Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-09-17 / 255. szám

255. szám. 10 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél.............................. 10 kr. A nyílttéri petitsor............................................................... 30 kr. Bélyegdij külön 30 kr. REFORM Előfizetési föltételek: Vidékre póstéii vagy helyben háshoz hordva : Egéai érre házhol hordva • 24 frt Pét érre.........................12 frt Negyed évre Egy hóra . Hirdetmények dija: 6 frt 2 frt V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utc­a S. sss. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Belváros, I.ipotent«in X. mb. a. I. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendő . Előfizetés REFORM”­­politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra ...... 2 frt. Három hóra.................................6 frt. Hat hóra...............................12 frt. Az előfizetési pénzek beküldésére leg­czélszerübb a postai utalványlapokat hasz­nálni. A »REFORM” kiadóhivatala Belváros, Lipót-utoza 2-ik sz. a. I. emelet. Csütörtök, szeptember 17. 1874. Budapest, szeptember 16. Az osztrákok igen haragszanak azon, hogy a magyar kormány nem egyezett bele a gabnavám eltörlésébe. Váltig apelláltak a ma­gyar sajtóra, hogy ne tagadja meg a szabad kereskedelmi elveket, melyeket Magyarország idáig minden alkalommal hangoztatott. Az osztrák sajtó lármáját követték az osztrák kor­mány ismételt jegyzékei, s mikor ezek se hasz­náltak, midőn a magyar minisztertanács ki­mondta a határozatot, hogy a gabnavám ok­tóber 1-jén vissza fog állíttatni, akkor az osz­trák minisztérium elment panaszkodni a fel­séghez, a dolog újra tárgy­altatott, Bauhans úr maga itt járt Budapesten, de mind­hiába — a gabnavám október 1-jén csakugyan újra sze­detni fog. Ha befejezettnek tekintenők a kérdést, nem térnénk rá vissza, de nem tarthatjuk a dolgot elintézettnek, látván, hogy az osztrák félhivatalos sajtó nem nyugszik meg a magyar kormány elhatározásában, hanem folyvást új tárgyalásokat sürget és helyez kilátásba. Hogy a magyar kormány másként nem cselekedhetett, mint a­hogy tévé, azt bizonyit­­gatnunk fölösleges. A gabnavám az ínséges időben f. é. szeptember végéig függesztetek föl a törvényhozás intézkedése által, s e törvény mint kivételes rendszabály az uj aratás után természetesen megszűnik. A kormány nem te­heti magát törvényen túl, ha tenné, érte in­­demnityt kellene kérnie, mit a jelen esetben a parlament aligha megadna neki. Hiszen kiki emlékezhetik, hogy ebben a kérdésben Bartal miniszter már a múlt szesszió végén 91 sza­­vazatHl 1/6­­ -ben maradt s Paczolay J János ugyancsak kardoskodott a gabnavámoknak még törvényes határidő előtt visszaállítása mel­­­lett. A termelők helyzete Magyarországon korántsem oly kedvező, hogy az egyedüli biz­tos piac­ról, az örökös tartományokról is az orosz és oláh búza javára szívesen lemondja­nak. Az alacsony gabnaárak nem a gabna­vám megszüntetése által okoztatnak ugyan, mert a fogyasztó nyugati országok fó termé­sének és a világforgalom gabnakonjunktúrái­­nak eredményei, de kétségtelen, hogy a gab­navám megszüntetése az osztrák-magyar vám­szövetségben a magyar termelőnek kettősen hátrányos: először, mert mégis csak lenyomja valamennyire az árakat; másodszor azért, mert ha befolyását az árakra nem lehetne is számokkal konstatálni, bizonyos az, hogy mi­nél alacsonyabb az ár, annál nagyobb aka­dály a bevitelben a vám, s ha vám volna, mindazt a búzát, melyet most Oláh és Délorosz­­országból vesz, Ausztria tőlünk vásárolná, s tehát ha olcsón is, de keletje volna a magyar terméknek. Most pedig nagy