Reform, 1874. szeptember (6. évfolyam, 239-268. szám)

1874-09-21 / 259. szám

259. szám. Hétfő, szeptember 21. 1874. Bélyegdij kalön ................................................................................... 30 kr.REFORM E STI­RKI^I>A.S. Előfizetési föltételek: Vidékre póstíin vagy helyben hájíhoK hordva : figéua óTro faáihoi hordvn . 24 frt I Neg­ed­érre................................. frt Fél évre . . . . . . 12 frt | Egy hóra.................................2 frt 10 haaábos petitsor egyaaeri hirdetésnél.................................... 10 kr. A­ nyílttéri petitsor............................ 30 kr. Hirdetmények dija: V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, Lipót-utca a 2. ss. a. T. emelet. E lap sszellemi részét illeti minden közlemény a szerkMzti EBdghen­ intézT­endg. Bérmentetlen levelek oeak im­ert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Belvárosi Apét­itcsa a. ei. a. 1. emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Budapest, szeptember 21. Nálunk még mindig a honvédség gyakor­latai foglalják el a közfigyelmet. A váriak be­fejeztettek közmegelégedésre, kezdődnek az aradiak Mindenikről más rovatban bővebb értesítést talál az olvasó. Itt még pótlólag egy helybeli lap után azt kell megjegyeznünk, hogy a király, midőn a honvédség a bicskei táborban elvonult s erős, aczélos magatartá­sával, melyet a gyakorlatok fáradságai nem voltak képesek megtörni, jótékony látványt nyújtott a katona szemének, kíséretéhez for­dult, s elég hallhatón monda ilyenfélét: „íme uraim, ez a honvédség az én tulajdon eszmém!” Az oláh határsértés dolgában most meg a bukaresti hírlapoknak áll fölébb. Igen tisz­telt oláh kollegáink egészen megfelejtkeztek arról, hogy ők is emberek, midőn meghallják, hogy külügyi hivatalunk erélyesen számon kérte a határsértést. A Romanul, a­melynek természete, hogy egy kis piros kendőtől elfutja szemét és agyvelejét a vér, a jelen kér­déses eset folytán iszonyú nekikeseredéssel hirdeti, hogy Romániát „ismét egy megaláz­tatásban részesíték a magyarok, „e rablás­ból élő tönkre jutott nép.“ „Meg kell, úgymond a Romanulu, meg kell mutatnunk, hogy a magyarok, mióta bejöttek az ázsiai sivatagokról, mindig a­­ románoktól tanultak.“ — Meglehet tán a románok­tól tanultunk — idegen havason kaszálni. Egyebet aligha. Egyébként nem kell e hóbor­tos lap ostoba beszédét fölvenni. A kormány s az oláh nép tisztességes része és sajtója sem nem beszél, sem nem gondolkozik ily eszeveszet­ten. Egyébként a határsértés ügyében a kor­mány által kinevezett bizottság tagjai már összegyűltek Kolozsvárit. A magyar kormány e bizottságban Béldi Gergely aranyosszéki főkirálybíró és Bielz Albert tanfelügyelő által, a CB. és kir. hadügyminisztérium Fabini és Kutschenreiter századosok által van képvisel­ve. A bizottság a bukaresti kormány által ki­nevezett bizottság tagjaival a határszélen fog találkozni. A másik szomszédon — Ausztriában — nem kisebb a harag ellenünk a gabnavám­ dolgában. „Az osztrák kormány­­­ ig­y kezdi egyik vezérlő napilapjuk vasárnapi első czik­­két — Magyarországgal szemben „ismét egy kereskedő­ politikai vereséget szenvedett.“ Azután a Reform propoziczióira térvén át, me­lyekben az esetleg elejtendő gabonavámért ne­­uivalens kompenzácziót kértünk a közve­tett adók rendezésében, ezeket mondja: „Ma­gyarország tüzes vérbelieit kérjük, kártalanító követeléseikkel a gabnavámért azokhoz for­duljanak, a­kik ez ügyben náluk koldultak. Ausztria, úgy reméljük, e vám megszünteté­sét egyátalán nem fogja megvásárolni. Ha Magyarország elég balga, hogy megmarad egy oly intézmény mellett, mely sokkal hama­rabb tönkre­teszi az ő gabonakereskedését, mint az osztrákot, akkor ezen az osztrák sza­badkereskedő párt mélyen fog sajnálkozni, de szerencsére módjában van bevárni, míg Magyarország egy másodikszor is sürgetni fogja a gabonavám megszüntetését.