Reform, 1874. november (6. évfolyam, 300-329. szám)

1874-11-22 / 321. szám

lenek tengődni, bárminő kényszereszközökkel sem fognak 10%o adót kiszorítani. Az adó­zók ép oly kevéssé fizetnek jövedelmüktől 10"­o ot, mint a földtől 29“lo-ot, hanem fizetnek annyit, a­mennyit a végrehajtó közegek meg­feszített erélye rajtuk behajtani bír. Azonban a kereseti adó talán sokat fog jövedelmezni? A kereseti adójavaslat azon bölcs és gyakorlati szempontból indul ki, hogy minden vállalat okvetlenül jövedelmező, s ez adót tu­lajdonképen ráparancsolt adónak kel­lene nevezni, mert nem a kimutatható jöve­delemtől függ, hanem a törvényes határoza­tok kombinácziójától és a bizottságok vélemé­nyétől, így p. 0. a földbérlőre ráparancsolják, hogy a pénzösszeg 40%­%-ja az ő tiszta jövedel­mi minimuma. Az adók és egyéb terhek, — remélhetőleg a tetemes községi adók is — ter­mészetesen szintén hozzászámíttatnak a tiszta jövedelmi kulcshoz. Tehát minél több teher, annál nagyobb nyereség! Pozsony vidékén egy hold földért 10 frt bért fizetnek, frt adót s talán frt egyéb terhet. A bérlő tehát köteles 4 frt 80 krt nyerni, mig Bihar­­megyében, hol a holdankénti kiadás talán 6 frt, a nyereségnek csak 2 frt 40 krra kell rúgni. Hasonló következtesség vonul végig az egész törvényjavaslaton és még csak azt kel­lene törvény útján megparancsolni, hogy min­den adófizető köteles oly helyzetben lenni, hogy az adót megfizethesse. Legbiztosabb bevétel ígérkezik a vasúti és gőzhajózási szállítás megadóztatásából, en­nek visszahatását azonban annál inkább fog­juk érezni, minél tovább terjednek a közleke­dési vállalatok kelet felé s minél nehezebbé teszik számunkra a versenyt. Pénzügyi szempontból kifogástalan részvénytársaságok megadóztatása. Ez adó be­­ fog folyni az utolsó fillérig, t. i. azon vállala­toknál, melyek a megadóztatást túlélik. Tény­leg háromszorosan terheltetnek meg: mint társulat, mint részvénybirtokos és mint a szel­vény élvezője. Mert a kifizetett szelvény az egyes részvényesek háztartásában szerepel. Avagy az adóbevallásnál a szelvény birtoka czimén szabad lesz talán adóleengedésért fo­lyamodni ? Ez hihetetlennek látszik, mert két­ségessé tenné az egész rendszabály pénzügyi eredményét, ez pedig kár volna, mert ez ered­ményt tőketársulásunk romjain vásároljuk meg s a romjain azon csekély iparnak, melyre ed­dig szert tudtunk tenni. Milyen lesz ezen adójavaslatok pénzügyi hatása, azt egyik ember tisztán, a másik ho­mályosan láthatja , de politikai hatása iránt egy véleményben lesz mindenki, a­ki az országot ismeri. „Ki a hegyre föltolta a go­lyót, annak nem kell azon aggódnia, ho­gyan jut le onnan a golyó“, mondja a példaszó; ezt megjegyezhetnék maguknak azok, kik eljutottak azon határig, honnan az út a beláthatlanba vezet. Oly politiku­sok, kiknek szívükön fekszik a társadalom föntartása, talán más pénzügyi politikát kö­vethetnének. Egyszerűen azt vennék mértékül, mennyit képes az ország a legnagyobb erőfe­szítéssel fizetni,­­ és ehhez arányosan szavaz­nák meg a kiadásokat. H. E. Az uj adók. Görög-keleti honfitársaink ügyei. [Egy szerb hazánkfiától.] Majdnem bocsánatot kell kérnünk, hogy átalá­­nos nyomoraink közt oly tárgyról merészkedünk írni, mely nem pénzügyeinkre, vagy a szerencsétlen vá­lasztási novellára vonatkozik. Természetesen a hall­gatás állami közéletünk némely ügyeire nézve a leg­jobb volna, ha csak a kellemetlenségek nem lennének oly érezhetők. Helyzetünk azonban nem olyan, hogy minden érzékenységet tekintetbe vegyünk; minden, még látszólag legkisebb tárgynak is, mely bármiként nyilvánul közéletünkben, a legnagyobb figyelemmel kell szemébe nézni, és arról le nem vonni, míg az állam hasznára, vagy legalább is kára nélkül el nem intéztetett. Sajátságos csapás nyilvánul kormányunk mind­azon tetteiben, melyek szerb vagy román ajkú görög­keleti honfitársaink ügyeire vonatkoznak. Bármi téte­tett is a görög-keleti hitfelekezetiek iskolai és egy­házi ügyeinek szabályozására, mindig azt tapas­tal­­tuk, hogy abból az államra nézve további és nagyobb bonyodalmak, zavarok és kellemetlenségek származ­nak. A szerb egyházi, iskolai és­ ösztöndíj-ügyek ily módon csakugyan odajutottak már, hogy egy jól szervezett párt államellenes irányzatának kész eszkö­zéül szolgálnak. A görög-keleti románok autonómiája már jobban látszott alakulni. Nem ritkán hallottuk a görög-keleti román és görög-keleti szerb viszonyok összehasonlitásánál fölemliteni, hogy a románoknál sokkal több jó akaratot s több eféle jó dolgot lehet föltalálni. De nem vették észre azt a fontos csekély­séget, hogy a görög-keleti románok autonómiája csak 1868-ban mondatott ki a törvényben