nehezen lehet valamit eladni annak is, kinek termett, mert kivitel nincs, s az osztrák piaczokon nehéz versenyt kell kiállanunk a keleti termékkel. Azért, hogy a lemberg-czernovitzi és a galicziai Károly­ Lajos pálya jó üzletet csinál­jon, s az osztrák kincstár a vasutaknak ne fizessen többé szubvencziót, Magyarország a gabnavámot meg nem szüntetheti. Ezért — ama pályák érdekében — hirdetik a bécsi lapok, hogy köttessék olyan egyesség, hogy Magyarország a saját határain szedjen gabo­navámot, Ausztria pedig a maga területén ne. Furcsa értelmezése a vámszövetségnek, melyre feleletül adhatnék, hogy mi meg majd azt kö­veteljük viszonzásul, hogy Magyarország a saját határain szállítsa le tetszése szerint a szabadkereskedés elvei szerint a gyártmá­nyokra és nevezetesen a szövetekre vetett adót, Ausztria pedig tartsa fen az iparát vé­delmező vámokat. Az osztrákok úgy sem pa­naszkodnak e vámszövetség ellen, míg nekünk magyaroknak ezer okunk van a gyarmat Ausztria a telepítő ország szerepét. Idáig egy kevés kölcsönösség volt abban, hogy ha mi kénytelenek vagyunk Ausztria gyártmányait vásárolni és iparunkat védtelen hagyni az osztrák versen­nyel szemben, Ausztria leg­alább viszont kénytelen első­sorban hozzánk fordulni nyers terményekért és élelmisze­rekért ; ha azonban Ausztria elejti a gabna­vámot és szívesebben fogyasztja gyáraiban az olcsóbb oláh és orosz búzát, mi érdekünk marad nekünk a vámszövetség föntartásában ? Mondják, hogy az egész gabnavámkér­­désnek nincs oly nagy fontossága, mint a minőre föl van fújva. Ha nincs fontossága, minek fújta föl épen az osztrák kormány ? Mi magyarok nem bolygattuk, hanem nyugodtan vártuk a törvényes határidőt, midőn a vám­szabály ismét életbe lép és legfőlebb Paczolay panaszkodott, hogy ügyes kormányunk e ha­tárnapot is nemhogy az aratás után rögtön, p. augusztus 1-ére határozta volna, hanem októ­ber 1-re tette, úgy, hogy az osztrák spekulá­­cziónak teljes időt engedett annyi új oláh bú­zát behozni vámmentesen, a­mennyi neki tet­szett, természetesen nem nagy gyönyörűségére a magyar termelőnek. Hanem hát mikor kor­mány és országgyűlés nálunk oly nagyon ért a nemzetgazdasághoz! Hogy a budapesti malmok, a szeszgyáro­sok, a fővárosi gabnakereskedők és ennek­ folytán a Lloydok, melyek jó német kereske­delmi lapok, de a magyar gazdaközönség ér­dekeit sokkal kevésbé veszik^­­ figyelembe, a | ^ vV,­V­­*,i­Xi­jJA 1^ vOt ^ óhajtani látszanak , azt természetesnek találjuk, mert fogyasztásra és spekuláczióra jó az oláh búza, de mi már csak megmaradunk szűk­keblű álláspontunk mellett, mely szerint most még semmiképen sem látjuk idejét elérkezett­nek a gabnavám megszüntetésének. Lehet idő, melyben másképen fogunk gondolkozni, mert a vámkérdés nem elvkér­dés, hanem opportunitás, vagy inkább kalku­lus dolga. Ma az összes magyar földbirtok egy hosszú és kínos földmivelési krízisben szenved. Ennek el kell múlnia, mielőtt kikiáltjuk, hogy szabad a vásár. Ha a magyar földmivelés megerősödött, ha megvedlett és a biztosabb, belterjesebb gazdálkodásra átment, úgy­hogy nem kell bukástól félnie semmiféle verseny­ben és nem lesz alapjaiban megingatható, ha a tiszta búzatermés silány vagy a gabnaárak meg csökkentek, akkor elejthetjük a vám­so­rompókat s rábízhatjuk magunkat terményeink jó minőségére és geográfiai fekvésünk az osz­trák és a külföldi piaczokhoz való nagyobb közelségünk előnyére. Ma földmivelésünk semmi újabb rizikót el nem bir. Egy állítását osztrák ellenfeleinknek el­ismerjük, hogy az árakat nem a gabnavám szabályozza, vagyis helyesebben, hogy a gabnavámnak a mi árainkra is csekély befo­lyása lehet. Mert hogy