“ — Nos ha így van, hiszen, akkor minden jól van. Mi­nek tehát a nagy harag ? A Magyar Politiká­ban olvassuk. Azon nagy ingadozások, melyek egy-két hét óta a gabona árában észlelhetők, igen lankasztólag hatnak az egész országban a gabonakereske­désre, mely már évek óta ilyen időben nem volt oly jelentéktelen, mint most. A kereske­delmi miniszter részint azon czélból, hogy az ország nevezetesebb gabonavásárainak árkü­lönbözete iránt tájékozva legyen, részint hogy azon okokat fölismerhesse, melyek a gabona­üzlet pangását okozzák, intézkedést tett, hogy minden nevezetesebb gabnapiaczról, hol a gabonaárak hivatalosan jegyeztetnek, heten­­kint megbízható jelentések tétessenek. Egy bécsi lapban azt az érdekes újdonsá­got olvassuk,hogy Vilmos császár már jó egy-két hónappal ezelőtt kérdést tett a pápá­nál, hogy vájjon szívesen fogadná-e őt, ha ró­mai látogatása alkalmából fölkeresné. A pápa levélben kijelentette, hogy igen szívesen látja és sajnálja, hogy fogoly lévén a Vatikánban maga is, nem fogja oly fényesen fogadhatni, mint különben fogadná. Egyúttal fölhasználta a pápa az alkalmat, hogy a lengyel katholi­­kusokat a császár kegyébe ajánlja. Berlinben tagadják, mintha a német és dán kormányok közt jegyzékváltás lett volna az észak-schleswigi dánok üldözése dolgában. Ezt lehet tagadni, nem lehet azonban azt, hogy a dán nemzetbeliek helyzete az 1864-ben erőszakosan Németországhoz csatolt herczegség e részében már-már elviselhetetlen. A Times tu­dósítója e tekintetben igen világosan ír. E sze­rint a porosz kormány hivatalnokai nem en­gedik azt sem, hogy a dán lapok csak czéloz­­zanak is a prágai békekötésre, valamint a benne foglaltató formaszerű ígéretekre. A „Freja“ czimű hírlap szerkesztője az ország­nak 3 nap alatt való elhagyására kényszeritte­­tett. Ennek folytán a „Freja“ beleolvadt a Dánevirke“-be. E lap szerkesztője azután nyolcz nap alatt volt kénytelen elhagyni az országot. A„Dybboel Post“ czímű hírlap dánus munkatársai (Alsen-szigeten) értesíttet­­tek a porosz rendőrség által, hogy ha meg nem szűnnek a hírlapba dolgozni, ki fognak kergettetni az országból. „200,000 dánus van. Így végzi adatokkal teljes levelét a Times, éj­szaki Slezvigben, kikre nézve a porosz uralom elviselhetetlen járom, a kik sóhajtva kívánják régi Ihazájukkal való egyesítésöket, s kik soha e reményről lemondani nem fognak.“ Az Internaczionále ez idei brüszeli nagygyűléséről egyik közelebbi lapunkban már megemlékezünk s közöttük is pár világ­alkotó szónok heves kifakadását a társadalom ellen, mely mai napság az észt jobban fizeti a kézimunkánál, s egy pár indítványt az iránt, hogy „el kell venni a tőkét onnét, a­hol van, mert az a munkásé“. A Times most hos­­­szabb czikkben emlékszik e titkos társulatról, melyben czélját, eszközeit s a társulat jelen­tőségét, horderejét fejtegeti s valódi értékére szállítja le. A Times is közölte az általunk föl­hozott indítványokat, melyek a gyűlés elé ter­jesztettek, s megjegyzi, hogy ezek csak a tár­sulat nevetséges volta mellett bizonyítanak. A Times czikke veleje a következő: Ha az internaczionále nem volna egyéb vita­­klubbnál, úgy értekezleteit legfölebb­­ futólagos mo­­sol­lyal kisérnők, de az internaczionále oly testület, mely egykor a szuverén hatalom egy nemét látszott gyakorolni, s mely e hatalomra ma is igényt tart még. Tagadhatatlan, hogy e társulat kebelében is szakadás történt, de az is tagadhatlan, hogy az európai mun­kások tekintélyes része vak gyűlöletében az állam eszméje iránt, meggondolatlanul képes volna arra is, hogy az államszerkezetet fölforgassa, a­nélkül, hogy tudná, mily kormányformával pótolhatná czélszerűb­­ben a megdöntöttet. Az emberi természet, a tapasztalások tanulsá­gos könyve ez emberek előtt zárva van, s­ok fékte­lenségükben képesek volnának azt összeszaggatni, mert tanítását nem értik. Miután— mint ők hiszik — a társadalom még nem részesítette őket kegyében, — vak dühökben az örökséget is elutasitnák ma­guktól, melyet még a jövő rejt méhében, s in­kább halomra döntenék a világot, hogysem rendes menetébe visszaterelnék. Teljességgel lehetetlen e ra­jongók politikai spekuláczióiról komolyan beszélni, ép úgy, mint a­milyen nevetséges volna „értekezle­teik“ egyes mondatát bírálat tárgyává tenni, midőn minden egyes szava ellentmond a másiknak. Remél­hetőleg azonban végre is belátandják ez internaczio­­nalisták, hogy könnyebb a világrendet fölforgatni, mint újabbat föl­cserélni, s ezért hihető, hogy szándé­kolt rendzavarásuk bizonytalan időre elhalasztatik általuk.