Reform, 1874. december (6. évfolyam, 330-358. szám)

1874-12-03 / 332. szám

pontnál fogva is, mely közte m­ás a bácsi számvevőszék közt létezett, a mennyiben a bácsi legfőbb számvevőszék az 1866. deczem­­ber vágán az akkori osztrák pénzügy­miniszter által beterjesztett költ­ségvetés czimei szerint számolt el és így a belügyi kiadások a „Magyar és hor­vát kan­cz­ellária“ czim alatt fordulnak elő; holott ellenben én, ki 1867. márcz. havában vettem át a pénzügyi kezelést, az alkotmányos formák és törvények értelmében a kiadásokat az életre hivott egyes minisztériumok szerint számoltattam el; sőt különböz­nie kellett már azért is, mert több kiadás for­dul elő 1867-ben (mint a koronázási ország­gyűlési kiadások stb.), melyek az 1866. évi előirányzatban, mely szerint a bécsi számvevőszék könyvelt, elő se fordulhattak A magyar minisztérium az országgyűlés hatá­rozatainak alapján könyvezte bevételeit és ki­adásait a minisztérium tényleges czímén, az osztrák főszámvevőszék pedig a maga régi budgetrovatai alatt könyvelte. De nem fogad­hattam el a bécsi legfőbb számvevőszék köny­­vezési modorát a közös kiadásokra nézve is, mert az ország hátrányára lett volna. Felesle­gesnek tartom ez iránt részletekbe menni, csak azokra hivatkozom, miket ez ügyben az or­szággyűlési tárgyalások alkalmával 1869. év­ben részletesen és indokolva elmondottam. A legkevesebb, mit oly bizottság tagjai­tól, mely hivatva van ily kényes természetű ügyekben határozni, a közönség úgy mint egyesek megvárhattak volna, az, hogy e bi­zottság minden tagja illő komolysággal és a fönforgó tárgy minden körülményének alapos ismeretével fogjon fontos feladatához. Sajnos jelenségnek kell venni, hogy van­nak, kik a zárszámadási bizottságban részt vesznek, vitatkoznak, vádolnak és határoznak oly kérdések fölött, melyeknek előzményeit fejleményeit és történetét nem ismerik, noha mindezek a házban is bőven megvitattatták a megjegyzést, mel­lyel soraimat bezá­rom, a számadási bizottság azon tisztelt tagjá­­nak ajánlom figyelmébe, ki oly könnyedén vélte vétkemül fölróhatni azt a tettemet, mely­lyel csak kötelességemet teljesitém és a ki jo­gosítva érezte magát Ítéletet mondani e tárgy­ban a nélkül, hogy komolyan tanulmányozta volna. Gr. Lónyay Menyhért: A román metropolita választó kongresszus. Budapest, deczember 2. A nagyszebeni kongresszus november 28 -i ülésén hirdettetett ki a november 1-jén teljesitett met­ropolitai választásra vonatkozó legfelsőbb elhatározás A Hon után ez ülésről a következő tudósítást közöl­hetjük. Napirenden volt a legfelsőbb elhatározást tar­talmazó miniszteri leirat, melyet Stanescu magyar nyelven, utána pedig Botazin román fordításban olva­sott föl. A leirat eképen szól: „A görög keleti román metropolita összegyűlt kongresszusának 1688. évi. sz. Nagyszebenben. A f. évi október hó 27-én Nagyszebenben ös­­­szeült gör. keleti román metropoliai kongresszusnak november 2-án tartott üléséből ő császári és apostoli királyi felségéhez intézett, s az erre megbízott kül­__A­iUll­ 1. O AWUllAiy U v>Aj.a «.« bcs buru végett nekem kézbesített és a november hó 1-jén végbement metropolita-választás eredményét legfel­sőbb kegyelmes megerősítés kérelmével bejelentő legalázatosabb fölirata, általam folyó évi november hó 14-én kelt legalázatosabb fölterjesztéssel bemutattván, arra ő császári és apóst. kir. felsége Gödöllőn f. évi november hó 19-én következő legfelsőbb elhatározását méltóztatott velem legkegyelmesebben közölni: „Vallás és közoktatási m. kir. tam­isterem elő­terjesztésére a Nagyszebenben f. évi október hó 27-ére összehívott gör. keleti román metropoliai kon­gresszus által f. évi november hó 1-én, szavazattöbb­­séggl gör. kel. román metropolitává választott Popasy János karánsebesi püspököt, a román kongresszus­szervezeti szabályzat 157. §■ 13. pontjában föntartott királyi jogomnál fogva, ezen metropolitai méltóság­ban megerősítendőnek nem találtam. Minél fogva utasítom vallás és közoktatási magyar miniszteremet, hogy ezen elhatározásomat a nevezett kongresszus tudomásra hozván, azt, az általam visszautasított jelölt kizárásával uj metropolita-választásra hívja föl.“ Mely legfelsőbb elhatározásról, ő császári és apostoli kir. felségének abban kifejezett rendeletére, a görög keleti román metropolitai kongresszust azzal értesitemi hogy ezen legfelsőbb kir. elhatározást, az azt megillető hódoló tisztelettel tudomásul vevén, s ahhoz mindenekben alkalmazkodván, az ekép ürese­désben maradt metropolitai székre Pápasy János karánsebesi püspök kizárásával eszközlendő új vá­lasztás határnapját tűzze ki, azt a szervezeti szabály­zat 151. § 3 értelmében ő császári és apostoli kir. felségének legmagasabb tudomására juttatás végett hozzám jelentse be, s a választásra vonatkozólag az intézkedéseket saját hatáskörében megtevén, a meg­ejtendő új választás eredményét annak idejében, a szabályzat 157. §. 