semmi befolyása ne volna, az képtelen állítás, vagy legalább­is olyan, mely ha állana, nevetséges lenne mel­lette minden perlekedés a vámról. Bizonyos azonban és erről a budapesti és bécsi nem­zetközi gabnavásárok meggyőztek bennün­ket, hogy az árak meghatározásában egé­szen más körülmények a fontosabb döntők. De ez nem bizonyít a gabnavám szükségtelen volta mellett s csak azok ellen volna argu­mentum, kik a gabnavámban valami nemzetgaz­dasági arkánumot látnának, mel­lyel terme­lésünket, árainkat és fogyasztásunkat ad libi­tum szabályozhatjuk. Ilyen arkánumot mi a gabnavámban nem látunk, de igenis látunk némi védelmet az olcsóbban termelő keleti külföld ellen Magyarország javára az osztrák piac­on. E védelmet nem akarjuk nélkülözni, ennyi az egész. Ha Ausztriának nagyon szivén fekszik a gabnavám eltörlése — ő tudja, mert sürgeti annyira — s nekünk sikerült földmivelési s hitelviszonyainkat tartósan megjavítani, akkor majd, alkalmasint a vámszerződés revíziója al­kalmával, ha tetszik Ausztriának, alkudjunk meg a gabnavám kérdése fölött. Ha el akarja törülni, adjon nekünk érte aequivalenst. Tu­dunk mi ilyet eleget. Nem mélyedünk bele a kérdésbe, hanem csak egy pár példát hozunk föl, a­mire kivált az államháztartás egyensú­lyát kereső Ghyczy figyelmét hívjuk föl. A vámszövetségben Ausztria czukor- és söradó fejében évről évre emelkedő milliókat vesz be. Ezek fogyasztási adók. Kik az osz­trák czukor és sör fogyasztói? Igen tetemes részben Magyarország, mely czukrot alig ter­mel s melynek czukorgyárai az osztrák ver­senyben megbuktak. Osztrák sört is igen nagy mennyiségben szállítanak Magyarországra. A szeszgyártásban is el­veszti hazánk a fölényt, melyet a jó termésű esztendőkben kivívott. Ebből következik, hogy Ausztriának e terme­lési ágakban a vámszövetség nagy fölényt is hogy polgárai rajtunk nyerészked­nek, de még az osztrák állam is fogyasztási adók fejében milliókat dug zsebre, melyeket elég illetéktelenül a magyar állampolgárok mint fogyasztók fizetnek az osztrák kincstár­nak. Ezen változtatni kell, még pedig adózó­rendszer módosítása á !­al. Olyan módját kell­nek, mely egyfelől megkönnyíti a magyar gyárosoknak a versenyt, s így ipart teremt az országnak, másfelől biztosítja a magyar álla­mot, hogy polgárainak fogyasztása után az esedékes adót nem a szomszéd állam szedi be és rakja zsebre. Midőn az adóraformoknál a direkt adók fölemelése helyett az indirekt adókra utalunk, többi közt erre gondoltunk. Bauhans és Pretis urak pedig vegyék eszükbe, hogy mindig kettőn áll a vásár, s ha tőlünk valamit akarnak, üres kézzel és üres szavakkal hozzánk ne jöjjenek. Alkura eset­leg szóba állunk, de ajándékba nem adunk semmit. =­ A miniszterelnök — írja a P. Corr. — ma (szerdán) Budapestre érkezik s e napokban meg­kezdődnek a nagy minisztertanácsok, melyekben az 1875 wiki budget s a különféle adójavaslatok, melyek a pénzügyminisztérium kebelében részint már­is ki­dolgoztattak, részint azután fognak kidolgoztatni, ke­rülnek tárgyalásra. Magától értetődik — jegyzi meg az idézett kőnyomatú lap — hogy amaz előterjeszté­sek és tervek mindaddig nem hozhatók nyilvánosságra, a­míg át nem haladtak a min. tanácson s általa helyben nem hagyattak.