Reform, 1989. január-április (2. évfolyam, 1-16. szám)

1989-03-10 / 9. szám

reform Magyarországon II. tényekre a fél ország em­lékszik, több mint tíz év távlatából is: 1977. márci­us 4-én 12 óra és 14.15 között kirabolták az OTP Budapest Vill., Hungária krt. 10/a alatti helyiségét. A két alkalmazottat, Bukta Józsefnét és Pátrovits Sándor­­nét a tettes lelőtte. A páncélszek­rényből 113 600 forint hiányzott. Ez a bűncselekmény, amellyel kapcsolatban máig is számtalan le­genda kering: magyar katonatiszt volt az elkövető, de közben Moszkvá­ba utazott.. . Szovjet katona a tettes, esetleg rendőrtiszt... Az a hír is járta, hogy már régen megvan a gyilkos, csak a nyomozó hatóságok nem ad­ják ki, mert az illető igen magas be­osztású és jók az összeköttetései... Mindez természetesen nem igaz. A tizenkét év előtti eseményről szóló akták több kilót nyomnak. Seres Nándor alezredes élénken emlékezik minden apró részletre. • Miből táplálkozhattak a mende­mondák ?­­ Abból, hogy az OTP-vel szem­ben valóban van egy honvédtiszti la­kótelep, és a fiók ügyfelei között szép számmal voltak katonák is. Ráadásul a bűncselekményt egy tiszt fedezte fel, ő érkezett elsőként a helyszínre, de erről majd később. A rablást és kettős gyilkosságot megelőzően az Attila úton egy honvédtiszt valóban kirabolta az ottani OTP-t, lelőtt két embert (egyikük meghalt,) és mene­külés közben egy autó elütötte. Nos, az illető másnap tényleg Moszkvába utazott volna hadiakadémiai tanul­mányait folytatni. S az is igaz, hogy a Hungária körúti rablógyilkosság egyik áldozata ismeretségben állt egy magas rangú rendőrtiszttel. • Idézzük fel azt a bizonyos már­ciusi napot...­­ Borongós, esős, amolyan nem­szeretem idő volt, ennek később je­lentősége lesz. Az OTP-fiók vezetője, Bukta Józsefné a helyiségben ebé­delt (ebédidőt 13.30 és 14.00 között tartottak mindennap), beosztottja, Pátrovits Sándorné egy közeli étte­remben. A betétállomány (készpénz és értékpapírok) összege 30 millió forint körül volt. Az utolsó bejegyzés 800 forintról szólt, egy nő fizette be, ő látta őket élve utoljára. Érdekes, hogy a pénz bevételének adminiszt­rációja nem volt befejezve, illetve rosszul hajtották végre. Ebből arra is lehetett következtetni, hogy a gyilkos a mellékhelyiségben lapulhatott, s ta­lán ezért voltak idegesek, figyelmet­lenek az OTP alkalmazottai. • Hogyan fedezték fel a bűncse­lekményt? ■■■■ 1905-ben volt az első • Vérvörös Csütörtök • Éljen a köztársaság! • Az az október 23-a! • Ki lett? • Végül: Bős-Nagymaros • Hogy dönt a Ház? más mellett tüntetnek. Az Országhá­zat őrző harckocsik legénysége is be­szédbe elegyedett a tüntetőkkel. S akkor a környező házak tetejéről tüzet nyitottak a térre: a sortűznek sok, feltehetőleg több mint száz ha­lottja és sebesültje volt, szovjet kato­nák is... A nyugati kiadványok egyértelműen azt állítják, hogy az ál­lamvédelmisek tüzeltek, a magyar ki­adványok, hogy a vérfürdő az ellen­forradalmárok tudatos provokációja volt." (Még 1988-ban is felélénkült a vita egy hetilapban megjelent „Ki lett?" című cikk nyomán; ez a vita sem tudott egyik álláspont mellett sem tényszerű adatokat, bizonyítéko­kat felmutatni.) Végül említsük még meg: 1988- ban a Parlament előtti téren álltak tábláikkal a tüntetők, amíg a környe­zetvédő csoportok küldöttsége bent az épületben átadta Staub F. Brúnó­nak, az Elnöki Tanács elnökének a bős-nagymarosi vízerőmű építése el­leni tiltakozást. Egyébként a gyülekezés szabad­ságát meghatározott közterületen korlátozó paragrafust a törvényt majdnem egyhangúan elfogadó or­szággyűlésen a képviselők 49 nem­mel és 17 tartózkodással vették tu­domásul. Lehet, hogy ők is, akárcsak a most az országgyűlés elnökéhez for­dulók, a történelem itt idézett néhány napjára gondoltak, amikor az új tör­vény 4. §-ának módosítását kérik. Vagy talán arra, hogy az Országház közvetlen közelében van Kossuth La­jos, Rákóczi Ferenc, Károlyi Mihály és József Attila szobra - aligha kép­zelhető el, hogy ezek előtt megtiltha­tó lenne bárminő rendezvény. Március 8-án kerül az országgyű­lés elé a módosítás kérdése. Aligha kérdéses, miként döntenek. G. M. 15 Egy legenda nyomában: rablógyilkosság az OTP-ben • Szabályos „kivégzés” tör­tént, az áldozatokat