Reform, 1874. október (6. évfolyam, 269-299. szám)
1874-10-11 / 279. szám
279. szám. Kiadóhivatal: BelTaro«, lilpót>ntCBa a. m. a. i. A lap anyagi részét illet? közlemények (hirdetmények, előfizetési pénzek, kiadás körüli panaszok) a kiadóhivatalhoz intézendők.REFORM Előfizetési feltételek: Vidékre postám vagy helyben háashoa hordva : Kgéai érre házhol hordra ! 24 frt ! Negyed évre , . . . . 6 frt Fél évre................................12 frt | Egy hóra.....................................2 frt V. évfolyam. Szerkesztői iroda: Belváros, lilpöi-ntcaa 2. se. a. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtathak ési Beküldött kéziratok egy hétig őriztetnek. Azontúl minden kiadásra nem szánt kézirat megsemmisittetik. Arra, hogy kéziratokat visszaküldjön, a szerkesztőség nem vállalkozhatik semminő esetben. Előfizetés „REFORM” politikai és közgazdasági napilapra. — 1874. V. évfolyam. — Egy hóra 2 frt. Három hóra...................................6 frt. Hat hóra..................................12 frt. __Az előfizetési pénzek beküldésére legczélszerübb a postai utalványlapokat használni. A REFORM« kiadóhivatala Belváros, Lipót-utasa 2-ik ss. a. 1. emelet, Budapest, október 10. A horvát nemzeti párt elismerésre méltó következetességgel szervezi magának az államot, melyet neki a magyar kormány harmadéve átengedett. Szorgalommal és gyorsan dolgozik az országgyűlés, hogy mindazon törvényjavaslatokat keresztülvigye, melyekre szüksége van a nemzeti pártnak, hogy hatalmát növelje s uralmát biztosítsa. Mi magyarok példát vehetnénk magunknak e buzgalmon, hogy miként kell dolgozni. A horvát nemzeti párt, miután az unionistákat kiüldözte, kifosztotta vagy passzivitásba szokta, ma versenytárs nélkül uralkodik a zágrábi országgyűlésen. Hét-nyolcz ember a szélsőjobbon beszél és szavaz ellene, s e bátor unionista gárda csak a becsületet, nem az ügyet mentheti meg. Egész maguk viselete elárulja, hogy csak a zászlót és jövőjét akarják megmenteni, győzelmet aratni nincs reménységük. Általuk föl nem tartóztatva, csak ingerelve halad előre a megszelídült, a báránybőrbe bujtatott nemzeti párti farkas. Alapjait veti egy új Horvátországnak, melynek szerepét a jövőben Magyarországon csak kevés ember érti meg s az u. n. államférfiak közül is nem sokan méltatják. A horvát urak ravaszok. A magyar kormánynyal össze nem tűznének a világért sem és a Deák-párttól el nem válnak, noha a baloldallal is kaczérkodnak. Barátokat nem keresnek köztünk, mint tevék az unionisták, hanem kerülik az ellenségeskedést. Nekik ne álljon utjukban senki, sem a magyar kormány, sem a Deák-párt, sem az ellenzék, ezért a kormány iránt engedékenyek, a jobboldalhoz hívek, a balpárt iránt barátságosak. A bárgyúsággal határos jóhiszeműséggel kisérik a kormány, a pártok és a pártsajtó a horvát kormány és országgyűlés tetteit, s örvendenek a nemzeti párt kétségkivül megérdemlett sikerein, melyekben a társországok haladását nem ok nélkül üdvözlik, de a falánkot, mely e haladásban rejtőzik, észre nem veszik. A horvát népiskolák reformja s az uj egyetem megnyitása, kétségkívül kultúrái vívmányok, melyeken a haladás barátai örvendhetnek , de ha az egyetem szelleme a pánszláv propaganda szellemének fog bizonyulni s ha a népiskolákban a horvát nép mivelése karöltve fog járni a magyarellenes propagandával, mely a népet gyűlöletre szítja ellenünk, nem-e kell aggódnunk a kultúra ilyetén terjesztésén? Liberálisaink örülnek, hogy a horvátországi iskolákból az állameszme kitolta a papság befolyását, s mikor e fölött dicséretekkel halmozzák el a horvátokat, feledik, hogy az ellentét katholiczizmus