13. pontja értelmében a legfelsőbb megerősítés alá terjessze. Budapesten 1874. évi no­vember hó 22 én. T­r­e­fo­r­t Ágoston. Erre Kozma Pártban indítványozta, hogy a leirat egy 9 tagból álló bizottsághoz tétessék át, és ez indít­vány el is fogadtatott. A bizottság november 29-én terjeszti be jelen­tését, melyben a következő határozati javaslatot tette: „A f. évi november 19 én Gödöllőn kelt, ő nagy­­méltósága Trefort Ágoston vallás- és közoktatási mi­niszter úrhoz intézett s a gör.-keleti román egyházi nemzeti kongresszussal a Budapesten 1874. évi no­vember 22-én 1688. évn. sz. a. közlött legfelsőbb el­határozást a kongresszus, mély fájdalommal bár, mert a kongresszus szavazata nem találkozott legfelsőbb hozzájárulással, — de az ő cs. és apostoli kir. felsé­gét megillető osztatlan hódolattal tudomásul veszi, s azon legfelsőbb elhatározás és a szervezeti szabályzat értelmében uj választást eszközlend.“ E javaslat hosszabb vita után,melyben Mocsonyi, Tincu, Babes és Stanescu vettek részt, elfogadtatott. Mo­csonyi Sándor beszédéből kiemeljük,hogy elism­erte, hogy a megerősítési és az ebből kifolyó megtagadási jog a törvény és szervezeti szabályzat határozatai értelmében kétségbevonhatatlan, egyút­tal azonban úgy látja, hogy nem lévén az semmi te­kintetben korlátozva, a kormány kezében diskreczio­­nális hatalmat képez. Esetleges visszaélés ellen a kormány részéről garancziát csak abban a finom po­litikai tapintatban talál, mely az igazi államférfiak tu­lajdona, és melynél fogva ezek ily diskrec­ionális ha­talommal csak a legnagyobb fontosságú indokok ese­tében fognak élni. Nem vonja kétségbe oly kitűnő államférfiúnál, mint Trefort,­ e tapintatot, de sajnálja, hogy a miniszter a kongresszusnak semmi tájékozást nem nyújt ez iránt. Megvallja szóló, hogy nem fogja föl, miért nem erősíttetett meg Popasy, s azt his­z, hogy a­ miniszter úr ez alkalommal illetéktelen és ha­mis informácziók által félrevezettetve, egy sajnálatra­­méltó misztifikácziónak áldozata. Az új választás ma történt, s mint egy mai távirat jelenti, a többség üres szavazó­jegyet adott be, s így a választás eredmény nélkül folyt le. A megyék házi adója: Budapest, dec­ember 2. A képviselőház közigazgatási bizottsága ma tartott igen fontos ülésében a belügymi­niszter által beterjesztett törvényjavaslatot be­ható átalános tárgyalás után nem fogadta el a részletes tárgyalás alapjául. Az érdekes ülésnek következőkben adjuk lehetőleg kime­rítő vázlatát. Gr. P­é­c­h­y Manó elnök megnyitván az ülést, azon kérdést teszi föl, hogy az átalános vita meg­kezdése előtt nem tartaná-e a bizottság szükségesnek egy szűkebb körű albizottságot küldeni ki, mely a megyei háziadó kérdésének eldöntéséhez szükséges adatokat összeállítván, egy konkrét javaslatot hozna a bizottság elé. Vár­ady Gábor lehetőnek tartja ezt az átalá­­nos tárgyalás befejeztével is, sőt még czélszerűbb is így járni el, mert ennek folytán az albizottság inkább tájékozva leend a várható megállapodások iránt. A tvjavaslatra nézve nézete az, hogy ellenkezik az 1870. 42. t.-cznek a megyei házipénztárak helyre­állításáról intézkedő 90-dik §-ával. Annak foganato­­sitását tűzi ki ugyan az 1-ső § ban czéljául, de a 2-dik és 3 dik §. tartalma nagy részben meghiúsítja a kimondott elv alkalmazását. A közbiztonsági költ­ségekre, valamint az árva- s gyámhatósági kiadások­ra is a tvjavaslat államsegélyt ígérvén, a törvényha­tósági önkormányzat e téren sem lenne helyre­állítva. Gr. Szapáry Gyula belügyminiszter kifejti, hogy előbbi törvényhozási intézkedések folytán köte­lezve érezte magát egy ily törvényjavaslat beterjesz­tésére. A törvényjavaslatban megszabott adómegtérí­­tési százalék s a megyéknek nagyobb takarékossága mellett elérhetőnek véli azt, hogy a megyék 6 ®/o-nál nagyobb háziadóval ne terheltessenek. Javaslata a pénzügyi helyzetnek a megyei adminisztráczió igé­nyeivel való kiegyeztetésén nyugszik. Meg van a maga részéről győződve annak helyes volta iránt, s egyedül időszerűségét tartja vitathatónak. Tisza László szintén ellenmondást lát a tvja­­vaslat , az 1870. XLII. tcz. intézkedése között. Nem ismerheti el azon állítás alaposságát, hogy a tvjavaslat elfogadása esetén a megyék szükségleteknek az állam által nem fedezett fele részét 6 ®/o háziadóval fedez­hessék , s igaztalanságot lát abban is, hogy azon me­gyék, melyek a maguk részére kevés államsegélyt igényelnek, hozzájáruljanak a többet igénylők részére juttatott államsegély fedezéséhez. A törvényjavaslat a megyék egyesítésének kérdésében nem ment elég messze, s