Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)

1874-10-18 / 286. szám

286. szám. KiadéhiVfttal; B«lvAroii, Ijlpöt-ntcxa S. ks. a. i. eneeiet. A lap anyagi részét illető közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési feltételek: Vidékre postán vagy helyben háashoz hordva : Egéui ÓTre háihol hordva ! 24 frt PéléTre ...... 12 frt Negyed étre.......................6 frt Egy hóra...............................2 frt V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belvhroe, Lipót-utcea 2. se. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak e. Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat megsemmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztőség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra....................................2 frt. Három hóra....................................6 frt. Hat hóra..................................12 frt. ___Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerübb a postai utalvénylapokat használni. A ^REFORIM* kiadóhivatala Belváros, Lipót-utola 2-ik be. n. I. emelet. Vasárnap, október 18. 1874. Budapest, október 17. A külpolitikai helyzet érdeke dominálni kezd, mióta Németország külügyminiszterének idegessége újabb és újabb alkalmat keres és talál Francziaországot mások által provokáltatni. A harczra kész, pénzben gazdag Poroszország ilyetén hangulata nyomasztólag hat az összes közvéleményre, mert a kötözködés kínos érzést kelt mindenkiben, kivált ha a hajlam viszályt keresni és bonyodalmakat előidézni olyanban mutatkozik, ki mindenek fölött leghatalmasabb. A tartós béke frázisa, melyet még tavaly külügyminiszterünk a delegácziókban hangoztatott, midőn a hadügyi budget fölemelését tőlünk követelte, ma már kevesebb hívőkre talál, mióta minden nap egy-egy újabb jelét hozza, hogy Európa szivében egy hóditó állam keletkezett, mely akaratát uralkodóvá akarja tenni az egész világrész fölött, s melynek élén egy államférfin áll, ki ambiczióra és szenvedélyre ép oly nagy, mint észre, akaratra és lelkiismeretlenségre. A hatalmas Németország előtt meghajoltak s önálló politikájokat neki föláldozták: Ausztria-Magyarország, mely ez áron vásárolta meg magának legalább ideiglenesen határai biztosságát; ■ — 11 á Ijia, mely szövetségest nyert Németországban, Ausztria és Francziaország, s úgyszintén a pápaság ellen; — Spanyolország, Románia, melyek merő eszközökké váltak a porosz diplomáczia kezeiben. Oroszország, leghübb és legrégibb szövetségese maradt csak független, s Berlinben e miatt úgy látszik igen boszankodnak. Hogy meddig tart az európai bétp, art senki sem tudja megmondani, csak Bismarck, ki utóvégre akkor csinál háborút, amikor neki tetszik. S ha nehéz is olyan casus bellicsinálni, mely félig-meddig igazolná a hadüzenetet, amaz ember, ki három ízben csinált igazságtalan háborút, egyszer megszegvén a londoni protokollumot, melyet Poroszország aláirt; másodszor a frankfurti szövetséggyülésen veszekedvén minden igaz ok nélkül, miután már esztendővel előbb tisztába jött Olaszországgal s megalkudott III. Napóleonnal Biarritzban a dij fölött, melyet persze utólag ki nem fizetett; harmadszor midőn Spanyolországban Hohenzollern Frigyest kandidálta s a Benedetti sétatalálkozásából Vilmos királyijal faragta ki a hadüzenet okát: — tudni fogja módját negyedszer is, ha ugyan szándéka van háborút kezdeni. Bismarck előrelátó, előre tervező ember, ki nem ötletek szerint csinálja a politikát, noha beszéd közben ezek hiányában sincsen. Szenvedélyei nagyok és mélyek, de nem hóbortosak, legkevésbé pedig idealisztikusak. Ha Bismarck oly