Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-23 / 291. szám
Budapest főváros közgyűlése. [Második nap ; október 22.] E közgyűlésnek legfontosabb tárgya az árvaszék szervezésének ügye volt, s tán ép ezért is tárgyaltatik ma külön ülésben. Az erre vonatkozó javaslat kinyomatván, szétoszlatott a főváros bizottsági tagjai közt véleményezés végett. Ráth Károly főpolgármester 4 órakor délután megnyitván az ülést, meleg szavakkal ajánlja az árvaszék jgszent ügyét a bizottsági tagok figyelmébe. Az átalános vitát Szentkirályi Mór nyitja meg. Véleménye oda irányul, hogy a tanács felelősségét határozottabban kell körvonalazni; ellenzi azonban azt az eszmét, hogy fontosabb árvaügyekben nagyobb bizottság hlvassék össze, mert ez csak csökkentené az árvaszék felelősségét; az árvaszék hivatalnokait nem a házi pénztárból kell fizetni, hanem azt javasolja, hogy a kölcsön kiadott árvapénzek után a 6*/o-on felül még egy százalék szedessék, mi tekintélyes összeget szolgáltatand e czélra. Bush neh úgy érvel Szentkirályi ellen, hogy konstatálja, miszerint a Szentkirályi által fölhozottak nem az átalános vita keretébe valók. Ajánlja egyébiránt, hogy egészen mellőztessék az átalános vita s térjen a közgyűlés egyenesen a részletes tárgyalásra. Széder Mihály pártolja Bnsbach indítványát; a részletes tárgyalás alapjául az árvabizottsági szöveget indítványozza venni, mert részletesb. A közgyűlés csakugyan a részletes tárgyalásra tér. Az 1. §■, mely szerint az önálló árvaszék a tanácsnak felügyelete, s ebből folyólag egyszersmind felelőssége mellett gyakorolja a fővárosban a gyámhatóságot, Zmeskál, Győry és Stilb fölszólalása után elfogadtatik. A 2. §. az árvaszék illetőségéről szól; a gyámpénztár kezelését és a kölcsönök megszavazását, utalványozását és beszedését a tanács eszközli, az árvaszék meghallgatása mellett. Tavaszi az utolsó mondatot elhagyatni kívánja. Steiger az eredeti szerkezetet pártolja, mert az árvaszék tagjai ismerik a helyi viszonyokat. Haris Tavaszi mellett érvel, mert a tanács, amely a város pénzeit is gyümölcsözteti, itt illetékesebb, minthogy a város fogja majd megtérítni az árvapénztár eshetőleges kárait. Szentkirályi itt nem lát elvi kérdést; helyteleníti, hogy a tanács felügyelete pusztán az árvaszék kezeléséből áll. Mérő azt mondja, hogy az árvaszéket meg kell hallgatnia a tanácsnak a pénzek kiutalványozásánál, mert ennek közegei vannak, kik meggyőződést szerezhetnek afelől, hogy mily nagy az illetőnek a vagyona, kinél az árvapénz elhelyeztetni szándékoltatik.— Szólnak még röviden Fabinyi, Badocza, Csengey és Ruppf, mire a közgyűlés az eredeti szerkezetet fogadja el. A 3. §. változatlanul fogadtatik el. E pont az árvaszék czímét, jogkörét és pecsétjét határozza meg. A 4. §. az árvaszéki személyzet s a ,gyámbizottmányról“ szól. — A gyámbizottmányra nézve több indítványt terjesztenk elő; az egyik odairányul, hogy az árvaszék mellé választandó bizottsági tagok csak vélemény adhatnak, de szavazniok nem szabad; egy másik indítvány szerint e bizottsági tagok csak fontos ügyekben hivassanak össze. Busbach e tétel mellett fölszólal s azt mondja, hogy az árvaszéki hivatalnokokat az árvabizottmányban uralkodó bizonyos befolyás alól föl kell menteni! Oda kell hatni, hogy az árvaszéki hivatalnokokat az állandóan választott hivatalnokok közé kell sorozni, hogy igy minden presszió alól fölmentessenek. A bizottsági tagok ne szavazzanak, hanem a 16 bizottsági tag által kiküldött évnegyedes (nem fizetéses) 2 tag; a javasolt 4 fizetéses ülnök helyett csak kettőt kíván alkalmaztatni. A 16 árvabizottsági tag jelen lehetne az árvaszék ülésein, véleményt adhatna és egyátalán ellenőrizné az Győry azt indítványozza, hogy az árvaügyi bizottság csak tanácsokat adjon az árvaszéknek s a tanácsnak, az árvaszék ülésein azonban csak tanúként szerepeljen. Légrády Busbach indítványát fogadja el. Steiger Gyula a 16 választott bizottsági tagnak is döntő szavazatot kiván adatni, mert az árvaszéki hivatalnokok (különösen akkor, ha szegény árvákról lesz szó) nem fognak lelkiismeretesen az ügyben eljárni. Egyébiránt utasittatni kivánja a tanácsot, hogy e tárgyban konkrét javaslatot terjesszen a közgyűlés elé. Fabinyi Theofil indítványozza, hogy alakittassék egy 12 tagú bizottság. E bizottságból minden egyes árvaszéki ülésre sor szerint 2—2 tag hivassák be. Ez ülésekben a fizetéses s nem fizetéses bírák egyenlő számmal legyenek ; az elnök szava döntő. A két behívott bizottsági tagnak egy-egy szavazat biztosittassék. E biz. tagok czime : ^polgári ülnökök“ legyen. Széher pártolja Fabinyi javaslatát. Bródy Zs., Busbach és Rupp fölszólalásai után a közgyűlés elhatározza , hogy az árva szék 4 fizetéses rendszeresített ülnökből