a­z önálló törvény daczára egészen érintet­lenül hagyta a Királyföldet. Megemlíti végül, hogy a tvjavaslat intézkedései ellentétben állanak a 9-es bi­zottság megállapodásaival is. Oláh Gyula a tvjavaslatot, úgy a mint be van terjesztve, szintén nem fogadja el. Nem látja indo­koltnak némely törvényhatóságok összeolvasztásáról intézkedő 12-ik §-át, miután az ott felsorolt törvény­­hatóságok némelyike még e tvjavaslat feltételei szerint is megállhat. Az önkormányzat érdeke azt kívánja, hogy a háziadó egészen a törvényható­ságokra bizassék, csak így lévén elérhető az, a­mit a miniszter is említett, hogy a közigazgatási költ­ségvetéseket ugyanazok­ állítsák össze, kik a költ­ségek fedezéséről is gondoskodni tartoznak. A 9 es bizottság azon véleményét sokkal helyesebbnek tartja, hogy minden megye adminisztrác­iójára legfeljebb államadójának 20 ®/­.-a fordittassék, s a­melyik ebből nem tud megélni, egyesittessék valamely szomszédos törvényhatósággal. Házmán Peren ez szintén nem járul a törvény­­javaslathoz, mert a mostani megyékben, melyekkel a törvényjavaslat egy ily autonomikus intézményt meg akar kísérteni, autonómia voltaképen nem is létezik. Lónyay János kifejti, hogy a törvényjavaslat nem időszerű, bár elismeri, hogy a miniszter köte­lezve volt annak beterjesztésére. Nem tartja azt idő­adó czímén sTmegyl­e, melyet eddig az állam^fior*^d­zott. Különben is küszöbén állunk egy állami s me­gyei új szervezésnek, a­mely ezen kérdést is az egész szervezéssel összhangzatosan fogja megoldani. He­lyesli a megyei hatáskör szélesbítését, de másfelől az árvaügyeket a megyéről az államra óhajtaná ruházni. O­r­d­ó­d­y Pál: nem fogadja el a törvényjavas­latot tárgyalási alapul, mert azon törvénynek, melyre a miniszter felhatalmazást kapott, nem felel meg. De nem is felelhet meg, mert annak létesítéséhez a közigazgatás rendezése s más financziális helyzet volna szükséges. Opportunitási szempontból azonban mégis szükségesnek tart valamit azon czélból, hogy a mostani állapot a pénzügyi helyzettel összhang­­zásba hozassák; ez pedig másképen nem történhetik meg, mint ha a megyéknél is rendukeziek történnek; ez iránti javaslattétel czéljából vélné czélszerűnek egy kisebb bizottság kiküldését. L­e­s­z­ai Lajos: Bárha a törvényjavaslat indo­kolását sok részben helyesli, mint nem idő szerint nem fogadhatja azt még sem el, mert újabb terhet és arány­talanul vet a szegényebb megyékre. Az adózásbeli aránytalanságot nemzetgazdászati kalaritásnak tar­taná. Szükséges, hogy e kérdés a megyei hatáskör új szabályozásával együtt intéztessék el. Szükségesnek tartja a Királyföld szervezését is előrebocsátni és csak a megyei választási cziklus lejárta utáni időre tenne gyökeres intézkedést. Addig is azonban szükségesnek tartja a jövő két évre egy modus vivendi iránt a kép­viselőháznak ajánlatot tenni. E végett egy albizott­ság kiküldése iránt Ordódi nézetét pártolja. Vizsolyi Gusztáv igen sok törvényhatóságra nézve adóemelés lát a törvényjavaslatban. Szüksé­gesnek véli egy kisebb bizottság kiküldését, melynek feladata volna tekintetbe venni az új adótörvények hatását,­­ megvizsgálni, váljon idő- és czélszerű-e most jelen pénzügyi viszonyaink közt a háziadónak a czélba vett mód szerinti életbeléptetése. Ezenkívül sem látja lehetőnek a törvényjavaslat egészben való tárgyalását mindaddig, míg a közbiztonsági, s más ezen javaslattal szoros kapcsolatban álló közigazga­tási törvények elő nem terjesztetnek, mert kétségte­len, hogy minél több állami funkc­ió végezésére lesz­nek hivatva a megyei tisztviselők, annál kevésbé lehet a tervezett forrásból meríteni fizetéseket. Ennél­fogva kész ugyan részletes tárgyalás alapjául elfo­gadni a törvényjavaslatot, de csak úgy, hogy az iránt, különösen pénzügyi tekintetből, előbb a kikül­dendő albizottság részletes előterjesztést tegyen. B­a­r­a­n­y­i Ágoston nem fogadja el a törvény­­javaslatot, mert a törvényhatóságok költségvetései nincsenek arányban adóképességükkel, s így a tör­vényjavaslat intézkedései csak egyes megyék lakos­ságának igazságtalan megadóztatásához vezetnének. A bizottság ezek után szavazattöbbséggel nem fogadta el általánosságban sem a törvényjavasla­tot, s ez iránt a képviselőház elé terjesztendő jelen­tése indokolásának kidolgozására egy , Ordódy, Lészay és Ernuszt b. tagokból álló bizottságot küldött ki. A törvényjavaslat részletes tárgyalás alá vételére csak Vizsolyi, Bittó és Ernuszt szavazott, mely ezen négy éven át 889,000 írtra tétetett, és mely papiroson kimutatott szaporodás mindig képzelt­­nek bizonyult be; sőt ha ilynemű ideális fedezet el is fogadtatnék, még mindig nagy deficzit léteznék a ménesekre és méntelepekre tett előirányzatban. M­ó­­ricz nem ismeri a