erősen és kitartón engageirozza magát a spanyol kérdésben, azt bizonyára nem a karlisták által lábbal tiprott humanizmus, annál kevésbé Serrano uram barátsága kedvéért teszi, hanem mert német uralomvágya emeltyűt talál a spanyol polgárháborúban és kivált az áléit madridi kormányban saját érdekeinek és terveinek kivitelére. — Ez a tudat — rég nem titok többé a gondolkozó diplomaták és politikusok előtt — közvéleménnyé vált, mióta a második spanyol panaszjegyzék Decazes herczegnek átadatott. A szándék, Francziaországot addig alázni, mig a tulérzékeny franczia becsületérzés fölpattan s megengedi, hogy európai kérdés legyen a dologból, melybe Francziaország is be van bonyolítva, kézzelfogható. Hisz az Orenoquekérdés is hasonló volt. Francziaország évek óta Civita-Vecchiában tartotta „Orenoque“ hadihajóját a pápa rendelkezésére s az olasz kormánynak esze ágába sem jutott e miatt fölszólalni. Egyszerre csak a mi évekig rendén volt sérelemmé válik s Itália diplomácziai akcziót kezd Francziaország ellen. Francziaország pedig enged. Mindenki tudja, hogy Olaszország Bismarck kívánságának engedett, midőn az Arenoque-kérdést fölvetette s Francziaország a poroszszal való összeveszést kerülte ki, midőn az olasz követelésnek engedett. Ha most ismét Serrano inszolens fölszólalására, ki nem átall Francziaország belügyeibe avatkozni, Decazes herczeg enged és Nadaillac megyei főnököt elteszi, mindenki látja, hogy nem a nyomorult madridi kormány előtt hunyászkodik meg Francziaország, hanem kerüli okosan az összetűzést Németországgal. Családnék azonban ki azt hinné, hogy már azért sem lehet háború veszélye, mert ha Bismarck akar is, Francziaország nem akar. Máris új stádiumban van az ügy, a jegyzék át van adva a hatalmaknak, melyek Serranot elismerték, s Párisból jelentik, hogy egy újabb sürgöny érkezett Madridból, mely néhány hírlap ellen tesz panaszt a barátságos spanyol kormány nevében. Decazes herczeg csak nem szűnik meg mosolyogni, nem lát semmi veszélyt a dologban, kész megadni minden elégtételt, melyet Spanyolország méltányosan követelhet s elég finom és ügyes vágásokkal parírozza ellenfele botor megrohanásait. Másodszor felülni a spanyol kérdésben Francziaország Bismarcknak nem fog, s hogy ily módon nem talál a kanczellár casus belli-t, az szinte bizonyos. Ha tehát háborút tervez, más modulhozt kell folyamolnia, hogy a sértést előidézze. Az európai udvarokat ez incselkedés nem kevéssé nyugtalanítja. A spanyol jegyzék tárgyában állást kell foglalni a kabineteknek, melyekhez intéztetett. Mily kényes föladat az p. Andrásyra nézve, kinek politikai axiómája a béke és a porosz barátság. Bismarck neheztelését vonja magára a külügyminiszter, ki másként cselekszik, mint ahogyan ő akarja. Bismarck el van kényeztetve s igenis erősnek érzi magát. Ily körülmények közt kiváncsiak vagyunk, az európai diplomáczia, mely érzi, hogy nincs rendben a szénája, mint fogja gondját viselni a békének és vajjon sikerülni fog-e a kabineteknek oly magatartást követni, mely mig egyfelől az egymásután sűrűn fölmerülő kérdéseket sorban megoldja, másfelől a barátságot sem veszélyezteti Poroszországgal. Nem hunyászkodni meg Bismarck előtt és megférni vele, nem szolgálni neki és jó viszonyt tartani oly nehéz föladat, melyről még nincs bebizonyítva, hogy teljesíthető. A métermérték-rendszer ismertetése czéljából a kereskedelemügyi minisztérium által kiadott kézikönyv és átszámitási táblázat — amint értesülünk — az igazságügyminiszterium által valamennyi járásbiróság vezetőinek azon fölhivással küldetett meg, hogy a kézikönyvet hivatalos használatra