— Gr. Zichy közlekedési miniszter szintén ma váratik haza. = A sárospataki jogakadémiáról írják a Magyar Újság­nak : „Folyó hó 20 ikán Miskolczon a tiszáninneni ref. egyházkerületnek nevezetes gyűlése lesz. Most kell elhatároznia az egyházkerületnek, ha fön akarja-e tartani sárospataki jogakadémiáját vagy nem ? Bármennyire óhajtandó is az, hogy a felsőbb oktatás mezején az állam magával szemben ugyan­azon egy czélra törekvő versenytársakat találjon, mindazáltal a sárospataki iskola csak akkor verse­nyezzen épen a jogakadémia ügyében, ha a versenyre megkivántató anyagi ereje megvan. A bökkenő pedig épen az, hogy a főiskola je­lenben kellő anyagi erővel nem rendelkezik, mivel ha rendelkeznék, valószínűleg rég fölemelte volna, már mostani tanárai fizetését, mint tette azt a debreczeni ref. iskola a múlt tanév folytán. Igaz ugyan, hogy épen a folyó év végén meg­nyílik a főiskolának egy uj segédforrása, a Vay-Mo­­csáry Szentes alapítvány. Ennek összes évi jövedelme körülbelül mintegy 5000 frt. Jelenleg 3 jogtanárt fizet a főiskolai s még hiányzik 5 rendes tanár. A mostani tanárok fizetése egyenként a drágasági pótlék beszámításával 1300 írt, mely fizetés igen csekély szemközt azon követelményekkel, melyek egy tanár személye iránt formáltatni szoktak. Ha az egyházkerület megtartja jogakadémiáját, legyen nagymérvű áldozatokra elkészülve. Azon 5000 frt, melyet most főlemlíténk, épen nem elég. Kell, hogy azon protestáns világi urak, kik az aratási köz­gyűlésen a jogakadémia mellett emelék föl szavukat, nagylelkűen megnyissák tárczáikat s áldozzanak a tu­domány oltárán ne csak szép dikcziókkal, hanem a mi fődolog — pénzzel. Alapítson a világi elem­i tanszéket egyenként 1500 frt fizetéssel, s tegyen össze e végből vagy 100,000 frtot s meglesz a jogakadémia. De azt ne kívánja senki se a sárospataki iskolától, mely mostani tanárait sem képes illően díjazni, hogy egy teljesen berendezett jogakadémia roppant költsé­geit is viselje. A­mi fődolog jelenleg, ez a következő: A Vay­­alapítvány kamataiból emelje föl az egyház­kerület mostani tanárainak fizetését, s tegye ez által lehetővé azt, hogy a tanárok kizárólag a tanügynek szenteljék minden szorgalmukat, s ne igyekezzenek sarkaltatva a gondtól, a külterjes gazdálkodás vagy más hivatal által, melyek sehogy sem férnek össze a tanári ma­gasztos pályával­­ boldogulni. A sárospataki taná­rok mai helyzete tarthatatlan, s ha az egyházkerület haladéktalanul nem segít, az iskola jövője nem lesz irigylésre méltó, tanár segítségével úgy terrorizálta az egyháztanácsot, hogy ez a szegény fiút csakugyan megfosztó stipen­diumától. Érdekes azonban tudni Miletics igazi indokait. A­mit ten, tette először is azért, mert a fiú atyja, mint népiskolai igazgató, tavaly az itteni honvédzászlóalj zászlószentelési ünnepélyén a meghívást elfogad megjelent, s a banketten részt vett. Ezért mint „ma­gyarén” beíratott a fekete könyvbe. Azután nevezett népiskolai igazgató a bécsi közkiállítás megszemlélésére a magyar kultuszminisztériumtól segélyt mert kérni és elfogadni. Ez is buszut követelt. Továbbá, a mi fő, említett igazgató az idei majális alkalmával nem akarta megengedni a szerb nemzeti zászlók haszná­latát,­­ ezért Miletics szíve előtt a hűtlenség bűnébe esett. Végre nem szabad feledni, hogy a stipendiu­mot tavaly a provizórius egyháztanács adományozta, melynek Miletics nem volt tagja. Mindez elég ok a szerb despota előtt nemcsak arra, hogy a tanulótól az ösztöndíj megvonassék, hanem, hogy egyúttal atyja a népiskolák igazgatói állomásá­ból elmozduttassék. Az ügy appellátában föl­ment a kultuszminisz­tériumhoz. Kiváncsiak vagyunk, Mandics úr fogja-e ez esetben is támogatni Mileticset. Az illető igen csön­des ember, ki a politikába nem avatkozik ; nagy csa­ládja van és e bánásmód által igen le van verve. A stipendiumot, melyet Miletics a szegény ember fiától elvett, oda adta egy más ember fiának, kinek szülei 30—40,000 frt vagyonnal bírnak. Ha leérkezik a kultuszminiszter­ium intézkedése, fogom tudatni önnel a dolog végét. Miletics