Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)
1874-09-17 / 255. szám
255. szám. 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél.............................. 10 kr. A nyílttéri petitsor............................................................... 30 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstéii vagy helyben háshoz hordva : Egéai érre házhol hordva • 24 frt Pét érre.........................12 frt Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények dija: 6 frt 2 frt V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utca S. sss. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Belváros, I.ipotent«in X. mb. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendő . Előfizetés REFORM”politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra ...... 2 frt. Három hóra.................................6 frt. Hat hóra...............................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A »REFORM” kiadóhivatala Belváros, Lipót-utoza 2-ik sz. a. I. emelet. Csütörtök, szeptember 17. 1874. Budapest, szeptember 16. Az osztrákok igen haragszanak azon, hogy a magyar kormány nem egyezett bele a gabnavám eltörlésébe. Váltig apelláltak a magyar sajtóra, hogy ne tagadja meg a szabad kereskedelmi elveket, melyeket Magyarország idáig minden alkalommal hangoztatott. Az osztrák sajtó lármáját követték az osztrák kormány ismételt jegyzékei, s mikor ezek se használtak, midőn a magyar minisztertanács kimondta a határozatot, hogy a gabnavám október 1-jén vissza fog állíttatni, akkor az osztrák minisztérium elment panaszkodni a felséghez, a dolog újra tárgyaltatott, Bauhans úr maga itt járt Budapesten, de mindhiába — a gabnavám október 1-jén csakugyan újra szedetni fog. Ha befejezettnek tekintenők a kérdést, nem térnénk rá vissza, de nem tarthatjuk a dolgot elintézettnek, látván, hogy az osztrák félhivatalos sajtó nem nyugszik meg a magyar kormány elhatározásában, hanem folyvást új tárgyalásokat sürget és helyez kilátásba. Hogy a magyar kormány másként nem cselekedhetett, mint ahogy tévé, azt bizonyitgatnunk fölösleges. A gabnavám az ínséges időben f. é. szeptember végéig függesztetek föl a törvényhozás intézkedése által, s e törvény mint kivételes rendszabály az uj aratás után természetesen megszűnik. A kormány nem teheti magát törvényen túl, ha tenné, érte indemnityt kellene kérnie, mit a jelen esetben a parlament aligha megadna neki. Hiszen kiki emlékezhetik, hogy ebben a kérdésben Bartal miniszter már a múlt szesszió végén 91 szavazatHl 1/6 -ben maradt s Paczolay J János ugyancsak kardoskodott a gabnavámoknak még törvényes határidő előtt visszaállítása mellett. A termelők helyzete Magyarországon korántsem oly kedvező, hogy az egyedüli biztos piacról, az örökös tartományokról is az orosz és oláh búza javára szívesen lemondjanak. Az alacsony gabnaárak nem a gabnavám megszüntetése által okoztatnak ugyan, mert a fogyasztó nyugati országok fó termésének és a világforgalom gabnakonjunktúráinak eredményei, de kétségtelen, hogy a gabnavám megszüntetése az osztrák-magyar vámszövetségben a magyar termelőnek kettősen hátrányos: először, mert mégis csak lenyomja valamennyire az árakat; másodszor azért, mert ha befolyását az árakra nem lehetne is számokkal konstatálni, bizonyos az, hogy minél alacsonyabb az ár, annál nagyobb akadály a bevitelben a vám, s ha vám volna, mindazt a búzát, melyet most Oláh és Déloroszországból vesz, Ausztria tőlünk vásárolná, s tehát ha olcsón is, de keletje volna a magyar terméknek. Most pedig nagy nehezen lehet valamit eladni annak