journal-ban arra az örvendetes hírre bukkantam, hogy „ama magyar művészek, kik a bécsi kiállításon oly nagy sikert arattak, London­ból haza­felé utazván, Párisban időrendnek néhány napig és ittlétük közben a „Concert des ambassadeurs nyári pavi­lonjában néhány produkcziót is fognak ren­dezni“. Mindjárt indultam a „Champs-elysées“­felé. Útközben gondolkozni kezdtem : kik azok a művé­szek, kik a bécsi kiállításon oly nagy sikereket arat­tak ? Posner Károly Lajos barátom uram, az igaz, elnyerte a vaskorona-rend keresztjét. Ez nagy siker. Az is igaz, hogy nagy művészetet fejtett ki e siker elérésére. De mit produkálhatna ő a Párisiak előtt ? Talán azt a dalt akarja elénekelni, hogy „Ez az utcza végig sáros. Kárel Lajos ben’ a királi kiállítási komi­száros“. Vagy talán „Weiner és Grünbaum“-ék akarnak föllépni és a Párisiaknak bemutatni azt a híres külön­leges nemzeti tűnikét, melynek mélabús hangja mel­lett üzék mesterségüket a magyar ruhakereskedelem faluról falura járó első megalapítói? Ők is kaptak egy „Fortschritts-Medaillét“, a­mi szintén nem meg­vetendő siker. Ily és ezekhez hasonló gondolatok közt értem el a hangverseny helyiségéhez. Belépek. Hát a „Rákóczy“ hatalmas hangjai fogadnak ; a Tribune-ön, bandájá­nak élén S­á­r­k­ö­z­y áll, ezüst paszomántos kék atillában, piros nadrágban, lakkosbor csizmában, és húzza keservesen. Hogy mit érez az ember, ki hónapok óta távol van hazulról és fü­lét már régóta mindig csak gyönge chansonettekkel táplálta, midőn egyszer a Rákóczy rohanós hanghullámai zúdulnak rá, azt nem akarom leírni. Úgysem értené meg otthon senki, a­ki hasonló helyzetben nem volt. A­ki pedig volt, az úgyis tudja. Azt az egyet mondom, hogy kevés híja volt, hogy össze nem ölelkeztem, a „celébres artistes hongrois-­­kal, pedig egyiküket sem ösmertem közelebbről. Ide igtatom programmjukat, szóról szóra, úgy , mint a szaklapban, mely hasonló helyeken előadási jegyzékként árultatik, található volt: PAVILLON des AMBASSADEURS Champs-Élysées Concerts de jour DONNE PAR LES CELÉBRES ARTISTES HONGROIS Sous la direction de M. SARKOZY. Les jeudi 30, vendredi 31 juillet, et samedi 1-er aout, Dc 3 á 5 heures de relevée, PROGAMME PREMIBKE PARTIE. 1. Rakoezy, marehe. Zirekapana. 2. Csardas, danse. Borsa Miska. 3. Ouvertüre de Ruillaume Teil. Rossiai. 4. Wiener Blut, valse. Joh. Strauss. DBUXIEME PARTIE. 5. Marche égyptienne. J. Strauss. 6. Eantaisie sur le violon. Patikarius P. " Exéeutée par Kets Kemety Gyula. 7. Pot-pourri du Trovatore. Verdi. 8. Variations sur une méldSie hongroise. Pinter Pali. TROISIBMB PARTIE. 9. Mazurka-polka. Pisehinger. 10. La Belle Bohémienne, quadrille. A. Eilemberger. 11. Air national de la Roumanie (solo pour clarinette.) Army Perry. 12. Humyady, marehe. Erkel. Ha megjegyzem, hogy „Zirckapanna“ azt je­lenti, hogy Czinka Panna, és hogy „Eilemberger“ alatt Ellenbogen értendő, valamint hogy „Armi Ferry“ Arany Feri helyett áll, a többin az olvasó könnyen eligazodik maga is. Az előadás nagy tetszéssel fogadtatott, különö­sen a magyar dalok mindegyikére viharos taps felelt a számosan összegyűlt válogatott közönség részéről és a­mennyire én észlelhettem a meglepetés és tetszés kifejezése volt mindenki syakán. Mint hallom, a zene­kart a „Folies bergérest-hez akarják szerződtetni hat hónapra. Még nem tudom, létre jött-e a szerződés vagy nem ? De láttam ezenkívül a héten még egy ismerőst, kivel a magyar művészet terén már gyakran találkoz­tam Fájdalom! ez