Reform, 1848. április-augusztus (1. évfolyam, 1-31. szám)
1848-04-13 / 3. szám
— 18 hogy a legtöbb iró saját munkáját kénytelen volt megfizetni, ha ki akarta őket nyomatni s közönség elé hozni. De ez még nem volna a legkárhozatosb. — Miután az írótól 10,000 vagy 5000 pft biztosíték kívántatik — (Ausztriában csak 2000 és 1000 ft; Poroszhon, Baden, Würtemberg, Szászhon, Angliában egy fillér biztosíték sem kell! — Jegyezzétek meg törvényhozó urak!) — ezenfölül az írót még 2 — 3 sőt hat évig tartható fogsággal akarják, az iszonyú nagy pénzbírságon fölül, büntetni. — Ezáltal azon lehetőség áll elő, hogy az irót egyetlen egy sajtóvétségért testben lélekben nyomorékká , vagyonában koldussá tehetik, és azon esetben, ha családja van, azt a legkeservesebb nyomornak, a legborzasztóbb ínségnek adhatják martalékul. Az ily lehetőséghez vegyük még azon határozatlan, semmit nem mondó, együgyű juryk által jobbra balra forgatható kifejezéseit a törvénynek! Mondtam „Márcz’ 15-dike Pesten 1848. czimü röpiratomban, hogy a törvényeknek határzott, rövid, világos szavakban fogalmazottaknak kell lenni. De mit tesz e kifejezés: gyalázni, a 10, 11, 12 §-okban?— Ha például a felső vagy alsó házról azt mondanám, hogy ezt meg ezt tette, és az együgyű, ostoba, iskolásgyermeki tett volt! ? Megsértettem evvel a polgári törvénykönyv szerint a felső vagy alsó házat ? ... Nem, mert nem becstelenítem meg, de gyaláztam, gyaláztam jogosan-e vagy nem, azt csak saját nagyobb belátásom, vagy korlátoltságom határozza el! És a jury, ha akar, mégis elitélhet ezen sajtótörvények szerint — elitélhet 4 esztendei fogságra (halld a emberiség!!) és 2000 ezüst forint pénzbírságra. Ki fogja addig családomat tartani? ki fog segítni újra megszereznem a 2000 frtot, melyet vagyonomban elveszítek?... A törvény legyen okos, lehetséges és emberi. A sajtótörvénynek nem szabad a következés’ terrorismusa által a véleményeket elhallgattatnia. És nem történik-e ez oly törvények által, miknél szigorúbbakat kannibálok’ számára sem írhattak volna? Ily módon nálunk a sajtó nem lenne szabad, hanem még nagyobb elnyomatás alatt, mint eddig volt. — De mi, mi Márczius’ 15-dikének sériai, nem akarunk semmi félszeget, mi teljes egészet akarunk. Nem tűrjük, hogy szellemünket újra elviselhetetlen bilincsekbe verjék, mert mi szabadok akarunk lenni, magunkat szabadon művelni, s talentumunk és természeti tehetségeink’ segélyével az európai népszövetségben azon állást elfoglalni, mely bennünket illet. Tehetjük-e azt e zsarnoki sajtótörvény’dékéiban, mely az önkény, nevetségesség és aristokratismus’ mankóira támaszkodik ? Soha! Kötelessége tehát törvényhozóinknak, azt czélszerű törvény által megsemmítni. Mert hivatkozom a műveit Európára, és kérdem : mirevaló az a különbségtétel a tisztviselői becsület és polgári becsület közt? A 11-d. §. tudniillik különbséget tesz azon sértés közt, melylyel egy tisztviselőt, és a között melylyel egy magánpolgárt megbántunk!.... Hol van itt az egyenlőség, az erkölcsi egyenlőség, melyet koldus és herczegnek egyenlő mértékben kell élvezni a törvény előtt, különben szépen régi alkotmányunknál maradnánk, tovább füstölgetnék a jó csetnekit, nyuzatnók a parasztot, míg magunk lomha bőrünkön heverészve lopnók a napot! ?! Tehát ha én egy közönséges polgárt sértek meg, ekkor kisebb bűnt követek el, mint ha a sértett tisztviselő volt. Hol van az észjogban alap, melynél fogva ilyest mondani lehessen!... De ez mind aristokrátiai romlottságunk következése! Még most sem tudunk oly magasra emelkedni, hogy az embert mint embert tekintsük és becsüljük — még mindig azt hiszszük, hogy a kapatos embernek előjoga van a többi előtt. Ennek valahára meg kell szűnni! (Folytattatik). Osztrák státusadósságok. A megbukott, de még ki nem halt bureaucratiának elve az volt, hogy adósságot újabb adóssággal kell törleszteni. És ez elvet követték is, mert az újabb időben azon ezer háromszáz millióhoz, mit Tengodorszki, s Kossuth is említ, anélkül, hogy