és 1869-ben lépett életbe. Az embereknek előbb be kellett magu­kat találni az eddig szokatlanba. És valóban! Alig múlt el néhány év, és ime van kész görög-keleti ro­mán kérdésünk, mely hivatva lehet erős politikai sze­repet játszani. Honnan származik az a jelenség, hogy min­denütt, hol Magyarországon valamely autonomikus intézmény vagy szervezet fönáll, ez önálló kormány­zásunk rövid ideje alatt Magyarországgal ellenség­i hangulatot igyekszik kinyilvánítani ? Nem akarjuk fölemlíteni Horvátországot és a vele megkötött kiegyezési revíziót. De szavaink meg­­erősítésére egyszerűen utalunk a szász nemzeti egye­tem, a tót gymnáziumok, a görög keleti szerbek és legújabban a görög-keleti románok ügyeire. Min­denütt azt látjuk, hogy az adott autonómia Magyar­­országgal és a magyarokkal ellenséges irányt vett föl. Honnan származik e jelenség? kérdezzük mi. Ha mindig szépítgetnénk és mindent rózsás szemüvegen néznénk, a hibát pedig más vállaira akar­nék tolni, akkor a föllebb említett kellemetlen jelen­ségek okait is levehetnők vállainkról, és mindent a gonosz kamarilla intrikáira, a pánszláv és dákoromán üzelmekre, egy Miletics, Babes és mások izgatásaira foghatnánk. Részben talán igazunk volna , de ha őszinte belátást akarunk mutatni, melytől aztán vár­ható volna a jobbratérés, magunkra is kell vennünk a hibából egy részt. A magyar sajtó némileg jelszóul vette, a görög­keleti szerb és román iskolai és egyházi autonómiáról mint noli­me tangere­ről beszélni. Magyarország közvéleményének előőrsei fegyvereiket lábhoz vették, mintha az egyházi autonómia köpönyege alatt nem történtek volna mindenféle törvénytelenségek és államellenességek, és így Magyarország ellenségei az egyik után a másik pozícziót foglalták el, melyek a törvény szerint nem illették meg, de a­melyek­e1 az állam ellen annál erélyesebben működtek. És mi­dőn itt vagy ott riadó hangzott föl, jöttek az ismert engesztelő tanácsosok és a hivatalos szépítgetések, s nem vonakodtak néha a hazugsághoz és az igazság elferdítéséhez is folyamodni, csakhogy a fölzaklatott közvéleményt ismét elaltassák. Ily módon nőtt a rész napról napra, és ma már oly tényezőkkel van dol­gunk, melyek hatalmas eszközök fölött rendelkez­nek, melyeket indolenéziánk, a szabadelvűség rész magyarázata adtak kezeikbe. Mit könnyű szerrel magvában el lehetett volna fojtani, azt engedtük nőni, sőt a kormány támogatta is! De konkrétebbek akarunk lenni. Kormányunk­nak, vagy tulajdonképen a magyar királyi kultusz­minisztériumnak (mint a­melynek resszortjába tarto­zik a görög-keleti iskolai és egyházi autonómia ügye) kiállíthatjuk a bizonyítványt, hogy a görög-keleti vi­szonyokkal sokat foglalkozott, mondhatni nagyon so­kat! Vegyük csak a görög keleti szerb egyházat. — Mennyi munkát és fáradságot fordított a kultuszmi­nisztérium ez ügyre! És mégis nincsen eredmény — vagy tulajdonképen oly eredmény van, mely egyene­sen az állam érdeke ellen van ! Természetesen a kul­tuszminisztériumban a görög-keleti szerb ügyek re­ferense oly ember, kiről az egész világ tudja, hogy Miletics leghübb szövetségese és pán társa, csak a magyar kultuszminiszter nem akarja ezt elhinni. Ily módon aztán értünk meg oly dolgokat, melyek más államban nem is gondolhatók. A szerb patriarkha he­lyettese letétetik, mivel a Miletics féle kongresszusi határozatok által megsérteni engedte a korona leg­­kardinálisabb jogait. Jó. De a nevezett referens se­gélyével és a királyi biztos közremunkálásával a pat­­riarkha-választás a kongresszusban úgy rendeztetett be, hogy a letett patriarkha-helyettes a legfényesebb elégtételt nyerte. Ez elégtétel azonban a korona intézkedése el­leni tüntetéshez úgy hasonlít, mint a tojás a tojáshoz. „A jó öreg urnák“ akartak elégtételt adni — és en­gedték a korona elleni demonstrácziót. Valóban na­gyon finom és nagyon diplomatikus! Természetesen a kongresszus egyhangú választását nem terjesztet­ték legfelsőbb megerősítés alá; valószínűleg ezzel akartak a demonstráczióra felelni, hanem épen ez ál­tal tűnt ki még jobban a kormány blamage-a. De a görög-keleti szerb referens a kultuszminisztériumban és a kormánybiztos nagyon okos emberek; még a kongresszus megnyitása előtt Miletics beleegyezésével készletben tartottak egy szerb patriarkhát a román metropolita személyében. Hogy a többször nevezett referens és a királyi biztos minő okokkal győzték meg a szegény kultuszminisztert a­felől, hogy a szerb patriarkha-választásnak ez expediense a legnagyobb haszonnal lesz — ki tudhatná azt megmondani! Annyit azonban tud mindenki, hogy mind Miletics, mind Babes e tervvel megelégedtek. Most az egész világ látja, hogy oka van