­ A­lexandriáb­ól a Times nagy győ­zelemről értesül, melyet az egyptusi csapatok nyertek az országba tört Darfur zultán csa­patai fölött. Darfur zultán már régóta ingerelte a beduinokat Egyptom ellen s több ízben fegyvert is szolgáltatott nekik. Végre elérke­zettnek látták az időt, hogy fegyveres erővel törjenek be Kordovan­ba. Darfar összes had­ereje 12,000 emberből állt, kik Estultan Abuna vezérlete alatt június hó 18-án Kordován ha­tárán egy 1400 emberből álló egyptomi had­osztályt megtámadtak.­Az egyptusiak Reming­­ton-féle gyufüs fegyverekkel voltak fölszerelve s hősies ellenállást sejtettek. Az ütközet 2 órán át tartott s a betörők teljes szétveretésével végződött. Darfur embereinek vezére elesett s fia az egyptomiak kezébe esett. Közvetlen e lőveretése után, Darfur zultán 50,000 em­berrel ismét az egyptomi határra tört; sere­géhez útközben számos beduin lovasság csat­lakozott. Július 3-án újabb ütközetre került a do­log. Az egyptomiak ezúttal is hősiesen visel­ték magukat s Darfur szultánt futásra kény­­szeritették. Alig 1­4 óráig tartott a harcz s a hadikoczka Darfur vesztére fordult; emberei rendetlen futásban kerestek menedéket; az egyptomiak fáradhatlanul üldözék a futókat mértföldnyi messzeségbe s a futók közül 1500 embert levágtak, 400-at megsebesítettek; zsák­mányul 7 vontcsövű ágyú, 500 fegyver s nagy­ számmal lovak. Az egyptomiak vesztesége a hihetetlenséggel határos. Mindössze 18 em­berük halt meg s 16 megsebesült. Az egypto­miak Darfurt most elűzni szándékozzák, mi hogy sikerüljön, már csak azért is kívánatos volna, mert a rabszolgakereskedés főfészke ez­ idő szerint Darfur­zultán birodalma. vetés alá eső 5 százalék is hozzájárulna, s ekkép az összes költségvetés összege 60,270 frtot tenne ki, még ez esetben sem fedezhető a két egyesítendő törvény­hatóság közigazgatási szükséglete, mert ha e tekin­tetben az egyik törvényhatóság tisztikarát majdnem egészben is törölnénk, még mindig 4—6000 írt hiány jelentkezik, már­pedig szükséges, hogy aránylag a kellő személyzet megtartassék. E helyütt nem vevén számba az utak és közegészségi czélokra szánt 5 szá­zaléknyi összeget, mert úti műtárgyaink sokasága s az államnt bosszúsága rendkívüli állapotot idéznek elő. Ebből világos, hogy a szándékolt házipénztár ilyképeni behozatalát nem óhajtjuk, hogy továbbá Liptó megyével egyesülésünk nemcsak nem kivánatos, sőt reánk kis ámíthatlan hátrányos következményű nemcsak a fent jelzett okoknál fogva, hanem azért is, mert term­­észetes határaink, a Kárpát köztél által el­­sánczolt topografikus fekvésünk azt még inkább ter­hessé teszik s a közigatást is nehezítenék. Kénytelenek vagyunk e szerint ringdnak tiszte­letteljesen kijelenteni, miszerint mi önkormányzatunk­hoz tovább is híven ragaszkodunk. E tekintetben azonban a módozatra nézve bát­rak vagyunk ama meggyőződésünknek nyílt kifeje­zést adni, miszerint bár mi is dicsérendőnek és szem előtt tartjuk az államháztartásbani takarékosságot, mégis e helyütt fontolóra vevén magának a közigaz­gatásnak jelentőségét és fontosságát, czélirányosabb­­nak, s könnyebben kivihetőnek találjuk azt, misze­rint a magas kormány az országos egyenes adónak bizonyos százalékát az egyes törvényhatóságok szük­ségleteihez mérve szolgáltassa ki, mert míg az egyik törvényhatóság a magas rendelettel kijelölt x-ék mellett felesleggel rendelkezhetik, nem látjuk méltá­nyosnak, igazságosnak azt, hogy egy másik, a termé­szettől kevésbé áldott, de a közös haza javára egy­aránt mind pénz- mind véradóját lerovó s ugyanoly