és görög nem egyesült hit között volt a válaszfal horvátok és szerbek közt, s midőn a jövő generáczióból a vallással ezen megkülönböztetés is kiirtatik, Horvátország önálló individualitásán ejtetik csorba s a délszláv uniónak útja egyengettetik. E délszláv unió pedig nem lesz Magyarország társországa. A horvátok szervezik közigazgatásukat. Ők nem tűrik az ázsiai állapotokat, hanem organizálnak és kodifikálnak nyakra-főre s kevés tekintettel vannak az iránt, tökéletest alkotnak-e vagy sem, eredeti javaslatokat készítenek-e vagy az osztrák rendszert fordítják le maguknak, ők csak gyorsan rendezni iparkodnak államgépezetüket. Mi magyarok tétlen nézzük azok cselekedeteit, dicsérjük, de nem követjük őket. Feltűnik egyiknek-másiknak közülünk, hogy a horvátok mereven czentralizálnak — a szabadság és önkormányzat elméleteivel keveset törődvén, —hogy erős gépezetet teremtsenek a nemzeti hatalomnak. Mi a politikai deczentralizáczió mellett maradunk s hallani sem akarunk a megyerendszer megcsorbításáról s a politikai tisztviselők kinevezéséről. Ennek folytán nemsokára a horvát kormány nagy hatalommal fog rendelkezni területén, melyet esetleg és annak idején ellenünk is fordíthat, miglen a magyar belügyminiszterek, ad normám Wenckheim, Bajner, Tóth Vilmos, Szapáry, a tehetetlenség bélyegét nyomják a magyar minisztériumokra. S hogy minden törvényjavaslat, melyet Mazuranics kidolgoztatott, osztrák mintákra készült, azt a magyar államférfiak úgy látszik semmibe veszik, pedig Horvátországnak a magyar törvényhozástól elidegenedése és az osztrák közállapotokhoz való csatlakozása nem egyéb szándékos közeledésnél a föderalizmushoz. Bittó miniszterelnök, ki korántsem oly könnyelmű és nem bánom politikus, minő Szlávy volt, sok tekintetben belátta, hogy horvát politikánk hamis utakon jár s egybenmásban éreztette a horvátokkal, hogy Budán nincs többé kutyavásár. De a viszonyok nem kedveznek Bittónak s ő vajmi ritkán arathat teljes sikert erélyével. Törvények, minisztertársak, politikai helyzet, udvar stb. befolyást gyakorolnak magatartására. A horvát adminisztráczió kérdésében, a horvátok autonómiájára vonatkozó átöröklött törvényczikkek, a válságos helyzetek fölidézésétől való félelem indíthatták a magyar kormányt, hogy nem az egész javaslat visszavonását és a szervezés el-Vinína<7.társát arlítor -miri Manvarma zá.Crin haiározott az adminisztráczió kérdésében, követelte a horvát kormánytól, hanem beérte a megyék és a főispánság megmentésével. Ez is valami, gondolánk, bár korántsem elég. Mert a megye Horvátországban csak nominális lesz inkább, a súlypont a zupánságokba áthelyeztetvén s a kerületek a nemzeti párt igényei szerint újra beosztatván. Ami pedig a főispánságokat illeti, ez állami főhivatalok megmentésének Horvátországban igazán örvendünk, mint a politikai tekintély és ellenőrzés nélkülözhetlen eszközeit tekintjük, de az elméleti exisztencziában gyönyörködni nem tudunk, midőn a gyakorlatban a főispánok meg vannak szüntetve s a zágrábi tanácsteremben is hiányzanak. De mit használnak nekünk a főispánok is, ha azok kizárólag a horvát nemzeti párti kormány s nem egyszersmind a magyar miniszterelnök bizalmi férfiai ? A dolog természete úgy követeli, hogy a főhivatalnokok a bán ellenjegyzésével és előterjesztésére, de a magyar miniszterelnök beleegyezésével neveztessenek ki. Magyarország iránt jóindulatú, az unió iránt becsületes szellemükben megbízható férfiak kellenek a főispán állomásokra, kik a magyar miniszterelnök tanácsadói lehessenek, s a zágrábi kormány által a ma Vasárnap, október 11. 