is, kinek termett, mert kivitel nincs, s az osztrák piaczokon nehéz versenyt kell kiállanunk a keleti termékkel. Azért, hogy a lemberg-czernovitzi és a galicziai Károly Lajos pálya jó üzletet csináljon, s az osztrák kincstár a vasutaknak ne fizessen többé szubvencziót, Magyarország a gabnavámot meg nem szüntetheti. Ezért — ama pályák érdekében — hirdetik a bécsi lapok, hogy köttessék olyan egyesség, hogy Magyarország a saját határain szedjen gabonavámot, Ausztria pedig a maga területén ne. Furcsa értelmezése a vámszövetségnek, melyre feleletül adhatnék, hogy mi meg majd azt követeljük viszonzásul, hogy Magyarország a saját határain szállítsa le tetszése szerint a szabadkereskedés elvei szerint a gyártmányokra és nevezetesen a szövetekre vetett adót, Ausztria pedig tartsa fen az iparát védelmező vámokat. Az osztrákok úgy sem panaszkodnak e vámszövetség ellen, míg nekünk magyaroknak ezer okunk van a gyarmat Ausztria a telepítő ország szerepét. Idáig egy kevés kölcsönösség volt abban, hogy ha mi kénytelenek vagyunk Ausztria gyártmányait vásárolni és iparunkat védtelen hagyni az osztrák versennyel szemben, Ausztria legalább viszont kénytelen elsősorban hozzánk fordulni nyers terményekért és élelmiszerekért ; ha azonban Ausztria elejti a gabnavámot és szívesebben fogyasztja gyáraiban az olcsóbb oláh és orosz búzát, mi érdekünk marad nekünk a vámszövetség föntartásában ? Mondják, hogy az egész gabnavámkérdésnek nincs oly nagy fontossága, mint a minőre föl van fújva. Ha nincs fontossága, minek fújta föl épen az osztrák kormány ? Mi magyarok nem bolygattuk, hanem nyugodtan vártuk a törvényes határidőt, midőn a vámszabály ismét életbe lép és legfőlebb Paczolay panaszkodott, hogy ügyes kormányunk e határnapot is nemhogy az aratás után rögtön, p. augusztus 1-ére határozta volna, hanem október 1-re tette, úgy, hogy az osztrák spekulácziónak teljes időt engedett annyi új oláh búzát behozni vámmentesen, amennyi neki tetszett, természetesen nem nagy gyönyörűségére a magyar termelőnek. Hanem hát mikor kormány és országgyűlés nálunk oly nagyon ért a nemzetgazdasághoz! Hogy a budapesti malmok, a szeszgyárosok, a fővárosi gabnakereskedők és ennek folytán a Lloydok, melyek jó német kereskedelmi lapok, de a magyar gazdaközönség érdekeit sokkal kevésbé veszik^ figyelembe, a | ^ vV,V*,iXijJA 1^ vOt ^ óhajtani látszanak , azt természetesnek találjuk, mert fogyasztásra és spekuláczióra jó az oláh búza, de mi már csak megmaradunk szűkkeblű álláspontunk mellett, mely szerint most még semmiképen sem látjuk idejét elérkezettnek a gabnavám megszüntetésének. Lehet idő, melyben másképen fogunk gondolkozni, mert a vámkérdés nem elvkérdés, hanem opportunitás, vagy inkább kalkulus dolga. Ma az összes magyar földbirtok egy hosszú és kínos földmivelési krízisben szenved. Ennek el kell múlnia, mielőtt kikiáltjuk, hogy szabad a vásár. Ha a magyar földmivelés megerősödött, ha megvedlett és a biztosabb, belterjesebb gazdálkodásra átment, úgyhogy nem kell bukástól félnie semmiféle versenyben és nem lesz alapjaiban megingatható, ha a tiszta búzatermés silány vagy a gabnaárak meg csökkentek, akkor elejthetjük a vámsorompókat s rábízhatjuk magunkat terményeink jó minőségére és geográfiai fekvésünk az osztrák és a külföldi piaczokhoz való nagyobb közelségünk előnyére. Ma földmivelésünk semmi újabb rizikót el nem bir. Egy állítását osztrák ellenfeleinknek elismerjük, hogy az árakat nem a gabnavám szabályozza, vagyis helyesebben, hogy a gabnavámnak a mi árainkra is csekély befolyása lehet. Mert hogy semmi befolyása ne volna, az képtelen