gazdálkodása [Saját levelezőnktől.] Újvidék, szeptember 14. Ismét egy adat Miletics hatalmának és a szerb .C­..,«...,«. Hadd ideja a m­agyar’ közönség, hogyan gyakorolja Miletics minden alka­lommal gyűlöletét a magyarok ellen és mikében ter­rorizálja a magyarbarát szerbeket. Létezik egy alapítvány, mely stipendiumokat ad szerb fiatal embereknek, kik a technikát tanulják. Ez ösztöndijakat az újvidéki szerb egyházközség osztja ki. Múlt évben az idevaló szerb iskolai igaz­gató fia nyerte el az egyik ilyen stipendiumot s a tanév végén a legjobb bizonyítványokkal tért haza. Ez alatt ugyanaz alapivány egy másik helyen is üre­sedésbe jött. Az egyházközség pályázatot nyitott s tegnap volt a határozás napja. A stipendium Strati­­mirovics tábornok egyik fiának ítéltetett oda. Egy­szerre csak föláll Miletics is indítványozza, hogy a népiskolai igazgató fiától az ösztöndíj elvonassék, mert ez mint gymnáziumi tanuló kapta a stipendiumot, mely technikusok számára van alapítva. Az egyházi tanács meg volt ütődve Miletics indítványa fölött, mely se következetes, se méltányos nem volt, mert az alapítványt vagy szabad volt odaitélni a fiatal ember­nek, ki a technikára készül s a technikai tárgyakban kitűnő bizonyítványokat adott s akkor meg kelle hagyni nála a stipendiumot — a­mi a szokással meg­egyezett volna; vagy nem is lett volna szabad neki tavaly az ösztöndijat megszavazni. Miletics azonban barátjai Pusihok gymnáziumi igazgató és Turoman Az osztrák landtagok. [Saját levelezőnktől.] B ó o­8, szeptember 15. Mai nap kezdődnek meg a tartományi gyű­lések , kivéve t. i. a görzit és a triesztit, a­mely kettő már augusztusban fejezte be munkálatait pár napi, zajtalan tanakodás alatt. Minden arra mutat, hogy a többiek sem veszik erősebben igénybe a köz­figyelmet, ha csak az egynéhány ifjú-cseh képviselő, a­kik a deklaráczió terét elhagyván, Hohenwart óta most jelennek meg először a prágai gyűlésben, nem csap egy kis zenebonát. Ugyanis attól tartanak, prágai tu­dósítások szerint, hogy a hét megtért deklaráns a nemzetet akként szándékozik megengesztelni a régi zászló odahagyásáért, hogy a cseh államjogot már most élőszóval fogja védeni a falakon belül, a német ellenpárttal szemközt, az országgyűlésen. Ha pedig ez a théma Herbst vezénylete alatt álló többség előtt egyszer megpendittetik, akkor bajos megmondani, hol sziiiiiaú vége a perelésnek. Ungor, Bauhaus és Auer­sperg herczeg, kik tagjai a cseh tartományi gyűlés­nek, oda siettek, pártjukat szükség esetében l csiti­­tani. A kormánynak természetesen nagyon szivén fekszik, hogy a megtért bűnösök ismét el ne szalasz­­tassanak valahogy egy netalán keletkezhető túl elke­­seredett vita következtében. Ha hajtanak a miniszte­rekre Herbst és a német kaszinó urai, a­miért persze jótállani alig merne valaki, úgy valóságos bárány­­szelidséggel fognak a cseh testvérek tüzes exklamá­­cziót fogadtatni, ha még oly kellemetlenül forgatnák is a khabrusz históriájának lapjait. (Választási vissza­élések birtokok szinleges fölosztásával. A szerk.) Az idén még egy másik ellenzéki csoport is, a­mely szintén évek óta kerülte az »alkotmány talaját”, fogja hallatni szavát a tartományi képviseletben, t. i. a dél­­tiroliak. Elhatározták ugyanis Bregenz tájékán az olasz honfiak, hogy jó lesz mégis az alatt, mig a re­galantiomo ráér a tiroli olaszokat is honatyái karjaiba zárni, békességben s barátságban megférni az osztrák testvérekkel. Eljönnek tehát Innsbruckba, hogy ne nélkülök határozzanak fölöttök. Sok időt úgy se lesz­nek kénytelenek a kellemetlen társaságban időzni, minthogy csakis a jövő hónap első hetének végéig