ismerősöm nem csillog többé a kápráztató fényben, melyben otthon látni szoktam. Sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy egészségében csalatkoztam. Korántsem örvend oly ragyogó jó szín­nek, mint én hittem ; megtört, roskadozó és valóban megindított, midőn először viszontláttam, bágyadt, porlepett állapotában. No de hál’ istennek ! csak haj­­porlepett! a hajport pedig majd letisztítják róla. Ön, mint Magyarország egyik híres krónistája sejteni, fogja, hogy Felekyné asszony byzanczi koro­nájáról beszélek, melyet a kitűnő művésznő a színpa­don, — azt hiszem ,Valériá­-ban is — viselni szokott. Elvittük a honi színművészet terén „annyit szenve­dett“ nemes objektumot egy ékszerészhez megreperál­­tatni. Ha azt írom, hogy elvittük, akkor senki se gon­dolja, hogy plurális majestatist használok, mert koro­nákkal játszom, mint egy ifjú fejedelem. Korántsem! A többesszám Halmi Ferenczet és engemet reprae­­zentál. Az előbbi hozta, t. i. Felekiné urhölgy meg­bízásából a koronát Párisba. És majd roszul járt vele. A határszélen megvizitálták és megfogták; a douane határozottan abban a nézetben volt, hogy trónkö­vetelőt csípett el, ki az országba akart lopódzani, hogy a julius végső napjait egy kis puezta fölhasználja. Ki is keresték Halminak minden holmiját, de minthogy nem találtak nála egyebet néhány szinlapnál és egy vörös Sumrik-parókánál, végre is bebocsátották Francziaországba. No aztán meg a váminspektor is beszélt vele egy ideig, és beszélgetés közben meg­győződött, hogy Halmi „nem veszélyes.“ De a Douaniez csatlakozott. Halmi igen is veszé­lyes ; Halmi hódit, és, mint olyan emberhez illik, ki egy színpadi koronát hordoz nadrágzsebében, színészi körökben hódit. A dolog így esett: Én Halmit bemutattam az „Orchester“, színpadi szaklap egyik szerkesztőjének, ki nem is késett, másnap lapjában nagy szavakkal hirdetni, hogy az „illustre artiste hongrois“, a „mem­­bre trés distingué du théatre national de Budapest, Mr. d’Armie“ megérkezett Párisba, és néhány napig itt időzik „pour faire ses études spéciales.“ A kis no­­tícz megtette útját Páris majdnem minden lapjában , és Halmi harmadnapra Páris szinházi köreiben ünne­pelt személyiség volt. A „Gymnase“ néhány­ fiatal tagja (him és nő vegyesz) meg is hívta őt egy kis banketre, melyet az Ő tiszteletére a „nagy véfour”-nál a Palais royalban rendeztek. Itt aztán Halmi hatalmasan támogatva a tüzes franczia pálya­társak által, hozzá is fogott a spec­iáltanulmányhoz, és mondhatom nagyra vitte benne. Miután a drámai movensek néhány hatalmasabbjával, úgymint a mâ­­coni, a beauni, a bordeauxi és epernai-ivel gyökeresen megismerkedett volna, a társaság a hatásos tableau-k egyikébe oszlott föl, melyeknek a „nagy véfour“ el­különített szobái 3 órakor reggel rendesen színhelyes szoktak lenni. Félálom mindenütt. Az illustre artiste hongrois jobb kezét a mellette ülő „komikus atya” sorspróbált vállain nyugtató, baloldalán pedig a „Gallé“ egy másodrendű altistanője búslakodék, és sírta kollegiális megindultságának első édes könyeit a magyar színész idegenföldi mellényzsebébe. Azon toasztot, melyet egy franczia színész m­a­­gyar nyel­ven mondott vala el, nem közlöm, mert nagyon is mulatságos abban az ortographiában, mel­­­lyel a körülménynél fogva íratott, hogy egy magyarul nem értő francziának kellett betanulnia. Tessék azzal beérni, hogy a magyar művészet Párisban respektál­­tszik, és hogy Halmi bédits. Keszler József.

Next