az elégedetlenségre. A román metropolita székre oly férfi jönne, ki ép oly eszköz lenne Babes kezeiben, mint a szerb patriarkha-választás a kultuszminiszteri szerb refe­rens segélyével a Miletics érdekében történt. A nagy okosság, mely a szerb ügyben oly szép eredm­ényt mutatott föl, szerencsésen román kérdést is hozott nyakunkra. Ivacskovicsnak Szebenben maradása a magyar államot egy darab ideig megmenthette volna ettől, talán azalatt a kultuszminisztériumban is jobb politika foglalt volna helyet. De Miletics és Babes mást akartak, és a mindig szen­ nélküli, hazafias re­ferens kitalálta a fontos expedienst — illetőleg Mile­tics és Babes által kitaláltatta. Most a kultuszminisz­ter ismét abban a kellemes helyzetben van, hogy „a nép választottját legfelsőbb megerősítés alá nem ter­jesztheti, és így szerencsésen az egész vi­lág előtt szemmel láthatólag be van bi­zonyítva, hogy a görög-keleti szerbek és románok és főpapjaik, együtt és kü­lön, o­pp­o­zí­c­z­i­ó­b­an vannak a magyar kormán­nyal és magyar állammal! Mindennek így kellett történni ? És mégis azt mondják : parva sapientia regiíur mundus ! Hol lehet az a kis bölcseség, ha ilyen dol­gok történhetnek Magyarországon! A bécsi urak min­dig értettek oly püspököket és metropolitákat válasz­tatni, kik a kormánynak tetszettek! Valóban megszégyenítő a magyar kormány ál­­lamférfiai eszélyére nézve, hogy magát megcsalni en­gedi néhány agitátor és saját államhivatalnokai által. Ideje már megtérni ez útról is, hacsak a köz­­megvetés és átalános gúny tárgyai nem akarunk ma­radni. Nem tudjuk, hogy a román metropolita ügy­ben mit határoz a kormány, hanem azt határozottan követeljük, hogy a szerb ügyek referálása a megbíz­hatatlan kezekből kivétessék. A botrány így is elég nagy, vagy minden botránynak az országgyűlés elé kell vitetnie, hogy országos botrány legyen ? forint; — az igazságügy és rendkívüli költségvetésé­nek előirányzata 788,349 frt, kiadás 555,475 frt; — a honvédelmi miniszter rendkívüli költségvetésének előirányzata 2.567,580 frt, kiadás 2.477,087 frt. 2) Azon főbb tételek, melyeknél a bevételek túlhaladták az előirányzatot, a következők : Betegápolási költségek megtérítésénél előirány­zat 20,000 frt, tényleges bevétel 45,037 frt; — adó­behajtási költségek előirányzat 208,000 frt, bevétel 721,101 frt; bélyegilleték előirányzat 5.825,000 frt, bevétel 6.645,963 frt; — jogilleték előirányzat 12 millió frt, bevétel 12.904,862 frt; — lottójövedék elő­irányzat 3.008,700 frt, bevétel 3 830,821 frt; — pesti zálogház előirányzat 150,500 frt, bevétel 186,575 frt; —a honvédségi intézetek bevételeinél előirányzat 41,768 forint, bevétel 57,924 frt;— a rendkívüli költség­­vetésben bordézsmaváltságból előirányzat 36,768 frt, bevétel 103,234 frt; — különbféle bevételek az állam­jószágoknál előirányzat 5109 frt, bevétel 53,996 frt. Az 1873. zárszámadások. Közöltünk lapunk hasábjain az 1873-iki zár­számadás nehány oly főbb tételét, melyeknél az elő­irányzott bevételeket nem érte el a tényleges be­vétel, s az előirányzott kiadásokat túlhaladták a tényleges kiadások. Szolgáljanak e közleményeink ki­egészítéséül a zárszámadás némely tételei, melyeknél viszont az előirányzott kiadások voltak nagyobbak a ténylegeseknél, s az előirányzott bevételeket halad­ták fel a tényleges bevételek : 1) A következő főbb tételeknél több kiadás volt előirányozva, mint a­mennyi tényleg kiadatott: Az 1867. XV. törvényczikkben elvállalt állam­adóssági járuléknál (az előirányzott 10% helyett az átlagos árfolyam csak 8^/379 lévén) 206,252 frttal kevesebb adatott ki a 31.524,329 frt előirányzatnál; — a földtehermentesités­­i örökváltságoknál előirányzat 18 481,364 frt; kiadatott 16.475,453 frt; — a polgá­rosítandó horvát-szlavón határőrvidék beligazgatási szükséglete fejében előirányzat 2.100,000 frt, kiadatott 1.882,634 frt; — a pénzügyi igazgatóságok­ és szám­vevő osztályoknál előirányzat 1.377,345 frt, kiadás 1.263,558 frt; — az adóhivataloknál előirányzat 1.659,776 frt, kiadás 1 599,376 frt; — az állandó ka­taszteri munkálatoknál előirányzat 589,647, kiadás 487,026 frt; — dohánygyártásnál előirányzat 2 millió 775,808 frt, kiadás (két tervezett gyár föl nem állítása folytán) 2 587,269 frt; — dohányeladás előirányzat 1.215,400 frt, kiadás (az eladási üzlet csökkenése miatt) 1.066,846 frt; — sójövedéknél előirányzat 3.755,282 frt, kiadás (a vasutak kiépítése, a cseké­lyebb termelés s részben annak következtében, hogy a BÓeladás közvetlenül a bányáknál mindinkább emel­kedik) 1.962,450 frt; — az államigazgatóságok s ügyészségeknél előirányzat 413,300 frt, kiadás 291 ezer 424 frt; — államerdőknél előirányzat 