tartsák meg, a táblák pedig oly kiv. helyiségben függesztessenek ki, hol a közönség nagyobb számmal szokott megjelenni. = A pesti kir. táblának 1874. évi szeptember hó végéig terjedő ügykimutatásából értesülünk, hogy ott múlt hó végéig az elintézendő ügydaraboknak száma — a múlt évről maradt hátralékokkal együtt — mindössze 81,572 és pedig 50,527 polgári-, 674 úrbéri-, 5,189 váltó- és 25,182 büntetőügy volt. Ezekből múlt hó végéig intéztetett el 40,643 polgári-, 592 úrbéri-, 4,725 váltó- és 21,986 büntető- összesen 67,946 ügydarab és maradt hátralékban 9,884 polgári-, 82 úrbéri, 464 váltó-és 3,196 büntető-összesen 13,626 ügydarab. Ugyanazon forrásból arról is értesülünk, hogy 1874. évi szeptember hóban a pesti kir. tábla által megvizsgált és oklevelet nyert ügyvédek száma mindössze 84 és pedig 45 közügyvéd és 39 váltóügyvéd volt. Az Arnim-Ügyben a legújabb hírt a Kreutzig. közli, a e szerint Arnim napájánál, Arnim- Boitzenburg grófnőnél az október 15-ki házmotozás, melyet Pick rendőrigazgató és hat hivatalnok teljesített, reggeltől délutáni 4 óráig tartott, a kiterjedt még a kocsiszínekre is, hol a bútorokon kívül Harry Arnimnak több ládája állott érintetlenül Párisból visszaérkezte óta. Most a kocsiszín egy fegyveres ember által őriztetik és senkit oda be nem eresztenek. A házmotozás után a kocsiszínben eddig ki nem puhatolt okból tűz támadt, mely egy szép régi bútort elpusztított, de aztán csakhamar elaltatott. A Kreuzztg. szerint Arnim az idegességig föl van izgatva, de azért nem ágyban fekvő. Neje október 14 én látogató meg 11 nap óta először. A korábbi engedély, hogy vele napról napra beszélhet, visszavonatott. Senki se mehet be a grófhoz. Az ügyvédnek egy irata, melyen néhány kérdés állott, nem nyujtatott át Arnimnak. Egy bécsi lapnak levelezője szerint pedig Arnim gróf levelet írt Pescatore vizsgálóbírónak, s megköszöni, hogy a Charité kórházba szállíttatott át, s hogy újabban már humánusabban bánnak vele. Képzelhetni, minő szomorú tapasztalatokat tehetett a hallgatag gróf, hogy magát kötelezve érezte ily köszönő levél megírására. ” A franczia állandó bizottság tegnapi üléséről következő távirat tudósít: „Duc Decazes külügyminiszter a spanyol kérdést illetőleg következő felvilágosítást ad: A franczia kormány egy előző spanyol jegyzékre részletes választ adott, mely a külhatalmaknál látszólag kedvezőn fogadtatott. A spanyol követ közelebb régóta gyűjtött panaszsorozatot hozott elő. Decazes állítja, hogy a kormány mindenha eleget tett kötelességének ép úgy, mint az előző kor- ’ ■ X ^ * -C7.r •-!_1 .1 • * • beteljesíték kötelességüket. Bép azért kell, hogy a hatást, melyet e jegyzés keltendett, kellő értékére leszállítsuk. A spanyol memorandumnak koránt sincs oly súlyos jelentősége, mint sokan gondolják. A franczia kormánynak erre vonatkozó válasza újból kiemelendő Francziaország logalitását s korrekt magatartását Spanyolország viszonyaival szemben.“ A közlekedési minisztérium, Budapest, október 17. A közmunka- és közlekedési minisztérium ismét új változásoknak néz eléje._ Lassanként újul meg, mint a skót bicskáról tartja a rege. A változások zökkenés nélkül járnak. Az egyetlen Gorove kivételével, — ki határozott nemzeti iránya által tűnt ki, — egyik miniszter kormánya olyan volt, mint a másiké. Az ember csodálkozik : miért váltotta fel gróf Mikót Tisza vagy Zichy gróf, Hollánt gróf Szapáry, Mihalikot és Nyiry Józsát Hieronymi? Annyi igaz, hogy a közönség suttogott sokat, de senki nem tudott határozottan semmit. Örökös intriguák fészkének jelezték a közlekedési minisztériumot. Senki sem