részletes igazgatás hib­áit, de hogy azok tettleg léteznek, mutatja a kérdéses gaz­daság vitelének mérlege. Egy 60,000 holdas gazda­ságnak 770,000 frtnyi deficzitje van. Ezt a gazdasá­got folytatni nem lehet, ő tehát indítványozza, hogy a ménesek fele 7—-8 év alatt adassék el, — minek folytán 30,000 hold maradna ezen ménes föntartására; a többi 30,000 holdat jutányosan bérbe lehetne adni. Széli is túlzottnak tartja a miniszter által elő­irányzott fedezetet, épen a múlt időnek valóságos eredményei után. Egyébiránt az illető miniszter jelentésében foglalt abbeli állítása, hogy a miniszteri előirányzat máris a 9 es bizottság javaslatához al­kalmaztatott, helyesnek nem ismerheti el, azért meg sem elégedhetik a miniszternek azon ajánlatával, hogy csak a méntelepek lólétszáma apasztassék lakianként, hanem jobb mezei gazdálkodás, a telepek egy részé­nek eladása, és a méntelepek iránt fönálló rendszer helyes megváltoztatása, vagy azoknak apasztása által akarja elérni a megtakarítást; 1875-re 185,000 forint törlését ajánlja. — Somssicholy drágán, mint je­lenleg az állami ménesekben — egy ló évi tartása 490 frtba kerül — a teny észlovak­at föntartani nem lehet, de mikép rendeztessék a további igazgatás, ezt a bizottságban rögtön nem lehet meghatározni, annak előterjesztésére szólítja tehát föl a minisztert. A mi­ni­sz­ter a jövő tekintetéből elfogadja azt a czélt, hogy lassanként az állami tevékenység e téren az egyes kiváló törzsfa­jok föntartására szorítkozzék. Mi az eladást illeti, ez radikális orvosság az igaz, de ezen az uton utoljára elenyésznek a ménesek. Simonyi az igazgatás főhibáját abban látja, hogy a ménesek kezelésénél elhelyezett katonatisztek tulajdonkép a közös hadügyminisztertől függenek. Egyébiránt a méntelepekben létező 1820 lónak és méneseknél kö­rülbelül 900 kanczának és épen annyi csikónak tar­tása egyenként átlag évi 490 frtra kerül; ezen rop­pant költségeknek megtakarítására szólítja föl a mi­nisztert.— Zsedényi azt hiszi, hogy mindenek­előtt az iránt kell tisztába jönni, vájjon a méneseket, azoknak részenkénti eladása által is meg akarja-e a bizottság szorítani ? most ezt ellenzi a miniszter, azért nem alkalmazta költségvetését még most sem a bizottság által minap hozott határozathoz, azért nem juthat a bizottság annyi huzamos tanácskozások után sem eredményhez. Ha tehát a bizottság tovább is előbbi véleménye mellett maradna, akkor arra kell a minisztert fölhívni, hogy ha nem akarna-e a bizott­­ság; a ház elé terjeszteni olyan határozati javaslatot, mely ezen megállapodásnak kifejezést ad és már 1875-re nagyobb megtakarítást idézne elő. — A mi­ni­s­z­t­e­r azt válaszolá, hogy épen e tekintetből már 1874- ben adatott el 200 kanczát, s hogy ennek da­czára 1875-re csak 97,000 frtnyi megtakarítás eszkö­zöltetett, ezt más körülmények okozták. A ménesek egy részének eladását ő semmi esetben nem pártol­hatja, de most is a méntelepek lassankénti apasztását ajánlja. — Széll azt hiszi, hogy ha a méneseket a jelen számban tartják fen, a hiányt soha be nem szüntethetjük, sőt a méntelepeket megszorítván, a ménesek gyümölcseit is megsemmisítjük, ha egyszer­smind a tenyészlovak létszámát lejebb nem szállítjuk továbbra is a 184,000 frtnyi megtakarítást javasolja 1875- re úgy, hogy a ménesek létszáma és ahhoz képest a méntelepek lólétszáma is fokozatosan megszorittassék. — Somssich a méneseket azon az uton, melyet tegnap a miniszter ajánlott főn akarván tartani, a méntelepeket első sor­ban lejebb szállítván, csak ha ez elegendő nem volna, akkor szükség esetében utolsó sorban adná el a ménesek egy részét, ismételve fölszólítván a mi­nisztert, hogy az indítványozott 185,000 írt megtaka­rításhoz alkamazná jelen előirányzatát. P­é­c­h­y ha­sonló véleményben van, Horváth egyetért Zse­­dényivel, hogy már 1875-re konkrét czélra jön­nünk kell, mert ha így folytatjuk a tanácskozást mint au­jg, ezt a ezen eiüiemu lugjUi.. .m­i­ az egyedui­ ui arra, hogy ha a képviselőháznak határozott véleményt mutatunk be az 1875 ik évre keresztülvihető megta­karítás iránt, e tekintetben S­z­é 11 által ajánlott IS­I. ezer frt levonást pártolja. Igaz, hogy a miniszter azt ellenzé, de a tapasztalás azt mutatá, hogy több eset­ben, hol a miniszter lehetetlennek tarta az ajánlott megtakarítást, mégis elfogadása után jó hatással volt. Lipt­hay ugyanazon véleményben van és bő­vebben adja elő a miniszter fentartása iránt tett javaslat hátrányait, miután a tapasztalat bizonyítá, hogy a köz­ségeknek kiadott ménlovak átalán 3 év múlva — a rósz­tartás miatt és miután kíméletlenül használtattak — elvesztek. — Wahrmann felelve Hornnak, arra figyelmezteti, hogy az általa eredetileg tett indítványa szerint a bizottság azért adta