áldozatkész törvényhatóság bűnhődjék és sinteni kény­­telenittessék. De ha mindezen előadottak daczára nmgod megnyugvását elnyerni szerencsések nem volnánk, úgy kijelentjük, miszerint bármikép is készek leszünk a kilátásba helyezett W/g adomány mellett is önkor­­mányzatunkat föntartani. Szamosujvár szab. kir. város közönsége f. hó 12-én tartott közgyűlésében vette tárgyalás alá a belügyminiszternek a városi municzipiumnak uj szer­vezésére vonatkozó leiratát. A közönség egy terje­delmes föliratban, melyet a város egyik orszgg. kép­viselője és tiszteletbe. főjegyzője, dr Molnár Antal dolgozott ki, kifejti azon fontos indokokat, melyek a város törvényhatósági önállóságának föntartása mel­lett szólanak; azon adatokat, melyek szerint a város képesítve van a rendes közigazgatás minden igényei­nek megfelelő törvényhatósági élet berendezésére; végül azon kéréssel fordul a belügyminiszterhez, hogy a város törvényhatósági önállása jövőre is fön­­tartassék. Fogarasvidék: A vidék bizottságának f. hó 10-én tartott üléséről a Kelet a következőket írja: „Fogarasvidéknek bizottmánya f. hő­ly­én vette tárgyalás alá a belügyminiszternek ismeretes rendele­tét s örömmel m­­ondhatom, váratlan közmegegyezés­sel, a múlt gyűlések viharos jelenetei után nem remélt higgadtsággal tüntette ki ekkor magát az ország kö­zönsége előtt nem épen kedvező világításban álló vi­dék választmánya. Nagyon meglátszott a gyűlés mér­sékelt hangulatán, hogy a féktelen szenvedélyesség , engesztelhetlen fajgyűlölet lovagjai a sorompókon kívül érzik magukat. Boér Kálmán erélyes főkapi­tánysága óta lehetetlen lévén alkotmányellenes üzel­­meiket e komoly tanácskozásra szánt teremben tovább is folytatni. Ez a példa is világosan bizonyítja, hogy a nép nevében a handabandázó jó urakon kívül hány híve van itt e messze végvidéken is a szeparatisztikus dákoromán-féle eszméknek s egy pár nagyhangú áb­rándos leszorítása után hogy enyészik el szappanbu­borék gyanánt a már-már megfékezletlennek dekla­rált nemzetiségi politika. A vidék által javaslatba ho­zott területi kikerekítés, illetőleg Fogaras vármegyé­nek Felső-Fehér beszögellő részleteivel s néhány ide gravitáló szász helységgel való kikerekitése képezte a gyűlés főtárgyát. Teljes remén­nyel nézünk a kor­mány intézkedéseinek elébe, mert magasabb állami érdekek, a déli határvonalnak a szász főhatóság alól bár részben való megóvása s az államkincstárnak itt összpontosuló nagy­birtokai már magukban, nem is említve az egységes és hazánkban alig párját találó geográfiai körülhatároltatást, hathatósan ajánlják e vidéknek az új törvényhatóságok sorába leendő föl­vételét.“ Aranyosszék f. hó 14-én tartott rendes köz­gyűlésén szintén a belügyminiszter leirata tárgyalta­tott. A főkirálybíró megnyitó beszédében fölhívta a közgyűlést, hogy az uj területbeosztás kérdésének tárgyalásánál tegyen félre minden magán- és partiku­láris érdeket, s a kérdést behatóan megvitatván, a fölött higgadt megfontolással határozzon. A főjegyző ezután azon véleményét terjesztette elő, hogy Aranyosszék törvényhatósági önállóságát a közlött miniszteri leirat elvei szerint, t. i. államadójá­nak 20­/o-ával is csak úgy tarthatja meg, ha tisztvise­lőinek létszámát s azok fizetéseit nagyban redukálja. Ezután többen pártolták ugyan Aranyosszék további föntartását, mások azonban azt a jelenlegi terüle és népesség mellett, ha a kor igényeinek és a közigazgatás magasabb czéljának meg akar felelni, lehetetlennek tartották. Végre a közgyűlés határozatképen kimondotta, hogy bármily kegyelettel viseltetik is Aranyosszék hatszázados múltja iránt, mindazonáltal tekintettel a magasabb állami érdekekre, törvényhatósági önállását kész föladni, s hogy azon esetben, ha a szék Torda­­megyével együtt egy életképes megyét képezhet — a­mi különben kétségen fölül áll, — úgy Aranyosszék, Torda központtal, Tord­a-Aranyosmegye név alatt hajlandó a nevezett megyéhez csatlakozni. Ha azonban Tordamegye föntartása tán vala­mely állami érdek miatt