9 646,813 forint, kiadás 7.221,356 frt; — kőutak föntartása és építésénél előirányzat 5 557,060 frt, kiadás 4.820,352 forint; — vízi utak s tengeri kikötők föntartása és építésénél előirányzat 2.067,780 frt, kiadás 962,407 forint; — a postáknál előirányzat 5.191,100 frt, ki­adás 4.540,347 frt; — távírdáknál előirányzat 1 millió 941,300 frt, kiadás 1.809,286 frt; — az összes tan­intézetek előirányzat 3.270,793 frt, kiadás 2 669,892 forint; (ebben a népnevelési szükséglet előirányzat 990,000 frt, kiadás 568,341 frt); — királyi törvény­székek és járásbíróságoknál előirányzat 6.626,039 frt, kiadás 6.142,748 frt;—országos fegyintézetek elő­irányzat 712,642 frt, kiadás 575,625 frt; — a honvéd­­csapatoknál előirányzat 5.949,625 frt, kiadás 5 millió 569,226 frt; — a pénzügyminisztérium rendkívüli költségvetésében az egyenes adóhátralékok egyénen­kénti leszámolásának költségei fejében előirányzat 200,000 frt, kiadás 66,135 frt; — a dohányjövedéknél új építkezések­ s világkiállítási költségekre előirány­zat 267,000 frt, kiadás 137,067 frt; — az államjószá­goknál építkezésekre s más rendkívüli kiadásokra elő­irányz­tat 311,583 frt, kiadás 140,260 frt; — a közle­­kedésügyer rendkívüli költségvetésében a budapesti dunarész szabályozására a sorsolási kölcsönből elő­irányzat 3 531,340 frt, kiadás (a nagy vízállás miatt a munkálatok egy része nem foganatosíttatván) 1.886,884 frt; — vasútépítésre előirányzat 9.574,926 forint, kiadás 6.743,691 frt; — beruházásokra az államvasutaknál előirányzat 3.137,000 frt, kiadás 575,256 frt; — a köz­ok­tatásügy év rendkívüli költség­­vetésének előirányzata 208.553 trt, kiadás 149,632 Budapest, november 21. Két­heti szakadatlan ülésezés után ma elvégre befejezte az adóügyi bizottság a köz­adók kezeléséről szóló törvényjavaslat részle­tes tárgyalását. Még csak a bizottsági meg­állapodások értelmében való új szövegezés van hátra. Ghyczy kijelenté, hogy e szövegezésnek a bizottság jegyzőjével együttesen való elké­szítésében részt fog ugyan venni egyik taná­csosa már csak azon tiszteletnél fogva is, mel­­­lyel a bizottság iránt viseltetik, de nem óhaj­taná, hogy ebből azon következtetés vonassák, mintha ő is magáévá tette volna a bizottság minden megállapodását. A mai ülés egyéb­iránt mindenekelőtt a pénzügyi végrehajtók alkalmazásának kérdésével foglalkozott, hos­­­szas vita után törölvén a törvényjavaslat ide vonatkozó §§-ait, s fölhatalmazván a pénzügy­­minisztert, hogy a végrehajtásoknál a szük­séghez képest a rendes pénzügyi közegeken kívül, ily végrehajtókat is alkalmazhasson. Azután meghatározó, hogy a beterjesztett adó­törvényjavaslatok közül a bizottság legköze­lebbi ülésében a vasúti s gőzhajózási vállala­tok, továbbá a vadászati fegyverek megadóz­tatásáról s a bor- és húsfogyasztási adóról szó­lók vétessenek föl. Végül elvben el lön fo­gadva a külön illetékkiszabási hivatalok föl­állításának eszméje. Megemlítjük még, hogy Irányi Dániel a letárgyalt adókezelési tör­vényjavaslathoz különvéleményt jelentett be. Megkézdezvén a pénzügyi végrehajtókra vonat­kozó 144. A következő §§ ok fölötti tanácskozás, Ghyczy pénzügyminiszter kijelenti, hogy e végrehajtókat a törvényjavaslat kijelölte határok közt szükségeseknek tartja, annyival inkább, mert ha az adóknak a községek által való behajtása nem mutatná föl az óhajtott sikert, rendelkezni kell az államnak oly alkalmas közegekkel, melyek által ily esetben az adók behajtását eszközölhesse. A végrehajtói intéz­mény egyébiránt jelenleg is fönáll, s a törvényjavas­lat még szűkebb korlátok közé szorítja annak alkal­­maztatását. Irányi úgy vélekedik, hogy ki lévén mondva az adók behajtásánál közreműködő minden közeg felelőssége, a pé­nzügyminiszter által fölhozott eset ne­hezen fordulhat elő. De ha előfordulna, nézete sze­rint akkor is jobb lenne az állami közegek által tel­jesítendő adóbehajtást a kir. adóhivatalok vagy adó­felügyelők személyzetére bízni. Ghyczy egyátalában nem tartja fölöslegesnek az oly esetekről való gondoskodást, midőn a törvény nem leend mindenben pontosan teljesítve, mert az ál­lamjövedelmek befolyása akkor sem szenvedhet fön­­akadást. Nem tartja lehetőnek, hogy ily esetekben a rendes pénzügyi közegek alkalmaztassanak, s épen e körülmény vezette elődjét a végrehajtói intézmény szervezésére. T­i­s­z­a K.: Ha lehetséges volna oly alkalmas egyéneket kapni, kik biztos fizetés nélkül, csak a beszedési díjakban részesülve, rendesen végezzék a végrehajtásokat, nem szólna az intézmény ellen, de attól tart, hogy a bizottság által redukált hatáskörben csak meglehetősen arra való egyének sem fognak e teendőre vállalkozni. D­a­n­i­e­l E. az