vissza a miniszternek az előirányzatot, hogy azt a ménesek némely részé­nek eladásához alkalmazván, a kívánt megtakarítást eszközölje. Ezt nem tette a miniszter, a bizottság arra nem kényszerítheti és így most azon határozatot ajánlja ajánlja, melyet a 9-es bizottság véleménye szerint Széli tett, 1875-ik évre pedig 187,000 írtnak törlését. A bizottság a szavazásnál nem fogadta el Móricz indítványát, de a Széli által indítványozott határozati javaslatot, hogy a ménesek lólétszámának fokozatos megszorításon kívül, a ménesbirtok gazda­ságok jövedelmeinek emelésre, a gazdasági s üzleti költségekben a legszigorúbb takarékosság érvényesí­tése, a méntelepeknél a fedezési díjak óvatos emelése, a méntelepek lólétszámának óvatos leszállítása által eszközöltessenek megtakarítások, úgy hogy 3 év múlva enyésztessék el a méneseknél a deficzit. A törlésre nézve elfogadta a bizottság az előadó által indítványozott 187,000 frt törlését. Ezek után tárgyalta a bizottság azon törvény­javaslatot, mely a közös államháztartás 1871. és 1872. évi zárszámadásaiban engedélyezett kiadási több­letek Magyarországra 704,595 frttal eső részének fe­dezéséről szól. P­é­c­h­y Tamás azon nézetből indulván ki, hogy a delegáczió működését elvégezte, a budget tárgyalásával és a törvény szigorú értelme szerint többé joga nincs póthitelekkel terhelni Magyarorszá­got, ezen törvényt el nem fogadja. — Széll azt válaszolá, hogy miután a zárszámadások megbírálása a delegácziót illeti, az abból folyó póthitelt is jogosan szavazza meg, a­mint a magyar törvényhozás is ily értelmet adott a közösügyi törvénynek. — Zse­­d­ényi nem akar az ügy érdeméhez szólani, de vé­leménye szerint a delegáczió azon joga, hogy azon esetben, ha a közös miniszter többet költ el, mint mire a budget által föl volt hatalmazva, ezen kiadás­sal is terhelje az országot, a törvény által világosan nincsen kimondva, miután azonban a törvény csak átalában azt rendeli, hogy a delegáczió által meg­szavazott összeg iktassák az államköltségbe, a kér­dést tovább vitatni nem akarja. — Ghyczy pénz­ügyminiszter úgy látja, hogy ha a törvény a delegá­cziót kötelezi a zárszámadások vizsgálatára, föl is hatalmazta ez által ezen átvizsgálásból folyó póthite­lek megszavazására. — Wahrmann azt hiszi, hogy p. 0. a vámjövedelmek csökkennek és a budget által megszavazott költségek fedezésére szükséges a pót­hitel, a delegáczió póthitelt engedélyezhet, ezt a jelen esetben is teheti. — Simonyi a kérdést igen fontosnak tartja, de ő a közös ügyek iránti költsé­geket soha sem s így a mostani póthitelt sem sza­vazza meg. Zsedényi szemben Wahr­man előadásával arra figyelmeztetet, hogy nagy különbség forog fenn a törvényesen megszavazott költségek és egy oly pót­­hitel fedezéséről gondoskodni, mely az illető közös miniszter törvénytelen túlhágásából eredt Ghyczy olvassa fel a törvényt, mely szerint a zárszámadások megbírálása a delegáczió hatás­köréhez tartozik. Horváth hasonló véleményben van. Móricz pár­tolja Péchy vélemények és hol a törvényt magya­rázni kell, ezen magyarázatot nem bízza a delegá­­czióra. Horn nem akar a törvény szigorú rendeletén túlmenni, mely szerint a delegáczió által egyszer A pénzügyi bizottságból. Budapest, deczember 2. A pénzügyi bizottság mai ülésében folytatá a ménesek iránti tanácskozást. Az előadó Wa­h­r­man szerint 1875 re a miniszter eredeti irányzatából újabb javaslat szerint 97,700 frtnyi kiadásokat engedne el, a fedezet pedig 16,000 frttal szaporodik. A ménesjó­­szág jövedelmét az illető miniszteri osztály 782,000 frttal igazolni igyekszik, (holdanként 25 frt 15 kr. brutto és 8 frt 53 krnyi nettó jövedelemmel), mely előirányzatot az előadó túlzottnak tartja. A minisz­ter az ekép várható jövedelmet nem asperativus jö­vedelemre, de a kimutatott négy évi átlagszámításra alapítja. Az előadó arra figyelmezteti a minisztert, hogy a kimutatott átlag nem a valódi bevételeken, —• de az úgynevezett vagyonszaporodáson alapszik, megszavazott költséget igtatja Magyarország saját költségvetésébe, annak fedezéséről gondoskodván — de a törvény szerint nem tartozik Magyarország a kö­zös póthitelt, mint a jelen esetben, megszavazni. Ghy­czy azt válaszolá, hogy ő sem kéri a megszavazást, de csak a felhatalmazást, hogy a póthitelt fedezhesse. A bizottság elfogadta a törvényt. — Holnap az indem­­niti kerül tárgyalás alá. A tordamegyei Deák-párt közgyűlése. Tordamegye Deák-pártja november 29-én tar­totta közgyűlését, melynek tárgyát az uj erdélyi ma­gyar nemzeti párttal szemben követendő magatartás meghatározása képezte. A gyűlés békejobbot ajánlott az uj pártnak, s felszólította tagjait a régi párt kebe­lében való maradásra. Az uj párt megjelent tagjai azonban megmaradván elfoglalt álláspontjuk mellett, — a tordamegyei Deák-párt egyhangúlag kimondta, hogy: 1. Az „erdélyi magyar nemzeti párt“ czímén egy új párt megalakulását roszalja. 