nem lenne kivihető, a mi­niszteri leiratban föltett azon kérdésre: váljon a szék Alsófehér- vagy Kolozs megyéhez kíván-e csatlakozni, a közgyűlés kimondotta, hogy ez esetben Kolozs me­­gyéhez kíván csatoltatni. Bihar m­egye f. hó 16-án tartott közgyűlésében tárgyalta e kérdést. Határozata szerint Piskolt, Kaba és Sámson községek, mint különben is kiszögellő te­rületek, a Hajdúkerülethez lennének csatolandók; e községekért azonban a megye 4 szabolcsi község­gel és pedig Erkenéz, Földes, Saáp és Tetétlen köz­ségekkel kárpótoltassék. Varasd községre nézve azonban, mely a mi­niszteri tervezet szerint szintén elszakittatnék a me­gyétől, a gyűlés azon kérelmet intézte a miniszterhez, hogy e község a megyében továbbra is meghagyas­­sék, miután annak elszakitása a megyére nézve káros s különben sem indokolható. Hajdúszoboszló- Szoboszló város f. hó 17-én tartott közgyűlésében a Hajdúkerület föliratát, mely­ A vármegyékből, Árva vármegye. E megye közönsége f. hó 10-én tartott közgyűléséből intézett föliratot a bel­ügyminiszterhez az új területbeosztás tárgyában. A föliratból közöljük a következőket: „A miniszteri tervezet megilletődésünkre szol­gáltatott okot és alkalmat, mert nem tudunk meg­nyugodni abban a gondolatban, hogy általa a szegé­nyebb törvényhatóságok keményen Bujtatnak s a szellemi és anyagi fölvirágozhatás minden eszközétől megfosztatnak. Törvényhatóságunk államadójának­ 10 száza­léka 17,270 frt 5‘/fo krt teszen­ adónk, bár átalában csekély, de aránylag annyira nagy, s a közvetett adó által is oly tetemesen növekedett, mikép lelkiismere­­tetünkkel alig fér össze, hogy ezenfelül lakosainkra még nagyobb terheket rójjunk ki; de nem is vezethet czélhoz a magas rendelet, mert föltéve, hogy Liptó­­megyével czélzott egyesittetésünk, mi ellen mi egész önvédelemmel küzdeni kénytelenittetünk, foganatba is vétetnék, úgy tekintettel arra, hogy Liptómegyének egyenes államadója után való 10 százaléka 23,000 frtot tesz ki, a fönti 17,270 frt 5’/io frral való egybevetés esetében sem lehetséges 40,270 frt 5 krral két megyé­nek egyesített közigazgatási s gyámhatósági költségeit fedezni, holott jelenleg az úgy is végsőig kiszabott egyik törvényhatóság költségvetése is többet teszen. E két törvényhatóság egyesítése tehát a lako­sokra kivetendő új terhekkel járna, holott az a terhek­­nek súlya alatt már úgy is nyögni kénytelen. De tegyük föl, hogy ezen 10 százalékhoz a­ki­ben a Hajdu megyét Böszörmény székhel­lyel kéri alakíttatni, tudomásul vette, s annak felsőbb helyen leendő elintézését elvárja. A nagy számmal jelen volt nép lelkesedéssel óhajtja Hajdúkerület önálló törvény­hatóságának föntartását. KÜLÖNFÉLEK, Budapest, szeptember 12. [Hivatalo­s.] A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter Paszlavszky Józsefet a budapesti II. ker. állami főreáltanodához rendes tanárrá nevezte ki. — A pozsonyi kir. pénzügyigazgatóság Chooholusz Perencz és Lukavszky József adóhivatali gyakornokjelölteket VII. oszt. adótisz­­tekké nevezte ki. [Czimadományozás.] Ő felsége a személye körüli magyar minisztere előterjesztése folytán Dániel Já­nos torontálmegyei és Korponay Ágoston szepesmegyei alispánoknak, a közügyek előmozdítása körül szerzett érde­meik elismerésiül a királyi tanácsosi czimet díjmentesen adományozta. [Katonai ügyek.] Ő felsége méltóztatott leg­­kegyelmesebben elrendelni, hogy lovag Madurowicz Oskár alezredes, a 13-dik vadász-zászlóalj parancsnoka a fölül­­vizsgálat alapján, mint felrokkant, a helyi szolgálatra előjegyeztetvén, a szabályszerű nyugdijállományba vétessék át; — adományozni: — Bachích Lajos, I. oszt. százados­nak és — Frank Willibald, I. oszt. lovas-századosnak, az őrnagyi rangot ad honores, mindkettőnek a dij elengedésé­vel; — Walleczek József, I. oszt. nyugalmazott százados­nak, maghagyatván az előjegyzésben az őrnagyi helyi al­kalmazásra , mozgósítás esetén ideiglenes katonai tórpa­­rancsnokságnál alkalmazásra, az őrnagyi rangot ad honores és — Qerathwohl Frigyes főhadnagynak a nyugalmi lét­számban, a szádosi rangot ad honores, utóbbinak dijelenge­­dés mellett; — Wolf Péter karmesternek a 29. sz. gr. Than gy.