1874. gyar miniszterelnök beleegyezése nélkül nem kergettethetnek el állomásaiktól. Csak e föltétel alatt tulajdoníthatunk becset a főispánok restaurácziójának. Ha e föltételt a magyar kormány szem elől téveszti, a horvát főispánok az államjogi viszony szempontjából közönyösek. Ne engedje magát a magyar kormány félrevezettetni ítéletében az által, hogy Zágrábban minden oly simán megy és gyorsan. „Mi a magyaroknak hízelegni fogunk, amennyire csak lehet“ — mondá nem rég egy horvát nemzeti párti politikus — de e mellett idehaza előkészületeket teszünk és konnexiókat keresünk, hogy a döntő perezben cselekedhessünk ! Ha a magyarok — tévé hozzá — az ó-unionistákkal, kik 30 évig tűrtek érettek üldöztetést, úgy bántak el, ahogyan bántak, mit fognának velünk tenni, ha összeütközésre kerül a dolog? Ezért mi a magyarokat meg akarjuk előzni. És e szavakban rejlik a horvát nemzeti pártiak politikájának kulcsa. A honvéd főparancsnokság és a honvédelmi minisztérium közt fenálló viszály, mint a P. Ll. Írja, már a legközelebbi napokban ő felsége elé kerül eldöntés végett, s e végből a király elé egy minisztertanácsi határozat alapján egy erre vonatkozó előterjesztés történt. A honvéd főparancsnokság és a honvédelmi minisztérium közt egyébiránt az utóbbi időben a legjobb egyetértés uralkodik, a mint ez a József tőherczegnek marosvásárhelyi beszédéből is kitetszik. A magyar kölcsön aláíróihoz a hitelintézet körlevelet intézett, melyben jelenti, hogy az aláirt összegből reájuk csak 23% esik. Huszonöt font sterlingen aluli töredékek a reparticziónál 50 fontnak számíttatnak, míg viszont egy aláíró sem kap 50 fontnál kevesebbet. A szerb] kongresszusi alapszabály-javaslat, melyet Maximovics nyújtott be, a kongresszusi bizottságban október 10-én 7 szóval 4 ellenében elfogadtatott a részletes tárgyalás alapjául. A kisebbség Miletics indítványára szavazott, mely szerint a régi kongresszusi alapszabály tartatott volna meg. A határőrvidéki erdőüzlet tárgyában az ezen ügyben érdekelt bankoknak j jgjus 12-éig kell nyilatkoznia, ‘eKiller telvén le a Mollinary tábornok által kikötött határidő, mely azonban talán meg fog hosszabbíttatni. Az érdekelt felek eddig semmi pozitív határozatot sem hoztak. A német vert pénzreform által a vasúti részvények és elsőbbségek szelvényeinek kifizetésénél támadt nehézségekhez, mint a P. C. jelenti, legújabban egy hollandi bizottság panasza is járul, mely a magyar nyugati vaspálya tizennyolcz milliónyi elsőbbségét képviseli. E bizottság tegnap a szelvényeknek osztrák egyleti tallérokban való kifizetése ellen törvényszéki óvást tett, és a porosz tallérokban való kifizetést igényli, míg a nyugati vasút, engedélyokmányának világos határozata szerint, csak osztrák ezüstértékben tartozik fizetni. Minthogy különben a hollandi bizottság, a történt tiltakozás daczára, az osztrák egyleti tallérokban való fizetést hajlandó elfogadni, a tett törvényszéki lépés tulajdonképen csak az osztrák és a porosz tallérok közötti értékkülönbségre irányul. A közadók behajtása a pénzügyminiszter uj javaslata szerint. Budapest, október 10. Azon intézkedés, mely szerint az 1874. év végével hátralékban maradt adók külön könyveltetnek, s jövőre csak puszta hátralékokként vétetnek tekintetbe, melyeknek behajtására nézve külön intézkedések tétettek a törvényjavaslatban, elvileg sokszor kimondott, gyakorlatilag soha nem foganatosított igazságot emel érvényre. A felgyűlt adóhátralékok szigorú behajtása a tőkevagyon teljes megsemmisülését involválta volna magában, míg másrészről az itt eszélyesen mutatott gyenge eljárás az adóhátralékok lassú apadására vezetett. Az 1868: XXI. törvényczikk 19. §-a, mely azt