álljon. A főpolgármester összesiti a szónokok által mondottakat. '■ Széher Mihály ekkor szót emel s igen két óriás argumentumokat hoz föl a mellett s ellen, szépkorias hogy az illető ülnökök „tisztviselőknek“ vagy pedig szerényen csak „hivatalnokoknak“ deklaráltassanak-e ? A közgyűlés mellőzi e közbeszólást s elhatározza, hogy a 4 ülnököt a közgyűlés 6 évre választja ; az árvaszéket kiegészítik a tvhatóság kebeléből választandó nemfizetéses ülnökök, számszerint 20-an. Ezek gyakorló ügyvédek semmi esetre sem lehetnek. Választatik 2 jegyző, 3 tollnok s 1 fogalmazógyakornok az árvaszékhez. Rendszeresittetik még 2 szolgai állomás. A negyedik szakasz letárgyaltatván, az ülés folytatása holnap délutáni 3 órára halasztatik. Ülés zártakor esti fél 8 óra volt. KÜLÖNTÉLEK. Budapest, október 22. [Hivatal 68.] Ő felsége a személye körüli magyar miniszter előterjesztésére megengedte, hogy Kolnoz András, székelyudvarhelyi gyógyszerész, törvényes utódaival együtt vezetéknevét „Konoz” névre átváltoztassa és az e család által birt „nagysólymosi” előnevet viselhesse. — A marosvásárhelyi kir. főügyész Majta Józsefet a gyergyó-szentmiklósi kir. ügyészség vezetése alatt lévő börtönhöz börtönőrnek nevezte ki. [Névváltoztatás.] A belügyminiszter megengedte, hogy Vizler János veszprémi lakos saját, valamint János és Ferencz nevű gyermekei vezetéknevüket „Vizi“-re, Horemusz András, János, Imre, József és Anna hódmezővásárhelyi lakosok saját, valamint Horemusz András, Gyula nevű fia vezetéknevüket „Halmi'^-ra változtassák át. [Őfelsége] a király október 20-án külön vonattal Bécsből Gödöllőre érkezett. [Személyi hir.] Trefort közoktatási miniszter tegnap este visszatért többször említett utazásáról Budapestre. [Új vízvezetéki terv Budapest számára.] George Seaton, londoni magánmérnök, ki már hosszabb idő óta foglalkozott a budapesti vízvezeték kérdésével, e napokban adta be terjedelmes javaslatát egy általa készítendő végleges vízvezetéki mű tárgyában. A javaslat szerint nevezett mérnök a „David Laidler and Son“-féle czéggel összeköttetésbe lépve, mely czég Európa legnevezetesebb fővárosaiban, így Szt-Pétervártt, Moszkvában, Glasgowban, Odessában stb. létesíté a nagy vízműveket, egy oly londoni nagy bankház financziális támogatása mellett, melyet később bármikor kész megnevezni, a főváros mindkét partjára és a terjedelmes kültelkekre, nemkülönben a budai hegyekre és nyaralókra kiterjedő végleges vízvezeték elkészítésére vállalkozik, mégpedig a következő kötelezettségek és viszonfeltételek mellett : A vízvezeték az óbudai emelkedésektől indulna meg. Ott lenne egy magaslaton a nagy víztartó medencze elkészítendő, s onnét a víz öntött vascsövekben vezettetnék nemcsak a főváros minden egyes részeibe, hanem a legmagasabb emeletekre is, sőt a budai kies hegyeken levő nyaralókba, és a kültelkekre. A Duna jobbparttól a Duna balpartra szintén vagy a meglevő két híd egyike alján, vagy pedig külön a Duna alatti alagúton szintén csöveken vezetnék a vizet. A fogyasztási képességre nézve a vízvezeték úgy vitetnék végbe, hogy folyvást minden 24 órában 600,000 akó átszűrt víz fogyasztathatnék el belőle, mely mennyiség azonban, ha időközben Budapest lakossága rendkívül fölszaporodnék, könnyen és aránylag csak kevés költséggel emeltethetnék 24 óránként 900,000 akóra, sőt egy millióra. A vállalkozó magára venné azon kötelességet, hogy a vízvezetéket két év leforgása alatt teljesen elkészítené és erre nézve a hatóságnál kavczióképen kész 98,175 font sterlinget (körülbelül egy millió forintot) letenni aranyban. Egy hónappal a szerződésszerű elkészülési idő után a vízvezeték minden részleteivel és készülékeivel a fővárosnak adatnék át. Végre kilátásba helyezi ajánlkozó, hogy a jelenlegi ideiglenes vízvezetés- és költségképen a fővárostól évenként 49,087 font sterlinget és 10 shillinget (körülbelül 500,000 frtot) kér 30 éven keresztül, mégpedig félévi részletekben kifizetve, úgy azonban, hogy az első két évben, mely alatt a vízvezeték elkészül, csak a betett 98,175 font sterlingnyi kauézió lenne törlesztendő 4 félévi részletben, s e két év is beleszámíttatnék a harmincz fizetési évbe. Záradékul a vállalkozó kifejti, hogy Budapest lakosságát kerek számban 300,000 lélekre téve, statisztikai számítás utján egy-egy főre naponként IV, akó vizet számítva, és adóját ®io krajczárjával megfizettetve, a főváros, levonva a vállalkozónak fizetendő összegeket, nem kevesebb mint 260,000 frtnyi évi tiszta nyereséghez jutna, s azon előnyt biztosítaná a maga számára, hogy 30 év leteltével egy nagyszerű vízvezeték korlátlan tulajdonába jutna, mely az igényeket minden tekintetben kielégítené, s a főváros egészségügyére is kétségtelenül a legüdvösebb befolyással