állítás, vagy legalábbis olyan, mely ha állana, nevetséges lenne mellette minden perlekedés a vámról. Bizonyos azonban és erről a budapesti és bécsi nemzetközi gabnavásárok meggyőztek bennünket, hogy az árak meghatározásában egészen más körülmények a fontosabb döntők. De ez nem bizonyít a gabnavám szükségtelen volta mellett s csak azok ellen volna argumentum, kik a gabnavámban valami nemzetgazdasági arkánumot látnának, mellyel termelésünket, árainkat és fogyasztásunkat ad libitum szabályozhatjuk. Ilyen arkánumot mi a gabnavámban nem látunk, de igenis látunk némi védelmet az olcsóbban termelő keleti külföld ellen Magyarország javára az osztrák piacon. E védelmet nem akarjuk nélkülözni, ennyi az egész. Ha Ausztriának nagyon szivén fekszik a gabnavám eltörlése — ő tudja, mert sürgeti annyira — s nekünk sikerült földmivelési s hitelviszonyainkat tartósan megjavítani, akkor majd, alkalmasint a vámszerződés revíziója alkalmával, ha tetszik Ausztriának, alkudjunk meg a gabnavám kérdése fölött. Ha el akarja törülni, adjon nekünk érte aequivalenst. Tudunk mi ilyet eleget. Nem mélyedünk bele a kérdésbe, hanem csak egy pár példát hozunk föl, amire kivált az államháztartás egyensúlyát kereső Ghyczy figyelmét hívjuk föl. A vámszövetségben Ausztria czukor- és söradó fejében évről évre emelkedő milliókat vesz be. Ezek fogyasztási adók. Kik az osztrák czukor és sör fogyasztói? Igen tetemes részben Magyarország, mely czukrot alig termel s melynek czukorgyárai az osztrák versenyben megbuktak. Osztrák sört is igen nagy mennyiségben szállítanak Magyarországra. A szeszgyártásban is elveszti hazánk a fölényt, melyet a jó termésű esztendőkben kivívott. Ebből következik, hogy Ausztriának e termelési ágakban a vámszövetség nagy fölényt is hogy polgárai rajtunk nyerészkednek, de még az osztrák állam is fogyasztási adók fejében milliókat dug zsebre, melyeket elég illetéktelenül a magyar állampolgárok mint fogyasztók fizetnek az osztrák kincstárnak. Ezen változtatni kell, még pedig adózórendszer módosítása á !al. Olyan módját kellnek, mely egyfelől megkönnyíti a magyar gyárosoknak a versenyt, s így ipart teremt az országnak, másfelől biztosítja a magyar államot, hogy polgárainak fogyasztása után az esedékes adót nem a szomszéd állam szedi be és rakja zsebre. Midőn az adóraformoknál a direkt adók fölemelése helyett az indirekt adókra utalunk, többi közt erre gondoltunk. Bauhans és Pretis urak pedig vegyék eszükbe, hogy mindig kettőn áll a vásár, s ha tőlünk valamit akarnak, üres kézzel és üres szavakkal hozzánk ne jöjjenek. Alkura esetleg szóba állunk, de ajándékba nem adunk semmit. = A miniszterelnök — írja a P. Corr. — ma (szerdán) Budapestre érkezik s e napokban megkezdődnek a nagy minisztertanácsok, melyekben az 1875 wiki budget s a különféle adójavaslatok, melyek a pénzügyminisztérium kebelében részint máris kidolgoztattak, részint azután fognak kidolgoztatni, kerülnek tárgyalásra. Magától értetődik — jegyzi meg az idézett kőnyomatú lap — hogy amaz előterjesztések és tervek mindaddig nem hozhatók nyilvánosságra, amíg át nem haladtak a min. tanácson s általa helyben nem hagyattak.