rendeli, hogy : „A jelen évi adóhoz írandó még a fönmaradt hátralékok oly összege, mely egy félévi adót meg nem halad; az azonfelüli adóhátralékok a következő évekre írandók elő, oly móddal, hogy egy évet az egész évi adó 50%-nál nagyobb összeg ne terheljen“, szintén a 21. §, amely szerint aki a hátralékokra nézve a fentebb megállapított fizetési kötelezettségnek pontosan meg nem felel, a részletes befizetési előnyt elveszti s azon az egész hátralék egyszerre behajtandó, gyakorlatban aligha talált foganatosításra. Ezek mind indokolják, hogy a folyó adók behajtása lényegesen más eljárást igényel, mint a hátralékoké, s az uj törvényjavaslatnak egyik kiváló érdeméül őszinte elismeréssel jegyezzük föl, hogy ezen külön eljárásnak még preczizebb kifejezést adott, mint a minő az 1868 : XXI. törvényczikk fent említett szakaszaiban foglaltatik. A folyó adók behajtásának javasolt eljárása ez: „Minden egy-egy évre kivetett egyenes adó 4 egyenlő részben fizetendő s minden évnegyed első napján, tehát január, ápril, július és október l én esedékes. Amig a folyó évi adó kivetése be nem fejeztetik, az évnegyedes részlet a megelőző évi kirovás szerint fizetendő; a különbözet a következő negyedben kiegyenlíttetik. — Aki az évnegyed első havának végéig le nem rója adóját, 8%-os késedelmi kamatot fizet. A késedelmi kamat két krajczárt tesz azon összeg minden írtja után, mely az évnegyed első havának végéig le nem rovatott, azon esetben is, ha az illető adó az évnegyed vége előtt bármikor befizettetnék is. Ellenben ki az évnegyed első havában a következő évnegyedre vagy évnegyedekre előre megfizeti adóját, az az előre megfizetett adóösszeg után 6%-os kamat megtérítésében részesül és pedig a befizetés napjától az esedékesség napjáig számítva. Az egyenes adók a községi adószedőnél fizetendők. Minden kis és nagy községben a választó közönség által 3 évre adószedő választandó. Ez beveszi, bejegyzi s az adózó könyvecskéjében nyugtázza az adót; napi jegyzékét naponkint közli az adókönyvelővel a községi adó-főkönyvbe való vezetés végett.' Ha a községi pótlék az államival együtt szedetik, akazon arányban számítandó az'ailami' a''Köz Ségi'tanozás lerovására, amelyben áll az állam adóforintja a község adóforintjához. — Az államadó pénzei a község pénzeitől elkülönítve kezelendők. A beszedett adónak az adóhivatalhoz pontos beszolgáltatásáért felelős első sorban az adószedő, másod sorban a községi bíró s jegyző, s városokban a polgármester, harmadsorban, a visszkereset föntartása mellett, maga a község. Az államadónak hütelen kezelése, vagy más, akár községi czélokra fordítása, a hütelen kezelés, illetőleg sikkasztás bűne alá esik. Törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városokban az adószedők teendőit a városi adóhivataloknak házi pénztárából fizetett pénzügyi osztályai teljesítik. Minden megye állandó választmánya a pénzügyminiszter által kijelölendő határidőben vizsgálat alá veszi a megyéhez tartozó egyes községek viszonyait és kijelöli közülük azokat, melyeknek elöljáróit azoknak teljesítésére képeseknek nem tartja, mik a közadók kivetésére, beszedésére s behajtására nézve kötelességük. Ily községek számára, kisebbek közül több szomszédosokat egy csoportba foglalván, a kir. adófelügyelő adókezelőket nevez ki, kik mindazt teljesíteni fogják, mi az adók közül a községek elöljáróinak teendőiül jelöltetik ki, a jegyző által teljesítendő adókönyvelésen és a pénzbeszedésen kívül, amely utóbbira nézve adószedőit minden község maga választani tartozik. Az adókezelők föntartásának költségét az illető községek adóaránylag viselik, a kinevezett adókezelő által elkövetett hibákért és mulasztásokért felelősséggel elsősorban ő maga, másodsorban a község tartozik, úgyszintén azon adószedőért, kit a kir. adófelügyelő, ha valamely község ilyet nem választana, kinevez.