szándékozik a kormány együtt hagyni a tartományi képviselőket, mire aztán a reichsrathra kerül a” sor. A REFORM TARCZAJA. Egy nagy férfiú pongyolában. — Történelmi böngészet. Irta : P­i­r­c­z Mór. — II. A Zollern-ház történészi­ gárdistái tudvalevőleg axiómául állítják oda, hogy az »egyetlen“ királyuk erkölcsei között, a szabadságszeretet, az igazsághoz való ragaszkodás, s az emberi jog tisztelete tündöklik leginkább. Kiváltképen mint a fölvilágosodás és val­lási szabadság eszméinek úttörőjét szeretik dicsőíteni „Voltaire koronás barátját.“ Nézzük előbb közelről a vallásszabadság apostolát. . . Tény, hogy a­mennyiben saját személye esik tekintetbe, II. Frigyes egyenes ellentéte vala, elődei­nek s utódainak Frigyes személyesen semminemű vallási előítéletet nem ismert, korán túladott minden pozitív valláson. De kormánya, s egész politikája egyik fő tényezőjeül­tekinthető mindamellett a protes­táns propaganda, a vallási érzületek és előítéletek táplálása, egymás elleni fölingerlése ; minden törek­vése vallási tekintetben a katholiczizmus megtöré­­sére és a protesztantizmus uralomra emelésére irányult. Az e czélra használt eszközök egy Albán az vagy Arbueznek ellenkező irányban alkalmazásba vett esz­közeitől, csak annyiban különböznek, hogy amazok az akatholikust fejezték le, vagy hurczoltak máglyára, mig »Voltaire barátja“ sokkal hatályosabb, noha kissé késedelmesebb proczedurát eszelt ki magának saját »családi hite“ terjesztésére s a máshitüek kiir­tására.Az elfoglalt tartományokba, úgyszólván sarkába győzedelmes katonáinak legio­ számra küldte a pro­testáns pásztorokat, hogy a népet a »tiszta evangé­lium“ számára meghódítsák. S mig a reverendás gárda után-utfélen, a templomi szószéken, kün a falu­szélen vagy a tanyákon vallási lelkesedése tüzével perzselgette a mezei jámbor, írni és olvasni nem tudó katholikus népség szivét-veséjét, azalatt az udvari irófajta ármádiája, hírlapokban és röpiratokban ron­tott nekik a katholikusok értelmesebb osztály­ának, s ha nem is vassal fejezték le a katholikusokat, leg­alább elbóditák fej őket tökéletesen mindenféle, a ka­­tholikus eszmét lealacsonyító, a »tiszta evangélium“ berlini pápáját dicsőítő hazug állításokkal s kohol­mányokkal. Ilyen gyalázatos koholmányt találunk például számos berlini kiadású történeti könyvekben, a­hol körülményesen elmeséltetik, miszerint a római pápa D­a­u­m osztrák tábornoknak egy »szentelt kardot“ küldött volna, egy különös pápai breve kísé­retében, a­melyben a »protestáns király” elleni hadra buzdítá­ s meg is áldá a katholikus hadvezért. Egy hasonirányu levél is közöltetik, a melyet állítólag Soubise herczeg irt Daumhoz. Az említett pápai breve akként van fogalmazva, hogy minden buzgó protes­táns lelkülete joggal megbotránkozhatik s olvasásán határtalan elkeseredettséggel kell fordulnia az egész katholiczizmus ellen. Már pedig mind a breve, mind pedig Soubise levele nem egyéb otromba koholmánynál! Klopp fényesen bebizonyítja, miszerint a brevet Frigyes sajátkezüleg szerkesztette, d’Argens által latinra fordittatta, „nagyobb hitelesség“ végett. De ha e szemfényvesztő műveleteket, tekintettel nagy po­litikai czélokra, meg akarnék bocsátani, a szabad esz­mék úttörőjének vallási türelmetlensége egész rut meztelelenségében nyilvánul az egyetlen egy tényben, hogy Lessing halhatatlan barátjától, a »Phadon“ szer­zőjétől, Mendelssohn Moses-től, éveken át megtagadta a polgári jogot, a­mel­lyel Berlin város tanácsa a világhírű bölcset megtisztelni akarta. A »szabadelvű” bölcs királynak saját tábori segéde, ki Mendelssohnt személyesen tisztelé, több ízben esede­zett, mig