— Gr. Zichy közlekedési miniszter szintén ma váratik haza. = A sárospataki jogakadémiáról írják a Magyar Újságnak : „Folyó hó 20 ikán Miskolczon a tiszáninneni ref. egyházkerületnek nevezetes gyűlése lesz. Most kell elhatároznia az egyházkerületnek, ha fön akarja-e tartani sárospataki jogakadémiáját vagy nem ? Bármennyire óhajtandó is az, hogy a felsőbb oktatás mezején az állam magával szemben ugyanazon egy czélra törekvő versenytársakat találjon, mindazáltal a sárospataki iskola csak akkor versenyezzen épen a jogakadémia ügyében, ha a versenyre megkivántató anyagi ereje megvan. A bökkenő pedig épen az, hogy a főiskola jelenben kellő anyagi erővel nem rendelkezik, mivel ha rendelkeznék, valószínűleg rég fölemelte volna, már mostani tanárai fizetését, mint tette azt a debreczeni ref. iskola a múlt tanév folytán. Igaz ugyan, hogy épen a folyó év végén megnyílik a főiskolának egy uj segédforrása, a Vay-Mocsáry Szentes alapítvány. Ennek összes évi jövedelme körülbelül mintegy 5000 frt. Jelenleg 3 jogtanárt fizet a főiskolai s még hiányzik 5 rendes tanár. A mostani tanárok fizetése egyenként a drágasági pótlék beszámításával 1300 írt, mely fizetés igen csekély szemközt azon követelményekkel, melyek egy tanár személye iránt formáltatni szoktak. Ha az egyházkerület megtartja jogakadémiáját, legyen nagymérvű áldozatokra elkészülve. Azon 5000 frt, melyet most főlemlíténk, épen nem elég. Kell, hogy azon protestáns világi urak, kik az aratási közgyűlésen a jogakadémia mellett emelék föl szavukat, nagylelkűen megnyissák tárczáikat s áldozzanak a tudomány oltárán ne csak szép dikcziókkal, hanem a mi fődolog — pénzzel. Alapítson a világi elemi tanszéket egyenként 1500 frt fizetéssel, s tegyen össze e végből vagy 100,000 frtot s meglesz a jogakadémia. De azt ne kívánja senki se a sárospataki iskolától, mely mostani tanárait sem képes illően díjazni, hogy egy teljesen berendezett jogakadémia roppant költségeit is viselje. Ami fődolog jelenleg, ez a következő: A Vayalapítvány kamataiból emelje föl az egyházkerület mostani tanárainak fizetését, s tegye ez által lehetővé azt, hogy a tanárok kizárólag a tanügynek szenteljék minden szorgalmukat, s ne igyekezzenek sarkaltatva a gondtól, a külterjes gazdálkodás vagy más hivatal által, melyek sehogy sem férnek össze a tanári magasztos pályával boldogulni. A sárospataki tanárok mai helyzete tarthatatlan, s ha az egyházkerület haladéktalanul nem segít, az iskola jövője nem lesz irigylésre méltó, tanár segítségével úgy terrorizálta az egyháztanácsot, hogy ez a szegény fiút csakugyan megfosztó stipendiumától. Érdekes azonban tudni Miletics igazi indokait. Amit ten, tette először is azért, mert a fiú atyja, mint népiskolai igazgató, tavaly az itteni honvédzászlóalj zászlószentelési ünnepélyén a meghívást elfogad megjelent, s a banketten részt vett. Ezért mint „magyarén” beíratott a fekete könyvbe. Azután nevezett népiskolai igazgató a bécsi közkiállítás megszemlélésére a magyar kultuszminisztériumtól segélyt mert kérni és elfogadni. Ez is buszut követelt. Továbbá, a mi fő, említett igazgató az idei majális alkalmával nem akarta megengedni a szerb nemzeti zászlók használatát, ezért Miletics szíve előtt a hűtlenség bűnébe esett. Végre nem szabad feledni, hogy a stipendiumot tavaly a provizórius egyháztanács adományozta, melynek Miletics nem volt tagja. Mindez elég ok a szerb despota előtt nemcsak arra, hogy a tanulótól az ösztöndíj megvonassék, hanem, hogy egyúttal atyja a népiskolák igazgatói állomásából elmozduttassék. Az ügy appellátában fölment a kultuszminisztériumhoz. Kiváncsiak vagyunk, Mandics úr fogja-e ez esetben is támogatni Mileticset. Az illető igen csöndes ember, ki a politikába nem avatkozik ; nagy családja van és e bánásmód által igen le van verve. A stipendiumot, melyet Miletics a szegény ember fiától elvett, oda adta egy más ember fiának, kinek szülei 30—40,000 frt vagyonnal bírnak. Ha leérkezik a kultuszminiszterium intézkedése, fogom tudatni önnel a dolog végét. Miletics gazdálkodása [Saját levelezőnktől.] Újvidék, szeptember 14. Ismét egy adat Miletics hatalmának és a szerb .C..,«...,«. Hadd ideja a magyar’ közönség, hogyan gyakorolja Miletics minden alkalommal gyűlöletét a magyarok ellen és mikében terrorizálja a magyarbarát szerbeket. Létezik egy alapítvány, mely stipendiumokat ad szerb fiatal embereknek, kik a technikát tanulják. Ez ösztöndijakat az újvidéki szerb egyházközség osztja ki. Múlt évben az idevaló szerb iskolai igazgató fia nyerte el az egyik ilyen stipendiumot s a tanév végén a legjobb bizonyítványokkal tért haza. Ez alatt ugyanaz alapivány egy másik helyen is üresedésbe jött. Az egyházközség pályázatot nyitott s tegnap volt a határozás napja. A stipendium Stratimirovics tábornok egyik fiának ítéltetett oda. Egyszerre csak föláll Miletics is indítványozza, hogy a népiskolai igazgató fiától az ösztöndíj elvonassék, mert ez mint gymnáziumi tanuló kapta a stipendiumot, mely technikusok számára van alapítva. Az egyházi tanács meg volt ütődve Miletics indítványa fölött, mely se következetes, se méltányos nem volt, mert az alapítványt vagy szabad volt odaitélni a fiatal embernek, ki a technikára készül s a technikai tárgyakban kitűnő bizonyítványokat adott s akkor meg kelle hagyni nála a stipendiumot — ami a szokással megegyezett volna; vagy nem is lett volna szabad neki tavaly az ösztöndijat megszavazni. Miletics azonban barátjai Pusihok gymnáziumi igazgató és Turoman Az osztrák landtagok. [Saját levelezőnktől.] B ó o8, szeptember 15. Mai nap kezdődnek meg a tartományi gyűlések , kivéve t. i. a görzit és a triesztit, amely kettő már augusztusban fejezte be munkálatait pár napi, zajtalan tanakodás alatt. Minden arra mutat, hogy a többiek sem veszik erősebben igénybe a közfigyelmet, ha csak az egynéhány ifjú-cseh képviselő, akik a deklaráczió terét elhagyván, Hohenwart óta most jelennek meg először a prágai gyűlésben, nem csap egy kis zenebonát. Ugyanis attól tartanak, prágai tudósítások szerint, hogy a hét megtért deklaráns a nemzetet akként szándékozik megengesztelni a régi zászló odahagyásáért, hogy a cseh államjogot már most élőszóval fogja védeni a falakon belül, a német ellenpárttal szemközt, az országgyűlésen. Ha pedig ez a théma Herbst vezénylete alatt álló többség előtt egyszer megpendittetik, akkor bajos megmondani, hol sziiiiiaú vége a perelésnek. Ungor, Bauhaus és Auersperg herczeg, kik tagjai a cseh tartományi gyűlésnek, oda siettek, pártjukat szükség esetében l csititani. A kormánynak természetesen nagyon szivén fekszik, hogy a megtért bűnösök ismét el ne szalasztassanak valahogy egy netalán keletkezhető túl elkeseredett vita következtében. Ha hajtanak a miniszterekre Herbst és a német kaszinó urai, amiért persze jótállani alig merne valaki, úgy valóságos bárányszelidséggel fognak a cseh testvérek tüzes exklamácziót fogadtatni, ha még oly kellemetlenül forgatnák is a khabrusz históriájának lapjait. (Választási visszaélések birtokok szinleges fölosztásával. A szerk.) Az idén még egy másik ellenzéki csoport is, amely szintén évek óta kerülte az »alkotmány talaját”, fogja hallatni szavát a tartományi képviseletben, t. i. a déltiroliak. Elhatározták ugyanis Bregenz tájékán az olasz honfiak, hogy jó lesz mégis az alatt, mig a regalantiomo ráér a tiroli olaszokat is honatyái karjaiba zárni, békességben s barátságban megférni az osztrák testvérekkel. Eljönnek tehát Innsbruckba, hogy ne nélkülök határozzanak fölöttök. Sok időt úgy se lesznek kénytelenek a kellemetlen társaságban időzni, minthogy csakis a jövő hónap első hetének végéig szándékozik a kormány együtt hagyni a tartományi képviselőket, mire aztán a reichsrathra kerül a” sor. A REFORM TARCZAJA. Egy nagy férfiú pongyolában. — Történelmi böngészet. Irta : Pircz Mór. — II. A Zollern-ház történészi gárdistái tudvalevőleg axiómául állítják oda, hogy az »egyetlen“ királyuk erkölcsei között, a szabadságszeretet, az igazsághoz való ragaszkodás, s az emberi jog tisztelete tündöklik leginkább. Kiváltképen mint a fölvilágosodás és vallási szabadság eszméinek úttörőjét szeretik dicsőíteni „Voltaire koronás barátját.