“ Már ez maga eléggé súlyos teher, sokkal súlyosabb az eddigi eljárásnál, melyet az 1868. XXI. törvényczikk 23. §-ában következőleg látunk körülírva: „A községi elöljárók által behajtott adóknak az adóhivatalhoz beszolgáltatásáért felelősek elsősorban az adó beszedésével és beszolgáltatásával megbízott községi közegek, s az ezek által bevett, és az adókötelezetteknél levő adókönyvecskékkel igazolt, de az adóhivatalba be nem szállított összegekre nézve a végrehajtás közvetlenül ezek ellen intézendő, második sorban a községi összes elöljárók, azután pedig maga a község, vagy azok, kik a pénzkezelőket választják, illetőleg kinevezik“. Ezen §. nagy mérvben, és úgy látszik igaztalanul sújtja a községeket, a mennyiben esetleg oly hibákért és mulasztásokért is lakolna a község, melyet egy esetleg tőle függetlenül kinevezett tisztviselő nem is a községi adó ügyében követne el. Hogy e fölfogásnak ellen a javaslatot nem igen menti a P. N. homályos stylje, mutatja következő szakasz, mely még élesebb rendelkezéseket tesz: „A folyó adónak azon része, mely az év végére az egyes adózóktól be nem szedetett, a következő évben a községnek összes terhéül könyveltetik. Jogában van azonban a község elöljáróságának a hátralékban maradt adózóktól tartozásaikat ezen évben behajtani, azon óvással mindazáltal, hogy az ily hátralékok behajtása előtt a folyó adót elsőbbség illeti, s a múlt évi hátralékok levonása előtt évnegyedenkint mindig befizetendő. Ha a község egyetemes tartozásául könyvelt hátraléki összeg azon évben, melyben ekképen könyveltetett, egészen nem törlesztetik, mindaz, a mi ebből fizetetlen marad, a következő évben mindazon adózókra megelőző évi adótartozásuk arányában kivettetik, kik adójukat a községi adószedő kezeihez fizetik és a folyó adóval évnegyedenkint esedékes részletekben beszedetik. A községnek a hátralékosok ellenében még jönlevő követelése mindazáltal azoktól magánpolgári kereset útján továbbra is behajtható. E szakasz nézetünk szerint semmi esetre sem mehet át jelen szerkezetében a törvényhozás rostáján. Mert magyarán annyit tesz, hogy a jó adófizető fizessen a hanyag helyett is. Sem elméletileg nem igaz, sem gyakorlatilag nem helyes ez elv. Elméletileg nem igaz azért, mert a község egyetemét nem lehet büntetni azért, hogy van oly adókötelezett is területén, ki nem akar, és'eilett’írDeniíCjiág teljesen’butített el;" o "í^ybi község büntetése teljesen igaztalan. Gyakorlatilag szintén lehetetlen az eljárás, mert ha az év eltelte után egy évig lehet ez adót az illető adókötelezettől beszedni, nem lehetetlen-e oly esetet képzelni, hogy ezen adóteher, amely csak e második évben lesz az egész község terhe,fölhasználtatik a kibúvásra? Különösen lehetséges ez eset a nagyobb földesurakkal szemben, ha a község összejátszik ellenében. Különben, akár helyes, akár helytelen a gyakorlatban az eljárás, oly szembeszökőleg igaztalan, mint az egész törvényjavaslatnak egy intézkedése sem. Felelőssé tenni a pontos adófizetőket a pontatlanért, azokra vetni át ezek terhét: ez annyi, mint praemiumot adni a hanyag adófizetőnek. Pedig a pénzügyminiszter legjobban tudja, hogy praemium nélkül is van elég. Horvát országgyűlés. [Saját tudósítónktól.] Zágráb, október 9. A mai ülést Kresztics elnök reggel 10 órakor nyita meg, s néhány kisebb érdekű bejelentés után a ház azonnal napirendre tért át. A politikai közigazgatás szervezéséről