tarkón lőtték • Rejté­lyes kapcsolatok • Nem sikerült a magyar Al Capone utolsó húzása • Elévülésig 8 évA nem­ elvált asszony volt, nem keve­sebb, mint 1250 kapcsolatát derítet­tük fel, mintegy 300 férfival szexuális viszonyban is állt. Általában magas rangú rendőr- vagy honvédtisztekkel ismerkedett, illetve olyanokkal, akik a hivatali ranglétrán elöl helyezkedtek el. Közülük az egyik gyanúsított ezen a napon nőnapi ünnepségen vett részt a fővárostól 30 kilométerre. Tö­kéletes alibije volt. • Kiket vehettek még számításba a nyomozás során ? - Ellenőriztük az 1945-ös és 1956-os bűnözőket, több tucat volt idegenlégióst vizsgáltunk, s kihall­gattunk ötven katonatisztet a kör­nyékről. Ezenkívül megvizsgáltunk 572­0­ pisztolyt, ezek bejegyzett fegyverek voltak. Abban az időben egyébként igen sok, legalább 400­0­ pisztolyt dobtak el elhagyott helye­ken az illegális fegyverrejtegetők, bi­zonyára azért, hogy még a gyanú ár­nyéka se terelődjön rájuk. • Gépjárműveket is figyeltek ? - Igen, mert egy arra haladó trolibusz vezetője felfigyelt egy kék Zsiguli gépko­csira Összesen húszezer autótulajdo­nost kellett ezután ellenőriznünk. • Tudjuk, hogy ötvenfős, függet­lenített nyomozóalakulat éjt nappallá téve kereste a tettest hónapokon át. Sajnos, eredmény nélkül. Miben re­ménykednek még ? • A tizenkét év előtti ügynek ma is van felelőse, nem altattuk el a dol­got. Annak ellenére nem, hogy idő­közben „vállalkozó” is akadt, Soós Lajos személyében. Ő volt az, aki a Steinmetz kapitány szobornál szolgá­latot teljesítő rendőrt társaival megöl­te és előtte is már négy gyilkosságot hajtottak végre. Váltig állította, hogy ő a Hungária körúti rablógyilkosság tettese, de ellentmondásokba keve­redett, csupán a híradások mozaikjait állította össze. Mint köztudott, kivé­gezték. Utolsó éjszakáján mellette ült egy rendőrnyomozó, de még akkor is „a magyar Al Capone” szerepében tetszelgett, hiába bizonyítottuk be: ő nem lehetett ott a Hungária körúton a kérdéses időben. Ez az ügy nyolc év múlva évül el. Addig azonban nem lehet nyugta a tettesnek. A volt OTP-helyiség egyébként jelenleg a rendőrség kör­zeti megbízottjának irodája.­­ 14 óra után először egy tiszt érke­zett a szemközti lakótelepről, ételhordó­val a kezében. Ő már előbb is be akart térni az OTP-be, de akkor még zárva voltak, ezért ment először ebédért, majd visszatért, hogy befizesse esedékes tartozásait. Utána szinte azonnal töb­ben is érkeztek, s hiába köszöngettek nagyokat, senki sem válaszolt. Végül megkerülték a pultot, és benyitottak a mosdóba: a két nő ott feküdt vérbe fagyva. Egy-egy golyó végzett velük. A gyilkos tarkón lőtte őket. • Mentők, rendőrség ?­­ Azonnal értesítették a szemta­núk a mentőket és a belügyi szerve­ket. Sajnos akkora volt a megdöbbe­nés, hogy a tapasztalt kollégák is hi­bákat követtek el, megfeledkeztek a szabályokról, több tárgyat elmozdí­tottak, nyomokat megsemmisítettek. Sokkolta őket a látvány. • Milyen fegyverrel követték el a gyilkosságot? - Magyar gyártmányú TT pisztol­lyal. Ez akkor már nem volt használat­ban a fegyveres testületek tagjainál. • Tanúk? - Összesen hét tanút találtunk, ők három különböző férfiról adtak sze­mélyleírást: egy bőrkabátosról, egy szürke kabátos kalaposról, és egy bozontos szemöldökű, szúrós tekin­tetűről. Egyiküket sem találtuk meg. Azon a napon a barátságtalan időjá­rás miatt (Zuglóban még kisebb föld­rengés is volt) az emberek el voltak foglalva magukkal, nem figyeltek a szembejövőkre. • Gondolom, azonnal felállították a különböző változatokat a rablógyil­kossággal kapcsolatban... - Természetesen. Szóba került, hogy nyereségvágyból történt­­ vagy a két alkalmazott valamilyen külső kapcsolata miatt (harag, féltékeny­ség, bosszú)... Esetleg az említett két változat együttvéve. • Találtak használható nyomokat a helyszínen ? - Igen. Megvolt a két hüvely és a két mag, ujj- és tenyérnyomok, vér­szennyeződés a pulton (ez csak a tettesé lehetett, mert a kizárásos ala­pon végzett laborvizsgálat mással nem tudta kapcsolatba hozni), idegen hajszál- és lábnyomtöredék ugyan­csak a pulton. • A két áldozat kapcsolatairól mi derült ki?­­ Bukta Józsefné példás családi életet élt, Pátrovits Sándorné viszont Kóbor László (folytatjuk)

Next