“ Nézzük előbb közelről a vallásszabadság apostolát. . . Tény, hogy amennyiben saját személye esik tekintetbe, II. Frigyes egyenes ellentéte vala, elődeinek s utódainak Frigyes személyesen semminemű vallási előítéletet nem ismert, korán túladott minden pozitív valláson. De kormánya, s egész politikája egyik fő tényezőjeültekinthető mindamellett a protestáns propaganda, a vallási érzületek és előítéletek táplálása, egymás elleni fölingerlése ; minden törekvése vallási tekintetben a katholiczizmus megtörésére és a protesztantizmus uralomra emelésére irányult. Az e czélra használt eszközök egy Albán az vagy Arbueznek ellenkező irányban alkalmazásba vett eszközeitől, csak annyiban különböznek, hogy amazok az akatholikust fejezték le, vagy hurczoltak máglyára, mig »Voltaire barátja“ sokkal hatályosabb, noha kissé késedelmesebb proczedurát eszelt ki magának saját »családi hite“ terjesztésére s a máshitüek kiirtására.Az elfoglalt tartományokba, úgyszólván sarkába győzedelmes katonáinak legio számra küldte a protestáns pásztorokat, hogy a népet a »tiszta evangélium“ számára meghódítsák. S mig a reverendás gárda után-utfélen, a templomi szószéken, kün a faluszélen vagy a tanyákon vallási lelkesedése tüzével perzselgette a mezei jámbor, írni és olvasni nem tudó katholikus népség szivét-veséjét, azalatt az udvari irófajta ármádiája, hírlapokban és röpiratokban rontott nekik a katholikusok értelmesebb osztályának, s ha nem is vassal fejezték le a katholikusokat, legalább elbóditák fej őket tökéletesen mindenféle, a katholikus eszmét lealacsonyító, a »tiszta evangélium“ berlini pápáját dicsőítő hazug állításokkal s koholmányokkal. Ilyen gyalázatos koholmányt találunk például számos berlini kiadású történeti könyvekben, ahol körülményesen elmeséltetik, miszerint a római pápa Daum osztrák tábornoknak egy »szentelt kardot“ küldött volna, egy különös pápai breve kíséretében, amelyben a »protestáns király” elleni hadra buzdítá s meg is áldá a katholikus hadvezért. Egy hasonirányu levél is közöltetik, a melyet állítólag Soubise herczeg irt Daumhoz. Az említett pápai breve akként van fogalmazva, hogy minden buzgó protestáns lelkülete joggal megbotránkozhatik s olvasásán határtalan elkeseredettséggel kell fordulnia az egész katholiczizmus ellen. Már pedig mind a breve, mind pedig Soubise levele nem egyéb otromba koholmánynál! Klopp fényesen bebizonyítja, miszerint a brevet Frigyes sajátkezüleg szerkesztette, d’Argens által latinra fordittatta, „nagyobb hitelesség“ végett. De ha e szemfényvesztő műveleteket, tekintettel nagy politikai czélokra, meg akarnék bocsátani, a szabad eszmék úttörőjének vallási türelmetlensége egész rut meztelelenségében nyilvánul az egyetlen egy tényben, hogy Lessing halhatatlan barátjától, a »Phadon“ szerzőjétől, Mendelssohn Moses-től, éveken át megtagadta a polgári jogot, amellyel Berlin város tanácsa a világhírű bölcset megtisztelni akarta. A »szabadelvű” bölcs királynak saját tábori segéde, ki Mendelssohnt személyesen tisztelé, több ízben esedezett, mig rábizható