ment oda örömest, és senki sem volt képes soká föntartani ott magát. Hieronymi az uj emberek legrégebbike. Kezdettől fogva részt vett minden tárgyalásban; ismer minden tárgyat, minden embert. Képességei elismerték. Tehetsége sok; szakismereteit átalános műveltsége emeli; már maga azon egy tény, hogy a különböző, s egymással merőben ellentétes irányt követő személyes cliquek mellett folytonosan tudott emelkedni, mindenesetre kitűnő észre, gyakorlati ügyességre mutat nála. Az ő államtitkárságát megelégedéssel veendi a közönség, ő, ki eddig is totum fac volt e minisztériumban, helyesen fogja viselni névleg is a felelősséget azért, amért tényleg eddig is felelősnek kellett lennie: a minisztérium egész irányáért, ő volt annak mozgató lelke, kell, hogy ilyenül külről is elismertessék. E mellett, ha nem csalódunk, neki kész programmja van. (J műszaki tanáccsal fogja helyettesíteni a műszaki tisztviselőket s e tanácsot ruházván föl a műszaki kérdések végleges eldöntésével, a minisztériumot vissza fogja adni adminisztratív föladatának stb. E tervek keresztülvitelét már régen várja a közönség, s most épen ezért örül, emberét csakugyan a polczon látni, hova csak az akarat kell. Fontosabb és mély jelentőségű tünemény a tarifa-osztály létesítése. Kilényi Hugó ur személyével nem akarunk foglalkozni. Hogy szakemberré csak azóta lett, mióta a földmivelési, ipar- és kereskedelemügyi minisztériumnak lehet, hogy szorgalmas és tehetséges titkárát, quo fato Zichy gróf kinevezte a m. kir. államvasutak igazgató-tanácsába s meghívta a famózus értekezletre a kartell-szerződés tárgyában: azt tudja ország-világ. Sőt őszinték akarunk lenni, s elmondjuk azt is, hogy Kilényi úrnak van egy nagy érdeme és ez a járatlansága az általa vezetendő terrénumon. Furcsának tetszik talán első pillanatra ez állítás, de a beavatottak fogják tudni, mit értünk az alatt. Fogják tudni az osztrák államvaspályatársaság praedomináló hatalmát az összes magyar közlekedésügyi politika fölött, mi a tarifakérdésekben is nyilvánul. Emlékezhetünk a temesvár-orsovai vasútra, emlékezhetünk a kartell-értekezletre. Ily viszonyokkal szemben, ha őszinték akarunk lenni, AVI atto XlJ-ja + súlyzatlanság előny. Kilényi úrtől meg várhatunk független fölfogást és önállóságot is, amit — fájdalom! — a jelölt társak nagy részére nem mernénk koczkáztatni. A személykérdés mellett itt az ügy is komoly figyelmet igényel. Kell-e, szükséges-e most, midőn a személyzeti létszám átalános leszállítása és pedig némi tekintetben csakugyan helyesen, sürgettetik: új osztályt állítani föl, s vajjon a vasúti és gőzhajózási felügyelőség nem volna-e képes e tekintetben is teljesen megfelelni az igényeknek? Ez utóbbi kérdést mellőzzük. Szerintünk ugyanis alig tudnók okot adni annak, miért szükséges e felelősség. Szaktanácsot a szakminisztériumnak nem kell adni. Legyenek a szakminisztériumnak tisztviselői magok szakértők s külön tanácsadó szakértők feleslegesek lesznek. Magára véve a dolgot, mi igenis szükségesnek s fölötte czélszerünek látjuk az uj tarifa-osztály fölállítását a minisztériumban. Eddig vasutaink csak azért voltak, hogy legyen mit építeni. Vasútépítés alatt a finomabb közvélemény értette a zsebelés művészetét, mely különféle módokon csakugyan kitűnő magaslatra emeltetett nálunk. A vasút hol és roiként építése egészen mellékes volt; fő a konszorczium, a szindikátus, a Verwaltungsrath — etc. — graeca. A közvélemény már eléggé megbélyegezte azon kort és egyéneit. Ez alkalommal egészen fölösleges foglalkozni velük. Hanem most már egy más kérdéssel állunk szemben, amelyre meg