Reform, 1848. április-augusztus (1. évfolyam, 1-31. szám)
1848-05-14 / 12. szám
90 — tömeget, fegyveres félrészeg dühönczök által megtámadtatá. Igen, félrészeg zsoldosok által — mert néhány tiszt annyira megfeledkezék magáról, mikép embereit leitatá, hogy, mint magukat kifejezték: a hazaárulókat jól kifizessék. És mit tön a minisztérium ?... Hol maradt a parancsára álló nemzetőrséggel, mely a polgárvérontást könnyűnél is könnyebben meggátolhatta volna ? Miért tudunk mi mindent, ami a városban történik vagy történni készül? Miért nem tud a minisztérium soha semmit arról, mi ellenünk szándékoltatik? Mit jelentsen e lanyhaság? Ez örökös post festa sántikálás ?... Miért nem tartottak még máig sem szemlét a nemzetőrség fölött, mert nem biztosítják magukat annak hűségéről, miért nem állítanak önkényteshadat?.. Átalában miért nem történik biztosságunkra semmi — de egyátalában semmi? Az idegen nyárspolgárok dúlnak és rabolnak, az illírek föllázadnak, és a magyar minisztérium, velünk magyarokkal, környezve vérszopó ezer ellenségtől, kik semmit sem óhajtanak úgy, mint vesztünket, összeteszi kezét, és utólagosan vörhosszú értekezéseket gyárt, mikor már a békés polgárok lakói feldulattak, mikor már a nemes, drága polgárvér szemtelen, orgyilkos, nyomoru rablók által — pokoli gyáván, alávaló módon kiontatott. Halljátok ti felelős miniszterek! Kik a sajtót falragaszaitokban ugyan megemlítitek, de melynek jószándéku tanácsait eddig gőgösen és vakmerően megvetettétek — halljátok mit kiált hozzátok a sajtó. Mi a nyilvánosság’ birószéke elé idézünk benneteket, és számadást követelünk — szigorú, kérlelhetlen számadást minden csep polgárvérrel, mely késedelmeskedéstek által ontatott. Adjatok feleletet, nyílt feleletet e kérdésre: miért nem akadályozótok eszélyes rendszabályok, nyílt óvaintés által a polgárvér’ kiontását egy hazug pártütö kedvéért? A pártütö Ledererrel, ki parancsotoknak ellenszegült, nekünk semmi közünk, az ölesbe dugott zsoldosaival semmi szavunk — mi titeletek követelünk számadást, — ti tartoztok felelni minden csöp vérért, mely boszut, engesztelhetlen, szent boszut kiált égből fejetekre! Tehát megérjük, miként szakadnak szét minden társasági kötelékek. Bevárjuk, mig a kétségbeesett anarchia kezébe ragadja a hatalom’ gyeplőjét, melyet ti gyenge, tétlen miniszterek, eddigi eljárástok után ítélve, kezelni nem tudtok! Polgárvér — semmiért! Polgárvér — nem nyílt harczban, ember és ember közti küzdésben ontva! Nem—rejtekbe bújt, alávaló, hitvány zsiványok módjára! Polgárvér — melyet rabszolgák ontanak, kiket mi polgárok hizlalunk; ingyenélök, kiket ruházunk ; renyhék, kiknek létezése a mi akaratunktól függ. E ki ontott polgárvér engesztelő áldozatot kíván. Halljátok, miniszterek! mi ünnepélyes elégtételt kívánunk! Nekünk tökéletes elégtétel kell. Ez elégtétel’ mértéke, melyet adni fogtok — határozandja meg fenállástoknak napjait! A sajtó megtette a magáét, most rajtatok van a sor! Tinódi’ nyiltlevele Dr. Schickhez, Bécsben. Pesten, ISIS-diki május’ elején. „Félre az örökös barátsági és testvériségi demonstratiókkal, a zászlóajándékokkal, az üdvözlő és köszönő küldöttségekkel Pozsonba és Pestre, vagy onnan ide a kölcsönös bókolatokkal — félre, mondom.“ „Szóljanak a tények!“ így irt a napokban bizonyos Dr. Schick a bécsi újságok’ egyikében. E szavak, bár egyes polgártól származtak legyen, figyelmet érdemlenek. Alig szállottak partra hazájok’ földön azon küldöttség’ tagjai, kik múzeumunk’ számára Korvin Mátyás’ pajzsát ajándékul meghozák , s Dr Schick manóba küldi a magyarokat! Pedig nálunk csókolóztak is — a szabad németmagyar polgárok! E csókok, és Dr Schick testvéries szavai? Szépen állnak párhuzamban! Őh azok a kedélyes német csókok! Hogy mi magyarok mindig oly igen olvadékony szivü emberek tudunk lenni! Harsogó éljen, erős kézszorítás, hozzá néhány csattanó csók — és szent a békesség! Mind szép ez sujtásnak. De ha az a kétszáz millió adósság nem kell, s kimondjuk, hogy katonáink’ nagy részét inkább szeretnék itthoni, saját bőrünk’ védelmére , mint az Isonso’ partjain az olasz golyók között, neki áll az a Dr Schick, és manóba küld bennünket! Ez már aztán jó — az olyan politikának, mely nem akar fényes ünnepeket és czifra szónoklatokat, hanem tények, azaz: aranyunk, ezüstünk és vérünk után sóvárog! Igen helyesen, Dr Schick, értsük meg egymást. Ki a színekkel!