bírna. [A kétsziv utczai vaspályahíd vasszerkezetének nyilvános próbája] a császári s királyi osztrák állam vaspályatársaság részéről folyó hó 27-ére tűzetett ki, és a társulat a fővárost ez alkalomból egy biztos kiküldésére kérte föl. [Halálozás.] Dr. Bodiczky Jenőt, a magyaróvári gazdasági tanintézet jeles tanárát, nagy csapás érte: atyja, Bodiczky Adolf, Arad megye levéltárnoka október 20-án meghalt. [Az északi sarki utazók] tegnap este elhagyták Budapestet és az éjjeli vonattal Bécsbe utaztak. Itt tartózkodásuk utolsó óráit Ráth főpolgármester, Kammermayer polgármester, az ünnepélyrendező bizottság és több tudományos notabilitás körében tölték, akik elkísérék az utazókat a vaspályához, hol szívélyes bucsuzás volt. Az urak határozott kívánságára minden bucsuzási ünnepély elmaradt. Az utazóknak külön vasúti kocsi adatott rendelkezésükre, Payer úgy mint Kepes, alig találtak elég szót hálájuk kifejezésére azon fényes és szívélyes fogadtatásért, mellyel Budapesten mindenfelé találkoztak, és mely soha emlékezetükben elenyészni nem fog . Dr. Kepes Bécsben szándékozik megtelepedni, mint gyakorló orvos, de csak rövid időre, a jövő évben pedig Wilczek gróffal hosszabb expedíczióra készül az ázsiai tengerpart hosszában Kamcsatkáig. [Weyprecht Fiuméban.] Fiuméból írják, hogy e város valóban kitüntette magát ama gyöngéd figyelme által, hogy teljesíté Weyprecht egyedüli kívánságát, hogy minden tüntetés mellőztessék. A szerény férfiú valóban hálás is volt aztán a fiumeiek tapintatos magatartásáért. Nem volt „éljen”, nem volt „hurrah”, nem zaj, s ez tetszett neki. Jár, kel barátai és jó ismerősei között, az „Európa” szálloda két szép termét lakja és a barátságos, szívélyes, zajtalan látogatásokat örömest fogadja. Október 18-án Szapáry kormányzó vendége volt, hová szintén csak Weyprecht legjobb ismerősei voltak hivatalosak. [A király-utczai szerencsétlenség.] A középitési hetes bizottság mai ülésében pontonkint megállapította a Mocsonyi-féle házon történt szerencsétlenségre vonatkozó véleményét. A már tudvalevő főokon kívül, hogy t. i. el nem vették a kőlapok támaszgerendáit, a bizottság azt is kiemeli, hogy a gerendásat a 10 öl és két láb hosszú risalith-falat, melyen az „attika” és a kőlapon nyugodtak, és a mely nem is volt elég szolidan építve, túlságosan terhelte. — Az építésvezető felelősségre fog még ■fonatni, hogy a gerendásat összeállításánál miért tért el az engedélyezett tervtől. A szükséges összekötő gerendák ugyanis hiányoztak és így a nyomás egészen a risalith-falra nehezedett, a kőtáblák támaszgerendái a gerendásat által emeltetve előre hajoltak, ezenkívül a risalith-fal egy része nem volt kellőleg megerősítve. Egyúttal megemlítjük, hogy a körút és nagymező-utczák sarkán épülő Tafler-féle házról, melyet szintén Vojtha Donát építész épít, azon jelentés érkezett, hogy a párkányzat süppedni kezd. A középítési bizottság ma délben kiment a helyszínére, hogy magának e körülményről meggyőződést szerezzen. [Zobel J. festékkereskedő,a ki pár nappal ezelőtt a Dunába ölte magát, Thaisz Elek fővárosi kapitány részére a következő iratot hagyta hátra: „Én az ön nemes és jóságos könyörületességét veszem igénybe. Én 39 év óta házas vagyok és mindig becsületesen éltem, amit egész Pesten nagyon jól tudnak. Üzletem a király-utcza 5. sz. alatt létezik Zobel K. ezeg alatt; valódi nevem Ignácz. Most kényszerítve vagyok a Dunába ölni magamat, miután ellenem és nem ellen foglalás rendeltetett el, s így kenyerünk sem marad. A készpénzben kölcsönzött összegek iránti követelés valódi. A többi tartozások csak árukból származnak. Én egy gyönge és jó asszonyt, egy beteges leányt Hermint és egy ha jó fiút Károlyt hagyok magam után. Fiam Bécsben ügynök, ki szolgálatait bizonyosan pontosan teljesíti. Fölkérem a nagyságos főkapitány urat, hogy odahazni kegyeskedjék, miszerint Mannó István házi uram, ki mióta a házat megvette tőlem, házbér fejében 300 frttal többet szedett be, könyörüljön családomon. Másodszor kérem önt, hogy három legjobb barátom, Steiner J. L. urnak, király-utczai fődohánytőzsdén, Hirsch Ágoston urnak, az arany kaszánál és Altstock H. borkereskedőnek a Lázár-utczában üzenje meg, legyenek oly könyörületesek, és gyűjtsenek hátrahagyottaim számára. A városban ismeretes, hogy nem voltam könnyelmű és kicsapongó. 1848-ban a második zászlóaljjam a hivatalban, mint templombiztos. Legyenek barátaim könyörületesek, hogy a szegény hátrahagyott asszony és beteg leányom keresethez jussanak. Kérem a világot, legyen kímélettel ez asszony iránt, és ne gyűlölje őt azért, mert én öngyilkos lettem. Legyen ön szives e levelet közzétenni.