-ezrednél, hosszas szolgálata és művészeti tevé­kenysége elismeréséül a koronás arany érdemkeresztet és — Neuschützer András csendőrnek a 14. számú orsz. csendőrparancsnokságnál, több személynek a vizbefulástól saját élte veszélyeztetésével eszközlött megmentésének elismeréséül az ezüst érdemkeresztet. [A bicskei táborból] írja tudósítónk: „Folyó hó 13-án vonultak be honvédeink Bicske, Csákvár, Doboz, Fel- és Alcsuth, Szár, Bodmér stb. községeinkbe. Létszámuk 14 zászlóalj gyalogság, 2 ezred lovas, 4 szórőlöveg üteg és 2 üteg ágyú a cs. és k. tüzérségtől. ” Gyakorlataikat f. hó 15-én kez­­dék. Volt 16-án és 18-án is gyakorlat, s ekkor már dandár dandár ellen.­­ Feladataik a körül forognak, hogy az ellenség jön Komárom felől, törekedvén Pest felé, ezt azonban mindaddig igyekeznek megakadá­lyozni, mig a véderő Pestnél kellőleg összpontosítva nincs. A NS-iki gyakorlat alkalmával hadosztály küz­dött hadosztály ellen. A nyugatról jövő dandár hatal­mába keríteni igyekszik a Szár és Boglár közt fekvő hegyet, a másik pedig keletről ugyanezt szán­dékolja.­­ Jelen volt ez alkalommal a fensége Jó­zsef főherczeg is, és a csapatvezérek előtt a ki­viteli ügyességért megelégedését fejezte ki. — Érdekessé tette a 18-diki gyakorlatot báró Fod­­maniczky Frigyes honvéd lovasszázadosnak vitéz tette. Ő ugyanis egy üteget ledorombolás köz­ben meglepvén, lovasaival elfoglalta. — Legérdeke­sebb volt azonban a mai nap, melyen az uralkodó honvédségünk életképessége felől meggyőződött, és mint ő felsége látogatásának napja a vidék emlékében élni fog. — Felséges urunk e hó 19-én reggel 7 óra­kor érkezett Alcsuthra, fenséges rokonának kasté­lyába. — Fehérmegye határánál megyei küldöttség és bandériumok élén Szögyényi Marics László főispán fogadta 8 felségét. — Kevéssel a megérkezés után lóra ült ő felsége, s ment a nyugatra eső Szár község mellett fölállitott csapatokat megszemlélni. — Kísére­tében voltak József főherczeg a honvédség főparancs­noka, Szende Béla honvédelmi miniszter, gr. Mondel, b. Beck, b. Edelsheim-Gyulay és sok más uraság. — Megtekintvén a csapatok fölállítását, némi módositás mellett uj fölállitás történt. Föladatul tűzetett a J­e­­lencsik dandár-parancsnok alatt álló dandárnak nyugatról Szár felé nyomulni, s az ittlevő magasla­tokat megszállani, — a másik dandárnak P­a­k­o]r dandár-parancsnok alatt pedig a már elfoglalva tartott szári magaslatokat keletről megtámadni s ha lehet el­foglalni. — Megtörténvén az uj fölállítás, kezdetét vette az ütközet előőrsi csatározással, későbben pedig erős tüzeléssel. Daczára annak, hogy a nyugati dandár kisebb szám fölött rendelkezett, mégis fedett helyzeténél fogva erősen megállotta helyét.­­ Az egész ütközet alatt majd itt, majd amott lehe­tett látni a felségét és kíséretét, folyton figyelve a csapatok mozdulatait. 10 óra előtt néhány perczczel, midőn már a csapatok minden oldalon közel voltak egymáshoz, roham vezényeltetett, de fele útban visz­­szavonulót fútták s ezzel be volt fejezve a gyakorlat. Ezután a tiszt urakat a felség magához intvén, előt­tük legmagasabb megelégedését fejezvén ki, buzditá őket a további igyekezetre a csapatok kiképzése kö­rül, mondván : „a mai siker is nagyrészben az önök buzgóságának köszönhető.“ Végre néhány zászlóaljat szemlélt meg ő felsége kíséretével, ezek után Al­­csuthra lovagolt ebédelni. 