eddigi megállapodások után nem tartja az intézményt egészen elejthetőnek, de a rész­letes alkalmazásra nézve a pénzügyminiszternek sza­bad kezet adna. M o Cs ár y ellenzi „ennek a specziesnek“ be­­czikkelyezését, s a törvényben, mint eddig is volt, csak pénzügyi közegeket említene. Báró Bi­monyi L. elismeri, hogy kell a tör­vényhatóság­i község adóügyi teendőinek pontos nem teljesítése esetére is alkalmas közegekről gondoskodni, ezért nem inartikulálná a pénzügyi végrehajtókat, s azokról helyesebbnek tartja a rendeleti úton való in­tézkedést. Tisza K. nem barátja ugyan a miniszterek tágkörű felhatalmazásának, de ez esetben mégis haj­landó arra, mert csak az élet fejleményei fogják meg­határozni, hogy mily mértékben leend szükség a vég­rehajtókra. B. Sennyey nem ellenzi, hogy a miniszternek ily felhatalmazás adassák, de nem akarná a dolgot úgy állítani az ország elé, mintha elejtetett volna a végrehajtók intézménye, melynek föntartását viszo­nyaink közt még szükségesnek tartja. Kerkapoly azt tartja, hogy a rendelet útján való szervezés nem fog azon sul­lyal bírni, mint ha az intézmény a törvénynek erősb bázisára fektettet­­nék. Ha csak felhatalmazás szerint jár el a minisz­ter, a pénzügyi adminisztrácziónak e legsebezhetőbb oldala jelen állapotában fog megmaradni. P­a­c­z­o­l­a­y meg van győződve arról, hogy az új törvény szerint csökkenni fog a végrehajtási esetek száma, de azért mégis gondoskodni kell az előforduló eseteknél alkalmazandó közegekről. Nézete szerint, ha már a miniszter végrehajtókat alkalmaz, nevezze azokat ki államhivatalnokokká, különben a végrehajtó­kat bizonytalan állásuk mindig hajlandókká teszi vis­­­szaélések elkövetésére. Ghyczy már csak a költségek szempontjából sem tartja lehetőnek azt, hogy a végrehajtásokat min­dig államhivatalnokok teljesítsék. Sz­o­n­tagh P. azt óhajtja, hogy a miniszter rendeleti úton tegye meg ezen intézményre nézve is azt, a­mit saját felelősségével megegyeztetve szüksé­gesnek tart. Ha csak annyi végrehajtót alkalmaz, a­mennyi szükséges, inkább fog alkalmas egyéneket kapni, mint ha egy egész osztálya teremtetik meg ily gyűlöletes funkczióval foglalkozóknak. Gróf L­ó­n­y­a­y M. szintén azon véleményben van, hogy ilynemű intézkedéseknél legjobb nem kötni meg a miniszter kezeit, s módot nyújtani neki arra, hogy belátásához s a körülményekhez képest intéz­kedjék. A bizottság erre elfogadja a Tisza Kálmán által formulázott azon indítványt, hogy azon adóbe­hajtási , végrehajtási teendőkre, melyek a törvény szerint pénzügyi közegek által végezendők, a minisz­ter szabályrendeleti után alkalmazhasson pénzügyi hivatalnokokat, vagy a szükséghez képest külön vég­rehajtókat. E határozat értelmében elesvén a részletes in­tézkedések szüksége, a törvényjavaslatnak a pénz­ügyi végrehajtókra vonatkozó 144—154 §§-ai mel­­lőztettek. Tárgyalás alá vétetvén ezután az illetékkisza­bási­ hivatalok fölállításának kérdése, Ghyczy elő­előadja azon indokokat, melyek szükségessé tették, hogy az illetékek kiszabása az e téren kellő jártas­sággal nem bíró adóhivatali közegektől elvétessék, a külön hivatalokra ruháztassék. Kéri ezen eszme iránt a bizottság véleményét, hogy az tájékozására szol­gáljon a pénzügyi bizottság e kérdésre vonatkozó ta­nácskozása alkalmával. Kerkapoly egész megnyugvással járul a kü­lön illetékkiszabási hivatalok eszméjéhez. — Gr. Lónyay: Ha egyszerüsittetnék betegtörvényünk, legegyszerűbb volna a díjak kiszabását a bíróságokra bízni, ma azonban maga sem merne az intézmény el­vetéséhez járulni. — Tisza K. meg van arról győ­ződve, hogy a mostani eljárás a lehető legroszabb, s hogy az illetékek kiszabását el kell az adóhivatalok­tól venni, de vajjon nem lehetne-e úgy átalakítani az illetékkiszabást, hogy a külön hivatalok ha nem is feleslegesekké, legalább kisebb orgánumokká legye­nek. — B. Sennyey: Bármiként egyszerüsíttetik az eljárás, mindig leend illetékkiszabási közegekre szük­ség,­­ miután most úgy is csak az elv kimondásáról van szó, a maga részéről azt elfogadja. A bizottság elvben hozzájárul az illetékkisza­bási hivatalok felállításához. Legközelebbi ülés hétfőn d. ü. 5 órakor. A pénzügyi bizottságból. Budapest, november 21. A pénzügyi bizottság mai ülésében fölvétetett a közlekedési minisztérium költségvetése, melynek ren­des szükséglete 12.627,188 frt, a rendkívüli 5.865,065 frt. Előadó Muzslay. Jelen volt a közlekedési miniszter gr. Zichy József. Az előadó kitünteti különös összeállításában az 1874. évre engedélyezett költségekhez képest a miniszter által 1875-re elő­irányzott megtakarításokat, melyek 8.600,000 frtra rúgnak, és ennek folytán azt hiszi, hogy a