“ [Bem hamvait,] mint a Főv. Lapok Írja, bajos lesz haza szállítani, ő ugyanis, Asztrolenka és Nagy-Szeben hőse, 1849-ben muzulmán lett s most Aleppo kapuja előtt, a syriai pusztaság szélén egy kápolna alatt nyugszik, melynek homlokán a Koránból vett versek diszlenek a mely előtt dervisek szoktak imádkozni kelet felé fordulva. A muzulmán szentségtelen dolognak tartja a halottak nyugalmának megháboritását s a mi kegyeletünk e sir fölött az Izlám vallásos előítéletébe fog ütközni. [Pályázati hirdetmények.] A magyar kir. egyetemi könyvtár dlplőri állomására folyamodás utján pályázottak eszmecseréje (colloquium) tudvalevőleg 1. október 10-én lett volna megtartandó. Miután azonban a pályázók közül, a könyvtári személyzet 2 tagján kivül, senki meg nem jelent: a megjelenés határideje, a Budapesti Közlöny múlt heti hirdetése szerint, újólag november 3-ra jön kitűzve, de 10 órakor, a könytár jelen helyiségeiben. A földmivelési miniszter pedig a következő pályázati hirdetményt teszi közzé: A magyaróvári gaz akadémiával összeköttetésben álló vegykisérleti állomáson a segédi állomás üresedésbe jővén, ez állomás betöltése czéljából pályázat hirdettetik. Pályázó tartozik kimutatni korát, orvosi bizonyitvánnyal igazolt egészségi állapotát, eddigi tanulmányait, melyek legalább a gymnázium vagy reáliskola befejezéséig kell hogy terjedjenek, a vegytan alapismereteiben, a quantitativ-analyticus munkákban, a magyar és német nyelvben kellő jártasságot, kik már vegyműhelyekben alkalmazva voltak, előnyben részesittetnek. Az alkalmazás egyelőre ideiglenes, s egy évre terjed, javadalmazás 800 frt és szabad bútorozatlan lakásból álland. Pályázók folyamodványaikat legkésőbb f. évi november hó 1-ig a fent érintett akadémia igazgatóságához tartoznak bemutatni. [A borsod-miskolczi kiházasitó egylet pere] már oly stádiumba lépett, hogy az ügynek jogi oldala be fog fejeztetni. A legfőbb ítélőszék elrendelte ugyanis, hogy az üzleti könyvek egy felülvizsgáló bizottságnak adassanak ki, de azért az ügyleti vagyon bírói zár alatt maradjon. Magától értetik talán, hogy szigorúan meghagyatott, miszerint a kiadott üzleti könyvek felett pontos jegyzőkönyv vétessék föl, nehogy új hamisítások történhessenek. [A Zasztava dühösködik] amiatt, hogy a zágrábi egyetem megnyitási ünnepélyére az összes egyetemek, de sőt még a magyar tudományos akadémia is meghivatott, csak az újvidéki „Maticza Szerb Brka” nem. Hja, de ez nem is annyira tudományos intézet, mint inkább délszláv politikai klubb. [Egy igaz szó a Zasztavában.] A zágrábi Obzor közelebb a kizárólagos horvát tanítás ügyében polemizálván a szerb lapokkal, a szerbeknek szemére veté, hogy ők egykor Sziszek alatt a törökökkel együtt küzdöttek a horvátok ellen. E czélzatos beszédre a mai viszonyok közt átalánosságban sem akar a Zasztava felelni, csupán azt jegyzi meg, hogy a „magyarok is küzdöttek alkotmányos téren a háromegy királyság jogaiért.“ Ily beszédek — úgymond gúnyosan a Zasztava — talán tetszeni fognak az Obzornak, s hasznára lesznek Horvátországnak. [A humor a betegágyon.] Tudvalevő, mert többször megfordult az újságok hírei közt, hogy Ujházy Ede úr, a nemzeti színház tagja, betegen fekszik. Barátai, ismerősei és pályatársai persze Bürüen látogatják a beteget. A harmadik helyen nevezettek közül egyik szorgalmas vigasztalója volt a szenvedőnek a jókedvű Réthy bácsi, kit azonban néhány nap előtt a gonosz őszi idő szintén ágyba döntött. Az előző vasárnap a jó bácsi még igen jóizün győzte le nyilalásait a Cisikósban. Másnap, mint egy dértől megcsípett fa ősszel busán lekonyult levelekkel áll, akkép kullogott, szürkés fejét két tüzes szemével kabátja gallérjába huzva."Réthy bá, járt-kelt mint az Orbán lelke, kimerülten, de nyughatatlanul, szidatta magát kollegái által, hogy mért nem fekszik le, s a szemrehányásokra oldalon választ adott, hogy azon töprenkedik, melyik doktorral írassa meg magának az útlevelet a kerepesi-uti „külső országba.* De ha ő tréfára tudta is venni a dolgot, a nyilalás nem értette a tréfát, nyakon csípte jó kedvű öregünket s szépen lefektette az ágyba. A színház egyik orvosa pedig értesittetett a dologról és sietett a beteg ember ágyához. Ekkor azonban már némi gondoskodás nyomaival találkozott a doktor. Ápolónők — szám szerint kettő, s egyik sem a Rókusból sem nem a szürke nénék társaságából — „legyezgette” az öreg urat. Mosolygó, fris kedvű lányok, akiknek egyátalán nem a betegek legyezgetése a fogadott mesterségek. Már most mit volt mit tenni, az orvos konstatálta a sok rheumát, amely belevette magát a jó öreg nem fiatal testébe, s megírta a receptet is, és Réthy bácsit erős rendelettel leszegezte az ágyhoz. Kijárni, arról szó sincs. Ujházyt meglátogatni , persze lehetetlen. A színház orvosa tartja fen a két beteg közt a közlekedést, egy-egy üzenettel érkezvén az egyiktől a másikhoz. Mit üzen Réthy bácsi Ujházynak ? — „Hát azt üzenem neki, hogy vigyen magával egy pakli kártyát, meg két kis táblát és krétát hozzá. Majd spongyát viszek én, mondja meg neki.