kell felelnünk. Vasutaink készen vannak, kiépítve úgy ahogy, egy pár kártérítési keresettel, skandalummal stb. gazdag, egy rakás millióval szegényebb az ország, s ugyanolyan sokkal sülyedtebb a közerkölcsiség. Tehát egy szóval: drágák voltak nekünk a közlekedés eszközei. A kérdés az, hogy használtassék föl e drága befektetés, hogy az országnak lehető legtöbb haszna legyen belőle, hogy az adóképesség, a haza átalános nemzetgazdasági viszonyai a legnagyobb mérvben emelkedjenek? Ez a tarifapolitika föladata. Minden vasútnak van egyre-másra egy milliónyi tarifatétele, 14 vasútnak 14.000,000. E számok kombinálása, összevetése a versenyző többi vasutak díjtételeivel, folytonos figyelemmel kisérése a változásoknak, melyek mondhatni naponta kötetenként szaporodnak, mindezeknek gyakorlati alkalmazását megfigyelni, e megfigyelések alapján átalános vezérelveket mondani ki, azokat követni, valóban nem könnyű feladat. Az úgynevezett vasúti közigazgatási osztálytól nem lehet várni ezt. A külföld is külön egyénekre bízza a tarifák ellenőrzését, úgy Angol-, Franczia-, mint Német- és Svédországban, s a mi bürokratikus állapotaink szerencsétlensége, hogy ami másutt egyes emberek által elvégezhető, arra nekünk egész osztályok kellenek. Hanem az a „szisztéma“ dolga. Ha a sok revizor, szuperrevizor kényelmes állása megszűnik, s nemcsak a segédfogalmazók, hanem a fogalmazók, osztálytanácsosok is fölöslegeseknek találtatnak, akkor nálunk is elvégzi két-három titkár azt a dolgot, amire most osztályt kell szervezni, a rendszer kedvéért. Pedig épen ezen kérdések azok, melyek a vasúti politika fő kérdéseit nemcsak képezni j"'“ *■ "b ’ ■ ----7------^— ~ ± ^ szerint is. S mennél fejletlenebbek közgazdasági viszonyaink, mennél több tennivaló vár ez irányban a minisztériumra, annál több okunk van követelni attól a gondos és részletesebb tanulmányozást. Ezen szempontokból indulunk mi ki, midőn eltekintve minden személyes kérdéstől, mely különben is fölötte pdiózus arra, hogy különös figyelmet fordíthatnánk reá, a vasúti tarifaosztály fölállítását korszerű eszmének tartjuk, Zichy miniszter urat őszintén üdvözöljük ezen kezdeményezésért. Bár a jövő igazolná hozzá kötött reményeinket ! ________ Uj és régi nemzedék. — A Reform szerkesztőjéhez. — Budapest, október 17. T. szerkesztő ur! Az u. n. „uj nemzedéket“ ezt a fogalmat, melyről nem tudni, hol kezdődik s hol végződik, a következő sorokkal kompromittálja egy hetilap, mely ez uj nemzedék egyik töredékének közlönye: A REPORT^TARCZAJA. Vasárnap. VI. — IJtolai tanulmányok. — Az angol nyelv. — Budapest, október 16. Két dolog lepett meg különösen, midőn Londonba tettem lábamat: sütött a nap s nem lopták el a pénzemet. A többi, hogy cab-om a 17,00- ik számot viselte, hogy az embereket a föld nyeli el itt, hogy a következő perczben annál többet lökjön a felszinre: az elszéditett, de nem bámultam rajta. Valami iránt nem tudtam tisztába jönni. Csak találgattam, találgattam mi lehet? Van úgy az ember sokszor legjobb ismerőjével, hogy valamit lát rajta, ami idegeníti. Egyszerre azt veszed észre, hogy állban kiberetváltatta szakállát, innen a sajátos benyomás. Míg szállodámig keresztül-kasul vitt cabmanem, rájöttem végre, mi teszi rám azon szokatlan, nagy városban szinte ijesztő hatást. Londonban nyüzsög a sok ember, fogat — de nincs zaj; nem csak aránytalanul nincsen, de egyátalán nincs. Forog-sürög a tömeg, tolong a sok szekér, jármű — de nem csörömpöl, nem robog. A gőzhajók füty nélkül czikáznak ide-oda a Temze hátán, fölötted sivalkodás nélkül villan el a vasúti vonat; egyet dörren s