urát, hogy »egy zsidó“-nak a berlini polgárság sorába való fölvételét megengedje! A berlini tudományos akadémia tisztájából, a melybe 1771-ben vétetett föl, Mendelssohn sajátkezüleg kitörlé a »tiszta evangélium* bölcse, a zsidó bölcset, a mi ez utóbbira nézve hízelgő ugyan egyrészt, amennyiben az utókor legalább nem találja őt a »porosz királyi szabadalmazott tudósok és bölcsek” czéhében! Azt hiszem, elég volt ennyi a koronás bölcs vallási szabadelvűségéről; lássuk, tán politikai, vagy tiszta kormányzói s közigazgatási téren jobban megállja az »egyetlen” király szabadelvűsége a próbát. A szabadelvű újkor egyik főigénye ül, a jogegyenlőség tekintendő. — A jogegyenlőségről pedig II. Frigyes mit sem akart tudni. A filozófus király csak egy jogosult osztályt ismert, nemesek osztályát. Érdekes látni az „egyetlen“ király a köznép, illetőleg a nem nemes, a polgári elem a megvetésében és a nemesség elkényeztetésében mennyire ment! Szolgáljon e tekintetben például néhány történelmi adat. Frigyes mindennapi, házkörüli életmódjáról többek közt ezeket írja a király egyik monografistája : „Addig, mig varkocsát rendezte a lakás, a király a leveleket nézte meg. Azokat, a melyek a pecsét vagy a posta jelentése szériái nemesektől érkeztek. A nem-nemesektől érkezett kérelmeket s a többi jelentéseket mind, a király csak kivonatban olvasta, melyet két kabinet-tanácsosnak volt kötelessége készíteni.* Négyszázezer tallért áldozott Frigyes évenkint a színházra. A bemenet díj nélkül volt megengedve a katonáknak és nemeseknek. Nem-nemesek csak nagyon ritkán, s különös protekczió utján juthattak be az udvari színházba. Az álczás-bálokon, amelyeket a királyi operában szokott megtartatni a király, a polgári elem különös sorompók mögé volt parancsolva; azonkívül rózsaszín dominóban sem volt szabad a polgárembernek a vigadón megjelenni, lévén eme szin a nemesek dominójának föntartva. Kadot csak a nemes diák viselhetett. A kávé Frigyes alatt diami monopólium volt; bélyegezett pléhszelenczékbn árultatott a pörkölt kávé 24 latja egy tallérért. )e a nemeseknek, katonatiszteknek és papoknak 9 ezür garasért adatott a kávé nyersen, s a kiváltságos uk maguk pörkölhették odahaza. A sok háború sok költégbe került, a sorvadozó államkincs hizlalására többek közt az úgynevezett kis lutri is behozatott Poros országba. Eleve 600,000 tallér fejében bérbe adatott egy olasznak, de Calzabiginek. Később három porosz „mágnás“, IX. Reus őrgróf, államminiszter és főudvari marsall és vele együtt a grand-matin de la garderoche gróf Eichstädt, meg báró Gunderkomornyik kapták bérbe csak 36,000 tallérért. »A király ez előkelő családokból eredt urak megrogált vagyoni viszonyait kívánta lábra segíteni“, méltja Thiebault. Pozitív törvények értelmében a polgári nagybirtokosok ki voltak zárva mind a kerületi, mind a tartományi gyűlések képviseletétől; patronátusságot vagy vadászjogot sem gyakorolhattak a polgári földesurak a szabadelvű filozófus király alatt. De mi több : nemes birtokot polgári ember csakis a király különös engedelme folytán, s számtalan súlyos kikötések mellett szerezhető. Még négy évvel a franczia forradalom kitörése előtt, 1785-diki junius 14-én bocsátott ki „Voltaire koronás barátja” egy rendeletet, amelyben szóról-szóra következő olvasható : »Polgári állású embernek ne legyen szabad nemesi birtokot vásárolni, hanem minden lovagbirtok a nemesemberek számára maradjon.