2 órakor séta volt a park­ban, ott voltak az említett méltóságokon kívül Ghyczy ezredes, báró Messéna, Hauser, Szabó, Gélics, In­­czédy ezredesek is. Ő felsége 4 órakor távozott el körünkből s visszament Budára, hogy 21-én reggel Aradon legyen s József főherczeg honvédségi főpa­rancsnok kíséretében az ottani gyakorlatokat meg­[ő felsége fogadására] Aradon nagyban folynak az előkészületek. Úton-útfélen, a nyilvános és magánépületekben szakadatlanul folyik a tisztoga­tás, rendezés, és díszítés munkája; senki sem akar hátramaradni annak kitüntetésében, mennyire örül, mennyire szerencsének tartja, hogy ő felségét holnap délután fél hat órakor városunk falai közt fogja üd­vözölhetni. Hatóság és lakosság egyaránt fáradhatla­­nul buzgólkodik, hogy a nagyszámú vendégek, kik ez örvendetes alkalmat fölhasználják, hogy részint küldöttségileg, részint egyénenként legloyálisabb hó­dolatukat koronás urunknak kifejezhessék, illően el­­szállásoltassanak és nálunk otthonosan érezzék ma­gukat. Aradmegye hatósága élén a főispánnal, szintén mindent megtesz, mit a legjobb akarat s megfeszített buzgalom csak tehet, hogy legodaadóbb hódolatát a király előtt minél méltóbban manifestálja. Ő felsége kíséretében a következő urak érkeznek Aradra: Albrecht és József főherczegek, Szende honvédelmi miniszter, Piret altábornagy, báró Mendel főhadse­­géd, Beck vezérőrnagy, báró Löhneisen őrnagy, Né­­methy őrnagy, lovag Brecska alezredes, báró Ver­sebe kapitány, lovag Pohl százados , mint ő felsége szárnysegédei. Továbbá dr. Lányi ezredorvos, Mül­ler ezredes, gr. Dubsky őrnagy, b. Nyáry alezredes, Bulyovszky őrnagy, Lázár főhadnagy, b. Edelsheim- Gyulay országos katonai parancsnok, lovag Fiedler ezredes, Georgovics százados, gr. Pejacsevics vezérőr­­nagy­ . Ő felségét megérkeztekor az indóháznál a megye és város hatósága fogadja, az első önkéntes polgári tűzoltók zenekara ekkor a magyar hymnuszt játsza; fél 7-kor ebéd, fél 8 kor cercle, ugyanekkor kezdődik a fáklyáamenet, melyet ő felsége a kivilágí­tással együtt 8-kor tekint meg, s onnan talán a szín­házba megy. Kedden a 17. és 34. gyalogezred had­osztályok s a honvédség hadgyakorlata megy végbe városunk közelében. A fél 6 órakor elköltött reggeli után 8 felsége lóra ül s a hadgyakorlati térségre megy, gyakorlat végeztével szintén lóháton visszaér­kezik Aradra, hol délutáni 4 órakor 60 terítékkel udvari ebéd lesz. Megjegyezzük még, hogy John tá­borszernagy nem lő Aradra, valamint — hir szerint — a brandeisi és brucki hadgyakorlatoknál jelen volt külföldi tisztek sem. [Baleset a budai hadi gyakorlatok­­nál] Ma délelőtt a budai vérmezőn élénken folyt a szétszórt csatározás. Egy szakasz egy százados veze­tése alatt elfoglalta a vasúton átvezető hidat, és azt erősen védelmezte az ellene törő csapat ellen. Ez al­kalommal a vaktöltések közé egy teljes töltés is ke­rülhetett . Így történt, hogy a támadó csapat egyik katonájának fegyveréből, midőn elsült a töltés, a hidat védő csapat századosa fejen találva összerogyott. E szerencsétlenség folytán a gyakorlat a mai napra föl­függesztetett. [Szép vonás a nagyváradi püspök életéből.] A napokban pár pesti iró járt Nagyvá­radon, kiktől a Nagyvárad szerkesztősége Lipovniczky István nagyváradi püspök ur életéből a következő jellemző vonást hallotta elbeszélni: A forradalomban, midőn még a püspök ur komáromi plébános és apát volt, jó barátságban élt Komárom megye akkori alis­pánjával Beöthyvel, ki apja volt Beöthy Zsolt Krótár­ Bunknak, az „Athaeneum“ szerkesztőjének. Komá­romban ez időtájt nagy tűzvész pusztítván, a város számos épületeivel együtt a plébánia is porra égett, úgy hogy a plébános kénytelen volt a szerencsétlen­ség napján a Beöthy családnál keresni menedéket. Amint az apát mellén függő arany keresztjével az alispánhoz benyit, a kis Beöthy Zsolt, ki akkor 3­-4 éves fiúcska lehetett, elébe szalad, s minden teketória nélkül fölszólítja, hogy adja­­ az arany keresztet. Az apát avval az ígérettel csilkolta le a fiu^kát, hogy ha megnő, neki ajándékozza a keresztet. Évek múlnak el; az apátból nagyváradi püspök, a fiúcská­ból férfi és író lesz, ki két évvel ezelőtt megjelent mű­vét „Biró László“-t tisztelete jeléül elküldé a püs­pöknek. A könyv eszébe juttatja a főpapnak a negyed század előtti kalandot; — kihajtat a városba s meg­vesz egy pompás arany órát arany lánczczal a elküldi az írónak egy szívélyes, s az iró gyermekkorrára visszaemlékeztető levél kíséretében, viszonzásul. . el­küldött