“ — Hová az hogy enny lrre sem egyiknél, sem a másiknál nincsen"a dolog. De Réthy bátyánk mindenkivel szeret komázni, még a halállal is. [Gyászmagyarok.] A balmazujvárosi egyház elöljárósága a Debreczenben egy nyilatkozatot tesz közzé ugyan e lap azon vádja ellenében, hogy papjuk Hoffman fölizgatta a híveket, miszerint ne engedjék meg az istentiszteletet magyarul tartatni. E nyilatkozat a legnagyobb botrány, mit valaha ol A nyilatkozat alatt e neveket olvassuk : Görög János gondnok, Szarvas Ádám, Kerekes Ferencz, Árva Bálint, Rózsa Imre, Lauer Imre, Gém Ádám, Hegedűs György, Hegedűs Ferencz, Szarvas Ferencz, Árva Ferencz. Egynek kivételével tehát mindannyi a magyar nevet visel és ezek nem átalják kijelenteni: „nem papunk, hanem mi meg nem engedjük, hogy istentiszteletünk magyarul tartassék, mert az nálunk szokásban nem volt és nem is lesz.” A Debreczen e szeméremérzetet vesztetteket átadja a közmegvetésnek, mit azok egész teljességében meg is érdemelnek. Hiszszük, hogy ez országszerte is fog ellenük nyilvánulni. [Zsenge magyarositók.] Selmeczről írják nekünk : „A néhai Koháry, most Koburg birtokon, Szent Antalban — ide tán órányira — bezzeg népes, , bezzeg hangos* a regényes fekvésű s berendezésű úri kastély. Ott van a herczeg családjával és leánya József főherczegné három gyermekével, ott van továbbá a két kis brazíliai herczeg — tudvalevőleg szintén Koburg unokái. Örvendetes csodálkozással adják egymás kezére, a kik Szent Antal körül megfordulnak, hogy a család körében az uralkodó nyelv a magyar. A herczeg maga három év alatt oly jeles haladást tett ebben, hogy most jobbára magyarul beszél. József főherczeg gyermekei alig tudnak jóformán más nyelvet, ők fő főtényezői a magyarosításnak, mi a brazíliai trónörökösre és testvérecskéjére is elragad. A család hölgytagjai is, kik pár év előtt még mit sem tudtak magyarul, szintén a hazai nyelvet használják. A főnként család ott tartózkodása más tekintetben is kellemesen érezteti magát. A vidék apró majorságának akcziái a kastély fogyasztása által tetemesen felrúgtak. Magyarázatul elég lesz, ha ide írom, hogy minden nap 200 tojás, 16 kenyér, 10 font kős vaj, fél mázsa marhahús és tömérdek egyéb mindenféle kell a konyhára. A herczegi család népszerűsége nagy s mindenki szívesen beszél Szent Antal lakóiról s vendégeiről egyaránt.* [Nemes tett] Dr. Darányi János, Arad sz. kir. városi főorvos, az aradi tanitóképezde növendékei orvoslásáért járó tiszteletdijait úgy a múlt mint az ezutáni tanévekre, a saját magán-kórházában egy képezdei növendék számára alapítandó ágyra ajándékozván, ezért nevezett orvosnak a vallás- és közoktatási m. kir. miniszter elismerő köszönetét írásban nyilvánította. [Régi-régi pénzek.] V.-Hunyadhoz közel az úgynevezett erdőhátóságon, Cserbei nevű falu határában az erdő között, az állami erdészeti hivatal által egy ujat készíttetvén, az ásatások alkalmával a föld szinétől mintegy 5 lábnyi mélységben az egyik munkás egy régi földdel belepett cserépedényre bukkant, melyet a kincssóvárgó munkások csakhamar darabokra tördelvén, abban egy kisebb rézedény találtatott, tartalmazván nagymennyiségű különbféle alakú és nagyságú régi római pénzdarabokat, melyek az edényből kiömölvén, a munkások kapkodni kezdettek, mig a felügyelőség észrevevén a dolgot, a kapkodásnak ellentállott, s a talált pénzek nagy részét, mintegy 400 darabot összeszedve, azok most a rézedénnyel együtt a helybeli állami erdőmester Fűzi Dénes ur kezeinél vannak, s igy bizonyosan nemsokára illetékes helyére a múzeumba fognak helyeztetni. Ezen talált pénzek mind ezüst anyagúak, egyéb egy darab sincs. Úgy látszik, Rómának legrégibb korából valók, mert az egyiken a Romulust és Rémust szoptató farkas is látható. Évszámot s nevet szinte semmit sem lehet rajtok fölfedezni; csak különböző emberi ábrák s más jelvények. Mindenesetre érdekes tárgyak a régiségbuvárok számára. Az épen itt járt József főherczeg is megnézte ezen pénzeket. [A tolvaj magára gyújtja a pinezét.] Közelebb a nágocsi szőllőhegyben egy szőll ősgazda pinezéjét feltörték, s midőn a gazda kiment, látta, hogy borát elvitték s a padlásról valami csepeg. Fölmegy s látja, hogy a bortól elázott tolvaj ott mélyen alszik s mellette van a bor. Ekkor nagy zajt csapott, s a zajra többen összejöttek, de a tolvaj is fölébredt s látván, hogy a szabadulás lehetetlen, tehát felgyujtá a pinezét, hihetőleg abban a reményben, hogy a zavar alatt tán sikerül neki a szabadulás Azonban csalódott, mert ő maga is bent égett