szóló törvényjavaslat fölötti átalánya A REFORM TARCZAJA. Vasárnap. V. A végtelen határa. — Tengeri és édesvízi kapitány. — Luncheon. — Szárnyas utitársak. — Her Majestys Oustome. ■— Egy kastély. — London, Budapest, október 10. Van egy perez a tengeren, midőn hajónk egyedül van a roppant síkon. Egy maroknyi nép, mely inga jószágon állva, uralkodik a világ fölött — és rabja a legkisebb hullámnak. Szerencsére a láthatár körülnyitja a véghetetlenséget szárazon és vizen; fejünk fölött pedig a felhőtábor vagy az ég sátora van, amelyen túl nem pillanthatunk. Akármit beszél nekünk az asztronómus a napnak, a holdnak a a csillagok messzeségéről egymástól , a földtől, nekünk még sincsenek távol a a turulmadár hátán bizony bele is lehet lovagolni a firmamentumba s leszedni onnan a legszebb csillagot, hogy a szép királykiaasszony fehér nyakába akaszsza az ember, ha épen szerelmes levente. S aztán ismét egy perez, midőn legközepén úszol egy vitorlakörnek, mely, a habokon zengve, mintha csak neked bókolna. Sajátszerű haladása a hajóknak, melyet látunk, de észre nem veszünk. A pont nagyobbodik, a nagy körrajz összezsugorodik — 8 e két tünemény közt 50 tengeri mértföld van. Sokszor mintha a vízből bukott volna föl, egy nagy hármas árbocz ringatózik a sik magasán. Kezded hinni a repülő hollandi meséjét. Meg odább valóságos délibábon pihen szemed. Látsz fehér tanyát, delelő csordát a zöld mezőn, a mint fölkapja a verőfény. Csakhogy a tanya fehér fala egy megcsillanó vitorla, a delelő csorda föltorlódó tajtéka a messze baboknak, a zöld mező a zöld víz, s a pusztának tengerhez hasonló verőfénye itt a puszták verőfényéhez hasonló tenger. A szembejövő hajó némelykor haránt dől mint a pisai torony. A kedvező szél gyorsító sebe elé a hajó kitárja minden vásznát, melyeket a vigyugalom úgy dagaszt és feszit ki, hogy az izmos „szuflába“ félrebillen a lenge jármű. Csak közelébe juthatnék annak a nagy hattyúmadárnak, hallhatnám csattogását kiterjesztett vitorlaszárnyasnak! Gyermekes epedéssel, szinte sóvárgással vágytam e gyönyörre. De valamennyi szeme a nagy hajógyűrünek, melynek közepén voltunk, mind távol maradt a „Belgium”-tól. Egyszer suhant el tőlünk vagy kétszáz ölnyire egy norvég shooner. Alig ismertem rá. Fél órával ezelőtt óriásnak képzelem, amint ott magaslott a láthatáron, s most, hogy közel ért, valóságos mogyoróhéj volt a mi nehéz hajónkhoz fogva. Mintha csak valami nagy férfiút láttam volna közelről. — Mig szembe jött velünk, tündököltek vitorlái a fölkelő napban , hogy mögénk került, fekete silhouette gyanánt lépett a ragyogó tányérba, melynek izzó lapjába élesen metsződtek bele körvonalai; egy perezre olyan volt mint egy nagy fekete pók, mely kötélzetével hálót vet a napra. Minden részlete a hajénak aranyszegélyűében-faragványnak látszott a fényes alapon. Egy billenetes faragvány, arany szegély a szürke távolba hanyatlik s diadalmasan emelkedik mind magasbra a nap. Kapitányunk látcső nélkül is legott fölismeri a távol hajó nemzetiségét s nagyságát. Ha északon vagy keleten egy vitorlának vége villant föl, már annak neve volt és története. Az a ,Kronborg” ; jön Helsingőrből s megy Kelet-Indiába. Az amott meg a „Funchal” , jön Valparaisoból, megy Brémába. Az ott megy ah, ketten vannak ! A kapitány arcra élénkül , szeméhez emeli a látcsövet, majd a másodkapitányt kínálja meg vele. Aztán összenéznek a beszédek. Az ég alján, közel egymáshoz, kettős füstszalag hömpölyög a hullámok fölött. A két fekete pont, ahonnan ered, két hadihajó : az „Albatros” és a „Nautilus” , mennek Santander elé, nyomatékot szerezni a németországi nyilatkozatnak. Arról