aztán szavát, magát elnyeli a szomszéd utcza. A természet bölcsesége, mely nem engedi meg, hogy a tölgyfán tök teremjen — mert ha egy-egy tök leesnék, az alatta delelő utas embert agyonütné — e bölcseség második lefejtésben nyilatkozik úgy a municzipum rendeleteiben, (melyeket a furcsa angol respektálni szokott,) mint magában a sokaság ösztönében. Mert hová lenne idegzetünk, ha e roppant forgalom az őt megillető zajjal járna? A fül megszokja a humor nagy pörölyének földremegtető döngetéseit, meg a szakadatlan ágyúbömbölést a gödi, alcsuthi csatákban s a gravelottei hadgyakorlatokban — de akkora lármában, mint amilyet e néprengeteg magához aránylag szülne, megbomolna agyvelőnk. Egy londoni forradalom pusztító lenne már csak zaja által is. Hova lennénk itt, ha minden mozdony, mely alattad, melletted, fölötted elzug, — minden gőzhajó, mely a nagy folyamot átszeli, — minden omnibuszkalauz és minden vargainas és péklegény fütyölne ? Siketitő kis orkán támadna belőle. S főleg a déli órákban a Stock exchange, a bankok s a Mansionhouse körül ott a Lombard streetben van szükség a hangok mérsékletére ; a nyüzsgés ott akkora, hogy nő és gyermek, az ut megrövidítése végett, a lovak hasa alatt bújik el s az üres cabon lép át. Persze, hogy angol kocsis, angol természet és nevelt ló kell az ily művelethez. Az aránylag csöndes utczák s a háztenger sivár architektúrája, vakolatlan fala s a keskeny homlokzat, némi — furcsát mondok — némi falusi szint adna Londonnak, ha rövid közökben föl nem buknék az ámuló szem előtt az India office, a Custome vagy Greenvich, melynek egy udvarába beleférne a nájgepáj (bár ott volna !) meg egy halom pesti ház, vagy ha égbe törő merészséggel nem intene ott a szt. Pál kúpja, vagy a Nelson oszlopa a Trafalgar-squaren, vagy a parliamentház queens-towerja. Úgy látszik, hogy amit az angol ember lakháza külső díszéből megvon, azt busásan juttatja középületeinek , a kluboknak, melyek mindegyike impozáns arányok és méltóságos styl által tűnik ki. A „army és navy-club“ a Haymarketen, a „traveler-club“ a Hannover-squaren bizonyítsanak mellettem. A magánházak sorából tán csak az egy Wellington-palota tűnik ki, mely sarokház s két emeletének hat ablakával a Hyde-parkra néz. E „fényűzés“ onnan magyarázható, hogy a boldog vasherczegnek a hálás nemzet adta ajándékul ezen házat, mely bizony Budapesten sem tenne számot, de a Piccadilly hosszú kalitka-sorában tekintélyes objektum. A „nagy“ Rothschild (itt Boszcsánld), sir Lyonés, ki tőszomszédja a herczegnek, nem hiába dúsgazdag férfiú és bankárja a világnak: van is neki takaros házikója, mely, nem túlzók, legalább is háromablakos fronttal büszkélkedik. A telek drágaságáról fogalmat szolgáltat a következő hiteles adat. A cityben — igaz, hogy a börze közelében — ottlétem idejében 8000 fonttal, tehát 80,000 ezüst forinttal kelt négyszögöle egy sikátor ócska házának. Hát még, ha a budapesti jury sajátítja ki! Hogy díszben nyerjen a város és meg ne szenvedjen az angol elve, ki házában várát akarja bírni, a tehetősek egy-egy városrészben együvé álltak és építettek maguknak négy emeletes szárazföldi „Leviathán“-okat ezer ablakkal és száz kapuval. A Brompton-square, Grosvenor, Belgravia és Victoriastreet ily kaszárnya-palotákkal dicsekedik. A minden fajú nyomtatvány iránt való régi hajlandóságomnál fogva, nagy érdekkel, mondatom gyönyörűséggel néztem a falragaszokat s rajzos hirdetéseket. A ki tudja, 3 placard előállítása egyátalán, tiszta, vagy pláne művészi megszerkesztése mekkora nehézséggel jár — ha egyátalán ki lehet teremteni —• őszinte bámulattal nézi