rábizható urát, hogy »egy zsidó“-nak a ber­lini polgárság sorába való fölvételét megengedje! A berlini tudományos akadémia tisztájából, a melybe 1771-ben vétetett föl, Mendelssohn sajátkezüleg ki­­törlé a »tiszta evangélium* bölcse, a zsidó bölcset, a mi ez utóbbira nézve hízelgő ugyan egyrészt, a­men­­nyiben az utókor legalább nem találja őt a »porosz királyi szabadalmazott tudósok és bölcsek” czéhében! Azt hiszem, elég volt ennyi a koronás bölcs vallási szabadelvűségéről; lássuk, tán politikai, vagy tiszta kormányzói s közigazgatási téren jobban meg­állja az »egyetlen” király szabadelvűsége a próbát. A szabadelvű újkor egyik főigénye ül, a jog­egyenlőség tekintendő. — A jogegyenlőségről pe­dig II. Frigyes mit sem akart tudni. A fi­lozófus király csak egy jogosult osztályt ismert, neme­sek osztályát. Érdekes látni az „egyetlen“ király a köznép, illetőleg a nem nemes, a polgári elem a meg­vetésében és a nemesség elkényeztetésében mennyire ment! Szolgáljon e tekintetben például néhány törté­nelmi adat. Frigyes mindennapi, házkörüli életmódjáról töb­bek közt ezeket írja a király egyik monografistája : „Addig, mig varkocsát rendezte a lakás, a ki­rály a leveleket nézte meg. Azokat, a melyek a pecsét vagy a posta jelentése szériái nemesektől érkez­tek. A nem-nemesektől érkezett kérelmeket s a többi jelentéseket mind, a király csak kivonatban ol­vasta, melyet két kabinet-tanácsosnak volt köteles­sége készíteni.* Négyszázezer tallért áldozott Frigyes évenkint a színházra. A bemenet díj nélkül volt megengedve a katonáknak és nemeseknek. Nem-nemesek csak nagyon ritkán, s különös protekczió utján juthattak be az udvari színházba. Az álczás-bálokon, a­melyeket a királyi operá­ban szokott megtartatni a király, a polgári elem kü­lönös sorompók mögé volt parancsolva; azonkívül rózsaszín dominóban sem volt szabad a polgárember­nek a vigadón megjelenni, lévén eme szin a nemesek dominójának föntartva. Kadot csak a nemes diák viselhetett. A kávé Frigyes alatt diami monopólium volt; bélyegezett pléhszelenczékbn árultatott a pörkölt kávé 24 latja egy tallérért. )e a nemeseknek, katona­tiszteknek és papoknak 9 ezür garasért adatott a kávé nyersen, s a kiváltságos u­k maguk pörkölhették odahaza. A sok háború sok költégbe került, a sorvadozó államkincs hizlalására többek közt az úgynevezett kis­ lutri is behozatott Poros országba. Eleve 600,000 tallér fejében bérbe adatot­­t egy olasznak, de Calzabiginek. Később három porosz „mágnás“, IX. Reus őrgróf, államminiszter és főudvari marsall és vele együtt a grand-matin de la garderoche gróf Eichstädt, meg báró Gunderkomornyik kapták bér­be csak 36,000 tallérért. »A király ez előkelő csalá­dokból eredt urak megrogált vagyoni viszonyait kívánta lábra segíteni“, méltja Thiebault. Pozitív törvények értelmében a polgári nagy­­birtokosok ki voltak zárva mind a kerületi, mind a tartományi gyűlések képviseletétől; patronátusságot vagy vadászjogot sem gyakorolhattak a polgári föl­desurak a szabadelvű filozófus király alatt. De mi több : nemes birtokot polgári ember csakis a király különös engedelme folytán, s számtalan súlyos kikö­tések mellett szerezhető. Még négy évvel a franczia forradalom kitörése előtt, 1785-diki junius 14-én bocsátott ki „Voltaire ko­ronás barátja” egy rendeletet, a­melyben szóról-szóra következő olvasható : »Polgári állású embernek ne legyen szabad nemesi birtokot vásárolni, hanem minden lovagbirtok a nemesemberek számára ma­radjon.