ismertek rájuk, hogy nem ismerték. Alig hinné az utas, hogy az a kemény, a folytonos tengeri úttól rezesbarnára edzett kapitány, bármely egyetemen lehetne tanára a mennyiségtannak, fizikának és földrajznak. Tudós napszámos, nagy műveltségű ismeretlen, kinek neve egyszerre csak valami regény czimlapján fordul elő, melyet megirt, vagy valamely természettani problémának népszerű fejtegetése által vonja magára hálás figyelmét a világnak. Ilyen volt Marryat, ilyen Read, Heine Vilmos (Henrik öccse) s ujabbin Jules Verne, ki Havre s a normandiai partok közt vezérli a „Jean Bart”-ot. S az ilyen kapitány, ha szükséges, váltig tűri föl inge ujját s kérges markával belekapaszkodik a legvastagabb kötélbe s a legénységgel versenyt vonja be vagy húzza föl a nehéz vitorlát. Eszembe jutott a mi takaros, édesvízi kapitányunk a ki aranyrojtos fehér sipkával a gondosan bodoritott fürtözet fölött, kettyüs kézzel 8 guétres szövet-raipellőben lejt a dunai gőzhajó hidján, édesen kacsint a szép utazónőkre, s minden forduló után legalább is oly képpel száll alá szellős trónusáról, mintha ő fedezte volna föl a Nílus forrásait — Dévény és Titel között. A fedélzet meglepenedik. A „little deavle”-k a tehercsomagok közt ászának bujósdit s fölkapaszkodva a ló kalitján, ma simogatják a szép állat száraz, okos fejét, melyről a jockey most húzta le a kapudont. Egy öreg ur kergetelőzik az aprókkal, azoknál pajkosabb. Ez a hajó „loustic«-ja, ki ötleteivel és fintoraival folytonos derültségben tartja a kis közönséget. A steward teleharangozza a hajót. Itt a luncheon ideje. Egy percz alatt kipusztul a födél s a szalonba tolong, csak a karcsú kisasszony marad fönt , gyöngéd, az utolsó vallomás óta halvány arczának fehér rózsáit piosra csókolja a csipős reggeli levegő. Plaidjén a reőtlen, sima részek finom idomokat árulnak el s a rakonzatlan szél által megbomlasztott bajfonatok gazdag, lamuszin aranya büszkén hirdeti a chignen távollétei kalapján a kék fátyol s a hosszú fekete strucztoll magasan ágaskodnak bele a kék reggelbe, s a fuvalín, mely félre legyinti a robe uszályát, szépen formilt, nyerges lábat mutogat, diadalmasan meghazudtlva azon balhiedelmet, miszerint az angol ladyabb helyet foglal el a föld hátából, mint a más nemzsbeli nők. Sohasem hitem volna, hogy ennyien vagyunk. Mig az éjszárny borult rájok, a rut nyavalya tartotta fogva utitésaim nagyobb részét. A gyöngülő himbálózás, az ííe léggel megtérő étvágy a terített asztalhoz üzé őkt. Sokasága a halnak, ráknak, hideg roastbeafnek, hg tojásnak s vajnak terült el a fehér abroszon. Roppat kannákból párolgott elénk a theas a kávé — ha ágyán ama big, kormos, illat nélkül való, hitvány lőr megérdemli e nemes elnevezést. Az angol kávénál rég a lipcsei is különb, melyen tudvalevőleg a csésze aljára festett virág átlátszik : deinde nomen „blümchenkaffee“. Nem is igen fogyasztották, csak én, szárazföldi patkány, ki itt sem tehettem le megrögzött kávészomjamról, birkóztam meg vele. A thea sem az volt, a minek otthon ismerjük. Sötét, kesernyés folyadék, mely a legnagyobb czukoradagra , a bő vizezés által sem szelídült meg. Annál izesebb a tojással koronázott sült szalonna, a fölséges burgonyával szegett lazacz s egyéb numerusa a kitűnő, könnyű emésztésű angol konyhának, jóllehet ez élenygazdag atmoszférában a vig gyomor megőrölte volna még az ólomnehéz, hazai gombóczot is. Őszinte bámulatom tárgya volt mindamellett a „lonstic”, ki minden tálból kivette a maga jókora porczióját , azonkívül egy dagadó beafet is bekeblezett, melynek véres leve vastagon csörgött ki nagy fogai közül. De nem maga volt a