az angol sajtóipar ezen technikai remekeit A mély feketeség, a tüzes piros, az éles betű (vagy, műhelyi szóvel élve, „írás“), az ügyes beosztás, a jó styl (nem a szöveget értem itt, noha ebből is tanulhatnának fővárosi hirdetőink), az életnagyságot túlhaladó alakok jellemzetes, sokszor felséges humorral kezelt rajza, a szabatos összeillesztés, a jó papír stb., ez mind oly dolog, mely már magában is hit tükre úgy az angol szolidságnak mint élelmességnek — mert e kettő igen jól fér meg egymás mellett. Nem árt tudni, hogy az ily lepedő sokszor 10—15 shillingjébe kerül a félnek, s tekintve, hány ezer utczasarkon és tűzfalon virít a nagy ragasz, egy kis vagyont költ el naponkint. Az „Adelphi“ színház valami nagy látványosságot hirdet. A darab fő alakjai óriási arányokban vannak feltüntetve. A hős barátjén a toll van fél éles; a gyermek, melyet az anya kiment a tűzből, megütné a rifleman mértékét. S este lángkoszorú övezi a placardot, hogy minden része élesen legyen megvilágítva; vagy valamely ház másodemeleti kapunyi ablakában forog nagy szenese a transzparens hirdetéseknek, minden perczben más-más kerülvén szemed elé; nem is említvén 3 megvilágított kalapu, átlátszó mellű és derekú izlandiakat, kiknek fejéről a „brasilian saucet,“ szivéről a „justly famed,“ méltán hires „vital restorativet,“ hátáról James Bridonnak „most important notice“-jét, a két kezében levő lampionról a „revolving shutters“- s „iron wine bins“-t, vagy a „red heart rumot“ olvashatod le; s számba sem vévén a minden sarkon leselkedő commissionert, ki nem apró czédulákat, hanem szép képes regényt nyom kezedbe, melynek minden második lapja hirdetés, maga az érdekfeszítő történet pedig azon fordul meg, hogy az apa esküvő előtt meg akarta tagadni lánya kezét a szerelmes ifjútól, míg ez kétségbeesésében véletlenül az apa lábára tekintve, észreveszi, hogy a csizma szoros. Legott Sands and Sons urak bő választékú csizmaraktárába küldenek — ott van a Mac Gregor-streetben, a 28-ik szám alatt — s az onnan került puha bőrű, simulékony lábbeli visszaszerzi a kegyetlen apa jó humorát s a pár boldog lesz, s ebéd fölött a hálás vőlegény meleg toasztot mond a derék vargaczégre. (Ezt mind a lámpás alatt olvastam el.) Sokszor nyolcz-tiz iparos társul össze ily végből s közösen iratnak maguknak regényt, melybe sok ügyességgel van beleszőve az illető szabó, asztalos, varga, pipafaragó neve és utczája. S ha a „Lyceum“ színház valamely darabjában lady Waverley ruháját vagy fejdiszét irigyen nézi lady Drumford: bizonyos lehetsz róla, hogy a ruha készítője neve s a virágcsináló adresse tudomásodra jő a feszitő jelenet folyamában. Az, hogy felvonás közben a leforduló függöny apró koczkákra van osztva, melyek mindegyikében valami halhatatlan kalaposnak vagy kettyűsnek nevét hirdetik Shakespeare, Fletcher és dr. Johnson festett szobrai közt az ámuló jelenkornak, nem volt új előttem. Páriában is dívik a mondhatom, jóllehet nagy engedményeket teszek az iparosságnak, bántott. A színházban illúziót, feledést keresünk. A circenses közt ne kísértsen a kenyér. Említésre méltó, hogy a divatos czelebritások mesterileg rajzolt arczképe nemcsak fényképészek, műkereskedők üvegszekrényében, hanem mészárszék, pálinkamérés, posztókereskedés és bádogos műhely kirakatában is látható. A „szép magyar nő“ D’Anco (itthon Danko) k. a. arczképét zöldségárus kirakatában láttam káposztafejek és kalalábék között. A „Globe“ színházban nagy sikerrel énekelte a mére Angot szerepét. Az angol reklám kifogyhatatlan a fogásokban. Találékonysága bámulatos, merészsége sokszor megdöbbentő. Az