a pinezében. [A kaposvári nagy vadászatokról] a következőket írja a Somogy : Hogy mily szigorúan őrzik a kaposvári uradalomhoz tartozó zseliczi erdőségeket, melyekben annyi a nagy vad, mint kevés vidékén a dunántúli megyéknek, mutatja a vadaknak évenkénti szaporodása; s hogy már a szarvas sem ritkaság, meggyőztek róla vadászaink a múlt napokban, midőn nagy diadallal hoztak be a székvárosba egy 16 agancsos szarvast, mely három mázsánál nehezebb volt. A vad csak több lövés után dőlt el, s midőn sebezve volt, a vezér kopót szarv hegyével úgy átszúrta az üldözés közben, hogy csak másnap találhatták fel az erdőségben. A zseliczi őzvadászatok nagy élvezetet nyújtanak a sportkedvelőknek, s ha hasonló szigorral őriztetik a vadtanya, bizonyára országos hitüvé lesznek a kaposvári vadászatok. e" .-<=»-• o. a ^ -'-•I ^^'^mftüSvásárhelyről négy ismert kapez a betyár szövetségbe állván, írja a Szegedi Híradó, vasárnap átrándultak Szegedre, egy kis házkiásási vendégszerepre. Éjjel 10 óra tájban hozzáfogtak hárman (a negyedik kocsin várta őket a prédával) egy előre kiszemelt alsóvárosi ház kiásásához, munka közben azonban a háziak észrevették őket és zajt ütöttek, mire a jó madarak re infecta megugrottak; szerencsétlenségökre azonban épen arra járt az alsóvárosi rendőrség éji őrjárata s a futamlók közül egyet, Fauer János nevű czigányt elcsípett, a másik kettő is csak kalap nélkül menekült meg, — azonban csak ideiglenesen, mert az elfogott vallomása folytán Szekula alsóvárosi biztos másnap utánuk ment s kétnapi erélyes hajszolás után, Schéner Gyula vásárhelyi főkapitány és Tápay József csendbiztos hathatós támogatása mellett, őket is szerencsésen elcsípte s tegnap ide szállította ittragadt társukhoz. Ezek nevei : ör. és ifj. Forrai János és Nóvé János, tehát mind a négy János, s a banda a hűvösön most már nem hiányos. — Egy másik bukott vállalat pedig outka Orzse doVü jó formáó, aki Előszó József nevű tanyai gazda adókönyvét ellopván, összeállt valami jófajta fiatal paraszttal s D. helybeli iisraelitához beállított vele, kinek bemutatá mint férjét Koszó Jó Mefet, az adókönyvet felmutatván, az abban foglalt ingatlanokra 400 frtot kárt betáblázásra. D. azzal bocsátá el őket, hogy majd megnézi a telekkönyvben birtokukat, lehet-e rá kölcsönözni. Az eset azonban valamikép fülébe ment a belvárosi biztosnak, aki tehát 61 százalék. A Londonderry and Lough Swilly vonalon pedig épen 75; a Athenry and Ennis Junctionon 79 ; a West Corkon 80 és a Belfest, Holywood and Bangoron 90 százalék. Forbes számításai szerint a megtakarítás 120,000 font sterlingre rúgna évente, a biztosok szerint pedig 30,000 re. Van jelenleg 1875 mértföld vasút Izlandban, 1.093,685 font sterling tiszta jövedelemmel. 22 évre számítva ezt, az ír vasutak értéke 22.963,270 font. Ha már most 27 millióra teszzük is a vételárt, s 2 milliót számítunk a szükséges javításokra, a tőke nem mehet többre 30 millió fontnál. Az államkezelés nem is mutatkozik mindenütt rosznak. A kontinensen az államvasutak üzletkiadásai mértföldenként 16,220, a magánvasutaké 16,727 frank. A porosz vasutak az állam kezén kilométer számra 18,869, magánosok kezén 18,444 frankot adnak. Beismerik sokan lassan Európában és Amerikában is, hogy nem volt helyes harmadik, felelősség nélküli személyeknek adni át a vasutakat. Az Egyesült Államok kongresszusának egy bizottsága foglalkozik most is a megvétel kérdésével. Angliában 500, Izlandban csak 30 millió fontra rúgnak e költségek. A jelen helyzet tarthatatlan. Aziz 72 peer és 90 képviselő már 1869-ben adott be egy emlékiratot a czélból, s azóta több helyütt sürgetik a gyűléseken. Nem akarja az angol és skót adófizetőket terhelni az ír nép. Ajánlja javaslata elfogadtatását. Goldsmid három hónapra akarja elnapolni a második olvasást. A királyi bizottság idejében alacsony volt a vasutak árfolyama. Igaz, hogy lesz a vasutak állapota, de segítsenek a részvényesek magukon. A közlekedési eszközöket ha megveszi az állam, úgy az omnibuszokat is meg kell venni. Az egybeolvadás kérdése még nincs eldöntve s egyátalában nem következik egész beszédéből az állami megvétel következése. Francziaországban más a helyzet, ott nem volt verseny, az állam volt mindenható. Ily óriás állam-monopolra itt nincs szükség. Ha megvesszük ma az ír vasutakat, meg kell vennünk majd a skót és angol vasutakat is. Ez megkétszerezné összes államadósságunkat. Mily nagyszámú hivatal állana a kormány rendelkezése alá. Az ír képviselők panasza rendkívüli és természetellenes, aztán oly óriási pénzfelelősséggel jár, hogy csak a kormány által kezelhető helyesen. Sir Thomas Bazley pártolja a módosítványt. Helyes a bajok felsorolása ez esetben, azonban nem helyes az orvosság. Kevesebb