központi igazgatás költségeit még az összes minisztérium e tekintetben való nyilatkozata előtt tárgyalni lehetne, miután az első, második és harmadik czím alatti ki­adások szoros jésszeköttetésben vannak. Z­s­e­d­é­n­y­i elismeri, hogy a miniszter segíteni igyekezett azon a roppant bajokon, melyeket épen ezen minisztérium kezelése idézett elő, de nagy sajnálattal indokolásából azt látja, hogy, miután a miniszter sem az adminisz­­tráczióra terjedő reformoknak praejudikálni, sem problematikus eredményű kísérleteket ajánlani nem akart, a reformok mellett nem szólalhat föl. Ezen tárczának két majdnem különálló központi igazgatása van 473,000 frtnyi költséggel: a miniszteri és a fő­felügyelői, holott nem tudni, hogy mire való az állam­­titkári, 3 minisztertanácsosi és 10 osztálytanácsosi állomás, ha ezen személyzet a főfelügyelői központi teendőit sem végezheti. P­e­d­i­g azt hiszi, hogy az előirányzat részle­tes tárgyalásánál ezen kérdéseket bővebben vitatni lehetne. Horváth ellenben a központi igazgatás költségeinek bajosnak tartja addig, míg tárgyalását a Zsedényi által említett miniszteri nyilatkozat nem adatik. Széll, Móricz, Somssich ugyanazon véleményben vannak. Erre az előadó arra figyelmezteti a bizottságot, hogy, miután az első, 2-ik és 3-ik czim alatt elő­irányzott központi költségek szoros összeköttetésben vannak a többi czimekkel, az elhalasztás esetében az egész budget tárgyalását el kellene halasztani. Hor­váth azt kérdi a minisztertől, hogy megmondhatná-e a kormány nézetét a mostani rendszer gyökeres meg­változtatása iránt, mert akkor lehetne ahhoz képest a jelen költségvetést is tanácskozás alá venni. A miniszter azt válaszolt, hogy a központi igazgatás költségeinek az egyes tárczák közti elosz­tása iránt megállapodott, de a­z önálló rendszer meg­változtatása iránt oly valamely gyökeres változást nem tervezett, mely már 1875-ben kifejezést találhatna. A miniszternek ezen fontos nyilatkozata folytán a a bizottság többsége azon nézetből indulván ki, hogy a fölmerült kérdésnek eldöntése már most egyedül a képviselőházat illeti, a részletes tárgyalásba bo­csátkozott. Az előadó a központi igazgatás személyes járandóságainak részletezésénél a megtakarítást szük­­szégesnek tartja. Széli úgy látja, hogy a miniszter megtakarí­tást tett ugyan a segédfogalmazói és segédmérnöki állomások iránt, de a felsőbbrangú állomásokat azon számban hagyta meg, melyben akkor voltak, mikor a most már kész magán- és államvasutak épülőfélben voltak. Lehetetlen ugyan, hogy a bizottság már most a közigazgatási rendszert önm­aga eszközlésbe vegye, de azt hiszi, hogy ennek megbeszélése mégis némi irányul szolgálhat a költségvetés megbírálására és egyszersmind tisztázza a miniszteriális körök illető nézeteit. Most nem építünk uj vas- és államutakat s így követelhetjük, hogy a miniszter számot vessen azon helyzettel, melyben az országot most látja. Mos­tani teendői nem egyebek, mint a létező kőutak, vizi­­munkák, vasutak kezelésének felügyelete, a függő kérdések lebonyolítása, ezek legalább hat osztályban tárgyalhatók. A m­i­n­i­s­z­t­e­r azt válaszolá, hogy a személyzet számát, a­mennyire lehetett, leszállította, de 187- re, úgy mint Széll kívánja, le nem szállít­hatja, főleg azon tekintetből, hogy még igen sok füg­gőben maradt ügyek lebonyolítandók, melyek épen a legjobb erők kihasználását követelik. Wahrmann nem hiszi, hogy épen ezen függő ügyek oly stádium­ban legyenek, melyek a miniszteriális személyzet tö­meges működését igénylenék, mert most csakugyan szűkebb körben tárgyaltatnak A megtakarítást addig halasztani, míg a rendszer gyökeresen megváltoztatik, annyi lenne már most, mint semmit sem tenni, mi­után azonban a munkakör kiszabása a minisztert il­leti, a bizottság csak átalános levonást indítványoz­hat, annak alkalmazását a miniszterre bízván. — S­i­m­o­n­y­i észrevételére a függőben lévő vasúti le­számítolására nézve a miniszter azt felelte, hogy a kérdések még nincsenek azon stádiumban, hogy eze­ket a képviselőház elé terjeszteni lehetne. Z­a­e­d­é­­n­y­i azt is indítványozza, hogy miután a miniszter Szél­ indítványát el nem fogadta, a központi igazga­tás költségére előirányzott 228,330 írtból 48,330 frt levonasnék. Horn kéri a minisztert, hogy a levoná­sok iránt hétfőig nyilatkozzék. A miniszter erre azt válaszolja, hogy 1875-re megtakarítást nem esz­közölhetne, de ha a bizottság valamely összeg erejéig a személyes járandóságot leszállítani kívánná, akkor ezt csakis 1876 ra teheti kilátásba. Simonyi a plurális levonást nem érti, de részletesen 4 osz­tálytanácsos és minden titkárok törlését indítványoz­za. Horváth Széli nézetét