“ Még ennél is különb következő, 1746-diki nov. 17 dikéről keltezett rendelet. Ugyanis ekként nyilat­kozik a filozófus király eme dekrétumában: „Soha sem fogom Buttberg hadnagy gyalázatos házasságá­hoz Thielen „Heydereiter“ lányával beleegyezésemet adni; tartsátok tőle vissza, (az őrnagy a nevezett hadnagy parancsnoka) s ha nem hederit a parancsra, áristomba kell tenni“. Egy évvel később, október 4 dikén kiadott ren­deletében nyilvánosan kimondja a „bölcs” király: „Meg nem engedem, hogy tisztelt kalmárok lányaival lépjenek házasságra.” Még ennél is szigorúbban őrködött az „egyet­len”, a kékvér tisztasága fölött, plane ba herczegi család jőve tekintetbe. Az úgynevezett „mes alliance“ megbocsáthatlan bűnnek tekintetett a sans-souci filo­zófus által. Halljuk csak, miként nyilatkozik ő maga, midőn egy anhalti hercsegfi egy köznemes család­­beli kisasszonyt von Hasslingen urhölgyet akart nőül venni. A király határozottan megtagadja a »consen­­sust“ , azt parancsolja, hogy ha netán az eljegy­zés már megtörtént volna, az egyesség széttépessék. „Egy fiatal lány könnyei* — igy bölcselkedik a kény­­ur — végre is elapadnak és fölszáradnak; de egy uralkodó család ilyetén szennyfoltját évszázadok is alig moshatják le.“ Csodálatos, hogy míg ez esetben oly annyira szigorún őrködik a király a „fejedelmi vér“ tisz­tántartása fölött, egy másik esetben, mely saját vérét sokkal közelebb érintő, sokkal liberálisabb elveknek látszott hódolni. Vehse (V. pag. 24. és 315.) ugyanis körülményesen beszéli el, miként akarta az »egyet­len“ király a bajon segíteni, midőn a trónörökös első neje megutálván férjének feslettségét, el­fajul­ts­ágát, tőle elválni szándékozott volt, és ekként zavar fe­nyegető a trónörökösödési rendet. Bölcs előrelátásá­ban fölszóllittatá Frigyes a herczegnőt, egy tapasz­talt komornyikja által, miszerint ha férjével élni nem akar, lásson utána, hogy az örökösödés más uton módon biztosittassék. E czélből a király fensé­ges rokonának, a herczegnőnek figyelmét egy bizo­nyos gárda-hadnagyra irányozd, a ki „kitűnő erőnek , testi szépségnek örvendett.* Annyira még Zollern-ház histórikusai sem men­nek — legalább én példát nem tudok rá — hogy az »egyetlen* külpolitikáját erkölcsösnek mondanák. Hisz végre, rég nemzetközi érvényre emelkedett, fáj­dalom, ama közmondás, miszerint: erkölcs és erény a diplomáczia mesterségéhez nemcsak hogy nem szük­séges, de positive ártalmas. II. Frigyesnek szószegése, hűtlensége és igazságtalansága tekintetében, szom­szédjai 8 az egész külföld irányában, eléggé ismeretes; és „állambölcsészeti” szempontból ítélve, tán még di­cséretes jellemzéséről — itt bővebben szólni nem akarok. A nem­­zéhbeli diplomatának, a jogérzésű egyszerű polgárnak, nem tekintve Frigyesnek Mária Terézia ellen viselt háborúit, elég tudni, miszerint leg­­hűbb testvérnemzetünk, a hős lengyel nemzet nyo­morúságát, eltiprását, az »egyetlen” király telhetlen kapzsiságára viszi vissza a történelem. Persze bünül ezt csakis holmi »elcseneveszett talián“ történész, avagy emilyen magamszőrü barbár nemzet fia róhatja föl a nagy királynak, mert hát, mint a „német eszme* úttörője, csak missziójában járt el, midőn e barbár szomszéd nemzetet a „német kultúra” malasztjaiban részesíté, bezsebelvén legalább egy részét az »isteni félelem és erkölcs” nagy zsákjába. Hagyjuk tehát Frigyest a diplomatát, és tekintsük a kormányzót. II. Frigyes belkormányzata, elfogulatlan bírá­lat alatt, a legdurvább kényuralomként tűnik fe­l* — A militarizmus ellen jogi istápot az egész országban nem talált senki! Jellemző következő eset: A világhírű mathematikust, Eulert, berlini tan­székre hívta Frigyes. A tudós magával hozta egyik unokaöc­csét Szerencsétlenségére szép termetű lévénjó fiatal ember, azonnal katonának fogatott. Enler a

Next