gyógyszerrel is lehet hatni. Hartington marquis nem akar belemenni a kérdésbe, vajjon oly nagyon rész volna-e, ha az izlandi vasutak után a skót és angol vasutak is megvétetnének a kormány által, mint ahogy állíttatik. A távírdák megvételéről is joggal lehetne állítani, hogy az bátorítá föl most a javaslattevőket, de ez nem áll. Az ír vasutak egészen különböző helyzetben vannak az angol vasutaktól. Figyelembe kell venni e pont megoldásánál a politikai okokat is, mert az izlandi elégedetlenkedéseknek itt van természetes forrása. Ők nem pénzt kívánnak, csak biztosítást. Izland szívesen visszatéríti a netalán tett túlköltekezést. A kormány egyesített s így kisebb üzleti költségei mellett több leszállítást eszközölhetne a viteldíjakban. A kérdés csak az,lehet-e jutányosan megkapni most a vasutakat ? A fél, hogy a vasutigazgatók és részvényesek meg fogják ez alkalmat ragadni arra, hogy drága áron adjanak túl birtokaikon. Arra a hírre, hogy a kormány megveszi a vasutakat, 7—8 ®/o-kal emelkedett a részvények értéke.^Az 1849-ki Act rendelkezései itt nem alkalmazhatók a 10^/o osztalékra nézve, mert olyan vasút nincs. A javasolt eljárás választott bírósági volt, de ez aligha lesz kedvező az egész érdekeire nézve. Aztán az elsőbbségek és kötvények tekintetében volna a nehézség, s határozottan csak annyit állíthat, hogy a kormány még nem tárgyalhatta e javaslatot s vaktában nem támogathatja azt. A vita azonban szükséges. Kavanagh pártolja a javaslatot; sajnálja, hogy a kormány nem nyilatkozik határozottan ily kérdésben, hogy mikor szándékozik tenni valamit. Különös törvényhozás szükségeltetik Izland részére s addig más ügyeknél úgy is történt. Most nem sürgeti ugyan a szavazást, de a kormánytól határozatot vár. O’Reilly összehasonlítja a szárazföldi és az angol vasutakat. Angliában két éve az erős verseny nyomása alatt ^®/ioo‘^drész penny volt a kőszén vitelchjp., Németországban rendesen ^zioo> *®/ioo" rész. Az üzleti jog nem éleszti a versenyt. A különböző vasutakon megvolt a verseny minden haszon nélkül. A biztosíték rendszere nem is uj. A Midland Great Western-t Athlone-tól Galway-ig a szomszéd birtokosok biztositák s 15 évig zúgolódás nélkül is fizették azt; sőt a helyi nagy esküdtszékek fölhatalmazást is nyertek ily ajánlatok tételére. Az izlandiak nem akarnak az angolok és skótok zsebébe nyúlni. A részvényesek érdeke nem egy a közönség érdekével s igy nagyobb egybeolvadás mellett sem lesz egy. Izlandban 7%g shilling a kőszén viteldija 100 mértföldre, mig Angliában 4^*/i> ugyanaz 25 mértföldre Izlandban 4^/ij,, Angliában shilling itt-ott. A kormánynak igaz, hogy nehéz a helyzete ily fölötte fontos körülménnyel szemközt, azonban épen azért reméli, hogy érett megfontolás után szembe megy azzal. Chichester Fortesclle lehetetlennek tartja most a vitát. Utoljára is a kérdés azon fordul meg: hajlandók-e az egyes társaságok eladni vonalaikat oly áron, ahogy a kormány megveheti? Egyenkint alkuvásra nem utasítható a kormány annak kijelentése mellett, hogy mindenesetre megveszi a vonalakat. Ez felszöktetné azoknak árát. Bass óhajtja az angol és skót vasutak megvételét is. Ő több mint 140,000 font sterlinget fizetett a múlt évben vasúti viteldijal, de nem ellensége azért azoknak. Az ír vasutak rövidebbek a London and North Westernél. A belga vasutak viteldíjai 30%ok kal alacsonyabbak az angol s 50%-kal az ír vasutakéinál. Lynan gyors elintézését óhajtja a kérdésnek, úgy látja, hogy a kabinet nagy része hajlandó ezen kérdésben igazat adni a javaslatnak. McLaren tagadja, hogy különbséget lehetne tenni az ír és a többi vasutak közt. Ha a kormány ma javaslatot nyújt be az ír vasutak megvétele iránt , azok értéke fél millió fonttal szökik föl rögtön s nyernek vele a részvényesek, akik bizonyára nem fogják olcsóbban odaadni a kormánynak papírjaikat azok piaczi áránál. Ha többet adunk érte, úgy nyereség nem lesz belőle. Az ir vasutak helyzete javítható, ha egybeolvadnak, akkor sokat megkímélhetnek. Azonkívül az ir vasutak részvényesei nem is Izlandban laknak, hanem másutt. Ezt figyelembe kell venni. A mellett a kormány roszul kezel, kerek embert tesz a szegletes lyukba és megfordítva szegletest a kerekbe. Wilson-Patten nagy bajnak találja, hogy Izlandban nincs verseny a vasutak közt. Ezt kellene teremteni. Az egybeolvadás nem használ, az csak erősítené a vasutak helyzetét, amelyben vannak. Finn az időre nézve óhajtana nagyobb bizonyosságot. 