teljesen pártolja és Simonyinak válaszolva a pauedhalis levonás szüksé­gét védi, mert ha minden részleteknél meg kellene határozni az illető összeget, akkor egy fél év alatt sem végezhetné a bizottság a költségvetés tárgyalá­sát és csak ily pausális levonások mellett lehet az államháztartást rendezni. Azt indítványozza, hogy maga a miniszter adja elő a levonható mennyiséget. Somssich nem­­ épen nagy barátja a pausális levonásoknak, m­ost azonban a minisztert ő is fölszó­­lítja, hogy a­mint már több tagok kívánták, saját részéről nyilatkozzék a személyes járandóságoknál teendő levonások iránt. Mire a miniszter meg­­ígéri, hogy hétfőn e tekintetben nyilatkozni fog. A vasúti és hajóz­ási felügyelőségre 170,930 frt, 7Áre 226,045 frt; ezen czim_ alatt a vas­úti felügyelőség és a kormánybiztosok intézete oly berendezést nyert, mely anyagi előnyeiknél fogva sok­kal jobb mint az eddigi és 46,000 frtot megtakarít. Zsedényi indítványozza, hogy miután a vasúti és hajózási felügyelőség központi költségei legszorosabb összeköttetésben vannak a központi minisztérium igazgatásával, ezek újabb áttekintés és eszközlendő megtakarítás végett a miniszterhez stasiztassanak. Mi egyhangúlag elfogadtatott. Wahrmann azt kérdi, hogy a vasutépítészeti főfelügyelőségnek mik a teendői? A miniszter azt válaszolt, hogy a még nem véglegesen megbírált vasutakat kollandirozni és a temesvár-orsovai, vágvöl­­gyi és a Tömösön épülendő vasutakra felügyelni. W­ahr­man meg van győződve, hogy ezen kevés ügyek vitelére 26 személy azok közt 7 felügyelő egy­­áram­ban túlságos. Széli ugyanazon véleményben van, és miután azt hiszi, hogy a kormány könnyeb­ben elbocsáthatja a felesleges mérnököket, kik másutt is könnyen alkalmazást nyerhetnek, 80,000 frt helyett 40,600 frtot indítványoz. Som­ssich azt hiszi, hogy mindenesetre felesleges a személyzet mostani száma, de mennyit lehet elbocsátani, e tekintetben a minisz­ter nyilatkozata szükséges. Mire a miniszter meg­ígérte, hogy hétfőig ez iránt is nyilatkozni fog. Vasúti kormánybiztosokra 16,000 frt annyi mint 1874-re. W­a­h­r­m­a­n­n azt kérdi, hogy mire használtattak eddig, és mely eredménnyel és várjon nem elegendő e, hogy a minisztérium kebeléből egy titkár vagy osztálytanácsos küldessék ki a vasúti társaságok igazgató-tanácsi üléseire és közgyűléseinek látogatására. A miniszter azt válaszolt, hogy ezen bizto­sok csakugyan e czélra használtattak föl és állami hivatalnokok lévén, kik ezen működésökre nem kö­­telesek, ezért mintegy működési pótlékot kapnak. Simonyi, Széll, Wahrmann, Zsedényi a törlés mellett nyilatkoznak. Egyhangúlag töröltetett. KÜLÖNFÉLÉK. Budapest, november 21. [Hivatalos.] A m. kir. pénzügyminiszter Bauer Győző szemlészt II. osztályú pénzügyőri biztossá nevezte ki ; kineveztették továbbá Bogár Pál pénzügyőri szemlész és Vékony József vám- és adóőrségi főszemlész II. osz­tályú pénzügyőri biztosokká. — A debreczeni m. kir. pénz­ügy igazgatóság által Timesák Perencz II od osztályu pénzügyi fogalmazó fokozatos rangsorozat utján az I s. osztályba léptettetett elő. osztályú pénzügyi fogalmazói és az igy üresedésbe jött II ik állomásra Kaffka Károly tisz­teletbeli városi aljegyző ideiglenes minőségben neveztetett ki. — A pesti kir. törvényszék elnöke Taligás Ferencz ki­szolgált katonát és börtönőrt a pesti kir. törvényszékhez segédszolgává nevezte ki. [Miniszteri elismerés.] A hivatalos lap leg­utóbbi számában olvassuk: Dr. Novák Károly máramaros­­szigeti kincstári főorvos a m.-szigeti állami tanító képezde növendékeit dij nélkül orvosolván, s azoknak orvoslását ezutánra is dij nélkül ígérvén, vallás- és közoktatásügyi m. kir. ezért nevezett főorvosnak a miniszter elismerő köszö­netét nyilvánította. [A királyné ne­ve napja Gödöllőn] is szokott ünnepélyességgel tartatott meg. A névünnep előestéjén a helység nagy része ki volt világítva s a körüllevő dombokon örömtüzek lobogtak szerteszét s mindhárom kisfelekezet imaházában ünnepélyes mise tartatott, melyeken a községi elöljáróság, a járásbíró­ság hivatalnokai és a közigazgatási tisztviselők is részt vettek. [Nemes adomány.] Hoffmann Pál, mint iskolaszéki elnök évi tiszteletdiját különböző jóté­kony czélokra ajánlotta föl; nevezetesen annak felét: 250 frtot szegény iskolás gyermekeknek téli ruhával való ellátására. [Művészek háza.] A Budapesten tervezett művészek háza érdekében működő bizottság, mely Majláth György, Pulszky Ferencz és Ráth György urakból áll, a fővárosi tanácshoz fordult, hogy a ház alapjához a főváros is járuljon hozzá. A tanács he­­lyeslőleg fogadta a fölhivást és az ügyet a pénzügyi bizottsághoz utasította véleményezés végett. [A népkonyhák javára] a főpolgármes­terhez az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár 400, Lika asszonyság 100 és Koller Ignáczné 20 frtot küldtek. [Értesítések.] A magyar izók­és mű­vészek társasága által a „Hungária“ szálloda dísztermében kedden, november 24 én rendezendő művészeti társas-estély műsora a következő: 1­ »Po­­lacca brillante“, Webertől, két zongorára átírta Liszt Ferencz; előadják: Them Vilmos és Them Lajos urak. 2. „A dal apotheozisa“, költemény Szász Gerő­­től; szavalja Felekiné M. Flóra asszony. 