2. Azon meggyő­ződésben lévén, hogy hazánk zilált helyzetének ren­dezését az eddigi párt kebelében és annak megerősí­tésével eszközölheti leghelyesebben, egyátalán nem tartja időszerűnek bármiféle uj pártok alakítását. — 3. Ezen határozatot a tordamegyei Deák-párt azon fel­­szólítással közli a Királyhágón inneni Deák-pártok­kal, hogy e határozat szellemében a cselekvés terére lépjenek. A gyűlés folyamáról különben a Kelet után a következő tudósítást közöljük: Az elnök, gr. Bethlen Géza megnyitván az ülést, a szót régid. Teleky Domonkos grófnak adta át, ki bonczolgatta, ha váljon az uj párt megalakitása helyes-e. Azt állítja az uj párt, hogy hazánk helyzete szerfelett mostoha, a meg­levő pártok pedig e szomorító helyzet létrehozatalában részesek, tehát hibásak is. Maga Erdély még szomo­­rítóbb helyzetben van, mint az anyahon, minek oka leginkább abban rejlik, hogy az erdélyi képviselők az erdélyi érdekeknek nem adtak kellő súlyt. Elismeri szóló, hogy mindkét állítás hir bizonyos mértékben az igazság jellegével; elismeri, hogy a mint olykor a testnek egyik tagjára, talán ránk is súlyosabban nehe­zül a közös fájdalom, s az erdélyi részek képviselőitől is több erélyt kellett volna tapasztalni. Bizonyos te­kintetben tehát igazat ad az uj pártnak, de csak a mondottakig, s felhívásának többi részét nem helye­selheti. Azt mondja az uj párt nyilatkozatában, hogy a specziális erdélyi és magyar érdekek védelmére ala­kult. Első­sorban azt kérdi, melyik képviselő írhatná alá, hogy specziális tordai vagy erdélyi érdeket kép­­­visel, nézete szerint minden követ a közhazát, az egész országot képviseli, érvényesítheti, mint ilyen a közérdekért akár magyar érdekeit is, de annak orszá­gos képviselője nem lehet. (Helyeslés.) Szól továbbá a nyilatkozat magyar nemzetiségről. Szóló ismer ma­gyar államot, magyar nemzetet s végül magyar nem­zetiséget. Az első magában foglalja a két másikat s még egyebet is, de azt nem értheti, miért legyünk az utolsó, a harmadik, mikor első is lehetünk. (Élénk helyeslés.) „Igyekezzünk — mond tovább a nyilatkozat — megmenteni legalább Erdélyben, a mi még meg­menthető.­ Gratulál szóló ezen fogalomnak, de nem elégedhetik meg ezen porczióval. Mentsük meg a ha­zát s akkor megmentettük Erdélyt is (Elénk he­lyeslés.) Nem akar szóló palctát törni egyátalán a párt­alakulásnak alapja felett, hanem igen­is a kihívó mo­dor fölött, mely kíméletlenül megtámad kormányt és parlamentet egyaránt. Helytelennek tartja különösen az új párt arra irányuló törekvését, hogy speczifikus erdélyi pártot alkosson, hogy tegyen és szóljon az ország Ys része a más­sel szemben, párttá alakuljon az­­­ s­gyarság a más %-dal ellentétben. Végül indítványozza, hogy mondja ki a közgyűlés, miszerint az ország je­len válságos helyzetében a mérsékelve haladó párt együvé tömörülésének látja szükségét s helyteleníti »K „n­rfé­lvi magyar nemzed párt” megalakulását. Közb. gr. T­el­e­k­y Domokos védi az uj pár­tot. A maga részéről is pártolja azt az elvet, melyet légid. gr. Teleky Domokos hangoztatott, hogy tö­mörülnünk kell egy párttá, de a jelenlegi pártok kö­zött nem fedezi fel azt, mely körül tömörülni lehetne. Kérdi szóló, van-e mostan jobboldal, midőn annyi darabra van szakadva l ép ez, s hazánk zilált helyzete győzte meg szólót annak szükségéről, hogy egy olyan párt alakíttassék, melybe a kiegyezésre vonatkozó elveinek föntartásával, tisztán a belügyek, közigaz­gatásunk, igazságügyünk rendezésére minden pártbeli egyén beléphessen. Ez egyesítése a pártoknak és nem szétdarabolása, miként az uj pártot vádolják. B. Kemény György a szász-régeni magyar nemzeti párt megalapítását helytelennek, károsnak tartja, mert a magyar államban magyar nemzeti pár­tot alapítani, annyit tesz, mint a magyar nemzetnek érdekeit, a magyar állam más nemzetiségeinek érde­keivel szembeállítani. Nem helyesli a nevezett párt­nak megalapítását mint nagyon kihívó lépést, mivel ennek megalakítása minden más nemzetiség, román, tót, szerb stb. nemzetiségi pártok előállítását és fön­­maradását provokálja. Nagy és k­övetkezéseiben ve­szélyessé válható politikai hibának tartja a szerint nyilatkozni, hogy az unió helyessége, üdvössége bár­mely körülmények között kérdésessé tétethessék, — mert életerős, magyar államot: Erdélynek Magyaror­szággal való uniója nélkül képzelni nem tud. Többen szóltak még a kérdéshez s végre is a közgyűlés elfogadta a föllebb említett határozatot: tagjai­k így érdekelttek,­vehetnek e részt ez ügy ta­nácskozásában s­­zavazhatnak-e. Maga Ráth K. fő­polgármester is tagja a