Oxford street közelében egy háromemeletes épület a betűből. E név „Rawlinson“ t. i. a ház, vagy a ház a Rawlinson- Az R betű felső nyílása a cég roppant kirakata ; alsó nyílása a főbejárat ; az A kettős kirakatnak képezi keretét, s így tovább a W, L, végig. Maga az üzlet városokkal kereskedik; ezt úgy tessék érteni, hogy városokat csinál; de nem úgy mint Romulus „condidit Romám“, vagy Péter czár alapitá meg birodalmának fővárosát — hanem Rawlinson úrék gyártják a városokat és színházastul, templomostul, nagy ládákban küldik Ausztráliába. Nem játékszer-templomot, nem papir szinházikat mondok, hanem valóságos templomot, melybe akár 2000 néző tér be s valóságos színházat, melyben ugyanannyi hivő talál helyet. Ajánlom az operaház-épitő kormány s a népszínházi bizottság figyelmébe ezen nem meseországbeli, de valóban élő és nagyban virágzó üzletet. — Alkotmányai vert- és öntött-vas részekből állanak. Összeróhatók és szétcsavarhatók, s ha egy város elunja magát valahol, kapja sátorfáját — sátorfáját a szó szoros értelmében, tekintve, hogy a vasrudak fa-utánzatok — és odább áll. Az ember-csiga problémájának megoldása. Ha Rawlinsonék házat adnak el, ez nem csak puszta ház, hanem az már teljesen be is van rendezve, a takaréktűzhelytől le a szűrőig a függönytől a csöngetyűhúzóig, minden konyhai edény, minden szobabútor a legtakarosabb munkában. Nincs kifeledve semmi — s az éjjeli szekrény márványlapján tán a „Daily News“ legújabb esti kiadása is ott van. Láttam kirakatban 100 személyre való társaskocsit. Láttam ágyukereskedést. (Gilk and Comp. 3. Union Row, established 1843.) A lengyel fölkelők a 60-as években innen szerezték apró ütegeiket. Láttam fényben sugárzó ablak mögött életnagyságu bábut, melyen pompás ruha ragyogott, s mely művészileg volt fésülve, tanult grácziával legyezte magát, mosolygott, ide oda hajlongott, forgott, mutogatván elejét, hátulját, s aztán a tömeg előtt, mely kívülről bámészkodott, finoman meghajtotta magát , kék ruhájának harczát fölkapva, lelépett a színpadról s egy bájos arának adott helyet, ki félrebillentvén narancsvirágkoszorus fejéről a menyasszonyi fátyolt, szemérmesen foglalt helyet a nézők előtt s a ruha széle alul kidugva fehér selyem czipőjét, fehér maroquin kötésű, aranyszegésű imakönyvét fölnyitva buzgón imádkozott-Ezek után fölösleges mondanom, hogy — mint azt az éles elméjű olvasó nyilván ki is találta már — hogy e bábuk eleven kisasszonyok s így ezek is csaknem oly tökéletesek voltak, mintha mesterségesen lettek volna készítve. A Pater Noster Row egy játékboltja előtt magam is a nevető közönség közé álltam, mert bizony volt ok a derültségre. Vagy tizenkét furcsa emberke — szerecsen, matróz, skót sat. — bolondul ugrált, veszett tánczot járt, föl fölkapva piczi karját a módosan rakva lábát az ismeretes faczipőtánczban. Soha mulatságosabb jelenetet! Főleg egy kedélyes öreg ur nem akart magához térni a nagy kaczsgásból. Csakugy potyogott könye a görcsös nevetésben. Midőn másnap este, a Coventgarden hangversenyéből hazatérve, ismét arra vitt utam — a kedélyes öreg ur még mindig ott nevetett, fogva az oldalát s szinte görnyedezve a jó kedvtől. A kedélyes öreg urban amolyan „chatonilleur“-re, csiklandozóra ismertem rá, kit a czég fölfogadott, mert pompásan tud nevetni. A Strandszinház valamely kikopott hajdani komikusa volt. Magamhoz váltottam egyet ez ugráló babákból és — néhány nap óta fa- és festékszerinti testvérei ott járják a bolondját a váczi utczában, Brunner bácsi kirakatában, ki ajánlásomra hozatott nehányat. Fogadott-e melléjük kaczagó öreg urat, nem tudom.