3. „Három­­széki dalok“, Erkel Gyulától; a szerző zongorakísérete mellett énekli : Blaháné K. Lujza asszony. 4. a) „Szenderdil“, Aubertől; b) „Török induló“, Beetho­­wentől; átírta : Them Károly. Előadják : Them Vilmos és Them Lajos urak. 5. „I. Ferencz uralko­dásának jellemzése. Bevezetés memoirejaimhoz“. Irta és fölolvassa : Pulszky Ferencz ur. 6. „Leteszem a lantot“. Arany Jánostól, zenéjét szerzé : Mosonyi Mihály; énekli : Odry Lehel ur. Kezdete 8 órakor. A használandó Beregszászy-féle zongora Chnnel zon­­goratárából való. Az előadások után 10 órakor társas­­vacsora következik. Egy teríték ára (bor nélkül) 1 frt 50 kr. Az egész 1874—75-iki idény folyamára belépti­jegyül szolgáló meghívók és tagsági részvételi jegyek postai után már szétküldettek, s velük semmi fizetési kötelezettség nem jár. Idegenek (nem tagok) számára meghatározott korlátolt számú belépti jegyek (csupán egy estélyre, s a résztvenni kívánó nevére szólók) Aigner Lajos (váczi­ utcza) és Táborszky és Parsch (korona utcza) kereskedéseikben személyenkint 2 írt­jával, kaphatók.­­ A magyar tisztviselők országos egyesületének igazgató választ­mányáé hó 23 án fogja az egyesület helyiségeit hi­vatalosan megnyitni. A megnyitás este 6 órakor lesz. A helyiség a fővárosi egyesült takarékpénztár­házá­ban bejárattal a Wurm-utczából van. [Fölhívás.] A budapesti polgármesteri hiva­tal gyüjtőíveket küldött szét és egyszersmind fölhi­vást bocsátott közzé, hogy a közönség pénzbeli ado­mányaival támogassa azon alapot, melytől a téli idény fenyegető nyomorának enyhítésére alakult budapesti népkonyha-bizottmány törekvésének sikerét várja. Szerkesztőségünknél is van ilyen iv letéve. A polgár­­mesteri hivatal reméli, hogy az adakozó és jótékony közönség nem hagyja a fölhívást nyom nélkül elhang­zani és fölkarolja a szegény ínségesek ügyét. — Ér­tesítjük egyszersmind a közönséget, hogy aláírandó vagy gyűjtendő összegek annak idejében a népkony­ha-bizottmány elnökségéhez küldendők. [A főváros utczái]e napokban láttattak el a közmunkatanács által elrendelt uj elnevezési táb­lákkal, melyek — végre! — csupán magyar fölira­tai látták el és sokkal csinosabbak is a régieknél. [Családi jelenet] Budán, az országúton, tegnap éjjel lármás jelenetnek voltak szem- és fültanúi az ottan lakó békés polgárok. Egyik ház előtt egy urias külsejű férfi lármázott teli torokkal, mig az ab­lakon egy mosolygó hölgyecske pillantott ki és a mér­ges férfi kiabálására újabb és újabb kaczajjal felelt. A nyájaskodó két ember férj és feleség volt. A ha­ragos ur végre megunta neje boszantását, s azon gon­dolkodott, mikép torolja meg a barátságtalan kicsu­­kást. Rósz ötlete akadt s a harcz igen drasztikus volt. Ugyanis egy tégladarabot vett elő és oly erővel dobta az ablakon mosolygó hölgy homlokához, hogy ez azonnal eszméletlenül rogyott össze. A durva férjet , a nőt is — ki csak megsérült, de meg nem halt — a bírósághoz idézték. [Zubovics Fodor Budapestre] aligha­nem holnap, vasárnap este fog megérkezni. Hallomás szerint még az este néhány katonai notabilitás, hazai sportférfiu és hirlapírókból álló társaság estélyt fog rendezni tiszteletére, melynek részletei azonban még nem ismeretesek A merész lovas valószínűleg részt fog venni a Káposztásmegyertől Gödöllőig tartandó „torony iránt“ való futtatási versenyben. Zubovics a magyar fővárosból egyenesen Kairóba megy, hol az alkirály udvartartásának létszámába föl van véve,­­ meg fogja látogatni a piramisok aljában lévő mé­nestelepet, hol a khedive tranírozott tevéi is vannak. A tél utóján visszaérkezve Egyptomból Zubovics el­­hozandja majd b. Rothschild számára azon arab lo­vakat, melyek megvásárlásával a báró megbízta. A tavaszt hazánkfia valószínűleg Bertholdsteinban fogja tölteni, honnét hosszabb sporlutra kel. — Érdekes, hogy Zubovics számos utazásai alatt a geológiával és botanikával is foglalkozott. Herbáriumáról egy olasz természetrajzi közlöny a múlt évben dicsérőleg em­lékezett meg ; e herbáriumában ő a növényeket Dar­win theoriája szerint s a fejlődési rendszerének megfelelő módon álln­á össze. Ezen gyűjtemény egy

Next