társulatnak, s pedi fő főlö­­vészmesteri minőségben. Dobos István azt mondja, hogy az a jelenség, hogy ily vita keletkezik e házban, azt mutatja, mi­szerint a testület kebelében erkölcsileg beteg. . . R­á­t­h K. (közbeszól:) Fölkérem Szőlőt, hogy ily sértő kifejezését vonja vissza — inkább tartsa meg maga számára. Dobos (folytatólag.) Én megmaradok állítá­­somnál. R­á­t­h K. főpolgármester a közgyűlés többsé­gének határozata folytán megvonja tőle a szót. Az „érdekelt“-ekről folyó vita úgy dőlt el, hogy a lövésztársulati tagok nem szavazhatnak, mire azok az elnök fölhívására elhagyják a termet. Maga Ráth főpolgármester átadja elnöki tisztét Kammermayer alpolgármesternek s irományaival félrevonul az asztaltól. K­ammermayer elrendeli a szavazást, az „igen” s „nem“-mel szavazók a teremben jobbról­­balról foglalnak helyet s ez által szavaznak. A meg­állapodás abban történt, hogy a társulat 2 évig ma­radhat, jelenlegi helyiségében. Ülés vége 7­4 órakor. Budapest főváros közgyűlése. [Első nap. Deczember 2 ] E közgyűlés igen mulatságosan folyt le. A tár­gyalási­­ rendet tudósításunkban azonban ezúttal is megtartjuk. Bizottsági tagok nagy számmal jelentek meg a mai közgyűlésen, melyet pontban 4 órakor délután nyi­tott meg Báth Károly főpolgármester. Mielőtt a napirendre térne, Báth a főpolgár­mester jelenti, hogy ő felsége a ki­rály­n­é a fővá­rosnak szives üdvözletét küldi, a főváros részéről név­napján kapott üdvözletét kegyesen elfogadván. Báth főpolgármester jelenti továbbá, hogy ő felségeik, a magyar király s királyné a fővárosi nép­konyhák javára 1000 frtot adományoztak. (Éljen!) Jelenti még, hogy néhai J­u­lie­s A. F. örökösei az Erzsébet-árvaház részére 200 frtot adomá­nyoztak. Következik a napirend: A kereskedelmi enquete az új adótörvényjavas­latokra vonatkozó jelentését nyújtja be. E jelentés szerint az államháztartásra nézve legfontosabb té­nyező az eddig adó alá nem vetett tárgyak megadóz­tatása. Az enquete-bizottság azonban a javaslatban több oly pontot talált, mely ellen óvást kell tennie, mert különben a főváros lakossága egy részének jo­gos érdekei csorbittatnának meg. E pontokat már is­mertetők s ezúttal csak azt jegyezzük meg, hogy a közgyűlés vita nélkül elfogadta az enquete által szer­kesztett feliratot az országgyűléshez, melyben az em­lítettük pontok törvényerőre emlelése ellen tilta­kozik. A pest-zimonyi vasut­vonal mielőbbi kiépítése iránt ugyancsak feliratot szerkesztett a ke­­resk. enquete az országgyűléshez. A közgyűlés elfo­gadja a föliratot, s közelebb a képviselőházhoz beter­­jesztendi. Tárgyaltatik a fővárosi lövészi­ társulat abbeli folyamodványa, hogy jelenlegi helyén tovább is tarthassa gyakorlatait. A tanács erre nézve azt ajánlja, hogy az engedély ne adassék meg. Királyi ,?ál még 3 évet, Fabinyi 2 évet, Máttyus Arisztid pedig csak 1 évet indítványoz engedni a tár­sulatnak, hogy jelenlegi helyiségéből, a király­ utcza végéről elköltözzék. Hosszabb vita keletkezett a körül is, hogy azok a bizottsági tagok, kik egyszersmind a lövész-társulat KÜLÖNFÉLÉK. Budapest, deczember 2. [­Hivatalos.] Ő felsége a károly-fehérvári székes káptalanben Hubatsek Ádám éneklő-kanonoknak a szent­kereszti czimzetes apátságot és dr. Barts Ferencz őrkano­­noknak a Krompach melletti m­olinói czimzetes prépostsá­­got adományozta. [K­ö­v­e­t­s­é­g.] Ő felsége ideiglenes követség! segéd gr. Lützow Ferenczet, szintúgy a külügyminisztérium fo­galmazó-gyakornokát dr. Blum Zsigmondot és határgróf Pallavicini Márkot követség! segédekké kinevezte. [A ki­rályasszony ajándékai.] A „M. Pál.“ írja: Ő felsége a királyasszony Maszlagi Fe­­rencz esztergomi gimnáziumi tanárnak a „Rajna vi­déken” czimü érdekes útleírások szerzőjének neve­zett müvét magánkönyvtára számára elfogadta s az írót egy értékes arany melltüvel megajándékozta. Az ékszer egy ritka szépségű 3 nagyságú amethyst-követ s apróbb gyémántokat foglal magában. A fejedelmi kegy eme jelét ő eminencziája a napokban kézbesíti az Írónak. [A­d­om­ány.] Özv. Jálics A. Ferenczné saját maga és gyermekei nevében kétszáz forintot adott a magyar írók segélyegylete javára. [Házasságok.] Schulmann Gyula köze­­lebb vezeti oltárhoz N.-Váradon Mezey Linka kis­asszonyt.— Lázár Lukács Gyergyó­ Sz.