mű fejében. [Főnyeremény.] A napokban jelentettük, hogy a magyar sorsjegy-kölcsön utolsó kisorsolása alkalmával a kétszázezer forintos főnyereményt egy sechshausi 35 személyből álló korcsmár sorsjegycso­­port nyerte el. Mint a bécsi lapok írják, e hír téves, a­mennyiben a kétszázezer forintot Kovacsics A. zi­­monyi vasúti vonatvezető nyerte el egy sorsjegy szel­vényre, melyet már be is cserélt az eredeti sors­jegyre. [A m. kir. z­á­l­o­g­h­á­z­b­ó­l] a F. Lloyd arról értesül, hogy az érzékszerek és drágakövek meg­becslésére hivatott becsüs, ki már több év óta műkö­dik a zálogházban ily minőségben, hivatalától és fize­tésétől felfüggesztetett és a fenyítőtörvényszék közbe­lépése is várh­ató. Évek óta folytatott különböző sik­kasztások által az ékszerek elzálogosításánál a zálog­ház vagy 30,000 frtnyi kárt vallott. A kezelési szol­gálatnál a zálogházban a becsüs a főszemély, és az általa valamely tárgyra adandónak vélt összeg ren­desen kiszolgáltatik. Ez a manipuláczió azonban évek óta már akként folyt, hogy a becsüs, ki egyszersmind ékszerkereskedő is, részint saját ékszereire, részint vele egyetértők ékszereire oly magas összeget ajánlt megadatni, mely semmi arányban sem áll az éksze­rek valódi értékével. Megtörtént például, hogy ötezer forint adatott oly zálogra, mely nem ért meg 1500 forintot. A zálogjegyeket aztán természetesen minél előbb tovább adták és a vevő, a­ki aztán kiváltotta az elzálogosított ékszereket, rendesen megcsalatott. Egy helybeli ékszerész több ily zálogjegyet összevá­sárolt és az alapul szolgáló zálogokat a zálogházban megvizsgáltatván, kitűnt, hogy a kölcsön adott össze­gek messze túlhaladták a valódi értékeket. Ily módon napfényre került a csalás és a minisztérium elrendelte a vizsgálatot. [A tudományos társaságok] a szün­idők után rövid idő múlva ismét megkezdik műkö­désüket, így a tud. akadémia október 5-én tartja első ülését a szünidők után. A történelmi és bölcsészeti osztály ülése lesz ez, s legelőször is a főtitkár tesz jelentést a szünidő alatt érkezett tárgyakról. Az ülés egyik fölolvasása Jakab Elek székfoglalója lesz: „A levéltárakról átalában és egy magyar állami levéltár szükségességéről“.— A Ki­sfa­ludy-tár­sas­ág ülései, a szünidő lejártával, t. hó 30-dikán fognak újra megkezdődni. Ezen ülésre következő előadások vannak bejelentve : Toldy Ferencz mutatványt olvas föl Horatius epistoláibólCaalomjai fordításában; Bar­­talus István egy szakaszt olvas föl a zene átalános történelméből, melynek megírásával foglalkozik . Dal­­mady Győző három költeményt olvas föl: „A haran­gok zugnak-bugnak“, „Az ifjúkori dal* és „A rabok miséje“ czimüeket. Végül Tóth Kálmán egy szerb népballadát s több szerb népdalt mutat be Fopovics Döme fiatal szerb költő fordítása szerint, úgy­szintén két szerb költeményt Fopovics Dömétől e szerző saját fordításában. [A sarkvidéki utazók] közül Fayer fő­hadnagy és dr. Kepes f. hó 17-én Christianiába érkez­tek, hol a vaspályaállomásnál egybegyült nagyszámú közönség által a legszivélyesebben üdvözöltettek. Ugyanily szívélyes fogadtatásban részesültek a Fe­­tersen osztrák-magyar konzul által adott lakomán egybegyült testületek és dalegyletek részéről is. A svéd király meghívását elfogadva a két utazó 1. hó 18 án reggel Svédhonba utazott, s Folsboda­ban ta­lálkoznak a svéd királ­lyal, ki itt részt vesz a pols­­boda-finnsporg-i vaspálya megnyitási ünnepélyében. Folsboda-ból Fayer és dr. Kepes azonnal Hamburgba utaznak, hova Weyprechttel egyidejűleg érkeznek. [Kivetkőzött szerzetes.] Temesvárról f. hó 1- ről a következőket írják egy bécsi lapnak: „Karnay úr, piarista szerzetes és a helybeli katholikus gymnázium tanára és igen kedvelt egyéniség, tegnap kilépett a papi szerzetből és egy középiskolán elnye­rendő tanári állomásért folyamodott. Rövid idő óta ez már a­ második eset városunkban, mert két héttel ez­előtt a kath. gymnázium egy másik tanára, Czeb­ur, s a Csanádi káptalan tagja is a polgári állással váltotta

Next