1839-ben bizottság ülésezett ez irányban s ennek eredményéül lord Morpeth egy javaslatot nyújtott be a dublin-corki vasút kiépítésére, szárnyvonalakkal Waterford és Limerickig. E 213 mértföld 2.556,000 font sterlingbe került volna. Hosszas vita után 144 szavazattal 100 ellenében elfogadtatott, de gyakorlatba nem ment soha. Ez alkalommal több meeting támogatta a kormányt, egy többek közt kimondván előrelátó határozatában,hogy a vasutak nagy engedményezett társaságok kezeiben, bármily becsesek is az általuk a közönségnek nyújtott előnyök és könnyebbségek folytán, szükségképen és kikerülhetlenül monopóliumok és mint ilyenek ki nem egyeztethetők a közérdekkel. Hogy azon előnyök, amelyekkel a kormány ily vállalat létesítésénél bír az egyesek és a társulatok fölött, szembeszökők. A tőke sokkal alacsonyabb kamatlábon volna beszerezhető, a szörnyű kormányi és parliamenti költségek csaknem teljesen megkíméltethetnének. A központi igazgatás is nemcsak hatásosabb és gazdaságosabb volna, hanem pontos szabályosságot létesítene, mint aminőt nem lehet az egyes igazgatóságoktól várni. Ily javaslatot fogadtak el 1839-ben Izlandban Dublinban. O’Connel ez irányban beszélt: »Nagyon távol állok, — szólt — attól, hogy elismerjem, miszerint helyesen tettek Angliában is, hogy e nagy utak monopóliumát magán társaságoknak adták oda*. Az útrendszerek javulásával változtak az utak is, de nyitva voltak mindenkinek mindig. A vasutak megváltoztatták a helyzetet. A verseny elve megbukott úgy a vasutakra, mint a kikötők, víz- és gázvezetékekre nézve, ezeknek mind közjóra kellene igazgattatniok. Nem az ír részvényesek, de az ír közönség nevében beszélnek. E közönség is óhajtja a megvételt, s neki is érdekében van. A távírdák megvétele ellen is sok volt a félelem, s most jónak tartja már mindenki. Biztos benne, hogy a közönség véleményét idővel elfogadja, azonban e dolog sietős, mert a vasutak értéke évről-évre nő. Gregory megfontolandónak véli a dolgot. Majd más kérésekkel jönnének az izlandiak. Választások alkalmával kényszeritenék a kormányt viteldíjleszállításokat, szárnyvonalakat stb. adni. Jó lesz most nem engedni. Magukat a legutolsó egybeolvadások megtanították reá, hogy a dolgok nem maradhatnak jelen állapotokban, s legroszabb esetben is egy központi állami hatóság kell ellenőrzésükre. A dolog pénzbe nem kerül a kormányra nézve, Izland fedezi a költséget , de az ügy sürgős. Sir Francis Goldsmid szerint a baj egyik oldalon az volna, hogy a részvényesek nyerészkedni fognának ; más oldalon az, hogy a kormány hatalma igen nagy volna, s a mellett a ház oly dolgokkal volna elfoglalva, melyek lehetetlenné tennék a törvényhozás. A vasúti igazgatás legapróbb dolgaiba is kénytelen volna beleavatkozni a törvényhozást. Scourfield úgy találja, hogy ha a kormánynak nem volna komoly szándéka ez ügyben, nem beszélt volna úgy, ahogy beszélt. Meg kellene pedig gondolni, mert ily esetekben minden szónak nagy súlya van. Sir Dominic Corrigan nem hiszi, hogy az izlandi vasutak részvényesei nyerészkednének. Ez ügyben nem tanácsos a késedelmezés. Denison elismeri, hogy az izlandiak panaszai alaposak, s reméli, hogy a kormány tenni fog. Az izlandi, esetleg a skót és angol vasutak állami kezelése azonban igen sok hatalmat adna neki. Bartelot és Maguire szóváltása után az előbbi konstatálja, hogy a házban izlandi képviselők nem lehetnek, csak az egyesült királyságoké, mit M’ Arthur tagad. Martin nem tartja politikainak a kérdést. Itt arról van szó, hogy az izlandi közgazdasági viszonyok az izlandi nép terhére emeltessenek. Ez a méltányosság és igazság kérdése egyszerűen. O’Conor javaslata a vita elnapolására 63 szavazattal 84 ellen elbukott ugyan, de 6-ra lévén az idő, a tárgyalás bezáratott s többé nem is került elő az ülésszak alatt. 2) Railways Provisional Certificate Confirmation Bill. K vasutak ideiglenes igazolványainak megerősítéséről szóló törvényjavaslat. Junius 10-én mutattatottt be a Board of Trade részéről Peel és Fortesele által az alsóháznak. Junius 24-én bizottsághoz utasíttatott, miután azonban a lordoknál csak julius 12-én mutattatott be Cowper gr. által: ez ülésszakban nem vált törvénnyé, s így függőben maradt. 3) Railway Rolling Stock (Distraint) Bill. Törvényjavaslat a vasúti üzleti eszközökről. Az alsóházban Pim, Anderson és Muntz által mutattatott be ápril 15-én, július 4-én bizottság vette tárgyalás alá, mely Muntz elnöklete alatt, Chladwickot, Fortesenet, Goochot, Leeman, Palmert, Trevelyant magában foglalta. Vita nélkül átmenvén, a lordoknál július 25-én mutattatott be lord Cairns által, s már augusztus 6-án meg is nyerte a királyi szentesítést. Neve 35 et 36 Vict. 50. Szorosabban a vasutakra vonatkozólag nem történt több ez ülésszakban. Ez hozott összesen 186 nyilvános-, 200 helyi-, 7 nyomott magán- és 1 nem nyomatott magán törvényt, összesen 394 törvényt. Volt 120 ülése 1027 óra 23 perczig, átlag esve egyegy ülésre 8 óra 33 első és 410, másodpereznyi idő. Szavazás volt 9224 alkalommal.