-Miklóson közelebb tartó esküvő] ét V­á­k­á­r Róza kisasszon­­nyal. [A nemzeti muzeum] számára e napok­ban érkezett meg Bécsből két gypsöntetü féldom­­bormű, melyek egyike Mátyás királyt, másika ne­jét, arragoniai Beatrixet ábrázolja, s melyek ere­detijei a bécsi Ambrass-gyűjteményben vannak. Ily közel, és eddig senki sem gondolt arra, hogy a nagy király mását nemzeti gyűjteményünk számára legalább másolatban megszerezze, miután az eredetiről alig lehet szó. Pulszky, kinek vezetése alatt a nemzeti muzeum részint folytonos uj szerzések által oly jelen­tékenyen gazdagodott, részint az okszerű rendezés által az eddig ismeretlenül hevert ritka becsű mü­­czikkek mintegy újonnan fedeztettek föl, — elkészi­­teté a fönnebb irt két dombor­müvet, s a-­ok köz­szemlére közelebbről ki is állíttatnak valószínűleg a képcsarnok szobortári részében. Mindkét mű szépen sikerült másolat, s világosan mutatják, hogy a gond­dal és valódi műértelemmel készült eredetiek gya­korlott kezű művésze az élőket híven másolta, az ar­­ezok jellemző individualitása eziránt legalább nem en­ged kétséget. [Az O­r­szág­oS k­é­p­m­ű­v­é­sz­et­i tanács] kedden ülést tartván, testületileg megtekintette s ille­­tőőleg a miniszter felhívása folyt­án hivatalosan megbí­rálta a múzeum lépcsőházának teiepén L­otz Károly által festett falfestményeket, és teljes megelégedéssel konstatálta, hogy azok a bemutatott és elfogadott váz­latoknak megfelelően és pedig oly szép hatással vannak festve, úgy egyenkint mint egyetemleg, hogy a műigé­­nyeket a szigorúbb bírálattal szemben is kielégítik s ha­zai művészetünknek becsületére válnak A lépcsőház fa­laira festendő többi festményre előirányzott összeget (5000 frt) a pénzügyi bizottság törölte ; remélhető azonban, hogy a képviselőház e csekély összeget nem vonja meg a hazai művészettől, s a fél munkát kiegé­­szíttetendő. A falakra festendő párkánylap (fries) ké­pei, mint tudva van, a m­agyar történelem több pont­jait ábrázolják, a nemzet történelmének elsőbb kor­szakától, le a jelenig, magukba ölelvén a politikai mellett a tudományos és irodalmi fejlődés jobb mozzanatait is, mintegy élő történetkönyvet tárva a szemlélő elé. E kompozícziókban — melyek Lotz és ^ahn művei — a magyar történelem nagy emberei jobbára mind előfordulnak, s a kard hősei sorát a po­litika­tudomány és irodalom emberei, köztök az uj időnek korszakot alkotó nagynevű fiai, Deák, Kossuth, Széchenyi, zárják be. Ha e művek elkészülnek, az idegen egy pillanattal áttekintheti oly kevéssé is­mert nemzeti történelmünket, becsülni tanulja belő­­lök művészetünket, ifjúságunk pedig lelkesítő példákat lel, melyek előretörni serkentik. [A józsefvárosi népk­onyhát] ma dél­előtt 11 órakor nyitotta meg a „Valeria-egylet“ nagy­számú közönség jelenlétében. A népkonyha Mendl István házában van berendezve, ki a szükséges helyi­ségeket minden bér nélkül engedte át, s a mai nap hússzükségletét is ő adományozta. A megnyitáson jelen voltak Gr­a­c­z Antalné a „Valeria-egylet“ el­nöke, továbbá Apáthy Istvánná, Sárkány Jó­­zsefné, N­y­i­r­y Lajosné és Vogel Péterné alelnö­­kök és az egyleti választmány számos tagja. Ott lát­tuk továbbá a budapesti hölgyközönség köréből Bu­­lyovszkynét, Balassa Istvánnét, Bischitz Dávidnét és másokat; az arisztokracziát gróf Ká­rolyi Edéné egymaga képviselte. Fél tizenkét óra­kor Rá­th Károly főpolgármester több városi kép­viselővel szintén megjelent, s az egylet választmányi tagjainak élén Glatz Antalné által üdvözöltetett. — Ráth Károly meleg szavakban köszönte meg úgy az egylet, mint a jelen volt hölgyek fáradhatlan nemes buzgalmát és szives közreműködését. Az ételkiosztás­nál roppant tolongás volt, miután a szegények sok­kal nagyobb számmal jelentek meg, mintsem előre várták ; a hölgyek buzgalmának azonban sikerült a rendet mindvégig föntartani. Ma 75 szegény részesült a népkonyha jótéteményében, holnaptól kezdve azon­ban, mint halljuk, már 200 személyre fognak sütni, főzni. Megemlítjük egyúttal, hogy a „nőipar-egylet“ egyes tagjai szintén fölajánlották a „Valeria-egylet”­­nek szives közreműködésüket. — Ma megnyittatott a lipótvárosi népkonyha is. [Adakozások a népkonyhák javára.] A beküldött harmadik nyilvános nyugta szerint a kö­vetkező nagyobb adakozások folytak be: Haynald Lajos kalocsai érsek 200 frt, Bohus János 200 frt, aszfalt-társaság, Lyka György, Neuschloss 100—100 frt, — Szlávy József 50 frt, Jalics A. Ferencz és társa 100 frt. Ezenkívül többen ajándékoztak még kisebb­­nagyobb összegeket. [Ö­n­gy­i­lko­s­s­á­g.] A budai irgalmasok zár­dája mellett tegnap egy ismeretlen férfi a Dunába ugrott. — Egy kis botnál egyebet nem hagyott hátra. A boton F. G. betűk­­ voltak bevésve, és a botra egy levélbe csavarva, a következő talányos pár szóval: „Egész világomat úgyis eltemették, temessenek most el engem is Duna hullámai.“ [,,A névtelenek“] czime alatt megjelent Beöthy Zsolttól egy kötet elbeszélés és rajz. Addig is, míg bővebben írunk e könyvről, közöljük az előszót, mely így szól: Egy görög király tanítót keresett fiá­nak. Előálltak a hírneves hadvezérek, hogy válas­­­szon közülök. „Én iszonyodom a gyilkosságtól“, fe­lelt a herczeg és elfordult tőlük. Hittük a hetedhét or-

Next