hatalmas. Mellettem egy hosszú nyakú lady mint a czápa úgy fogyasztotta a mi ehető esett megnyúlt, száraz ujjainak ügyébe; s mig vékony arczának egyik fele mint a malaca ugrott ki a mögéje tolt falattól, savószin szeme, héjakint, mohón csapongott körül a dús asztalon s ugyancsak kontribuczióba tette a gentlemanek szolgálatkész udvariasságát. A rumjába iheát öntött s ezzel a mérges itallal öblögette le csutkás torkán a nagy falatokat. Pedig, úgy ránézve, azt hittem, hogy éhenhalt galambnak árnyékával is jóllakik s hogy leszűrt holdaugarat iszik. Csodáltam a fölszolgáló legényeket is, kik a még mindig tánczoló hajón, neutralizáló hajlongásban, hordtak körül bigét, keményet, anélkül, hogy akár csak egy csöpp, egy morzsa csordult avagy hullott volna ki az edényből. Nem hiszem, hogy az ilyen steward nem kóklerságot végzett művésze valamely czirkusznak. Legalább azon tojástánczot, amit a szalonban végezett, bizonyára megtapsolták volna a csengeri vásáron. Luncheon után megint bujdosott a stout s a brandy ; olyik még össze is keverte a kettőt s ezzel enyhité olthatatlan szomját. A „lonstic“ sorba itatá az „apró ördögöket“ — néhány rafaeli angyalfő volt közte — s aztán „kicsi borjut“ játszott velők s a még be nem szedett asztalkendőkből egész menazsériát gyűrt nekik: nyulat, bárányt, szarkát, cziczát, s mindegyik alkotását az állatnak megfelelő szóval: makogva, mekegve, miákolva s cseregve mutatá be az ujongó karnak. Sőt még hajat is ácsolt nekik a damaszt kendőkből s kenyérbélből gyúrt bele apró matrózokat. (Egyébre nem is volt érdemes a sületlen tésztakölöncz, melynek még vékony haja is ragadós, mint a keletien pép. Szegedi czipónak barnapiros gombája, fájdalmasan emlékeztem reád !) A konyha mellett elhaladva, nem állhattam meg — az emberre mindig sajátos vonzalommal van a borzalmas — hogy bele ne tekintsek. A bakó-szakács egy véres hustömegből hasított le épen egy darabot, s odavágta az izzó rostélyra, hol iszonyú serczegéssel puKzolt eléje a beatsteakülésnek. Melyikünk combjából vághatta! . . . Brrr! . . . Egy nagy kalitban számtalan galamb nyüzsgött egymás hátán. Ezeket a kegyetlen aport czéllövészet T%ett szerezte be a wimbledoni riffemanek mulatságára. Egy kisebb kalitban meg vagy busz galamb guggolt. Ezeket a brüszeli levélgalambászok küldik át Londonba próbautazás czéljából. Komoly madarak, melyek mintegy tudomásával látszanak lenni levélhordói fontos tisztüknek. Egy szerény szürke nőstényt mutatott kísérőjük, mely a megszállt Párisból hatszor tette meg az utat Orléansba, honnan odavaló pajtásaival ismét visszarepült az ostromolt városba. A vérengző szakács, ki most fogát vájva az ajtóban állott, olyan éhesen nézett a derék madarakra -------bizony nem szánta volna valamennyinek lecsavarni okos kis fejét. A mint fölpillantok, vékony ködfoszlányból bontakozott ki egy sekély hegyláncz. Ez Anglia partvidéke. Mit néhány percz elött hajónak néztem, az kőszirt volt. Üdvözöllek szabadság földje, mely biztos határaidba fogadod egykor a magyar haza számüzötteit! Körül a hajók megszaporodnak. Apróbb halászbárkák portyázgatnak szanaszét s úgy forgatják a vitorlát, hogy a széllel szinte ellenkező irányban úsznak. (Magyarázatát 1. Müller-Pouillet egyetemes természettanában.) A bárkák fölött sirály és halászmadár vijjog. A tengerben széles, kéklő szalagot különböztetek meg. Ez a Timee, melyen már fél órája haladunk. A partok mind összébb szorulnak. A ködös part kizöldül, erdők és szántóföldek virulása köszönt felénk. Sűrűn jönnek és mennek a Yarmouth- ba és Plymouthba igyekező személyhajók, s a kapitányok magasra emelt karral tisztelegnek egymásna