“ Még ennél is különb következő, 1746-diki nov. 17 dikéről keltezett rendelet. Ugyanis ekként nyilatkozik a filozófus király eme dekrétumában: „Soha sem fogom Buttberg hadnagy gyalázatos házasságához Thielen „Heydereiter“ lányával beleegyezésemet adni; tartsátok tőle vissza, (az őrnagy a nevezett hadnagy parancsnoka) s ha nem hederit a parancsra, áristomba kell tenni“. Egy évvel később, október 4 dikén kiadott rendeletében nyilvánosan kimondja a „bölcs” király: „Meg nem engedem, hogy tisztelt kalmárok lányaival lépjenek házasságra.” Még ennél is szigorúbban őrködött az „egyetlen”, a kékvér tisztasága fölött, plane ba herczegi család jőve tekintetbe. Az úgynevezett „mes alliance“ megbocsáthatlan bűnnek tekintetett a sans-souci filozófus által. Halljuk csak, miként nyilatkozik ő maga, midőn egy anhalti hercsegfi egy köznemes családbeli kisasszonyt von Hasslingen urhölgyet akart nőül venni. A király határozottan megtagadja a »consensust“ , azt parancsolja, hogy ha netán az eljegyzés már megtörtént volna, az egyesség széttépessék. „Egy fiatal lány könnyei* — igy bölcselkedik a kényur — végre is elapadnak és fölszáradnak; de egy uralkodó család ilyetén szennyfoltját évszázadok is alig moshatják le.“ Csodálatos, hogy míg ez esetben oly annyira szigorún őrködik a király a „fejedelmi vér“ tisztántartása fölött, egy másik esetben, mely saját vérét sokkal közelebb érintő, sokkal liberálisabb elveknek látszott hódolni. Vehse (V. pag. 24. és 315.) ugyanis körülményesen beszéli el, miként akarta az »egyetlen“ király a bajon segíteni, midőn a trónörökös első neje megutálván férjének feslettségét, elfajultságát, tőle elválni szándékozott volt, és ekként zavar fenyegető a trónörökösödési rendet. Bölcs előrelátásában fölszóllittatá Frigyes a herczegnőt, egy tapasztalt komornyikja által, miszerint ha férjével élni nem akar, lásson utána, hogy az örökösödés más uton módon biztosittassék. E czélből a király fenséges rokonának, a herczegnőnek figyelmét egy bizonyos gárda-hadnagyra irányozd, a ki „kitűnő erőnek , testi szépségnek örvendett.* Annyira még Zollern-ház histórikusai sem mennek — legalább én példát nem tudok rá — hogy az »egyetlen* külpolitikáját erkölcsösnek mondanák. Hisz végre, rég nemzetközi érvényre emelkedett, fájdalom, ama közmondás, miszerint: erkölcs és erény a diplomáczia mesterségéhez nemcsak hogy nem szükséges, de positive ártalmas. II. Frigyesnek szószegése, hűtlensége és igazságtalansága tekintetében, szomszédjai 8 az egész külföld irányában, eléggé ismeretes; és „állambölcsészeti” szempontból ítélve, tán még dicséretes jellemzéséről — itt bővebben szólni nem akarok. A nemzéhbeli diplomatának, a jogérzésű egyszerű polgárnak, nem tekintve Frigyesnek Mária Terézia ellen viselt háborúit, elég tudni, miszerint leghűbb testvérnemzetünk, a hős lengyel nemzet nyomorúságát, eltiprását, az »egyetlen” király telhetlen kapzsiságára viszi vissza a történelem. Persze bünül ezt csakis holmi »elcseneveszett talián“ történész, avagy emilyen magamszőrü barbár nemzet fia róhatja föl a nagy királynak, mert hát, mint a „német eszme* úttörője, csak missziójában járt el, midőn e barbár szomszéd nemzetet a „német kultúra” malasztjaiban részesíté, bezsebelvén legalább egy részét az »isteni félelem és erkölcs” nagy zsákjába. Hagyjuk tehát Frigyest a diplomatát, és tekintsük a kormányzót. II. Frigyes belkormányzata, elfogulatlan bírálat alatt, a legdurvább kényuralomként tűnik fel* — A militarizmus ellen jogi istápot az egész országban nem talált senki! Jellemző következő eset: A világhírű mathematikust, Eulert, berlini tanszékre hívta Frigyes. A tudós magával hozta egyik unokaöccsét Szerencsétlenségére szép termetű lévénjó fiatal ember, azonnal katonának fogatott. Enler a